Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-12 / 291. szám
A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat szécsényi üzemében naponta mintegy 45 ezer liter tejet dolgoznak fel. A tej egy részét átpasztőrözik, kannatejként forgalmazzák. Másik részéből, több mint 25 ezer liter tejből pedig a híres Fálpusztai sajtot és tehéntúrót készítenek. Képünkön Percze Lajosné pasztőrgépkezelő a beérkezett tejmeny- nyiséget kezeli. — iH — Tanácstagi beszámolóit nyomában Kisterenyén Mint minden esztendőben, tot, az ÉMÁSZ-t, az ÁFÉSZ-t, így az idén is sor került Kis- a termelőszövetkezet vezeté- terenyén az ötven tanácstagi sét, az ivóvíztársulatot és a választókerület tanácstagi be- KPM közúti igazgatóságát, számolóinak megtartására. . üzemekkel vállalatokáss fessss*"«,“ s; közérdekű i^flat hangzott kult jó révén sike^ , rült eredményeket elérni a Eáltotáwkkalk L utok^árdák közvilágítás, a Zrínyi úti « árokrendezés, a kereskedelmi küz^üágUási háS rendsz^ szolgáltatás, a vízellátás és kozviiagitasi naiozat rendsze- 1árdásítás területén. Az intézres karbantartásával és bővítésével foglalkozott. Mások a vízellátás minőségét kifogáE°A^nagyközség lakossága sok ^ágazásánál hasznos, jó javaslatot terjesztett elő az említett rendezvényeken. Többek között a szemétszállítással, az árok- tisztítással, a Kossuth úti és kedések ellenére még ma sem megoldott a Kossuth úti járda építése a 21-es út Jókai úti valamint az ABC-áruház, a Rákóczi és Kossuth út közötti utaknál a gyalogos-átkelőhelyek kijelölése. Anyagi fedezet hiányában nem valósult meg a lakosság által felvetett több ellátás biztosításával, a szeméttelepek felszámolásával foglalkoztak a lakók. A legfontosabb javaslatokra vonatkozóan a nagyközségi világítási lámpahelyek sűríté. sére és a lakótelepek járdá- sítására vonatkozott. Azokat a javaslatokat bejelentéseket, amelyek és orközös tanács szakigazgatási voslására eddig nem került szerve a szükséges intézkedő- sor, a közös tanács végrehaj- seket megtette. Megkereste a tó bizottsága a továbbiakban községgazdálkodási vállala- is napirenden tartja. Veflmagexport Áz idén 5 százalékkal nö- van szükség ahhoz, hogy a velte export'át a Vetőmagter- nemzetközi vetőmagpiacon meltető és Értékesítő Vállalat, élesedő versenyben a magyar s a kivitel értéke eléri az 1.2 termények továbbra is meg- m'üiárd forintot. A külföldi őrizzék kedvező helyüket, igényeknek megfelelően leg- Egy lehetőség ehhez: a mi- nagyobb tételben borsó, lucer- nőség javítása. Hozzávetőleg na. vörösboré és k'"’’"rfiSie 400 millió forintos beruházás- zöldségnövények magvait szál- sál korszerűsítik a vetőmag- lították. vakat szállításra előkészítő A tervek szerint 1985 végé- gépsorokat. Hajdúszoboszlón, lg további 22 százalékkal fo- Szombathelyen és Győrben úi kozzák a kivitelt. Ehhez azon- csávázógépeket állítanak ban már nem elegendőek a üzembe. Ezekkel növelik a vetőmagtermesztés régi ha- magvak tisztaságát, kiszűrik zai hagyományai: új rendsze- az oda nem való „idegen” rekre, termesztési eljárásokra magvakat. Kertbarátok tanácsadója Időt. pénzt és fáradságot amikor azt a fertőzés foka innem kímélve sokszor egymást dokolja. A szakemberek jalicitálják túl a kiskerttulajdo- vasolják, hogy a kiskerttulaj- nosok a gyakori vegyszeres donosok a téii időszakot hasz- permetezéssel — állanítia nálják fel a növénvvédelem- a MÉM Növényvédelmi és Ag- mel kapcsolatos szakkönyvek rokémiai Központja. Ezzel mérgezik a növényt, a környezetet s a fogyasztót egyaránt. Kevesen tudják, hogy a permetezés még az olcsóbb és kevésbé hatékony növényvédő szerrel is eredményes, ha a károsító szervezeteket a legérzékenyebb Időpontban támadják meg. Magyarán szólva: csak ott, akkor és annyiszor kell permetezni a szigorúan előírt töménységben, hajtanak. tanulmányozására, s a szerzett ismeretek alapján már most állítsák össze — figyelembe véve kertjük növényi kultúrá'át — a jövő évi növényvédelmi naptárt: mikor, mivel, miiven növényvMe'- mi munkát kell majd elvégezniük. Ezzel nemcsak időt és fáradságot takarítanak meg. de kertjüknek, környezetüknek is jelentős hasznot Hi a kártérítés alapja? A lakásbiztosításoknál a kártérítés alapja az utánpótlási, illetve az újrabeszerzési érték. Ez azt jelenti, hogy például a teljesen leégett liáz tulajdonosa olyan összegű kártérítést kap a biztosítótól, amely elegendő arra, hogy a kárt szenvedett épületet eredeti formában, azonos minőségben újra felépíthesse. Bérlakásoknál, szövetkezeti és öröklakásoknál ez a bérlemény, vagy lakrész teljes helyreállítására adott kártérítési összeggel egyenlő. Az újrabeszerzési ár pedig azt jelenti, hogy a tönkrement bútorok helyett — káresemnéyenként 50 ezer forint összeghatárig —, azonos minőségű, új berendezést vásárolhat a lakás tulajdonosa. A régebbi típusú, 1976. január elseje előtt kötött háztartási biztosításoknál az elhasználódást, elavulást veszik figyelembe a kártérítés megállapításánál, vagyis azt az összeget fizeti ki a biztosító, amennyit a leégés időpontjában a ház, vagy bútorberendezés I ért. Bábáskodás helyett A tanácsok tevékenységéről a balassagyarmati járásban Nógrád megye járásainak legnagyobbika a balassagyarmati. Területe csaknem egy- harmadát foglalja el a megyének. A közel félszáz településen mintegy ötvenezren élnek, dolgoznak. Ellátásuk a települések folyamatos fejleszitéteremteni a tanácsi zavartalan feltételeit. A tisztségviselők felkészítésének és munkájuk ellenőrzésének jól bevált gyakorlata alakult ki a balassagyarmati járásiban. Ennek csupán egyik munka nagyközségi Tanács ügyfélszolgálati irodát hozott létre. Nógrádkövesden is sort kerítettek az ügyfélszolgálati mun. ka korszerűsítésére. Ezek az intézkedések mind azt szolgál jaki hogy gyorsan és megnyugtatóan rendezzék a településeken se, a falusi életkörülmények formáját ielentik a iárási^szin. élő emberek ügyes-bajos dol- ollyá alakítása, hogy azok ne űzzék el, hanem helyben marasztalják az embereket, a tanácsok gondja. LAKÁS, VÍZ, ÖVODA tű tanácskozások, megbeszélések. Ennél hatékonyabbnak értékelik a községi tanácsok tisztségviselői, szakalkalmazottal a helyszíni segítő munkát. Azt. hogy kialakították a községi felelősök rendszerét, s gait. PROGRAM A KŐVETKEZŐ ÉVEKRE A közelmúltban a megyei tanács végrehajtó bizottsága Az elmúlt öt esztendő alatt a járási vezetők maguk is részt megvizsgálta a járási hivatal, vesznek a tanácsok és végre’ hajtó bizottságok ülésein. Helyszíni napokat taartanak, amikor is a helyi vezetőkkel együtt vizsgálják meg a tanácsi munkát, s a levont követvízmű. A gyermekintézmények keztetéseket, tanulságokat --------.. — h álózata 37 úi tanteremmel, közösen próbálják hasznosíta- testületi ülések, közel 380 óvodai férőhellyel csaknem 160 millió forintot költöttek a települések fejlesztésére a balassagyarmati járásban. Felépült több mint ezer lakás, s négy újabb településen szolgáltat vizet törpe bővült. Olyan települések kaptak óvodát, ahol eddig nem látták a lehetőségét a gyermekek elhelyezésének. Klubkönyvtár, sportpálya készült, út és gyalogjáró több ezer méter hosszúságban. Így aztán a balassagyarmati járásban is tovább szaporodott azoknak a A LAKOSSÁGGAL — A LAKOSSÁGÉRT a helyi tanácsok tevékenységét. A munka elismerése mellett szó esett arról is, hogy a tanácsi munkában, a települések fejlesztésében egyformán van még kívánnivaló. Akad néhány helyi tanács, ahol a a döntések előkészítésében, a hozott határozatok végrehajtásában nem eléggé következetesek. Aztán az is igaz, hogy a tanácstagok nem mindegyike tesz eleget tisztségéből adódó kötelességének. Néhány településen gondot okoz az orvosi ellátás, s a közművelődési Intézmények egy részében nincs kola kivételével arra sincs szükség, hogy váltott tanórákon oktassák a diákokat. A járási hivatal tervszerű irányító, ellenőrző munkájának jelentős része van abban, hogy javult a községi tanácsok ^ ______„ _ testületi tevékenysége. A ko- _________ _____________ f alvaknak a száma, ahol egész, rábbinál gondosabban készítik megfelelő képesítéssel rendel- séges, jó vizet isznak az em- a döntéseket, teremtik meg kező, hozzáértő vezető. A társberek. Az új iskolai termekkel, a végrehajtás feltételeit. A ta- községek egyikében, másiká- óvodal helyekkel pedig az ok- nácsok es a lakosság kapcsolata t>an joggal panaszolják az tatás feltételeit javították. A szorosabbá vált. A falugyűlé- emberek az ellátás, a szolgál- kicsinyék mintegy 90 százaié- sokét, a tanácstagi beszámoló- tatás kisebb-nagyobb fogyató-; kát már óvodákban készítik fel ^at nrundenütt megtartják. Az kosságait. az iskolai évekre. S néhány is- elmúlt evekben a balassagvar- ‘ mati jarasban Is sok százan A járási hivatal a reális mondták el véleményüket, ta- igények és a lehetőségek isme- nácsaikat arról, hogyan lehet rétében intézkedési tervet ké- szerényebb anyagi eszközök szített, amelyben a következő Jóllehet hosszan sorolhat- birtokában gazdagítani, szépí- évek legfontosabb tennivalóit, nánk még, mivel, s mennyivel teni a falvakat, tartalmasabbá gyarapodtak az elmúlt évek- tenni az itt élő emberek életét, ben a balassagyarmati járás A legtöbb községben nemcsak települései. Ehelyett essék szó a tervek kialakításánál, azok a tanácsok, a járási hivatal te- végrehajtásánál is számíthat a vékenységéről, hiszen nem kis lakosságra a tanács. Sok mii- ti munkának fejlesztését, erő’ részük van abban, hogy nem lió forintra tehető annak a sítését tartják. így többek kö- csupán a nagyobb községek, az társadalmi munkának az érté- zött a tanácsol: és a népfront- apróbb falvaik is eJőbbrejutot- ke, amelyet az elmúlt években bizottságok együtt vizsgálják tak. A járási hivatal vezetői, végezték a járásiak. meg a tanácstagok, a tanácsi biszakemiberei azt tartják, ak- zottságolc tevékenységét, kekor dolgoznak igazán eredmé- Biztosabb, . határozottabb a resve munkájuk javításának nyesen, ha erősítik a helyi ta- tanácsok rendeletalkotó tévé. nácsok önállóságát. Nem bá- kenysege is. Balassagyarmaton báskodnak egyetlen tanács- a 3arasi hivatalnál azt tartják; a környezetvédelmi munkában bekövetkezett változásnak jórészt az a magyarázata, hogy a helyi tanácsok egy sor jó rendeletet alkottak, s következetesen meg is tartották valamennyit. Ugyanakkor korszerűbbé vált az államigazgatási munka is. A Szécsényi a gondok enyhítésének legjárhatóbb, leggyorsabb útját, módját határozták meg. A legfontosabbnak a helyi tanácsok önállóság inak, a testüleelnök, tanácstitkár fölött sem. Helyette gondoskodnak folyamatos képzésükről, rendszeresen tájékoztatják őket a legfontosabb társadalompolitikai, gazdaságpolitikai kér- | désekről, és igyekszenek meg1 ehetőségeit. Mindezek természetesen nerfi öncélú dolgok. A tanácsi munka javításával párhuzamosain változnak azok a feltételek, amelyek a VI. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítását, a környezeti kultúra fejlesztését szolgálják a balassagyarmati járás településein. V. G. MiiiniifimHiiiiiniiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiniiiiiiiiiiiiiitiiniiiiiitiiiiiniiimnimnmiiiiiiiiiiiiiiiiittiiiitmiiiiinniiimitiiiiiiiiiiiiiMiiitminiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiii'itiiiiiiiniiimtiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinB .Megy a buszom..." Parlament az élelmiszer-kiskereskedőknél Az újjávarázsolt Bányász Művelődési Ház halijában nézelődünk jobb híján. Szombaton délután van és hamarosan négy óra. Odakint már sötétedik. Csak nem borul sötétségbe a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat ifjúsági parlamentje is? No nem, nyugtatgatom magam, leszünk többen még, csak néhány bolt később zár. Rájuk várunk nyilván. Negyed öt körül aztán beso'r- jáznak a nagyterembe az elnökség tagjai is, élükön a vállalat igazgatója, Gecse István. Képviselteti magát a hosszú asztalnál a párt, a szakszervezet, a KISZ, a városi pártbizottság — hirtelen kevésnek tűnnek ott a székek, kerítenek még. Van bőven. összesen ha vagyunk öt- venen. Hanem amint Gecse István sorolni kezdi, hogy cégük majd ezer dolgozójának pontosan a fele 30 éven aluli, akkor már jobban körülnézek Hiszen legtöbbjük éppen salgótarjáni, vagy a közelébe való! Nocsak! Ezek szerint csupán minden nsgvedik-ötö- dik élelmiszer-kereskedő fiatalt érdekelt a dolog! Nem szervezték volna meg? Nem értesítették volna idejében az érintetteket? Nem beszéltek volna a boltvez? ükkel, hogy tegyék lehetővé a fiatalok e fontos esemétette ki: minden második dolgozójuk harmincon aluli, vagyis egyfajta statisztika szerint fiatal. Szó esik még gyesen levőkről, kiskatonákról, a továbbtanulás támogatásáról, kitüntetésekről, s arról, miként vonják be az ifjabb generációt a vezetésbe — egyszóval mindenről, amiről szót kell ejteni. Kérdezem én magamban: min lehet itt vitatkozni? Tudniillik az elnök erre szólítja föl a jelenlevőket. Közben már öt óra tízre ugrottak a mutatók és nem szaporodunk. ,Mi több, ahogy a szünetnek vége szakad, kevesebben leszünk néhánnyal. Ügy tizenöttel. Az igazgató, Gecse István kényelmetlenül igazgatja magát székén. Bosz- szankodik. Egyelőre csak belül. Bodor Imre, a Napsugár ABC eladója sem vitatkozik, ........ csak elmondja, hogy a vevők toiotte szeret a KARANCSHÜS sok- szazale.tkal kai ízletesebb árut szállít, mint a PENOMAH. Nekik többnyire mégis ez utóbbi hozza az árut Márpedig a vevő csak akkor jön be, ha neki is tetszik a vennivaló. Ha sok jön be. az a vállalatnak haszon... Elhangzik egy tájékozatlan kérdés: a szakmunkástanulók idejét miért rm '■zaks-zarvezeti t-anácsko- nem számítják be a törzsgár- zás. De a forgatókönyv, az datagság kalkulálásába? (Ha "V '-kt'ryv, n ez.itt ülők találták ki — üljcrék az asztal akármelyik oldalán. Az igazgató közben aktuali- nem. tévedek, vagy két éve zálja mondandóját. Eszerint beszámítják...) Oravecz Lász- (summázva) az eredmények- ló, az ÉVI vezetőhelyettese ben jelentős részt vállaltak a hűvös szenvedéllyel mondja: fiatalok. Nincs okom kétel- amikor jutalmat, kitüntetést kedni, hisz az előbb ő jelen- osztanak, akkor korántsem részvételét nyen? A stencilizett meghívó cáfolni látszik ezt, hiszen ötszáz példányban készült. Az ifjúságpolitikai intézkedési tervet — mindegyike tizenegy lap — négyszáz példányban húzták le. Tették volna, ha nem számítanak sokak jelenlétére? Bizonnyal nem. Míg ezeken rágódom, az igazgató már túljut az ötödik ötéves terv eredményeinek ismertetésén. Elmondja közben, hogy értékesítési tervüket 103 százalékra teljesítették, hogy öt új ABC-t nyitottak s, hbgy 7,7 százalékkal nőtt a bolthálózat alapterülete. Világos ekkorra, hogy tavaly 14,9 millió forint volt a nyereségük, s, hogy a dolgozók átlagjövedelme az öt év előttinek jócskán van. (Majd 30 több!) Az unatkozó arcok tovább méláznak. Hirtelen megvillan előttem: vajon hányadszor hallják már ugyanezeket az adatokat a teremben ülők? Sokuk nem először. Csak akkor nem ifjúsági parlament volt a neve. hanem mondjuk : 'rme'ési tanácskozás, szociális! a brigádgyűlás, vagy épfele-fele aránybán kapják (létszám szerint) fiatalok és idősebbek. Az utóbbiakból kettő is kap addig, míg az előbbiekből egy. Kisbenedek Miklós, a városi pártbizottság munkatársa rögtön replikázik is. Szántén hűvösen. Szerinte nyilván nem -• érdemelte meg annyi fiatal ahány korosabb, ennyi az egész. (Én nem látom ilyen egyszerűnek a dolgot, hisz’ emlékezzünk csak: az igazgató szavai szerint az eredményekben jelentős része van a fiataloknak...) Ebből még vita lesz! — villanyozódom föl egy pil- ■ lanatra. De akkor ismét föláll néhány ember és kioson. Aztán néhány pillanat múlva megint. Már csak húsz- huszonöten maradunk. Gecse István fölcsattam: ' — Nyilván mindannyian vidékiek — néz a távozólíra. — Nincs később buszuk? — Nincs — mondják és kimennek. Fölállok magam is. Bocsá- natkérően nézek a félezret képviselő huszonötre. Végül is nem vagyok az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat fiatalja. Még valamit| A beszámolót és az intézkedési tervet elfogadták'. h. z. NÓGRÁD — 1931. december 12 ., szombat S