Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

LABDARÚGÓ NB ||. Stlgótarján, 2000 néző, v.: Bár fai. STC: Kocsis— B. Ko­vács, Szabó, Varg:a (Vágó a 73. percben), Cséki — Kajdi, Tóth, Földi (Berindán a 65. percben). Lipták — Mohácsi, Mákos. Edző: Szálai Miklós. Gyula: Szilágyi — Lukovicz- ky. Plástyik, Cseh, Ottót — Kocsis, Molnár, Csathó, Vágó — Tóth II„ Lipták (Cserháti a 70. percben). Edző: Sziics Mihály. Álmosan, döcögősen kezdtek a csapatok. A 4. percben Ko­csis bombaszabadrúgását véd­te a tarjánl névrokon. A 12. percben megszületett a ven­dégek vezető gólja. Kocsis a jobb szélről nyesett középre szabadrúgást, s a bevetődő Molnárról Szabóra, s onnan a bal alsó sarokba pattant a labda. (Öngól) 0—1. A gól után élénkült valamit a já­ték, váltakozva kerültek ve­szélybe a kapuk. Mohácsi szabadrúgását öklözte ki Szi­lágyi, míg a másik oldalon Tóth II. nagy lövését szöglet­re hárította Kocsis. A belőtt sarokrúgást Lipták két mé­terről az üres kapu mellé ko­torta. A 18. percben Tóth 25 méteres szabadrúgása Szilágyi kezét érintve vágódott a bal alsó sarokba. 1—1. A 33. perc­ben Tóth II. elől kapujából kifutva mentett Kocsis. Pár perc múlva Kajdi fejese je­lentett veszélyt, majd a félidő végén Mohácsi lőtt nehéz szögből az oldalhálóba. Szünet után a tarjáni kapu védőjének akadt előbb dolga. Kivetődve szedte fel a labdát a gyulai támadók elől. A má­sik oldalon Mohácsi, majd Földi lőtt kapu fölé. Lüktető volt a játék, s az iramra sem lehetett panasz. Az 57. perc­ben Molnár lövését Kocsis ol­dalra tenyerelte. Tóth II. rá­csapott a labdára, középre Végre foci STC—Gyula 3—3 (1—1) u* korsói»:* Tóth egyenlítő gólja. A tarjáni középpályás szabadrúgását Szilágy! csak beljebb tudta segíteni. gurított, s Vágó pár lépésről az üres kapuba helyezett. 2—1. Két perc múlva növelte előnyét a gyulai csapat. Tóth II. kiugrott a tétovázó hazai védők között, s előle Kocsis lábbal próbált felszabadítani. Balszerencséjére Liptákba rúgta a labdát, akiről mint­egy 25 méterről az üres ka­puba pördült a harmadik vendéggól. 3—1. Nem adta fel a Stécé. Percekig a vendég­csapat térfelén pattogott a labda. A 64. percben Varga visszagurított labdáját Tóth 15 méterről, nagy erővel lőt­te a bal felső sarokba. 3—2. Megindult a harc az egyenlí­tésért. Előbb Berindán, majd Mohácsi hibázott gólhelyzet­ben. A gyulaiak átadták a területet, viszont megugrásaik veszélyesek voltak. A 79. percben Kocsis átfejelte a labdát saját kapusán, de a kapufáról szögletre perdült a labda. A másik oldalon Vágó jó helyzetből, 12 méterről bombázott kapu fölé. A 85. percben a csereként beállt Berindán óriási gólt ragasz­tott a 16-osról a bal felső sa­rokba. 3—3. Végre, élvezetes, esemény­dús 90 percnek lehettek ta­núi a tarjáni szurkolók. Mindkét kapu sokszor .forgott veszélyben, a Stécé többet, a Gyula veszélyesebben táma­dott. Feltűnő volt, hogy mi­lyen sok lövés ment mindkét kapura. Sokáig úgy tűnt, ven­déggyőzelem születik, ám a hazaiak nem adták fel, volt erejük az egyenlítéshez. Vé­gezetül élvezetes találkozón igazságos döntetlen született. Az STC-ből Kocsis kétgól- ban Is benne volt. A máso­diknál szögletre háríthatott volna, a harmadiknál pedig csak belevágott a labdába. A védelemből B. Kovács és Var­ga játszott megnyugtatóan. Szabó kezdetleges hibákat vé­tett, Cséki pedig nem bírt a sokat mozgó Tóth II-veI. A középpályások közül Tóth két góljával, Lipták szorgalmával tűnt ki. Kajdi nagyon akart, de csak közepest tudott nyúj­tani. Földinek nem ment a játék. A csatársorban Mohá­csi sokat változtatta a helyét, de a befejezésekkel adós ma­radt. Mákos küzdött, de ne­hezen találta fel magát a számára idegen poszton. A csereként beállt Berindán lö­vése pontot ért. A vendég- csapatból Ottót, Molnár és elsősorban Tóth II. nyújtott jó teljesítményt, Kiss László Becsületes helytállás ózdi Kohász—Nagybátonyi Bányász 3—2 (1—1) Asztalitenisz NB II. Döntetlen az északi rangadón St. Volán—DVTK S—8 Győztesek: Székely 3, Ju­hász 2, Tamássy 2, Molnár 1. Szoros küzdelemben az St. Volán értékes pontot szerzett. A csapat szereplése a ráját­szásban az első hat között biz­tosított. A bajnokság állása (Schmiedl-esoport) 1. Egri VM 10 10 - - 128- 82 20 2. K. FSE S*. 10 8 l 1 103- 57 17 3. Bp. Hídépít. 10 7 1 2 100- 60 15 4. Bp. Gamma 10 7 - 3 92- 68 14 5. St. Volán 10 5 2 3 88- 72 12 6. Kecskemét 10 4 1 5 82- 78 0 7. Hatvan 10 3 3 4 71- 83 9 8. DVTK 10 1 5 4 72- 88 7 9. Orosháza 10 3 1 6 69- 72 7 10. Debrecen 10 1 2 7 44-116 4 11. Szeged 10 1 1 8 56-104 3 12. Kunszentm. 10 1 1 8 55-105 3 NB III., férfiak Bp. Postás II.—St. Volán 10—6. Győztesek: dr. Szabó 3, Kiss 2, Tahon 1. Bp. Telefongyár—Nagybá­tony S—8. Győztesek: Kövendi I. 4, Kövendi II. 2, Hidasi I. Kind- re 1. M. L. Röplabda NB II. Elmaradt mérkőzések! STC—Recski Ércbányász 3—0 (1, 8, 3) Recsk, V.: Jáger. STC: Kiss, Sárai, Liptai I., Liptai S., Gasparkovics, Mátrai. Edző: Farkas Róbert. Az igen gyenge játékerőt képviselő recskiek harminc perc alatt vesztettek. A tar- jániak a második játszmában is 10—1-re vezettek, majd játszadozni kezdtek, s az el­lenfél 10-8-ra feljött. Edzői fejmosás után biztosan arat­tak győzelmet. Az ifjúsági csapatok mér­kőzésén az STC 3—0-ra győ­zött. A Tipográfia—SZÜV-Róna­találkozó elmaradt. A tarjái ni csapat a Tipográfia meg­szokott játékcsarnokában je­lentkezett a kitűzött időpont­ban. Ott értesültek, hogy a szövetség nem engedélyezte a tornaterem használatát, s így a Tipográfia más csarnokot választott. Mire a tarjániak a találkozó színhelyére — önhibájukon kívül negyed­órával a mérkőzésre előírt várakozási idő után — ér­keztek, már senkit sem ta­láltak. A Romhányi Kerámia el­lenfele a Gyöngyös nem je­lent meg a szombatra kitű­zött találkozón. — mátyus — j Példás helytállás A múlt hét végén Mezőkö­vesden 20 egyesület 87 ver­senyzője indult a Matyó Ku­pán. A III—IV. osztályú fel­nőtt, valamint ifjúsági kupán megyénket az STC, a Bgy. SE és Buják ökölvívói képvisel­ték. Eredmények. Ifjúságiak. Pehelysúly: 1. Botos Ferenc (STC), ...3. Szabó Sándor (STC). Légsúly: ...2. Medve Sándor (Bgy. SE). Harmat­súly: ... 3. Berki Antal (Bu­ják) .iMözépsúly; I. Hranek Gábor (STC). Kisváltósúly: ...3. Kőműves István (STC). Az ifjúsági csapatban az STC a 2. helyen végzett. Fel­nőttek. Pehelysúly: ... 2. Csi­kós Árpád (STC). Váltósúly'. ... 2. Puruczki László (Bgv. SE), 3. Viszkok István (STC). Nagy váltósúly: ...3. Radics András (Buják). A csapatversenyben az STC 4. helyezett lett. * Szegeden került sor a DÉL­ÉP Kupa I—II. osztályú ver­senyre. Húsz egyesület 45 versenyzőjét indította, köz­tük a Stécé három fiatalja lépett1 a kötelek közé. Lég­súlyban Botos Tibor állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Gáspár Mihály a 3. helyen végzett. A papírsúlyú Szőrös Mihály ezüstérmet szerzett. ózd, 4300 néző. v: Divlnyl. ózd: Fekete — Pribék, Sipos, Bakos, Tokár (Bácskái a 70. percben) — Bíró (Szigyas a 32. percben), Utassy, Ligeti — Madarász, Stanev, Dudás. Ed­ző: Pallagi Róbert. Nagybá- tony: Palchuber — Berták, Antal, Orosz J., Tamás — Dó­ra. Bocsi, Orosz L, — Kiss, Szoó, Loch, (Szabó J. a 75, percben). Edzó: Dávid Róbert. fDávid Róbert mondotta a mérkőzés előtt: Remélem, ér­tik, az ózdi salakon ma mi le­hetünk nyugodtabbak. A Ko­hász-fiúkat még idegessé teszi a lehetőség „megragadása” — az NB 1.1. Góllal indult a mérkőzés: az első perc végén Dudás a kapu­tól 25 méternyire jobbal ra­gyogóan levette a labdát, majd ballal lőtt. az óriási bomba a jobb kapufa belső iaojáról az ellenkező sarokba pattant. 1—0, A 6. percben Loch—Dóra összjáték után a hazai védők szögletre mentet­tek a gólhelyzetben levő bal­szélső elöl. A 10. percben Bo­cid átadását Dóra 22 méterről kapásból lőtte kapura. Fekete biztosan védett. Negyed órán át a vendégek jól játszottak, iölénvbe kerültek, de a Ko­hász-védők a saját t6-osukon megállították a vendégtáma- dásokat. A 30. percben egyen­lített a Nagyba tony. Dóra az ózdi térfél közepén remekül indította Szoót, a középcsatár két csellel elment Sipos mel­lett, átadását a kiugró Loch 11 méterről a bal alsó sarokba gurította. 1—1. Négy perc múl­va Dóra távoli szabadrúgása a kapu mellé szállt. Feljött az Özd; ezt három szöglete is je­lezte, Palchuber azonban a helyén volt. közvetlenül a szü­net előtt Lochot a kaputól 25 méterre felvágták a védők. A megítélt szabadrúgást Bertók a sorfalba lőtte. Szünet után percekig ki­egyenlített küzdelem folyt. Mindkét oldalon néhány ke­mény belemenés borzolta az idegeket. Az 52. percben Dóra előretört, de 18 méterről kapu fölé emelt. A vendégkapu Li­geti révén került veszélybe, ám Palchuber bravúrral vé­dett. A 60. percben Dudás éles beadását Utassy perdítette ka­pura, Palchuber gyors vető­déssel elcsípte a labdát. A 74. percben ismét vezetést szerzett az Ózd: Dudás a bal oldalon elviharzott, a középen helyez­kedő Bácskáihoz játszott, aki 6 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2—1. Ä kezdés után egy előrevágott labdát az ózdi ka­pus Szabó J. elől, a kaputól 40 méterre kifutva rúgott az ol­dalvonalon túlra. A 80. perc­ben Dóra nagyszerű labdát adott a jobb szélen tartózkodó Kissnek. A szélső lefordult vé­dőjéről. és a nehéz szögből, 8 méterről a kapuba bombázott. 2—2. A kezdés után Stanev kapáslövését biztosan védte a nagybátonyi kapus. A 85. perc­ben a kétméteres lesen álló Dudás közelről gurított a jobb alsó sarokba. 3—2. Már az első percek játéka után kiderült, hogy mindkét gárda presztízskérdésnek te­kinti az összecsapást. A hazai­ak a bajnoki címért folyó küz­delemhez akartak újabb két pontot gyűjteni, míg a vendé­gek a kiesés elkerülése érde­kében „célozták meg" a pont­szerzést. Mind a csatárok, mind pedig a középpályások szoros védőőrizetet kaptak, Ennek el­lenére egy pillanatra sem mondtak le a gólszerzés lehe­tőségéről. A játékosok a mér­kőzés nagy részében elszán­tan, harcosan, sokat futva dol­gozták ki akcióikat. Végül is a már bajnoknak tekinthető özd vitatható góllal nyert. A Nagybátonyi dicséret illeti, mert nyílt sisakkal, gólratörő- en játszott, ezért is sikerült két esetben egyenlítenie a salak­arénában. Jók: Bakos, Pribék, Szilágyi, Dudás, III Palchuber, Antal, Dóra, Orosz J. és Orosz L. Tóth István A Keleti csoport eredmé­nyei: H. Asztalos J. SE— Szarvas 1—0 (0—0), Kazinc­barcika—Borsodi Volán 3—2 (1—0), Eger—Miskolc 1—1 (1—0), Lehel SC—Papp J. SE 3—2 (1—2), Debreceni Kinizsi— Karcag 2—1 (0—1), Szolnok— Hajdúböszörmény 6—2 (0—2), Gyöngyös—H. Szabó L. SE 1—1 (1—0), Debreceni USE—Hód­mezővásárhely 1—1 (0—0). A bajnakság illái« 1. Ózd 35 21 7 7 57-30 49 2. Gyula 35 15 13 7 47-34 43 3. STC 35 16 10 9 50-36 42 4. Papp SE 35 14 13 9 58-46 41 5. HMSE 35 14 12 9 53-38 40 6. Gyöngy. 35 15 10 10 40-32 40 7. MVSC 35 15 9 11 65-81 39 6. D. Un Ív. 35 14 10 11 44-30 38 9. Szabó SE 35 13 11 11 42-32 37 10. Asztalos 35 14 9 12 48-40 37 11. Eger 35 13 11 11 41-44 37 12. Szolnok 35 11 13 11 52-52 35 1.1, Debr. K. 35 11 12 12 48-49 34 14. K.-barelka 33 11 12 12 46-49 34 15. Lehel SC 35 10 11 14 39-47 31 16. szarvas 35 11 8 16 38-41 30 17. N.-bátony 35 11 7 17 51-60 29 18. Borsodi V. 35 8 10 17 42-87 26 19. Karcag 35 7 7 21 34-70 21 20. H.-böször. 35 4 9 22 30-67 17­Elhunyt Lói A futballpályán, a kispadon érte a halál Lóránt Gyulát, a görög PAOK Szaloniki labda­rúgócsapatának magyar szak­vezetőjét — jelentette gyors­hírben az AP hírügynökség Szaloni kiből. Az 58 esztendős Lóránt az Olympiakoe Pireus elleni bajnoki mérkőzésen —, nem sokkal azelőtt, hogy csa­pata megszerezte a találkozó sorsát eldöntő egyetlen gólt ónt Gyula —, szívrohamot kapott, amely ellen szervezete nem tudott védekezni. Lóránt, a Vasas, később a Bp. Honvéd Játéko­sa, 1948 és 1955 között 37-szer szerepelt a magyar váloga­tottban. A Szaloniki csapatá­hoz 1974-ben szerződött, 1976- ban továbbállt onnan, s csak tavaly nyáron kötött ismét szerződést a világszerte is­mert görög együttessel. Kétszer is vezetett a vendégcsapat DÉLÉP—Balassagyarmati SE 2—2 (2—t) Balassagyarmat. 300 néző, v.: Drigán. DÉLÉP: Lcskó — Kenderesi (Czibere a 8. perc­ben), Terhes. Zádorl, Parti — Hódi, Caurka, Holter — Pet­ro, Török, Miklós. Edző: Mé­száros Imre. Bg.v. SE: Balázs — Pribeli, Robb, Hornyák, Lajkó — Varga. Kovács J. (Tóth G. a 40. percben). Szá­lai — Friedmann (Papp a szünetben), Kovács L, Szed- lák. Edző: Czimmermann Gyula. Bátran kezdtek a szegedi­ek és az első támadásokat is ők vezették. A 4. percben egy szerelésnél Kenderesi megsérült, így cserére kény­szerültek a vendégek. Az első negyedóra végén fordulatos események követték egymást. A 13. percben Pribeli akarta átvenni a labdát. Csurkával ütközött, aki a földre esett. A játékvezető meglepetésre li­est ítélt. A büntetőt Csurka a jobb alsó sarokba rúgta. 1—0. Két perc múlva Kovács I. kö­zépen kapta az átadást, kapu­ra tört, de Zádorl a 16-oson belül buktatta. Ez is ll-es!A büntetőt Balázs értékesítette. 1—1. A 20. percben jobb oldali támadást vezetett a Bgy, SE. Kovács I., lövését Leskó kiütötte, a kipattanót Szalai továbbította kapura, de Kovács J. elvétette a labdát. Ezekben a percekben nagy erővel rohamoztak a Hazaiak. Egy ellentámadás végén Hor­nyák szerelése miatt a 18-os vonaláról lőhetett szabadrú­gást Zádori. Éles lövését Ba­lázs kiütötte, és az ismétlés elakadt a védőkben. A 43. percben váratlanul gólt kap­tak a gyarmatiak. Miklós el­vitte a labdát Robb mellett, amely a kifutó Balázs felett átperdülve a jobb sarokba hullott. 2—1. j| Szünet után a csereként beállt Papp lövését védte a DÉLÉP kapusa. A másik ol­dalon Petró jobb oldali be­adását Holler fejelte kapura. A 60. percben Szalai labdá­ját szögletre ütötte Leskó. Há­rom perc múlva Papp beadá­sát a nagy lendülettel érkező Kovács I. kapu mellé lőtte. A 70. percben PribelitŐl indult a támadás, Papp—Varga össz- Jéték végén Kovács I. fordult kapura és első lövését ki­ütötte ugyan a kapus, de má­sodszorra már nem hibázott, 2—2. Nem sokkal a kezdés után Kovács I. mér csak * kapussal állt szemben, de el­hamarkodottan lőtt, Leskó megfogta a labdát. Alig va­lamivel később Papp remek cselsorozat után a kapu mel­lé lőtt. A 87. percben a DÉL­ÉP majdnem megszerezte a vezetést. Robb csak beleért a labdába, Holler lövése a ki­rohanó Balázsról pattant a mezőnybe. Fordulatokban bővelkedő, végig jóiramú találkozót lát­hattak a nézők. A bátran tá­madó vendégek időnként ne­héz feladat elé állították a hazai védőket. A Bgy. SE fő­leg az első 45 percben ját­szott nagy hibaszázalékkal. Feltűnően sok labdát küldtek rossz helyre, és a megszer. zett átadásokat is nem egy­szer elpuskázták. A szünet után csereként beállt Papp lendületet vitt a csatárok já­tékába. A befejező sípszó után mindkét együttes Örült a döntetlennek. Jók: Leskó, Ter­hes. Holler, III.: Balázs, Pri­beli és Papp. Reiter László A középcsoport eredményei: Szegedi Dózsa—Oroszlány 4—0 (2—0), BKV Előre— BVSC 1-0 (1-0), Kossuth KB’SE—22. sz. Volán 3—1 (1—0), MÁV Előre—Bp. Spar­tacus 4—1 (3—1), H. Bem J. SE—Építők SC 1—0 (1—0), Kecskemét—Ganz-MÁVAG 1-1 (1—0), SZEOL AK-Du- naújVárosi Építők 1—0 (1—0), Váci Izzó—Dorog 2—I (1—0), Pénzügyőr—Budafok 1—0 (1-0). A bajnokság állás« 1. SZEOL AK Ganz-M. 3. B.-gyarmat 4. Kecskemét 5. Bem SE 8. szív. MÁV 7. Pénzügyőr S. Budafok 9. KKE8E 10. Szegedi D. 11. Vác 12. Dorog 13. Építők SC M. 22. az. volán 15. BVSC 1«. Bp. spart. 17. delep se 1«. BKV Előre 19. D.-újv. Ep. 20. Oroszlány 35 21 9 3 59-30 51 3» 15 14 6 67-43 44 33 17 10 9 55-37 44 35 16 12 7 49-31 44 35 15 13 7 69-44 43 35 13 12 8 31-45 42 33 13 13 9 43-41 39 35 18 8 12 33-41 39 33 11 15 9 52-43 37 33 14 8 13 64-83 36 33 11 13 11 54-49 33 35 11 10 14 40-44 32 35 11 10 14 39-50 32 35 10 12 13 40-53 32 33 10 9 16 34-48 28 33 10 8 17 37-33 28 38 10 8 17 43-82 28 33 7 14 14 24-48 28 35 7 7 21 39-64 21 35 4 9 22 26-55 17 NOGRAD - 1981, június 2., kedd 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom