Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-26 / 226. szám

7 VILÁG PROLETÁRJÁT EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVII. ÉVF., 226. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1981. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Országgyűlési képviselők tanácskozása Szécsényben Földhasznosítás és környezetvédelem a napirenden Aligha kezdődhetett volna az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoportjának szécsényi ülése stílszerűbben, mint a nógrádi táj természe­ti szépségeit, értékeit bemu­tató színes diafilmvetítéssel. A napirenden ugyanis többek között a környezetvédelem is szerepelt a pénteki tanácsko­záson. A képviselők kibővített ülé­sén részt vett Illés Miklós, a megyei tanács általános el­nökhelyettese is. Dr. Hütter Csabának, a kép­viselőcsoport vezetőjének megnyitója után tájékoztatót hallgattak meg a földtulaj­dont, a földhasználatot és a földvédelmet szabályozó jog­szabályok érvényesüléséről. Megyénkben fokozott figyel­met kell fordítani a termő­föld védelmére. hiszen az összterületnek mindössze 58 százaléka áll mezőgazdasági művelés alatt. Ennek ellenére a közelmúltban is előfordult, hogy a kelleténél nagyobb és jobb minőségű földterületet vontak ki a termelésből. Ked­vező, hogy csökkent a műve­letlen terület és a földeket rendeltetésszerűen haszno­sítják, amire a kedvezőtlen adottságok között nagy szük­ség is van. A VI. ötéves terv­ben mintegy 15 ezer hektáron indokolt a nagyüzemekben meliorációs tevékenységet végezni. A pénzügyi lehető­ségek ennél kevesebb mun­kát engednek. A vita során fölmerült — mint gazdaságilag lényeges kérdés — a földcserék hely­zete is. Erről szólva Hajczin- ger György a megyei tanács osztályvezetője megállapítot­ta, hogy a folyamat fölgyor­sult az üzemek között, de még mindig körülbelül 2000 hektárnyi föld cseréje lenne indokolt. A képviselők kérdé­sére válaszolva megemlítette, hogy az idén négy nagyüzem kért és kapott állami támo­gatást mezőgazdasági terület újbóli művelésbe vonására. Dr. Fancsik János, főorvos szót emelt az úgynevezett „zöldmezős” építkezések el­len, amikor a közösség bel­területén kihasználatlan tel­kek. romos épületek találha­tók, ugyanakkor a település szélén a mezőgazdasági terü­letek rovására gomba módra szaporodnak a házak. Ez a jelenség egyébként nehezíti a kommunális ellátást, a közmű kiépítését is. A kibővített ülésen felszó­lalt Forgó Imre, a balassa­gyarmati járási pártbizottság első titkára, aki a földpazar­lásra, a fokozatosan csökke­nő szántóterületre hívta fel a figyelmet, ugyanakkor elis­meréssel szólt azokról a mező- gazdasági üzemekről — a szé­csényi, az endrefalvai és a her- celi termelőszövetkezetekről — amelyekben előrelátó, jól megalapozott meliorációs te­vékenységet végeznek, s ez megmutatkozik gazdálkodá­suk eredményességében, biz­tonságosságában. Ezt emelte ki hozzászólásá­ban Géczi János. a megyei pártbizottság első titkára is. Rámutatott, hogy a további előrelépésnek egyik alapfelté­tele a termőföld megóvása, termőképességének növelése. A jelenlevők figyelmébe aján­lotta a szécsényi település- fejlesztést, amely például szolgálhat mások számára is. Dr. Hütter Csaba vitazáró­jában hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági szakemberek­nek a megyében is gabonában és húsban kell számolniuk, a magyar mezőgazdaságnak e két legfontosabb termékében, hiszen ezek termelése natá- rozza meg munkájuk ered­ményességét. A képviselőcsoport a tájé­koztatót elfogadta. Ezt követően került sor a környezetvédelmi törvény végrehajtásának megyei ta­pasztalatairól szóló tájékozta­tásra Ispán Andrásnak, a megyei környezet- és termé­szetvédelmi bizottság titkárá­nak előterjesztésében. Majd dr. Hütter Csaba számolt be a parlament őszi ülésszaká­nak előkészítéséről. A tanácskozás végeztével az országgyűlési képviselők cso­portja üzemlátogatáson vett részt a szécsényi „II. Rákóczi Ferenc” Termelőszövetkezei­ben. Koszorúzások, met?emlékezések a fegyveres erők napján Mélyülá ió kapcsolatok Ma megyeszerte kezdetét ve­szi szeptember 29-e, a fegy­veres erők napja méltó kö­szöntése. Kiemelkedő ese­ményre kerül sor Salgótarján­ban, a városi sportcsarnokban ma délelőtt, amikor is a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek kollektívája csapatzászlót adományoz a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság szemé­lyi állományának. Délután to­vább folytatódik a program a megyeszékhelyen. Egy órakor a kegyelet és a hála virágait helyezik el a tanácsköztársa­sági emlékmű talapzatára, a helyőrség-parancsnokság, a rendőr-főkapitányság, a pol­gári védelem, a munkásőrség, a Magyar Honvédelmi Szö­vetség, a KISZ Nógrád megyei bizottsága és az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat kép­viselői. Hétfőn tovább folytatódnak az ünnepségek. A határőrség balassagyarmati kerület pa­rancsnoksága kiállításokat, haditechnikai bemutatókat szervez Balassagyarmat isko­láiban. A határőrség katonái délután rendezik az ünnepsé­get, ahol kitüntetések, elisme­rések és jutalmak átadására is sor kerül. A Nógrád megyei Hadkiegé­szítési és Területvédelmi Pa­rancsnokság, a munkásőrség megyei parancsnoksága sze­mélyi állományával együtte­sen a munkásőrség salgótarjá­ni székházában szervezi az ünnepséget. A fegyveres erők napját Radics János alezredes, helyőrségparancsnok méltat­ja. majd a kitüntetésekről, el­ismerésekről szóló parancsok ismertetésére is sor kerül. A polgári védelem Nógrád me­gyei parancsnoksága hétfőn délután a megyei tanács dísz­termében szervezi az ünnep­séget A polgári védelem terü­letén végzett kiemelkedő mun- sájuk elismeréséül többen ré­szesülnek kitüntetésben, elis­merésben. Megemlékezést szerveznek a rendőr-főkapitányságon és a Magyar Honvédelmi Szövet­ségnél is. Megyeszerte készülnek a KISZ-bizottságok is a fegyve­res erők napjának méltó meg­ünneplésére. Salgótarjánban vasárnap ifjúsági honvédel­mi és tömegsportnapot rendez a KISZ Nógrád megyei bizott­sága. az MHSZ Nógrád me­gyei vezetősége és a megyei tanács vb művelődési osztálya. A rétsági járási KISZ-bi- zottság és az MHSZ rétsági já­rási 'vezetősége ma tartja a segédmotoros ügyességi ver­seny járási döntőjét a rétsági sportkombinátban. A fegyveres erők napja meg­ünneplésére készülnek Pász- tón is. A járási KlSZ-bizott- ság honvédelmi hetet rendez a fegyveres testületek csapa­Finn vendégeink gazdag programja Finn vendégeink a salgótarjáni síküveggyárban. tai számára. A rendezvényso­rozat pénteken kezdődött a katonapolitikai, ifjúságpoli­tikai, aktuális kül- és belpo­litikai kérdéseket, sportprog­ramokat tartalmazó vetélke­dővel. A sorozatot szeptember 29-én zárják, amkor az MSZMP Pásztói járási Bizottságán-köz­ponti megemlékezést rendez­nek. A KISZ Balassagyarmat vá­rosi és járási bizottsága közös túrát rendez vasárnap. A já­rás és a város KlSZ-alap- szervei, ifjú- és úttörőgárda- rajai valamint úttörőcsapatai a nógrádszakáli vasútállomás­ról indulnak Ráróspusztára, s közben úttörő-, illetve ifjú­ságmozgalmi, ifjúságpolitikai és honvédelmi feladatokat ol­danak meg. A túra eredmény- hirdetése után, a ráróspusztai szabadidő-parkban fakulta­tív sport- és ügyességi verse­nyeket szerveznek. Mint, ahogyan arról már lapunk hasábjain hírt adtunk, szeptember 21-én, hétfőn megérkezett Salgótarjánba finn testvérvárosunk, Vantaa delegációja, amelynek veze­tője Jorma Kalevi Álén, Van­taa város tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke. A kül­döttség tagjai Markku Anter- no Murros, Vantaa tanácsá­nak tagja, valamint Tuula Vellamo Saastamoinen, ugyan­csak városi tanácstag. A vendégek az elmúlt na­pokban igen gazdag progra­mot bonyolítottak le. Város­néző kőrútjuk során jártak a számviteli főiskolán, a Bo­lyai Simnáziumban, a műve­lődési központban és a mú­zeumban, tanulmányozták a szabadtéri szoborkiállítás al­kotásait. Kirándulást tettek Szécsénybe, Benczúrfalvára, ahol id. Szabó István szob­rászművészt látogatták meg. A Budapesti Nemzetközi Vá­sáron megnézték a finn pa­vilont, valamint a Salgótarjá­ni Ruhagyár és az írószer Szövetkezet pavilonjait. A finn delegáció tagjai találkoz­tak Salgótarján, a megye ve­zetőivel. A vendégek tegnap délelőtt a városi tanácsra látogattak, ahol Fekete Nándor tanács­elnök rövid tájékoztatót tartott a város fejlődé­sének legfontosabb állo­másairól, az elkövetkezendő évek terveiről. Ezt követően értékelték a kölcsönös kap­csolatok eddigi tapasztalatait, s közös tervet beszéltek meg a két város, a két nép kö­zötti barátság további elmé­lyítése érdekében, különös tekintettel a gyermekek kö­zötti jó kapcsolat ápolására, továbbfejlesztésére. — kép: kulcsár —■ Ezután a delegáció a sík­üveggyárba ment, ahol Fejér­vári Séza gazdasági igazga­tóhelyettes ismertette a gyár történetét, gazdasági ered­ményeit, majd üzemlátoga­tásra invitálta a vendégeket. A tavaly elkészült, új ragasz­tott járműüvegeket gyártó üzemben Vágvölgyi Attila üzemvezető válaszolt a láto­gatók kérdéseire, s bemutat­ta az egyes munkafolyamato-j kát. Tegnap délután nyílt meg a beszterce-lakótelepi álta­lános iskolában egy finn gyer- mekrajzkiállítás, amelyen a finn delegáció tagjai is részt vettek. A mai napon a vendégek a pásztói Béke Termelőszövet­kezetbe látogatnak, vasárnap pedig visszautaznak hazájuk­ba. Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést október 8-án, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja, hogy az országgyűlés tűz­ze az ülésszak napirendjére a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar helyzetéről, a földtulajdont, a földhasználatot és a földvédelmet szabályozó törvények, valamint az emberi kör­nyezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény végrehajtásá­nak tapasztalatairól készült beszámolókat. (MTI) Magyar—mongol barátsági találkozó Salgótarjánban Az őszi szolidaritási akció programjaként magyar—mon­gol barátsági találkozóra ke­rült sor tegnap délután, a salgótarjáni Kohász Művelő­dési Központban, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei moziüzemi vállalat közös rendezésében. A talál­kozón részt vettek a hazánk­ban tartózkodó kulturális de­legáció tagjai, a mongol nagy- követség munkatársai. A vendégek között ott volt Zs. Bátarcogt kulturális minisz­terhelyettes, valammt D. Zsambazsancan, a mongol nagykövetség első titkára. Az érkezőket a művelődési ház előtt a Kohász fúvószenekar pattogó hangú indulói köszön­tötték, majd Szabó Aladár a kohászati üzemek vezérigaz­gató-helyettese tartott rövid tájékoztatót a gyár több mint százesztendős fejlődéséről, az ott dolgozók élet- és munka- körülményeiről. Ezután a mongol delegáció a színházterembe vonult, ahol Berki Mihály, a Nógrád me­gyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket. Többek között elmondotta, hogy a mongol népi forrada­lom hatvanadik évfordulója tiszteletére hazánkban rende­zett mongol kulturális ren­dezvények jó alkalmat nyúj­tanak arra, hogy e két, föld­rajzilag egymástól távol élő nép kapcsolata tovább mé­lyüljön. A már kialakult gaz­dasági és politikai kapcsola­tokon túl, a kulturális együtt­működés is fejlődjön. Válaszában a kulturális mi­niszterhelyettes köszönetét mondott a meleg fogadtatá­sért. Hangsúlyozta, hogy Bu­dapesten, Kecskeméten, Tata­bányán, s itt Salgótarjánban is úgy érzik, hogy egy csa­ládban élő testvérekkel ta­lálkoztak. Beszélt a népi for­radalom óta eltelt évtizedek­ről, arról, hogy hatvan évvel ezelőtt mindössze egy általá­nos iskolát tartottak számon Mongóliában, a lakosság ki­lencven százaléka írástudat­lan volt. Ma a sok-sok álta­lános iskola mellett 500 kö­zépiskola működik, s az írás- tudatlanságot teljesen felszá­molták. A baráti találkozó résztve­vői — szocialista brigádok, érdeklődők, — ezután megte­kintették az Áradás című fil­met, amely jól mutatja a mai Mongólia filmművészeti törekvéseit. Kádár János fogadta Eduard Sevardnadzét Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken a Központi Bizottság székházában fogad­ta Eduard Sevardnadzét, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának-póttagját, Grúzia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának első titkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa hazánkban tartózkodó kül­döttségének vezetőjét. A me­leg, baráti légkörű találkozón részt vett Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vete. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja ugyancsak pénteken hivata­lában fogadta Eduard Se­vardnadzét. A szívélyes, me­leg, baráti hangú beszélgeté­sen jelen volt Péter János, az országgyűlég alelnöke, vala­mint Vlagyimir Pavlov (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom