Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
Monológ konyak mellett Ne félj Mary, barátként jöttünk. A KIOSZ Nógrád megyei Adóközösség vezetősége értesíti a lakosságot, hogy 1981. december 1-től a KlOSZ-adóközösség új irodahelyiségbe költözik. Címe: Salgótarján, Ybl M. u. 7. (Tarján vendéglőtől jobbra levő út első szakaszán található, 6-os helyijáratú autóbusz „Tarján” vendéglő megállójánál.)-Aranyapám, nálunk vala- Hát ez a nagy népvándorlás melyik okos kitalálta, hogy a most megszűnt, csak igazga- munkaidőt munkával kell el- tói engedéllyel lehet kilépőt tölteni, és nem lehet külön- szerezni. Persze, aranyapám, böző trükkökkel a városban nehogy azt hidd, hogy most grasszálni, csavarogni. Mert többet dolgozunk. Ugyan ké- régebben nagyban ment a rém. Egyszerűen a vállalaton rongyrázás. Mindenki úgy ló- belüli lazsálás új módozatait gott, lazsált, ahogy tudott, dolgoztuk ki, vagy ahogyan Például a karbantartó brigád mi mondjuk, lógásszerkezet- délelőtt mindent gyorsan meg- átalakítást hajtottunk végre, csinált, ebéd után irány a Na, nyeljük le ezt a kis ko- mozi: a két órakor kezdődő nyakot, mert sürget az idő! előadásra felváltva jártak, Csiorió! hogy ne legyen feltűnő a ló- Kérlek szépen! Tériké már gás. A főnököm pénteken dél- nem jár takarítani, ellenben ben már Bánkon pecázott az- totó- és lottószelvenyeket á- zal a trükkel, hogy hét végén rul bizománybán. Nyolctól tí- leltárellenőrzésst tart a vidéki zig rendel, mint üzemi or- részlegekben. Tériké, a bal- vos, de sürgős esetben egész esetvédelmi osztályról az anyó- nap. A karbantartók egy vá- sa nevén délelőttönként ta- sározó kiskereskedőnek kelj- karítást vállalt, és azt me- feljancsikat gyártanak sorosélte a főnököknek, hogy a zathan. A könyvelés nődolgo- testvérüzemben elsősegély- zói, akik régen a kirakatokat nyújtó-tanfolyamat vezet. Be- nézegették, s a városban leznad Dodó, a fejlesztőmér- grasszáltak óraszám, most át- nök heti három alkalommal tértek a kézimunkára. Kardióraadó tanárként ügyködött a gánokat, pulóvereket kötnek, szakközépiskola nappali tago- térítőt horgolnak, Lacházi Bö- zatán. a be a kalotaszegi meg a palóc hímzés fortélyait mutogatja vapengét meg arclemosót nekik, ketten pingálni tanul- vettem, beszéltem a főmérnök nak, a számviteli osztály ve- fiának a matektanárával, vol- zetője pedig mindenáron to- tam az adóhivatalban, a te- jást akar festeni. A gyártás- lekkönyvben, a Gelkánál, az előkészítők megalakították az antikváriumban, hogy csak a Űj Tükörolvosóklubot, de ál- leglényegesebb megbízásokat lítólag elolvasnak mindent, említsem. még az Üj Embert is, persze Mit kérdeztél, aranyapám? csak munkaidőben, amikor a Holnap Pestre megyek a fő- gyártás-előkészítés szünetel. . könyvelővel. Állítólag most lehét a Volvójához eredeti gu- Azt kerded, aranyapám, mjkat kapni, megnézünk egy hogy kerültem ebbe a presz- új Búd Spencer-filmet, este szóba világos ^ nappal, délután pedig kimegyünk a Népstadi- kettőkor. Tudod, pajtás, hia- cmba. Ja, hogy milyen ürügy- ba tiltják a kijárást, azért az gyej lépünk meg Pestre? Va- emberek tele vannak gondok- iamj kimutatást, tervjelentést k,al> tenni valókkal így aztán, kell fölvinni a minisztérium- szerez, az intézi a ^ Amíg a főkönyvelő ami- többiek ügyes-bajos dolgait, nisztériumban nyüzsög, én En, kenek, mar a hentesnél megveszem a gumikat, váltok f ,'pzfP^,tnfkmepek rendeltem két mozijegyet, este pedig kikét kiló karajt, mert estere megyünk a meccsre. Na, kérj vendegeket várnáik, Lancsahcs még két fél konyakot, mert bácsinak befizettem az: OTP- IassaI1 induiok vissza, ieiár a tartozását, a bölcsődéből ha- kilépőm, aranyapám, nem le- zavittem az Apostagi Zsozsó het lazsálni. Azok az idők kisfiát a nagymamahoz, már elmúltak— Na, csirió!... mert belázasodott a kislegény, Nádasdy úrnak borot- | K. Gy. M. Kérjük, hogy mindennemű ügyben ezen címen keresse adóközösségünket, tekintettel arra, hogy régi irodahelyiségünket a fenti időponttól kezdve megszüntetjük Fájdalommentes Ukrán divattervezők modellier Tájékoztatjuk továbbá, hogy teJefonszámunk változatlan: 14-986. füllyukasztás A Balassagyarmat és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet 1982. január 1-től 1984. december 31- ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket: 7. számú ISO. jelzőszámú zöldség-gyümölcs áruk boltja, Balassagyarmat, Rákóczi u. 38. Az első két hét tapasztalatai alapján, osztatlan sikert aratott az Órások Szövetkezetének új szolgáltatása, a fájdalom nélküli füllyukasztás. Eddig csaknem 500-an keresték fel — csecsemőktől az idősebbekig, minden korosztály — a speciális szolgáltatást nyújtó szalont (Budapest VI., Csengery u. 26.). 30. számú 159. Jelzőszámú zöldség-gyümölcs Balassagyarmat, Lenin-lakótelep pavilon, 31. számú 159. Jelzőszámú zöldség-gyümölcs Balassagyarmat, Mártírok útja. pavilon, 3«. számú 159. Jelzőszámú zöldség-gyümölcs Balassagyarmat, Piactér. pavilon. 14. számú 313. Jelzőszámú ni. a-ba sorolt Balassagyarmat, Bajesy-Zs. n. büfé. 17. számú 223. Jelzőszámú ül. e-ba sorolt eszpresszó, Balassagyarmat, KISZ-lakótelep. A pályázatokat 1981. december 15-ig kell benyújtani a szövetkezet központjába (Balassagyarmat, Óváros tér 26.) A versenytárgyalás 1981. december 28-án 9 órakor lesz az ÁF ÉSZ-központban. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást az áruforgalmi főosztályon Káposzta Piroska osztályvezető ad. Hivatali helye: Balassagyarmat, ÁFÉSZ-központ, Öváros- tér 26. __________________ __________________1 A z Órások Szövetkezetében olyan módszert, Illetve füllyukasztó készülékeket alkalA SZÉCHÉNYI szolgáltató SZÖVETKEZET megnyitotta— ÜVEGES' TTÍ2 KÉPKERETEZÖ RÉSZLEGÉT. Kívánságra vidéki megrendelőinknek is rendelkezésre állunk. Igénybejelentés: Szé- csény, Kossuth út 38. Szé- csény, Rákóczi út 86. Tel.: 67. maznak, amelyek megcáfolják a „szépségért szenvedni kell”, eddig öröknek vélt igazságát. A svájci Bergeon cégtől vásárolt berendezések — amelyek a szögbelövő pisztolyhoz hasonlítanak — fájdalommentesen, egy pillanat alatt elvégzik e kényes műveletet. Sőt a fülszúrás eddigi gyakorlatától eltérően, a fülbevalók is azonnal a helyükre kerülhetnek. Az órások Szövetkezete az új szolgáltatást tíz készülékkel kezdte meg, amelyeket az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézetben korábban klinikai lag is kipróbáltak, ■ egészségügyi szempontból megfelelőnek minősítettek. Az Órások Szövetkezete — az igények várható további növekedésére való tekintettel — az új szolgáltatás bővítését határozta el. Budapesten még az idén újabb szalont — V„ Váci u. 49. — létesít, a jövő év elején pedig Miskolcon is megkezdik a fájdalom- mentes füllyukasztást. A szolgáltatáshoz a fülbevaló-választékot is gazdagítják, a divatos gyöngyös, köves, szív és csillag alakú fülönfüggőkkel. A ívovi divatház tervezői már az 1982-es nyári modelleket állítják össze. A kollekcióban nagy választékban szerepelnek utcai, délutáni, szabadidő- és estélyi ruhák. A művészek kitűnő ízléssel egyesítik“ a kimeríthetetlen nemzeti motívumokat — különösen az ukrán hímzést — a modern divatelemekkel A ruhák bő vonalúak, kényelmesek, az anyagok lágy esésűek. Képünkön: Ukrán népi motívumokkal díszített nyári ruhák- i Friss-e a hal? Két skót kutató olyan arányosan csökken, annál ki- elektromos készüléket szer- sebb, minél régebben raktá- kesztett, amellyel az eladásra rozták el a halat A készülék kerülő halak frissesége mér- könnyen kezelhető, és gyorsan hető. A mérés azon alapul, megállapítható vele, hogy hogy a halszövet elektromos alkalmas-e még fogyasztásra ellenállása a tárolás idejével az áru. Házhoz a Télapói Télapó-csomagok ingyenes házhoz szállítását vállaljuk december 5-én délután ABC-áruházainkból! SALGÓTARJÁN: ÉVI ABC Arany János út 1. ABC-áruház Kemerovo körút KOHÁSZ ABC Malinovszkij út 52. BALASSAGYARMATON: Lenm-lakótelepi ABC-áruház. Megrendelését már most szíveskedjen bejelenteni! Tejutalvány! Salgótarján városi Tanács értesíti a lakosságot, hogy az 1982. évi tejutalványok kiadására a városi tanácson az ügyfélszolgálati irodában kerül sor, 198L december l-töl december 23-ig hétfőtől péntekig 8.3*—15.3* éráig szombaton 8.30—11.30 óráig. A tejufalvány-kiadás feltételei a következők: — igényjogosult minden salgótarjáni állandó lakosnak az a gyermeke, aki 6. életévét nem töltötte be; — minden terhes anya, a terhesség 4. hónapjától a szülésig; — minden szoptatós anya, a szüléstől számított 1 évig. A tejutalványra való igényjog<*ultságot a 6 éven aluli gyermekeknél születési anyakönyvi kivonattal és személyi igazolvánnyal, a terhes és szoptatós anyáknál terheskiskönyv- j vei és személyi igazolvánnyal kell bizonyítani. Megbízás esetén meghatalmazás, valamint a megbízott és megbízó személyi igazolványának bemutatása szükséges. Az ellenőrző szelvény leadása kötelező. \ Kérjük a tejutalványra jogosultakat, bogy tájékoztatásunknak megfelelően a kijelölt helyen és időpontban szíveskedjenek megjelenni. — | Karácsonyra ajándékot a Centrum Áruházból! Eldobható gázöngyújtó 24,— Ft Férfi műszőrme sapka 257,— Ft Asztali gázöngyújtó 38#,— Ft Harisnyanadrág divatszínekben 55,— Ft Gyermekirhasapka 488,— Ft Diplomatakazetta 390,— Ft VÁSÁRLÓINK SZAMARA MEG KÖNNYÍT.! ÜK AZ AJRNDEKBESZERZEST. AJÁNDÉKCSOMAGOK vásárolhatók a méterboitunkb an és a gyermekruházati boltunkban is.