Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

/ számvetés ünnepe A _ ünnepek az évezredekben egymásra rakódnak. A győzelmes új vallások, új hitek megőrzik a régiből legalább a megszokott ünnepi napokat, s azokat töl­tik új tartalommal. így vette át a kereszténység a pogány ünnepeket, elke­resztelve a saját mitológiája szerint. De az újabb idők sem változtattak' a régi szokásokon. Az én nemzedékem ünnepelte már augusztus húszadikán első királyunk emlékére szent István napját... Ünnepeltük az aratás-betakarítás vége, az új kenyér ünnepét is... s ha végül tartósan és hivatalosan az épülő szocializmus al­kotmánya létrehozását és későbbi módosítását ünnepeljük is, az augusztus húsz megtartott valamit és folytat is* vala­mit a régebbi ünnepek maradványaiból. Annál könnyebben, mert ha államunk alaptörvényét, az alkotmányt ünnepeljük, azt úgy tehetjük, hogy nem csak az országgyűlés által megteremtett legfőbb jogi vívmányunkat ünnepéljük, hanem népünk munkájának eredményeit is. Hiszen az új kenyér ma is ünneplésre méltó forduló­ja az esztendőnek... vagy még ha sokan, különösen az idő­sebbek, az első királyra emlékeznek is elsősorban, benne és általa az egész történelemre, népünk oly’ fontos és megható rugalmasságára, alkalmazkodó-, alakulókészségére, hogy megtalálja helyét és életlehetőségét a világ mindig változó viszonyai között. A népvándorlás nomád pásztorkodásától a keresztény Európa feudális világába illeszkedés nem mehetett kevés nehézséggel... S azóta megannyi alkalmazkodás... háborúk­hoz, hódítókhoz, világáramlatokhoz. A történelem mai pillanatában azonban nem csak alkal­mazkodni szeretnénk a világ születő, új, szocialista formájá­hoz. hanem egyben sokat szenvedett-bűnhődött népünk szá­mára megmaradása és megerősödése feltételeit, legalkalma­sabb kereteit is meg akarjuk teremteni. Micsoda hatalmas vállalkozás... egy nép kialakítja a termelés új módját, kialakítja a saját életigényeinek meg­felelő szocialista termelési viszonyokat, megalkotja és éli az új körülményekhez igazodó életmódot. Az .ünnepek egymásra rétegződése történelmileg ebből a szempontból különösen hasznos. Az új a régi által is dú­sul, gazdagul. Hiszen az a tudatossá érett tapasztalat, hogy az elmúlt évszázadokban képesek voltunk hatalmas változásokra és alkalmazkodásra, miközben megőriztük önmagunkat, létün­ket és életformánk lényegét, ez a, tapasztalat erőt adhat, segíthet a történelem időszerű, új feladatainak elvégzésé­hez. Nem elméleti absztrakció és nem jogi formula hát szá­munkra a szocialista alkotmány, hanem törvénye és rendje állam- és társadalomalakító tevékenységünknek. Az egész nép tevékenységének. Biztosan javítunk — mint ahogyan javítottunk már — rajta; de léte indokolja, hogy soha egy pillanatra se feléjt- kezzünk el, s időnként — évenként — ünnepi módon is megemlékezzünk róla. Mert ha az alkotmányra emlékszünk, arra emlékezünk, hogy minden tettünk egy megfontolt és tudatos cselekvésláncba áll össze. A történelem és társada­lom teremtésének tervszerű, állhatatos, fáradhatatlan folya­matába. Az ünnep pedig magának ennek az összetartó, felemelő, továbbvivő tudatnak az ünnepe. De egyben ünnepe mind­annak az országépítő munkának is, amelyet ez a közös tu­dat kormányoz. Nem a nagy hozsannák és parádék ünnepe ez... talán inkább az újkenyér-ünnep maradványaként is — a szám­bavételé. Mit termeltünk? Mit teremtettünk1? Milyen utat jártunk be? Mit hogyan folytassunk? Mit és miként változ­tassunk? Talán legjobban illik hozzá a számba vevő nyugodt medi­táció. A gondolkodás, a töprengés a múltak tapasztalatain, jelen harcain, jövendő utak formálásán. Jártamban-keltemben az országban fóliasátrakat lát­tam. Néhány év alatt félelmetesen elszaporodtak. Akadt falu- vagy városszéle az úton vagy vasútvonalak mellett, ahol szinte minden ház udvarán ott világít a kertészkultúrának, a föld és a munkaerő jobb hasznosításának ez az új jel­képe. íme bizonyság, ezt az országot az új iránt fogékony, szorgalmas emberek lakják, ök építik ezt a rengeteg új há­zat, rakják tele tévéantennákkal, állítanak az udvarra au­tókat, nevelik a palántákat. Itt-ott, már magukhoz térve, em­berpalántákat is. Aimil«7f II« húsz. Állj meg egy pillanatra, te- RUtjU&XIU) kints szét, vizsgáld meg a fegyvere­det, szerszámodat, ellenőrizd. Egy jóízű sóhajtás, nekifohász- kodás a további munkának. Tudjuk, hogy mit cselekszünk. Molnár Zoltán Németh Miklós metszete. Földünk — fentről 1977-ben, az első Landsat mesterséges holdakkal kez­dődött a hidrológiai, geoló­giai, mezőgazdasági, tenger­biológiai stb. erőforrások fel­mérése. Az 1978-ig alkalmazott Landsat mesterséges holdak optikái két, egymástól 4b m- re levő tárgyat tudtak meg­különböztetni, természetesen az eredmények ma már job­bak. A világon ma 400 tudo­mányos intézmény és szerve­zet foglalkozik a földi erőfor­rásokat felmérő mesterséges holdak mérési eredményeinek feldolgozásával és hasznosítá­sával. Bolíviában pl. egy 1000 négyzetkilométer felületű sós­tó medrét fedezték fel “az An­dokban. A felfedezés nyomén már igen nagy mennyiségű sót termeltek ki itt. A Landsat- család is bővült, és 1983-ban a franciák is útjára indítják SPOT nevű kutatóholdjukat. Köviéknél Balassagyarmaton Mit tehet az osztriga ? Kövi Pál az Erdélyi lakomáról Az édesanyák olyan, , csak általuk ismert ízekkel is üzen­nek a védőszárnyuk alól ki­röppent fiáknak, amelyek őket újra a soha vissza nem térő gyermekkor álomi tájaira rö­pítik. Miután tisztában van­nak e hatalmukkal, élnek ve­le. és igazuk van. Olyan ha­talom ez, amelyet óvnunk kell s kívánjuk, sohase lenne vé­ge. Az édesanyák őrizgetik idősödve, magányukban is a titkot, amellyel a mindenkor kedves étek — nálunk ott­hon, az Alpokalján ünnepi 'alkalomra például a hatlapú, ez az egyszerű, de finom sü­temény — készül, akár a kin­cset. Az is. Az édesanyáknak mindig igazuk van. Csak ne múlnának el soha az ízek, amik összekötik a családot, a közösséget, egy táj népét, ugyanakkor meg is különböz­tetnek bennünket egymástól, az egyformaság ellen hatnak, egyéniségünk őrzésében se­gítenek. özvegy Kövi Pálné, az idén 83. évében levő, kicsit már szívével bajlódó Kövi néni réteseit egész Balassagyarmat ismeri. Ki tudná megmonda­ni, hány lakodalomba hívták, még nem is olyan régen is. Ülünk a takaros kis ház tera­szán, 1918 óta élt itt a Kistá­bornok utcában — most Áchim András utca 32. szám alatt —, az asztalon vázában dáliák. Az udvaron fenyők, nyírfák, tearózsa. Egypár al­mafa is kókadozik az augusz­tusi kánikulában. Nemrég járt itthon kisebbik fia, a vi­lághírű borszakértő és kony­haművész, Kövi Pál New Yorkból. Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvét 1980-ban Bu­karestben jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó. Ma­gyarországon mostanában fo­gyott el pillanatok alatt 51 800 példányban. írója a budapesti Hotel Duna Inter­continentalban július 7-én rendezett fogadáson mutatta be a hazai közönségnek ezt a ragyogó stílusban írt könyvet, amely — hír szerint — a He­likon kiadásában, javított és bővített díszkiadásban Ma­gyarországon is megjelenik. Az édesanyával, fia 306 re­ceptet tartalmazó könyvéről váltunk szót. — Szemüveg nélkül olva­sok, de feszíti a fejemet, rög­tön abba kell hagyni az ol­vasást — mondja. — Amikor itthon volt, mákos rétest sü­töttem, az a kedvence, az unokátnnak pedig a diós­meggyes. Kolozsvári akadé- mista korában éveken át he­tenként mákos rétest kellett küldenem neki. Később már diáktársai mentek a postára, a csomagért. Dobálták a le­vegőbe, kiabálva, itt a má­kos, itt a mákos. Néha kicsit szégyelltem, talán azt hiszik, mást nem is tudok sütni. Ezért egyszer pozsonyi kif­lit küldtem, de jött a levél, csak mákos rétes kell. Kövi Pál könyvének egyik legköltőibb fejezetében Anyám kovásza cím alatt ír­ja: Énnekem Anyám kenyere él az emlékezetemben töké­letes elevenséggel. A kenyér fontos helyet foglalt el éle­tünkben. Megszegésének szer­tartása Anyám kiváltsága volt...” Azután arról szól, hogy hajdan minden család­nak megvolt a maga kovásza, ami a kenyér lelke. De több is annál. A család összetartó ereje, még emlékként is. — Azelőtt a Nagy tábornok utcában otthon sütöttem ke­nyeret — mondja Kövi néni. — Itt, ha jól emlékszem, 1954-ben dagasztottam utol­jára, a Jakab péknél sütöt­ték ki. Erre a kenyérre emlékezik hát Kövi Pál, akinek étter­mét világhírességek hosszú sora dicséri, hogy csak néhá­nyat említsek közülük, Ing­rid Bergman, Gloria Swan­son, Arthur Rubintsein, Art Buchwald, Olivia Newton- John, Alex Haley, Nancy M. Kissinger, Philippe de Roth­schild, Lord Snowdon, Gerad R. Ford, Jacqueline Onassis, Joseph Heller, John Travol­ta, Michael Korda, Sir Lau­rence Olivier és így tovább, amint az étterem katalógu­sába bejegyzett elismerő so­rokat olvasom. Tegyük föl a kérdést Haj­dú Győzővel, az Igaz Szó fő- szerkesztőjével: „Miként ke­rült terített asztalunkhoz Észak-Amerika talán legpom­pásabb vendéglőjének, a New York-i The Four Seasons-nek a vezetője? Ki is tulajdon­képpen a mi Erdélyi lako­mánk: e krúdysan nosztal­gikus és mégis meglepően új összeállításban jelentkező gasztronómiai kötetünk meg­álmodója és megvalósítója — Kövi Pál?" (A Négy Évszak elnevezésű étterem Manhat- tan’-ben, a Park Avenuén-n a Seagram Buildingben ta­lálható, benne például a vi­lág legnagyobb méretű, 1919- ben festett Picasso képével, pincéjében félezerfajta bor­ral.) Kövi Pál 1924-ben született Balassagyarmaton, ahol az elemi iskolát és a gimnázi­umot végezte. A mezőgazda- sági akadémiát 1942-ben Ko­lozsvárott kezdte, s 1946-ban Keszthelyen fejezte be. Ké­sőbb tehetséges futballista­ként Olaszországban játszotta Novara, Róma, Nápoly, Bari csapataiban 1951-ig. Utána Amerikába ment, tagja volt az amerikai válogatottnak, pincérkedet.t tanult, itt is fő­iskolai végzettséget szerzett. Margittal Tamással együtt 1973-tól vezeti a The Four Seasons-t. Hallgatom az Ipoly-parti kis városban, amit magneto­fonba mondott hajdani isko­latársának július 10-én: — Nagyapám parasztgazda, apám vasutas volt. Körülbe­lül úgy érzem, hogy nekem volt a legboldogabb gyermek­korom a világon. Nem vol­tunk szegények, nem voltunk gazdagok, de nekem úgy tűnt, hogy mindenem megvan, amire szükségem van, pedig még biciklim se volt, a Lut- her-körben lehetett biciklizni tíz fillérért... Elég korán el­kezdtem futballozni, 1947-ben meglátott Pesten a torinói csapat trénere, gondoltam, el­megyek. Sajnos, a visszaté­résből nem lett semmi. Olasz­országban jártam egy nyári egyetemre, ahol irodalmat és közgazdaságtant tanultam. Amerigo Tóttal ott ismer­kedtem meg, azóta is nagyon szoros a kapcsolat közöttünk. Ö gyakran jár Amerikában, nálam lakik és nagyon ked­ves történetei' vannak... Az Erdélyi lakomának hosz-; szú a története. — Régóta hordozom ma­gamban. Szeretnék visszaadni valamit ennek az országnak. Elsősorban azért csináltam meg, mert tudom, ha én nem teszem, tíz-tizenöt év múl­va teljesen elveszett vol­na mindaz, ami benne van. A könyv kulturális és törté­nelmi háttere nagyon fontos,' mert ezt kellett megmutatni, ezt a múltat, a gyönyörű pár száz évet. Mi a története a kovászá­nak? — A kovász története na­gyon személyes és nagyon- nagyon régen a fejemben van. Én hiszek az egyéniség­ben és hiszek a családban.’ Hiszek osztrigakagyló teóri­ámban. Az osztriga reggel felkel, ahogy kivilágosodik a tengerparton, körülmegy, ösz- szeszedi az elemózsiáját. Ami­kor a nap lemegy, kiül egy kicsit, aztán bezárul és szun­dikál. Az osztriga nem tehet semmit a tenger tisztaságá­ról, piszkosságáról, melegsé­géről, hidegségéről, nem sza­vaz, adóról sem tehet sem­mit, a háborúról sem. Sem-- miről sem tehet az osztriga! Csak egy kötelessége van) hogy azt az osztrigakagylót! amiben ő él, boldoggá te­gye... Ez minden. Ez a me-’ gye, ez az ország, ez a föld­kerekség, ez az univerzum,1 ez a világközösség, ez az osztrigakagyló. És én ebben hiszek... A boldogság is ra-’ gályos. Bárcsak olyan könnyen el­kaphatnánk ezt is, mint any- nyi más betegséget! Tóth Elemér **-*-*- - »»**■**** *** *"»*•* ****** *-♦■*-* * » »» It*-»»-»***»*-»*-****-***»»*»»*»***»»***»*» ft»***» AA A**-*-** ******* *+*+++****1 H ogy a zene és a tánc közelebb hozza egy­máshoz az embereket, azt sem Gyetván, sem Mi- hálygergén nem kell bizony­gatni. Szeretnek is táncolni a szlovák kisvárosban éppúgy mint az Ipoly-parti községben. És nemcsak szeretnek, de tud­nak is táncolni! Mindkét te­lepülés néptáncegyüttese szer­zett már nem egy elismerést hazájában. A mihálygergei Ipoly nép- táncegyüttesről ötéves fenn­állása alkalmából emlékez­tünk meg a közelmúltban. A gyetvai Pod Polanyec tánc- együttesről lapunk hasábjain eleddig nemigen esett szó bővebben, jóllehet — az ama­tőrmozgalom megbecsültsége révén — ők ismertebbek ha­zájukban, mint nálunk az „Ipoly”. Azért a figyelmes újságol­vasó találkozhatott a gyetvai -táncegyüttes nevével az au­gusztus 2-i bánki nemzetiségi találkozóról írott tudósítás­ban. sőt néhány nappal ko­rábban egy „Szlovák napok Mihálygergén” című híradás­ban is. A „szlovák napod­nak ugyanis ők voltak a ven­dégei augusztus elsején. (Másnap ők is, és az Ipoly táncegyüttes is fellépett a Bánki tó víziszínpadán.) A mihálygergei kezdeménye- zes természetesen nem akart Meghívás Mihálygergére kimerül a kincs... gyetvai folklóré Tánccal írott történet Családi találkozó — zsúfolt nézőtér előtt konkurrálni a bánki rendez­vénnyel, de azért nemzetiségi találkozó volt ez is. És mert a két táncegyüttes már más­kor is vendégeskedett egy­más székhelyén, nyugodtan ne­vezhetnénk barátinak is a ta­lálkozót. Csakhogy riportunk címe még ennél is bensősége­sebb kapcsolatra utal — és így igaz. Ezúttal a már mi­hálygergei közös fellépés egy­úttal családi találkozó is volt. Hogy miért? Nos, mert a ta­lálkozó házigazdájának, a mi­hálygergei művelődési ház igazgatójának és az Ipoly néptáncegyüttes vezetőjének a neve: dr. Egyed Ferdinánd.< A gyetvai Pod Polanyec tánc- együttes vezetőjének neve pe­dig: Ruzsenka Baranekova Egyedova... — Három évvel ezelőtt Besztercebányán megkértek, vállaljam el egy Csehszlová­kiában turnézó Nógrád megyei táncegyüttes kísérését. Elég jól beszélek magyarul, és ma­gam is tánccsoportvezető va­gyok, szívesen tettem eleget a kérésnek, és nemcsak elkí­sértem, de meg is hívtam Gyet- vára a hírből már ismert mi­hálygergei tánccsoportot — emlékezik vissza az első talál­kozás előzményeire Ruzsenka Baranekova. Férje, aki főállásban a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűz­helygyár jogtanácsosa — nem késik a megjegyzéssel. — Bár nagyon jól éreztük magunkat Gyetván, és a fel­lépésünk is jól sikerült, én akkor két szót ha váltottam Ruzsenkával. Tudom, hihetet­lenül hangzik, de akkor ki­fejezetten antipatikusnak ta­láltam. — A táncegyüttesek tagjai azonban szerencsére összeme­legedtek és ennek, no meg a gyetvai közönség kívánságá­nak köszönhető, hogy a kap­csolat továbbra is megmaradt. A következő évben — 1979- ben — az „Ipoly” ismét fel­Augusztus elsején — szom­baton este — Mihálygergén is a táncdalfesztivál elődöntőjét sugározták a televíziókészü­lékek. Egy ilyen kihívás elől alighanem a legtöbb nép- „ művelő megfutamodott vol­lépett nálunk, de ekkor már ként Ruzsenka Baranekova is na. Mihálygergén azonban — mi is viszonoztuk a látogatást, dolgozik. A Pod Poranyecből nem akartam hinni a szemem­jól azonban nem lehet „kiöreged­Mindkét előadás nagyon sikerült. nek zsúfolt nézőtér előtt — Tavaly csak mi voltunk is sokan tagjai maradnak. ni”, az iskola elvégzése után lépett színpadra a Pod Pola­Gyetván — veszi át a szót is- __ m ét dr. Egyed Ferdinánd — lépésük volt Es ez volt az az alkalom. ., legkülönbözőbb hogy is mondjam... Szóval kívfii felléptek Eddig összesen 180 (!) fel- Csehszlovákia nyec táncegyüttes. Aztán ké­sőbb már nem csodálkoztam a telt házon. Hiszen a mihály- toíepülésein gergeiek „biztosra jöttek”. Bulgáriában, A gyetvai tánccsoport ez­még ^múlt ^év augusztusában Romániában és Magyarorszá- úttal is fergeteges — „arany­gon. Gyakori szereplői a cseh- nyal minősíthető” — műsort összeházasodtunk. Azóta vál __ _____ t akozva látogatjuk meg egy- fzi0vák televíziónak is. Az adott. Ami pedig a táncszá- mast^a hét végeken, mert országos amatőr néptáncfesz- mok koreográfiáját illeti, egyelőre egyikünk sem tud le- tiválon háromszor kaptak azokban nemcsak a tehetség, mondani saját csoportjáról. bronz minősítést, amelyből ta- de a szellemesség, kifogyha­________________ valy ezüst lett, és idén már tatlan ötletesség jelei is a z arany fokozatért szeretnék megmutatkoztak. Ruzsenka azért valamivel ropni a táncot. Repertoárjuk Utolsó műsorszámként a jobb helyzétben van. Ha még- elsősorban Gyetva környéki Pod Polanyec és az Ipoly tánc- is „igent mondana az erő- táncokból áll. Ruzsenka sze- együttes tagjai közösen rop- sebb nemnek”, Jozef Kulisi- rint, amíg Jozef Kulisijak tak egy csárdást. De a mi­jak. a Pod Poranyec koreográ- — akit a legfiatalabb, de már- hálygergei kultúrházban még fusának személyében jó ke- is. egyik legtehetségesebb ko- egyszer felhangzott a vas- zekben tudhatná a csoportot, reográfusnak tartanak Cseh- taps. Mikor a két táncegyüt­A félszáz tagot , számláló Szlovákiában — az együttes tes vezetője — régi szokás sze- Pod Polanyec táncegyüttes koreográfusa marad, addig rint — megajándékozta egy- egyébként 1975-ben alakult, nem kell attól tartani, hogy mást... Pintér Károly Tulajdonképpen annak a kö­zépiskolának a tánccsoportja, ahol kulturális nevelőtanár­NÓGRÁD - 1981. augusztus 20., csütörtök J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom