Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)

1981-10-28 / 253. szám

Pi ros-f eh ér-zöld címkék az NSZK-ban Rába és Zastava A magyar Ganz-MAVAG és a jugoszláv Mosztngrad vál­lalat közös kivitelezésében készült újvidéki kábelhíd. • Ha ma válakl Belgrádból Szarajevóba indul, a helybe­liek feltétlenül az Olimpik Expressen való utazást ajánl­ják. A boszniai főváros nagy­ban készült már az 1984-es téli olimpiára. , Ennek tiszteletére kapta nevét az a vonatpár is, ami a szövetségi fővárost kö­ti össze — minden korábbi vasúti összeköttetésnél gyor­sabban — Szarajevóval. A vasúti kocsik nemcsak gyor­san száguldanak, de igen kényelmesek is, forgatható repülőgépüléseik vannak, a panorámablakokból szép kilátás nyílik a változatos táj­ra. A magyar utas számára különösen jólesik, ha dicsérő szavakat hall a motorvonat­ról amely szintén „hazánk­fia”, a Ganz-MÁVAG termé­ke. Természetesen nem ez az egytelen magyar gyártmány, amivel Jugoszláviában talál­kozhat az utazó. Az ország­utakon például gyakorta le­het látni Rába kamionokat. Nálunk viszont nemsokára megjelennek az új jugoszláv Zastavák. Igaz, áruk kicsit borsosnak Ígérkezik, ám ezt kárpótolja majd a benzinta­karékos és igen kényelmes, gyors jármű. Az árucsere ezen mutatós és szembeötlő formái termé­szetesen nem kizárólagosak. Sőt, ma a magyar—jugoszláv forgalom nagyobb részét a gépipari, vegyipari és egyéb együttműködés keretében szállított’ gépek, félkész termé­kek teszik ki. A forgalom gyorsan fejlődött az elmúlt években 1976—1980. között a tervezett 1,5 milliárd dollárt alaposan meghaladva 2,1 mil- liárdot tett ki az árucsere. A következő ötéves tervben pe­dig további növekedésre le­het számítani: 3,5 milliárd dollár értékű árucsere és 800 millió dollár szolgáltatási for­galomra. A két népgazdaság szovjet földgáz. Az energeti­kai együttműködés fontos mind a két ország számára, csakúgy, mint a gép-, vegyi, és élelmiszeripari kooperáció, Ezek keretében épült Jugo­szláviában „magyar” tlm- földgyár és több élelmiszer- ipari üzem. Fontos összetevője a gaz­dasági együttműködésnek a határ menti területek kapcso­lata. Ez ma már túllép a kis- határforgaimi árucserén. Gyümölcsözően fejlődik a magyar Vállalatok és a szom­szédos jugoszláviai munka- szervezetek közötti termelé­si kooperáció az élelmiszer­feldolgozásban, mezőgazda­ságban. Ennek kialakulták az intézményes formái is: szer­ződéses kapcsolatra léptek például az idén a baranyai és a szlavóniai szövetkezetek. Van lehetőség a kapcsolatok további kiszélesítésére. Tár­gyalások folynak arról, mi­ként léphetnének fel magyar és jugoszláv vállalatok kö­zösen harmadik piacokon, el­sősorban a fejlődő országok­ban. Jugoszláviában jelenleg olyan gazdasági intézkedések Magyar segítséggel épült timföldgyár Obrovácon, az Adria partján. viszonylag hasonló fejlettségi szintje és szerkezete nem aka­dályozza az együttműködés fejlesztését Országaink sok tekintetben hasonló gondok­kal küzdenek: a megoldás kö­zös keresése előremozdíthatja a kooperációt is. t Ismeretes, hogy Magyaror­szág már kőolajat kap a hár­mas — jugoszláv—magyar- csehszlovák — beruházással épült Adria kőolajvezetékből, s déli szomszédunkhoz ha­zánkon keresztül jut el a Vtíg^ehajtásán dolgoznak, amelyek kordába szoríthatják az inflációt, megállíthatják az ország adósságának növekedé­sét Ebben a ^helyzetben déli szomszédunk gazdasági irá­nyítói természetszerűleg ki­egyensúlyozott forgalomra, s egyben az export növelésére törekednek. A magyar—jugo­szláv gazdasági kapcsolatok stabilitása, a kooperációs meg­állapodások viszonylag nagy száma ilyen kiegyensúlyozó tényező lehet. M. G. Baigár - HDK sgviit'müködéssel Obszervatórium a Rodope csúcsán Az idén tavasszal kezdte meg munkáját a Rodope csú­csai között, 1750 méter tenger­szint feletti magasságban, Ro- zsenben a Bolgár Tudományos Akadémia nagy teljesítményű csillagvizsgáló intézete. Az ob­szervatórium építését széles körű előkészítő munka előzte meg. A tudósok azért válasz­tották ezt a helyet, mert itta legtöbb a felhőtlen éjszakák száma, tiszta légkör, elég nagy a tengerszint feletti magasság, a domborzat és a lakott te­lepülésektől való távolság pe­dig kiküszöböli a nem kívána­tos fényhatásokat. A csillagvizsgáló kupolája 30 méter magas, teleszkópja pedig két méter átmérőjű, Ricci—Cretienne rendszerű, — ez a legmodernebb hatal­mas műszer, amit eddig a jé­nai „Carl-Zeiss” művekben gyártottak. A korszerű beren­dezés — optika, mechanika, és elektronika, — segítségével pontos és alapos információ­kat nyerhetnek a csillagos ég­ről. Az obszervatórium építésé­ben az NDK szakemberein kí­vül a magyar „VILATI” mű­ködött közre. A szerelést és a munka ellenőrzését magyar szakértők végezték. A magyar elektronikus technika segítsé­gévet k^s-íitt. világszínvolanú teleszkóp -teljes egészében automatizált és alkalmas az égitestek fényképezésére is. Az obszervatórium a központi teleszkópon kívül rendelkezik még egy 80 mm-es teleszkóp­pal és egy 70 mm-es kame­rával. Az obszervatóriumban mintegy 40 fiatal szakember dolgozik: csillagászok, fiziku­sok, matematikusok, mérnö­kök, technikusok. Dr Bogomil Kovacsev, az obszervatórium tudományos vezetője így számol be az in­tézet feladatairól és munká­járól : — Kutatótevékenységünk magában foglalja a -csillagok és csillagképek, a galaktikák és a galaktikán kívüli objek­tumok, a naprendszerhez tar­tozó égitestek megfigyelését. A Rozsen-től több milliárd fényévre lévő égitesteket is meg tudjuk figyelni. Máris sok adatot regisztráltunk és érdekes jelenségeket örökítet­tünk meg. Számos napkitörést is megfigyeltünk. Asztrofizikai kutatásokat is végeztünk, vizs­gáljuk az ikercsillagok szín­képét, a méleg csillagokat, a bolygók mágneses előterét stb. Munkánkat más kutatóinté­zetekkel egyetemben, a nem­zetközi tudományos együttmű­ködés keretében végezzük. A magyar csillagászokkal való jó kapcsolatunk éi együttműkö­désünk immár hagyományos. Szökőkutak városa „A szökőkutak városa" — igy nevezik jelképesen Pet- rodvorecet, a Finn-öböl part­ján épült kikötőt, amely a XJZII1. század első negyedében született a cárok nyári rezi­denciájaként. A Leningrádtól 30 kilométerre található palota és park együttese az orosz kul­túra világhírű emléke, amely építészek, művészek sok nem­zedékének tehetségét, száz- és százezer jobbágy munkáját dicséri. A fasiszta barbárok, akik a Nagy Honvédő Háború során elfoglalták Petrodvorecet, nem kímélték ezt a kincset. Felrob­bantották, felégették, szétrom­bolták a palotákat, pavilono­kat, hidakat, kivágták a szá­zados fákat, feldúlták a tere­pet. Számos múzeumi tárgyat és a parkot díszítő páratlan ér­tékű szobrot elhurcoltak. Jelenleg Petrodvorec együt­tese tizennégy parkot, mintegy harminc palotát és pavilont tartalmaz. A márvány- és bronzszobrokkal ékesített 144 szökőkút ezreket vonz ide. A legfenségesebb látvány Pet- rodvorecben a Nagy. zzuhatag, melynek fő dísze az oroszlán száját feltépő Sámson híres szoborcsoportja. Az oroszlán szájából húsz méter magasba tör a víz, és ezüstös csepp fel­hőt képez a szobrok körül. A szovjet restaurátorok ap­rólékos munkája nyomán a műemlékegyüttes napról nap­ra közelebb kerül egykori pom­pájához. Dr. Értltől, az NSZK föld­művelésügyi miniszterétől egy sajtótájékoztatón megkérdez­ték, hogy mit lehetne tenni az NSZK-ba irányuló magyar élelmiszerexport növelése ér­dekében. Mert bár az NSZK- ba irányuló magyar kivitel összes exportunk egytizedét teszi ki és ennek 22—23 szá­zaléka élelmiszer, az NSZK élelmiszerimportjában a ma­gyar szállítások alig érik el az egy százalékot. A kérdésre a miniszter azt válaszolta: „Ahhoz többet kel­lene enni!” A magyar termékek zöme: húskészítmények, borok, mély­hűtött árpk stb., sajátságos magyar élelmiszer-különleges­ségek. Ez az áruszerkezet töb­bek között a szigorú közös pi­aci agrárrendtartás következ­ménye is. amely a kívülállók számára elsősorban az ala­csony fokon feldolgozott ter­mékeket sújtja. Nem vélet­lenül ! A Közös Piac mezőgazda­sága már évek óta többet ter­mel a belső szükségletnél, az önellátás több mint 100 szá­zalékos. Ám az NSZK 9 szá­zalékkal kevesebb mezőgaz­dasági terméket állít elő, mint amennyit elfogyaszt. Ezt az űrt igyekezhek betölteni Eu­rópa és Amerika élelmiszer­exportőrei, köztük a magyar szállítók is. Az eddig valósá­gos Jolly-Jokernak tartott szalámiról például kiderült: bármennyire is híres, export­jának korlátot szab, hogy hizlaf. A fiatalabb generáció­hoz tartozó vásárlókban már nincs meg a Herz- és a Pick- szalámik Iránti nosztalgia. Ha hizlal, nem veszik! Meg kell jegyezni, hogy a jó minőség a magyar fogyasz­tóknak szánt termékek ese­tébén is követelmény. Ha ez a követelményrendszer, illet­ve az ehhez szükséges feltéte­lek általánosak lennének, a minőségi gondok sem volná­nak olyan nagyok. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy — néhány nagyon is egyedi eset kivételével —, az exportcik­kekkel szemben Magyarorszá­gon különleges, esetenként a feldolgozó ipar teljesítőké­pességét meghaladó követel­ményeket kell támasztani. Az üzletpolitikához tartozik a piaci diverzifikáció, ma­gyarán szólva az, hogy hány helyen kapcsolódunk az érin­tett piachoz. Jelenleg még sok piacon adunk kizárólagos ér­tékesítési jogot, vagyis egy- egy országban csak egy bizo­nyos cég foglalkozhat a ma­gyar élelmiszerek eladásával. Ez gyakorlatilag azt jelenthe­ti, hogy egyetlen . ügynökség vagy cég munkájától függ, mennyit és milyen áron tu­dunk exportálni az adott tér­ségben. Az NSZK-ra nem ez a jel­lemző. Az ide irányuló állati termékek közül péládul a sza­lámit, a gyulai és a csabai kolbászt, a készételeket és né­hány sajtféleséget a müncheni Thomas Niederreuther, a hamburgi I. Schroeder és a Swit cég forgalmazza. A vá­gott'baromfi a nürnbergi Leo Ringel, a müncheni Wigei és a stuttgarti I. Kaufmann érde­keltségi körébe tartozik. Az NSZK-ba irányyuló ma­gyar élelmiszerek közül el­sősorban a mélyhűtött termé­kek exportja növekedett. Ez nemcsak a fagyasztott termé­kek minőségének, hanem az élvonalbeli technológiáknal^is köszönhető. A piros-fehér-zöld címké­vel ellátott mélyhűtött gyü­mölcsök és zöldségek árai az NSZK piaci árszínvonalának a felső régióiban helyezkednek ef. És, hogy ezek az árak mennyire értékítéeletet fe­jeznek ki, azt az is jelzi, hogy a magyar hűtőipar az NSZK piacon olyan gyorsfagyasztó­nagyhatalommal áll kooperá­ciós kapcsolatban, mint az Unilever multinacionális cég nyugatnémet házával a Langesse-Igloval, és az ennél kisebb, de az NSZK piacon jelentős szerepet játszó frank­furti Handelswkehr céggel. A magyar—NSZK élelmi­szer-kapcsolatok tehát túlnő­nek az egyszerű adásvételi szerződéseken, de túlnőnek az NSZK területére érvényes kooperációs megállapodáso­kon is. A hartnadik piacra is érvényes együttműködési szer­ződének közül okvetlenül meg kell említeni azt, amit a Bá­bolnai Mezőgazdasági Kom­binát kötött a» NSZK-beli Tet­ra Zucht vállalattal. Ez a ko­operáció lehetővé tette, hogy más világcégeket megelőz­ve Angliába, az NSZK-ba, Franciaországba, Spanyolor­szágba, Hollandiába, Belgi­umba és Olaszországba adja­nak el Broiler-tenyészanya- got. A bábolnai vállalat nem­csak „csirkében utazik”. A bevált kooperációt kiterjesz­tették a sertésre és a juhra is. Az olajtermelő arab orszá­gokban jelentkező nagy . élel­miszer-kereslet kihasználása érdekében — hiszen a piac megszerzése nem azonos a rendelés felvételével — az együttműködő NSZK céggel Protinas Gmbh néven kö­zös vállalatot is létrehoztak. Az ilyen jellegű kapcsolato­kat lehetne bővíteni, mert az NSZK-val létesített 350 koo­perációnak (a tőkéskoop »rá­ciók zöme) még csak elenyé­sző hányada foglalkozik élel­miszer-termeléssel. (Bonyhádi) Hegnyílt a madridi találkozó Háromhónapos szünet után részt vevő 35 ország képviselői, szolgáló épületben megbeszé- kedden délben pontosan 12 közöttük a Magyar Népköz- lést folytatott egymással Leo- órakor zárt teljes üléssel foly- társaság küldöttsége Esztergá- nyid Iljicsov külügyminisz- latta munkáját az európai biz- lyos Ferenc nagykövet, kül- ter-helyettes, a Szovjetunió tonság és együttműködés kér- ügyminisztériumi főosztály- küldöttségének vezetője és déseivel foglalkozó madridi vezető vezetésével. Max Kampelman nagykövet, találkozó. Az ülésteremben A teljes ülés megnyitása az Egyseült Államok küldött­helyet foglaltak a találkozón előtt a találkozó színhelyéül ségének vezetője. Sztrájkellenes Megbékélést választották Szudán több hetes súlyos vei felelt, ami éles ellentét­feszültség után a jelek sze- ben áll Nimeri elnök közel-' rint az enyhülést választotta múltban tett kijelentéseivel: a Líbiával fennálló kapcsolatai- szudáni államfő másfél hete nak alakításában. Erre' követ- még „öngyilkos kommandó” keztettek a megfigyelők Mo- felállítását helyezte kilátás- hammed Merghani szudáni *ba Kadhafi ezredes líbiai ve- külügyi államminiszter kedd zető fizikai megsemmisítésé- délelőtti kairói nyilatkozata- re. Merghani most a hely­ből. zet javulásáról beszélt, s azt Merghani, miután hétfőn es- hangoztatta, hogy szomszédos te az egyiptomi fővárosba ér- országokként Szudánnak és kezeit, kedd reggel egy és ne- Líbiának békében kell élnie gyed órán át tárgyalt Hoszni egymással, a líbiai—szudáni Mubarak államfővel, akinek kapcsolatok helyreállítására üzenetet húzott Gaafar Ni- vonatkozó kérdésre közölte, meri szudáni elnöktől. A ta- hogy „ez némi időt vesz igény- lálkozó utáni sajtóértekezleten be”. több ízben is hangsúlyozta, A szudáni diplomácia veze- hogy országa üdvözli a líbiai tője megerősítette, hogy or- kormány közelmúltban el- szága meghívást kapott a ma­hangzott nyilatkozatát, amely- rokkói Fésben november vé­ben Tripoli leszögezte, hogy gén rendezendő arab esúcs- nincsenek agresszív szándé- találkozóra, s .hogy a konfe- kai szomszédaival szemben, rencián részt is fog venni. Merghani arra a kérdésre, Merghani égy újságíró kér- hogy Szudánt fenyegeti-e ve- désére válaszolva cáfolta, szély Líbia részéről, szintén a hogy Egyiptom és Szudán tripoli közlemény üdvözlésé- egyesítését terveznék. Nyugtalanság a béketüntetések nyomán A hét végi hatalmas béketün­tetések nyomot hagytak a NATO testületéiben is. Az „eurórakéta-tárgyal ásókat” előkészítő különleges tanács­kozó csoport hétfői ülésén az elnöklő Lawrence Eaglebur­ger, európai kérdésekért fe­lelős amerikai külügyi állam­titkár, többször is védekezés­re kényszerült. „Európában rosszul értették Reagan kije­lentését. Sző sem lehet Euró­pára korlátozott atomháború­ról. Nem változott az Egyesült Államok elkötelezettsége, hogy az atlanti szövetség keretében megvédi Nyugat-Európát, de az atlanti katonapolitikának nem része a korlátozott hábo­rú” — jelentette ki magyaráz­kodva újságírók nekiszegezett kérdéseire. A vezető amerikai diploma­ta nem titkolta azonban, hogy kormányát rendkívül nyugta­lanítják a béketüntetések. felhívások Kedden a kora esti órákig több mint tíz lengyel ágazati, illetve autonóm szakszervezet ítélte el a „Szolidaritás” or­szágos bizottsága által szerda délre meghirdetett' országos „figyelmeztető” sztrájkot. A vasutasok, a bányászok, a postások, a kohászok a kikö­tői munkások, a vegyipari dol­gozók szakszervezete és több más szakszervezet is felhívás­ban szólította fel tagjait, hogy ne vegyenek részt a 'szerdai sztrájkban. Több ilyen doku­mentum azt követelte a kor­mánytól, hogy gondoskodjék azoknak a védelméről, akik az általános sztrájk idején felve­szik a munkát. JARUZELSKI TÁVIRATA BREZSNYEVNEK Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára kö­szönetét • mondott Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a megválasztása alkalmából küldött jókívánsá­gokért. Mint arról a PAP* hír- ügynökség kedden este beszá­molt, a köszönetben Jaruzels­ki biztosította Leonyid Brezs- nyevet, az SZKP tagjait és a szovjet embereket, hogy a lengyel kommunisták a nem­zet hazafias erői mindig kü­lönleges feladatoknak tartják a szocializmus eredményeinek védelmezését és a lengyel— szovjet barátság további el­mélyítését. Jaruzelski köszö­netét fejezte ki az SZKP-nak és a szovjet államnak azért, hqgy segítséget nyújt Len­gyelországnak, és megértést tanúsít az ország rendkívül nehéz problémái iránt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom