Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-14 / 267. szám

Fiatal villamosmérnök

Vörös diplomává!, szovjet feleséggel Salgótarjánban

Naponként megméretteti

Ma más legyen, mint tegnap

Csodálkozva néznek rám, amikor háromnegyed négykor beállítok az ÉMÁSZ salgótarjáni üzemigazgatóságára. Ki hallott már ilyet, hogy valaki hajszálpontosan a munkaidő leteltekor keresi a szakszolgálati cso'portot? Azért csak eligazítanak, megmutatják az utat.

Nyúlánk fiatalember megy előttem a homályos folyosón, de még nem tudom, hogy ő Szűcs Árpád, akit keresek. Mikor „tőle róla” érdeklődöm, széles .mosollyal mutatkozik be. Alkatát nézve nem hinné az ember, hogy már több mint egy éve villamosmérnök, azaz műszaki előadóként dolgozik az ÉMÁSZ-kirendeltségen. _ A Szovjetunióban, a minszki egyetemen szerezte diplomáját, villamos rendszerek és hálózatok szakon. Egyetemi éveiről szeretnék hallani, s hangos emlékezésre kérem:

— Miskolcon, villamosipari szakközépiskolában végeztem, bár szerencsi vagyok. Az apám villanyszerelő. Vonzott a pálya. Jó tanuló voltam, folytatni szerettem volna a tanulást. Hárman vagyunk testvérek. Édesanyám nem dolgozik, mentesíteni akartam a családot a további anyagi megterheléstől. Így szovjet ösztöndíjra pályáztam, annál is inkább, mert a Szovjetunió méretei miatt, a nagyfeszültségű vezetékek, villamos rendszerek igazából ott ismerhetők meg. A sikeres felvételi után intenzív nyelvtanfolyamra utaztunk Kijevbe. Akkoriban még el lehetett volna adni mind- annyiunkat, csak nehezen birkóztunk az orosz nyelvvel.

— Meddig tartott a birkózás?

— Az első vizsgákon már jól beszéltünk. Na de addig én már lefordítottam a többszáz oldalas párttörténetkönyvet, meg a matekot. Kezdetben még a szovjet padtárs jegyzeteit másoltam, az első sorba ültem, hogy minden szót halljak, értsek. Most már csak mosolygok, mennyit kínlódtam egyetlen szóval: kaszprasztro- nyenyije — magyarul tér. Fizikatanulás közben lépten- nyomon belebotlottam, de kimondani sokáig nem tudtam. Szerencsére remekül kijöttünk, szovjetek és külföldiek. Amit a hazaiak a nyelvtanulás idejében segítettek nekünk,

azt később, a szakmai kérdéseknél visszaadtuk nekik. Külföldiek, ösztöndíjasok lévén bizonyítani akartunk, míg a szovjetek inkább megengedhették maguknak a lazítást — mint ahogy itthon talán mi is megtettük volna —, hát volt, hogy vizsga előtt, éjfélkor jöttek konzultánst keresni.

Szórakoztatón, élvezetes stílusban meséli élményeit a többszemélyes, aktákkal zsúfolt kihalt dolgozószoba egyik sarkában. Arcának játékával, folyton mozgó kezével kíséri az elbeszélést. Amúgy is csillogó szemüvegében olykor a szemközti ablakot látom tükröződni, majd ahogy kint 'szürkül, eleven barna szemének vibrálását figyelem. Nyughatatlan természet lehet...

— Az első leterhelt évek után a szórakozásra is több idő jutott. Rendeztünk magyar esteket, és eljártunk a többi nemzet „aganyaira” is. Ez tüzecskét jelent, a klubestet nevezik így. Kedves emlékek ezek. Ha táncolni akartunk, a dél-amerikaiaknak vagy az afrikaiaknak szóltunk. Amolyan zenefelelősök voltak. Egy-két óra múlva vagy ötven lemezzel loholtak be és rendszeresen, de komolyan megkérdezték, elég lesz-e. A városban is szereztünk barátokat, meg az előadók között is. Eljártunk a lakásukra, nagyokat beszélgettünk. Szolidan élnek, de jól s rendben, pedánsain. Az előadókkal kialakult baráti kapcsolat sokat segített a tanulásban, mert látva, hogy rendszeresen készülünk, szívesen és gyakran konzultáltak. Elsősorban magyarokra gondolok, mert meg kell mondanom, a külföldiek között sem vallottunk szégyent. Nyolcunk közül ketten végeztünk vörös diplomával. — Ez utóbbit, szinte mellékesen mondja, hangját is lehalkítva, s a szerény emberek módján folytatja:

— Ezekben az időkben már tolmácsoltam is. Tudtam rá időt szakítani. Később már szükség is volt az ösztöndíj kiegészítésére, mert negyedikben megnősültem. Taiszával, a görög nevű szőke kislánynyal a németek estjén találkoztam, aztán másutt, később már együtt jártunk mindenhová, míg házasság lett a kapcsolatunkból. Múlt nyáron

már együtt jöttünk haza, s mivel Salgótarjánban ajánlottak mindkettőnknek állást, ideköltöztünk. Taisza gépész- mérnök, a VEGYÉPSZER-ben dolgozik. Jól sikerült a beilleszkedése. Munkájával elégedettek, s egész jól beszél magyarul. Ö most ugyanazt éliát, amit én az első Szovjetunióban töltött év során. — A fiatalember hirtelen ocsúdik fel emlékeiből, s az órájára pillant.

— Ne haragudjon, most már nagyon kell sietnem. Be kell vásárolnom. Aztán pedig csomagolok. Holnap reggel uta zok a Szovjetunióba. Ez má. rokonlátogatás...

Veszprémi Erzsébet

SZABOLCSBÓL Szécsény- be — idegen menyecskének. Tartott kicsit a palócföldtől. Vajon befogad ják-e, elfogadják-e?

Az azóta elmúlt nyolc év a semmibe foszlatta aggodalmát: meglelte helyét, jól érzi magát, örömet talál munkájában. S ha jól meggondoljuk, ez együtt egyáltalán nem kevés.

Bállá Jánosnéról íródtak a fenti sorok, a szécsényi Palóc Skála Áruház igazgatóhelyetteséről. Sorsában nem is az a különös, hogy sikerült új földben gyökeret eresztenie, hanem az, hogy a mindaddig szokatlan környezetben Í.S néhány esztendő leforgása alatt igazolta tehetségét, a kereskedői pályára való rátermettségét.

Könnyű neki! — mondhatnák a szécsényiek .— Hiszen már az ÁFÉSZ-nél kitanulta a mesterséget! Ami azt illeti, most már valóban könnyebbséget ad a sokágú szövetkezeti tapasztalat, de akkor, amikor megszerezni igyekezett, valahogy nem tűnt sétagaloppnak... Mert, amikor bárki saját szerencséjét iparkodik összekovácsolni, számíthat rá verejtékes munka az.

— Sokat segítettek a szövetkezeti évek abban, hogy közelebb kerüljek ahhoz a vezetői típushoz, amit univerzális embernek szoktak nevezni—mondja a pergő beszédű, energikus fiatalasszony.

— A sokfelé ágazó szakértelmet elvárják a vezetőtől. Jómagámnak is nem csak a kereskedelmi munkához kell értenem, hanem tudnom kell reagálni a legkülönfélébb dolgokra, melyek egyáltalán adódhatnak, s tudnom kell a legkisebb emberrel is úgy beszélni mint, aki a legfontosabb személy a maga posztján. Mert ez valóban így is van.

Bállá Jánosnénak sorsadta szerencséje, hogy olyan helyre állították, ahol a legnehezebben gyúrható és legnemesebb anyaggal, az emberrel kell sokat foglalkoznia. Neki, aki visZolyog az íróasztalon túli bezárt ajtó látványától, életeleme ez- Számára egyáltalán nem valami kötelező tiszteletkor, amikor zárás előtt végigjárja az osztályokat és elmondja az eladóknak, hogyan sikerült aznapi munkájuk, s mit várnak tőlük másnap.

— A VALAMENNYIRE is

igényes embernek naponta szembe kell néznie magával

— magyarázza meg az esti körjáratok értelmét Balláné.

— Én magam megtehetem ezt a forgalmi adatok átértékelésekor. És egyáltalán nem látom be, miért ne legyen módja erre mindenkinek, aki nálunk dolgozik? Aki már most is igényes, az számot tart rá, aki kevésbé, abban e tulajdonság magvát elvetni a mi dolgunk.

Az áruházi igazgatóhelyettes meggyőződése szerint a kereskedelem a maga megannyi nehézségével együtt is csodálatosan szép munka. Az ezerszám betérő vásárlóknak akár napjában lehet újat, a tegnapitól másabbat adni. Ha mással nem, hát apró változtatással. Ne érezze a vevő: ez

ugyanaz a Skála, ami tegnap

volt.

Persze, igen bonyodalmas

vállalkozás kellemes érzést kelteni abban a vásárlóban, aki nem találta meg a keresett holmit a polcon.

— Valóban nem egyszerű, de nem is lehetetlen — mondja Balta ' Jánosné. — Óriási a különbség egy rágógumis szájból odalökött nincs és az udvarias eligazítás, magyarázat között. Vásárlási kudarc után is érezheti a vevő, hogy vele kedvesen bántak, igyekeznek megszerezni számára a kívánt cikket, és szívesen látják máskor is. Éppen ez az, amit kevéssé tanítanak a kereskedők iskolájában, pedig a kezdők igen nagy szükségét látják.

Szavai ellenére sem idealista Balláné. Tisztában van vele, hogy mindehhez számtalan friss ötletre van szükség, s folyvást újat kitalálni, az bizony, eléggé fárasztó magatartás. Mint, ahogyan az sem éppen kényelmességre vall, hogy a szó szoros értelmében kilépnek az áruház falai közül — kitelepülésekkel, a fő- boltosi rendszer érvényesítésével segítik a körzethez tartozó 24 község ellátását, árubemutatókat, -kóstolókat rendeznek.

A legújabb tervből is hamarosan valóság lesz, hiszen az iskolaszövetkezet megalakulása nem csak a Skálának, hanem a szécsényi szakközépiskolának is érdeke. A diákok, miközben saját üzletükben megvásárolják a papírt, írószert, a büfében tartani szokásos apróságokat, észrevétlenül közelebb kerülnek a szövetkezeti mozgalomhoz.

— S, ha már a fiatalokra került a szó, miért ne lehetne valami irodalmi presszót létrehozni Szécsényben? — morfondírozik hangosan Balláné.

AZ IRODALMI presszó még csak nem is terv, csupán egy éppen megszületett gondolat. De, mint, ahogyan nem ez az első elképzelés, amit ez a belefáradást nem ismerő asszony formálgatott- nevelgetett magában, ugyanúgy nem az első lesz, amit egészen a megvalósításig el is kísér. Talán éppen szívós kitartását, megújulási készségét jutalmazták a bizalommal: képviselje ő a szövetkezet tagságát a ma megnyíló kongresszuson.

Szendi Márta

A salgótarjáni bányagépgyárban Kovács József brigádvezető vezetésével tevékenykedik a November 7. Szocialista Brigád. 1972 óta munkájuk mellett rendszeresen karbantartják a krakkópusztai szovjet katonák hősi emlékművét, s évente koszorúzással emlékeznek meg felszabadítóinkról. Képünkön a brigád tagjai: Nagy István és Kővári Béla kovácsok.

ßri gáddemokráci a

Ki, hogyan látja és gyakorolja?

— Véleményét bárki elmondhatja, javaslatait közreadhatja, állásfoglalását megvédheti a brigádban — mondta bevezetésképpen Hortváth István, a húsz főt számláló tmk-komplexbrigád vezetője, a salgótarjáni öblösüveggyárban. Pár pillanat múlva így folytatja: — Bizonyos tekintetben lehetne élénkebb nálunk a brigáddemokrácia. Ez elsősorban a brigádértekezletekre vonatkozik. Bizony többen húzódzkodnak attól, hogy szóljanak. Pedig biztos volna miről. A tartózkodás okát nem tudnám megmagyarázni. Egy témát, — a bérfejlesztést — kivéve mindegy, hogy milyen dolgokról esik szó.

— Valószínű azért, mert amit ön mond, az reális, az nem támadható, azt érdemes elvégezni, illetve annak szellemében tevékenykedni.

— Nem tudom. Lehet, hogy így van...

☆

Reggeli idő van. A jóízűen falatozó Gál Gyula lakatos- hegesztőt próbálom elsőnek szóra bírni, hogy mondja el miként látja, érzi, tapasztalja a brigádban meghonosodott demokratikus módszert. Szűkszavúan csak ennyit mond: — Én elfogadom azt, amit mond a brigádvezető, mert ez eddig nekem mindig jó volt. Ha pedig valakinek valami okosabb ötlete vagy javaslata van, akkor azt fogadjuk el. Sajnos, most hirtelen nem jut eszembe egyetlen konkrét eset sem.

Purgát Gézának viszont igen, aki ugyan nem a szocialista brigád tagja, de a kollektívához tartozónak vallja magát.

— Nemrég megjegyeztem Horváth Istvánnak, hogy okosabban is el lehetne végezni az egyik munkát. Ö röviden így válaszolt: — Helyes, csináljuk úgy, mert biztos hamarabb készen leszünk. Ugyanakkor jó lesz a minőség is. Ebből is láthatja — mondja felém fordulva —, hogy nálunk nem az a lényeg, ki mondja, hanem az, hogy mit mond, az miként szolgálja a brigád céljait, az eredményesebb munkát. Amit mondtam, azt egy másik példával is bizonyíthatom. Együtt dolgozom egy első éves tanulóval. A munka befejezése felé közeledünk, amikor azt mondja: — Géza bácsi, ha ezt így csináltuk volna, akkor hamarabb végeztünk volna. Igazad van, mondtam neki, de miért csak most szóltál, miért nem előbb?

Időközben megérkezik

Szomszéd István vízvezetékcsoportvezető, a szocialista brigád tagja, főbizalmi-helyettes. Egy ideig hallgatja beszélgetésünket, majd ő is szót kér.

— Az értelmes, a jó, a feladat elvégzését elősegítő javaslatoknak mindig szabad útjuk van. Ez történt a kompresszorház munkálatainál is. Egyébként mint főbizalmihelyettes is meg vagyok elégedve a brigádvezető munkájával. Nem hiszem, hogy túlzók, ha azt állítom, hogy a tmk-ban dolgozó brigádok közül a leg jobbam ő képviseli, viszi előre a mi kollektívánkat. Idejéhez képest mind- annyiunkkal foglalkozik, védi jogos érdekeinket, ahol tud segít, jól szervezi, irányítja, mozgósítja a kollektívát. Igen, ha téved, ha valamit nem jól ítél meg, azt is elismeri. Így cselekedett az egyik jutalmazásnál is. Az általa ösz- szeállított listán Juhász Dezső neve mellett kisebb összeg szerepelt, mint amennyit n?i képzeltünk el. Módosító javaslatunkat elfogadta, mondván: — Mindenütt nem lehetek ott. Ti pedig jobban látjátok, tapasztaljátok az eddigi tevékenységét.

Hogy nem könnyű témáról van szó, azt abból is érzékelem, hogy idő kell ahhoz, amíg azonos hullámhosszra kapcsolunk Szomszéd Tiborral, a bádogosok csoportvezetőjével, a szocialista brigád helyettes vezetőjével. Először ő is bizonytalankodik a válaszadásban. Abban, hogy miként érzékeltesse a náluk meghonosodott alkotó demokratizmust, a jó irányba formáló alkotó légkört;

— Pista bácsi minden kezdeményezését, elképzelését előbb velem, meg a főbizalmival, vagy helyettesével megbeszéli. Latolgatjuk, hogy

az akció során mire számíthatunk. Aztán kialakítjuk a közlés módszerével kapcsolatos elképzelést. Erre azért van szükség, nehogy a brigádtagok kényszernek tekintsék javaslatainkat, elképzeléseinket, hanem a brigádétettel já-. ró elvégzendő feladatnak. Akkor számíthatunk sikerre, ha előre szólunk a brigádtagoknak. Ily módon lehetőségünk van arra, hogy szabad idejükbe jól beleillesszék a megpályázott cím elnyerésével járó egyéb társadalmi vállalások teljesítését. A cselekvésre ösztönző, jó módszer megválasztása azért is fontos, mert a brigád tagjai igen különböző természetűek, jelleműek, magatartásunk. Az egyiknek elég a kevesebb ösztönző szó, míg a másiknak többre van szüksége. De van olyan, aki a baráti intésből is ért. Egyet viszont határozottah állíthatok. Az okos, értelmes, közösséget valóban szolgáló cselekedetekre mindig rá lehet bírni a kollektívát. Például elsők vagyunk a véradásban. Nélkülünk vetélkedőt nem tartanak. Ha szabad szombaton is dolgozni kell, akkor felváltva jövünk be. Ilyenkor a bádogosok szó nélkül besegítenek a lakatosoknak, hegesztőknek és viszont. Ránk eddig még senki sem mondhatta, hogy miattunk nem tudtak termelni. Pedig igen széles.te- rületen dogezunk...

— Az előbbiekből szabad olyan következtetést levonnom, hogy minden akciónál teljes az egyetértés?

— A vita mindig a körül forog, hogy egyszerre, vagy folyamatosan végezzük el a felajánlott társadalmi munkát — kapcsolódik a beszélgetésbe Fülöp János. — Brigádvezetőnk azt szeretné, hogy egy- egy feladatot gyorsan és egyszerre tudjuk le. Sajnos a brigád tagjai nem mindig képesek a javasolt, vagy kívánt időre szabaddá tenni magukat. Végül azért mindig közös nevezőre jutunk. Ennek kedvező hatása tükröződik az eredményeinkban. Amit vállaltunk, azt eddig mindig kifogástalanul teljesítettük — folytatja az előbbi gondolatot Fülöp János bádogos, majd kisvártatva hozzáfűzi: — Brigádvezetőnknek mindenki e.lőt{ tekintélye, szava van. Képes meggyőzni a célok helyességéről a brigádtagokat. Csak ilyen ember vállalkozhat erre a felelősségteljes tisztségre. Érti a dolgát. Határozott. Ha szükség úgy kívánja, jó irányba módosítja eredeti elképzelését. De nem ijed meg az árnyékától sem. Akkor is így cselekszik, ha tudja, hogy igen nehéz feladatra vállalkozik.

És most adjuk vissza a szót a brigádvezetőnek. Vajon ő miként látja a kollektívában meghonosodott demokrácia teljesebbé tételét?

— Jó lenne, ha mindenki, mundannyiunk érdekének tekintené azokat a kéréseket, amivel hozzájuk fordulok. Mivel elfoglaltságom elég sokirányú, ezért csak akkor tudom a brigádtagok kívánságainak megfelelően elvégezni megbízatásomat, ha nem húzódnák el, amikor segíteni, tenni kell. El tudnék viselni az eddiginél több kezdeményezőkészséget, még több ötletet, és aktívabb brigádesz- mecseróket. Továbbá az a kérésem, ha valamit nem jól gondolok el, vagy tervezek meg, tegyék szóvá, egészítsék ki, javasolják annak módosítását. Ha pedig valaki nem tud valamit, akkor inkább többször kérdezzen, minthogy bármit is elrontson. Mert a brigád eddig elismert munkája mindig a jóra kötelez.

*

Ez a helyes felfogás és ennek megfelelő gyakorlat juttatta el a kollektívát ahhoz, hogy fennállása óta hatszor elnyerje az aranykoszorús brigád címet, egyszer legyenek kiválóak, egj^szer pedig vezérigazgatói dicséretben részesüljenek. Az előbbiek csupán a jó ajánlólevél sokatmondó sorai az újabb elismeréshez.

Venesz Károly

NÓGRÁD - 1981. november 14., szombat 3