Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-19 / 271. szám
fíolftvágányon? A homokot sokféleképpen és a TESZÖV segítségét. Hogy A megyei tanács ÉKVŰj gyár beindulása előtt Balassagyarmaton lehet okosan, ésszerűen hasznosítani, hiszen olyan természetes anyag, amelyre az élet számos területén nélkülözhetetlen szükség van és feltehetőleg lesz még jó ideig. A homokot csak egyvalamire nem szabad használni. Mégpedig arra, hogy beledugjuk a fejünket. Legfőképpen azért, mert belemegy a szemünkbe és zavarja a tisztánlátásunkat. Ügy, miképpen most. SOK BÁBA KÖZÖTT... A nagybárkányi termelő- szövetkezet elnöke említette a minap, hogy a gazdaság kiváló minőségű homokot adó bányáját Salgótarján határában előbb utóbb be kell zárni, mert ahhoz, hogy a következő homokrétekig eljussanak, azaz a rajta levő földet eltávolítsák, nincsenek megfelelő gépeik. Ezek megvásárlásához ugyanis ötmillió forintra lenne szükség. Ebből az összegből teljesen gépesíthető lenne a következő 5—6 évre a bánya, amelynek homokkészlete a felmérések szerint mintegy 300 ezer köbméter. A nagybárkányi termelőszövetkezetről tudni kell, hogy hála a vezetésnek és az ott dolgozók lelkiismeretes, hozzáértő munkájának, nem áll a tönk szélén, nem könyör- adományra van szüksége. Egyszerűen sajnálnának bezárni egy olyan bányát, ahonnan — írd és mondd — 26 nagyvállalat és kétezer magánszemély szállítja hosszú évek óta a kifogástalan minőségű homokot. A közös gazdaság szerencsére már régen túljutott azon, hogy a bánya megszüntetése bármilyen befolyással lenne gazdálkodása eredményességére. Ügy viszont még nem megy a dolga, hogy hazafias kötelességérzettől vezérelve tartson fenn és fejlesz- szen egy számára nem túl jelentős tevékenységet. Ezért kérte az illetékesek — azaz a szállítók, a tanács erről most írunk, egyben azt is jelzi, hiába. EZ A ZSEB, NEM ZSEB? A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, megyénk legnagyobb építőipari vállalata — és a legnagyobb homokszállító is. Itt érdeklődtünk Ágfai Józsefnél, a koordinációs iroda vezetőjénél — amely tíz építőipari vállalat tevékenységét hangolja ösz- sze —, hogy mit tud a nagybárkányi homokbánya ügyéről. Mint Ágfai József mondotta, a NÁÉV idén is 8—10 ezer köbméternyi homokot szállít el a bányából. A vállalatok fejlesztési alapja ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy anyagilag támogassák a nagybárkányiak törekvését. A kérdésre, hogy mi lesz, ha az építkezéshez nélkülözhetetlen, nagymennyiségű homokot is olyan távolról kell majd szállítani, mint jelenleg a sódert (Mály, Budapest, Dunaújváros), egyszerű felvilágosítást kapott az újságíró. Mégpedig azt, hogy a távolság az építőipari vállalatoknál nem játszik semmiféle szerepet a költségekben. Mert azokat egy az egyben áthárítják a beruházókra! Nem kell különösebb köz- gazdászi vénával megáldott egyénnek lenni ahhoz, hogy akárki rájöjjön e felfogás tarthatatlanságára. Másrészt az emberben azonnal felötlik, vajon e szemléletnek mekkora szerepe van a lakások árának alakulásában. Mi lenne, ha a megyében a magánlakás-építésben fáradozó több ezer ember is hasonló megoldásokkal próbálná épülő házához a homokot beszerezni? Kétlem, hogy az amúgy is szűkös szállítókapacitásnak jót tenne, ha arra hasmálnák, hogy a homokot az ország egyik sarkából a másikba fuvarozza. A költségekről nem is szólva. Autoton alvázvédő szer Rövidesen újfajta alvázvédö- bevonó anyagot bocsát a kereskedelem rendelkezésére a Politúr Vegyipari Szövetkezet. Az Autoton elnevezésű alvázvédő készítmény víztaszító és sóálló védőréteggel vonja be a gépkocsik alsó részét, s ugyanakkor hatásos védelmet nyújt a különféle sérülések: karcolások, felcsapódó kövek okozta hibák ellen. A bevonóanyag képlékeny filmrétege ugyanis a sérült helyekre „kúszik”, így szünteti meg a folytonossági hiányt. Az Au.to- ton a hosszabb ideig tárolandó, illetve szállítandó vasipari termékek — idomdarabok, csapágyak, lemezek, csövek — korrózió elleni védelmére is alkalmas; a rugalmas bevonat viszonylag könnyen eltávolítható, ha már nincs szükség rá. Eddig az ilyen jellegű bevonókészítmények alapanyagát tőkésimportból szereztek be a gyártó vállalatok. A Politúr Szövetkezet egyévi kísérletezés után most hazai vegyipari hulladékokból állítja elő a szükséges alapanyagot, mely egyenértékű a külföldivel, így tökéletesen helyettesítheti. A szövetkezet évi ICO—150 tonnát gyárt majd az újfajta alvázvédőből, de az alapanyagot külön is értékesíti a hasonló jellegű termékeket előállító gyártóknál. osztályának főelőadója, Spie- gél József is tud az ügyről, de csupán annyit képes hozzátenni, hogy tanácsi pénzből nem megy a dolog. (Pedig a számottevő lakossági igény miatt — évi 15 ezer köbméter — jó lenne, hiszen támogatni kéne a lakásépítés ilyen formáját.) HERCEHURCA HOMOKÜGYBEN Az építők nem érdekeltek, gazdasági társulást nem kívánnak létrehozni, mi több a nagybárkányiaktól átvenni sem kívánja senki a homokbányát. Egyszóval a mindeddig áldásos homokbánya feleslegessé vált, mihelyst arra került a sor, hogy valamit tenni kéne, hogy a következő 5—6 esztendőben is legyen elég homok az építkezésekhez. Marad a legegyszerűbb módszer: fejet bele! Az azonban vita tárgyát képezheti, hogy a struccpolitika lehet-e a mai gazdaságpolitika szerves része, még akkor is, ha mindössze homokról van szó? Kérdés az is — mert elhangzott homokügyben — milyen szerepe van ebben az érdektelenségben annak, hogy a pásztói termelőszövetkezet a közeljövőben nyitja meg a tari homokbányáját. Mindenesetre, ha az építőipari vállalatoknak mindegy is, honnan szállítják a homokot, a több ezer magánépíttetőnek távolról sem az. Nekik jó közelről is! JÖVÖRE CSAK A SZÉL HORDJA? Felmerült annak a lehetősége is, hogy a vállalatok nem tudnának-e nagy teljesítményű földmunkagépeikkel segítem a nagybárkányi- aknak, hiszen aligha valószínű, hogy ezek kapacitása teljes egészében kihasznált. Cseke Győző, a NÁÉV mélyépítőitől készségesnek mutatkozott ez ügyben a kapcsolatok felvételére a termelőszövetkezettel. Ezt a megoldást támogatja a TESZÖV és a nagybárkányi közös gazdaságnak is sokat jelentene az ilyen irányú együttműködés. A gépekért cserébe akár homokkal is fizethetnének. .. Másoknak is! Ha a végső megoldásnak a csírái még csak bontakoznak is, mindenesetre a korábbi helybenjáráshoz képest ez is eredmény lenne. A vállalatok — több mint negyedszázán — már bejelentették igényüket 1982-re a nagybárkányi homokra. Amelyből ki tudja lesz-e valami jövőre. Vagy csak a szél fogja hordani? De ezt nem ártana mielőbb eldönteni! Zilahy Tamás Sikerülnie kell A balassagyarmati kábelgyár rekonstrukciós munkálatainak befejező akkordjaként rövidesen birtokukba veszik új gyárukat: az erősáramú kábelgyártó üzemet a kollektíva tagjai. Vajon miként készültek fel az új technikatechnológia fogadására, hozzáértő kezelésére? Már csak azért is indokolt a kérdés, mert az utóbbi évek néhány keserves tapasztalata arra figyelmeztet, hogy általában a kívántnál hosszabb időibe telik az új technika megismerése, elsajátítása. — Azok, akik az új gyárban dolgoznak majd, azoknak a munkásoknak most folyik a felkészítése, illetve szakmai vizsgáztatása — kezdi a beszélgetést Bablena László műszaki osztályvezető, a pártvezetőség titkára. — A sodrógépek hozzáértő, avatott kezelése érdekében két csoportvezetőnk Budapesten tanulta meg az alapvető szakmai tudnivalókat, azokon a gépeken amikhez hasonlót kezelnek majd az új gyárban. Az új gépek kezelését azokra a dolgozókra bízzuk, akik kábelgyártó szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek, érettségizett fiatalok. Ahogy nő a termelés mennyisége, úgy bővül majd a létszám. A mostani erősáramú üzemben korábban harminc volt, azóta — készülve a megnövekedett feladatokra — ötven főre nőtt a létszám. A dolgozók részére harminc- negyven órás tanfolyamot szervezünk — érzékelteti nagyvonalakban az eddig tett előkészületeket az osztályvezető. — No, de miként látják az érdekeltek saját tennivalóikat, mire kíváncsiak, mit ismernek az új követelményekből? Madar János 1978 óta csaknem mindig a tömlőzőgépen dolgozik, a jelenlegi erősáramú üzemrészben. Nem lehet azzal vádolni, hogy bőbeszédű, inkább úgy kell belőle kihúzni a szót. — Én az új gépekre vagyok kíváncsi, mivel azokat még nem láttam. Csupán csak any- nyit hallottam róluk, hogy lényegében ugyanolyan elv alapján működnek, mint amin most dolgozunk. Csak tökéletesebbek, jobban automatizálta bbak. Azt is hallottam, hogy könnyebb lesz vele termelni. Például nem kell kézzel mozgatni a pvc-vel telt zsákokat, automata vágja el a kábelt Ügy vélem, hogy, aki a jelenlegi gyártással kapcsolatos technológiai követelményeket tökéletesen elsajátította és azokat betartja, új helyén is jól ellátja feladatát. — önnek sikerül-e majd megbirkóznia a viszonylag új feladatokkal ? Megyénk legnagyobb és legeredményesebb exportterméke-; két gyártó vállalata a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára, mely az idén 36 millió dollár értékben teljesíti megrendeléseit. A korszerű gépek szinte emberi kéz érintése nélkül ontják magukból az értékes árukat, a különböző kábelféleségeket. ásókra várv „Ma még gyakori, hogy tehetséges, alkotásra éhes fiatalok lézengenék a vállalatoknál, üzemekben. Nem tudok ennél rosszabbat elképzelni” — mondta nemrégiben egy rangos politikusunk az ország vezető műszakijainak összejövetelén. Az említett — valós — gondért hovatovább divat lesz elverni a port a „bűnös” vállalati vezetőkön, akik „restségből”, „irigységből”, „felelőtlenségből”, s ki tudja, még milyen okból „belefojtják a szuszt” az egyébként „hibátlan”, „tökéletes” kezdeményező if jakba. Eközben maguk az ifjak szinte „mártírrá” dicsőülve csetlenek-botlanak az „érzéketlen vezetéstől” rájuk gabalyintott „béklyókban” . . . Vagy inkább saját gyámoltalanságukban! A napokban épp egy fiatalember, az öblösüveggyár KISZ-titkára jegyezte meg egy nyilvános vitában üzemük ifjú műszakijairól: „Ezeknek a fiatal mérnököknek egyike-másika talán még azt is elvárná, hogy a feneke alá tegyék a meleg edényt ...” E profán szókép természetesen jókora túlzás, de a gondolatban, amelyet érzékeltetni kívánt, alkalmasint megbúvik igazságtartalom. Talán nem túl nagy merészség megkockáztatni azt a föltételezést, hogy a lézengés néhol, az esetek egy — kicsi, vagy nem is annyira kicsi — hányadában nyimnyámsággal is párosul. Lemondva annak taglalásáról, hogy a tutyimuiyi magatartás minek, vagy miknek a hatására formálódott, inkább annak bizonygatására keresendők a szavak, hogy ebből a csávából érdemes kikecmeregni! Valamivel nagyobb föladatokra hivatottak a ma még zsenge korú — akár műszaki, akár nem műszaki — szakemberek annál, hogy mindjárt az első kisebb bukkanótói hasra vágódjanak. Embere válogatja, hogy egy-egy bonyodalmas leckére hogyan reagál. Az egyik mindjárt azokat az okokat keresi, amik miatt nem tud megbirkózni a teendőkkel. A másik a módszereket kutatja, amikk el mégis megoldja a feladatot. Az első típusnak ma is, mint mindig, könnyebb dolga van: kifogások regimentje kínálkozik számára. A második típus sorsa — ma is, mint mindig — gubancokkal telibb. De nem annyiszor reménytelen, ahányszor első „blikkre” annak látszik. Gyakori kifogás például, hogy valamely életképes ötlet, kezdeményezés a nehézfej űség áthatolhatatlan falába ütközik. Bizonyára sokan tudnának erre példákat is fölsorakoztatni a saját munkaterületükről. Ez azonban aligha alkalmas indok arra, hogy a jó gondolatokat, indítványokat eleve sutba dobjuk, sőt le is szoktassuk magunkat ezek fab- rikálásáról. Sok-sok tapasztalat — többek közt — avval a tanulsággal is szolgál, hogy a begyepesedett agyvelők „állománya” valós összetevő. Ám, ha ezt eleve számításba vesszük, akkor nem „áthatolhatatlan fal”, legföljebb átmenetileg elkedvetlenítő akadály. Jó ötletek légiója említhető arra, hogy konkrét esetekben hogyan lehetett már hasonló akadályokat leküzdeni, ha időveszteség árán is. Sokáig hivatkozni a környezet stupidságára már-már a saját idétlenség bizonyítéka lehet . . . A „meleg edény”, vagy a sült galamb túlontúl türelmes —, s nem kevésbé kényelmes — várása helyett inkább a nem csak szakmai, hanem egyéb tényezőket is figyelembe vevő — fölkapott szóval: komplex — gondolkodás szükségeltetne Ebbe beletanulván értékesebb lesz a szakember. Alkalmasint nem csupán a kisebb-nagyobb vezetőknek tanulságos a már idézett politikus intelme, miszerint: „A fiatal műszaki értelmiségi útjának egyengetése, az alkotó- képesség kibontakoztatása létkérdés számunkra, az egész ország számára is”. Az egyengetés aligha csupán a „fölülről” lenyúló kezek feladata. Ha a „járókelők” tétlenek, a pálya néhol egyenetlen marad. Molnár Pál Jókorát hallgat, szinte minden szót alaposan megfontol, majd így válaszol: — Muszáj neki sikerülni, ha biztosítják hozzá a feltételeket — emeli fel az utolsó gondolat közlésekor a hangját. — Jánossal nem lesz baj, érti a dolgát, ami új található a gépeken, annak elsajátítása sem okoz gondot számára — kapcsolódik a beszélgetésbe Láng András üzemvezető, aki korábban Svédországban testközelről ismerte meg az új, korszerű, termelékeny masinákat. Ö így vélekedik: — Számomra nagyon jóleső érzés, hogy olyan masinákkal dolgozhatunk, amelyek a legkorszerűbbek Európában, amelyek alkalmasak arra, hogy minden érvényben levő világszabvány szerint gyártsuk a kábeleket. — Ugyanilyen lelkesedéssel tudna nyilatkozni a fizikai munkatársak szakmai felkészültségéről, az utánpótlás tudásának alakulásáról, képességeiről? — Nagyon drága, értékes, nagytudású, termelékenységű, érzékeny gépekről van szó. Kezelésüket csak kábelgyártó szakmunkások, illetve érettségizett fiatalok láthatják el. Jelenleg 53 fő áll rajtra készen. A szükséges gépvezetői létszám minőségileg is megfelelő, a segítő személyzet feltöltése később folyamatosan történik meg, részben az új felvételesekkel, részben üzemen belüli átcsoportosítással. Az utóbbiak részére gyorstalpaló tanfolyamot szervezünk. A jelenlegi szakmai képzettségi szint megkívánja, hogy a gyártási programot úgy állítsuk össze, hogy a termékváltásnál mindig bent legyenek a szükséges szakemberek. — Az új esztendőben milyen termelési értéket szándékoznak elérni? — Áz idén ebből az üzemből — mutat körbe a jelenlegi termelőegységen — ötszáz- millió forint értékű termék kerül ki. Jövőre a nyolcszázmilliót célozzuk meg, oly mó-' dón, hogy az év végére olyan- minőségi szintet érjünk el, amely feljogosít bennünket a tőkéspiacokon való megjelenésre — mondja az üzemvezető. Az ő gondolatába belekap-; csolódva egy olyan fiatal kér szót, aki annyiban különbözik a többitől, hogy középfokú gépész-szakközépiskolát végzett, és igen rövid gyári múltja van. — Elsősorban azért jöttem ide, mért máshol kevés pénzt kínáltak. Előtte azonban édesanyám —, aki itt dolgozik — megkérdezte, mire számíthatok. Mivel nekem is megfeleltek a feltételek, igent mondtam. Szeptember elseje óta dolgozom itt. Rövidesen leteszem a számomra előírt szakmai vizsgát. Valószínű eltelik egy-két év, amíg jól belejövök az itteni munkába. Tetszik nekem a mostani feladat, megítélésem szerint nem any- nyira fárasztó ez a munka, mint másutt. Engem még az sem zavar, hogy három műszakba kell járni. Így legalább nem kell minden héten korán reggel felkelnem — mondja a nyílt tekintetű, ifjú szakember. — Mit tud az új gépekről? — Annyit, hogy a jelenleginél modernebbek, automati- záltabbak. Engem különösképpen a műszerezettségük ér-; dekel. Csupán pillanatfelvételeket közöltünk a felkészülésről, az új technika, technológia fogadásának szerteágazó tennivalóiról. Most arra a kérdésre válaszolni, hogy mennyire volt alapos, mindenre kiterjedő — felelőtlenség volna. A méltó választ a gyakorlat adja meg. Méghozzá rövid idő múlva. A gyáravatás után, már az idén, decemberben. (venesz) NÓGRÁD — 1981. november 19., csütörtök