Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-17 / 166. szám
Siker az OB-n! A salgótarjáni könyvesbolt legfiatalabb „dolgozói” Harsány! Hajnalka, Nagy Zoltán, Simkó Jenő. Az általános iskolás diákok mesés és képeskönyveket kínálnak kortársaik-. nak — Fotó: Gyurkó — Az MHSZ salgótarjáni mo- deüezőklubjának három tagja vett részt a Győrben megtartott hajómodellező országos bajnokságon. A nagyszabású verseny reményeinket jócskán meghaladó eredményei zárult. Az ifjúsági versenyzők között induló László Zsolt élete első OB-ján közel száz induló közül bejutott az első öt közé, a DX kategóriában. Ugyanebben a kategóriában a felnőttek között induló Hav- ran László 11. lett. * A legeredményesebb versenyző Pákozdy Mihály DM kategóriában változó szélviszonyok mellett — az 5. helyet szerezte meg. Másnap az egyenletesen fújó erős szelet kihasználva a D 10. kategóriában az elérhető maximális pontszámmal országos bajnok lett, s egyben elérte az I. osztályú minősítést. A vert mezőnyben volt a kategória világ-, valaminftöbbszörös Európa-bajnoka! Ugyanezen a szerencsés napon a salgótarjáni versenyző a DX kategóriában is indult, s a világbajnoki második helyezett Vönöczki Andrással vívott helyosztó futam megnyerésével, ugyancsak első helyezést ért el. A mostoha körülmények között tevékenykedő klub versenyzőinek eredménye arra mutat, hogy a minőségi sportban is kimagasló eredményt elérő modellezők támogatást érdemelnek. Az eredmény értékét növeli, hogy megyebeli hajómodellező még sohasem állhatott az országos bajnokság dobogójának legmagasabb fokára, s főleg nem kétszer egy verseny alatt. Kút a téren Még a vezetékes víz is a forrás üdeségével csobog a salgótarjáni Tanácsköztársaság téren, a Karancs Szálló előtt felállított ivókútból, mely minden külön ceremónia nélkül csütörtöktől várja a szomjazókat, akik a betonrengetegből sugárzó meleg elől keresnek enyhülést. Az egyszerűségében szép henger alakú testet Ambruzs Éva keramikusművész tervei alapján süttői mészkőből —, magyar márványnak is mondják — faragták ki. A városban ez a második ivókút, melyet régóta kértek a tér „törzsvendégei”, kismamák, nyugdíjasok, fiatalok és korosab-, bak egyaránt. Reméljük, meglevő és születő parkjainkban továbbiak követik majd! A képen az első „nem hivatalos műszaki ellenőrök”. (gy. p. felv.) Tegnap értekezletet tartott a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat, amelyre a szocialista brigádvezetők és üzletvezetők mellett meghívták a szállító partnerek képviselőit is. A tanácskozás célja az volt, hogy a korábban szak- szervezeti fórumokon elfogadott hatodik ötéves terv tennivalóit ismertessék a vállalati kollektívával és megvitassák a feladatokat. A vállalati tervben továbbra is első helyen szerepel a tömegétkeztetés, ezen belül a diákétkeztetés színvonalának, minőségének javítása. Jelenleg harminc iskola diákjait látják el, ezt a számot ötvenre szeretnék kiegészíteni. Szó esett az akkorra már általánosan bevezetett Ötnapos munkahetéről. Az emberek szabad ideje növekedik és ez Budapesten tartja soron következő kongresszusát — július 20—22. között — a gyermek-ideggyógyász világszövetség. A rendezvénynek a budavári palota ad otthont, ahol öt kontinens 30 országának neves szakemberei vitatják meg e szakterület legújabb eredményeit. Egyebek között az idegrendszer fejlődési rendellenességeiről, a gyermekkori agy- és gerincvelő-daganatokról, valamint a gyermekkori koponyaséa vendéglátástól is külön tennivalókat kíván. A nyitvatartási időt praktikusabban szeretnék megállapítani, vagyis szombaton, vasárnap, tovább tartanak majd nyitva bizonyos üzletek, műsoros rendezvényekkel kedveskednek a vendégeknek. Mivel sok a hétvégi kerttulajdonos, jobb ellátásra van szükség Saigon, Eresztvény- ben, Salgóbányán. A régi üzleteket felújítják, bővítik és új pavilonokat helyeznek el. Több lesz a szerződéses üzemeltetésű üzlet, amelyek a változatos vendéglátást teszik lehetővé. A vállalat a boltok felújítására a hatodik ötéves tervben ötvenhárommillió forintot költ. Lényeg, hogy a nehezebb gazdasági körülmények között is javuljon az ellátás színvonala. rülésekról cserélik ki tapasztalataikat. Ez utóbbi témakör megbeszélését sürgeti az a tény is, hogy a gyermekkori koponyasérülések száma évről évre növekszik hazánkban is. A magyar gyermekidegsebészet eredményeinek világszerte kivívott elismerését bizonyítja a kongresszus budapesti megrendezése. A szakmai programot a hazai gyógyító intézetek látogatásával egészítik majd ki. ( in gyűjtötték az elmúlt évek folyamán. Az egyszerűségükben szép népi bútorok mellett, paraszti munkaeszközök, faragott pásztorbotok, mintázott faedények láthatók gazdagon hímzett térítők, népviseleti ruhák társaságában. A kiállítás augusztus 15-ig tekinthető meg Rétságon. próbasütés ték. A hiánypótló munkák elvégzése után, rövid időn belül megkezdődik a prőbasü- tés. Ügy tervezik, hogy augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén hozzáfognak a „valódi” munkához. Naptár 1981. július 17., péntek. Endre, Elek napja. A Nap kel: 5.04, nyugszik: 20.36 órakor. A Hold kel: 20.52, nyugszik: 5.09 órakor. ötven évvel ezelőtt, 1931. július 17-én érkeztek meg az Egyesült Államokból az Atlanti-óceánt átrepülve leszállás nélkül Bicskére Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor, az első magyar óceánrepülők. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, sokfelé ismétlődő záporral, zivatarral. Megélénkülő, a Dunántúlon megerősödő déli, délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 28, 31 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: eleinte még időnként erősen megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok várhatók. Később kevesebb lesz a felhő, több a napsütés, és a szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 17 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) * csapadék az ország területének 40 százalékán várható. — A Galériából Salgótarjánba. A Magyar Nemzeti Ga- léria anyagából nyitottak szerdán poszterkiállítást a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban. A több mint húsz színes nyomat Csontváry Kosztka Tivadar munkásságát mutatja be. VAROS a meddőhányón Az ukrajnai Makejevka város építészmérnöki főiskolájának diákjai tervet dolgoz- tak ki a szénbányák meddőhányóinak beépítésére, hogy a jövendő építészek arra a következtetésre jutottak, hogy a közepes méretű meddőhá- nányókon öt-hét ezer lakosú kényelmes mikrokerület létesíthető. A régi hányok legyalult felületére, ahol a leülepedett kőzet rendkívül szilárd, több emeletes házak, a lejtőkön pedig teraszos házak építését javasolják. A szabadon maradt földterületeket pedig, talajfelújítás után, fásítani lehet. EGY ÉJSZAKA KÉT BETÖRÉS Július 14-én éjszaka Salgótarjánban két betörés is történt. A KlOSZ-székház büféjéből a betörők néhány üveg italt és mintegy százötven forintot vittek el oly módon, hogy az üzletvezető megtévesztésével zárás után bentmaradtak az épületben, majd az ablakon keresztül távoztak. A betörést reggel fedezték fel, a rendőrség azonnal megkezdte a vizsgálatot Ugyanezen az éjszakán Zagy- vapálíalván, a Hősök úti élelmiszerbolt hátsó bejárati ajtaját is kifeszítették ismeretlen tettesek. Téliszalámit, italokat, turistaszalámit, kávét, egyéb élelmiszereket és némi váltópénzt vittek el az üzletből. A nyomozás reggel megkezdődött és a rendőrség Horváth Ernő, foglalkozás nélküli, 41 éves, Salgótarján, Hősök út 38. szám alatti lakos személyében rövid időn belül elfogta az élelmiszer- bolt betörőjét. A vizsgálat tovább folyik. „KOHÄSZOS” ÜDÜLÖK Ezen a nyáron több mint ezren üdülhetnek a Salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozói közül. Az első és az utolsó turnus _ immár hagy ományosan — a nyugdíjasoké, százhatvan idős embert lát vendégül a vállalat teljesen ingyenesen Zsórin, illetve Berekfürdőn. Előnyben részesülnek a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelők. Eddig tizenegy többgyermekes család pihent a vállalati üdülőkben, két család pedig szakszervezeti beutalót kapott. Ha az édesanya és az édesapa is a Kohászati Üzemek dolgozója, teljesen ingyenes az üdülés. Ameny- nyiben valamelyik szülő másutt dolgozik, csak az ő részét kell megfizetni. Két, gyermekét egyedül nevelő szülő is díjtalanul vehette igénybe a beutalójegyeket. A vállalatnak három üdülője van — Balatonszemesen, Zsóriban és Berekfürdőn — ezeket minden évben felújítják, rendbe teszik, megszépítik. Emellett faházakban is pihenhet hétről hétre jó néhány család. Az első fél évben további kétszáz dolgozónak jutott szak- szervezeti üdülőjegy az ország legszebb részein, Soprontól kezdve Debrecenig. Motoroscsizma Komlóról Motoroscsizmát készítettek az országutak két keréken járó vándorai számára a komlói Carbon Könnyűipari Vállalat tervezői. A különleges lábbelik mintapéldányait angol megrendelőik kérésére állították elő, de a hazai kereskedelem is érdeklődik az új termék iránt. A színes bőrcsizma acélpánt betéttel megerősített vastag szára nemcsak az időjárás viszontagságaitól, de a sérülésektől is jobban védi viselőinek lábát. Az új motoroscsizmák oldalcsatokkal záródnak, így az évszaktól és az öltözet vastagságától függően szabályozni lehet száruk méretét. A Carbon legújabb termékét Pécsett, az ipari vásáron mutatta be a közönségnek, s ha a kereskedelem igényli, megkezdik a sorozatgyártását is. — Különleges pók. Indiában felfedeztek egy új pókfajtát. A világ minden más élőlényétől abban különbözik, hogy tizennyolc évig is el tud lenni táplálék nélkül és még mindig tovább tud élni. — Szerződés. A Salgótarjáni Ruhagyár szerződést kötött a Balassa Ruházati Szövetkezettel a közelmúltban. Célja, az értékesítés közös szervezése, a technológiai és üzemszervezés összehangolása, valamint a szakemberképzés megoldása. — Várják a jelentkezőket. Sokan érdeklődtek a Salgótarjánban vasárnap megrendezendő bűvöskocka-verseny iránt, amelyet az ifjúságiművelődési házban tartanak vasárnap délelőtt tíz órai kezdettel. A verseny rendezői elmondották, hogy akinek kedve van, a helyszínen nevezhet,’ ki-ki a saját kockáját forgathatja. A verseny úgynevezett „felmenő” rendszerű, és az első öt helyezett jut el az országos versenyre. — Rekonstrukció. Jó ütemben folytatódik a balassagyarmati kórház rekonstrukciója. Tegnap a városgazdálkodási vállalat dolgozóinak lelkiismeretes munkája nyomán megtörtént a korszerűen felújított műtőtraktus műszaki átadása. — A Mátrában másodszor virágzik az akác. A kiterjedtebb akácoserdőkben több helyen hívogatják magukra a figyelmet a fehér fürtök. Ebből a néphit szerint jó babtermésre, másutt viszont szőlőtermés kedvező alakulására következtethetnek. Jogosítvány nélkül FÄNAK ütköztek Súlyos baleset történt szerdán a kora esti órákban Kar- tal és Kálló közötti földúton. A fiatalkorú K. György az apja tulajdonában levő személygépkocsi vezetését átengedte a vele egy községben lakó ismerősének, a 20 éves Urbán Károly gépszerelőnek. A fiatalember az említett helyen nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladva kisodródott és egy fának ütközött az autóval. A kocsit vezető, ám vezetői engedély- lyel nem rendelkező Urbán, és a vele utazó K. György is súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit vizsgálják. Rétság Szlovák néprajzi kiállítás A megyei nemzetiségi napok rendezvényeként kiállítás nyílt tegnap Rétságon, az Asztalos János Művelődési Központban. A kiállítás anyagát a balassagyarmati Palóc Múzeum „adta kölcsön”. A néprajzi, népművészeti tárgyakat, használati eszközöket Nógrád megye szlovák lakta településeKorszerű üzem Rövidesen Csütörtökön megtartották a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat korszerű, új süteményesüzemének műszaki átadását. Az üzemet a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakemberei építetGESZTENYE —, AMI TÖLGY Az abháziai hegyi védett nem szereti a hó közelségét, terület kutatói meglepődtek, a hideget. Aztán megfej tődött amikor 1600 méterrel a ten- a rejtély: a fák termése — gerszint felett, a hegyekben makk volt. Kiderült, hogy gesztenyefaerdőre bukkantak, gesztenyefa levelű tölgyekről Ismeretes, hogy a gesztenye van sió. A ritka erdőt vé- ezer méter felett nem él meg, detté nyilvánították. Budapesten tartiák a gyermekideggyógyász világszövetség kongresszusát műsor PENTEKí KOSSUTH RADIO: 8.25: Oj sebészkés: a lézer. 8.35: Scheidt: Szvit. (Reneszánsz rézfúvós-egy.). 8.44: Ravel: A pásztoróra. Egyfelvonásos vígopera. 9.33: Cickom, cickom. 10.05: Sirius kapitány veszélyben. 10.35: A századelő irodalmának hetei. 10.40: Lakatos Mihály népi zenekara látszik. 11.00: Regélő színházépületek. I. rész. 12.35: Híres előadóművészek felvételeiből. 13.44: Leveleskönyv: Móra Ferenc levelei. 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Maria Callas opera- felvételeiből. 16.05: Rádiószínház. Háború volt. 16.53: Jeanette MacDonald énekel Herbert Szerelmesek című filmzenéjéből. 17.13: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. 17.36: Vendég Itáliában. 18.01: A Vándor kórus énekel, vezényel: Révész László. 19.15: Goluza úr halála. 20.05: Beethoven: IV. szimfónia. 20.43: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc— Harsányi Zsolt operettjéből. 21.20: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.32: A New York-i filharmonikus zenekar játszik. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Andor Ilona énekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Slágermúzeum. 9.21: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Petress Zsuzsa operettdalokat énekel. 14.00: Kettőtől ötig. 17.07: Játék a Balatonnál. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Hilde Güden és Mario Lanza operettfelvételeiből. 19.03: Nosztalgiahullám. Del Shannon. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Válogatott embermesék. 21.32: A tegnap slágereiből. 22.20: Kellemes pihenést 1 MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek, időjárásjelentés. - 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon. Szerkesztő: Jakab Mária. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Fogadják az új búzát a miskolci malomban. — Rádióiránymérő körzeti bajnokság Egerben. —■ Egy panaszos levél nyomában.) — 18.25—18.30: Lap-és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 16.50: Hírek. 16.55: Búrt Bacharach. Angol zenés film. (Ism.) SZ. 17.40: Reklám. 17.45: öt perc meteorológia. SZ. 17.50: Iraki folklór. SZ. 18.10: Részletek egy meg nem írt emlékiratból. 19.00: Reklám. SZ. 19.10: Tévétorna. SZ. 19.15: Esti mese. SZ. 19.30: Tv-híradó. SZ. 20.00: Delta. SZ. 20.25: A fele sem Igaz! 20.55: Egy humorista elment. 21.40: JŐ ÉJSZAKÁT FELNŐTTEK! Mennyei leányzók. Magyarul beszélő NSZK filmsorozat V/3. rész: A cowboy útja Spanyolországba (16 éven felülieknek!). SZ. 22.40: Tv-híradó 3. SZ. 2. MŰSOR: 20.01: Régészet a Dél-Alföldön. 20.20: Az ítélet. Magyar beszélő csehszlovák tévéfilmsorozat. VI/1. rész: Az emlékezetkihagyás. 21.05: öt perc meteorológia (Ism.) sz 21.10: Tv-híradó 2. SZ. 21.30: Szemle. Társadalomtudományi körkép. BESZTERCEBÁNYA: 18.25: Bratislava! magazin. 18.40: Tévétorna. 18.45: Ausztrál természetfilm. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Cseh film Karel Capek regényéből. 21.25: Szórakoztató vetélkedőműsor. 22.05: Ez történt 24 óra alatt 22.20: Mogador lakói. Francia tévésorozat. 8. rész. 23.25: Gustáv Bron és • együttesének dzsesszműsora. 0.50: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Nevem : Senki. Színes, szinkronizált olasz—francia—NSZK western. — Balassagyarmati Madách: Languszta reggelire. (14) Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. — Pásztói Mátra: Ki beszél itt szerelemről (14) Színes magyar filmvígjáték. — Szécsényi Rákóczi: Harmadik típusú találkozások. I—II. (14) Színes USA fantasztikus film. — Rétság: A svéd, akinek nyoma veszett. (14) Színes magyar—NSZK svéd bűnügyi filfn. — Kisterenyei Petőfi: Üzenet az űrből. Színes, szinkronizált japán fantasztikus kalandfilm. — Ér- sekvadkert. Mindhalál4zene. (16) Színes, zenés amerikai film. — Nagylóc: A pogány madonna. Színes magyar bűnügyi filmvígjáték. NÖGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977* Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Stelefon: l2-i»42. Telex: 229 109, Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 100 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558