Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-12 / 214. szám

Az első az országosra megv Vetélkedő brigádok Fiatalok prébáia Az Edzett ifjúságért moz­galom keretében a KISZ rét­sági járási bizottsága sportna­pokat rendez. A rendezvény- sorozat szeptember 13. és ok­tóber 18. között zajlik Bánk, Rétság és Diósjenő sportpá­lyáin. A szervezők lehetőséget akarnak biztosítani a fiatalok­nak az Edzett vagyok kategó­ria próbáinak teljesítésére. Ez ugyanis alapfeltétele a Ma­gyar Ifjúság Kupa labdarúgó- akcióba való nevezésnek. A hat próbából álló eseményso­rozat programjában szerepel tizenöt kilométeres futó-, és hatvan kilométeres kerékpár- verseny. A nevezett fiatalok­nak négy és fél órás, húsz ki­lométeres gyalogtúrát is meg kell tenniük. Névadó a nyomdászoknál Tegnap délután családias légkörű névadó ünnepséget rendeztek a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat dolgo­zóinak gyermekei számára a Salgótarjáni városi Tanácson, öt ifjú állampolgárnak: Ba­log Tamásnak, Bodnár Tamás­nak, Brada Istvánnak, Pintér Enikőnek és Varga Juditnak a nevét ünnepélyesen bejegyez­ték az ányakönyvbe. A kö­szöntő és az úttörők műsora után a nyomda gazdasági és társadalmi vezetésének, szo­cialista brigádjainak képvi­selői virággal, játékokkal és betétkönyvvel kedveskedtek a kicsinyeknek. Már hagyománynak számít, hogy a KPVDSZ Nógrád me­gyei bizottsága a szeptemberi hónapot munkavédelmi és egészségügyi hónapnak tekin­ti. Mindezek jegyében csü­törtökön a megyei bizottság megrendezte az ÁFÉSZ.-ek és egyéb kereskedelmi egységek brigádjai részére az ezzel kap­csolatos megyei vetélkedőt. Nyolc brigád mérte össze tu­Megyénk termelő-, gazdál­kodó egységei, közületei és az intézmények dolgozói közül egyre többen nyilvánítják vé­leményüket, hogy a mozgássé­rültek éve alkalmából milyen módon segítik a mozgáskorlá­tozottakat. A salgótarjáni Centrum Áruház vezetősége, sajátossá­dását, válaszolt a kérdésekre. A legjobbnak a pásztói ÁFÉSZ* áruház rövid-kötött osztály Tyereskova Szocialista Bri­gádja bizonyult, ök a szep­tember 30-án megtartandó or­szágos versenyen is részt vesz­nek. Egyébként a vetélkedőn az első csapat 1500, a máso­dik 1000, a harmadik ötszáz fo­rintos jutalomban részesült. gainak megfelelően a korábbi­nál kedvezőbb vásárlási fel­tételekkel siet a segítségükre. Ennek megfelelően a sport- csarnokban rövidesen meg­rendezésre kerülő kedvezmé­nyes vásár ideje alatt, szep­tember 14-én, és 21-én 9—10 óra között, kizárólag nekik árusítanak. Lapujtői nyúltenyésztők A sportcsarnokban Kedvezményes vásár a mozgássérülteknek Naptáp 1981. szeptember 12., szombat. Mária napja. A Nap kel 6.17 — nyugszik 19.03 órakor. A-Hold kel 18.35 — nyugszik 3.50 óra­kor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. szeptember 12-én szüle­tett és 60 éve, 1921 augusztusá­ban halt meg — 6'5 éves korá­ban — Riedl Frigyes iroda­lomtörténész, esszéista, aka­démikus. Változó Idő Várható időjárás ma estig: időnként kissé csökken a felhő­zet. Többfelé várható újabb eső, zápor, helyenként zivatar. Gyen­ge, legfeljebb mérsékelt légmoz­gás. Főként hajnalban és reggel erős párásság, sokfelé köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között. A somoskői nyári tárlatok rendezvénysorozat keretében ren­dezik meg ifj. Szabó Mihály képzőművész kiállítását a so­moskői művelődési házban. A kiállítás október 3-ig tart nyitva A lottó nyerőszámai: 18, 62,64,78, 89 — Népművészet. Bezárta ka­puit a balassagyarmati Palóc Múzeumban Szentes környéké­nek népművészete című idősza­ki kiállítás. A június óta nyitva tartott múzeumi rendezvényt számos látogató tekintette meg, ismerkedve a Szentes környéki parasztok, pásztor­emberek használati eszközei­ben megtestesült hétköznap művészetével. Nyomozás a könyvtárban Érdekes vetélkedőt tartot­tak tegnap a litkei könyvtár Üj Tükör klubjában. Az Ol­vasó ifjúságért mozgalom je­gyében a klub a területi KISZ- bizottsággal karöltve szervez­te meg az irodalmi vetélkedőt, a nyerteseknek a KlSZ-bizott- ság ajánlott fel könyvjutal­mat. A vetélkedőre a litkei, ipolytarnóci, mihálygergei és egyházasgergei KlSZ-fiatalo- kat hívták meg. A verseny­zőknek „körözések” alapján kellett irodalmi hősöket, illet­ve műveket és szerzőket meg­nevezni. A tárgyalóteremből Kerítés és kés Már 546-ot NÓGRÁDI SZERENCSEAUTÖK Augusztus utolsó napján tar­tották az idei harmadik — sorendben a 81. — gépkocsi- nyereménybetét-sorsolást. Ezen a megyénkbeliek közül öt da­rab 10 ezer forintos és 12 öt­ezer forintos betétkönyvre ju­tott nyeremény. Az ilyen mó­don autóhoz jutott nógrádiak száma ezzel négy híján 550-re nőtt. A kisorsolt gépkocsik kö­zött öt Polski Fiat 126-os, négy Dácia, három Wartburg Li­mousin, két-két Moszkvics, il­letve Zaporozsec és egy Skoda várja a szerencsés nógrádi nyertest. A nyeremények kö­zül a salgótarjáni járásba ki­lenc, a balassagyarmatiba hat, a pásztóiba és a rétságiba egy- egy került. — Ruhagyáriak. A jánosak- nai Páva Ruhagyár asszonyai, lányai támogatják a kistere­nyei gyermekotthon lakóit. Amellett, hogy rendszeresen látogatják őket, elviszik a gyerekeket az üzembe is, sőt nagyobb ünnepek alkalmával a családoknál maradnak a gyerekek két-három napig. Huszonegy gyereket Buda­pestre is elvittek kirándulni. Augusztus közepén a ka- rancslapujtői nyúltenyésztő szakcsoport tagjai — a csa­ládtagokkal együtt — jól si­került kiránduláson vettek részt Zsórifürdőben. A közös kirándulás sok élménnyel járt. Mindenki jól érezte ma­gát, szinte már hagyomány, hogy a szakcsoport tagjai évente valamerre útnak in­duljanak. Karancslapujtőn 117 tagja van a nyúltenyésztő szakcsoportnak. Mindez régi Szeptember 15. és 18. kö­zött rendezik meg Budapes­ten a szocialista országok könyvkereskedelmi szerveze­teinek V. nemzetközi tanács­kozását. A szakemberek egye­bek között megvitatják az előző, az 1979-es, szófiai ta­lálkozó ajánlásainak meg­valósulását, hogyan alakult az országok közötti kiadvány­csere, a könyvterjesztők együttműködése, milyen je­lentőségük volt a nemzetközi könyvkiállításoknak. A szovjet delegáció előter­jesztése a könyvkereskedelem­mel, mint az ideológiai-poli­hagyománya a községnek — vélekedik Tóth Béla, a lapuj­tői intéző bizottság tagja. A bányában dolgozik, emellett négy-ötszáz nyulat ad le az ÁFÉSZ felvásárlótelepén. Mindez jól segíti a család jö­vedelmét. De hozzátette azt is, hogy — a többi nyúltenyésztő érdekében is — jó lenne, ha szakmai előadásokat hallgat­hatnának és egyéb segítséget kaphatnának. tikai és nevelő munka fon­tos tényezőjével foglalkozik. A magyar küldöttség a könyvtárellátás hazai rend­szeréről, tapasztalatairól szá­mol be. A tanácskozás részt­vevői megvitatják a követke­ző, 1983-as, prágai konferen­ciáig terjedő időszak ajánlá­sait. A tanácskozást 15-én kedden a nemzetközi számí­tástechnikai oktató- és tájé­koztatóközpontban nyitják meg. A delegációk ellátogat­nak több budapesti könyves­boltba és felkeresik a száz­halombattai könyvszolgálatot is. Könyvkereskedők nemzetközi tanácskozása — Grillsütők. A Villamos Berendezés és Készülék Mű­vek a Siemens céggel együtt­működve gyárija a grillsütő­ket. Eleinte csak exportra kerültek a konyhai kisgépek, az utóbbi években azonban mind nagyobb mennyiségben szállítottak a belkereskede­lemnek is. Ezekből a grillsü­tőkből jelenleg mintegy 70 ezer van a magyar háztartá­sokban, a belkereskedelem csupán az idén 16 ezret ren­delt a VBKM-től. — Kozmetika. Még ebben a hónapban a gyöngyvirágillatú szappant, s a Tímea nevű új kozmetikai sorozatot is for­galomba hozza a Kozmetikai és Házartásvegyipari Vállalat. A Lady Camea család is bő­vül — krémpúdert hoznak forgalomba négyféle színben, s nemsokára ott lesz a bol­tokban a gyümölcsillatú hab­fürdő literes változata is. A negyedik negyedévben a férfi kozmetikai sorozat új tagja, a Derby szappan jelentkezik. — tíjfajta gyújtógyertya. Megérkeztek az első angol gé­pek, berendezések a veszprémi Bakony Művekhez, ahol évi tízmillió darab újfajta gyújtó- gyertya gyártására készül­nek. A beruházáshoz az ex­portárualap-bővítő hitelkeret­ből kétszázmillió forintot kap­tak. Helisz József nepa fiatalem­ber. Az évek múltával a 62 éves férfi nem lett higgadtabb. Az idén március 23-án dél kö­rül leballagott a nőtincsi kocs­mába. Korábban már otthon is iszogatott némi pálinkát, de ez korábban is szokása volt. Szinte senki nem emlékszik már pontosan a hirtelen tá­madt eseményekre... — A pult felől nagy csö­römpölés hallatszott, meg a csaposnő sikoltása: vérzik a Laci — vallották a tanúk. Lát­ni ugyanis alig láttak vala­mit, de az eredményt, a du­lakodás szomorú következmé­nyét többen konstatálták. A nagy termetű Holecz László fe­jéből, nyakából folyt a vér, az idős Helisz József kezében ott volt a bicska. Hogyan jutott el addig a meglett, idős férfi, hogy az életerős fiatalemberre kést fogjon, s öt szúrással megse­besítse? Az bizonyos, hogy még a hetvenes évek közepén támadt vitája kertszomszéd­jával, Holecz Andrásnéval, a megszúrt fiatalember nagy­anyjával. Március 23-án délben csak egy korsó sört akart inni He­lisz József. Ott találkozott ösz- sze a fiatal férfival. Az idős ember már napok óta dohogott magában, a „magyar átok”, a kerítés körüli vita miatt. Nyilván az évek óta húzódó régebbi sérelem is ott járha­tott a fejében. Miként történtek a nőtincsi kocsmában a dolgok? A ta­núk több dolgot állítottak egy­behangzóan a bíróság előtt. Mindenekelőtt azt, hogy ami­kor a nagy erejű fiatal férfi a pulthoz lódította az idős em­bert, akkor Holecz László nya­kából már folyt a vér. Jogos —, bár túlzott — önvédelem­ről tehát nem lehetett sző. Helisz József zsebkése pedig vélt sérelmének megtorlásá­ra ötször sújtott le. Az ötből három akár halálos is lehe­tett volna. Szerencsére egyik sem volt az. A megyei bíróságon dr. Nyit* rai Zoltán tanácsa a követke­ző ítéletet hirdette ki: „A Ma­gyar Népköztársaság nevében a megyei bíróság Helisz Józse­fet emberölés kisérletének bűntettében bűnösnek találta, ezért két év szabadságvesztés­re ítélte és a közügyektől öt esztendőre eltiltotta. A sza­badságvesztést börtönben kell letöltenie... ” Az ítélet nem jogerős. — Befejezés előtt áll Salgó­tarjánban a Hársfa utcában 32 tanácsi lakás építése. A tervek szerint szeptember vé­gére várható a műszaki át­adás. ■« * * ■*■** műsor SZOMBAT: KOSSUTH RADIO: 8.20: Mai kulturális programok 8.27: Lányok, asszonyok.... 8.52: ABC — „Iskolakezdő” szü­lőknek 9.30: „Azért csinálom, mert sze­retem...” 10.05: Ütközően 10.10: Zenekari muzsika 10.49: A III. humorfesztivál előtt 12.20: Zenei anyanyelvűnk 12.30: Tudósítás az öttusa VB-ről 12.35: Magyarán szólva... 12.50: Grabócz Miklós—Várnai Zseni: Világoknak mozga­tója — kantáta 13.02: Görbe tükör — II. rész 14.05: Egy kis figyelmet kérek! 14.15: Richard Tauber énekel 14.30: Magazin a világ mező- gazdaságáról 15.05: Üj Zenei Üjság 15.40: Kórusmuzsika 16.00: 168 óra... 17.30: Színes népi muzsika 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.45: Tudósítás az úszó EB-ről 18.55: A Rádiószínház bemutatója: Zűrzavar 19.49: Peter Ner® zongorázik 20.00: Puccini: Turanaot. Három- felvonásos opera 22.10: Sporthírek 22.15: Emlékek, nyilatkozatok Bartók Béláról. Bartók zenéjének előadói szemé­ben, I. rész 23.00: Pablo Casals gordonkázik. Rudolf Serkin zongorázik 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RADIO: 8.38: Magnósok figyelem! (lsm.) 9.23: Lendvay Kamillo: Három farsangi maszk 9.30: Hétvége... 11.40: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora 12.33: Jo ebédhez szól a nóta 13.30: A gyermekeknek írta Bartók Béla 14.00: Ritmus. A Nighthawsk • együttes felvételeiből 14.35: Orvosi tanácsok (ism.) 14.40: Riedl Frigyes tanár úr. Barta János műsora (ism.) 15.10: Szerelmi kettősök operet­tekből 15.34: Az ezer Buddha templomá­ban. 15.18: Ütközben 16.20: Közvetítés a Magyarország— Hollandia vízilabda EB-mér­kőzésről. 17.30: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora 18.33: Pophullám 19.30: Zenés játékokból 20.00: Közv. az FTC—Bp. Honvéd és a Rába ETO—Vasas baj­noki labdarúgó-mérk. II. félidejéről 20.38: Sportkrónika (Üszó EB és labdarúgás) 20.50: Nótacsokor, verbunkos muzsika 21.43: Debreceni dzsessznapok 23.10: Slágermúzeum (ism.) MISKOLCI STÜDlO: 8.00: Hírek, időjárásjelentés. — 8.20: Hová menjünk, mit csiná­lunk? — Zenés programajánlat. — 8.30: Visszapillantó. (Informá­ciók, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései.. . Önodvári Miklós jegyzete. — Üj felvétele­inkből. — 9.00: Észak-magyaror­szági krónika. (Munkanapok kez­dődnek a miskolci városi művelő­dési központban. — Energiataka­rékos gépkocsivezető-képzés a Vo­lán 4. sz. Vállalatánál Egerben.) — 9.30: Mikrofonlánc. Gavallér Istvánnal, az Országos Környezet­és Természetvédelmi Hivatal észak-magyarországi felügyelősé­gének vezetőjével beszélget G. Tóth Ferenc. — Sport. — 9.55: Műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 7.55: Tévétorna. (Ism.) 8.00: Hipp-hopp. Óvodások műsora. (Ism.) 8.30: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás: 1. Szép tájak. Szovjet kisfilm. 2. Münchausen báró kalandjai. II. rész: A pára. 9.00: Az isztambuli vonat. Magyar—olasz filmsorozat: IV/l. rész. (Ism.) 10.10: A fele sem igaz! 10.45: Autó-motor sport. 11.05: Még egyszer. Angol zenés film. (Ism.) 13.55: Csata fekete-fehérben. 14.15: Magyarország állatai. Természetfilm-sorozat. 9. rész. (Ism.) 14.25: Pufi kalandjai. Lengyel kisjátékfilm-sorozat, 7. rész. (Ism.) 14.55: Reklám. 15.00: Képzőbűvészet. X/10. (Ism.) 15.15: Hírek. 15.20: Reklám. 15.25: Slágerhírlap. NSZK filmsorozat. VIII/2. rész. Dallamok századunk első évtizedéből: 1900—1910. 16.10: Üszó-vízilabda EB. Magyarország—Hollandia vízilabda-mérkőzés. 17.25: Jó hangulat — zenével. 17.50: HÁZ-tartás. Családi magazin. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. Dutka; Fogytán a fény, 20.05: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin. 21.10: Sógorom a zugügyvéd. 23.10: Tv-híradó, 3. 23.20: Ez a Maxim. 2. MŰSOR: 16.25: Zalai szarvasok. 16.55: Üzenet a jövőből. xm/12. rész. (ism.) 17.20: Magyar tudósok: Lánczos Kornél. Portré I. rész. 18.25: Üszó-vízilabda EB. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Vasarely. Portré. 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Telesport: Üszó-vízilabda BESZTERCEBÁNYA: 16.25: Spartak Trnava—Dukla Praha labdarúgóliga­mérkőzés. 18.20: Válaszolunk nézőink leveleire. 18.30: K. Storkan: Peter hadnagy. Tévéfilmsorozat, 3. rész. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tévévarieté. 21.30: Sporthíradó. 21.40: A déli hőségben — tévéjáték. 23.10: Telesport. 0.10: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 2-től is! 25 millió fontos váltság­díj. Színes angol kalandfilm. — Kohász: Zugügyvéd zavarban. (14) Színes, szinkronizált olasz bűn­ügyi film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4-től: A nagymama unokája. Színes, szinkronizált szovjet film. Háromnegyed 6 és 8-tól: A transzport. (14) Színes magyar film. — Nagybátonyi Bá­nyász: Languszta reggelire. (14) Színes olasz filmvígjáték. — Pász­tói Mátra: Majmok bolygója. (14) Színes, USA fantasztikus kaland­film. — Szécsényi Rákóczi: Csa­tár a pácban. Színes, szinkroni­zált francia filmvígjáték. — Ka- rancslapujtő: Puska és bilincs. Színes szovjet film. — Nagylóc: Mindhalálig zene. (16) Bob Fosse cannes-i nagydíjas zenés, színes, USA film. — Jobbágyi: Goodbye és ámen. (14) Színes olasz bűn­ügyi film. Ma! tévéajánlatunk. 2. műsor: 20.05: Victor Vasarely. Portré. NOGRAD a viagyai Szocialista Munkáspárt Nógrád megvei Bizottsága es a Nógráo megvei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőség. Salgótarján.. Palóc Imre tér #. Teleton: u>-977, FAszerk^/fő 11 504 Sportrovat 14 596 Kiadja a Nógrád megvet Lapkiadó Vállalai Felelős kiadó: BAITNT TAMAS a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal Salgótarján Palórz Imre tér 4. Telefon I? *4 Telex 229 in? iránvító«rám tini Terjeszti- a Maevar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokban és a Kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre i0? forint, egy évre 400 forint Előállítja <» Nógrád megye» Nyomdaipar- Vállalat 3l0t Salgótarján Palóc? Imre tér 4 Pf.; 96 Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072- HU ISSN 1)133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom