Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
Belépés csak fornacipcben Nem rúg Focitól eltiltva. Gyakorta megesik, hogy fegyelmezetlen játékost hosszabb-rövidebb időre eltiltanak, esetleg rosz- szul tanuló diákot az iskola, vagy a szülői ház nem enged sportolni, de, hogy a munkahely . . . Pedig erre is van példa. Bevallom, ilyesmiről én is csak a napokban hallottam először, amikor felkerestük a Finomkerámia Ipari Művek tolmácsi gyáregységét. Az üzem — közismert nevén a Gránit — százharminc fizikai dolgozót foglalkoztat, s néhány terméket a szocialista országok közül, csak Tolmácson gyártanak. Jó munkájukat bizonyítja, hogy már tíz alkalommal nyerték el a Kiváló vállalat címet. Mindezeket Csáthi László, raktárvezető, ifjúsági felelős mondta el látogatásunkkor. Végigvezetett bennünket az üzemen, s közben lelkesen beszélt a vállalat sportéletéről. PÁLYAÉPÍTÉS — Szőke Gyula gyáregységvezető ötlete volt a munkahelyi testnevelés és a pályaépítés — mesélte Csáthi László. — Hozzánk is eljutott a szakszervezetek megyei tanácsának felhívása a pályaépítő akcióra. Mit tehettünk, csatlakoztunk. A tolmácsiak nem csupán csatlakoztak, hanem a tanács által adott területen olyan mikropályát építettel?:, amelyik díjat nyert az akción. A Népstadion egyik kézilabda- pályájának talajszerkezetét másolták le, s világítással is ellátták. Olyannyira féltve őrzött kincs, hogy szigorúan csak tornacipőben szabad rámenni: Közben megtekinthettük a „csinos” létesítményt, s kihasználtsága felől érdeklődtünk. — Egyrészt a munkahelyi testnevelés itt folyik, s a szomszédos iskola diákjai is használják a pályát — mondta Csáthi László, majd így folytatta: Másrészt üzemi focibajnokság is tart, nyolctíz csapattal, s a környező labdába a vállalatokkal karöltve tornákat rendezünk. Ezeken tucatnál is több együttes szokott szerepelni, s nem ritka az ezer néző sem. Évente több kupát is kiírunk, úgy, hogy keveset „pihen” a pálya és a labda. Az üzemiek még ennyivel sem érik be, most teniszpályaépítésen munkálkodnak, s a tekézés lehetőségét is rövidesen megteremtik. TESTNEVELÉS — ÖRÖMMEL Három éve vezették be a munkahelyi testnevelést, ám a kezdeti lendület egy idő után megtört. Eleinte két csoportban gimnasztikáztak, de a dolgozók hamar megunták, inkább ettek, dohányoztak a szünetben. Akkor született: a „Mi lenne, ha fociznánk?” gondolata. Elkezdték, és azóta nem tudják abbahagyni. A lakatosok 11 órától 11.20- ig, a többiek pedig déltől kergetik húsz percen keresztül a labdát. Tanúi lehettünk, amint 12 óra egy perckor benépesült a pálya, s két hatos csapat élvezte a játékot. A hölgyek — tollaslabdázni és focizni — átmentek az iskola udvarára. Körben állva passzolgattak, s felszabadult kacagás jelezte, ha valaki a labda helyett a levegőt találta el. — Jólesik! — felelte arra a kérdésünkre, hogy „miért csinálják?” Dávid Imréné, a korelnök. Hasonló véleményen volt a másik pályán Hekli Gábor lakatos: —Jobb, mint a gimnasztika, mert az túlságosan kötött volt. Itt szaladgálhatunk, levezethetjük a munka feszültségét, s most már ragaszkodunk hozzá. Kaptunk az üzemtől tornacipőt, s azt senki otthon nem hagyná. Nekem eleinte izomlázam volt, de, ha elmaradna a foci, nagyon hiányozna . . . Csak néhány idősebb dolgozó és egy durva játék miatt eltiltott nézte a többieket. Páran az egyik folyosón felállított pingpongasztalnál nyúzták a kaucsuklabdát. r rr ■»« rr ^sonsovo MEGTÉRÜL A gyáregységvezető — éppen vendégeket kísért ki, amikor irodájában kerestük — szívesen állt rendelkezésünkre. — Hogy mi a haszna? — kérdezett vissza. — Csodákat művel. Felmérések tanúsítják, hogy a munkaidő közepétől lankadni kezd a munkaintenzitás, esik a teljesítménygörbe. Amióta bevezettük a testnevelést, azóta, szinte nem csökken nálunk az intenzitás. — És a kiesett munkaidő? — Megtérül. Ez afféle ebédidő, s mellette a takarítás idejét öt-tíz perccel megrövidítettük. Szőke Gyula egyéb előnyöket ig felsorolt. Az a tapasztalatuk, hogy a rendszeresen mozgók, sportolók között lényegesen kevesebb a táppénzen töltött idő. Megemlítette, hogy az egyik, munkahelyére késve érkező brigádot egyhetes focimegvonással büntették. Az „elítéltek” már alig várták a büntetés leteltét, és sokkal inkább bántotta őket, mintha félórai munkabérüket vonták volna le. A negyvenórás munkahét bevezetésével, 1982 januárjával gondot jélent a „tornaóra” megtartása. — A dolgozók is érzik ezt — folytatta a gyáregységvezető —, s az új munkarend előkészítésekor, a bizalmiülésen ez volt a legelső kérdés. Főleg a közlekedés miatt van problémánk, s, ha sikerül a Volánnal és a MÁV-val megegyezni, akkor folytatjuk. Másik ajánlatunk a reggeliidő eltolása, s akkor választhát a dolgozó az evés* és a mozgás között. Az is előfordulhat, hogy hetente egy napon valamivel tovább dolgozunk. A vezető szavaiból kitűnt, hogy mindenképpen szeretnék megtartani a szerencsés kezdeményezést. Felismerték, hogy a sport, a mozgás, nem akadálya, hanem egyik segítője a termelésnek. Lehet, hogy ez nemcsak a Gránitban igaz? . . . Kiss L. Mini légi akrobaták A pálya széléről A Nógrád Kupa nemzetközi műrepülő modellezőverseny második napjára megemberelte magát az idő. A versenyzők is mintha „megtáltosodtak” volna. Háromezer ponton felüli startokkal lehetett bejutni az igen szoros élbolyba, melyen belül a sorrendet néha csak egy-két pontnyi különbség határozta meg. A nap egyik meglepetése volt Tokaji Tamás eredménye, aki elsőnek érte el a 3200 pontot, s ezzel az élre tört. A salgótarjáni klub fiatal versenyzője a korábbi bajnokságokon az idén már több elismerésre méltó produkciót könyvelhetett el, s most is dobogóesélyes, összegezve, a szombati eredmények alapján ma késhegyig menő küzdelem várható. A pálya szélén a versenybírók között köszönthettük, a kupa történetében először a magyar modellezés egyik legelismertebb szaktekintélyét, Poich Lorándot, aki az idén negyvenedik éve „jegyezte el magát” a repülőmodellezéssel. Elsősorban szabadon repülő, főleg gumimotoros gépekkel, illetve a pihekönnyű zárttérí modellekkel szerzett dicsőséget itthon és külföldön is. Gumimotoros magassági csúcsát 1948 óta az országban senki nem tudta megdönteni. A körrepülés sem idegen tőle, hiszen a negyvenes évek végén, külföldi modellező-folyóiratok alapján ő készített először hazánkban huzalvezetéses körrepülő modellt. — Akkoriban még szó sem volt műrepülésről. Már az is nagy dolog volt, hogy a modell rótta a köröket. Hiányoztak a megbízható motorok, s a ma is fő építőanyagnak számító igen könnyű balsafához csak úgy jutottunk hozzá, hogy felkutattuk a világháborúban leAz NB n-es telce-csapatbajnokság őszi negyedik fordulójában Somoskőújfaluban végre győzelemnek tudtak örülni. A férfiegyüttes az Egri Spartacus ellen nyert. Győzelmet aratott az NB II-ben szereplő női gárda is. A Kőbányai Sörgyár ellen szoros küzdelemben ugyan, de biztosította hazai sikerét. Az St. Síküveggyár férfiegyüttese Debrecenben vívott nagy csatát. Végül a DMVSC-nek jött ki jobban a lépés, Így alulmaradtak az üvegeSomoskőú.jfalu (nők)—Kőbányai Sörgyár 6—2 (2097—2078 fa). Somoskőújfalu: Szabó 390, Borók 339, Cs. Nagy 298, Kormány 355, Oláh A. 361, Oláh E. 364. Somoskőújfalu (férfiak)—Egri Spartacus 6—2 (2513—2443 fa). Somoskőújfalu: Miskei 425, Kéri 427, lőtt repülőgépek közül a D. H. Mosquito típusúak roncsait, s abból „bányásztuk ki”. Azóta rengeteget fejlődött a technika, megjelentek a műanyagok, jó motorok... — Milyennek ítéli a hazai színvonalat a műrepülés kategóriájában? — Meglátásom szerint az elmúlt évek dinamikus fejlődésének következtében lassan elérik versenyzőink a nemzetközi szintet. Itt van példának a most folyó verseny. Legjobbjaink egyenrangú partnerei a külföldieknek, legfeljebb a modellek kidolgozásában van mit tanulniuk a vendégektől. Ez azonban gyakran csak esztétikai jelentőségű. A mai napon záruló verseny eredményére keddi számunkban visszatérünk, s bemutatjuk a kupa új védőjét is. — gáspár — Fancsik I. 393, Kotroczó S. 433, Balázs 430, Borsós 405. Debreceni MVSC—St. Síküveggyár 5—3 (2511—2476 fa). St. SÍR- üveggyár: Jakus J. 438, Stark 400 Dávid 387, Bozó 412, Puszta 429, Jakus L. 410. Az NB Ill-ban mind a Pásztói SE, mind a Mátranováki Vasas idegenben mérkőzött. Az előbbi Lőrinciben, az utóbbi csapat Szerencsen szenvedett vereséget. Lőrinci Elektromos—Pásztói SE 6—2 (2489—2415 fa)7 Pásztói SE: Koczka L. 374, Koczka M. 403, Klauber 373, Csemer 420, Huber B. 400, Huber I. 445. Szerencsi Munkás—Mátranováki Vasas 5—3 (2.>o4—2299 fa). Mátranováki Vasas: Fodor T. 366, ifj. Kecskés B. 360, Hegedűs 39D, Kozma 394, Nádasdi 386, ill.: Kecskés B. 394. Teke Végre győzelem Sorokban Ä városi ifjúmunkásnapok keretében rendezik ma 9 órától az acélgyári teniszpályán az ifjúmunkás-teniszkupa női és férfi versenyeit. Nevezni az előzetesen kiküldött lapokkal lehetett, de a helyszínen is szívesen fogadják a teniszszeretők versenyre való jelentkezését. Egy, kettő... Ismeretlenül is mindannyiunk ismerőse Bérezi István a tévé képernyőjéről. Jó lenne tudni, esténként hányán követik útmutatásait a készülékek előtt, hiszen egy egész országot próbál — többekkel — öt percig mozgatni. A múlt vasárnap a tarjániaknak vezényelt gimnasztikát, s minden korcsoportnak kúlön-külön. Amint befejezte a gyakorlatokat, még nehezebb feladat várta: az autogramkérők ostromát kellett kiállnia. Állta is, becsülettel. Szívesen osztogatta aláírásait, mindenkihez volt pár kedves szava. Beszélgetésünk közben is szorgalmasan „dolgozott”, a hetedik osztályos Tóth Ildikó kéttucatnyi emléklapját írta alá. Sikeres beugrás A múlt vasárnap Mátrano- vákon történt, hogy mindhiába várták, mégsem érkezett meg a felnőtt megyei labdarúgó-mérkőzés előtt kötelező három órával (hiszen az ifimeccsen is közre kellett' volna működnie) a második számú partjelző. Az ifimeccset így Baksa István egyedül „futotta be” (vagy ha úgy tetszik, egyszál maga futott, a sokak szerint mindig kétes bírói igazság után). Csak annyival kellett kevesebb figyelmet fordítania a játékra, amennyivel a bányagépgyári fiatalok kisebb létszámmal is bátran nekivágtak a „tervteljesítésnek”. A megfigyelőként jelen levő Imrich játékvezető már szerencsésebb volt. Találkozott a pálya szélén a tarjám járási bizottságban működő és szerencsére szabadnapos kollégájával, Medve Józseffel. Nyomban megkérte, hogy legyen segítségére. Az igenre mindkét csapat vezetése beleegyezését adta, s így már kiegészült a „nagymeccsre” a kis létszámú stáb. „A mérkőzés rendben folyt le” tanúsította többek között a versenyjegyzőkönyv. A mondhatni névtelen kis statiszta szakmailag kifogástalanul, s a szigorú kritikus nézősereg közmegelégedésére működ ött! A. M. Labdarúgó NB 1L Mindkét nógrádi idegenben A labdarúgó NB H. hetedik fordulójában idegenben szerepelnek a nógrádi csapatok. Az STC Gyulára, a Bgy. SE Szegedre látogat. Az STC játékosainak érthetően önbizalmat adott az MVSC elleni három gól, valamint a szerdai kupamérkőzésen, a gyarmatiak hálójának kilencszeri bevétele. A házigazda Gyulai SE jó rajt után a táblázat tizedik helyére esett vissza. Az utóbbi két fordulóban nem tudtak pontot szerezni a gyulaiak. Ezért nagy küzdelemre van kilátás. Az STC-nél hiányozni fog — két sárga lapja miatt — Mohácsi, s valószínűleg a szerdán első félidőben játszott együttes kezdi a játékot: Kocsis — Szabó, Varga S., B. Kovács, Kovács — Cséki, Tóh, Lipták — Zsidó, Földi, Kerek. A cserepadon Rédei, Madarasi, Varga I. és Pál vár bevetésre. A balassagyarmatiak a meglehetősen halványan szereplő, 13. helyen álló, Szegedi Dózsa csapatához utaznál?. A BVSC elleni hazai vereség kicsit mintha megbontotta volna a gyarmatiak egységét, talán ennek is tulajdonítható az STC elleni katasztrofális vereség, örömhír viszont, hogy Dudás és Robb játékra jelentkezett, s így ma mindkettő pályára is lép. A Radios — Pribeli, Robb, Lajkó, Hornyák — Dudás, Friedmann, Varga — Szalai, Kovács, Szedlák összetételű gárda próbálkozik meg a pontszerzéssel. 6 NóGRÁD — 1981. szeptember 27., vasárnap Tornateremben nincs hiány Pásztói gondok és örömök Tavaly ősszel panaszos levél hívott bennünket Pásztó- ra, amely a Kun Béla Általános Iskola tornatermének bezárását sérelmezte. Akkor az épülő új iskola milliós értékű bútorait tárolták az öreg falak között., Aztán elkészült az új oktatási intézmény, s a tornaterem eredeti redeíteté- sének megfelelően „üzemelt”, mígnem a közelmúltban hozzánk is eljutott a hír: ismét baj van a teremmel. Vincze Ferenc, a Kun Béla körzeti Általános Iskola igazgatója csóválja a fejét, amikor megtudta, milyen ügyben keressük. — Ügy látszik, a mi tornatermünk a nagyközség szívügye. Pedig most már több terem is szolgálja a sportot Pásztón. Ezúttal felújítás miatt szorultak ki a szabadba a gyerekek, de négy kispálya és egy futópálya áll a testnevelési órák, illetve résztvevői rendelkezésére. Az új községi bölcsőde munkálatai miatt az iskolába későn érkeztek a festők, s a tantermek renoválása után azonnal átvonultak a gimnáziumba. — Ragaszkodhattunk volna ahhoz, hogy előbb a tornatermünket tegyék rendbe, de akkor mi lett volna a gimnazistákkal — mondta az igazgató, s kitárta előttünk a tornaterem ajtaját. A raktározás nyomokat hagyott a teremben, tényleg ráfér a tatarozás. — Az órákat nagyszerűen meg tudjuk tartani a szabadban is, a tantervben nem lesz lemaradás. Ami a nagyközönséget illeti, ezután is használhatják a termet. Az öreg terem ajtaja átfestve, a napokban ismét kitárul a nebulók előtt. A szomszédban a nagyközség legnagyobb és legújabb termének örülhetnek a Dózsa iskola diákjai. László Pál- né igazgatóhelyettes kalauzol bennünket a tanévkezdésre átadott intézménybe. — Nagy lehetőség ez a tizennyolcszor harminchármas terem, s szeretnénk élni vele. Ami a tanórákat illeti, egyszerre kettő is tartható benne, mert függönnyel ellehet választani. Az igazgatóhelyettes a tervekről is beszélt. Szeretnék a kosárlabdát meghonosítani, s délutánokra pedig rendszeres spórtfoglalkozásokat terveznek. Négy öltöző várja zuhanyozókkal a tanulókat —, s úgy. tűnt, néhányukat még rá kell szoktatni az óra utáni fürdésre. A szertár nagyszerűen felszerelt, labdák, gumikötelek, expanderek, súlygolyók, s még jó néhány sportszer áll katonás rendben. — Egy-két dolog még hiányzik a teljességhez — mondta Lászlóné. — Nem tudunk például mászókötelet szerezni, országosan hiánycikk. Aztán udvarunkon a magas- és távolugrógödör is elkészülhetne már, csupán pár teherautónyi homokra lenne szükség. Ezek és a hatvanméteres futópálya csak 1982-re lettek tervezve, bár már most elkelnének. A testnevelők ez utóbbi helyett körpályát szeretnének a majdani kézilabdapályához, mert hosszabb távú futásoknál kellemetlen a forduló. A gondok ellenére gazdagodott Pásztó. Javultak a testnevelés és sport körülményei. Ennek hasznát remélhetőleg nem csak az iskolák, hanem az egész nagyközség látláthatja majd. — Érezhető-e a tévétoma hatása? — faggattuk. — Kétségtelenül. Ez népszerűségünkön is' lemérhető, hiszen Válogatott tornászként talán összesen nem kértek eny- nyi aláírást, mint itt ma, Salgótarjánban. Ami lényegesebb, fejlődött az emberek mozgáskultúrája, öntudatlanul is számtalan gyakorlatot ismertek meg a nézők, senkinek nem jelent gondot ma már, ha azt hallja például, hogy törzshaj- litás. Emellett — legalábbis úgy hiszem — sokakat indítottunk el a rendszeres mozgás felé. — ön például rendszeresen sportol? — Tulajdonképpen igen. A húszas Volán közlekedési mérnöke vagyok, s mint ilyen nem sok közöm van a testneveléshez. Viszont lakóhelyem környékén rendszeresen futká- rozom, hiszen nem lehet megállni. — És a fellépések? — A tévé egyszerre felveszi több hónap gyakorlatanyagát, tehát ez nem rendszeres. Emellett ahová hívnak, szívesen elmegyek. Nem megerőltető, mert csak nagy ritkán van meghívásom. — Salgótarján? — Megkapó a tömeg, s ha ez rendszeres, tényleg ilyen népszerű a sport, akkor ez szerencsés város. Újabb korcsoport bemelegítése következett, s a hangszórókon hallatszott Bérezi István hangja: egy, kettő... K. L.