Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
M entünk volna de hiszen mentünk is! - magunktól, nem szűnő kíváncsisággal, a felfedezés-újrafelfedezés ígéretének izgalmával Szécsénkére, és amikor már vissza is tértünk, nos, akkor ért utál bennünket a helybeli Kiss Farencné levele, amelyben kedves-türelmetlen szavakkal invitálja a krónikásokat „a mi falunkba . . . „Bizony, hog'y nem hátrébbvaló ez a kis község sem, ha az egészet tekintjük, mint itt a környéken, vagy akár távolabb akármelyik magyar falu, s hogy a levélíró is így vélekedik - az csak megerősíti ezt az igazságot. De hát ki is állítaná az ellenkezőjét? Meg aztán egyéni is - éppúgy, mint a többi - a maga módján, és, ha nincs is feldolgozott krónikája, (vagy legalábbis nem tudunk róla), egy bizonyos pontján a történelemnek a szécsénkei események példaként bekerültek a megyei monográliába. A példa a nép nyomorgatósáról 1850-bőf való. Hogy menynyi alapja volt a hivatalosak részéről időnként kipécézett szó- csénkei férfiak és asszonyok elleni vádnak, azt nehéz lenne megállapítani, de, hogy lehetett benne valami, az könnyen elképzelhető. A levert szabadságharc után az idegen katonoi felügyelet szerepét átvette az akkoriban létrehozott csendőrség. Szécsénkén rendre megtörtént, hogy részeg csendőrök, zsarolásra használva fel hatalmukat, idős helybeli férfiakra fogták, hogy honvédek voltak, s a nőket sem kímélték, ellenük a vád az volt, hogy markatónyosként segítették a szabadságharcot negyvennyolcban. Erről akkoriban jelentés is készült. A zsarolás ,,gazdasági alapját” meg az vetette meg, hogy a szökött honvédek fejére vérdíjat tűztek ki. Hogy a szécsénkeiek zsarolására hányféle módot talált ki a kapzsi lelemény, azt alighanem nehéz lenne pontoson leírni. Szécsénke bizonyítottan szláv eredetű elnevezés, benne megtalálható a „sekti” ige, ami azt jelenti: „vág”. Talán az irtva nyozással szerzett termőföldekre mutat vissza ez az elnevezés. Ezt pontosan már az idősebbje sem tudhatja Szécsérekén, arra viszont nagyon jól emlékszik például Hajzsel István (jó hetvenes maga is, tízet letagadhat), hogy köröskörül, fenn a dombokon, ott, ahol ma legelők simulnak az erdők alá, egykor megtermett sok minden. Persze, meg is változott majdnem minden, hiszen az egykor állattartásáról is nevezetes Szécsénkén ma mutatóba, ha találni egy-két szarvasmarhát A szövetkezeti szerveződés idején 428-ról tudtak és pontoson 28 pár lóról! A kaszás aratás is sokáig megmaradt ezeken a dombokon, sőt, ma is látható, amit tehánpárral szántja a földjét a hegyoldalbon Szalatnyai István Ferenc, aki vagy tizenöt holon gazdálkodik. Újra felvállalt gazdálkodásra mástól is lehet példát venni Szécsénkén, olyanra is, aki a tsz-nyugdíj utón vágott néki újra 0 földnek, állattartásnak nagyrészt hagyományos módon. De a fiatalabbja erre már nemigen kíváncsi, bár talán az egyik legvfrágzóbb „ágaxtban”, a szakcsoportban nagy arányokat öltő nyúltenyésztésben biztos részt vállal mago is”. Jól fizet a nyúl, nyáron is, télen is, más-más áron veszik át kilóját” - mondja Hajzsel Pista bácsi, aki éppúgy lefedett kiskocsival érkezett az átvevőhelyre, mint annyi más helybeli. A tucatnyi nyűiért, amelyet leadott, másfél ezer forintot kapott. Van itt megtartó erő, meg szécsénkei akarat, ha néha keverednek is a fogalmak például a tekintetben, hogy harcolni kellett volna az iskoláért (?) is; ne vigyék Nógrádkövesdre, ne körzetesitsék, ahogy kiharcolták (?) az óvoda megmaradását is... Mi tagadás, törvényes lehetősége a közös tanácsnak a tíz kö- rüH létszám Idol okulásakor egy-egy gyermekintézmény körzetesítése, beolvasztása, s akár fel is tehető így a kérdés; nem luxus három felnőttel, konyhával tíz gyereket itt helyben óvodáznit Persze, hogy felmerült a kérdés és megoszlott a vélemény.' A végeredmény a fontos, és az is belátható, hogy nem kizárólag „harc” kérdése volt ez, sokkal inkább annak a szándéknak akár megyei példaként is említhető megtestesülése, hogy tíz-kilenc gyerekkel is maradt az egyébként gyönyörűséges helyen álló szécsénkei kis óvoda. Ez a tanácsi szándék meg nem is tehet más, mint néha akár véleménykűlönbözőségek ellenére Is követni a legközvetlenebb célt: megőrizni, és ahol, amiben lehet fejleszteni is a társközségek, községek megtartó erejét. De, ha már ebbe belevágtunk, szóljunk inkább arról, ami megint csak belátást, józanságot, mérlegelést, differenciált nézetet és gyakorlatot, intézkedést —, minek ezt „ragozni”? - érdemelne. És persze, megint csak nem „harcot”. Ha már egyszer itt az igény Szécsénkén, és ittmaradt a fővárosi magánóvodák körülményeihez hasonló óvoda - miért nem jelentkezhet és tanulhat a képesítés nélküli óvónő?! Miért lehet eleve ilyen válasz erre a társadalmi (!) igényt is ötvöző egyéni szándékra, a tanulásra, hogy „kár beadni a jelentkezést, az óvónőt túltermelés (sic!) miatt a kérelmet sem továbbíthatja az illetékes ügyosztály”. Szécsénkén nincs túlterhelés óvónőből. Szécsénkén nincs képzett óvónő. Pedig lehetne. A szécsénkei ragaszkodás, a szülőhely szeretete sok formát ölthet, sokféleképpen létezik, például úgy is, hogy a mindössze 370 lelket egyesítő falu ifjúsági szervezetében megközelítőleg a lakosság tíz százaléka (35 fiatal!) vállalja mindazt, ami a tagsággal együtt jár. Erről a Romhányból éppen hazatérőben levő Pauman Piroska beszél szívesen, és arról is, hogy szervezetük nemrégiben kapta meg a „kiváló” rímet. Felnőtt, kövesdi vélemény, hogy a szécsénkei KISZ-esek „jobbak, mint mások...” De általában véve is - a szécsénkeiek ragaszkodása sok mindenben erősebb, mint amit máshol tapasztal az ember. A megtartó erő tehát bennük van. Az igent is ők mondják ki munkájukkal, terveikkel az itteni életre, azt segíteni lehet és kell is jó utakkal (a megyei átlagnál jobb a helybeli utak kiépítettségei), jobb kereskedelmi ellátással, az élet mindennapos feltételeinek közös javításával, a folytonos figyelemmel, amelyből azért nincs hiány. A kövesdi bányához régtől fogva sok köze van a szécsén- keleknek, akikben éppúgy erős kötődés él a földműveléshez, állattartáshoz, s újabban, amióta Romhány megindult egy korszerű, igényes iparág, a csempegyártás útján, ehhez az iparhoz is közük van már, hiszen meglehetősen sokan járnak a szécsénkeiek közül a romhányi munkahelyekre. Aztán itt a szövetkezet is, amely éppen Szécsénkén létesít napjainkban egy kis galvanizáló üzemet de akármekkorát, gyengíteni nem fogja, éppen ellenkezőleg; tovább gazdagítja az is a 'helyben élés feltételeit, a legendás, sokat próbált, sokszorosan bizonyított szécsénkei megtartó erőt. T. Pataki László Képek: Kulcsár József Viktor Zoli szerint: „Sokan vagyunk az oviban” (Pontosan tízen!) Hűségesen — békésen
