Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-22 / 274. szám
Vasárnapi társasjáték Mondjuk; KALAP „A film számomra az élet" Beszélgetés Nyikita Mihalkovval Mottó: „Mindenkinek eszébe jut valamiről valami* L l Kalaplengetve, taűapo* dobálva, kalapot emelve, kalapolva, kalaplevéve, kalapszélt megpöccintve, kalapot félrecsapva, a tarkóra tolva, szembehúzva, kalapszíjat megszorítva, egyáltalán: kalapot viselve (otthon, mármint, hogy ki viseli?). Kossuth kalapja, eső hullik rája, Napóleon kalapja, mint világmárka, vagy Chaplin kalapja, kalaptörténelem, kalapdivat, amely valahogy úgy kezdődhetett, hogy amikor már javában tartott az elsó nagy áradat, az ember a lejére csapott egy darab állatbőrt, de azóta aligha változott valami is annyit — és fejezett ki annyi mindent — mint éppen a kalap! Hát a művészkalap? Hát, azok az idők, amikor a hölgyek még az ágyban is kalapot viseltek? Hát a tollas kalapok lovagias világa, amelyben nagy szerep jutott a fürge kardpengéknek is, és a Girardi világsikere, vagy a kalapok királyának komolysága, a cilinderé? És a disznósertés vadászkalap, amely egy időben tökéletesebben kifejezte a reakciót, mint ennek a fogalmát, megtestesítő, valójában régen nem létező vaskalap? A vaskalap első jelentése: kihajlított szélű vasból készült sisak, aztán a református teológus tanárok háromszögletű kalapja, aztán mindmáig az olyan ember jelzője. aki kicsinyesen ragaszkodik elavult dolgokhoz, elvekhez, s akit éppen ezért vaskalaposnak nevez a világ. A világ, amely már-már elhagyta a kalapját, sapkára cserélte, vagy újra hajadonfőt Jár, megkülönböztetés nélkül, többet adva arra, ami nem körűi, hanem belül van a fejekben. rrPTá 2. Barátom esküvőjén körbehordozott kalap jut eszembe, amibe egy Idejében előkészített borítékot csúsztattam a kíváncsi vendégsereg nem kis meglepetésére, az ötszázasok közé. De már előttem egy másik kalap, melyet egy „meszelt” arcú pantomimes dug az orrom alá Belgrád „Sohojában”, a Ska- di gázlámpás szegletében. Vándormuzsikusok kalapját billenti felém az emlékezet, meg koldúsokét, a humánum erőszakos vámszedőinek kalapját. .. Az elém tartott kalapoktól mindig zavarba jövök. Akkor is, ha történetesen akad fölös pénz a zsebemben. Nem, mintha fukar lennék, és a „valamit valamiért” elvnek sem vagyok feltétlen híve. Az említett pantomimes esetében, például megtiszteltetésnek éreztem, hogy szerényen bár, de honorálható produkcióját. A vándormuzsikus felém nyújtott kalapját viszont — félreértést mímelve — saját fejemre tettem, mert hangulatkeltés címén merényletet követett el hangszere ellen. A koldusok kalapja előtt általában sokáig időzöm, de semmiképp sem nyúlok automatikusan a zsebembe. Márpedig tapasztalatból tudom, hogy legtöbben ezt teszik. Egy szicíliai kisváros — St. August — főterén, kétkedő útitársam meggyőzésére magam is földre dobtam vadonatúj szalmakalapomat. Néhány Urát zsebemből tettem a közepébe, aztán a szemközti kávézó teraszáról figyeltük a hatást. A kalap megtette a magáét, önálló életre kelt, és röpke félóra múltán zsebpénzünk — hála az emberi áljóságnak — többszörösére fiadzott. — tér — S. Nincs kalapom. Nem is volt. Nem is lesz. Valahogy mindig utáltam a (vas)kalaposo- kat. Akiknek beszélhet az ember, amíg a szája kirojtosodik az érvelésben, sorolhatják neki a tényeket feketén- fehéren, embérünk- csak áll, csak bólogat: „Értem én, hogyne érteném. De azért mégis nekem van igazam." És persze elvárja, hogy az utcán megkalapolják öt — természetesen előre, rangja szerint! —, ami korántsem csak a tökfedő két ujjal megcsippentett fölemelését jelenti, hamm a teljes behódolást, A vaskalapos csuda figura. Legfőbb filozófiája, hogy „Minek újítgatni, próbálkozni, amikor itt van a réffiK jól bevált módszer? Abban hiba nem lehet, ha aszerint cselekszünk”. Retteg a tévedés kockázatától, és ezt másokra is át akarja plántálni mindenáron. Azt szeretné, ha mindenkin egyforma kalap billegne, alatta egyforma emberek, egyforma gondolatokkal. Gyönyörű egyenvilágról álmodozik, amelyben nincs ellentmondás, ellenvélemény. Az ilyen fickók, most mondják meg, érnek akár egy kalap máiét is? Ilyen embereket süvegeljünk meg? Gondoljanak Vsak Bolyai Jánosra, aki Euklides geometriája előtt sem emelte meg a kalapját, Darwinra, aki az isteni emberteremtés öreg sipkáját röpítette le majomrokonságunk bizonyításával, és még sorolhatnánk együtt a végtelen névsort. Igaz? Mégis csak vennem kell egy kalapot. Mit emelek meg ugyanis azok előtt, akik ezeknek a vaskalapos fickóknak a fejéről lépöckölik a tök.fedőt? H. Z. (Folytassa *x olvasó0 •A Mm«—*1 nót ISémem Lajsa,' Salgótarján, .Pasta ót 4. szám alatti lak«« küldte be. Nyereményét — egy 100 lerlntes könyvutalványt — postán küldjük ell Október 28-ig várjuk «lva sóink éj Javaslata K. A Javaséit szó a mellékelt szelvényre Írva, zárt borítékban küldhető be szerkesztőségünk cin tere: Salgótarján, Palóca Imre tér 1, *100. (Egy berieselt egy szelvény, éa azon természetesen csak egy szó trepeüMé. A borítékra kérjük ráírni: »Egy slóval is nyerhet!”) Vasárnapi társasjáték etmű rovatunkkal december M számunk■ l MONDJUK: ? Száz éye született Révay József 1881. november 22-én született Kecskeméten a „lite- rátus" emberekben oly gazdag magyar szellemi élet egyik legszínesebb egyénisége. Mindenki csak az „ipszi- lomos” Révaynak hívta, megkülönböztetésül nagynevű marxista névrokonától. Haladó szellemű ember volt ő is. Ennek köszönhette, hogy a tanári pályától elzárva, megélhetési kényszerből, életműve egy kaleidoszkóp gazdagságával csillog. Latin—görög szakos tanárként figyel fel rá az ország, Commodianusról irt első latin nyelvű, majd magyar tanulmánya emelte ki a késmárki tanárt a vidéki homályból. Rövidesen Budapestre kerül, itt gimnáziumi igazgató lesz, címzetes egyetemi tanár. Friss, eleven szellemű klasszikafilológus, szemináriumi tanítványai között a XX. századi Magyarország filozófiai, irodalmi, politikai személyiségei ott vannak. Herényi Károly is jár szemináriumra. A Tanácsköztársaság maradéktalanul értékeli a fiatal tudóst, egyetemi tanárrá nevezik ki, és ő lesz a Közoktatásügyi Népbiztosság középiskolai osztályának vezetője. Természetes hát, hogy a,dicsőséges 133 nap után a kurzus állásvesztésre í(éli, és ő megkezdheti negyed évszázados szabadúszói pályáját. Ezt úgy kell érteni, hogy klasszikafilológusként majd csak ennyi idő után juthat újra katedrához, de hamarosan így is a magyar szellemi élet vezető alakja. Első nagy sikere a 20-as évek elején megjelenő Bocacció-fordí- tás. A Dekameron filológiai pontosságú, de ugyanakkor a magyar nyelvi lelemények gazdag alkalmazású stílusa, elevensége és érzékeny archaizálása a Nyugat legjobbjainak dicséretét váltotta ki, s mintegy meghatározta a klasszikus fordítás mércéjét. Révay József, a hagyományosan gazdag magyar forditáskultúra jelentős megújítói, nagy alakjai közé tartozik. Ezután rövidesen a Frank- lin-társulat lektora lesz, és 1932—42. között a Tükör című irodalmi folyóirat szerkesztője. Közben megkapja a Baumgarten-díjat is, hiszen a Horatiusról szóló regényét „A költő és a császár”-!, és a „Raeviusz ez- redés utazása” című ifjúsági regényét mindenki olvassa. Igazán jelentősek azok az ismeretterjesztő kötetek, amelyek a tudós ismeret- anyagát, az új felfedezéseket, a magyarországi latin emlékeket teszik közkinccsé. A „Séták a római Magyar- országon” vagy a „Százarcú ókor” című kötetei sok-sok fiatal és idős olvasóban kelthették föl az emberiség gyerekkora iránt a szenvedélyes érdeklődést. 1945 után rehabilitálták, ismét tanít az egyetemen, s 1952-ig, nyugdíjba vonulásáig ontotta hatalmas tudásának kincseit. Megint mérce volt, a korszerű tudományosság és a színes szellem kettőséből jött létre az a hatás, amely tanítványai számára ma sem feledhető. Közben elő- és utószók sokaságát írja, kiváló — újra még újra megjelenő — antológiákat állít össze, drámafordításait minden színpadon játsszák, és megírja az „Égi jel” című regényét Nagy Constan- tinról, és koráról.,Az „In hoc signo vincet” császárát megfosztja mindattól a rárakódott legendától, melyet évszázadokon át a katolicizmus teremtett, és fiktív résztörténetekkel hiteles epikai atmoszférát alkotva a hatalom szövevényes rendszerét és figuráit tömöríti históriájába. Klasszikafilológus, irodalomtörténész, műfordító, író, tanár volt. A XX. századi magyar kultúra jelentős alakja. Születésének századik évfordulóján érdemes emlékeznünk rá; de leginkább érdemes levenni a polcról könyveit és olvasni. Gazdagabbak leszünk tőlük. Szalontay Mihály 8 NÓGRAD — 1981. november 22., vasárnap — Nem tudom megmondani, miért éppen a filmet választottam eszközül . ahhoz, hogy önmagamat kifejezzem. Ez valahogy természetesen alakult így. Már nem lehetek nélküle. A film számomra az elet. A harminchat éves, de már régen világhírű szovjet rendező szájából sokszor hangzott el ez a jellegzetes magyarázat. Mihalkov november elején járt hazánkban, s a nálunk töltött néhány nap alatt kísérője voltam. Filmjei alapján már eddig is a kedvenc rendezőim között tartottam számon, de szuggesz- tiv egyénisége, közvetlensége valósággal elbűvölt Lehet, hogy egy kicsit túlzottnak tűnik a lelkesedésem, de, aki beszélt vele, mind így vélekedik. (Hiszen ilyen hangú volt a Stúdió *81 véle készített riportja, s az a sok cikk, amely érkezése után a lapokban megjelent). Sokat beszélgettünk, mert láttam a filmjeit. Ezt azért mondom így, mert Mihalkov öt csak a filmjei ismeretében lehet megérteni. — Azért csináltam a filmjeimet, mert bennük tudtam legjobban kifejezni magam, ezt szavakban nem lehet megismételni, értelmetlen volna — mondta egyszer, s ezért volt talán olyan szűkszavú azzal az újságíróval, aki nyilván nem is látta műveit Mákokkal viszont —, akik még idézni is tudták — hosszas, mély eszmecserébe bonyolódott, » nem csajé a filmekről, hanem akármiről. őszinte embernek mondja magát, s másoktól is elvárja ezt — Amikor filmet készítek, nem azon gondolkodom, hogy kinek fog majd tetszeni. Számomra csak az a fontos, hogy igazat mondjak vele. Egyébként nem is célom, hogy mindenkinek egyformán tessenek a munkáim; hogy is várhatnám eb hogy mindenki szeressen, ha én sem szeretek mindenkit A forgatócsoportommal nagyon jól megértjük egymást, Pavel Lebesev, az állandó operatőröm, Alekszandr Adabasjan, a forgatókönyv-társ íróm és újabban művészeti vezetőm Jeletva Szolovej, Alekszandr KaljagJn, Oleg Tabakov színészek — ezek a kiváló művészek mind a barátaim. — Nyíldta Szergejevics! On a bátyjával is többszőr dolgozott együtt. Ez és általában véve a családi hagyományok mennyire meghatározóak? — Az otthoni közeg annyiban volt meghatározó számomra, hogy családunk több nemzedékre visszamenőleg művészdinasztia. Apám Szer- gej Mihalkov közkedvelt ifjúsági iró, költő. Műveiből számos film készült. (Például Palásthy Ryörgy Tótágas cimű filmje Is az ő regénye nyomán készült.) — Igen, meg nagyon sok rajzfilm. Aztán sok éven át a Kanóc cimű szatirikus filmhíradó főszerkesztője volt. Anyám, Koncsalovszkaja szintén iró. Az ő apja, Pjotr Koncsalovszkij festő volt. (A Mejerholdról készült képe a Filmvilág legújabb számában látható.) — 0 talán nem annyira ismert Magyarországon, de a dédnagyapám, Szurikov, a múlt század nagy orosz festője. így aztán érthető, hogy családunknak állandó vendégei voltak a különféle művészek. A bátyámat és engem a filmművészet vonzott. A bátalán elkésett már és ezért reménytelen, például a „Kép- zongora” Platonovjánál; talán feloldódhat még egy őszinte szerelemben, mint, amilyen az öt este Tamarájának és Iljinének egymásra- találása; talán csak meddő ábrándozás, mint Oblomov álom világa. — Én ennél általánosabban fogalmazom meg. Állandó témám az ember és az őt körülvevő világ harmóniája. Az, hogy ez miként jöhet létre, s, ha olykor sikerül létrejönnie ennek a harmóniának, az minek köszönhető. Ezek mind kérdések. A* válaszokat nem ismerem. Nem Is akarok válaszokat adni,\ csak kérdé- A harminchat éves világhírű seket feltenni. Minek_ is vá- művész: Nyikita Mihalkov laszolnék, értelmetlen doJelenet legfrissebb bemutatott művéből, hány napjából as Oblomov né— önt a saját filmjeiben log. Hiszen ezzel lezárnám a is gyakran látjuk. Nem je- továbbgondolás lehetősélent ez gondot: rendezni és gét. Én kérdőjeleket, vagy játszani ugyanabban a film- legfeljebb „három pontot” tőben ? szék a mondataim végére.« — Dehogynem! S lehetőség szerint igyekszem elkerülni az Ilyesmit. — De az első filmjében Játszott főszerep (ez a nálunk sajnos be nem mutatott Ami emberünk idegenek között. Idegen a mieink között című mű) kifejezetten az ön számára íródott — Igen, de az összes többi esetben kénytelen voltam beugrani valaki helyett. Így játszottam például A szerelem rabjában a pincérfiút Ivánt vagy az Etűdök gépzongorára című filmben Sztrileckijt De azon kapom magam, ha ezeket a műveimet megnézem, hogy saját játékomat is a rendező szemével vizsgálom, s bizony gyakran veszem észre, hogy ezt már a forgatás közben is így tettem. — Novemberben két filmjét mutatták be a magyar mozik, az öt estét és az Oblomov néhány napját. Az egyik a hatvanas évek elején, a másik a múlt század végén játszódik. Különböző szituációk, hősök, mégis ugyanaz a bensőséges hangulat sugárzik belőlük és az a katarzis, ami valamennyi Mi- halkov-művet jellemzi. Én úgy érzem, az ön hősei abban egyeznek meg, hogy felismerik, szükségük van a boldogságra. Ez a felismerés — Még be sem mutatták új filmjét, de a szovjet szaksajtóban már lehetett róla olvasni Innen tudom, hogy a klasszikus irodalmi művek adaptációi után most mai témával foglalkozik. Miről szól ez a film és mi a műfaja?. — Ä Pereputty főhőse egy vidéki asszony, aki felutazik Moszkvába, hogy meglátogassa a lányát Természetesen sok minden új számára és elfogadhatatlan, de ő igyekszik úgy viselkedni, hogy ezt ne lehessen észrevenni. A városinál Is városiasabb akar lenni, s végül is nevetségessé válik. A főszerepet Margyuko- va játssza, aki még nem szerepelt az én filmjeimben, a többiek azonban jórészt a már összeszokott társaságból valók. Azt hiszem, hogy eddigi filmjeimbe is mindig sikerült egy kis humort vegyítenem — egyébként ezt nagyon fontos elemnek tartom —, a Pereputty azonban elsősorban a humoros szituációkra épül. Műfaját így határozom meg: szatirikus tragikomédia. Nagyon szeretnék majd ott-ülni a nézők között, ha a magyar mozik bemutatják. Kíváncsi vagyok, hogy fogadják. Nem vagyunk kevesen, akik türelmetlenül várjuk az új Mihalkov-filmet. Meg azokat is, amelyeket csak ezután fog elkészíteni. * Kozma Ilona tyám, Andrej Mihalkov—Koncsalovszkij anyánk nevét is felvette. Tarkovszkijjal együtt jártak főiskolára, több filmet készítettek közösen, például az Andrej Rubljovot. — Tavaly mutatták be nálunk Mihalkov—Koncsalovszkijnak a Szibériáda című filmeposzát, amelyben az egyik főszerepet ön játszotta. — Valóban igy van, s mint színész, a bátyámat tartom a legideálisabb rendezőnek. Többször szerepeltem már nála, hiszen én színészként kezdtem a pályát — tizenhat évesen. Most Amerikában készül filmet forgatni Rahma- ninovról, valószínűleg nekem is lesz egy kisebb szerepem. Kincses Kalendárium Elmúltak már azok az idők, amikor a Kincses Kalendáriumot, a hosszú téli estékre, az idős parasztembereknek ajánlották unaloműző olvasmányul. Változott a vidéki életmód, változtak az emberek és megváltozott a kalendárium tartalma is: városon és falun minden nemzedéknek érdekes és hasznos ismeretanyagokat közöl, ugyanakkor szórakoztat is. Bizonyságképpen csak né- hápy téma az 1982-es Kincses lapjairól: Ember a mélyhűtő szekrényben. Címerek és zászlók. _ Hajógyári lakatosból. munkásőr. Moldova György: Kertész úr történeteiből. An- csel Éva: Isten őrizz az erkölcsi kódexektől! Asszonyok válás után. Buga doktor: A füves gyógyítás királynője. Hazai várak. Kaszkadőrök mutatványai. Okos kutyák. Éji zene, szerenád. Ingatlanvásárlás: mi mindent jó tudni? Divat- és főzési tanácsok. Vásárnaptár^ Kis Kincses a gy*- rekeknek.
