Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)

1981-07-09 / 159. szám

Jogi tanácsadó / MAGÁNTULAJDONŰ lakás S BÉRLETÉNEK felmondása K. Miklós balassagyarmati olvasónk és csa­ládja még tanácsi kiutalás alapján költözött egy családi házba bérlőnek. Azóta a tulaj­donosok többször változtak, de bérleti jogvi­szonyukat senki sem vitatta. A legújabb tu­lajdonos azonban felszólította olvasónkat, hogy záros határidőn belül költözzenek ki az általa felajánlott másik lakásba, mert a külön épületben levő háromszobás lakásra családos fia részére van szükség. A felajánlott lakást egyelőre nem fogadták el, és a felmondás jogosságá^,is vitatják. Felmondhat-e a tulaj­donos a felszólításban meghatározott címen, illetőleg per esetén a bíróság milyen szem­pontok szerint bírálja el a megfelelőség kér­dését, kérdezi olvasónk. Az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 76. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a nem ál­lami tulajdonú lakások bérbeadói a lakás bérleti jogviszonyát felmondhatják akkor is, ha a lakásra maga vagy közeli hozzátarto­zója részére igényt tart, illetőleg a lakás le­bontására hatósági engedélyt kapott és a bér­lő részére egyidejűleg másik megfelelő, ugyan­abban a városban levő — beköltözhető — lakást ajánl fel. A megfelelőség kérdésének vizsgálatánál fi­gyelembe kell venni mindkét lakás komfort- fokozatát, alapterületét, műszaki állapotát, lakóhelyiségei számát, a településen belüli fekvését, továbbá, hogy a lakásbérleti jogvi­szony az egész lakásra, vagy csupán annak egy részére terjed-e ki, valamint azt, hogy a bérlő a lakás épületen belüli fekvésére te­kintettel nerú kerül-e hátrányosabb helyzet­be. A bérlő olyan szobaszámú lakásra tarthat igényt, mint az általa használt lakás. Ha azonban ez a lakás meghaladja a tanácsi bér­lakásra megállapított lakásigény mértékének felső határát, a bérlő csak e mértéket meg nem haladó szobaszámú lakásra tarthat igényt. Olvasónk annak idején a három gyer­mekét is figyelembe véve ötödmagával köl­tözött a lakásba. Jelenleg viszont, miután gyermekei már elköltöztek, csupán másodma­gával lakja a háromszobás lakást. Ez a szo­baszám pedig meghaladja az igényüknek tör­vényben meghatározott lakószobák számát, amely két személyig egy-két lakószoba lehet. Szabadon álló (kertes) épületben levő la­kás helyett zárt sorú épületben felajánlott lakás is megfelelő, ha az előírt egyéb felté­teleknek megfelel. A felajánlott lakás akkor is megfelelő, ha a lakások közötti eltérést a felajánlott lakás más előnye kiegyenlíti. MÁSODÁLLÁSBÓL SZÁRMAZÓ KERESET BESZÁMÍTÁSA A NYUGDÍJAZÁSNÁL S. Sándorné salgótarjáni olvasónk már több éve két munkahelyen dolgozik, még­pedig főállásban napi hat órát, a másodál­lásban pedig napi négy órát. Nyugdíjazás előtt áll, ezért megkérdezte főállásának ve­zetőit, hogy mennyi nyugdíjra számolhat. El- keresítették, mert válaszuk szerint a másod­állásából származó keresetét figyelmen kívül fogják hagyni. Ez esetben pedig nagyon ke­vés nyugdíjra számolhat. Valóban így van ez, kérdezi olvasónk. A másodállásból származó keresetet való­ban figyelmen kívül kell hagyni a nyugdíj­alap megállapításánál. Ebből a szempontból tehát valóban igaza van munkáltatójának. Leveléből azonban azt olvastuk ki, hogy ol­vasónk nem másodállásban, hanem mellék- foglalkozásban végzi tevékenységét a másik munkáltatónál, mert a két munkahelyen vég­zett munka nem esik azonos időtartamokra, második munkaviszonya tehát nem másodál­lás, hanem mellékfoglalkozás. Ez azért lé­nyeges, mert a jogszabály egyértelműen ki­mondja; a másodállásból származó keresetet a nyugdíj megállapításánál nem lehet figye­lembe venni, a mellékfoglalkozásként fennálló munkaviszonyból származó keresetet viszont — időarányosan — figyelembe kell venni, fel­téve, hogy a dolgozót főfoglalkozásában a meg­állapított törvényes munkaidőnél rövidebb időre alkalmazták, főfoglalkozásában tehát a törvényes munkaidőt nem dolgozza le. Az időarányos rész ez esetben azt jelen­ti, hogy a mellékfoglalkozásban elért kere­setből annyi időre jutó részt lehet számítás­ba venni, amennyi a főfoglalkozása szerinti időt a törvényes munkaidőre kiegészíti. Ha tehát olvasónk főfoglalkozásában a törvé­nyesen előírt napi munkaidő nyolc óra, a mellékfoglalkozásából származó kereset napi két órájára jutó részt lehet a nyugdíjalapba beszámítani. Dr. J. S. Eredményes fél év A Fémbútoripari Szövetkezet rétsági telepén eredményesen zárták az első fél évet. Az üzemben olasz licenc alapján gyermeksportkocsik gyártása folyik, amely iránt nagy kereslet mutatkozik. Képünkön: Kothen Franciska és Kökény József a kocsik összeállí­tását végzik. Diákok nyári gyakorlaton Saroglya, mint gyaloghintó... Hat hónap húsokkal Több területen növelte teljesít­ményét » Karancs Húsipari Szö­vetkezeti Közös Vállalat idén az első tél évben. Az egység kü­lönböző módon alkalmazkodik a változó körülményekhez és a kü­lönféle okból módosuló vevői igé­nyekhez. A nettó árbevételük elérte a száznegyvenötmillió forintot, s ti- zenkilencmillióva! haladta meg az előző év azonos időszakában be­folyt summát. A növekedésnek — az illetékesek tájékoztatása sze­rint — csak egy része származik az időközbeni ármódosításokból, másik része a teljesítménynöve­lés eredménye. Nyereségként je­lölt mutatójuk négymillió-kétszáz­ezer forint az év élső hat hó­napjában; ez az 1980-as első fél évhez képest félmillióval na­gyobb. Húskészítményekből januártól június végéig több mint hétszáz- kilencven tonnát gyártottak. Ez a mennyiség az 1980-as első fél évben mérthez viszonyítva lé­nyeges előrelépést mutat, ám számításba kell venni, hogy ta­valy kiterjedt karbantartási mun­kálatok miatt bizonyos mértékig visszafogták a termelést. Érzé­kelhető ez abból is, hogy ugyan­csak tavaly, a második fél év­ben több mint nyolcszáz tonna készült náluk ebből a termékből. Tőkehúsból egyébként növelték az eladott mennyiséget, ami nyolc- százhetvenhét tonna volt az év első felében. Teljesítménynövelésről tanús­kodik a levágott disznók száma is. A vizsgált időszakban 23 ezer 21 sertésnek oltották ki az életét a vállalatnál, mintegy félezer­rel többnek, mint az előző év azo­nos idején. Összes munkájával az éves terv ötvenegy százalékát teljesítette a Karancshús; az eredménytervnek ötvenhat százaléka vált valóra ed­dig. Pontban munkakezdéskor érkeztem a salgótarjáni besz- terce-lakótelepi építésveze­tőséghez, némi kíváncsisággal, vajon, a néhány napja szak­mai gyakorlaton levő diákok és vezetőik mennyire tartják a munkaidő kezdetét. Emiatt bírálat nem érheti őket, perc­re pontosan, beöltözve, még egy kis munkakedvve] is meg­áldva láttak hozzá a Madách Imre Gimnázium és Szakkö­zépiskola „építőiparis” diák­jai teendőjükhöz. — Nem vagytok még álmo­sak, nem lenne-e jobb vala­mivel később kezdeni a mun­kát? — kérdem az egyik cso­portot, akik malteros lapáttal, spaklival meg efélékkel föl­fegyverkezve bandukolnak az F—7-es épület felé, amely még csak az ötödik szintnél tart. Éppen felénél, s ez a MÁR VÉGET ÉRT a köszön­tés sorozata. A kazári Kómár Gábort, a munkásmozgalom régi harcosát 70. születésnap­ja alkalmából számosán kö­szöntötték. A családtagok mel­lett ott voltak az ünneplők so­rában a megyei, a járási párt­bizottság küldöttei, régi har­costársak, veteránok. A sok virággal díszített udvar, a ta­karos porta újból a családé maradt. — Már vasárnaptól tartott a köszöntés vagyis az ünneplés. Sok szenvedésre emlékeztünk ezekben a napokban. Persze kijutott az örömből is. Elő­kerültek a felszabadulás előt­ti dokumentumok, néhány röplap, a nevemre szóló régi okmányok között a letartózta- tási parancsok eredeti példá­nyai, az internálás véghatáro­zatai. És büszkén mutattam vendégeimnek a felszabadu­lás után kapott okleveleket, .emléklapokat, kitüntetéseket, közöttük is az 1967-ben ka­pott a Szocialista Hazáért Ér­demérem kitüntetést — em­lékezik a beszélgetés során Kómár Gábor. Sok szenvedésre emlékez­tünk. Így fogalmazott a het­venéves, a munkában meg­rokkant. a sok üldöztetésben részt vett és most idegileg rendkívül kimerült idős em­ber. Mit is takar ez az egyet­len mondat? A többi között azt, hogy édesapját már az első világháborúban elveszí­tette és hárman maradtak testvérek. Az özvegy édesanya ö‘pengős segélyt kapott ne- gvedmagára. Ebből a csekély összegből legfeljebb papírru­hát, fa talpú bakancsot és szandált tudott vásárolni a há­rom gyermeknek. Az anya sze­génysége miatt sokszor csak Sok emlékeztünk... Hosszú évekig éljen boldogságban zabkenyérre futotta, abból is kevésre. Nagyon sokat nélkü­löztek Kómár Gáborék. Aztán az emlékezés köze­pette arról is szó esett, hogy 1926 októberében már a ka­zári bányánál dolgozott, és 1926. november 2-án tagja lett a szakszervezetnek és a párt­nak is. Maga mondta el az emlékezés során: — Amikor 1927-től szoros kapcsolatot tartottam Domon­kos Ferencékkel, ők két éven át tanítottak Marx, Engels és Lenin tanaira. így kerültem a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja kazári sejtjének szervezetéhez, mint masodtit- kár. Aztán kapcsolatot te­remtettem a salgótarjáni elv­társakkal. Benkö Antalék vol­tak az összekötőim, ök lát­tak el sajtótermékkel, köny­vekkel, röplapokkal és egyéb, a kommunista eszméket hir­dető termékekkel. Ezeket az anyagokat barátaim, elvtársa­im nem csak a bányászok, ha­nem a parasztok között is ter­jesztették. Aztán a lebukás: 1929 júniusában a kistere- nyei csendőrség kommunista szervezkedés és tiltott sajtó­termékek terjesztése vádjával letartóztatott. Két héten át kínoztak. A csendőrségi sze­nesólban lábon fogva akasztot­tak fel és úgy vertek gumi­bottal. .. Domonkost elvitték, engem pedig három hónapig csendőri felügyelet alatt tar­tottak. Ezután még többször megvertek, mert nem vallot­tam. Keserves napokat kellett átélni... A szenvedésekről emlékez­tünk. A munkát, kenyeret kö­vetelésekről, az újabb letar­tóztatásokról, a röplapok ter­jesztésétől egészen 1937 tava­száig, amikor Belgiumba si­került szöknie. Kómár Gábor itt sem pihent. Kereste a kap­csolatot a Belga Kommunista Párttal, a szakszervezettel, amit meg is talált, s ott is bekapcsolódott a mozgalom­ba. Sőt Belgiumban gyűjtést is szervezett a spanyol szabad­ságharcosok megsegítésére. A sok szenvedés között kí­nozta a betegsége és a fel- gyógyulás utáni hazatérés vá­gya Magyarországra, szülőföld­jére, Kazárra. Mint kommu­nistát toloncolták át a hatá­ron. Budapesten már várták a rendőrök, ő azért megtalál­ta a kapcsolatot elvtársaival. Nem pihent, terjesztette to­vábbra is a politikai sajtót, a Népszavát, az Ifjú Proletárt, az Űj Márciust. Az emlékezetből nem ma­radhatott ki a meghurcolás sem. Mezőcsát, Fülek, Losonc szerepelt állomásain. A harcban nem lehet meg­állni. Kómár Gábor ismét ha­zatért és részt vett a szak- szervezet újjáalakításában. Herman Ferenc mellett dol­gozott, mindaddig míg 1944 áprilisában a homokterenyei csendőrség le nem tartóztatta. A főszolgabírói fogda, a bag. lyasaljai, a zagyvapálfalvai csendőrség, a budapesti And- rássy úti fogház, a Mosonyi úti toloncház egy-egy állomá­sa Kómár Gábor életének mindaddig, míg a nagykani­zsai internálótáborban a fel­szabadító Vörös Hadsereg ka­tonái nem köszöntötték az elgyötört internáltakat. — A sok szenvedés után végre szabadon dolgozhattunk. Szovjet elvtársaink arra kér­tek, hogy rendet, fegyelmet, nyugalmat teremtsünk a köz­ségben. Ez meg is történt. Megalakítottuk a pártot, s 1945. január 4-én 675 párttag az alapszervezet titkárának választott. Eleget tettünk a nép kérésének. Nyugalmat te­remtettünk, beindítottuk a ter­melést. A felszabadulás előtti de utáni időben is folytatott harcomat a pártért, hazámért, a szabadságért tettem. így lett a sok szenvedésből örömteli élet... Kómár Gábor hetvenedik születésnapjára küldött leve­lében a megyei pártbizottság a többi között ezt írta: „Szív­ből kívánjuk, hogy még hosz- szú évekig éljen boldogság­ban, élvezze gazdag és küz­delmes életének megérdemelt gyümölcsét”. MIT IS LEHETNE még a sok szenvedés, az öröm után kívánni a 70. születésnapját ünneplő Kómár Gábornak? Azt, hogy a megyei pártbi­zottság kívánsága teljesüljön. Somogyvári László nem túl távoli jövőben át­adásra kerülő, mintegy har­mincmillió forintért épülő lakóépület még meglehetősen, zord látványú. Körbe állványo­zott, huzatos, belül sötét, s nem ritkán balesetveszélyes. A diákokat csöppet sem za­varja, hiszen ez az építőipari munka velejárója: a nehéz munkakörülmények, a korai kezdés, s a nem éppen ideá­lis feltételek. A 17 fős diáktársaság mun­kájával, fegyelmével - nagyjá­ból elégedett Radics István kőműves szakoktató, mint mondja életüli első nyári gyakorlatán sem túlterhelni, sem alábecsülni nem szabad a gyerekeket, így az úgyne­vezett betonegyengetést, az aljzatbeton készítését kapták feladatul. — Egy szintet 2 nap alatt teljesítünk — mondja Radics István —, ugyanezt a munkát a 6 fős, kőművesbrigád egy nap alatt látná el. Tehát szá­munkra is sokat jelent, hogy ez idő alatt kőműveseink má­sutt, fontosabb munkát végez­hetnek. A diákok már kevésbé elé­gedettek ezzel a munkával. Únják, szeretnének mást csi­nálni. — Egyhangú így az egész nap — vélekedik Szabó And­rás és Magnucz Tamás. Mindkettőjükön bőre szabott munkaruha, imitt-amott mal­terfoltokkal, dehát nem di­vatbemutatón vagyunk. — Azt ígérték, hogy komolyabb melót is kapunk, például az Albafal-szerelést. Míg beszélgetünk, a többiek ímmel-ámmal dolgozgatnak. Ketten visznek egy vödröt, néhányan pedig kisebb cso­portba verődve trécselnek. — Itt az egy hónap alatt bi­zonyára még jobbon „összeve­rődik” az iskolai társaság, jobb közösség alakulhat ki — jegyzem meg a fiúknak. — Sőt, még jobban szét­esik! — válaszolják. — Mert néha már-már ölre megyünk egy-egy munkáért. Azért ve­szekedünk, kinek jusson több sóder, cement, vagy éppen vitatkozunk: kié legyen a sep­rű, aki támaszkodik rá vagy pedig, akinek takarítania kell... Az elégedetlenkedő hangok ellenére mindössze egy ízben kaptak komoly figyelmeztetést a rendetlenkedők. Azt is azért, mert a két fiú fölültetett a saroglyára egy lánykát, s így akarták cipelni akárcsak haj­danán a gyaloghintóbán tet­ték — a hercegkisasszonyok­kal. De félre a tréfával, mint, ahogyan a Nógrád megyei Ál­lami Építőipari Vállalat mű­vezetője Mester József Is tet­te: — Első haragomban hazai akartam küldeni őket — mondja, —, de aztán enged­tem belőle. Végül is egy-egy igazolatlan órát írtam be. Persze, hogy nem nagy vét­ség volt, de meg kell tanul­niuk, hogy a munkahely nem játszótér! A II/b-ben 22 fiú és 13 lány tanul, őszintén szólva, kissé meglepő, tény, hogy egyre népszerűbb a „gyengébb nem” körében is az építőipari szak­ma. De mit mondanak erről a legilletékesebbek ? — Ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor meg kell mondani, hogy nem a malteros ládák között képzel­jük el a jövőnket — mondják egyöntetűen a lányok, név szerint: Szabó Anita, Vies Judit és Vezsenyi Zsuzsa. — Szeretjük a rajzokat, a ter­vezést, s nem titkolt vá­gyunk, hogy majdan meg­próbálunk továbbtanulni is. ők a fizetésüket keveslik elsősorban. Ugyanis ki-ki mi­nősítése alapján 300—500 fo­rint közötti pénzösszeget kap­hat az egyhónapos nyári gya­korlat eredményeként. Ez va­lóban nem horribilis összeg, de nem is ez bosszantja őket, hanem az, hogy osztálytársa­ik között akad olyan, aki ugyanezen gyakorlatért — igaz más vállalatnál —nyolc- forintos órabért kap... Vies Jutkának, ha már nem sike­rült ilyen helyre kerülnie, au­gusztusban lehetősége nyílik zsebpénzének gyarapítására. Mint mondja Siófokon egy gyermeküdülőben kapott fel­szolgálói munkalehetőséget, kétezer forint fizetségért. Má­sok is próbálkoznak, Magnucz Tamás például egy zöldség­árusnál segédkezik majd, a megegyezés szerint 1700 fo­rintért. XXX Amikor régi szakmunkások beilleszkedési, pályakezdési nehézségeikről szólnak, gya­korta meghatározó esetként említik az első „találkozást a munkával”, amelynek emlékei nem csak a sztorikra szorítkoz­nak, hanem a munkamorál, s egyáltalán az egész munkafel­fogás szempontjából meghatá­rozó jelentőségűek. Hogy ez milyen lesz, jórészt csak évek múltán derül ki. Talán ezért is még több odafigyelést, tö­rődést érdemelnének a jövő építőipari dolgozói. (tanka) NÖGRAD - 1981. július 9., csütörtök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom