Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)

1981-07-12 / 162. szám

Kommentár nélkül Messziről jött emberek Szinkronban ...egy stúdió és egy Szedlay Péter, a Népszerű- Tudományos és Oktatófilm Stúdió vezetője: — Stúdiónk fontos feladatának tartja a közművelődésben való közvetlen részvételt. Ezért a filmforgalmazás hagyományos csatornáin túl, mi magunk is keressük a kapcsolatot a mű­velődési intézményekkel, a közművelődést irányító orszá­gos, megyei és városi szer­vekkel. Az elmúlt években különö­sen eredményeden fejlődött kapcsolatunk a múzeumi há­lózattal, valamint a tudomá­nyos ismeretterjesztő társu­lattal. Ennek jegyében az or­szág néhány megyeszékhelyén „bázisklubokat” hoztunk létre. Örömmel fogadtuk a TIT Nógrád megyei titkárának ja­vaslatát, miszerint megkere­si a lehetőségét annak, hogy Salgótarjánban is megalakít­suk a stúdió baráti körét. A leendő kapcsolat nem csupán a stúdió új filmjeinek rendszeres bemutatására kor­látozódna. Tervünk, hogy egy- egy film témájához kapcsoló­dóan ankétokat, tudományos előadásokat szervezünk. A bá­zisklub egyúttal segítséget, öt­leteket adhatna filmjeink leg­célszerűbb felhasználására a megye más intézményeiben. Amennyiben volna rá igény — lehetőségeinkhez mérten — szívesen támogatnánk a helyi amatőr filmklubok munkáját is..._ Minderről még márci­usban beszélgettünk a TIT megyei titkárával. Arról nincs tudomásom, hogy konkrét lé­pések történtek-e az üggyel kapcsolatban. Horváth József, a TIT Nóg­rád megyei szervezetének tit­kára: — Tavaly, a nemzetközi életmód-konferencián vetődött fel az ötlet, hogy a TIT sal­gótarjáni székházának emeleti nagytermében érdemes volna kialakítani egy gépházat, amely a vetítőgépeken kívül esetenként szinkrontolmácsok­nak is helyet — és megfelelő technikai eszközöket — adna. A Népszerű-Tudományos és Oktatófilm Stúdió vezetőjével történt márciusi beszélgetés társulat pedig megerősített bennünket tervünk létjogosultságában. Én akkor feltételes módban be­széltem, és azóta sem keres­tem meg a stúdiót. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy tétlenkedtünk. Ellenkezőleg. Időközben elkészültek 3 ter­vek, sőt a Karancsvölgyi Építő- és Faipari Szövetkezet­tel már meg is kötöttük a szerződést a munkálatok ki­vitelezésére. Készséges partnerre talál­tunk a Nógrád megyei Mozi­üzemi Vállalatban is, amely vállalta a gépház és egyéb „kellékek” beszerelését. A termet hang- és fényvédő füg­gönyökkel „ruházzuk fel”, és két gép biztosítja majd a za­vartalan vetítést. Egy szó, mint száz, legköze­lebb már „kijelentő módban” szeretnénk tárgyalni a stúdió­val. S, ha különösebb akadály nem merül fel, akkor a tervek szerint — már ez év őszén pereghetnek a TIT salgótarjá­ni székházában a népszerű tu­dományos és oktatófilmek. p. k. Grúz nyelven jeleni- meg Az angol A tbiliszi könyvesboltokban nemrég Ady Endre váloga­tott művei tűntek fel grúz nyelven Tejmuraz Bekisvili költő fordításában. A magyar költő művei hamarosan az utolsó szálig elfogytak. A Grúz írószövetséghez csaknem ezzel egyidőben kel­lemes hír érkezett Magyaror­szágról. Nemsokára megjele­nik a magyar grúzkutatók „A grúz próza antológiája” című kötete. Ebben a XIX. század végétől napjainkig élő legki­tűnőbb grúz prózaírók műve­it gyűjtötték össze. David Loskaradze, a filológiai tu* dományok doktora, az ismert grúz irodalomtörténész sze­rint a Magyarország és Grú­zia közötti irodalmi kapcso­latok sokévesek. Magyaror­szágon már a XIX. század végén lefordították és kiad­ták Sota Rusztaveli a Tigris­bőrös vitéz, Orbeliáni a Ha­zugság bölcsessége című mű­veit. Ugyanakkor Grúziában magyar költők és írók művei jelentek meg. Különösen ter­mékeny volt az együttműkö­dés az utóbbi évtizedekben. David Loskaradze megmu­tatta a Magyarországon kia­dott grúz könyveket. Kiállí­tásuk szemet gyönyörködtető. Megjelent a Grúz költészet antológiája, Ilja Csávcsavad- ze, a grúz irodalom megala­pítójának elbeszélései, Irakli Abasidze, Nodar Dumbadze és Leó Kiacseli modern grúz írók művei. Számos könyvet fordított grúzról magyarra Istvánovics Márton magyar filológus, aki aspirantúráját a Tbiliszi Állami Egyetemen végezte. Számos magyar költő és fró műve jelent meg a Grúz Írószövetség kiadásában Grú­zában. így például Petőfi Véráeskötetét az utóbbi tíz évben több mint 250 ezer pél­dányszámban jelentették meg. Nemrég fordították le grúzra Petőfi János vitézét. A grúz olvasók jól ismerik Madách Imre, Babits Mihály, Juhász Gyula, József Attila műveit. A prózaírók közül Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór munkássága ismert. Tbilisziben, Batumi- ban, Kutaisziban Szabó Mag­da. Tóth Jajos és más ma­gyar szerzők műveit játsszák a színházak. hirdetmények világából Kocsmában „Miért legyen csupán anti- patikus —, hiszen ha néhány pohárral többet iszik a kelle­ténél, igazi disznó is lehetll” Temetőben ,,ltt senkinek sincs joga vi­rágot tépni, csak annak, aki saját temetésére megy." Az egyetem bejárata fölött ,,A kultúra csúcsainak meg­hódítására nem lehet tenge­részgyalogságot küldeni." Egy titkos laboratórium ajta­ján „Munkám titkos jellege nem engedi meg, hogy tudjam mit csinálok." Plakát egy hajtűkanyar előtt „Taposson rá a gázpedálra és bízzon a szerencséjében. Mi megvásárolunk mindent, ami az ön gépkocsijából marad." Ócskavas-hasznosító cég. (Ford.: Gellért György) Táborszemle zárás előtt Honismeret, helytörténet. Hogyan lesz valaki honisme­rő? Az biztos — hiszen min­den beszélgetés erre utal —, nem születik, hanem azzá válik. Valamilyen hatásra. Simon Károly, a szakmunkás- tanulók salgótarjáni országos honismereti táborának vezetője, a dombóvári ipari szakmun­kásképző intézet tanára pél­dául magyar—német szakos tanárától, dr. Péczely László­tól kapta az indíttatást a múlt, a lakóhely és környéke tör­ténetének faggatásához. — Gondolom, mások is kapnak itt hasonló indítta­tást? — Bizonyára — feleli a tá­borvezető. — Hét szakcsopor­tunkban kiváló nevelők dol­goznak, olyanok, akik szív­ügyüknek tekintik a honis­mereti munkát és értenek is hozzá. Ugyanakkor remek gyermekgárda gyűlt össze, olyanok, akiket — többségük­ben — valóban érdekel a helytörténet. Meghívásos ala­pon kerültek a táborba, nem úgy, mint korábban, s ez iga­zán érződik a gyermekek hoz­záállásán, aktivitásán, igyeke­zetén. Aki most itt van, az érdeklődő. — Mennyiben különbö­zik ez, a negyedik tábor a korábbiaktól? — Nem értéki sorrendben válaszolok... Fontosnak tar­tom, hogy van körülbelül 4—5 olyan gyerek, aki már az elő­ző táborokban is ott volt, aki a honismerettel egy kicsikét „megfertőződött”. Nem elha­nyagolható az sem, hogy a jelenlegi — tehát meghívott — gyermekanyaggal tartalma­sabb, színvonalasabb munkát lehet végezni. Az előadásokon odafigyelnek, jegyzetelnek, a gyakorlati foglalkozásokon ügyességükkel igyekeznek ki­tűnni. Másabbnak érzem a közéletiséget is. Minthogy ez összefügg a résztvevők kép­zettségének, érdeklődésének magasabb szintjével. A kü­lönböző helyszíni beszélgeté­seken gyerekeink megízlelhet­ték a kapcsolatteremtés forté­lyait, egyetérthettek, ellent- mondh attak. Ebből a szem­pontból táborunk eredménye­sebb minden előbbinél. — Ennek látható, érzé­kelhető haszna van-e? — Feltétlenül. Igaz, tárgyi anyaggyűjtést nem végeztünk, de gyerekeink sokat tanultak — ismeretben, módszerben. A tábor szellemi, érzelmi vonat­kozású haszna viszont már most mutatkozik. Hadd mond­jak el egy esetet. Hivatalos ügyben a városközpontban jártam, és 'több gyerek meg­látva, megállított a főtéren, kérve, segítsek vakut kölcsö­nözni, mert nekik az előírá­sok szerint nem adnak. Segí­tettem nekik... Igen szép fel­vételeket készítettek a me­gyei könyvtárbeli foglalkozá­saikon. A gyerekek tehetségéről egyébként hamarosan meg­győződhetek, mert az első emeleti klubszobában, a sal­gótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben legalább egy tucat gyerekkel és 3—4 nevelővel találkozom. Beszélgetésünk fesztelen. — Nem üdülés ez a szá­munkra — mondja Katona Györgyi, a nyíregyházai ipari szakmunkásképzőből. — Az előadások komolyak, és na­gyon oda kell figyelnünk. Ta­valy Győrben jártam, ott la­zábbak voltak a programok. Persze aki idejött, tudta jól, mire vállalkozik. Györgyi sem sajnálatképpen mondta azt, amit mondott. . — Nagyon tetszik a város és a környék — lelkesedik a pécsi porcelánfestő-tanuló, Dér Ildikó. — Főleg a balas­sagyarmati Palóc Múzeum. — Nekem a tábor hangula­ta tetszik — teszi hozzá a parkettázó Zakics János. — Ahogy a többiekkel beszél­gettem, el sem tudtuk gondol­ni, hogy diszkó is lesz a tá­borban, aztán lett. A magunk leleményével, részvételével, örömével. Kovács Gyula, a székesfe­hérvári ipari szakmunkásképző intézet másodikosa bólogat a szavakra, ö arról nevezetes, hogy egy országos honismere­ti pályázat megyei fordulójá­nak első helyezettje, s főként ennek alapján került a tá­borba. A gyerekek remekül érezték magukat július elsejétől ti­zenkét napon keresztül. Elé­gedettek az elszállásolással, a koszttal, a szabadidős-le­hetőségekkel. A városról és az emberekről — tehát a la­kóiról — is elismeréssel szól­nak, sorban egymás után, a néprajzi csoportban tévé; kenykedő zirci Bácsi Sándor, az esztergomi Gáspár Jó­zsef, a győri Szilas Judit, Vasi Gabriella és a többiek. A tá­borozás értékeiről a szakcso­portok vezetői, a különböző intézetek tanárai, honismereti szakkörvezetői szólnak. Nagy Ildikó, a győri szakmunkás- képző kulturális nevelő­tanára az emberekkel való közvetlen kapcsolatokat hangsúlyozza, a , salgótarjáni Petényi László a gyerekek ér­deklődését emeli ki, a zirci Dombi Ferenc a konkrét hasz­nosság mellett a tábor általá­nos értékű jelentőségét helyezi előtérbe S abban mindenki megegyezik, hogy ahol jártak, üzemben, hivatalban, minde­nütt szívesen, segítőkészen, meleg szeretettel fogadták őket. Célját — a helytörténeti ér honismereti munka alapölvei- nek megismerését — elérte a szakmunkástanulók salgótar­jáni országos tábora. Ám — ez derült ki a szakvezető ta­nárok szavaiból — a felada­tok végrehajtása nem volt egyszerű. Munkavégzés köz­ben gyakran kellett megbir­kózni általuk merevnek, fe­leslegesnek tartott előírások­kal. Panaszaikba azt, hogy nem készítették elő alaposan a tábort számukra — mivel az első héten közösen laktak a helyi gyerekekkel, s alig fértek el — nem is foglalják bele, sokkal inkább a bánás­módot, ahogyan az intézet egyes alkalmazottai visel­kedtek velük szemben. Oly­kor a hangnem parancsnok­ló volt, a fotólabor kulcsa csak nyolc nap után hozzá­férhető, a három emeleti tár­salgó televízióit pedig csak egyetlen emeleten láthatta a tábor százhét lakója. Persze mindez kivédhető: nálunk másak a szokások; messziről jött emberek azt mondanak, amit akarnak. Bár nem hiszem, hogy a dolog ilyen könnyen elintézhető. Nógrád megyéből, bár a megyeszékhelyen ütött ta­nyát a tábor, egyetlen diák sem vett részt a munkában. Azt hiszem, kimondása kom­mentár nélkül elég. Mint aho­gyan az, hogy emléktábla­avatásra nem találtak meg­felelő személyt vagy alkal­mat. Pedig az emléktábla­avatás hagyomány, a tábor költségvetésében szerepel. Milyen volt végül Is a szak-’ munkástanulók negyedik or­szágos honismereti tábora Salgótarjánban? Tartalmilag jobb az előzőeknél, formai­lag. .. Dehát ez kitűnik az előzőekből. Hozzá csak any- nyit: több figyelmet kellene munkánkra fordítani. Sulyok László Hol van már az a terasz, amely egy indulásra kész, be- fűtött kazánú hajó fedélzeti hangulatával fogadta a város­lakót a Karancs Szálló étter­mének tetején? És hol van a zöld ládákba ültetett díszmö- vénysereglet, amely körbe- körbe színezte a korlát unal­mát, s amelynek résein át látszott á város kikötői* for­galma; hol van a figyelmes pincér, a pikolófiú és a töb­biek mind, akik éppoly kész­ségesen fogadták a teraszra lépőt, mint odalent az étte­rem asztalai között. És hol van az enyhén fűszerezett hi­deg paradicsomlé a szépen te­rített teraszi asztalokról, és hol van már az a sok csíkos napernyő is, amely távolról, a tériéi nézve a világ legvi­dámabb dolgai közé tartozott: hol szállnak azok a beszélge­tések és hová lettek azok a csendek, amelyekbe egészen távolról szűrődött csak vala­mi dörmögésf éle a közeli szűk főút ideges forgalmából... Urbánus szemmel Ta rjani siramo k Talán mindez nem volt ilyen szép tíz-tizenöt évvel ez­előtt, de volt! Amiként volta Karancs Szálló tetőteraszán is szabadtéri „mopresszó”, ahová kardigánnal felszerel­kezve érkezett az ember a lift segítségéve] a legmele­gebb nyári estéken is. Volt. Nincs. Talán majd lesz vala­mi megint, ami hangulatot ad, mert ami van, az „egészen más". Az ÉVI Áruház terasza is terasz, a Pécskő presszó előtti is valamiféle terasz, s lehetne még néhány, akár­csak a Kővár hátsó traktusa előtt, vagy a főtér sarkában készülődő (?) ifjúsági klub, az egykori Képcsarnok szeg­letében, nos, ez is éppen ide­tartozik. De az ember nem érezheti magát jól egy zaj­bugyorban, akkor, amikor csendes szemlélődésre vágyik, amikor beszélgetésre-cseve- gésre alkalmatlan helyen, mint amilyen például a Kő­vár jelenlegi terasza, kényte­len széket húzni maga alá. Vagy nem ül le a benzingőz­zel, porral, hatalmas zajjal „urbanizált” alkalmatlan hely­re, vagy ha mégis, akkor fel­vállal egy nagyobb kiabálást asztaltársával, de talán az a legjobb, ha nem beszélgetni, hanem inni ül le. Mert mi­nek is az a sok beszéd, meg gondolat, ami amúgy sem lát­szik meg az emberen. máshol újra fektetik, lapogat- ják: külön kis állandó, mű­hely „létesült” a Pécskő Üz­letház nyitott tetejű, eredeti­leg olaszos hangulatot árasz­tó udvarában, ott télen íűte- nek is, 'a kis házikóban, szé­pen csendesen éldegélve itt, mert még mindig nincs kész a kétszer megépített tér. Az úgynevezett „becsatlakozá­sok összedolgozása” sem a tö­kély maga, de hát majd el­készül, az is. Nyilván össze­függ mindez a pénzzel, a ka­pacitással, a Pécskő utcai közműrekonstrukcióval (nincs az már kész régen?), minden mindennel összefügg itten... Olyan ez a sokat dicsért városközpont, mint a Luca széke. Lassan készül, 3e azért mindig kész rajta valami ép­pen. Aztán új is kerül hébe- hóba, újabb márványlapok a régiek (?) helyére. Töredezik a süttői kő. titokzatos erők repesztik napról napra, ha va­lahol elkészül egy darabon, A rendetlenség az új rend­del is összefügg, ami nem cse­kély dolog! Az új parkolási renddel például, amely való­sággal felkorbácsolta a kedé­lyeket. Egyszer csak megjelen­tek a táblák, amelyek hírül adták, hogy ahol eddig autó­dzsungel burjánzóit — ott most fizetni kell! Óránként négy, az exponáltabb helyen, a téren hat forintot. Ahány autós — annyiféle szempont, annyiféle indulat meg mi­egyéb. A hely mindenképpen kevés, a szempont valamivel több, nyilván az illetékesek­többletet, amely nyomán égé-’ szén más képet, sőt egészen más összképet (már ami a városközpont képét illeti) eredményezne mindez hozzá­értőbb kezekben. Így a leg­könnyebben megvalósítható eredményt élvezi az, akinek ilyen teraszálmai vannak, nek is van jó néhány. De ti- zási dzsumbujban rendet vág- összezsúfolódni egy hangár- zenöt éve ugyanazokon a tö- ni. Biztosan. Csak a térrendé- szerű helyen, egy bádogbode- redezett betonlapokon botor- zésnek nem jött el az ideje ga társaságában, kál az, akinek történetesen a még, eljön az is valamikor, de Mennyivel más lenne ez a nyomdával van valami dolga, először nyilván felépül a nyu- terasz is, ha körös-körül nagy és az eredetileg felvonulási, gáti városrész és talán ponto- faládákba ültetett zölddel dí- pontosabban építésvezetői- sabban mint a keleti. szítik (nem csak dísz lenne!) a szociális épület is úgy tartja Mert ez még nincs kész, korlátot, ha színes gombák- magát, mint a legszilárdabb mert ugye mi lehet, ha nem ból (ernyőkből) és asztalok- anyagból, a legmagasabb hegy- „átmeneti” állapot a rendre ból, székekből az egész teret csúcsra épített fellegvár ezen visszatérő szivattyúzás a kihasználó-hosznosító, leve- a helyen. Ahol csapadékos pécskő Üzletház tövében? gősebb, tágabb, rendezettebb időben a tájékozatlan, vagy Mert ugyan minek lehet fel- „placcot” alakítanak ki. Ha csak egyszerűen optimista gép- fogni, ha nem átmeneti, már mindenáron bővíteni kell kocsivezetők elmerülnek az gyors megoldásnak az üzlet a gyakorta kocsmajelleget öl- ingöványban... Mondják, vala- kedvéért, a bevétel érdeké- tő helyet. Egymás mellé zsú- mikor mocsaras rész volt a ben azt, ahogyan a Pécskő folt sátoraival így igazán1 környék, megtermett a nád, presszó teraszát „kialakítót- nem más, mint a belső térki- és nemr volt ismeretlen a gáz- ták”? bővítése — a belső tér jóté­lómadarak közül a daru és a Mindenki láthatja: a tér- kony (környezetére nézve gém... pezó ide, erre a kis tetőte- jótékony) zártsága _ nélkül. A parkírozási gond nagy raszra amolyan kedves-kelle- Ahol nyári estéken részeg du- gond mindenkinek. Ez már mes városi színfoltot tervezett, hajoknak álcázott kismamák így van világszerte. De ahol Fersze a teret megadta hozzá, fagylaltoznak... pénzt is szednek, ott először a feljárót is a Csemege tets­_________________ ren det szoktak csinálni, ott jére, a korlátot is körbe-kör­először végleges képét nyújt- be. Megadta a lehetőségét egy Hová lett hát, ami jó volt, jak a helynek, ott először valóban kellemes kőrengete- hová lesz hát az, ami rossz? esetleg még helyet is csinál- gi oázisnak. Mit nem adott Mikor készül el az, ami ká­nak, hogy legyen hol parki- meg akkor? Szemléletet, íz- szül, mikor nyílik meg az, rozni, legyen honnan pénzt lést, ami már az üzletet ille- aminek meg kellene nyílnia beszedni. Szóval, komoly be- ti, egy bármilyen hasonló — kinyílnia valóban szép igé- fektetés, térrendezés, terület- adottságú térnek, a környezet- nyes virágként ebből a sokat kialakítás nélkül olyan ez az tel harmonizáló benépesítés dicsért salgótarjáni városmag­egész, mintha valaki a széna- képességét. Nem adott fan- ból. kozalban akarna rendet esi- táziát sem, olyan szakmai T. Pataki László nálni. Biztosan eljött az ide­I je ennek az új módinak. Biz­tosan szükség volt a parkíró­NOGRÁD — 1981. július 12., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom