Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-05 / 156. szám
Népszínházi mérleg Milyen évadot zártak az ufazótársulatok? A viták, a három-négy évvel ezelőttiek, elcsitultak. A két színház összeolvadásából született Népszínház körül mostanában viszonylagos csend uralkodik. A dolog, így kimondva, egyszerűnek tűnik, de azok, akik valamelyest is járatosak a színház ügyeiben, tudják, hogy a viszonylagosság a felszín alatt még mjndig nem kevés feszültséget, útkeresést, megerősödő törekvést, Igyekezetei rejteget Nem csoda, hiszen ilyen színház nincs még egy — nem is tudom, mikor, vagy volt-e egyáltalán — Magyarországon, amelyiknek helyhez kötött, azaz kizárólag Budapesten fellépő társulata és egyben rendszeresen utazó, vidéket járó stábjai vannak. Már ez a tény önmagában millió érdek és ellentét forrása lehet művész és művész között, a vezetés számára pedig számos társulatszervező, -építő, műsorpolitikai, tartalmi, formai és egyéb gond megoldást kívánó eredője. Nincs szükségünk e témába bocsátkozni. Megyénket ugyanis a színháznak csak a „fele”, az utazó része érdekelheti, minthogy ezek a társulatok járják rendszeresen nagyobb településeinket, községeinket, városainkat. Milyen élményt jelentenek előadásaik, milyen változásokat tapasztalhatott a figyelmes néző az 1980—81-es évad alapján a színház művészeti életében, törekvéseiben? Mérlegünk a kérdésekre igyekszik választ adni. Egy-egy évad műsorösz- szeállítása felelős, bonyolult feladat. Azzá teszi a közönség és .igényének sokrétűsége. Az * utazó társulatoknak gyermek- és felnőttigényeket egyaránt ki kell elégítenie, méghozzá megfelelő színvonalon. A színháznak zenés darabokat éppúgy kell játszania, mint prózaiakat, sőt illik kedvében járnia a táncot kedvelőknek. A játszóhelyeken, mivel általában más színházak nem járnak ide, az előadásokon együtt van a munkás, a paraszt, az értelmiségi, az idős és fiatal, nem rétegeződhetnek elkülönülten úgy, mint esetleg Budapesten. A műsorpolitikának mindezt elkerülhetetlenül figyelembe kell vennie. Nos, ha ezeket a szempontokat magamévá teszem, akkor megállapíthatom, hogy az elmúlt évad műsorrendje a közönség és a kultúrpolitika szempontjából egyaránt igényes, elfogadható, tartalmas volt. Oj bemutatóként került színre Moliere Dandin Györgye, Hasek—Burian Svejkje, Bíró Lajos Sárga liliomja, Tóth Eszter—Török Sándor Csili-csala csodái, Baum—Tamássy óz, a nagy varázsló című mesejátéka. Bajor Andor Felicián és a kalózok, Rejtő Jenó Piszkos Fred, a kapitány című műve, mindkettő Malgot István bábosfeldolgozásban, valamint Haydn A patikus, Na- dányi—Tamássy Hét falu kovácsa című daljátéka. Az előző szezonból ment át a műsorrendbe — csupán ízelítőként — Bródy Sándor Tanítónője, Marsak A bűvös erdője, Musszorgszkij Egy éj a kopár hegyen-je és a Mindenki tánca. A tematikai, műfaji gazdasághoz, a válogatás igényességéhez — a szerzők neve fémjelzi — nem férhet kétség. De ml jellemzi a megvalósítást? összegezve állapítom meg: az előadások színvonala lényegesen javult az utóbbi években. A javulás némiképp már érezhető volt a Népszínház megalakulásának' első évében, de akkoriban az előadások között eléggé nagy színvonalkülönbség mutatkozott. Főként a rendezői szemlélet és a színészi gyakorlat mássága következtében. Ügy tapasztaltam, hogy az 1980—81-es színházi szezon volt az első, amelyikben a minőségi különbségek a legcsekélyebbekre zsugorodtak, s kezdenek az utazó társulatok — ha jól tudom, öt van belőlük — egységes arculatot ölteni, egységes színházzá szerveződni. Azaz olyan közöséggé, amelyet inkább az azonosságok és a hasonlóságok jellemeznek. Emlékszem például a falujáró színház egyik alapvető problémájára, hogy nem tudott minden szerepre megfelelő képességekkel rendelkező színészt szerződtetni. Ma erről nem beszélhetünk: a legnagyobb szereptől a legidseb- big, mindegyikre tehetséges színész áll rendelkezésre (eltekintve adott esetben a megvalósítás milyenségétől). Korábban a rendezők szemlélete, színházi eszménye is rendkívül széles sávot fogott be a modern, tömegeket mozgató, rituális színháztól a „fáradtabb”, veszélyeket rejtő érzelmesebb stílusig. A rendezői megközelítés — természetes módon — ma is eltérő, a stílus azonban egységesebb, formailag megújho- dott, modem, a közép-, olykor az élvonalhoz felzárkózó. A közönség érettebb — többségben lévő — része elismeréssel nyugtázza a változásokat, kedvére telik a frissülés. A tapsok, a beszélgetések erről vallanak. S mi tetszett a legjobban? A rendezés tekintetében Ruszt József köpés felfogású, pajzán, kifejező Dandin Györgye, színészileg a fiatal tehetségek sokaságát — Szőke Pál, Gieler Ferenc, Eszes Sándor, Balogh Judit stb. — felsorakoztató Sárga liliom, a rendezői, énekesi teljesítmény dolgában egyaránt a Hét falu kovácsa. A táncegyüttes produkciói magas nívót képviseltek. A gyerekeknek szánt előadások ugyancsak jobbak, tartalmasabbak, formailag érdekesebbek, színpadi megvalósításban igényesebbek az évekkel ezelőttieknél, esetükben azonban felfigyelhettünk egy nem éppen szerencsés jelenségre: nem mindig értik meg a gyerekek a színpadon történteket. S ez — több ízben lehetett megfigyelni a báb- és színészi játékot ötvöző előadásokon — nem kizárólag a gyerekek hibája. Életkoruknál fogva képtelenek a látvány, a gondolat megemésztésére. befogadására. Sőt előfordult, hogy néhány figurától egyenesen megijedtek. Érdemes lenne ezen elgondolkodni, s a mai helyzethez jobban igazodó — de nem megalkuvó — művészi célt kitűzni a bábcsoport elé. Azzal kezdtem, hogy a viták elültek a Népszínház léte körül, s azzal zárom évad végi összefoglalómat, remélem, csak az e körüli viták záródtak le, hiszen a színház igazolta létrehozásának és létezésének jogosságát, munkája pedig folyamatos figyelmet érdemel. S vitatkozni most már csak ez utóbbiról illik — egyben méltó is. Sulyok László Freskótöredékek a padozat alól Hétszáz éves Mária Lelet a veszprémi Gizella-kápolnában Tavaly tavasszal nedvesed- ni kezdett a veszprémi Gizella- kápolnának a püspöki palotával közös fala. Félő volt, hogy megrongálja a kis műemléktemplom freskóit. Ez a hat, bizánci hatást tükröző, ám itáliai eredetű apostolábrázolás az európai művészetben is jelentős érték. Művészettörténészek és régészek a XIII. századi Magyarországról fennmaradt legbecsesebb faliképnek tartják. Ezért is tekinti meg évről évre egyre több turista Veszprém várában. A múlt nyáron azonban a látogatók előtt zárva volt a Gizella-kápolna. Ajtaja mögött régész: dr. Kralovánszky Alán, a Bakonyi Múzeum munkatársa dolgozott. A vizesedés okát igyekezett földeríteni. Csakhamar megtudta, hogy csőtörés, illetve szerelési hiba okozta, s azóta ki is javították. Közben a kápolna padozata alá óvakodott kutatóásó évszázadok mélyére hatolt Egyesek találgatták, hátha egy nagyobb templom újabb maradványát lelte meg, amelynek része volt a Gizel- la-templom is. Talán első királyunk, István felesége építtette és rendeztette be székes- egyháznak? Legalábbis ez a legenda, s a hagyomány innét származtatja az elnevezést is. Történeti hitele azonban nincs igazolva. Az újabb ásatás sem szolgált bizonyítékul arra, hogy az első királynőnknek köze lett volna a később róla elkeresztelt kápolnához. Viszont értékes leleteket hozott felszínre a régész. A középkori járószint alatt 1,60 méternyire sziklafelszínre bukkant. A rajta levő földben freskótöredékeket és kőfaragványokat lelt. S mivel a falakon'levő apostolfigurák formája, színe csaknem teljesen megegyezik a törmelék darabjaival, ezért a leleteket is a XIII. századból származtatja a tapasztalt szakember. A most előkerült freskódarabkák színe üdébb, mint a falakon levőké. Hiszen azokat eredeti állapotukban őrizte meg, konzerválta a föld, ezeket pedig átfestették és a levegő íakította. A régész Kralovánszky Alán kutatása nyomán bizonyos, hogy a leletek akkor kerültek a sziklaalapra, amikor 1788-ban elbontották a már püspöki palota előtt is itt álló középkori nagy épületet. Előbb — eddig ismeretlen indokok miatt — leverték róla a freskókat, azok törmeléke belezúdult az akkor borospincének használt helyiségbe. Erre a törmelékrétegre földet hordtak, visszaállították a középkori járószintet, s a kápolnát 1772- ben fel is szentelték. Azóta háborítatlanul hevertek a freskótöredékek a földben. Sok ezren járkáltak fölöttük. Most nem kevesen kíváncsiak rá: mi lesz a sorsuk? A töredékeket egyelőre Král Éva ég Felhősi István, a veszprémi Bakonyi Múzeum képzőművész-restaurátorai il- lesztgetik össze. Eddigi fáradozásuk nyomán öt férfi- es egy női figura vonásai rajzolódnak ki. Köztük négy apostol, Jézus Krisztus és «illik; RUMI ...I.. A restaurátor a feltárásnál Szűz Mária-ábrázoláa valószínűsíthető. Hétszáz éves Madonna , , . Hamarosan befejeződik a döntést előkészítő rekonstrukció. Szakértő csoport határoz majd, hogy a freskók és a velük együtt előkerült kőboU tozat-bordák helyreállítva a Gizella-kápolnába kerülnek-e, vagy esetleg másutt Veszprémben csodálhatják meg az érdeklődők. R. I. Nem «tananyag'": mérték Pedagógus karnagyok között MAGYARORSZÁGON ma közel ötven pedagóguskórus működik. Természetesen nincs köztük két egyforma: összetételük, feltételeik, repertoárjuk sokban különböznek. Abban hasonlítanak egymásra, hogy szinte kivétel nélkül magas minősítést érdemeltek ki. A pedagógus-szakszervezet hetedik esztendeje tart nyaranként tanfolyamot a karnagyoknak, mindig más és más helyszínnel — ahol vállalkoznak a vendéglátásra. Idén Salgótarjánba jöttek. Ennek köszönhető, hogy Florida és Kanada között szakított egy napot Ifjú Bartók Béla a salgótarjáni látogatásra, eleget tett az egy évvel ezelőtti meghívásnak. Hiába olvasták könyvek tucatjait Bartókról a kórusvezetők, ez a visszaemlékezés mindnyájunknak szép élményt adott, újat mondott. Ezt az egy hetet Bartók jegyében- tervezték meg — ami nem azt jelenti, hogy reggeltől estig csak róla, az ő munkásságáról, műveiről beszéltek — nem „tananyagnak”, hanem mértéknek tekintik életművét. „Félidőben”, a szerdai szabad program, a bányamúzeumi látogatás után ültünk le beszélgetni a tanfolyam irányítójával, a megyében is jól ismért Fasang Árpád karnagy- gyal, dr. Salamon Zoltánnéval, a pedagógus-szakszervezet kulturális-ágit. prop. osztályának vezetőjével, és a megyei pedagógus-szakszervezet munkatársával, Nagy RóbertnéveL Jobbára Fasang Árpád a szóvivő, a hölgyek csak kiegészítik személyes benyomásaikkal a felmerülő témákat. A vendégek mondják: a megye sokat tett az előkészítés sikeréért, a kötött programokon túl is igyekeztek biztosítani a tartalmas időtöltést — az üzem- és bányamúzeum-lá- togatáson kívül a csütörtöki egész napos kirándulás (és benne a rimóci pávakörrel való találkozás) elősegítheti, hogy a Mátészalkáról, és Kun- szentmártonból, a Dunántúl szép vidékeiről érkezők „elvigyenek egy darabot”, néhány élményt Nógrádból. De mit ad ez a tanfolyam a megyének, az itteni pedagóguskórusnak? — Nyitottá tettük a tanfolyamot, az OPI-val egyetértésben meghívtuk a megye kórusvezető ének—zene tanárait is. Sokan már szabadságukat töltik, ezért kis számban voltak érdeklődők, de a részvétel lehetőségét biztosítottuk. A megnyitó, ifjú Bartók Béla előadása mellett más alkalmakon is köztünk voltak néhányan, — Megyében jól ismerik, többször járt nálunk — ezen túl is köti valami Nógrád- hoz? — Édesapám itt volt hengerész a Rimamurányi Vasműben, innen ment a diósgyőri vasgyárba. Vezettem itt karnagyi továbbképző tanfolyamot — sok kórusvezető ismerősöm van a megyében: Gút- hy Éva, Zeke László, László NÓGRÁD - 1981. július 5., vasárnap László, Nagy Péter, Szilágyi László és folytathatnám a sort sok jó pávakörvezetővel is. Az sem közömbös számomra, hogy Pásztón lakik Rajeczky Benjámin, Bartók Béla egyik volt munkatárséi, ismert népzenetudós. — Foglalkozásaiknak mik a témái? — A nyitó előadást már említettük. Másnap tudott eljönni a hétfőn 80 esztendejét betöltött Domokos Pál Péter, Bartók egykori munkatársa. A nyitáson azért nem vehetett részt, mivel éppen akkor vette át a Munka Érdemrend arany fokozatát az MTA kutatójaként végzett tevékenységéért. Bartók moldvai népdal- gyűjtéséről beszélt. Kontra István, az OPI vezető munkatársa Bartók az iskolában címmel, Makiári József, a kórusvezetésről, Emődy Györgyi, a Népművelési Intézetből aBar- tók-kórusok hangvételéről, hangzásvilágáról vállalt előadást. Szombaton fórumot tartunk — ezen szeretnénk hallani a kollégák véleményét, tapasztalatait munkájukról. A pedagóguskórusok történetéről készülő könyvhöz is adalékokat szolgáltathat ez az ankét. — Furcsa világ a pedagóguskórusoké — azok énekelnek együtt, akik nagyrészt maguk is kórust vezetnek, „énekeltetnek”, bejönnek sokszor nagy távolságokból is a próbákra, vállalják az anyagilag szinte egyáltalán nem elismert, fáradságos munkát. Miért? — Közhely már: a közös éneklés öröméért. Aki nem azért jön közénk, hogy egyfajta közösséget találjon, baráti kapcsolatokat köthessen, a zenével összefonódó érdeklődését minél jobban kielégítse, az nem is marad meg sokáig a kórusban... A pedagó- gógus-szakszervezetnek igen kicsiny az anyagi lehetősége — szerencsére más szervek, intézmények is segítenek egy- egy kórus működésének biztosításában. Az a kiadvány pél- ádul, melyről az előadásomban kiindultam (Bartók Béla Békés megyei gyűjtései; 260 népdal, Fasang Árpád szerkesztésében) —' az irányító szervek és a békéscsabai megyei művelődési központ mellett a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ segítségével jelenhetett meg; sok termelőszövetkezet és nagyüzem az utaztatás gondjaiból vesz át. — Búcsúzóul a tervekről szeretnék kérdezni. — SZINTE MINDEN évnek van koncepciója, kiugró eseménye számukra. Kodály Zoltán születésének centenáriuma jövőre lesz, 1984-ben Palestrina- és Lassus-, 85-ben Bach- és Händel-, 86-ban Mon* teverdi-évfordulók következnek. Jövőre Szolnokon tartunk alföldi regionális kórus- találkozót, 1983-ban országos fesztivált rendezünk a pedagóguskórusoknak. Ám a lényeg mindig, a megemlékezések idején is; felmérni, mit tudunk, mit kell pótolni. Ez a salgótarjáni tanfolyam célja is, amit — úgy érzem — el fog érni. G. Kiss Magdolna A freskótöredék MESTER ATTILA: ÉGKÖZELBEN Csak a hajnali újjászületés öntudatlan éjszakáim után csak az első korty tiszta víz felejthetetlen csupán mert a többi már folytatás pereg mint a homok sörkupak virágzik benne s műanyagpohár-liliomok köztük néhány szent glóriásan és szárnyak szinte égközeiben — mert minden eldobálható csak a halál levethctetUn,
