Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-23 / 145. szám

köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét rokonoknak, barátoknak, volt iskola- és munkatársaknak, va­lamint a szorospataki bánya­üzem párt- és gazdaságveze­tőségének, a nagybátonyi mun­kásőrségnek, s mindazoknak, akik drága halottunk ZAGYI SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s részvétükkel, együttérzésükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. FELESÉGE ÉS KISLÁNYA GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. PAZSITKA FERENCNÉ életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. június 21-én, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi te­metőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD MEGEMLÉKEZNEK A REPÜLŐKRŐL Július közepén rendezvény- sorozattal emlékezik meg a Magyar Honvédelmi Szövet­ség Endresz György és Ma­gyar Sándor óceánrepülésé­ről, 50. évfordulója alkalmá­ból. A két magyar pilóta 1931. július 15-én az USA-beli Harbour-Graceből indulva Lockheed Sirius típusú két­üléses géppel 26 óra 20 per­ces megszakítás nélküli re­pülés után az üzemanyag­szivattyú meghibásodása mi­att egy „ugrással” a cél előtt, Bicske határában landolt. 5770 kilométeres teljesítmé­nyükkel megdöntötték min­den eddigi óceánátrepülő re­kordot. A rendezvénysorozat keretében repülőgépük 1:10 léptékű modelljét átadják a közlekedési múzeumnak. Aa MHSZ országos központ és a múzeum emlékkiállítást rendez. A leszállás helyén felállítandó emlékműnek le­rakják az alapkövét és meg­koszorúzzák — a nem sokkal a csúcsrepülés után repülő- baleset során elhunyt —End­resz György síremlékét. Kevesebb üzemanyaggal Egy ismert autókonstruktőr azt a merész kijeletést koc­káztatta meg, hogy a motorok és karosszériák tökéletesítésé­vel mintegy 50 százalékos üzemanyag-megtakarítás len­ne elérhető. Olyan motorokat kellene konstruálni, mondta, amelyek nagyon hamar elér­nék üzemi hőmérsékletüket; ezzel a városi forgalomban kb. 20 százalékos megtakarítást lehetne elérni. A karosszéria áramvonalasítása is hozhatna vagy 15 százalék megtakarí­tást, s közel ugyanennyi a jár­mű súlycsökkentésével és a sebességváltó kapcsolásainak pontosításával is megvalósít­ható lenne. Az elmondottak bizonyosságául szolgálhat az a hír, hogy a Volkswagen gyár­nak már sikerült is kialakíta­nia egy ilyen „energiataka- kos” gépkocsit. Az IRW—II. — még kísérleti futásait vég­ző — típusjelű autó 997 kg. önsúlyú, 1300 köbcentiméter hengerűrtartalmú 1:133 sűrí­tési arányú motorja 55 kW- os (75 lóerős). A 169 km/óra végsebességű kocsi 90 km/óra sebességnél 5,3 liter benzint fogyaszt, de még az óránkén­ti 120 kilométeres száguldás­nál is csak 7,4 liter üzem­anyagra van csupán szüksé­ge. Érdekességként megem­líthető még, hogy már japán konstruktőrök is produkáltak egy olyan 550 köbcentiméte­res, 23 kW-os (31 lóerős) ör­vénykamrás motort, amely 3,5 —5 liter benzinnel is meg­elégszik”. Ugyancsak Japán­ban egy olyan kéthengeres,’ négyütemű, vízhűtéses, 23 kW-os motort is terveztek már, amely kocsiba szerelve 100 kilométerenként csak 3,1 liter benzint fogyaszt (ez pil­lanatnyilag világrekordnak szá­mít). Különlegessége e motor­nak. hogy vezérműtengelye hengerenként három szelepet mozgat (a második kis szívó­szelepen át hajtóanyagban szegény keverék jut az égés­térbe.) Addig is azonban, míg pi­acra kerülnek, elérhetők lesz­nek az új energiatakarékos konstrukciók, kinek-kinek ma­gának kell „ügyeskednie”, ha kevesebb benzinnel, tehát ol­csóbban akar autózni. Min­Csúcsforgalom fotópályázat! A pályázaton a TOTŐ 26—32. fogadási hetek nyeretlen 2, 4 és 6 hasábos szelvényei, vala­mint a kollektív szelvények vesznek részt. FŐNYEREMÉNY: POLSKI FIAT 126 személygépkocsi, valamint ér­tékes vásárlási utalványok! A pályázatok beérkezési ha­tárideje: AUGUSZTUS 15. Nyereménysorsolás: AUGUSZTUS 25. Pályázati feltételek a totószel­vények hátoldalán. denekelőtt szokjunk hozzá, hogy nyilvántartást vezessünk a fogyasztásról: minden tan­kolás után jegyezzük fel a be­töltött benzin mennyiségét és a kilométeróra állását, (ezek alapján kiszámítható a 100 ki­lométerre , eső fogyasztás.) Rendszeresen ellenőriztessük a motort (kompressziómérés!). mert a túlfogyasztás okai közt az elsők között szerepel a henger és a gyűrű kopása. Ve­zetésnél soha ne húzassuk túl az autót, a túlpörgetés ugyan­is „eszi” a benzint. Csak ak­kor gyorsítsunk, ha valóban szükséges.. ..Villanyrendőr” előtt, ha már messziről látjuk, hegy vált a lámpa, ne fékez­zünk, hanem hagyjuk üresbe gurulni a kocsit, kihasználván a „beletáplált” lendületet. Or­szágúton tartsuk be az autó megadott ideális utazósebes­ségét. (ezen felül akár több literrel is növekedhet a fo­gyasztás 100 kilométerenként.) Fölöslegesen ne előzzünk, mert ez a „legbenzinigényesebb” manőver. S ha az elmondot­tak betartásával sem csökken a fogyasztás, keressük fel va­lamelyik beállítóállomást, ahol műszeresen megvizsgál­ják és beszabályozzák a mo­tort. Nem árt számba venni, hogy az elmondottakon kívül mi minden okozhat még túlfo­gyasztást: az előírtnál kemé­nyebbre vagy puhábbra fújt gumi; a nyitott ablakok; a tetőn elhelyezett csomagok; az elpiszkolódott légszűrő; az el­használt, netán már átütő gyújtógyertyák, a kopott, meg­megcsúszó tengelykapcsoló; az elhasználódott fékszerkezet; a rossz termosztát; a nem meg­felelő oktánszámú benzin stb. Talán nem mindenki tud ar­ról, a benzintank és a por­lasztó közé beiktatható elek­tromágneses szelepről, amely azért készült a Trabantok szá­mára, hogy kisebb legyen a kocsiknál a benzinelfolyásból eredő üzemanyag-veszteség. Ugyancsak Trabantok (és Wartburgok) számára az un. tolószelep is forgalomba ke­rül. amelyet a kocsi kipufo­gócsövére kell majd felszerel­ni. Ennek használatával egyenletesebbé válik a két­ütemű motorok alapjárati for­dulatszáma. s mintegy 5 szá- szalékos üzemanyag-megta­karítás jelentkezik. A Lada- és Skoda-tulajdonok a KE/ Hl és KE1/H2 elektronikus benzinmégitakarító készülék beszerzésével és felszerelésé­vel próbálhatják meg vala­melyest csökkenteni az autó­zás költségeit. B. I. Kezében a volán, kezében a döntés! Lökéshullám zúzza a vesekövet A müncheni-grosshaderni urológiai klinikán kipóbáltak — egyelőre 16 betegen — egy eljárást amellyel a vesekövek bizonyos fajtái sebészi be­avatkozás nélkül, mechanikai lökéshullámokkal felaprítha- tók. A homokszem nagyságú töredékek azután néhány na­pon belül kiválasztódnak a vizelettel. A kezelendő beteget vízfür­dőbe helyezik. A készülék lé­nyegileg egy elipszis alakú, a vízbe merülő reflektor, amely­nek egyik gyújtópontjában rö­vid szikrakisülésekkel lökés­hullámokat hoznak létre. Eze­ket a reflektor nyalábolja„ és a vesekőre irányítja. A kő pontos helyét előzőleg rönt­gennel állapítják meg. Már öt év óta dolgoznak ennek a — még csak kísérleti szakasz­ban levő — eljárásnak és a hozzá szükséges berendezés­nek a kifejlesztésén. Ötezer kilovattos naperőmű Az Azovi-tenger partján, Miszo- va faluban naperőmű építését kezdték meg. A naptükrök középpontjában egy .hetvenméteres toronyban he­lyezik el a gőzfejlesztő hőkazánt. A tükrök automatikusan követik a Nap járását, így mindig a leg­kedvezőbb helyzetet foglalják el az energiatermelés szempontjából. A naperőmű működését borús idő­ben és éjszaka forróvíztároló ka­zánok biztosítják. Az erőmű teljesítménye ötezer kilowatt. Az üzemeltetési tapasz­talatok összegyűjtése után meg­kezdik egy újabb, nagyobb telje­sítményű naperőmű építését. Lazacfarm az NDK-ban Az NDK haliparában és ha­lászatában lazacfélék jelentős szerepet töltenek be. A ne­mes lazac húsa rózsaszín, íze kitűnő. Sajnos a világtenge­reken megritkult a lazac, ame­lyet ízletes húsa miatt ha­lásznak. VIDÁM MŰSOROS RENDEZVÉNY A TARJÁN VENDÉGLŐBEN. 1981. június 24-én 21 óra­kor. A műsorban fellépnek: CSÁKÁNYI LÁSZLÓ mAté Péter ANGYAL JANOS MADARÁSZ KATI és más színészek. Mindenkit szeretettel .vá­runk. Jegyek a helyszínen kap­hatók. A nemes lazac hossza 60—200 cm között változik, súlya 2—25 kg-ig terjedhet, ritkábban eléri a 40 kg-ot is. A lazac tengeri állatnak te­kinthető, csak ívni jár a fo­lyókba. Vándorlása az év minden hónapjában látható, de a főidőszak az év első hó­napjaira esik. Mikor a folya­mok jégpáncélja felolvad, csa­patokban jelennek meg a fo­lyami torkolatnál, s azután máciusban, áprilisban megin­dulnak felfelé a folyamokon. Vándorlásuk során még a vízesésekkel is megküzdenek. Ősszel ívnak, majd ívás után tavasszal a kimerült lazacok visszafelé ssodródnak a fo­lyamokban a tenger irányá­ban. A lazac szine változik tehát: a fiatal állat és az ívó állat, valamint az öregek más-más színezetűek. A lazac mesterséges tenyész­tése elég kényes feladat, de Európában a második világ­háború óta az angolok és a franciák szép eredményeket értek el e téren. A lazac húsát az NDK-ban igen kedvelik: frissen, füs­tölve s olajos konzerv alak­jában is fogyasztják. Mesélő a kertkapuban. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Kártérítés karambol után ‘ Egy személyautó összeütkö- és havi 4560 forint járadékot zött a vele szemben szabá- állapított meg részére. A sé- lyosan közlekedő motorkerék- rült nő azonban ezen kívül párral, amelynek oldalkocsi- nem vagyoni kártérítést is jában ötvenéves asszony ült. követelt a biztosítótól, ezért A karambolt az autó vezető- pert indított ellene. Az ügy a je okozta, akiről kiderült, Legfelsőbb Bíróságon dőlt el, hogy fiatalkorú és természe- amely 150 ezer forintot ítélt tesen járművezetői jogosít- meg neki. vánnyal sem rendelkezett. A döntés indoklása szerint Ezért a bíróság elítélte. A bal- a rokkant művégtagot kapott, eset következtében az asz- amellyel azonban csak korlá- szony oly súlyos sérüléseket tozottan tud mozogni, tehát szenvedett, hogy egyik lábát járóképességének csökkenése amputálni kellett. életét és a közösségben való A szerencsétlenül járt nő- részvételét jelentősen akadá- nek 67 százalékos rokkantság lyozza. Vagyoni kárának meg- miatt nyugdíjat állapítottak térítése azonban a nem va- meg. Az Állami Biztosító me- gyoni kihatásokat is enyhíti, gyei igazgatósága — a gép- különösen azért, mert az Ál­járművek kötelező felelősség- lami Biztosító kötelezte ma­biztosítása alapján — dologi gát Trabant-Hycomat autó károk, keresetveszteség, uta- vételárának megtérítésére. Ez- zási költség, s egyéb címeken által mozgásképessége — vi- 150 ezer forintot megtérített szonylagosan — javulni fog. APRÓ Iliit DÜIÜSÜ It FELVÉTELRE kere­sünk szövetkezeti tag­nak betanított női munkaerőket és férfi segédmunkásokat. Je­lentkezés: Írószer Szö­vetkezet, Salgótarján, Hajek R. u. 10/b. Var- gáné. VILLAMOS IPARI technikus, villanysze­relő, lakatos, elektro­műszerész képesítéssel, 10 éves gyakorlattal, hivatásos A—B—C—E jogosítvánnyal, több éves gépjárművezetői gyakorlattal állást vál­toztatna. Elsősorban anyagbeszerzői állás, de minden lehetőség érdekel. „Saját gép­kocsihasználattal is” jeligére a kiadóba. MOST felszabadult karosszéria-lakatost felveszek. Simó Béla, karosszéria-lakatos kisiparos, Szécsény, Bacsó Béla út 6. A Salgótarjáni Ru­hagyár pályázatot hir­det létszám- és bér­gazdálkodói állás be­töltésére. Pályázhat­nak azok, akik köz­gazdaságtudományi egyetemi, vagy szám­viteli főiskolai vég­zettséggel és legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek. A pá­lyázatokat önéletrajz­zal a jelenlegi mun­kahely megjelölésével lehet benyújtani a személyzeti osztályra (3100 Salgótarján, Schönherz Z. u. 32.) A Salgótarjáni Ru­hagyár felvesz egy ta­karítónőt. Jelent­kezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán (Salgótarján, Schön- herz Zoltán u. 32.) PÉCSI kétszobás, összkomfortos lakást cserélnénk salgótar­jáni hasonlóra. Tégla­épület, 59 m2 alapte­rületű. Cím: Székely Sándor, Pécs. 7621 Jó­zsef A. u. 27. FIATAL házaspár 1 gyerekkel bútoro­zott albérletet keres. Ajánlatokat „Sürgős” jeligére a kiadóba ké­rem. ELCSERÉLNÉM 180 ezer Ft-ot érő baglyasi családi házamat egy­szobás tanácsi vagy garzonlakásért, kész­pénz-kiegészítés mel­lett. Telefon: 12-478. ZSÓRI fürdő köze­lében 1 szintes házat vennék. Telefon: 32, 12-949, 17 óra után. SALGÓTARJÁN, Su­gár út 108. alatti csa­ládi ház eladó. Érdek­lődni lehet 15 órától. SALGÓTARJÁN­BAN 3 szoba, kony­ha, fürdőszobás, ker­tes, családi ház el­adó. Csere is érde­kel Érdeklődni: 16.30- tól, Salgótarján, Dam­janich út 96. 680 négyszögöl gyü­mölcsös téglaházzal» pincével eladó. Érdek­lődni lehet: Kiss, Ba­lassagyarmaton, Nyír» jesben. HARMINCHÁROM ezer kilométert futott PC rendszámú Wart­burg Lim. eladó. Ér­deklődni: Erdős, S.- tarján, Kistarján u. 4. ZI írsz. Wartburg 353 eladó. Érdeklőd­ni az esti órákban. Pásztó, Homok út 8. 800 m2 gyümölcsös, zöldségeskert kiadó. Szécsény, Marx út 19. Kurucz. BÜVARSZIVATTYÜ 220 Voltos eladó. Sal­gótarján, Bereczkl í/áté út 2. A megyei posta- hivatal HATVAN —SALGÓTARJÁN vonalra hírlap­árusításra vonatárus! keres. Jelentkezés: Sal­gótarján fóposta- hivatal-vezetőnél. A Nógrád megyei Szolgáltatóipari Vállalat Hafclü márkaszervize RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA: VILLANYBOJLEREK, AUTOMATA MOSÓGÉPEK TELEPÍTÉSÉT, ÜZEMBE HELYEZÉSÉT SALGÓTARJÁNBAN AZ ARANY JÁNOS ÜTI LAKÁSSZERVIZÉBEN. ___________ TELEFON: 10-641 HAJDÚ

Next

/
Oldalképek
Tartalom