Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-29 / 228. szám
\!j AI Gyónás „négyszemközt" Ügy vagyok a tévével, mint a házassággal: minél többször nézem, annál inkább megszokom, szeretem és gyakran vagyok haragban vele. Családtagjaimon kivül nincs más, kivel annyit perlekedtem volna — nyilván még topok —, mint a televízió. Puszta létezésével hat, véleményre, állás- íoglalásra késztet. Mi indokolja ezt a nyílt kitárulkozást? Mindenekelőtt annak megszilárdult bizonyossága, hogy a televízió tevékenységéről nem lehet, nem szabad sommás véleményt alkotni, bármennyire is tetszetős dolog. A televízió sokkal szélesebb, sokrétűbb tevékenységet folytat, mintsem lehetséges lenne néhány kiragadott műsorával minősíteni. S minthogy képtelen bárki is végigülni a teljes műsoridőt, hétről hétre, ítéletünk csupán a részletekre terjedhet ki, egy-egy bemutatott produkció milyenségét, fogadtatását tárhatjuk az olvasó elé. Mindezt azért tartottam szükségesnek megjegyezni, mert útón-útfélen be- lebotlom bizonyos elégedetlenségbe, a televízió sommá zott megítélésébe, melyből — ez is az igazsághoz tartozik — olykor sikertelen függetlenítem magam. Be kell látnunk: a tévé nagyüzem — annak minden tulajdonságával. S mint minden nagyüzem, a televízió is megengedheti magának a kockázatot, egyszóval a megszokottól való eltérést, a kísérletezést. Sőt, sajátos, kommunikáló, művészeti produktumokat gyártó nagyüzem lévén, kötelessége is. A Terefere című műsor készítői helyesen ismerték fel ezt a szükségességet, mert az időnkénti rendszerességgel jelentkező program az utóbbi időben már kezdett belterjessé, egymás közötti bratyizássá válni, anélkül, hogy élveztük volna a meghívott résztvevők élvezetét. Ez aztán kihatott a Jelenetekre is, pontosabban azok fogadtatására: képtelenek voltunk elfogulatlanul szemlélni a látottakat. A szerdai Terefere — Karinthy Márton rendezésében — „meglepő” változtatással szolgált: eltűntek a korábbi meghívott vendégek, mindössze egyetlen ember, Pintér Dezső műsorvezető értelmezte, kötötte össze egymással a jeleneteket. Olyan újítás ez, amely nélkülöz mindenféle újszerűséget. mégis érdekesebb, vonzóbb a mozgalmasabb, látványosabb tömeges magyarázatnál. Liska Dénes felelős szerkesztőben volt annyi bátorság, hogy „visszalépjen”, s a korábbi formát régibbre, de ehhez a műsorhoz jobban illőbbre igazítsa. Nem is gondolnánk, hogy manapság — amikor kínos igyekezettel keressük az újabbnál újabb és hatékonyabb formákat az élet valamennyi területén — mindehhez micsoda bátorság kell. Hiszen azt. amit Pintér Dezső csinált, milliószor láttuk s látjuk a képernyőn — egy ember kényelmesen ül egy alkalmatosságon, s a kamerával (velünk) szembenézve cse- verészik. A műsor bebizonyítja, hogy ez a hagyományos forma is élvezetes, ha a szemben ülőnek van közölnivalója, le tudja kötni az érdeklődésünket. (Gondoljunk Árkus József Parabola című műsorára). Üdvözölhetjük a Terefere azon törekvését is, hogy a valóságból mind többet igyekszik magába szívni. Nem „szórakoztató műsor felnőtteknek” többé — tágabb annál: „kabaré verité”, melyben nagyon jól megfér együtt a riport és a műalkotás. Erre alapozódik a műsorvezető összekötő szövege, erőltetettség nélkül, hatásosan láttatva meg a való és a művi közti összefüggéseket. Például mindjárt az első jelenetben és riportban, ahol az alkoholizálásról, Illetve a bogarak épületet rontó tevékenységéről esik szó, a „ki mennyit bír ki” gondolat jegyében. A műsor meggyőzően mutatja be, nemcsak Sinkó Zoltán, Császár István, Nóti Károly tud kabarét csinálni, bővelkedik benne a mindennapi élet is, a maga jósnőivel, fölösleges sorompóival. Ennek a szórakoztató műsornak ez a legnagyobb találata: napjaink furcsaságaira figyelmeztet, arra, hogy nyitott szemmel Járjunk, nézzünk szét magunk körül. Ezért a többletért tényleg érdemes volt a Tereferét megreformálni. Péntek délután a pécsi körzeti stúdió dokumentumfilmjét sugározták Alsószentmárton- ról, az első tiszta cigányfaluról. Minden tiszteletem alkotóié, Téglásy Ferenc rendezőé, Gombár János szerkesztő-riporteré és a többieké. A kuriózumból — tiszta cigányfalu — országos, általános problémákat fogalmaztak meg, s olyan kérdéseket feszegettek, melyek megoldása napi belpolitikai feladat. Ráadásul egyáltalán nem könnyű, hiszen érzelmeket, előítéleteket érint, ahogyan mondani szokás: vastagon. A harmincöt perces film a kérdések özönét zúdítja ránk: boldogulnak-e egyedül a cigányok, nem lenne-e jobb, ha vegyesen laknának másokkal, miért szülnek sok gyereket, miért szöktetnek, házasodnak idejekorán, hol dolgoznak, lehet-e és mennyire számítani rájuk a munkában? E kérdésekkel is még csak az egész töredékét vázoltam fel. A kérdésekre állami és munkahelyi vezetők, s főképpen maguk a cigányok válaszolnak. Ki, vagy mi segít a cigányokon? Az állam, a nem cigány lakosság, vagy saját maguk? Az alkotók nem adnak választ, mert nem is adhatnak, hiszen a kérdés olyan bonyolult, hogy a többiek fölé emelkedőket Is visszarántja a „22-es csapdája” — vagyis hiába tették rendbe portáikat, nem tudják eladni, mert annyi pénze itt senkinek sincs, hogy megvegye, más pedig nem költözik a faluba, azaz nincsen mód kitömi. Nagyon meggondolandó a volt tanácselnöknő szava, aki kritikusan vettette fel a felső szervek beavatkozását a helyi dolgokba, a cigánykérdés túl- exponáltságát. Valóban: a jó szándék, nem fordul-e ellenkezőjére, a feltétlen anyagi támogatással nem ássuk-e alá a cigánylakosság egyébként is csökkent intenzitású társadalmi aktivitását? A másság, a hátrányos helyzet oka — ahogyan összefoglalták — az alacsony lét- és iskolai szint, a magas biológiai termékenység, a munkában való előnytelen helyzet, a kulturális különbözőség, a környezet elutasító magatartása. Ugye, milyen bonyolult, mennyire múlik rajtunk és raj. tűk a változás? Meggyőződésem, hogy a beilleszkedést csak a tudatformálás segíti elő, de a mainál egyenértékűbb alapokra téve. Mert az állami kedvezmények önmagukban Is kifejeznek egyféle szemléleti, alacsonya bbrendűséget, holott éppen az ellenkezőjét valljuk, hisszük, igyekszünk megvalósítani. Jovánovics Milán mondja, akinek lánya középiskolába (!) jár: egynek meg kellene mutatni, hegy lehetünk mások is, s akkor követnék a többiek. Leánya, Ágnes — ha „csak” tisztességes szakmunkás is lesz — elindult megmutatni. Kövesse féltő szem és példa lépteit! Sulyok László Művészeti díjasok 1981. július 22-én a Lengyel Nemzeti Felszabadítás! Bizottság megalakulásának 37. évfordulóján — Lengyelország nemzeti ünnepén — a hagyományoknak megfelelően átadták a művészi munkásságért és a kultúra terjesztéséért adományozott díjakat. Kitüntetést kapott a többi között Ryszarda Hanin színésznő, Jann Szyrocki karmester, és Krzysztof Kakolewski újságíró. Ryszarda Hanin, a lengyel film- és színművészet kimagasló alakja a háború alatt kezdte pályafutását. Az Emília Plater női utász zászlóalj katonája volt. majd felszólították, hogy legyen színésznő. Először az I. hadsereg tábori színházában lépett fel. A későbbiekben a legjobb lengyel rendezők Irányításával dolgozott. Játszott a León Schiller rendezte Gorkij-drámában, az Éjjeli menedékhelyben. Megfordult a varsói és lódzl színházakban. Nagy sikereket aratott Dürrenmatt, Rózewlcz és foglalkoztatják a filmgyárak Shaffer darabjaiban. Jrn Szyrocki a kiváló lens’’?! kórus, a szczecini műszaki egyetem énekkarának karmestere, eredeti foglalkozására nézve mérnök. Kapcsolata a zenével 1952-ben kezdődött, amikor — mint a szczecini egyetem elsőéves hallgatója — felkérésére ünnepséget rendezett. Ekkor szervezte meg az énekkart. Elvégezte ugyan a mérnöki kart, de a zenétől nem tudott elszakadni. A kórusművészet élete nagy szenvedélye lgtt. Ezért elvégezte a poznani zeneművészeti főiskola zeneszerző és karmester szakát. Szyrocki 1960- ban alapította a Sloviki (Csalogányok) fiúkórust, amely legalább olyan hírnevet szerzett, mint az egyetemi énekkar. A mérnök-karmester véleménye szerint Lettországban és Magyarországon igen magas színvonalú a zenekultúra és a kórusművészet. Hasonló eredményeket szeretne elérni hazájában is. Ezért kezdeményezésére — magyar minta alapján — egy szczecini általános iskola egyik osztályában kiszélesített zeneoktatási programot vezetnek be, amelynek lényege a közös éneklés. Krzysztof Kakolewski kettős jubileumot- ünnepelt az idén; harminc éve újságíró és húsz éve folytat írói tevékenységet. Eddig 17 könyve jelent meg, köztük elbeszéléskötetek. kalandregények, riportgyűjtemények. Művei nemegyszer nagy társadalmi visszhangot váltottak ki. Legjobb riportkötetei a „Három zloty egy szóért”, a „17 háborús történet”, a „Mi újság önnél?” és „A száznegyvenedik kilométernél balra”. Az író ma előadó a varsói tudományegyetem újságíró szakán, riportszemináriumot vezet végzős hallgatóknak. A kitüntetést a tényirodalom terén végzett munkásságáért kapta meg. Ifjúsági találkozó Vasárnap reggel 9 órakor Nógrádszakálban a vasútállomás melletti téren sorakoztak fel az úttörőcsapatok, úttörőgárdisták, KlSZ-alapszer- vezetek és Ifjú Gárda-rajok 10 fős csapatai, hogy részt vegyenek a balassagyarmati városi KISZ-bizottság és járási KISZ-bizottság által a fegyveres erők napja tiszteletére szervezett túrán. A nógrádszakáll és rárósi tölgyek alatt az úttörők 6, a KISZ-fiatalok 10 km-es útszakaszán 7 ellenőrzési állomáson adtak számot leleményességükről, ügyességükről, bátorságukról; a mozgalomhoz, illetve a fegyveres erők napjához kapcsolódó elméleti felkészültségükről. Hagyomány a balassagyarmati járásban, a városban, hogy a fiatalok túrával köszöntik szeptember 29-et. Az idén igen nagy volt az érdeklődés a fiatalok körében a járási Ifjúsági találkozó és a túra iránt. Kilencven csapat adta le nevezését és vágott neki a hegyoldalnak. Bizony egy-egy ál- lomáson szükség volt a kis- kollektíva jó együttműködésére. Amikor kötélen kellett áthaladni az akadály fölött, jól jött a lányoknak a fiúk segítsége. A célbalövésnél mindenkinek fegyvert kellett fogni. A túra során az úttörők közül a legtöbb pontot a ludányhalászi pajtások gyűjtötték össze. Ök kapták a vándorserleget. Második helyen a balassagyarmati Dózsa, harmadikon pedig a balassagyarmati Rákóczi és az Ifjúság úti iskola csapatai vé^ geztek. A KISZ-fiatalok mezőnyében a szécsénkeiek végeztek az első helyen. Második a balassagyarmati szakmunkásképző iskola III. e. osztályának csapata. A harmadik helyezés Is ebbe az intézetbe került a III. d. osztály jóvoltából. Egyébként az első öt helyezett csapat oklevelet és tárgyjutalmat kapott. Ráróson a szabadidő-parkban, a túra végállomásánál az utolsó csapat beérkezéséig a többiek önálló programot szerveztek. Előkerültek a különböző sportfelszerelések. Voltak, akik a labdarúgást választották, míg mások kötélhúzásban mérték össze tudásukat; vagy épp hulla-hopp karikáztak. A balassagyarmati Dózsa György úti iskola tanulói a szécsényi ÉPSZÖV csapatát, Mócsány Tündét, László Mar- gítot, Kőmíves Évát, Kovács Józsefet, Tarnóczi Lajost és a többieket hívták ki egy tollaslabda-mérkőzésre. Délután két órakor több mint kétezren vették körül a szabadtéri színpadot. Demus Iván, a balassagyarmati járási KISZ-bizottság titkára, az ifjúsági nagygyűlés előadója méltatta szeptember 29. jelentőségét. — Megtisztelő kötelességemnek teszek eleget, amikor a fegyveres erők napján járásunk, városunk valameny- nyl dolgozója, Ifjúsága nevében szeretettel, igaz érzéssel, és őszinte megbecsüléssel köszöntőm fegyveres erőink tagjait. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség a fiatalokat a haza szeretet éré, megbecsülésére, tiszteletére, neveli. Azt kívánjuk elérni, hogy egyre több fiatal számára világos legyen: a szocialista hazafiság elválaszthatatlan a társadalmi kötelezettségek ismeretétől és teljesítésétől, a társadalomért érzett és tanúsított felelősségérzettől — mondta többek között, majd szólt a fiatalok munkában való helytállásáról; arról a társadalmi megbecsülésről, amely a fegyveres testületek tagjait övezik. A nagygyűlés után a MA- NIANA polbeategyüttes szórakoztatta a résztvevőket. Ezt követően az ipolytarnóci határőrök pirotechnikai bemutatójára került sor. Az ifjúsági nap rendezvénysorozata ügyességi és sportversenyekkel zárult. Szabó Gáspár kiállítása Kisterenyén Az idei képzőművészeti világhétnek csupán egyik programja volt Szabó Gáspár salgótarjáni grafikusművész kiállításának megrendezése Kisterenyén, de amiért külön is említést érdemel, az a dicséretes környezet és a dicséretes szervezés. Erről ritkábban szoktunk beszélni, pedig egy még oly csendes ünnep fényét is, mint, amilyen egy tárlat megszervezése, csak a hosszú hétköznapok munkája alapozhatja meg. Ügy látszik, Kisterenyén tudják ezt, s ez reményt nyújt arra, hogy további kulturális megmozdulásaikkal, lehetőségeikkel okosan gazdálkodva fokozatosan megalapozzák helyüket megyénk kulturális életében. Ehhez a helyi párt-, állami és társadalmi szervezetek, valamint intézményeik összefogása adottnak látszik. Igaz, a korábban felújított volt Gyürky-Solymossy-kas- télybap hasonló rendezvények jobb helyre találhatnának, mint az egyébként szép művelődési házban, a kastély azonban a nagyközönség előtt zárva van. Nyitott viszont az angolpark, amely Nógrád megyében jelenleg a leggondosabban ápolt, nemcsak a pávák gyönyörködtetik a szemet, hanem az a gondoskodás is szívet melengető, amellyel az illetékesek óvják és gazdagítják ezt a természeti értéket. Idővel talán azt ts meg lehetne vizsgálni, hogy a kastély jelenlegi fenntartóival megállapodva; egymás kölcsönös hasznára milyen kulturális eseményeknek adhatnának otthont a műemlék kastély e célra alkalmas helyiségei. A kölcsönös jószándékban nem kételkedhetünk. Szabó Gáspár kiállítása a művelődési ház nagytermében nyílt meg. Amint azt# a művész egyik korábbi méltaJ&'s' •JPH, «s'.ftí'i ;*a £k * i." PW ... ._. ’"aiI my. Hii Szabó Gáspár: Egyperces emlékezet tója megjegyezte, életútja 1969-től tagja a messziről és rendhagyó mó- alapnak, jelenleg dón jutott el a képzőművészetig. Kazáron született 1935-ben, apja bányász, gyermekkorát paraszti környezetben töltötte. A békéstarhosi gimnázium, a budapesti pedagógiai főiskola, a debreceni zeneművészeti szakiskola elvégzése után Nyírbátorban kezdte el zenepedagógiai és képzőművészeti tevékenyséművészeti hegedűtanár a salgótarjáni zeneiskolában. A szakma alapjaival folyamatosan ismerkedett a különböző művészeti szabadiskolákon és a művésztelepeken. Szigorú keménységét — néhol merevségét —, a népi hagyományok tiszteletét, az emberért való aggódását a szülőföldről hozta magával. gét. Grafikái szerepeltek az Grafikáin a népköítészefi és országos pedagógus-képző- a zenej hatások gyakran fölművészeti kiállításokon, az fprtp7hf>tnk alföldi tárlatokon, korábban ° . , a salgótarjáni tavaszi tárla- Kisterenyén csaknem negy- tokon és másutt. Több önál- Y?" grafikát főleg rézkarcot ló kiállítást is rendezett. Sál- allltott kl- többnyire az utobgótarjánban 1967 óta él. NÚGRAD - 1981. szeptembei 29., kedd Megjelent a Béke és Szocializmus A Szovjetunió elleni hitlerista támadás 40. évfordulóján a Béke és a Szocializmus szerkesztőségi tanácsa rendkívüli ülést tartott, amelyen megvitatta a háborús veszély elleni harc feladatait. A folyóirat „A jelenkor a történelem prizmáján át nézve” címmel foglalja össze az eszmecserén elhangzottakat Kaysone Phomvi- hane, a Laoszi Forradalmi Néppárt KB főtitkára, miniszterelnök „A szocializmusba való átmenet stratégiája” című cikkében ismereteti Laosz mai helyzetét, az ország gazdasági és kulturális elmaradottságából adódó gondokat, a gazdaságfejlesztésben, az ide- elején” címmel azokat az ese- ológiai munkában kitűzött cé- ményeket és tényeket elemzi, lókat- „A társadalmi élet dia- amelyek hosszabb távon befo- lektikája” címmel közli a fo- lyásolják a „fekete kontinens” lyóirat Pjotr Fedoszejev aka- éle..t. „A kommunisták kong- démikusnak, a Szovjetunió resszusairól” rovatban három Tudományos Akadémiája alel- párt legfelsőbb fórumának ta- nökének írását, amely elemzi nácskozásáról olvashatunk is- korunk fő sajátosságait, a tár- mertetést: a Mongol Népi For- sadalmi erők polarizálódását, radalmi Párt, Finnország a kapitalizmus általános vál- Kommunista Pártja és a NéságcV, s részletesen foglalkozik a szocializmus világának eredményeivel, gondjaival. A Béke és Szocializmus legújabb számában megkezdi a met Kommunista Párt kongresszusáról. Az MSZMP KB és a Béke és Szocializmus közös szervezésében „A nemzeti és a nemzetközi dialektikája a munkásmozgalomban” ösz- regionalis szemlék közlését, szefoglalóját is olvashatjuk a „Afrika a nyolcvanas évek folyóiratban. bi két év termését. Grafikáinak egyik jellemzője a bal- ladás hangvétel. Központi témájuk a küzdelem, az ember harca áz elmúlás ellen, a természet erői, a kor fenyegetettségei közepette. E fenyegetettség átélése időnként komorrá teszi lapjait, hogy csak a vegyes technikával készült lapokat említsük (Veszélyes zóna, Idegen bolygó. Erővonalak, Kompozíció stb.) Reméljük, hogy ezek a lapok csak állomásai ennek a küzdelemnek, hiszen a gazdag múltú szülőhely nem csak a keménységnek, hanem a szépségnek is otthona. A kiállításon látható grafikákon nemcsak sziklák mere- deznek, de madarak iá szállnak. Madárhívogató is hangzik, s miként a dalban: Édesanyám sok szép szava. Érdemes erre is többször f: 'ívelni a művésznek. T. E.
