Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-10 / 160. szám
Felhívás NÓGRÁD Kevesebb szamóca Gyenge év a bogyósokra Nógrádban 540 négyzetméteres gépműhely építenek a nagybárkányi termelőszövetkezetben az erő- és munkagépek javításának, karbantartásának korszerű körülmények között való elvégzésére. A téesz saját szerelöbrigádja a dabasi típusú köny. nyűszerkezetes műhelyt a betakarítás idejére összeszereli, várhatóan az új gabona tárolását is itt oldják meg a közeljövőben. Képünkön: Balya András építésvezető irányításával dolgoznak a szakemberek. Fiatal kombájnosok, figyelem! A pásztói Béke Mgtsz KISZ- alapszervezete kezdeményezésére a KISZ Nógrád megyei Bizottsága is csatlakozik a Nógrád megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége és a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya által meghirdetett kombájnosok versenyéhez. Felhívásunk jelmondata: „Fiatalok, mutassunk példát a gabona veszteségmentes betakarításában”! A verseny felhívása és értékelési rendszere a Nógrád megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége 2/1981. számú tájékoztatójában jelent meg, mely minden termelőszövetkezetben megtalálható. A tájékoztatóban megjelent verseny díjazásán felül a gabonabetakarításban legjobb eredményt elért 35 év alatti fiatal kombájnosok külön erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek az alábbiak alapján: I. díj: 2 000 forint, s ajándékserleg. II. díj: 1 500 forint, s oklevél. A legjobb ifjúsági kombáj- nosbrigád részére: 5 000 forint, s ajándékserleg. A versennyel kapcsolatban további felvilágosítást a KISZ- alapszervezetek titkárai adnak. KISZ Nógrád megyei Bizottsága Béke Mgtsz KlSZ-alap- szervezete ELSŐ LÉPÉS ÜNNEPE MÁTRANOVÁKON A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregysége immár hosz- szú évek óta önerőből, saját képzésű szakmunkástanulóival oldja meg létszámszükségletét. Ennek köszönhető, hogy a jelenleg valamivel több mint hatszáz fizikai munkást foglalkoztató termelőegység átlagéletkora alig haladja meg a harminc esztendőt. S hogy e folyamat tartós, annak bizonysága: a napokban újabb harminc, a nagybátonyi ipari szakmunkásképzőben sikeres vizsgát tett hegesztőt, vas- és fémszerkezeti laktost és esztergályost fogadtak ünnepélyesen felnőtt életük első lépéseként a gyáregység vezetői. Akik valamennyien Mátrano- vákon kezdték tanulmányaikat, s kivétel nélkül ott kezdik munkás hétköznapjaikat. A fiatalokról a vizsgabizottságok és az üzemek vezetői is elismerően nyilatkoztak, és hogy beilleszkedésük zökkenő- mentes legyen, ugyanazon brigádokba kerülnek vissza, ahol harmadévesként gyakorlati munkát végeztek. Nógrád megyében mintegy 1200 hektárnyi területen termesztenek a közös gazdaságokban bogyós gyümölcsöt. Az utóbbi esztendőkben ez a terület egyre csökken annak ellenére, hogy egy-egy évben kimagasló terméseredmények születtek, a felvásárlási árak emelkedtek, és javultak a szállítás és tárolás feltételei is. Több termelőszövetkezetben — elsősorban a nagyobb termőterülettel rendelkezőkben — mint például a szé- csényiben. a karancslapujtői- ben, a diósjenőiben. a varsányiban növekszik a bo- gyósgyümölcsűek területe az elkövetkező években. A többi nagyüzemben szinten marad. illetve az igen kis területtel rendelkezőkben fokozatosan felszámolják a termelést-, mert gazdaságtalan. Az idén nem ismétlődik meg a tavalyi jó termés a megyében. A szamóca — ennek szedése már befejeződött — a tervezettnél kevesebbet hozott mind árbevételben, mind mennyiségben. Ez a növény viselte el legnehezebben a tavaszi szárazságot. Sőt egyes helyeken — például Kallón — a fagy is károsított. A tervezett 50 tonna helyett tízet takarítottak be. A málnásokban — bár a hozamok nem rosszak — a múlt heti viharos szél okozott számottevő kárt. A szakemberek becslése szerint a néhány ór^s szélvihar hektáronként 3—400 kilogrammal csökkentette a termést. Ennek a keresett gyümölcsnek a betakarítása a megyében 70 százalékra áll. A feketeribizli is sokat szenvedett a kora tavaszi fagyoktól. Akad olyan gazdaság, ahol teljes egészében lefagyott. így az idén nem is kerül sor betakarításra. Annak ellenére, hogy az ágazat nem tartozik a döntő jelentőségűek közé, a megye nagyüzemeiben a nagyobb kiesések érzékenyen érintik a gazdaságosságot. Galba Éva (Salgótarján), Horváth Katalin (Balassagyarmat), Tóth Ágnes (Kisterenye), Szathmári Valéria (Balassagyarmat), Vörös Gabriella (Salgótarján), Szigeti Annamária (Karaneskeszi), Nagy Tamás (Kisterenye). A pajtások, valamint a közreműködő ifivezetők, táborvezetők részére a napokban postázta a megyei úttörőelnökség a részletes meghívót, de aki valamilyen oknál fogva nem kapta meg, ezúton kérjük, hogy ennek ellenére jelenjen meg a táborban. A kellemes egy hetet a gazdag program és táborpartnerek, kiváló úttörők, csehszlovák, finn pajtások garantálják. Tábomyitás tehát: július 14-én! Karancsberényben az iskola- igazgató irányítása alá tartozott. Július 1-től egy vezető óvónő irányítja a három óvodát, így egységesebb nevelési koncepciót tudnak megvalósítani a körzetben, ahol jó az óvodai ellátottság, mert minden óvodás korú gyermeket felvesznek. Naptár 1981. július 10., péntek Amália napja. A Nap kel: 4.57 —, nyugszik: 20.41 órakor. A Hold sel: 14.17 —, nyugszik: — árakor. Harmincöt évvel ezelőtt, 1946. július 10-én alakult meg a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a NÉKOSZ, amely 1946. és 1949. között a jelszabadulás után létesült népi kollégiumok központi szervezete volt. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás ma estig: gyakran változó, átmenetileg nyugaton is kissé megnövekvő, majd keleten lassanként csökkenő felhőzet, szórványosan — elsősorban keleten — gyenge esővel, futó záporral. A keleti országrészben időnként élénk északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: időnként megnövekszik a felhőzet, kissebb esők, záporesők elszórtan kialakulhatnak. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13, 18 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. — Húsz vagon. Megkezdődött az aratás a megye egyik legnagyobb gabonatermesztő gazdaságában, a pásztói „Béke” Termelőszövetkezetben is. Az első napon a három Claas kombájn húsz vagon búza le- aratásával örvendeztette meg a betakarításban részt vevőket. — Üj növény. Csillagfürt termesztését kezdték meg a Magyarnándori Állami Gazdaságban, csaknem 120 hektáron. A tervek szerint a tervidőszak végére az egész megyét ellátják ennek az értékes takarmánynövénynek termesztéséhez szükséges vetőmaggal. Munkavédelem VÁNDORLÓ kiállítás ROMHÄNYBAN A kiállítás megnyitóját a hét közepén tartották a Rom- hányi Építési Kerámiagyárban. A megnyitón jelen volt Fejes Balázs, az SZMT munkavédelmi főfelügyelője, a Nógrád megyei KÖJÁL is képviseltette magát. Zagyvái Gábor munkavédelmi irodavezető köszöntője után Fábri István gyárigazgató nyitotta meg a kiállítást. Szólt a munkavédelmi újítások jelentőségéről, szükségességéről. Örömmel beszélt gyári újítókról. A gyár vezetése a szakszervezettel közösen különös figyelmet fordít a munkavédelmi újításokra. Ezek elbírálása soron kívül történik. Szólott arról is, hogy az egyéni újítók mellett kollektívák, szocialista brigádok is hasznos újításokat dolgoztak ki. A vándorkiállítás megnyitóján a gyár szinte minden munkaterületéről képviseltették magukat a dolgozók. Július 13-ig tekinthető meg a hasznos kezdeményezés. Évente négy és fél millió tasak ÜJ ROPIÜZEM KARANCSLAPUJTÖN A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ-nek a Kiváló áruk fórumán is elismert terméke a Nógrádi ropogós sóspálcika. A megyeszékhelyen meglevő üzemében évente négy és fél millió tasakkal gyártanak belőle. A tervek szerint ezt hamarosan megduplázzák. Ka- rancslapujtőn, régi irodaépületet hasznosítva alakítják ki az új üzemet, ahol huszonkét dolgozónak nyújtanak kereseti lehetőséget. A napokban már megérkezett a ropit gyártó gép. s kedvezőek az előjelek ahhoz, hogy szeptember elsejével megkezdjék a termelést. Az új üzem létrehozásának költségei elérik a nyolcmillió forintot. ÓRIÁSI kereszt- rejtvény ötvenezer négyzetrácsból és 18 ezer kérdésből áll a világ eddigi legnagyobb keresztrejtvénye, amelyet két francia ke- resztreí“'vény-szerkesztő állított össze. Egyikük, Guy Brou- ty, a Le Monde című tekintélyes párizsi napilap munkatársa. Az öt méter hosszú és 3 méter széles keresztrejtvény óriás fekete kockáit úgy állították össze, hogy azok értelmes szöveget: ismert személyiségek szállóigéit alkotják. A monstrumot több részletben bocsátják a keresztrejtvényfej tők rendelkezésére. Az ügyeletes riporter telefonszáma: 14-596. Befőzési szezon Az utóbbi években a kínálat javulása, s nem utolsósorban az árváltozások „visszaszoktatták” a háziasszonyokat a zöldség és gyümölcs téli eltevésére. A házi konzerválás fellendülése tavaly területenként és időnként gondot is okozott, például a befőttes- üveg-ellátásban.. Miután a jelek szerint a befőzési kedv ném csökken, az Amfora ÜVÉRT Kereskedelmi Vállalat a tapasztalatokon okulva az idén biztonságos ellátásra készült fel. A vállalat, a tavaly forgalomba került 700 ezerrel szemben 1 millió 184 ezer befőt- tesüvegre kötött megállapodást a sajószentpéteri üveggyárral, amely 1,1 milliót már le is szállított. Az Amfora a szezon kezdetére feltöltötte a kiskereskedelmi hálózatot, s megállapodott a megyei kiskereskedelmi vállalatokkal, az áruházakkal, szövetkezetekkel abban, hogy amint fogytán a készlet, azonnal rendelnek. Befőttesüveg tehát van bőségesen, megfelelő a választék is, s az utánpótlás az üzletek igényeinek megfelelően folyamatos. A téli eltevéshez az üvegeken kívül is minden egyéb tartozék a háziasszonyok rendelkezésére áll. A legfontosabb házi konzerválószerek, a szalicil, a borkősav, a citromsav mind megtalálható részben az élelmiszerüzletekben, részben a gyógyszertárakban. Cukorból, ecetből minden igényt kielégítő mennyiség kerül forgalomba, s az üvegek lezárásához van elegendő celofán, pergamen, kötözőzsineg és befőttesgumi. lúlius 14-én kezdődik flz Úttörősarok sajtótábora Korábbi híradásunkhoz híven július 14-én, kedden délelőtt 11 órakor lesz az ünnepélyes megnyitása a Barátság nemzetközi úttörőtábornak Salgóbányán, az ifjúsági táborban. Ennek egyik altábara lesz az úttörő-sajtótábor, melynek résztvevői a következők: Becsó Zsolt (Pásztó), Cserhalmi Adél (Mátranovák), Mihalik Judit (Mátraverebély), Csonka Piroska (Salgótarján), Kádárkúti Enikő (Pásztó), Jankó Tamás (Tar), Kotroczó Róbert (Nádújfalu), Kukucska Erika (Vanyarc), Sándor Júlia (Salgótarján), Mocsári Nóra (Rétság), Túrái Gábor (Salgótarján), Singlár Katalin (Ce- red), Habina Éva (Nőtincs), Godó Csaba (Salgótarján), Tóth Szilvia (Mátraszőlős), Zsidad Erika (Karaneskeszi), Egységes irányítás Az óvodai nevelő munka színvonalának növelése érdekében integrált óvodai irányítóegységet hozott létre július'1-től a Karancslapujtői községi közös Tanács. Korábban a körzeti székhelyen és Karancsalján önálló irányítású óvoda működött, míg műsor KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25:"Mit kezdjünk a hulladékkal? 8.35: Romantikus muzsika. 9.00: A Manhattan Transfer együttes hangversenyfelvételeiből. 9.34: Béka, béka, brekeke. 10.05: Sirius kapitány fogságba esik. 10.35: A századelő irodalmának hetei. 10.40: Zempléni Mária népdalokat énekel. 11.00: Gondolat. 12.35: A kamarazene kedvelőinek. 13.16: A madarász. Részletek Zeller operettjéből. 14.01: Vörös rózsa. 2. (befejező) rész. 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Kóruspódium. 15.28: A Budapesti koncert fúvószenekar játszik. 16.05: Gátjaink térképe. 17.13: Faragó Laura, Martin János és Duga Ilona népdalokat énekel. 17.50: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 19.15: Zenekari muzsika. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30: Választóvonal. Üj muhi csata. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Rádiószínház bemutatója. 23.10: Antigone. Részletek Traetta operájából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: örökzöld dallamok. 9.36: Achillestől a Bánfi- hajszeszig. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Nótamuzsika. 13.15: Gyermekeknek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Tini-tonik. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Könnyűzene — hangszerszólók. 18.46: Primadonnák, bonvivánok — operettek. 19.26: Nemcsak vállalkozás. Lakatos Pál műsora. 20.00: Fél óra népzene. 20.33: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. A szavak felkelése. 21.36: Köszönöm a beszélgetést. 21.57: A tegnap slágereiből. 22.40: Házy Erzsébet Lehár operettjeiből énekel. 23.15: Nóták. MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, időjárás. - 17.05: Péntek este Észak-Magyarorszá- gon. (Hét végi programok). Szerkesztő: Imreh József. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Üdülési idény hatásai a MÁV- nál. — Átadták a 3-as főút miskolci átkelési szakaszát?) — Heves megyei zöldség-gyümölcs börze). — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 16.05: Hírek 16.10: Mérgezett forrás. Bolgár tévéfilm — SZ 17.15: Postafiók 250. SZ 17 30: Reklám 17.35: Keresztkérdés Fejtörőjáték - SZ 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna SZ 19 15: Esti mese SZ 19.30: Tv-híradó 20.00: Delta SZ 20 25: Cirkusz, cirkusz NSZK film SZ 21.20: Bérekről-jövedelmekről sokszemközt V'l.15: Tv-híradó 3. SZ *2 25: JO ÉJSZAKAI FELNŐTTEK! Én még kiskorú vagyok. Olasz film (18 éven felülieknek!) SZ 2. MŰSOR: 20 01: Beszédtéma — beszéljünk róla SZ 20.30: Ami a kiállítás mögött van. 21 10: Tv_híradó 2. SZ 2L30: Reklám 21.35: Vívó-világbajnokság BESZTERCEBÁNYA: 18 50: Fémből és kőből R. Szvoboda szobrászművész 19.10: Esti mese 19.20: Idő járásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-híradó 20.00: Mogador lakói. * ^ncia tv.sorozat 7. 21.05: Műsor a határőrség napja alkalmából % 22.05: Ez történt 24 óra alatt 22.20: Zoni ezredes verziója Szovjet bűnügyi film 23.45: Joan Manuel Serrat. Kubai zenés film 0.05: Hírek MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4 és háromnegyed 6-tól: Üzenet az űrből. Színes, szinkronizált japán fantasztikus kalandfilm. Este 8-tól: Discomozi. Lemezlovas: Bagó László. — Az áldozat. Színes magyar bűnügyi film. — Ifjúsági-művelődési ház: A két aranyásó. NDK film. — Balassagyarmati Madách: Elment az asz- szony. Színes szovjet film. Este 10-től: örült nők ketrece. (16). Színes, szinkronizált francia—olasz filmvígjáték. — Pásztói Mátra: Münchhausen báró csodálatos kalandjai. Színes. szinkronizált francia rajzfilm. 18 órától DISCOMOZI! Esős vasárnap. Magyar film. — Szécsényi Rákóczi: A mérkőzés (16). Színes magyar film. — Rétság: Vágta (14). Színes szovjet történelmi kalandfilm. — Kisterenyei Petőfi: Az első nagy vonatrablás. Színes angol kalandfilm. — Érsekvadkert: óvakodj a törpétől! (16). Színes, szinkronizált USA filmvígjáték. — Nagy- lóc: Piedone Egyiptomban. Színes, szinkronizált olasz kalandfilm. Július 10., péntek. 22.25: Én még kiskorú vagyok. Olasz film NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottság, ás a Nógrád megyei Tanács lapja Fdsrerkesztd: GOTYAR GYULA. 'Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc Imre tér < Telelőn: 10-977, Főszerkesztő: tl-5M Sportrovat: 11591 Kiadja a Nógrád megyel Lapkiadó Vállalat. Felelós kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótaiján. Palócé Imre tér 4. Telelőn: 12-5*2. Telex: 229 109 Irányltószám: siói. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra Sí forint, negyedévre i02 forint, egy évre «00 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat >101 Salgótarján. Palóca Imre tál 4. Pt.: w tcicád, veselő: KELEMEN GÁBOB Igazgató. Indexszám: 25 Dri HU ISSN 0133-láSS