Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-02 / 127. szám
Megyeszerte számos rendezvénnyel kedveskedtek az üzemek és intézmények a gyerekeknek. Nagylócon például a megyei művelődési központ népművelői táncokra, gyermekjátékokra oktatták a helybeli kicsiket. A képen gyöngyöt fűznek a lóéi lányok. NÓGRÁD Klubvezetők és kultúrosok Tábörnyitás Salgóbányán Jószerével véget sem ért társa, míg két helyettese — még a ta'jév, és máris meg- Mezei István és Horváth Jónyitották kapuikat a táborok, zsef — a klubmozgalomban, Igaz, a KISZ Nógrád megyei illetve a KISZ-ben tevékenybizottságának salgóbányai Lo- kedik. vász József vezetőképző tábo- A közel száz fiatalt tömörí- rában év közben sem szünetelt tő táborba a megye minden az oktatás, de a nyári egy-két részéből érkeztek aktivisták, hetes turnusokban a legkülön- A klubvezetők már az elmúlt bözőbb területen tevékenykedő évben is töltöttek egy hetet fiatalok szakirányú képzése fo- Salgóbányán. A két tanfolya- lyik. man és az évközi munka során Az idei első nyári szaktábor szerzett tapasztalataikat az tegnap délután nyílt meg, ez- őszi vizsgán kamatoztathatják, úttal ifjúsági klubvezetők és A KISZ-kultúrosok képzése KISZ-alapszervezetek kultúro- szervesen kapcsolódik a klub- sai részvételével. Az egyhetes vezetőkéhez. Ám a közös alaptanfolyamot a KISZ Nógrád tematika mellett ők külön megyei bizottsága és a megyei szekciókban dolgozzák fel művelődési központ közösen tanultakat. A programból kitű- szervezte. Dr. Jeneyné Kun nik, hogy az elméleti oktatás Magdolna táborvezető is a mellett a szervezők idén na- művelődési központ munka- gyobb súlyt fektetnek a csoportos gyakorlati fogialkozáNaptár 1981. június 2., kedd. Kármen napja. A Nap kel: 4.50, nyugszik: 20.34 órakor. A Hold kel: 5.01, nyugszik: 20.28 órakor. TANÉVZÁRÁS HANGA MARIA A SALGÖTARJÄNI SALGÓTARJÁNBAN ZENEISKOLÁBAN Megkezdődtek az év végi Hétfőn a megyeszékhelyre vizsgák a salgótarjáni zene- látogatott Hanga Mária műiskolában. Ezekben a napok- velődési miniszterhelyettes. A ban mintegy hatszáz nővén- megyei tanácson az illetékes dék ad számot a tanévben el- szakemberekkel lezajlott beért fejlődéséről. Azok a ta- szélgetésen napjaink legaktu- nulók, akik a zeneiskolai ősz- álisabb művelődési kérdései, tályok utolsó évesei voltak, ről volt szó, az ötéves terve- külön hangversenyen is fel- zéshez kapcsolódóan: a VI, lépnek. ötéves terv megyei kulturális A tanévzáró ünnepélyekre ágazati beruházásairól, pénzjúnius 5-én kerül sor két ügyi gazdálkodásáról. Az elő- részletben, 4 órakor az elő- ző ciklus után kialakult hely- és jazz zetról és az elképzelésekről elnökSzázhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. június 2-án született Tatán, és 63 éves korában, 1919. márciusában halt meg Kons- képzős, fúvós, ütős tantinápolyban Jankó Pálzon- szakos tanulók, 6 órakor pe- Berki Mihály megyei goraművész, akusztikus és fel- dig a vonós, gitár, zongora helyettes tájékoztatta a műtaláló. Időjárás szerdától szombatig és hársfa szakos tanulók bú- velődési miniszterhelyettest, csúznak az évtől. Az eszmecserén részt vett Nagy az érdeklődés a zene- Gordos János, az MSZMP tanulás iránt a következő Nógrád megyei Bizottságának tanévre is. Ezért a régi ta- titkára.' Várható időjárás ma estig: meleg, napos idő. A nappali go- molyfelhőzetből eső nem valószíFOGADÓNAPOK A Salgótarjáni városi Tanács tisztségviselői az alábbi műsor KOSSUTH RADIO: 8.27: Ketyeg-e még a biológiai pokolgép? 8.57: Népdalcsokor. 9.41: Kemény Egon gyermek- muzsikáiéból. 10.05: MR 10—14. 10.35: Olasz költők versel. 10.55: Barokk kamarazene. 11.39: A Balogh család. veres Péter regénye folytatásokban. 12.35: Törvénykönyv. „Vámvizsgálat következik”. 12.50: A Rádió Dalszínházának Offenbach-ciklusa. XV/1. rész. 14.46: Lóránd István dalaiból. 15.10: Az úttörök U. országos népzenei találkozója. Berettyóújfaluban. 15.30: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 16.05: Ünnepi könyvhét. 1981. 17.07: Tudósítás a súlyemelő Pannónia Kupáról és országos bajnokságról. 17.18: Cziffra György zongorázik. 17.45: A Szabó család. 19.15: Mozart-hangversenyáriák. 19.54: Tartózkodás — avagy nem kell a pénz? 20.24: Wagner: Tannhäuser. Nyitány és Vénusz-barlang. 20.50: Tudomány és gyakorlat. 21.20: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Szokolay Sándor: Hegedűverseny. 22.56: Kihaló mesterségek. 23.06: Beethoven-zongoraszonáták. 0.10: Burka Sándor klarinétozik. PETŐFI RADIO: 8.05: Fúvósindulók. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelött. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Tip-top parádé 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Kovács Apollónia és Győri Szabó József nótákat énekel. 19.23: Privátpark, privátposta, privátrendőrség. 19.33: Csak fiataloknak! 2Ö.33: Tudósítás a súlyemelő Pannónia Kupáról és országos bajnokságról. 20.38: Tizenkét szék. 21.05: Az 1980. évi Newport dzsesszfesztivál felvételeiből 21.42: Randevú. 23.15: A tegnap slágereiből. MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Zenedoboz. A stúdió zenés rejt- vénymüsora. Szerkesztő: Zakar János és Regős Zsolt. 17.45: Egészségünk védelmében. Az elhízásról. .. Dr. Pénzes Géza előadása. 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Tervek az M 3-as útépítés miskolci csomópontjának kialakításáról. — Salgótarjáni ruhagyári export. — Statisztikai tudományos ülés kezdődik Egerben. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 9.00: Tévétorna Sz (lsm.) 9.05: Iskolatévé. Fizika (ált. lsk 8. o.) Rádió, televízió Sz 10.05: Orosz nyelv (ált. isk 6. o.) Szállnak a krokodilok Sz. 10.45: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.) 15.00: Iskolatévé Orosz nyelv Sz. (ism.) 15.20: Fizika Sz. (ism.) 15.55: Hírek 16.00: Stan és Pan. Amerikai burleszkfilm. A legjava 17,15: Sakk-matt Sz 17.35: Reklám 17.45: Dél-alföldi Krónika 18.15: Bartók: Gyermekeknek 18.25: .... évek szállanak..” 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna Sz. 19 10: Esti mese 19.30: Tv-hiradó Sz. 20 00: Nád és mocsár Vl/5. rész (14 éven felüliek, nek!) 20.55: Dalok, táncok a Szovjetunióból Kirs Anyenkova műsora Sz *1.05: Stúdió ’81. A televízió kulturális hetilapja Sz. 22.05: Felkínálom 22.40: Tv-hiradó 3. Sz. 2. MŰSOR: 20.01: Puska nélkül 20.50: Balthazár: Kiföstölt méhek 21.00: Férfi kosárlabda Európába jnokság 21.35: Tv-híradó 2. Sz. BESZTERCEBÁNYA: 16.10: Tudomány és technika 17.15: Nyugat-szlovákiai magazin 17^45: Matematika mindenkinek 18.25: Ütemek 18.30: Esti mese 18 40: Gazdaságpolitikai magazin 19.20: időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-híradó. 20.00: Repülő madarak — szovjet film ballada 21 40: A hét könyvel 2145: Ez történt 24 óra alatt 22.00: Kamarahangverseny 22 45: Férfi kosárlabda-EB 23*15: Hírek sokra. Csupán néhány címet ragadunk ki a tárgyalandó témakörökből: „A klub és a KISZ” „Az ifjúság társadalmi sajátosságainak feltárása — a csövesek”, „Pedagógiai alapelvek a klubban” stb . . . A programból nem hiányoznak természetesen a kulturális és sportrendezvények sem. Ma például a „Ballagás” című filmet tekintik meg a fiatalok, a napokban pedig ellátogatnak a megyei művelődési központba, a megyei múzeumba, a megyei könyvtárba, és a levéltárba. nulók részére június 8-án, az előképzőt végzettek részére 9-én lesz beiratkozás. A Mártírok úti zenei tagozatú ál- nű. Napközben élénk, helyenként talános iskolások 10-én je- eros délkeleti szél. Legmagasabb jentkezhetnek, míg az új je- rend szerint fogadják a hoz- rfli. lentkezők 10-én és 11-én te- zajuk forduló ügyfeleket: Távolabbi kilátások szerdától hetnek felvételi vizsgát. A Morvái Ernő általános el- szombatíg, az időszak elején vái- hivatalos idő ezeken a napo- nökhelyettes június 3-án, Ku- hány” helyen* - főleg az ország kon 10—12 óráig és 2—5 órá- gél Tibomé elnökhelyettes jú- nyugati és északi részén — ki- ig tart. nius 10-én, dr. Hegedűs Káaiakuihatnak záporok, zivatarok. Az előzetes kép alapján roly vb-titkár június 17-én, napos,°Sszáraz Vidőre leheVsZámE zongora tanszakra idén is Fekete Nándor tanácselnök jú- tani. minimális számú jelentkezőt nius 24-én. Legalacsonyabb hajnali hőmér- tudnak felvenni. Viszont a . nappai^hőmérsékiet eleinte8 26* 30 rézfúvós és nagybőgő szakra — Baleset. Vasárnap délfok között, majd 30 fok körül megnőttek a lehetőségek, így előtt Szuha belterületen, a alakul. _ a zenekarok utánpótlásának Kossuth úton hajtott sze5 mmTÖcsa“aedTky Ítg országgaterü- biztosítása már csak a jelent- mélygépkocsival Bakos Jólétének ío százalékán várható. kező növendékeken múlik. zsefné helybeli adminisztrátor. Még tisztázatlan okok következtében a gyalogosan közle- — Jazz-zárás. A salgótarjá- kedő Végh Kas András Gá- ni zeneiskola jazztanszékének bor helybeli nyugdíjas egyen- növendékei és tanárai idén súlyát elvesztve hirtelen a zárják az első tanévüket. Az kocsi elé dőlt. Bakosné, hogy évzáró hangversenyre tegnap a gázolást elkerülje, félrekap- este került sor Salgótarján- ta a kormányt és az út bal A totó 22. heti eredménye MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Nyári rét. (14) színes, ausztrál bűnügyi film. — Kohász: Kramer kontra Kramer. (14) Színes amerikai filmdráma. — Balassagyarmati Madách: Bátorság, fussunk! (14) Színes, francia filmvígjáték. — Nagybátonyl Petőfi: Hófehér és rózsapiros. Színes, szinkronizált NDK film. — Nagybátonyl Bányász: Pantaleon és a hölgyvendégek. (18) Színes dominikai filmvígjáték. — Pásztói Mátra A vágta. (14) Színes szovjet történelmi kalandfilm. — Rétság: Sebességláz. Színes, látványos olasz dokumentumfilm. — Kiste- renyei Petőfi: Folytassa Kleó! Angol filmvlgjáték. — Jobbágyi: Szelíd motorosok. (16) Színes USA film. KÖSZÖNTÖTTÉK jobbagy Károlyt Baráti légkörű ünnepség színhelye volt vasárnap a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ klubhelyisége, ahol a megye és a város közművelődési életének irányítói köszöntötték — 60. születésnapja alkalmából — Jobbágy Károly kétszeres József Attila-díjas költőt, műfordítót. Mint arról lapunk vasárnapi számában beszámoltunk, a balassagyarmati születésű költőt szombaton szülővárosa díszpolgárrá avatta. Vasárnap Kojnok Nándor, a Balassi Bálint megyei könyvtár igazgatója köszöntötte a költőt, majd Szilasi András, a Nógrád megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője és dr. Kun András, a Salgótarjáni városi Tanács művelődési osztályának vezetője adta át meleg szavak kíséretében a megye, illetve a város ajándékát. Jobbágy Károly délután a Furák Teréz leánykollégiumban ankéton vett részt a megyei könyvtár szervezésében. 1. Szekszárd—Keszthely 0-1 2 2. Dombóvár—Haladás 2-2 x 3. Sopron—Komló 3-0 1 4. Bakony—Mohács-V. 0-2 2 5. Pénzügyőr—Budafok 1-0 1 6. Váci Izzó—Dorog 2-1 1 7. Kecskemét—Ganz-M. 1-1 X 8. Lehel SC—Papp J. SE 3-2 1 9. Atalanta—Bari 1-0 1 10. Foggia—Genoa 0-0 X 11. Milan—Lazio 1-1 X 12. Monza—Varese 0-1 2 13. Taranto—Pescara 3-1 1 + 1 Lanerossi—Rimini 1-0 1 — Ajándék a gyermekeknek. A salgótarjáni Pécskő utca 7—9 és 11-es számú ház lakói a lakóbizottság indítvában. Fanyúl és Hívők POPZENEI TALÁLKOZÓ PÁSZTÖN Az utóbbi időben rendszeresen megrendezik megyénkben az amatőr popzenekarok megyei találkozóját, mely oldalán húzódó árokba hajtott. A járműben utazó férje nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okát, körülményét vizsgálják. —> Kommunista szombatot tartottak május 30-án a gyár dolgozóinak 85 százaléka részvételével ÜM Pásztói Szerszám- és Készülékgyárban. A termelőüzemekben az üvegnyára a városi tanács által leh.ft, bekerülni lehetőség ka< a hulladékanyagok gyűjbiztosított anyagból társadal- tése és beolvasztásra való elölni munkával homokozót épí- berek számot vessenek a fel- készítése zajlott. tettek a zeneiskola mögötti SítSlyzltélí"Sák ^ játszótéren. A kibetonozott lenlegl helyzetevei, íassaK a homokozót vasárnap délelőtt ££»«« vehették birtokba a gyerekek. — Pályázat. A nemzetközi olvasótábori mozgalom fejcsohány Kálmán EMLÉKKIÁLLÍTÁS NYÍLT Kiállítással adózott a tavaly elhunyt Munkácsy-díjas grafikusművész, érdemes művész — Csohány Kálmán — emlékényeit és hiányosságait, s en- levésére pályázatot hirdetett nek ismeretében feladatokat a Hazafias Népfront Országos határozzanak meg; másrészt, Tanácsa elnökségének Olvasó mert ezen a találkozón mer- népért mozgalmi munkabi- het-k össze tudásukat a me- zottsága. Ebben ösztönzik a gy€ konnyumufaju zenet könyvtárosokat, pedagóguso- szolgaltato együttesei, s jut- kat> népműveiőket, a népfront hatnak a nyújtott teljesitme- aktivistáit, hogy pályaművek- nyek alapján az országos ver- ben ismertessék az olvasótánek a salgótarjáni Nógrádi S€;nybe’ különböző továbbkép- borokban alkalmazott hatásos művelődési formákat, módKönyvtárba lehet elküldeni. Sándor Múzeum. A vasárnap 20 táborokba. megnyílt emlékkiállítás anya- idei popzenekari talál- szereket a pályázatokat szepgát részben a művész szülő- k02?* május utolsó napjan, tember 15-ig az Állami Gorkij helve, Pásztó nagyközség, rész- vasarnap rendeztek meg ? ben hozzátartozói bocsátották pásztói Lovász József Müve- a múzeum rendelkezésére. lodési Központban. Hét zene. A kiállítást melyen a kar mutatkozott be az erdek- művész özvegye is részt vett í?^?k!?€k, a többség Salgotar- — Czinke Ferenc Munkácsydíjas grafikusművész, érdemes művész nyitotta meg. Csohány Kálmán emlékkiállítása augusztus 17-ig tekinthető meg. ÜTTÖRÖK KIÁLLÍTÁSA jánból. A megyeszékhely kü- Sándor ^ttörőh^ban ^’na- lönböző kulturális intézmé- 0 uttoröna7*ban a na* nyét képviselte a Fanyúl, a Hívők és a Front együttes. Az utóbbiról jegyezzük meg, hogy megyénk legfiatalabb Június 2., kedd: 16.00: Stan és Pan. Amerikai burleszkfilm. A legjava. Válogatás Stan és Pan legjobb filmjeiből. A főszerepben: Oliver Hardy — Szabó Gyula, Stan Laurel — Márkus László Körrepülőverseny Nagy érdeklődés Résztvevő és kívülálló ez évtől I. osztályú minősítés egyaránt nagy érdeklődéssel elérését is lehetővé teszi. Las- kisérte a vasárnap Salgótar- sacskán az ország egyik leg- jánban megtartott kelet-ma- rangosabb seregszemléjévé nö- gyarországi huzalvezetésés mű- vi ki magát a sportágban. A repülő modellversenyt. A ver- képen: startra készül Ludányi, seny történetében először a résztvevők száma meghaladta a húszat. Az érintett megyék képviselői mellett vendégként budapesti és Pest megyei modellezők is indultak, köztük Mórocz Attila és Vellai Tibor, akik ezúttal is megvédték I. Ósztályú minősítésüket. A területi versenyt Csabay Tamás — Miskolc •>— nyerte, 2 Havran Sándor — Salgótarján — 3. Ludányi Csaba — Pásztó. Csapatversenyben: 1.. Nógrád megye. Minden résztvevő elismeréssel beszélt a rendezőkről, a megyei modellezőszövetségről és az MHSZ salgótarjáni modellezők köréről. Ez a verseny már évek óta Salgótarjánban kerül megrendezésre, s segíti Havran. pókban kiállítás nyílt a Magyar Űttörőszövetség megalakulásának 35. évfordulója tiszteletére. A bemutatón az DODzenekara nemréaiben úttörőházi tevékenységek szealakult a jelentős pénzösszeg- féhf'"Szakkörökön készített velodesi Ha ban, s nevét is ameiy június végéig tart egy banyaszatban használatos nyitva Jláthat6 a kaposvári szótól kölcsönözte. Balassa- országos bélvegkiállításon pl gyarmatról a Kozmosz, Mát. U ranovákról a GM 75, Kálló- S0 d]t nyert kollekci0 IS- ról a Fér, Sóshartyánból a Dzsipszi együttes érkezett a megyei találkozóra. Szakemberek véleménye szerint a zenekarok általánosságban megfelelő, elfogadható színvonalon szerepeltek, de a nívó nem javult az előző esztendőhöz viszonyítva. Tehát továbbra is legfontosabb tennivaló a minőség, a muzsikusok szakmai, elméleti felkészültségének fokozása. A mutatott teljesítmény alapján az Orosházán megrendezendő országos pop- rock-jazz találkozón a salgótarjáni Fanyúl és a Hívők együttes képviseli megyénket. Szintén két együttes kapott meghívást a salgóbányai országos poptáborba: a salgótarjáni Fanyúl és a Front popzenekar. A balassagyarmati Kozmosz pedig a nyári szegedi jazz-zenei táborban szerezhet újabb ismereteket fejlesztheti tudását. gépkocsinyeremEnyek MEGYEI LISTÁJA A lista során az alábbi rövidítéseket használjuk: s Skoda 120 L pl Polski Fiat 125 p2 Polski Fiat 126 t Trabant Speciál 10 000 Ft-os betétek: 11 0015232 t, 11 0016303 s, 11 0017773 S, 11 0018138 s, 11 0019843 s. 5000 Ft-os betétek 11 0515743 pl, 11 0527962 s, 11 0539496 s, 11 0539904 pl 11 0544036 pl, 11 0545183 s, 11 0562012 pl, 11 0567513 S, 11 0571317 t, 11 0573357 t, 110574315 t, 11 0575311 pl. (MTI) ÁRAMSZÜNET 1981. VI. 4-én. 7.00—16.00 óráig áramszünet lesz Salgótarjánban, József Attila, Damjanich utca és a Zója körúton. NOGRAD, a Magva: szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAr GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977. F /erkcs t i 11 504 Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal Salgó arján. Palócz Imre tér * te.erőn: 1: 112. To'ex: 289 109 Irányitószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évi* 400 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN AUzt-íésf