Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-13 / 137. szám
Gyógypedagógiai intézet Pasztán Az ütemtervnek megfelelően halad Pásztón a 120 férőhelyes gyógypedagógiai intézet építése. Az épület szerkezete elkészült. A NÁÉV szakemberei .jelenleg a belső válaszfalazást, víz-, fűtésszerelést és tetőfedési munkát végeznek. — bábel-felv. — Képzőművészet a középiskolákban Időszerű, hogy minden középiskola eredeti műalkotással is rendelkezzen. Megvalósítható ez az igény, hiszen nő a művészek és a művek száma, közel ötezer alaptag működik, s indokolt, hogy az új alkotások közösségi, hatótérbe kerüljenek. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a középiskolákba kerülő képzőművészeti alkotások szinte új nevelői státust helyettesítenek, esztétikai ügyeletükkel fegyelmet, tiszteletet parancsolnak. Az elmúlt években árnyálódott középiskoláink képzőművészeti élete, bővültek az egyes formák és módszerek. Eleve azzal, hogy több helyen az új épület új monumentális mozaikkal is bővült. Így a tokaji gimnáziumban Bakallár József, a kecskeméti szakközépiskolában Óvári László alkotása révén. Vásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnázium díszkútját Kamotsay István tervezte, s igen színvonalas Táncsics-portrét adott át Raj ki László szobrászművész a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumnak. Oj vonás, hogy egyre több középfokú intézmény vállalkozik kiállítások rendezésére. Kimagasló a kiskunhalasi Szilády Áron, a ráckevei Ady Endre Gimnázium tárlatprogramja, s az is köztudott, hogy a ráckevei gimnáziumban megvalósított Ady-galéria közel száz műtárgyat birtokol Ferenczy Béni, Varga Imre, Vecsési Sándor, Domonkos Béla, Ligeti Erika, Kiss Nagy András, Gacs Gábor, Csik István műalkotásaiból. Papp László váci kezdeményezése is figyelemre méltó. Fotósorozatokat készített időszerű évfordulókra Móra Ferenc, Radnóti Miklós, Lenin, Móricz Zsigmond és Bartók Béla archív emlékanyagából, s ezen fotódokumentációkat közreadta Vác valamennyi középiskolájának vándorkiállítás keretében. Molnár Elekné, a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónőképző rajztanára mindent lerajzoltat tanítványaival, ebből különös rajzos napló kerekedett a városról és környékéről. Somodi László festőművész a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium rajztanára. Minden érettségitablót ő és tehetséges tanítványai terveznek, sok diákrajz díszíti a folyosókat, a művészettörténet mesterműveinek társaságában. Minden, vagy pontosabban majdnem minden a középiskolák rajztanáraitól függ, hiszen a diák mindenütt tehetséges, valamire vár, s ha értékkel közelítenek irányába — azonnal baráti módon fogadja. Ezt a lehetőséget továbbfejleszteni, bővíteni — feladatunk. A hazai és a külföldi múzeumok vendégkönyveiben számtalan beírás érzékelteti, hogy középiskoláink utazási kedve számottevő, s az arány egyre nő. Külön öröm, hogy a szakmunkásképző intézetek képző- művészeti élete is komolyan fejlődik. Példa érre Kiskun- lacháza, ahol külön kis galéria is létesült az itt tanító nevelők és tanítványok munkáiból. Hol mutatkoznak hiányok? Elsősorban a szakköri munkában. Szükséges lenne neves művészek bekapcsolása ebbe a tevékenységbe, hiszen ez önmagában jelentene értéknövekedést és a magyar képzőművészet utánpótlásának biztosítását. E ma még ritkaságnak tűnő diákképzőművész- körök számára üdvös lenne országos pályázatokat hirdetni, hogy serkentse az ambíciókat. Tarthatatlan ugyanis, hogy az országos középiskolai tanulmányi versenyek nem fordítanak elég gondot a képzőművészetre. Pedig csak az átható és sokirányú gondoskodás pallérozhatja ifjúságunk vizuális kultúráját, segítheti őket abban, hogy képzőművészetünk új művelőivé és új közönségévé váljanak. L. M. I Népszínházi operaest Két egyfelvonásos egy műsorban Nem az első eset, hogy a Népszínház örvendetesen megújult operatársulata két rövid lélegzetű zeneművel Jelentkezik egyetlen színházi estén, nagyon is jól érzékelhető koncepció szerint Emlékezzünk csak a két évvel ezelőtti pa- lotási országos bemutatóra, amikor Szőnyi Erzsébet Vidám sirató egy bolyongó porszemértés Schubert Asszonyháború című daljátékát láthattuk. A műveket több mint kétszáz év választja el egymástól; az első a legközelebbi múlt népéletét idézi, a második a rokokó századát. Azonos tény előtt állunk az operatársulat mostani, legújabb bemutatója, A Patikus és a Hét falu kovácsa esetében is. A régmúlt és a nemrég kerül egymás mellé, ízeket, élményt adva a két kor muzsikájából, színpadi, alkotói és emberi szemléletéből. A patikus szerzője Joseph Haydn, Schubert kortársa, a klasszikus zene virágkorának egyik elindítója, az Eszterhá- ziak udvari zenésze, háziszerzője, a Hét falu kovácsának zenéjét Tamássy Zdenkó írta, mai zeneszerző, Szőnyi Erzsébet kortársa. Jelenkorunk történeteit — pontosabban lehetséges történeteit — szólaltatják meg valamennyien, csupán az eltelt évszázadok teszik kosztümössé — némelyik mai néző számára ezért, mondanom sem kell, oktalanul érdektelenné — Schubert és Haydn vígoperáit. Ilyen értelemben muzeális jellegű a Goldoni-vígjátékon alapuló A patikus is, noha, megfosztva keletkezési idejének sallangjaitól — például rizsportól, parókától, piperkőcségtől —, nagyon is mai történetet követhetünk végig. S ez a mai történet ugyanakkor jövőbeli is — annyira emberi. Hiszen csontvázára csupaszítva a patikus, a férfi és nő szerelméről, az ember egymás iránti vágyakozásáról szól, tehát „míg ember él a földön” ki- pusztíthatatlan. A hét falu kovácsa Nadá- nyl Zoltán egyetlen verses játéka, s a zeneszerző dicséretére (meg a színházéra) szolgál, hogy felfedezte értékeit. Humor és líra keveredik benne, őszinte emberi érzésekkel. világos, tiszta gondolatokkal. Tamássy—Nadányi daljátéka nem egyéb színpadra (rótt és azon megjelenített himnusznál, mely a munka embert teremtő, embert formáló nemesítő erejét, szerepét zengi De ugyanúgy, mint a patikus, nem szolgál szenzációs szellemi felismeréssel. nern_esoládkoztat rá új gondolatodéra. csupán — és ez most saját jelentésénél sokkal többet jelent — régieket idéz fel élvezetes, fordulatos, humoros történés formájában. A szigligeti híres kovácsot csak ideig-óráig kötheti gúzsba a gróf úr csengő aranya, szakmájának szeretete erősebb, s hamarosan újra felcsendül a kovácsüllőn a kalapács, elhallgattatva a csúfolódó embereket. Hiába: az örömmel végzett munka kölcsönzi az embernek a legnagyobb boldogságot. Kertész László rendező — az említett korábbi bemutatópárhoz hasonlóan — jó zenei és színpadi érzékkel nyúlt a két egyfelvonásoshoz. Gondolatilag, a megvalósítás színvonalában illeszkednek egymáshoz a darabok. A fiatal énekesek a második évad végére teljességgel beértek, s harmonikus együttest alkotnak régi, tapasztalt kollégáikkal, akik még a Déryné Színház kenyerét fogyasztva, a jelenleginél mindenféle szempontból nehezebb körülmények között alapozták meg hírnevüket, szereztek egy maroknyi közönségbázist — falvakban — az opera számára. A fiatalok — Palojtay Zsuzsa, Jászter Mari, Bihari Tóth Zsuzsa és a többiek — ígéretes énekesi és színészi képességekkel bírnak, s mát most emlékezetes pillanatokat képesek szerezni a közönségnek. A régiek közül Vajda Dezső, Németh Tózsef, Iván József. Kálny Zsuzsa és Zöld Ildikó nevét említem, akik a hetvenes évek eleji-közepi társulatban is bizonyították operaszínpadra termettségüket. Az 1978 óta működő Népszínház négy egyfelvonásos operaelőadását ismerve — utólagosan kijelentve —, Indokoltnak érzem a változtatást. EzT a magasabb színvonalú. kulturáltabb, művészhez illőbb munka minduntalan bizonyítja. Az operatársulat Kertész László vezetésével egységes szellemű és felelősségű, ütőképes együttessé ko- vácsolódott. olyan közösséggé, amely egyenrangú a Népszínház bármelyik társulatával. S ezt azért hangsúlyozom, mert előzőleg nem volt így és természetes sem. ma viszont már csak ilyen igényességgel szabad a vidéket járva is színpadra lépni. Az előadás tánctervezője Barta Judit volt, a díszleteket Makái Péter, a jelmezeket Rimanóczy Yvonne tervezte valamennyien képességeikhez ' méltó eredményességgel. A közel húsz tagú zenekar szintén elismerést érdemel. Kijár ez a közönségnek is — Pásztón, Nagybá- tonyban, Palotáson, ahoí június első hetében egymás után kétnaponként játszották a két vígoperát — mely hálás taps- .sal jutalmazta a művészeket. Csupán azt fájlaljuk — s ezt mondván, vállaljuk a „stílustörést”, hogy a recenzióhoz szorosan nem tartozó dologról szólunk —, a kelleténél és a lehetségesnél általában kevesebb néző tekintette meg az előadást. Nyílt titok: a közönségszervezésben nagyon sok a tennivaló. Sulyok László Házassági hirdetés Egyrészt jó tulajdonságom az, hogy jó étvágyam van. És ha ebből a szempontból nézzük a dolgot, akkor jól is főzök. Másrészt azonban a kollektívában nem mindenkivel vagyok jóindulatú, sokat traccsolok telefonon, olykor eltitkolom, hol mit lehet szerezni. Szeretek nagy titokban valami értékes, divatos holmira szert tenni, aztán, ahogy felveszem, mindenki elámul: hol vetted? — A mamámtól kaptam ajándékba! — felelem. Egyrészt, cigarettázom. Ez igaz ugyan, de naponta egy csomagnál többet sohasem szívok. Másrészt nem mindenkinek jut eszébe az, hogy lila szoknyához narancssárga blúzt varrasson. Ez a fantázia netovábbja! Azután tetőtől talpig olyan őszinte, világos, egyszerű és együgyű vagyok, mint egy gyermek. De azután egyszerre teljesen átalakulok, egy csapásra gyakorlatias, fegyelmezett, koncentrált leszek. Máskor pedig fogyni kezdek. Fogyok, egyre csak fogyok, míg jól be nem lakmározom. Akkor azután hízom, hízom, hízom. Míg csak szerelmes nem leszek. Akkor megint fogyok. Míg végül alaposabban meg nem ismerem a férfit, hogy milyen is valójában. Ezután megint hízni kezdek — a bánattól. Tartalmas életet élek. Tatyjana Orlova 27. — Azért a rezsije csak több lesz — akadékoskodik az IM-es Trabantos, akiben már dolgozik egy kis irigység, és legalább némi elégtételt szeretne hallani. — Több, persze, hogy több! De nehogy azt higgye ám, hogy annyival, amennyivel nagyobb meg jobb a lakás. Ha- .vonta valami 1600 Ft. Mert 455 a törlesztés, 519 a közös költség és 600 a fűtés. Aztán ehhez jön még ugye a villany, gáz, telefon. Na dehát... Mindenki gratulál neki, és most már hagyják, hadd menjen , fel, és mondja el a feleségének is az örömhírt. Együtt száll be a liftbe a tanárcsaláddal, s minthogy ők az ajtószomszédok is, a büszke beszámolót megtoldja egy meghívással. — Majd ha beköltöztünk, eljönnek hozzánk a tanár úrék, és megnézik a lakást! Majd meglátják, hogy micsoda kilátás van onnan! Egyenesen a margitszigeti állatkertre! És tudja, szomszéd úr, miért örülök én még ennek a lakásnak? Hogy a gyerekeim már nem ilyen prolikörnyezetben nőnek fel! A lift kattanva áll meg a hetediken, és a tanárnak ugyancsak erőlködnie kell, hogy úgy tegyen, mintha nem hallotta volna ezt az utolsó mondatot. 4 NÓGRÁD — 1981. június 13., szombat ESTE HÉT ÖRAKOR valóban megkezdődik a fáklyás felvonulás. Már teljesen sötét van — hiába volt még a napközben nyári meleg, azért csak ősz ez már, a korai sötétedésből is látni — jól érvényesül hát a fáklyák egybefolyó lángja. Különösen innen, a panelház ablakaiból. A tűzfolyó felkanyarodik az Árpád-hidra, eltűnik a margitszigeti bejárónál, ott aztán áttérve a visszafelé jövő sávba, ismét felbukkan a híd közepén. A rendőrök leállítják a forgalmat, hogy szabad utat biztosítsanak a felvonnulók- nak, a tűzoltók pedig készenlétben állnak, hogy szükség esetén beavatkozhassanak. Tehát végül is sok felhajtással jár, és egyáltalán nem olcsó mulatság egy ilyen fáklyás felvonulás. Úgyhogy ebben nem volt igaza a buszsofőrnek, aki csak ennyit mondott az útvonalmódosításra felkérő rendőrnek: „Fáklyásmenet?! Olcsó játék, hülye gyerekeknek?!” Ahogy a visszatérő felvonulók a Váci útról befordulnak az Árpád-híd étterem elé, áthaladva a villamossíneken és az úttesten, az egész lángoló menetoszlop a SZOT-székház üvegablakaiban tükröződik, s minél közelebb ér az esti műsor színhelyéhez, tükörképe is annál magasabbra kúszik. Itt már rendező gárdisták, rendőrök és tűzoltók futkosnak a fáklyások között.. A tűzoltók kezében vízzel teli vödör, azokba kell belemártani az égő csonkokat. Szép lassan ki is alszik mindegyik, s a szélső panelház bejárata elé emelt színpadot már csak a reflektorok világítják meg. S ebben a pillanatban felbomlik a rend, megbomlik a fegyelem. A reflektorfényben megcikkan egy fehér papírkorong, amely egy fáklya visszafogó tányérja volt. Pörögve száll az ötödik emelet magasságáig, úgy hogy az ablakban könyöklő lakók reflexszerűen kapják hátra a fejüket, de a villanó papírbumeráng szinte az orruk előtt megbicsaklik a levegőben és élesen vágódik lefelé. A színpadon két ifjúgárdista állítja be a mikrofonállványt, s a lecsapódó korong egy mellettük álldogáló rendőr sapkájára zuhan, pontosabban a sildjére, s olyan szerencsétlenül üti le a sapkáját, hogy az nem esik le, hanem valamiképpen rászorul a rendőr arcára. Az áldozat ettől a váratlan támadástól teljesen megzavarodik, nem érti, hogy mi történt vele, s kétségbeesett komikus mozdulatokkal két kézzel cibálja le arcáról a tányérsapkát. E rendkívüli műsor láttán harsány és gúnyos nevetés hullámzik végig a sötét parkban éppen elhelyezkedő tömegen. A főszereplő ettől még jobban megzavarodik, és amikor végre megszabadul álarcától, dühösen ugrik a mikrofon elé. „Éelszólítom az angyalföldi ifjúsági napok meg- I nyitóünnepségét — harsogják körben a hangszórók —, hogy I a rendbontó és fegyelmezetlen tevékenységtől messzemenően I tartózkodjon!” Ettől a felszólítástól aztán elszabadul a pokol. A közön- j ség vad hahotában tör ki, s a következő pillanatban már ! tízesével, húszasával röppennek föl, majd kiszámíthatatlanul ■ csapódnak a tömeg közé a fáklyák visszafogó tányérjai. Jó ; ideig eltart, amíg sikerül lehűteni az ifjúságot és összeszed- - ni a korongokat. A rendezők úgy vélik, hogy ha elkezdik a ! műsort, a tömeg abbahagyja ezt az átkozott dobálódzást. s I ezért meg is jelenik a dobogón egy hosszú fehér ruhás lány és szavalni kezd. Garai Gábor Hazám című versét mondja, nagy elszántsággal s egyre elkeseredettebben, mert szemlátomást senki sem figyel rá, s hiába vakítja el a reflektor- fény. ezt azért ő is látja vagy érzi. Hősiesen végigmondja a verset, végül már a sírással küszködve, azután mégis meghajol, s igyekszik nyugodt, egyenletes léptekkel elhagyni a színpadot. Utána a KISZ-titkár lép a mikrofon elé. Zakója zsebéből néhány papírlapot húz elő, s arról olvasva üdvözli a jelenlevőket. és megnyitja a tíznapos rendezvénysorozatot. Rövid beszéde tele van mozgalmi zsargonnal, előre gyártott beszédfordulattal, az újságokból ismert politikai jópofás- kodással. Olyan ismerős ez a szöveg, hogy amikor elkezd egy mondatot, a közönség közül néhányan szavalókórust alkotva a szónokkal együtt fejezik be, együtt mondják az utolsó szavakat. Végre bejelentik az est fénypontját: a folk-beat együttes műsora következik! A tömeg felsikolt, fütyül, éljenez, miközben a zenekar tagjai kipakolják a hangszereiket. A zenészek testre feszülő, csillogó ingekben vannak, a nyakukban vékony bőrszíjakon mindenféle vacakok lógnak, az egyik szakállas figura bal fülcimpáján nagy aranykarikát visel. Az énekes pipískedő, gyanús mozdulatokkal megy a mikrofonhoz, s valami furcsa, idegenes hangsúllyal, elhúzva és íel- kunkorítva a szavak végét, beleüvölt. (Folytatjukl
