Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-29 / 228. szám
t b'. NŐGRÁD Közös munka Á nógrádsipeki óvodában A vidám gyereksereg az udvaron. — gy. — 5,6 kilogrammos gombára akadtak a márkházai Dolina erdőben a hét végén Kotroez István és testvére Gábor, akik a s erenesés zsákmánnyal igazán nagy feltűnést keltettek tegnap a salgótarjáni vásárcsarnokban. A hatalmas pöffeleg- gomba szeletekre vágva kelt el, a vásárlók is kivételes örömben és csemegében részesültek az ínyencséghez hozzájutva. — kj — Öí kanadai vevő Üzletkötés a kölni vásáron r A Fémbútoripari Szövetkezet az idén 240 millió forint értékben állít elő különböző kempingbútorokat és gyerekkocsikat. Az előzetes információnk szerint a szövetkezet időarányos tervét teljesítette. Ez vonatkozik a rétsági telepére is, ahol az előbbi két termékcsoportból jelentős mennyiséget állítanak elő. Mivel az olasz kooperációs partner ütemesebben szállítja az alkatrészeket, a hazai anyagok beérkezése is kedvezőbb volt, ezért a Dasty elnevezésű korszerű gyerekkocsiból az idén 70 millió forint bevételre számítanak. Az éves tervből 50 millió forintot képvisel a tőkésexport, aminek jelentős részét a , rétságiak teremtik elő. Az ál-} taluk gyártott termékekre ed-, dig reklamáció még nem ér-j kezett. A nemrég Kölnben megrendezett SPOGA (sport- és kertibútor)-kiállításon a HUNGAROCOOP segítségével a szövetkezet is bemutatta termékeit. Itt került sor arra az üzletkötésre, amelynek értelmében egy új kanadai vevő három konténer árút, azaz 20 ezer darab kempingszéket rendelt. A megrendelés teljesítéséhez rövidesen hozzákezdenek. Az új vevőnek még az idén szállítanak. Az általa kért székek termelése a rétsági telep dolgozóira hárul, akik —, ahogy a szövetkezet elnöke mondta az elmúlt napokban — összeszedték magukat, s a harmadik negyedévben darabszámban is teljesítik kötelezettségeiket. Megtehetik, mert úgy tűnik, hogy a korábban Salgótarjánból érkező és jogos kifogásokat okozó csőproblémák rendeződtek. r LÖVÉSZVERSENY SALGÓTARJÁNBAN Hét végén a zagyvarakodói lőtéren rendezte meg az MHSZ salgótarjáni vezetősége a Honvédelmi Kupa lövészverseny városi döntőjét. A vetélkedőn a megyeszékhely 11 honvédelmi klubjának egyenként hatfős csapata vett részt. Különféle korcsoportokban légpisztollyal, sportpisztollyal és kispuskával mérték össze ügyességüket a versenyzők. Első helyezettek: ifi fiú légpisztoly Reiner József (SKÜ), női légpisztoly- Boné Gabriella (SKÜ), fiú kispuska Schreng Csaba (városi tanács), női kispuska Reznák Éva (Síküveggyár), férfi kispuska Aulich Árpád (Síküveggyár), férfi sportpisztoly Katkó Pál (SKÜ). Csapatban első lett az SKÜ honvédelmi klubja, egy évig tehát ők őrzik a vándorserleget. Második a VEGYÉPSZER, harmadik a Síküveggyár klubja. A legjobb egyéni teljesítményt Katkó Pál nyújtotta, a lehetséges 2Ö0 köregységből 191-et ért el. A városi döntő első helyezettjei képviselik Salgótarjánt a Honvédelmi Kupa október 3-án sorra kerülő megyei lövészversenyén. Harminchat gyerek csivi- tel, szaladgál, zajong a kellemes napsütésben a nógrádsipeki óvoda udvarán. Kiss Jó- zsefné vezető óvónő egy másik fiatal óvónővel, alig győzi terelgetni a népes kis csapatot. — Nagyon szép, világos, modern épületben kaptunk helyet, két éve építették — mondja az óvónő. — Saját konyhánk van, a szomszédunkban levő iskola napköziseinek is mi főzünk. — A mai menü? — Reggelire teát és máj- krémes kenyeret kaptak a gyerekek. Ebédre karalábéleves lesz, utána túrógombóc tejföllel, uzsonnára felvá- gottas kenyér. — Válogatósak a gyerekek? — Kezdetben a körözöttet egyszerűen meg sem ették, mert nem ismerték. Hasonlóan voltunk a gyümölcslevesekkel, főzelékekkel, mártásokkal. Aztán szépen apránként változott a helyzet. Ma már örömujjongás van, ha gyümölcsleves a menü. Persze azért nagy sikere van a töltött káposztának, a babfőzeléknek és a hasonló megszokott ételeknek is. Az óvoda nemcsak kívül, belül is szép. Erről az óvónők gondoskodnak, akiknek ügyes keze nyomán gyarapodnak a falra rakott díszítések. A népviseleti ruhát, amely az itt élő hagyományt őrzi, a szülők készítették és ajándékozták az óvodának. A többit maguk készítették. — Egyébként is nagyon sokat segítenek nekünk a szülők. Kelecsényi István — a fia hozzánk jár — nagyszerű tévéállványt, hangszertartót csinált, és bármikor szívesen jön, ha valamit javítani kell. Ugyanilyen lelkes apuka Czele Antal. Két másik szülővel a hidrofor körül ügyeskedtek. Nincs is gondunk, ha valami meghibásodik. .. — cse — Naptár 1981. szeptember 29., kedd. Mihály napja. A Nap kel 5.40 — nyugszik 17.28 órakor. A Hold kel 6.38 — nyugszik 18.27 órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. szeptember 29-én született és 53 éves korában, 1954-ben hunyt el Enrico Fermi, Nobel-díjas olasz fizikus. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás ma estig: délnyugaton, délen gyakran erősen felhős idő, többfelé esővel, záporral, egy-két helyen esetleg zivatarral. Máshol kevésbé felhős idő számottevő csapadék nélkül. Többfelé megélénkülő, helyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 17 és 23 fok között. északkeleten 25 fok körül. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a felhőzet és a csapadékhajlam csökkenése várható. A reggeli órákban párásság, köd valószínű. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10, 15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható az időszak elején. — Tanácskozás. A bányászati iparágak műszaki középkádereinek III. országos tanácskozását október 3—4-én Siófokon rendezi meg a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete. A tanácskozáson a Nógrádi Szénbányákat hatan képviselik. — Több mint százhúszezer. A Kishartyáni községi közös Tanács az esztendő első felében pontosan százhuszonkétezer forintot költött szociális juttatásokra. Tizenhét rászoruló idős embernek biztosítanak meleg ételt, s tizenöten pedig rendszeres segélyben részesülnek a tanácstól. — Horgászverseny. Győrött a Rába torkolati szakaszán az idei év egyik legsikeresebb horgászversenyét rendezték meg vasárnap. A Czigány Jenőről — Győr nagy hírű városépítő és -szépítő lokálpatriótájáról — elnevezett emlék- versenyen az ország minden részéből érkezett száznegyvennégy versenyző vett részt. A verseny abszolút győztese Tímár Gábor, a győri fonodái horgászegyesület tagja lett, aki 8,5 kiló halat fogott. Ö kapta a vándorserleget. — Társadalmi munka. Alsótold és társközségeinek — Cserhátszentiván, Kutasó, Bokor, Garáb és Felsőtold — önkéntes tűzoltói a közelmúltban mintegy harmincezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a hamarosan átadásra kerülő alsótoldi körzeti óvoda építésénél. — Bűvöskockaverseny. Mindössze huszonkilenc másodpercre volt szüksége a győztesnek ahhoz, hogy „rendezze” a bűvöskockát azon az országos versenyen, amelyet vasárnap rendezett a Politoys Ipari Szövetkezet, a Konsumex és a Triál Vállalat a Pataky István Művelődési Központban. A győztes Lábas Zoltán nyíregyházi versenyző. VETÉLKEDŐ NYOMDÁSZOK A hét végén a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat salgótarjáni, balassagyarmati és kisteleki telepének legjobb szocialista brigádjai bizonyították felkészültségüket azon a vetélkedőn, amelyet a szakszervezeti bizottság rendezett. A részt vevő csapatok tanúságot tettek arról, menynyire ismerik a kollektív szerződést és a vállalat VI. ötéves tervének céljait. A legjobb eredményt a salgótarjáni telep Szőnyi Márton aranykoszorús szocialista brigádjának — Keresztényi Imréné, Kálmán Józsefné és Fekete Lajos — csapata érte el. — Menuhin Budapesten. Az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsának közgyűlésére hétfőn Budapestre érkezett Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész. Évekig elnöke volt a tanácsnak, jelenleg a muzsikusok nemzetközi segélyalapjának elnöki tisztét tölti be, részt vesz a közgyűlés munkájában, valamint a segélyalap vezetőségi ülésén. — Üdülés. Az öblösüveggyár dolgozói közül az első fél évben több mint ezerkét- százan üdültek az ország különféle üdülőiben, döntő többségük Balatonalmádiban, Leányfalun, Berekfürdőn. Negyvenen külföldre is eljutottak — Csehszlovákiába, a Német Demokratikus Köztársaságba — csereüdülés keretében. TÄBORSZENTELÖ — FELKÉSZÍTŐ Aktívafelkészítő tábort szervezett a KISZ Pásztói járási Bizottsága a hét végén. A fiatalok örömére ezt már saját ifjúsági táborukban tehetik, Nagymezőn. Pénteken, a beérkezés napján társadalmi munkát végeztek az ifjúsági táborért, s csak ezután kezdték el a tanulást. Feldolgozzák a KISZ kongresszusának határozatait, majd előadást hallgattak az ifjúsági törvényről, s arról, hogy melyek a KISZ feladatai az ifjúsági parlamentek szervezésében. Mi! fizet a tóté? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 39. játékhét végleges adatai a következők: Beérkezett 3 104 324 db szelvény. A nyereményalap 7 543 507 forint. A jutalom 754 351 forint. Tizenhárom plusz egy talá- latos szelvény egy akadt, nyereménye 2 413 923 forint. Tizenhárom találat nem volt. Tizenkét találatos szelvény 31 db, nyereményük egyenként 38 934 forint. Tizenegy találatot 572-en értek el, nyereményük egyenként 2110 forint. A tíztalálatos szelvények száma 5031 db, nyereményük egyenként 360 forint. A 2000 forint alatti nyereményeket október 3-tól, a 2000 forint felettieket október 8-tól fizetik ki. BEHOZATAL HELYETT Hatvanmillió forint fölötti termelési értékkel mintegy 105—106 százalékos tervteljesítésre számít a harmadik negyedév végére az ÜM Pásztói Szerszám- és Készülékgyára. Az üzemben a vártnál valamivel jobban sikerült megoldani a termelés folyamatosságát, főként ennek köszönhető a viszonylag jó eredmény. Néhány külföldről vett licenc alapján eddig importált alkatrészek gyártására álltak rá az elmúlt hónapokban; ezáltal megalapozták a behozatalra fordított költségek jövőbeli jelentékeny csökkentését. Egyúttal az üzemben készülő műszaki eszközök színvonalát is észrevehetően emelték, emelik a pásztóiak. — Egri borok sikerei. A most zárult őszi Budapesti Nemzetközig Vásár alkalmából kiírt pályázaton az Eger Mát- ravidéki Borgazdasági Kombinát újabb hat kitűnő termékét díjazta Kiváló Áruk Fóruma oklevéllel a zsűri. Ezzel együtt a kombinát immár tizenegy terméke viseli a megtisztelő KÁF-jelzést. Ejnye... A Nagybátonyból Salgótarjánba közlekedő autóbuszon hétfőn délelőtt „telt ház” volt. Sokan csak állóhelyhez jutottak. Ettől függetlenül mindenki' békésen tűrte sorsát. Egy középkorú, enyhén kopaszodó férfi kivételével.. • O is állt és becsületére legyen mondva: átadta ülőhelyét. Kistere- nyéig ismeretlen ismerősünk nyugodt volt. Ekkor két 10—12 év körüli kislány szállt fel a buszra. Az egyikük véletlenül meglökte a férfit. A kislány — igaz, kissé „rekedt” hangon — elnézést kért. A férfi szidta a nemzetségét. és eléggé durván megrángatta a gyermeklány haját. Dermedt csend honolt — egészen Salgótarjánig. Ejnye... T. I. műsor KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27: Józan-e a Józan ész? 8.57: Kovács Béla klarinétozik. 9.44: Rímek és ritmusok. 10.05: MR 10—14. 10.35: Orosz Júlia és Jámbor László operaáriákat énekel. 11.09: A fegyveres erők napja. 11.39: Tom Jones. XXI/20. rész. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A néphadsereg napján. 13.50: Zenekari muzsika. 14.30: Farkas Ferenc: Szüret. 14.40: Arcképek a jugoszláv irodalomból. 15.10: Magyar előadóművészek. 15.27: Nyitnikék. 16.05: Egy pénzkirály és egy cipő. Bródi Sándor novellája. 16.31: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 17.07: Magyarok és bolgárok az idő sodrában. 17.32: a Living Strings zenekar filmzenét játszik. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Kilátó. 20.00: Hallgassunk operát! 21.29: Dönteni tudni kell! 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Székely Endre: H. vonósnégyes. 22.50: Helyettesek. 23.00: Purcell-művek. 0.10: Gallai Péter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Decsényi János vokális műveiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.28: Éneklő ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig. .. 18.00: Tipp-topp parádé. 18.33: Magyar operaénekesek, operettszerepekben. 19.23: Mit olvashatunk a Béke és szocializmus c. folyóiratban? 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Nótacsokor. 21.29: Hogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván N yikif oroviccsal ? VII /5. rész. 21.44: örökzöld dallamok. 22.40: Gasparone. Részletek Millöcker operettjéből. 23.15: Népdalok, néptáncok. MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Fiatalok zenés találkozója. Szerkeszti: Beély Katalin és Zakar János. — 17.45: Féltett kincseink. Az ormosbányai bányász oltár. . . dr. Csiffary Gergely előadása. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Ma kezdődik Miskolcon az I. országos törésmechanikai szeminárium. — Hetedik hengerész- tanácskozás Egerben.) — 18.25— 18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Kémia (ált. isk. 7. ©szt.) 8.45: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) 9.00: Csak gyerekeknek! 9.30: Idesüss! 14.55: Iskolatévé. Magyar nyelv (ism.) 15.10: Kémia (ism.) 15.55: Hírek. 16.00: Testünk. XXVI/25. rész: öregkori tünetek, (ism.) 16.25: Reklám. 16.30: Hagara mérnök hét rövid éve. III/3. rész: A válasz 17.30: Képek a Pávából. SZ. 18.30: Fegyverbarátság. (SZ.) 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. (SZ.) 19.15: Esti mese. (SZ.) 19.30: Tv-híradó. (SZ.) 20.00: Isztambuli vonat. Magyar—olasz filmsorozat. IV/4. rész. (SZ.) 20.55: Szép magyar tánc. Szatmári cigánytánc. (SZ.) 21.00: Stúdió 81. 22.00: Látogatóban Bálint Tibornál. Portréfilm. (ism.) 22.20: Tv-híradó 3. (SZ.) 2. MŰSOR: 20.01: Fiatalok estje. 20.30: Hogy jól érezzük magunkat . . Riportműsor. (SZ.) Közben: 21.05: Tv-híradó 2. (SZ.) 21.25: Video-Disco. (SZ.) 21.50: Lehetetlent nem kívántunk. Dokumentumdráma. 22.20: Egészségünkért! BESZTERCEBÁNYA: 14.15: Hírek. 14.20: Iskolatévé. 14.40: Tudomány és technika. 15.40: Matematika mindenkinek. 16.25: Közép-szlovákiai magazin. 16.55: Sparta Praha—Neuchatel UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés. 18.40: DokumentumműB®r. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az ősz kezdetén. 21.45: Ez történt 24 óra alatt. 22.00: Zenei magazin. 22.45: Hogyan éljünk. I. rész. 23.10: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Seriff az égből. Színes, olasz fantasztikus* kalandfilm. — Kohász: Mupfet show. Színes, zenés angol film. — Tarján vendéglő: Ezüstnyereg. Olasz western. — Balassagyarmati Madách: Rendőrök háborúja. (16). Színes, francia bűnügyi film. — Nagybátonyi Petőfi: Kóma. (16). Színes, szinkronizált USA bűnügyi film. — Pásztói Mátra: Küldetés. (14). Színes magyar film. — Rétság: A nagy zsákmány. Színes, szinkronizált, francia- olasz bűnügyi filmvígjáték. — Kisterenyei Petőfi: Rákóczi hadnagya. Színes, magyar történelmi film. — Jobbágyi: Az Olsen banda boldogul. Színes, szinkronizált dán bűnügyi film vígjáték. 20.00: Isztambuli vonat. Magyar—olasz filmsorozat. 6/4. rész. NOGRAD, a Magyai Szocialista Munkáspárt Nógrád megye) Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4 Telefon: id-977, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megye) Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÄLIN1 TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótai ián Palócz Imre tér 4 Telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a belvi postahivatalokban és a Kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre i02 forint, egy évi« 400 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Salgótarján. Palóc2 Imre tér 4. PL; 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558