Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
Egész nap edzőnek lenni Mindennek más az optikája a kispcáró! Már sokszor beszélgettünk. No nem hivatalosan, amúgy barátilag. Nem azért, mintha nem lehetett volna írni már korábban is róla, csak valahogy mindig elhárította a személyével kapcsolatos kérdéseket. Inkább csapatáról, játékosairól s a játékról beszélt. A játékról, amely szent a szemében. Tanítványai, a Bgy. SE labdarúgói váltig hangoztatják, hogy mesterük, Czimmermann Gyula, egéfz nap, mondhatni főfoglalkozásban a futballról beszél. Ügy hiszem nem járnak túl messze az igazságtól, legfeljebb azt felejtik el, hogy talán éjszaka is a futballról álmodik. „Minden ellenkező híresztelés ellenére már gyerekkoromban is labdával és gólra játszották a futballt” — beszélt ironikusan a kezdetekről. az újpesti évekről. Azt panaszolta. hogy a rongylabda, a grúnd eltűnése olyan vesztesége sportéletünknek, amelyet máig sem tudott pótolni a magyar futball. „Most modernebbek a módszerek, mégis gyengébbek az eredmények. Valahol elveszett a játék öröme. Most kezdünk csak ráébredni, hogy játszatni és játszatni kell a gyereket. Természetesen szükséges az általános képzés, csak a labda mindig legyen lábközeiben. Aztán valahol a munkamorál körül sincs minden rendben, nem tudnak szenvedni a mai srácok a sikerért.” A régi idők focija ma már csak nosztalgia. Ügy vagyunk vele mint Rousseau a természettel. Vágyunk vissza hozzá, de. tudjuk, anakronizmus lenne tegnapi, tegnap előtti módszerekkel formálni a holnapot. Az edző Czimmermann módszereit nem csupán a gyarmati csapat eredményei, hanem a játékosok is dicsérik. Főleg a mester következetessége az, ami osztatlan elismerést vált ki a tanítványokból. Olyan légkört tud kialakítani a csapat háza táján, amit divatos szóval,.alkotónak” nevezhetnénk. „Az az igazán jó edző, aki ráéréz. mikor kinek, menynyit kell edzeni, s közel tud kerülni a sportolókhoz. Nem haverkodik velük, de élvezi bizalmukat. így aztán el tudja hitetni a játékosokkal, hogy amit követel tőlük, azt saját érdekükben kell megtenniük. Mert csak a hittel végzett, komoly munkának van értelme és eredménye.” Ez már a tizenharmadik kispadon töltött esztendje, s a „szerencsétlen szám” hozta számára a sikert. Mert, hogy a tavaly még kiesésre állt Bgy. SE idei szereplése siker, abban senki sem kételkedik. „Ha babonás lennék, ez lenne kabalaszámom. Mert eredményünkhöz jóadag szerencse is járult. A vezetők munkája sem lebecsülendő, bár az utóbbi időben furcsa dolgokat tapasztalok. Nem mindenben támogatnak. Nem érzem már azt a feltétlen bizalmat, amit idekerülésemkor. Olykor olyan vádak is érnek, amelyek szinte a becsületsértés határát súrolják. Az okokat nem tudom. Munkám, életmódom úgy hiszem mellettem szól.” Még egyéves szerződés köti a klubhoz. Sajnálatos lenne, ha a jó eredmény összefogás helyett ellenségeskedést szülne. A balassagyarmati mérce magasra lett állítva, s pont egy alacsony kis ember, csendben, szerényen segített emelni a lécen. „A sikerből is okulni kell! Én igyekeztem minden mesteremtől ellesni valamit. Kalocsaitól keménységét, Kemény Tibi bácsitól intuitív képességét. Hogy mit tanácsolnék a fiatal edzőknek? iTalán azt, hogy egész nap edzők legyenek. Higgyenek a munkában, s ne kapkodjanak. Kerüljenek közel a játékosokhoz és a vezetőkhöz, de legyenek következetesek. Tartsák szem előtt, hogy mindig a csapat érdeke az első. A kompromisszum még nem föltétlenül megalkuvás.” Mindezt belülről. hévvel magyarázta. Szóba hozta a válogatottat is. Aztán visszakanyarodott, szakmájához, s bizonygatta, hogy a kispad- ról mindennek más az optikája. Az utóbbi szavakat néhány szurkoló is hallotta, s lelkesen bólogatott hozzá. Nem véletlen, hogy hittek neki. Eredmény van mögötte... Kiss László Eredmények, táblázatok Labdarúgás Pásztói járás. Felnőttek: Csécse—Vanyarc 8—0, Szirák —Erdőtarcsa 4—1, Ecseg—Bér 3—0, Palotás—Tar 5—2, Kis- bágyon—Héhalom 3—2, Buják—Pásztó II. 5—1, Erdőkürt —Felsőtold 4—1, Mátraszőlős —Hasznos 2—Z A bajnokság állása 1. Erdőkürt 29 26 1 3 133- 25 53 2. Palotás 29 23 3 3 105- 26 49 3. Ecseg 29 17 6 6 107- 57 40 4. Buják 29 17 2 10 97- 63 36 5. Felsőtold 29 15 6 8 83- 62 36 6. M.-szőlős 29 12 7 10 75- 66 31 7. Hasznos 29 13 4 12 80- 70 30 8. Pásztó n. 29 14 2 13 85- 77 30 9. Kisbágyon 29 13 2 14 61- 76 28 10. Szirák 29 11 4 14 56- 67 26 11. Héhalom 29 10 4 15 57- 90 24 12. Tar 29 9 4 16 49- 81 22 13. Csécse 29 8 3 18 53- 91 19 14. Bér 29 7 3 19 52- 87 17 15. Vanyarc 29 5 3 21 39-114 13 16. Erdőtarcsa 29 4 2 23 35-110 10 Ifjúságiak: Csécse—Van yarc 3—0, Szirák—Erdőtarcsa 3—0, Ecseg—Bér 3—0, Palotás—Tar 2—0, Kisbágyon—Héhalom 0—5, Erdőkürt—Felsőtold 6—0, Mátraszőlős—Hasznos 0—1. A bajnokság állása 1. Palotás 27 22 2 3 96-23 46 2. Erdőkürt 27 21 4 2 83-20 46 3. Buják 27 21 1 5 87-27 43 4. Felsőtold 27 16 5 6 86-37 37 5. Hasznos 27 15 2 10 62-45 32 6. M.-szőlős 27 11 7 9 65-51 29 7. Ecseg 27 11 6 10 50-42 28 8. Szirák 27 11 4 12 55-55 26 !). Csécse 27 11 1 15 36-54 23 10. Vanyarc 27 8 5 14 31-52 21 11. Bér 27 6 6 15 26-68 18 12. Tar 27 7 3 17 26-74 17 13. Háhalom 27 7 2 18 37-68 16 14. Erdőtarcsa 27 4 4 19 24-85 12 15. Kisbágyon 28 5 2 21 34-97 12 Salgótarjáni járás. Felnőttek: Karan csalja—Mihálygerge 0—6, Nógrádmegyer—Cered 2—0, Ipolytarnóc—Rónafalu 2—0, Karancskeszi—Mátrave- rebély 3—0, Tarnavölgye— Karancsság 0—2, Kis-Zv. Tsz SE—Karancsberény 1—2, Ság- újfalu—Ménkesi Bányász 4—4. A bajnokság állása 1. N.-megyer 27 21 4 2 67-28 46 2. M. Bányász 27 18 5 4 80-25 41 3. M.-gerge 27 17 5 5 61-26 39 4. Kis-Zv. Tsz. SE 27 16 5 6 58-28 37 5. K.-berény 27 16 4 7 80-41 36 6. Ipolytarnóc 27 16 3 8 78-43 35 7. Cered 27 13 4 10 66-45 30 8. Etes 27 11 3 13 43-57 25 9. Karancsság 27 12 1 14 63-65 25 10. Ságújfalu 27 9 5 13 45-63 23 11. Tarnav. SE 27 8 6 13 44-58 22 12. K.-alja 28 613 47-99 12 13. M.-verebély 27 3 6 18 35-73 12 14. Rónafalu 27 4 4 19 39-94 12 15. K.-keszi 27 4 3 19 20-77 11 Ifjúságiak: Karancsalja— Mihálygerge 0—2, Nógrádmegyer—Cered 1—5, Ipolytarnóc —STC III. 1—1, Karancskeszi —Nagybátony II. 0—7, Kis-Zv. Tsz SE—Karancsberény 1—1, Szalmatercs—Ménkesi Bányász 4—0. A bajnokság állása 1. Cered 25 18 5 2 103- 33 41 2. Nagyb. n. 26 18 5 3 84- 30 41 3. Sz.-teres 25 16 5 4 102- 24 37 4. Kis-Zv. TSZ. SE 25 15 5 5 65- 28 35 5. Tnolvtarnóc ?5 14 5 R *»3 6. N.-megver 25 14 A 7 61- 51 32 7. STC III. 25 12 3 10 52- 44 27 8. M.-gerge 25 10 5 10 43- 54 25 9. K.-berény 25 8 4 13 48- 58 20 10. Etes 25 6 5 14 48- 6? 17 11. Karancsság 25 7 1 17 31- 80 15 12. Ménkesi B. 25 6 2 17 36- 79 14 13. K.-alja 26 3 3 20 36-112 9 14. K.-keszi 25 1 4 20 16- 98 6 A bajnokság állása 1. Szügy 2. ít.-vadkert 3. örhalom 4. Bércéi 5. Rimóc 6. Nagylóo 7. Deltár 8. Patak 9. Hont 10. N.-sipek 11. Mohora 12. N.-marcal .13. N.-kövesd 14. Herencsény 15. Szanda 28 20 4 4 87-51 44 28 20 3 5 97-46 43 28 19 3 6 73-31 41 28 14 5 9 74-52 33 28 14 4 10 59-48 32 28 11 7 10 43-47 29 28 11 4 13 57-75 26 28 11 5 12 62-57 25 27 9 6 12 44-51 24 23 10 4 14 63-65 24 28 11 2 15 63-67 24 27 8 7 12 51-80 23 28 6 6 16 32-62 18 28 5 6 17 33-65 16 28 4 6 18 50-91 14 Ifjúságiak: Bércéi—Szanda 1—1, Patak—Nógrádsipek 1—1; örhalom—Dejtár 8—0, Mohora—Érsekvadkert 2—4, Nóg- rádmarcal—Herencsény 1—lj Hont—Nógrádkövesd 5—0, Szügy—Nagylóc 5—0. A bajnokság állása 1. N.-sipek 2. Hont 3. örhalom 4. É.-vadkert 5. Szanda 6. N.-marcal 7. Bércéi 8. Patak 9. Rimóc 10. Dejtár 11. Szügy 12. Herencsény 13. Nagylóc 14. N.-kövesd 15. Mohora 27 19 3 5 74-35 41 26 18 4 4 66-29 40 28 16 6 6 74-35 38 28 16 3 9 54-46 35 28 12 9 7 56-37 33 27 13 4 10 67-53 30 28 12 4 12 70-68 28 28 13 2 13 58-57 28 28 13 1 14 76-56 27 28 10 5 13 48-69 25 28 10 4 14 53-58 24 28 8 8 12 45-60 24 28 7 4 17 34-89 18 28 5 5 18 40-80 15 28 4 2 22 35-78 10 B csoport, eredmények: Hugyag—Patvarc 3—0, Csitár— Magyarnándor 3—3, Nógrád- szakál—Ludányhalászi 1—1, Cserháthaláp—Cserhátsurány 1—1, Hollókő—Ipolyszög 2—6, Csesztve—Becske 4—1. A bajnokság állása Járási „B” csoport. Felnőttek: Szarvasgede—Kalló 3—6, Ecseg II.—Egyházasdengeleg 5—4. A bajnokság állása 1. Kálló 2. Ecseg n. 3. E.-dengele? 4. Szarvasgede 4 4 - - 17- 7 8 42-2 14-12 4 4 2 - 2 13 14 4 4 - - 4 8-19 Balassagyarmati járás. A. csoport, felnőtteredmények: Bércéi—Szanda 7—5, Patak— Nógrádsipek 4—0, örhalom— Dejtár 6—2, Mohora—Érsekvadkert 4—2, Nógrádmarcal —Herencsény 1—4, Hont— Nógrádkövesd 2—1, Szügy— Nagylóc 0—0. 1. Piliny 2. Ipolyszög 3. Csitár 4. Cs.-haláp 5. L.-halászi 6. Csesztve 7. N.-szakái 8. Patvarc > 9. Becske 10. Cs.-surány 11. Hollókő 12. M.-nándor 13. Hugyag 20 14 2 4 52-21 30 21 14 1 6 73-49 29 20 12 4 4 71-44 28 21 11 5 5 51-28 27 21 12 3 6 53-35 27 21 10 5 6 53-39 25 20 10 3 7 50-34 23 21 8 2 11 46-50 18 21 8 1 12 49-56 17 21 5 4 12 42-50 14 21 5 3 13 31-72 13 21 4 3 14 36-73 11 21 417 27-84 8 Teniszpálya a kollégium mellen Megyénk egyik legrégibb fiúdiákotthona a salgótarjáni Stromfeld Aurél kollégium 163 lakójával. Fennállása óta hagyományai vannak a sportnak. A nevelői testület és az iskolavezetés mindig támogatta az intézetben folyó sportolást. A közelmúltban teniszpályát építettek, amit örömmel vett birtokába a népes diáksereg és a kollégium nevelőkara. Az udvaron jó minőségű kosárlabda- és kézilabdapálya Is található, melyen évről évre (a téli hónapokban) jégpálya működik. Áz elmúlt tél kedvezett a jégpályának. A jeges napok száma 38 volt. Kondicionáló testnevelésre Is van lehetőség az alagsorban kialakított kondícióteremben, működik még asztalitenisz- és sakkcsapat Is, amelyek a megye többi kollégiumával mérik össze erejűket. Ház! bajnokságot, kis-' pályás labdarúgásban és röplabdában rendeztek. Alkalmanként hét végeken gyalogtúrát szerveznek a Salgóra, a Karancsra és a Mátrába. Ami dicsérendő még: lehetőséget adnak a szomszédos általános iskolának és az üzemeknek a pályák használatára. Térítés nélkül vehetik igénybe a kollégium sportlétesítményeit. T. A. Utolsó lehetőség Véget éri Labdarúgó NB II. Sok gól kell a harmadik helyhez Az STC fennállásának talán legkeservesebb bajnoki évadján ma délután búcsúzik a hazai szurkolótábortól. Ellenfelének minden mindegy, a Karcag már búcsút vett a Keleti csoporttól. Egy héttel ezelőtt Gyulán — a csoport tavaszi elsőjétől, a legegyenletesebb formában játszó csapattól katasztrofális vereséget szenvedett. A szünetig még egyenrangú ellenfél volt. S az, hogy csupán a második félidőben roppantak össze, feltételezhető, hogy szépen, akarnak „meghalni”. Az STC ma és jövő vasárnap még tétmérkőzéseket játszik a harmadik helyért. A dobogóhoz gólarányt kell javítania. A leggyengébb hazai csapatrészről, a kétszemélyes támadósortól ez nem várt, szép teljesítmény lenne. A csapat tavaszi góliszonyában nemcsak a támadók, a középpályások is ludasak. Szalai Lehet javítani Miklósnak ezúttal Ismét összeállítási gondjai vannak. Berindán bokájáról a Szabó L. SE-mérkőzésen levált egy csontdarab, így hosszabb időre harcképtelen. Mákos térdsérülése újult ■ ki, Varga játéka is kétes. Az edző mindkettőjük harckészségében bizakodik. A várható összeállítás: Rédei — B. Kovács, Szabó, Varga, Cséki — Földi, Tóth, Balga, Lipták — Mohácsi, Kajdi. A kispadon Kun, Vágó és valamelyik fiatal játékos vár bevetésre. A Nagybátony! Bányász együttese Gyöngyösön lép pályára. A helyi csapat 40 pontjával a bajnoki tabella 7. helyét foglalja el. Egyébként hosszú ideig „dobogós” volt, és a hazai szurkolók már- már meglepetést vártak Pé- czely Szabolcs fiaitól. Az elmúlt fordulóban Hódmezővásárhelyen jó iramú, küzdelmes mérkőzésen 2—0-ás vereséget szenvedtek, ősszel a vendéglátók Nagybátonyban egy góllal nyertek. A Bányász vasárnap odahaza 2—1-re maradt alul a Debreceni Universitassal szemben. Fájdalmas vereség volt, sorsdöntő két pont úszott el — nyilatkozta Dávid Róbert vezető edző. A gárda Atlétika Torda csúcsbeállítása Balassagyarmaton ma játsz- sza utolsó hazai mérkőzését az 1980—81*-es bajnokságban a Bgy. SE. Az ellenfél a sereghajtó Oroszlány csapata lesz, amelyik már — a találkozótól függetlenül — egyike az első kiesőknek az NB II. három csoportjából. Ezzel szemben az Ipoly-partiaknak kétszeresen is fontos az eredmény alakulása. Elsősorban azért, mert választ kaphatnak arra, hogy visszalép-e a dobogóra a csapat, vagy beéri azzal, hogy a 6. helyig bezárólag végez. A másik cél a hazai veretlenség megőrzése. A Középcsoportban ugyanis a Bgy. SE mellett csak a Pénzügyőr az az együttes, amely eddig hazai közönség előtt nem szenvedett vereséget. Míg a kék-fehérek 4, addig a pénzügyőrök 7 pontot vesztettek odahaza. Ilyen közel még nem állt a balassagyarmati csapat, hogy labdarúgásban az NB II. dobogójára léphessen. Kár lenne az utolsó két lépcsőn megbotlani. A pályára valószínűleg az elmúlt héten kezdő tizenegy fut ki, vagyis a Balázs — Pribeli, Robb, Hornyák, Lajkó — Varga, Friedmann, Szalai — Oláh, Kovács I., Papp összetételű csapat. Előmérkőzésként a Bgy. SE—Szabadka öregfiúk találkozóra kerül sor 16 órakor. A balassagyarmati atléták egy csoportja részt vett Borsod megye nyílt bajnokságán. Torda Erzsébet 800 m-en beállította a megyei csúcsot. Ideje 2:12.1, s ezzel az első helyen végzett. Á többi számban is jól szerepeltek a gyarmatiak. Torda megnyerte a 400 m-t 59.4, Szabadkai a 200 m-t 27.1, Balázs Judit a 100 m-t 13.0 mp-es idővel. ☆ Nagyszabású úttörő-kor- csoportversenyt rendeztek Zalaegerszegen, Kilián Kupa néven. A balassagyarmatiak közül hárman álltak rajthoz. Huszár Norbert megnyerte a 800 m-t, 2:14,0 mp-es idővel. Négypróbában Keresztúri Ildikó 269 ponttal (8,8—440— 42,44—66,1) a 4., Siket Richárd 174 ponttal (8,6—437—56,00— 69,1) az ■ 5. helyen végzett. ☆ Eredményesen szerepeltek a Bgy. SE versenyzői Mezőtúron, a Túri Kupában. A serdülőknél Kőhalmi László 582 cm-et ugrott távolban, 6 NÖGRÁD - 1981. június 14., vasárnap ezen a napon csak ennyire volt képes a ragyogóan játszó egyetemisták ellen. Az élmezőnyben tartózkodó, kitűnő játékosokkal rendelkező Gyöngyös otthonában nehéz dolog a pontszerzés. Ennek ellenére megpróbáljuk kicsikari a győzelmet. Csak két pont segíthet a jelenlegi vészhelyzetben! A csapatnál gond, hogy Loch nem vehetett részt a foglalkozásokon és nem is játszhat. Mint ahogyan két sárga lapja miatt Antal István sem. A vezető edző kerete: Palchuber, Bertók, Orosz, J., Tamás, Borbás, Orosz L. Dóra, Czékmán, Kiss, Szabó J., Szoő, Huszár, Szabó P., Bocsi. 800 m-en Huszár 1665 ponttal nyerte a négypróba B változatát. A nagy melegben említésre méltóan küzdött Kokavecz, aki az ezüstjelvényért vívott harcban 4:55,9-re javította 1500 m-en legjobbját a négypróba utolsó számaként. A gyermekkorcsoportban is az élen végeztek a balassagyarmatiak. A leányoknál Keresztúri, (9,1 —420—6,66—1:51,3), Bognár (8,9—387—6,25—2:00.0), a fiúknál Siket (8,8—462—7,52— 3:31,6), Horváth (9,1—435— 7,04—3:17,0) és Széles (9,1— 420—8,35—3:38.5) tűnt ki. a tavaszi idény Mind az NB m-ban, mind az NB Il-ben véget ért az ide} tekebajnokság tavaszi idénye. Az NB n-ben a Somoskőújfalu is lejátszotta egy korábbi fordulóra kisorsolt találkozóját. Ezt azért halasztották el, mert Molnár János a bécsi EB-n szerepelt, ahol végül is a 18. helyet szerezte meg. Mivel Somoskőújfalu együttese az utolsó két mérkőzését megnyerte, ez valamelyest javított a csapat helyzetén, ősszel «viszont sokkal jobb teljesítményre lesz szükség. A Síküveggyár csapata vereséggel tért haza Kecskemétről. Somoskőújfalu—Vasas Ikarus 5—3 (2442—2427 fa). Somoskőújfalu: Szabó 367, Borsós 397, Molnár P. 406, Kotroczó S. 414, Balázs 399, Molnár J. 459. Vasas Ikarus: Báli 408, Battai 375, Riz- ner 424, Sallai 395, Barna 388, Maksai 437. Kecskeméti MÁV—St. Síküveggyár 5—3 (2490—2421). Kecskeméti MÁV: Hipszón 400, Bantovics 430, Pintér 384, Zsúppá 400, Orosz 445, Mozsár 431. St. Síküveggyár: Ja- kus J. 403, Radics 366, Stark 424, Jakus L. 432, Puszta 392, Dávid 404. Somoskőújfalu—Debreceni MVSC 7—1 (2471—2332). Somoskőújfalu: Szabó 412, Molnár T. 376, Borsós 413, Kotroczó S. 412, Balázs 401, Molnár J. 457. DMVSC: Rigó 391, Ónodi 397, Hacker 396, Burger 378, Meleska 3D5, Budai 375. A tekeszövetség a nyáron bonyolítja le a megyei bajnokságot. Az ezzel kapcsolatos sorsolás a napokban készült el. Ennek értelmében június 13—14-én az alábbi párosításban játszanak: St. Síküveggyár II.—Somoskőújfalu II., Mátranováki Vasas II.—Somoskőújfalu ifi, Mátraszőlős IL szabadnapos. — demény —