Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-10 / 160. szám
Tájfutás Nógrád megyei sikerek... Zentai J„ Hodur K. és Mohácsy T. győzelme A Romhány mellett húzódó Dél-hegy területén rendezte meg a Nógrád megyei tájfutó-szakszövetség az idei országos I. osztályú Tanácsköztársasági emlékversenyt. Húsz szakosztály több mint kétszáz versenyzője küzdött a nehéz, bozótos-csalános terepen a győzelmekért. Meglepetésre, izgalomra nem sokáig kellett várni: az STC újonc versenyzője Varga Erika a 3. helyre futott be. Majd a tehetséges nagybátonyl Honfi Irén átvette az úttörő-kategória le- anyversenyszámának a vezető helyét. Aztán mint később kiderült már csak a budapesti Valkony tudta megelőzni. így végül is a dicséretes második helyen végzett. Aztán újabb fiatal nagybá- tonyi tájfutók kerültek az ezüstérmesek közé. Felnőtt férfiak II. osztályú küzdelmében a sokáig vezető szombathelyi Tóth Lászlót a mezőny végén induló Hodur Károly három perccel megelőzte. Így némileg feledtette a közelmúltban rendezett ÖVB-n való kisiklását. Elérkezett az idő. amikor egyre több versenyző, edző várta az I. osztályúak befutását. Meglepetés már az elején akadt. A válogatott Borbély feladta n versenyt. Majd utána mindenki a világba,inokikeret- tag Gyurkót várta. Meg is érkezett, de nyakán a pásztói Zentai Józseffel. Néma csend, mintha valami különös történne. Pár pillanat és a hl- _ „„ _____ h etetlen valóság lett. Zentai (Nagybátonyj, 11. Vastag Gá- das VSE 2" ~Haladás II 15 perccel jobb időt ért el, bor (Bgy. MEDOSZ). STC (Borsovicz—Varga). ’ mint Gyurkó. Ezzel már nagy lépést tett a győzelem felé. FcInőtt n®k> *• “s*íílyl Táv Az utólag pontosított egyé. 6760 m.: 1. Fent Marianna ni F 35 B »s F 19 R Ahogy teltek a percek úgy (Videoton) 93,00, 2. Gaál Gab- góriákban a következő végvált egyre biz'osabbá a meg- riella (GEAC) 94,11, 3. Ha- eredmény született lepő győzelem. Közben újabb lász D. Éva (K. Lombik) 95,59, nem várt eredmények akad- '116 37 B' Waua (STt) F 35 B. Táv 7368 m.: 1. tak, Ivákné az I. osztályúak- ’ ' Balogh László (K. Lombik) nál a 6. lett. Mohácsytól sen-. II. osztály. Táv 5780 m.: 106,10, 2: Valkony Ferenc (K. ki nem vért dobogós helye- 1. Bállá Katalin (Kőbányai Lombik) Tofc.45, 2 SzebeU istzést, aztán ha minimált, kü- ván (SÍ KEIT EK) 108,55 mp. lonbséggel is, de legyőzte a (K; Lombik) 104,38, 4. Zsadá- „ „ , szölnoki Horváth Csabát és „yi Katalin (STC) 116,54, 5. F 19 B- Táv 8680 m-: 1 -Baklubtársát Varga Andrást. Jól Hodurné (STC), 8. Szarvas Imre (Karcag) 100,58. 2. tehát a nógrádi Ilona (STC). Jászberényi Emil (Bgy. MEtenai a nos DOSZ) 113,09, 3. Szlatényi FeIfjúsági. Táv 4680 m.: .1. renc (OSC) 113,49, 4. TölgyeAjkal Adrienn (OSC) 72,41, 2. sl pét€r (STC) 118.28. 5. Tóth Imre Marianna (Bgy. ME- Ervin (Pásztó), 6. Cseri LászDOSZ) 97.45. 3. Bakó Márta 10 (Pásztó). (Karcag) 99,01 mp. Az összesített pontversenyt, Serdülők. Táv 3980 m.: 1. illetve a Tanócsköztársasági Bodó Pál (K. Lombik) 104,51, jávorics Éva (Haladás VSE) Kupát egy évig a Budapesti 4. Gyurkó László (K, Lombik) 7g 44 2. Kiss Katalin (Hala- Kőbányai Lombik TK csapa105.68, 5. Harkányi Csaba (K. dás VSE) 76 55- 3 Szende ta védi. Második helyen a Lombik) 110,40, 6. Komar Be- KataUn (0SC) 80,36, ... 6. Pa- Szombathelyi Haladás, harA felnőtt I. osztály győztese, Zentai József. (K. Lombik) 46,01, 2. Honfi Irén (Nagybátony) 55,12, 3. Cserháti Györgyi (K. Lombik) 55,55, 4- Nagy Judit (Nagybátony) 59.47, ... 7. Reguly Andrea (Nagybátony) 66,05. 8. Dénes Judit (STC) 73,10 mp. Üttörők. Táv 2100 m.: 1. Imre Tímea (Haladás VSE) 32,30, 2. Komár Éva (Törekvés) 36,25, 3. Varga Erika (STC) 38,03 mp. A versenykiírás alapján kategóriánként kétfős csapatok lettek értékelve, ahol a következő eredmények születtek. Felnőttek, 1. oszt.: 1. Kőbányai Lombik. II. oszt.: 1. Kőbányai Lombik t., ... 5. STC (Hodur—Ivák).' Junior: 1. Bgy. MEDOSZ (Jászberényi—Bednér). 2. Pásztói SE (Tóth E.—Cseri L.). Ifjúsági: 1. STC (Mohácsy- Varga)). serdülő: 1. Bgy. MEDOSZ (Kovalcsík—Bacskó). 2. Péti MTE, 3. Nagybátony (Reguly—Hovanecz). Úttörő; 1. Szolnok, ... 3. STC (Gáborik— Széles), Gyermek: 1. Haladás VSE, 2. Bgy. MEDOSZ (Kovács P.—Kovács Z.). 3. Nagybátony (Kovács—Hovanecz). Nők, felnőtt I. oszt.: 1. Videoton (Fent—Pokk). II. oszt. 1. Lombik, 2, STC (Zsadányi— Hodurné). Ifjúsági: 1. Lombik (Balia—Pál). Serdülő: 1. Haladás VSE. Úttörő: 1. K. Lombik, 2, Nagybátony (Honfi—Nagy). Gyermek: 1. Hala3. szerepeltek tájfutók a Tanácsköztársaság emlékversenyén. Eredmények. Férfi I. osztály. Táv 10 940 m.: 1. Zentai József (Pásztói SE) 90,09, 2. Tóth Károly (SZUSE) 99.42, 3. la (Törékvés) 114,12 mp. Férfi II. osztály. Táv 8 220 m.: 1. Hodur Károly (STC) 77,15. 2. Tóth László (Haladás VSE) 80,10. 3, Gergely Attila (K. Lombik) 83,38. ... 17. Ivák Pál (STC), ... 22. Mar- czis István (STC). Ifjúsági fiú. Táv: 7160 m.: 1. Mohácsy Tamás (STC) 78,15. 2. Horváth Győző (Szolnok) 77,10; 3. Varga András (STC) 82,14, ... 9. Jakubovics István (STC). Serdülő fiú. Táv 4700 m.: 1. Munkácsy Mihály (Szolnok) 57,56, 2. Reguly Arnád (Nagybátonyj 63,22, 3. Manzera János (Szolnok) 64,52, ... 5. Ko- valcsik István (Bgy. MEDOSZ). 6. Bacskó Péter (Bgy. MEDOSZ). 7. Horváth János (Bgy. MEDOSZ). .. .9. Horváth Attila (Bgy. MEDOSZ), ... 11. Hovanecz Róbert (Nagybátony). Serdülő fiú C kategória. Táv 3720 m.: 1. Zsemberi Norbert (Szolnoki MÁV) 56,08. 2. Kovács Gábor (Bgy. MEDOSZ) 57.59, 3. Koltay Péter (Haladás VSE! 81,53. 4. Gáborik László (STC), 5. Széles Ist- váti (STC). .... 7. Fehérvári Péter (STC), ... 9. Tóth Oszkár (Pásztói SE). Úttörő fiú C kategória. Táv 2580 m.: 1. Szandál Péter (Haladés VSE) 32.06. 2. Kovács György (Nagybátony) 45.37, 3. Kovács Péter (Bgy. MEDOSZ) 46.39, ... 5. Kovács Zoltán (Bay. MEDOSZ! 55,40, ... 10. Hovanecz Jenó rizek Beáta (STC) 107,40. Serdülő C kategória. Táv: 2920 m.: 1. Valkony Zsuzsa madik helyen pedig az csapata végzett. STC — valkony—zentai — Az osztályozó állása: 1. Somoskőújf. 4 3 • 1 7-5 a 2. Erdőkürt 4 2 1 1 <5-5 5 3. Szügy 4 1 1 2 <5-7 3 4. Szendehely 4 1 1 2 3-3 3 S. N.-megyer 4 • 3 1 5*7 3 Somoskőújfalu-Nógrádmegyer 4—2 (1-2) Salgótarján, síküveggyári tette Patai lövését. A 26. perc- egyéni akcióból szerrrtt veze- pólya, 500 néző, v.: Enreiter. ben Alapi—Kajzinger három- tést. 3—2. A 87. percben Rácz Somoskőújfalu: Rátóti — Bab- szőgelés után Kajzinger csel- T. a kapufát találta el, A 88. ják, Morva, Csikóra, Makovsz- sorozattal egyenlített. A 38. percben Kese beadását Orosz ki — Orosz, Kovács. Komáro- percben Patai a harmadik lőtte közelről a hálóba. 4—2. mi — Alapi, Kese, Kajzinger. gólhelyzetében hibázott. A 45. A szünetig g Jlratöröbben Edző: Tóth P. István. Nógrád- percben a körülményesen ját- játszó megyeriek helyzeteik megyer: Herczeg — Verbói, szó védők között Patai rá- nagyrészét elhibázták, a szü- Kruppa, Rácz L., Géczi — csapott egy adogatásra, ezút- net után a kiállítás sorsdöntő Rácz I., (Rácz G.)j Görcsi, Ba. tál nem hibázott. 1—2. volt, a jóval több helyzetet telázs B. — Sándor, Patai. Rácz Szünet után az 57. percben remtő ellenfél akár nagyobb T. Edző: Kiss Imre. Kesét Géczi felvágta, a bünte- arányban is győzhetett volna. Nógrádmegyer kezdett len- tőt Kovács rúgta a sarokba. jdk: Rátóti, Alapi, Kajzin- dületesebben. A 10. percben 2—2. A következő percben ger (a mezőny legjobbja). Kó- Patai kilépett a somost vé- Géczit a játékvezető feleseié- Vács Ül ' Verbói Patai Rácz dők között, de a kifutó ka- sért kiállította. A tíz főre csők- t pusba lőtt. A következő perc- kent Nógrádmegyer vissza- Komhányban: Szendehely-Erdőben Rácz T. mellett Babják esett, a továbbiakban Somos- kürt í—o <i—o> ment el' könnyedén. A hátvéd kőúlfalu irányította a játékot, felvágta, a megítélt büntetőt A 78. percben Kese a kapussal Rácz T. értékesítette. 0—1. A szemben hibázott. A 80. percjobb oldalon Vezetett támadá- ben Herczeg kétszer is bra- sokkal változatlanul a Megyer vúrosan mentett. A 82. percjátszott gólveszélyesen. A 16. ben Patai lőtt fölé gólhelyzet- percben Rátóti kifutással men- ben. A 83. percben Kajzinger — mátyus — Sportolj velünk! Tömegsport-egyesület alakult Balassagyarmaton Az Ipoly-parti város szép nyái sem, saját tehetségünkre csapat részvételével — foly- és barátságos főterén — a volt és elképzelésünkre támasz- nak a küzdelmek, közel 600 fő megyeháza épületének falán kodva — az igényeket és le- részvételével. Szerveztünk két — már több mint egy hónap- hetőségeket felmérve — fo- úszótanfolyamot is, mely közel ja nagyméretű, fehér hir- galmaztuk meg alapvető cél- száz úszni nem tudó fiatalt detőtábla adja az érdeklődők kitűzéseinket, s működésünk vonzott. tudtára, hogy a nemrégiben szervezeti kereteit. Egyesüle- — Melyek az elkövetkező alakult balassagyarmati tö- tünk fő feladata: az élsport és néhány hónap legfontosabb megsport-egyesület milyen az Intézményesített sport mel- rendezvényei? programokkal, rendezvé- lett olyan sportnapokat, ren- — Tekintettel az úszótan-' nyekkel várja a város lakóit dezvényeket szervezni és irá- folyam nagy sikerére, július a rendszeres testmozgásra, nyítani, amelyek széles tö- közepén a balassagyarmati testedzésre. Megvalósult egy megek számára nyújtanak le- strandon újabbat indítunk, régi vágy? A szavakat végre hetőséget a rendszeres test- Várjuk a jelentkezőket. Jú- tettek követik? Számos kér- mozgásra. lius 20-án indítjuk a női kédés merülhet fel, hiszen az — Ebben a megfogalmazás- zilabda-bajnokságot. reméljük elmúlt esztendőkben szinte ban ez így túl általánosnak a focihoz hasonlóan nagy si- minden sportfórumon, ta- tűnik! kerrel és sok résztvevővel,' nácskozáson szóba került a — A helyiek tudják csak Augusztusban gyerekek rétömegsport helyzete, fejlesz- Igazán, hogy esetünkben ez a szére tenisztanfolyamot szer- tésének feladatai, mégsem sl- célkitűzés nem üres frázis. A került jelentősen előbbrelép- balassagyarmati tömegsport ni. helyzetét Ismerve nem kell Nem tartott sokáig, míg senkinek sem megmagyaráz- megtudtam, hol találom az ni, milyen hiányt pótol egye- egyesület elnökét. Terék Pál, sületünk létrehozása. Igaz tekintettel beindítjuk az ős?i- a balassagyarmati TIT-szer- ugyan, hogy üzemek és intéz- tavaszi rendszerű kispályás vezet titkára, aki társadalmi mények alkalmanként ren- labdarúgó-bajnokságot, s elnökként látja el ezt a ran- deznek sportdélutfffiblrat, ffe"TiögV~ä?T idősebbeket is meg- gos sportmegbízatást, kész- több Száz embernek még így mozgassuk — az „old boy” foséggel válaszolt kérdéseimre, sem volt alkalma a rendez- cibajnokságban adunk lehető— Hogyan, milyen célokkal vényeken való részvételre. Mi séget a szervezett keretek született az egyesület? reméljük, hogy szervezett ak- közötti testedzésre. Keressük a — A balassagyarmati városi dóinkkal megteremtjük mind- lehetőséget egy-két kondício- és járási sportfelügyelőség kéz- azoknak a lehetőséget, akik Hálótereim kialakítására, hogy deményezésére javítani ki- eddig csak szerettek volna, vántuk városunk tömegsport- de nem csatlakozhattak a .iának feltételeit, s a városi sportolók népes táborához. és megyei sportszervezetek — Szép, de ugyanakkor tömegsportnaptúrhoz igazodhozzájárulásával sikerült is jgen nehéz feladat ez. Milyen va rendszeres futónapokat az elképzelést megvalósítani, „úton” indultak el? tervezünk, s szeretnénk „alA hivatalos megalakulást na- _ Jól tudjuk, hogy a spor- vó” állapotéból feltámasztani gyón komoly és felelősségtel- tolási igények felkeltése és a természetjárást, a turizmust, jes munka előzte meg. A tér- kielégítése nagyon sokrétű és természetesen vezési időszakban olyan sport- bonyolult feladat — mondja részére. aktivistákat kertünk fel es Terék Pál. _ Ennek számos — ki) n yertünk meg az ügynek, akik személyi és tárgyi feltétele dezvénvek tervezésében, letudták, milyen nagyszabású van, s ezek többségével jelen bonyolításában? feladatra vállalkoznak. Mi- pillanatban mi nem rendelke- — Tizenhárom tagú elnök- vei ilyen méretű tömegsport- zünk. Szeretnénk elérni, hogy ségünk SÄ Ellentétes félidők vezünk, s tervbe vettük egy városi sakk-kör, illetve sakk- bajnokság megszervezését, lebonyolítását. A Palóc Kupa nagy népszerűségére való „nehezebb” sportok kedvelői is megtalálják számításaikat. Szeptembertől a megyei nagy tömegek — Kik vesznek részt a renvezetésével olyan szervezetnek nincsenek me- ai<cióink közben alakuljanak sportaktivisták irányítják a gyei, sőt országos hagyomáBirkózás Bátka József sikere Pécsett Felnőtt I. osztályú, szabadfogású minősítő versenyre került sor az elmúlt hét végén Pécsett. A pásztói színekben Bátka József (G2 kg) indult. Ezúttal is kitűnően harcolt, akciódús, stílusos birkózással szerezte meg csoportjában az elsőséget. Legyőzte a szegedi Pocsait, nagy riválisát, a nyíregyházi Fodort és a csepeli Kovácsot is. A súlycsoport aranyérméért a felnőtt válogatott kerettag Gellé- nyi (Bp. Honvéd) ellen mérkőzött. A piros-fehérek kitűnősége ügy lett a másik ágon csoportelső, hogy sikerült megvernie a válogatott második emh»»vét, a Bp. Spartacus birkózóját Kisst. Ez a siker annyira „felvillanyozta” Gel- lényit. hogy Bátka sem tüdta megállítani. Nagyon szoros mérkőzésén kétpontos vereséget szenvedett a pásztói fiú, és a második helyén végzett. Eredményével öttel gyarapodott minősítési pontjainak a száma. Ebben az évben Bátka mindig legyőzte Gellénvlt. A pécsi viadalon ez ugvan nem sikerült, a dicséret azonban kijár a Pásztói SE kitűnő sportolójának. Olyan mezőnyben lett második, ahol a magyar bajnok Orbán (Csenel) kivételével, aki ausztriai edzőtáborozáson tartózkodik, a súlycsoport legjobbjai mindannyian szőnyegre léptek. Jó rajt párbajtőrben (Kozák Mihály, az MTI ki- dúlt ebben a sportágban. Az küldött tudósítója jelenti orvosi vizsgálat szerint a vállClermont Ferrandból:) izmot sértette meg a penge, nem engedték tovább vívni, s Akik megszokták a vívónők feladta a még két hátralevő verseny közbeni sikolyait, asszóját. Így lett 8—4 a vég azonnal észrevették, hogy a eredmény, kis Anna-Rita Sparaciari Az esti döntőben a szovjet hagjában ezúttal több volt: együttes különösebb gondnél- ijedtség, félelem és fájdalom... kül 9—3-ra győzött az NSZK — Mindez Clermont Ferrand- ellen, s ebben a számban 13 ban szerdán délután a harma- világbajnoki elsőbbségét szedik helyet eldöntő magyar— rezte. Ezzel a lőrözők befe- olasz összecsapáson történt jezték versenyeiket, most már 6—5-ös állásnál, amikor Ko- csak a párbajtőrben (egyéni vács Edit már- 4—1-re veze- és csapat) és a kardban (esa- tett, újabb támadást kezcie- pat) van hátra a versengés, (nényezett. Az előbbiben — összesen 123Megindult, egy villanás alatt an indultak az egyéniben — összecsapott ellenfelével, aki már túlvannak az első megijesztő sikollyal a vállához próbáltatásokon, s jelenleg a kapott, összecsuklott a pás- főtáblán 16 vívó reményked- ton. Kovács előbb megdob- hét még a továbbjutásban. A bent, majd rémületében nem magyarok eddig remekül mert odanézr.i. visszafelé fu- helytálltak. Négyen a főtáb- lott és egy asztalra borult. Ián a következő párosításban Fokozta a drámai hangulatot, folytatják küzdelmüket: hogy amikor a berohanó olasz Dénes—Szabó (román), Szijj edzők kigombolták Sparaciari —Ganev (bolgár). Kolczonay öltözékét, belül minden piros —I. Borrmann (nyugatnémet), volt. Szerencsére nem vértől, Székely—Vaggoe (svéd), hanem a bélés volt ilyen szí- A kardcsapatbajnokságra nű, talán ez az erős anyag is 16 ország nevezett, a magyar hozzájárult, hogy Kovács el- válogatottnak az angolok, törött pengéje megakadt, s spanyolok és ausztrálok ellenem okozott olyan súlyos sé- r,i mérkőzése inkább bemeíe- ! rülést, mint. ahogy — sajnos, gítésnek. mint kemény csatá- —adóiján— I ilyen már többször is előfor- nak ígérkezik. ki azok a formák, melyek vámosunk sportolni vágyó fiatalmunkát, tekintik jainak, munkába járó dolgo- dítését: akik szívügyüknek a tömegsport fellen- testnevelő tanárok. zóinak igényeit kielégítik. Ügy véljük, hogy a tömegsporthoz olyan kell formálni volt sportolók és egyéb területeken dolgozó sportbarátok, közösségeket Az üzemi sportelnökök és a amelyeknek lakótelepi közös képviselők is kohéziós ereje az egészséges segítenek, tehát sok a tenni- testedzés. Ezek kialakításában kész emberünk. Meggyőzőszeretnénk segíteni rendezvé- désem, hogy az eddigihez ha- nyeink pontos előkészítésével sonló becsületes és lelkes műng - - - ... aJ! a és rendezésével. — Megalakulásuk kával bebizonyítjuk: erre óta mi- egyesületre szüksége volt lyen programokat szerveztek? városnak, s létrejöttével a tö- — Mi rendezzük a már ha- megsport helyzete tényleg a gyományossá vált Palóc Ku- fejlődés útjára lépett — mond- pa kispályás labdarúgótornát, ta befejezésül Terék Pál. Rekordszámú nevezéssel — 35 Vaskor István Sorsolás után: segítségkérés a rendőrségtől A Labdarúgó Kupagyözte- Még jól emlékeznek az sek Európa Kupájában a ked- 1974. évi UEFA Kupa döntő- di, zürichi sorsolás alapján az re, amikor a Feyenoord 2-0- Ajax Amszterdam a Totten- ra győzött a Tottenham el- liam Hotspur csapatával mér- len az amszterdami stadion- közik. Az első 90 percet szép- ban. Akkor az angol szurko- lember 16-án az amszlerdami lók Hollandiában még nem lá- ollmpiai stadionban rendezik tot botrányaorozattal hívtak meg. fel magúkra a figyelmet és Amikor az Ajax értesült az igen jelentős károkat okoztak ellenfélről, azonnal a rendőr- a stadionban is. séghez fordult segítségért, Az amszterdami rendőrség rendkívüli ovmtezkedeseket , akarnak tenni, hogv elkerül- lgeretet tett: mindeT1 rendben hessék az angol szurkolók hír- lesz, felkészülnek a botránv- hedt botrányait. hősök fogadására, NÖGRAD - 1981. július 10., péntek