Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

Múzeumi középtávú tudományos kutatási terv A Nógrád megyei történész muzeológusok idén március 19-én tartották 1981. évi második szakmai továbbképzési kon­ferenciájukat Salgótarjánban. Megvitatták dr. Horváth Ist­ván Támpontok tudományos gyakorlatunk kiépítéséhez cí­mű referátumát. A konkrét célokat megfogalmazó, elemző referátum alapján a feladatokat fontosságuk következtében nem lehet kizárólag egy intézmény munkakörévé leszűkíteni, a megoldást több intézmény összefogásán alaipuló kutatóterv alapján végzett munka szabja meg. Éppen ezért a konferen­ciára meghívták a megyei könyvtár, a levéltár, az oktatási igazgatóság, a párt- és a tanácsi szervezetek azon képviselőit is, akik a témában munkájuk révén érdekeltek. A széles körű, a múzeumi munka számára érdekes meg­nyilatkozásokban gazdag megbeszélés során elhangzott az a javaslat, hogy a tanácskozás teljes anyaga, amely kimerítő­en taglalja a múzeumi szervezet tudományos munkájának mind elvi, mind gyakorlati vonatkozásait, összegyűjtve je­lenjen meg, hogy ezáltal széles körben és a későbbiek folya­mán is tanulmányozható legyen. Kézirat formájában elké­szült és megjelent ez az anyag, amely a Támpontok tudomá­nyos gyakorlatunk kiépítéséhez felcímet viseli, s amelyet a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága adott ki, Szvircsek Ferenc szerkesztésében. Ez a vitaindító előadást, a hozzászó­lásokat a helyszínen készült magnófelvételek, alapján elhang­zásuk sorrendjében közli, némi — a szerkesztésből következő — rövidítéssel. A anyag közli a múzeumok középtávú (1981— 1985) kutatási tervét is. Az irányelvek és a középtávú terv­ben vázolt főbb kutatási témakörök' jelzik a tudományos kutatómunka területén elvégzendő feladatokat. Egyébként a tudományos kutatási tevékenység jelenleg négy témacsoport keretében történik. Ezek közé tartozik a munkáséletmód, a munkáskultúra, a munkáshagyományok kutatása, a középré­teg-kutatás során különösen a köznemesség XIX. századi élet­módjának vizsgálata, Nógrád megye régészeti topográfiájá­nak munkái, valamint a palóc népművészet és viselet ku­tatása. Kishegyi faiopók Nógrád vendégel Amilyen »óltozékony az idő, mire e sorok megjelennek, le­het, hogy igazi sportolásra al­kalmas hó borítja a salgói lej­tőket, de az is megtörténhet, hogy már nagyban olvad min­den. Előbbi esetben a Hotel Salgó minden férőhelyét el­foglaló szolnoki és nyíregyházai csoportok tagjai bizonyára saj­nálják, hogy nem hoztak ma­gukkal s/lécet, vagy szánkót. Ugyancsak felt ház van a sal­gói síparadicsomtól szó szerint kőhajításra álló Domyai-turis- taházban. ahol a Szénhidrogén- ipari Kutatóintézet és az Ex­pressz budapesti ügyfelei fog­lalták le a szobákat. Mondani sem kell, az eresztvényi hiris- taházban sincs üres hely. Itt HMSZ- és Expressz-csoport szállt meg. Hollókőben a turistaház két kecskeméti Expressz-csopor- tot fogadott 38 fővel, s magán­vendégek is megszántak a köz­ség házaiban. Úfabb fűz Martfűn Pénteken délután — egy hé­ten belül másodszor — ismét tűz keletkezett a martfűi Ti­sza Cipőgyárban. Ezúttal a gumiőrlő felvonószalagja gyulladt id. A rendkívül gyú­lékony környezetben felcsapó lángokat a vállalat önkéntes tűzoltói gyors bevatkozással fékezték meg. Mire a riasz­tott szolnoki állami tűzoltóság a helyszínre érkezett, a tüzet sikerült lokalizálni. A vizsgá­latok szerint a tüzet feltehe­tően dörzselektromosság okoz­ta. A kár nem jelentős. SZÖVTERV­fővállalkozás Pozsonyban ' Újabb kenyérgyár építésé­re állapodott meg a Szövet­kezeti Tervező, Kivitelező és Üzemszervezési Vállalat (SZÖVTERV) csehszlovákiai partnerével. Eszerint jövőre Pozsonyban — az SLGÉP-pel / közösen fővállalkozásban — megkezdik egynapi 60 tonna kapacitású gyár kivitelezési munkáit. Az építésben további öt-hat magyar vállalat vesz részt, a többi között a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, amely a munkaerő zömét biz­tosítja. A 7 millió rubel­értékű beruházás várhatóan két év alatt valósul meg. A pozsonyi lesz egyébként a nyolcadik kenyérgyár, amely magyar kivitelezésben Cseh­szlovákiában épül. Más országok is érdeklőd­nek a SZÖVTERV létesítmé­nyei iránt Bolgár vállalatok­kal négy üzem kivitelezéséről kezdtek tárgyalásokat. Orvosi ügyelet Salgótarjánban, a Vörőshad- sereg úti rendelőintézetben tar­tanak ügyeletet. Egyben itt lát­ják el a járási és fogorvosi ügyeletet is. Bejárat az MHSZ-, székház melletti kapun. Járó betegek az ügyeleti szolgálatot a fenti helyen keressék fel. fekvő betegekhez kihívás a 11-168-os. vagy a 10-222-es kórházi számon lehetséges. Az ügyelef közvetlen száma' 11-141. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassagyar­mat. Rákóczi út 66 szám alatt működik. Telefon: 521. Gyógyszertári ügyeletet Sal­gótarjánban. a Pécskö Üz­letházban levő gyógyszertár lát cl. Balassagyarmaton a Winkler Lajos gyógyszertár tart ügye­letet s emellett éjjel-nappal szolgálatot tartanak a kistere- nyei. a pásztói és » szécsényi | gyógyszertárban Majdnem sírva jött be a szerkesztőségbe ötven év kö­rüli salgótarjáni ismerősöm: — Döngetik ki a fákat a Salgó utca fölött a kishegyen! Hordják be magukhoz. Viszik ki a helyére a sok ronda sze­metet. Én ott voltam gyerek.- Meg tudnám ölni azokat a gazembereket. Kár, hogy megnevezni nem tudta őket. Csak a nyomokkal, a kivágott tuskókfcal, a sze­métkupacokkal találkozott. — Sajnos, ez nem újság számunkra — válaszolt a hoz­zátovábbított kérdésekre Szabó Ferenc, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság sal­gótarjáni erdészetének veze­tője. — Ezt az erdőt évek óta fosztogatják. Mi legtöbb­ször már csak a kiszáradt tus­kóval találkozónk. Egy erdész­re 2200—2400 hektár erdő esik. Nem őrizhetünk minden fát. Szabó Ferenc még a foszto­gatók módszerét is elmondta. Azért nem adjuk közre, mert reméljük nem ismeri minden­ki. Az érthető, hogy nem le­het minden fa mellé erdészt állítani. De azért egy fa még­sem fér el a mellényzsebben, vagy a kabát alatt, s a leg­ritkább esetben tud vele egy ember szaladgálni. A falopók- ról tehát tud a környezet! S hadd ne tételezzük fel, hogy a környéken mindenki lopja a fát! A többség bizonyára be­csületesebb ennél. Aki azon­ban hallgat, az maga is a fa­iopók cinkosává válik! — g — A fogazat „karbantartását” nem lehet elég korán elkez­deni. Éppen ezért kap fokozott hangsúlyt a megyei kór­ház II. pásztói fogászati rendelőjében is a gyermekfogá­szat ellátása. A legtöbb kicsi fél a fogorvostól. Kedvesség­gel és jókedvvel viszont meg lehet nyerni a bizalmukat. Képünkön: dr. Füzér László ai aggódó ifjú páciens fogát vizsgálja. TÁNC E sorok írója a harminc-való- hány évével egyáltalán nem ér­zi magát korosnak, ha azonban el szeretné vinni hites „oldal­bordáját” táncolni, zavarba ke­rülne. Egy-két szórakozóhelyen ugyan muzsikálnak, de ott is elsősorban a fogyasztás a fon­tos. Sem a zene, sem a vendég­kör nem nyújt mindig megfelelő „hátteret”. A diszkók és egyéb ifjúsági rendezvények törzsközön­sége néhány éve még csak a huszonéveseket nézte ki maga közül. Ma már tizennyolc fölött is éreztetik a vendéggel, hogy „mit keres itt a vén skatulya”. Karacskesziben, ha csak egy­szer is évenként gondolnak azokra, akik már véletlenül sem látszanak tininek. „Házasok bál­ja” címmel rendezték meg teg­nap azt a táncestet, ahol a har­mincasok, negyvenesek, ötvene­sek szórakoztak. Az arra alkal­mas zenekar a húsz-harminc éves slágereket legalább olyan jól tudta, mint a mai együtte­sek a keményzenét s hogy ne éhen ropják, a vendégeket svédasztal várta. Más országokban nem ritka, hogy 40-50 éves párok, vagy még idősebbek is táncolnak, szórakoznak, s legtöbbször együtt o fiatalokkal! Nem tudom, hogy nálunk az alkalmazkodóképesség hiánya, vagy a kilók szaporodá­sával járó elkényelmesedés te­szi-e, netalán egy félremagya­rázott szemlélet, hogy felnőtt­nek „tekintélyromboló” a tánc. Vagy lehet, hogy „csak” nem tudunk táncolni? (gi> naptárt Elhunyt Boros Béla 1981. november 29­vasárnap. Taksony napja. A Nap kel 7.08, nyugszik 15.56 órakor. A Hold kel 9.24, nyugszik 18.14 órakor. 1981. november 30., hétfő. András, Andor napja. A Nap kel 7.10, nyugszik 15.56 órakor. A Hold kel 10.13, nyugszik *9.05 óra­kor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1906. november 29-én szüle­tett és nemrég halt meg Ro­man Karmen Lenin-dijas, szovjet híradóoperatőr, doku- mentumfilm-rendezö. Százötven évvel ezelőtt, 1831 november 30-án szüle­tett és 30 éves korában, 1861. februárjában halt meg lppolito Nievo olasz elbeszélő és szabadságharcos. — Szemetet szállítanak. A jelenlegi évtized elején 33 és fél ezer megyénkbeli lakás volt bevonva a rendszeres sze­mételszállításba. 1985-ben a tervek szerint több mint 61 ezerre bővül ugyanez a mu­tató. Az arányokat tekintve mintegy 9 százalékos lesz az emelkedés. Szombaton, 55 éves korában váratlanul elhunyt Boros Béla, a Központi Sajtószolgálat ve­zetője. A pártnak 1945 óta volt tagja. Hosszú időn át dol­gozott a párt Központi Bi­zottságának munkatársaként, 1963 óta állt a Központi Saj­tószolgálat élén. — Vigyázat, olajkályha! A megyében a fűtési idény kez­dete óta két jelentősebb — szabálytalan fűtésből szár­mazó — tűzkárt térített meg épület- és lakásbiztosítás alap­ján az Állami Biztosító. Va- nyarcon 17 287, Bujákon 18 468 forintot juttattak, a károsul­taknak. A tüzet mindkét he­lyen a szabálytalanul használt olajkályha okozta. — Szarvasra utaztak tegnap délután az SKÜ művelődési központ jazzbalett csoportjá­nak tagjai, hogy részt vegye­nek a kelet-magyarországi te­rületi formációs táncverse­nyen. Ma délután mérik össze tudásukat az induló együtte­sek. A legjobbak továbbjut­nak a miskolci országos ver­senyre. — A Tátrába készülnek a Balassagyarmati városi Ta­nács KISZ-fiataljai. Kezdők és haladók számára síokta­tással egybekötött kirándu­lást szerveznek. Havazás NYOMOZZ VELÜNK! III. forduló Várható időjárás ma estig: Túl­nyomóan borult idő. Sokfelé ha­vazás, havas eső* eső. Időnként megélénkülő, helyenként megerő­södő délkeleti, déli szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1, 6 fok között. Mátránkét négyes A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 48. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyere­ményilleték levonása után a kö­vetkezők: Négy találatos «zelvénye 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 130 528 Ft. Három találata 7770 fogadónak volt, nyereményük egyenként 521 Ft. Kéttalálatos szelvények szá­ma 233 790 db, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. HAT VAN! — HOL VAN? A „Nyomozz velünk r* várost tár­sasjáték szervező bizottsága és a NÓGRÁD szerkesztősége egy hat­jegyű kódszám megfejtéséhez ké­ri a rejtvény kedvelő olvasók se­gítéséti November 15-től december 20-ig lapunk vasárnapi számaiban kö­zöljük annak az Ismeretlen sze­mélynek a feladványait, aki egy ajándékokkal teli páncélszekrényt juttatott el a szervező bizottság­hoz. Játékosainknak ezt a széfet kell szilveszter délután — a szám­kombináció ismeretében — kinyit­niuk! Segítségül mindössze hat fény­kép áll rendelkezésünkre. A Sal­gótarjánban készült felvételeken egy-egy hirdetőoszlop látható. Az oszlopok — megközelítő pontos­sággal —• valóban a ' fényképen megjelölt helyen állnak, csak épp környezetük változott meg kissé — lévén a fotók archív felvételek.. •• Nyomozóinknak tehát ezúttal fti fel kell ismerniük a fényképről a helyszínt, meg kell keresniük a hirdetőoszlopot, és meg kell fej­teniük az oszlopon található rejt­vényt, mely egy számot, a hatje­gyű kódszám harmadik számje­gyét adja. Ezt a számot kell be­ikszelniük a „nyomozóigazol­vány” megfelelő rubrikájába. („Nyomozóigazolványok” a József Attila Megyei Művelődési Központ portáján — a NÓGRÁD bárme­lyik számának egy példánya elle­nében — válthatók november 30-ig, és játékosainknak a hato­dik forduló után — értelemszerű­en kitöltve — ugyanott kell lead­niuk, december 26-án!) A helyes megfejtőknek kétsze­mélyes belépőjegyet postázunk a művelődési központ színháztermé­ben szilveszter délután tartandó társasjátékunkra, ahol a tökéle­tes megoldást beküldők közül ke­rül ki a „nyomozók nyomozója”, aki fényt deríthet jutalmára, a páncélszekrény tartalmára.. • — KISZ-vezetőknek laká­sokról. Konzultációra invitál­ták hétfőre a városi KlSZ-vé- zetőket Balassagyarmaton. A tanácsi vezetők a település la­kásgazdálkodásáról tájékoz­tatják a jelenlevőket. Nyugalom Tegnap Mátranovák környékén a kora reggeli órákban megkezdő­dött és a szinte egész napon át tartó sűrű havazás még nem oko­zott fennakadást a Nógrádi Szén­bányák homokterenye-kőtetői, kettes számú külszíni fejtésének munkájában. A földgyaluk meg­szakítás nélkül végezték a szén­réteget takaró meddöréteg eltá­volítását. hogy ha az időjárás en­gedi, holnap újra folytatódhasson a termelés. ugyancsak tegnap kezdték meg egy vízlevezető árok mélyítését, amely a külszíni fej­tés közvetlen közelében levő lakó­házakat óvja meg az esetleg a meredélyről lezúduló csapadékvíz kártevéseitől. Hét végén is dolgoznak ■ A Salgótarjáni Ingatlankeze­lő Vállalat az idén a nagyobb erőket igénylő munkák két csoportját végezte el. Egy­részt 39 lakásos házat épí­tett, másrészt több lakást alakítottak ki tetőterekben. Ezenkívül az éves címjegy­zék alapján a tanácsi laká­sokban számos helyen vár ja­vítómunka a vállalat szak­embereire. A szerelők, építők célul tűzték, hogy munkálata­ikkal az év végi ünnepek alatt nem zavarják a lakókat. Ennek érdekében szombaton­ként és vasárnaponként is dolgoznak, hogy a városi ta­nács által meghatározott fel­adatokat december 15-ig ma­radéktalanul elvégezhessék. o I HÁZI FELADAT Akik a képrejtvény megoldását december 5-ig beküldik szerkesz­tőségünk címére (Salgótarján, Palócz Imre tér 4., 3100), azok kö­zött a Vöröskereszt salgótarjáni szervezete által felajánlott értékes ajándékcsomagot sorsoljuk ki, melyet — a kétszemélyes szil­veszteri belépőjeggyel együtt — személyesen juttatunk el a nyer­teshez ! A nyílt levelezőlapra kérjük rá­írni: „Házi feladat”! (E heti képrejtvényünk megol­dása ugyancsak segítséget adhat „nyomozóinknak” a fényképen lát­ható helyszín felismeréséhez. . Múlt heti „házi feladatunk” meg­fejtését és nyertesének nevét la­punk szerdai számában tesszük közzé!) csoport - semmi -100 római= NOGRAD. a Hagyat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYTJLA. Szerkesztőség. Salgótarján, Palóc Imre tér l Telefon: 10-977. Főszerkesztő. 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Válla'at. Feleiős kiadó: Bálint TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre tér 4. Telefon- 12-54? Telex: 229 109 Irányítószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre j02 forint, egy évre 100 forint Előállítja* Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Salgótarján Palócz Imre tér 1 Pf.: 96 Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558 ' < /

Next

/
Oldalképek
Tartalom