Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-23 / 145. szám

Ökölvívás Színvonalas összecsapások a Szondi Kupa döntőin Oláh (STC) a serdülők legtechnikásabb versenyzője Lizics- ka (BHSE) ellen a döntőben. A salgótarjáni sportcsarnok- nokban vasárnap délelőtt fe­jeződtek be a Szondi Kupa küzdelmei. Az összecsapások növekvő színvonalon folyta­tódtak. Már a közép- és elő­döntők folyamán mind a fel­nőtt, mind a serdülők mező­nyében igen sok tehetséges fiatallal találkozhattunk. Míg a selejtezőket — a tudáskü­lönbség és felkészültség mi­att — a feladásos eredmények Eredmények, (az elöl állók a győztesek). Serdülők, kispapír- súly: Horváth (Csepel)—Sze- csődi (Sz. Haladás) egyhangú pontozás. Papírsúly: Radics (Csepel)—Szűcs (Komló) e. p. Légsúly: Urbán (Csepel)—Né- medi (203. DSK) I. m. fa. Harmatsúly: Dákai (BHSE) — Hartyányi (Sz. Haladás) I. m. fa. Pehelysúly: Siető (NYVSSC)—Tóth (Mezőtúr) e. p. Könnyűsúly: Oláh (STC) — A legtechnikásabb serdülő­versenyző címet Oláh Kálmán (STC) nyerte. Felnőttek, papírsúly: Er­dős (DMVSC)—Kemenczei (Vasas) 2—1 p. gy. Légsúly: Bihari (Borsod)—Pólyák (Va­sas) III. f. fa. Harmatsúly: Pálinkás (BHSE'—Nagy (Eger) e. p. Pehelysúly: Varga (Zal­ka)— Zámbö (Steimetz) 2—1 p. gy. Könnyűsúly: Kövér (BHSE) —Juhász (NYVSSC) e. p. Kisváltósúly: Csobán (NYVSSC)—Csikós (STC) e. p. Váltósúly: Feri (Paks)— Purüczki (Bgy. SE) e. p. Nagy­váltósúly: Németh (BHSE) — Vona (Csepel) 2—1 p. gy. Középsúly: Szabados (B.-füred) —Kozák (Baja) sérülés miatt ellenfél nélkül. Félnehézsúly: Kiss (BHSE)—Hajmási (Cs. Autó) e. p. Nehézsúly: Harmos (Petőfib.)—Szőllősi (Steimetz) 2—1 p. gy. Szupernehézsúly: Varga (STC)—Boka (Dunaúj­város) I. m. fa. A felnőttek pontversenyé­ben: 1. Budapesti Honvéd. 2. STC, 3. NYVSSC. Az összesített pontversenyben: 1. Budapesti Honvéd, 2. STC, 3. Csepel SC. A legtechnikásabb ver­senyző címét Kövér Béla (Bp. Honvéd) nyerte. A döntők folyamán Botos Andrástól búcsúzott a sport­klub vezetése és a szurkoló­tábor. Szőke István ügyveze­tő elnök; továbbá Bulyovszki Dezső, az STC baráti körének elnöke értékes emléktárgyakat adott át. Ugyancsak emléktár­gyat kapott Szabó János, az STC technikai vezetője áldo­zatos, fáradtságot nem isme­rő, eredményes munkájáért. örvendetes színfoltja volt a versenynek az STC-n kívül a Szerémi vezető edző Hranekkal, a kétszeres magyar bajnokkal a szőri tót figyeli. jellemezték, addig a döntőben „vérremenő” küzdelmek foly­tak. Örvendetes volt, hogy a sportszerűség terén haladás­ként jelentkezett a kevés sé­rülés és visszalépés. Letner Ferenc, a versenybizottság el­nöke elragadtatva nyilatko­zott a verseny rendezéséről, a sportszerű légkörről. A ser­dülők közül sok tehetség bon­togatja szárnyait. A győzte­sekkel rövidesen még az or­szágos bajnokságokon is talál­kozni fogunk. A felnőttek kö­zül Nagy Miklós (Eger), Kö­vér Béla (BHSE), Juhász Jó­zsef (NYVSSC) és Csikós And­rás (STC)-től sokat vár az ökölvívó szövetség. Lizicska (BHSE) 2—1 p. gy. Kisváltósúly: Baranyai (Zal­ka SE)—Poczó (Mezőkövesd) I. fej. k. o. Váltósúly: Nagy (BHSE)—Sulyok (Sz. Haladás) I. m. fa. Nagy váltósúly: Sze- ifried (Kisvárda)—Kovács (Gyula) III. sor. szab. le. Kö­zépsúly: Nagy (BHSE)—Nyeste (Mezőkövesd) I. m. fa. Nagy­középsúly: Uhrin (STC)—Léka (NYVSSC) II. d. f. Félnehéz­súly: Haskó (Gyula)—Suri (Eger) II. d. f. Nehézsúly: Holovics (ÉVIG)—Somosi (Ba­ja) II. m. fa. A serdülők pontversenyében: 1. Budapesti Honvéd, 2. Csepel SC, 3. STC. Röplabda N6 It. nők balassagyarmatiak és a bujá- kiak jelentkezése a ringben. Az újonnan alakult bujáki ökölvívó-szakosztály verseny­zői először szerepeltek ver­senyen. Meg kell jegyeznünk, hogy a 20 éves múltra vissza­tekintő Szondi György-emlék- verseny a Magyar Ökölvívó Szövetségtől jobb minősítést érdemelne a versenynaptár összeállításakor. Az országos rangsorban az élcsoporthoz tartozó STC áldozatot vállal a kupa megrendezésével, a serdülőversenyek kiírásával, a sportág utánpótlásának biz­tosít versenyzési lehetőséget. A felnőtteknél legközelebb I. osztályú verseny kiírását látná ■szívesen a salgótarjáni ököl­vívó-szurkolók széles tábora. (mátyus) Labdarúgó NB II. Évzárás, pont nélkül Kiesett a nagvbátonyi Bányász A labdarúgó NB II. 1980—81-es bajnokságá­nak küzdelmei a vasárnapi fordulóval be­fejeződlek. A nógrádi csapatoknak nem ke­rült pont a bajnokság végére, hiszen mind­három együttes vereséget szenvedett. A leg­fájóbb a nagybátonyiak otthon elszenvedett 5—1-es, kiütéses veresége volt, amely egy­ben a bányászcsapat búcsúját jelentette a II. osztálytól. Mint a többi eredményből ki­derül. a győzelem esetén sem tudtak volna bennmaradni a bátonyiak. A másik két nóg­rádi együttes számára pedig a dobogó bizo­nyult túl magasnak. A gyarmatiak csak rosz- szabb gólkülönbségükkel nem szereztek ér­met, a negyedik helyen fejezték be a bajnok­ságot. Az STC egész évi kiábrándító szerep­lésére az 5. hely méginkább rávilágít. Elúszott a bronzérem Hódmezővásárhely-STC 2—1 (2 — 1) Hódmezővásárhely, 8000 né­ző, v.: dr. Botka. Hódmező­vásárhely: Bugyik — Kántor, Lancsa, (Fehér a szünetben), Magyar. Szadeczky — Bálint dr. (Olasz a 79. percben), Fe­leki. Stark — Varga. Vad, He­gedűs F. Edző: Nagy Pál. STC: Kocsis — B. Kovács, Szabó. Varga, Mákos — Föl­di, Tóth, (Tolnai a 77. perc­ben), Balga, Lipták — Mo­hácsi, Marosok (Vágó a szü­netben). Edző: Szalai Miklós. A mérkőzés előtt mindkét öltözőben a megszokottnál is csendesebb, ugyanakkor nyug­talanabb volt' a hangulat. A tét nem volt kisebb, minthogy az STC megtartja-e harmadik helyét, avagy ugyanúgy, mint két héttel korábban cserélnek a táblázaton a vásárhelyi pi­ros-kékekkel. A mintegy nyolcezer lelkes hazai szur­koló az első percekben puha- tolódzó játéknak, egymás gyengéi kipróbálásának le­hettek tanúja. Ügy tűnt. a tar- jániak egy cseppet sem ijed­tek meg Vásárhely hírétől, a tavaszi szereplésük jó mérle­gétől. Az első eseményt is a hazai kapu előtt jegyezhettük fel. Az STC szögletet harcolt ki, de Tóth senkitől sem za­varva a kapu mellé fejelte a beível labdát. Majd a ha­zaiak percei következtek, de a vendég védők nagy könnyed­séggel és rutinnal folytatták el a támadásokat. Mintegy ne­gyedóráig tartott a tapoga- tódzó játék, amikor váratlanul megszerezte a vezetést a Sté­cé. A sokat mozgó Tóth fa­képnél hagyta a bal oldali vásárhelyi védelmet, beadása jó helyzetben találta Liptákot. aki mintegy tíz méterről véd- hetetlenül fejelte a labdát a jobb sarokba. 0—1. Az elkövetkező negyedórá­ban a vendégek játszottak tet­szetősebben, a salgótarjáni ka­pu szinte bevehetetlennek lát­szott. A hazaiak annak ellené­re, hogy edzőjük felhívta a figyelmüket, magas labdákkal ne kísérletezzenek, ezt erőltet­ték. Ebben az időszakban fel­tűnt a tártjára és a vásárhe­lyi középpályások közötti kü­lönbség — a vendégek javára. De az STC csatársora nem tu­dott partner lenni a táma­dásban. így fél óra után egyre több hiba csúszott a Salgó­tarján játékába. Nem őrizték olyan szorosan a villámgyors jobbszélső Vargát, a játék­mester Bálint dr.-t, ennek eredményeként a hazaiak nem csak átvették a kezde­ményezést, hanem egyre több veszélyes támadást vezettek. A 39. percig Kocsis kapus bravúrok sorozatával bizonyí­totta edzője bizalmát. De a 40. percben ő is tehetetlen volt: a tarjáni kaputól 30 mé­terre szabadrúgáshoz jutott a HMSE, miután B. Kovács sze­relését dr. Botka sárga lap­pal ,.értékelte”. Hegedűs mes­terien küldte a labdát a ven­dégek kapujának előterébe, s az elalvó védők közül kiugró Varga fejjel továbbította a hálóba. 1—1. Még el sem csi­tult a lelátói öröm, amikor megszületett a második hazai gól is. A 41. percben Hegedűs F. a bal oldalról ívelt az STC kapuja elé, a 11-es közelében álló Szadeczky kapu elé csúsz­tatta a labdát, Vad Mákos kí­séretében rárajtolt arra. s hogy melyik játékos érintette utoljára a labdát, azt nem lehetett kideríteni, a lelátóról úgy látszott, hogy Vad volt a gólszerző. 2—1. Fordulás után a HMSE ma­radt támadásban, a vendé­gek egyre idegesebbek lettek, lassúbbá váltak a kontratá- madáspik. A számtalan hazai gólhelyzet mellett 'így csak el­vétve akadt gólszerzési lehető­ségük. Az 56. percben példá­ul Földi nem vette észre, hogy Bugyik kifutott kapujából, s az ívelés helyett csúnyán mel­lé dufrantott. De az HMSE- csatárok is csak veszélyhely­zetet tudtak teremteni, azon­ban nekik ez is elég volt a két pont, ezzel együtt a har­madik hely megszerzéséhez. Szalai Miklós vezető edző kis­sé szomorúan nyilatkozott a mérkőzés végén: „Védőink fi­gyelmetlensége miatt két perc alatt elúszott a harmadik he­lyünk. Bár küzdött a gárda, de nem volt tervszerűség, el­gondolás támadásaikban. Bal­ga, Lipták és Kocsis játékát dicsérhetem.” Jó: Feleki, Ma­gyar, Vad, Kántor. Bálint dr., ill. Varga, Lipták. Süli József Gólzáporos búcsú Dorog—Bgv. SE 6-4 (3—1) Dorog, 2000 néző, v.: Körös. Do­rog: Andrusch — Péntek B. (En- gelbrecht J. a szünetben), Gold­schmidt, Varga, Kovács — Maros- völgyi (Kottesz a 83. percben), Arany, Csizmadia — Schalk, Laczkó, Engelbrecht Z. Edző: dr. Magyar György. Bgy. SE: Balázs — Pribeli, Hornyák, Kármán (Ko­vács a 60. percben), Lajkó —Tóth (Oláh a 70. percben), Friedmann, Varga — Szalai, Papp, Szedlák. Edző: Czimmermann Gyula. A mérkőzés előtt a csapatok gyászszünettel adóztak Pfluger Dezső, a Dorog volt labdarúgója emlékének. A gyarmatiak éremért indultak harcba ezen a találko­zón, de már a 4. percben a há­lójukban táncolt a labda. Péntek D. bal oldali beadását a jókor ér­kező Laczkó a bal alsó sarokba csúsztatta. 1—0. Továbbra is a dorogiak maradtak támadásban, s egy kapu előtti kavarodás végén megszületett a második hazai gól is. Engelbrecht Z. az ötösről ko­torta a kapu közepébe a labdát. 2—0. Az újabb gólra csak tíz percet kellett várni. A kapura- törő Laczkóval szemben Varga szabálytalankodott a 16-oson be­lül. A megítélt büntetőt Arany biztosan értékesítette. 3—0. A gyarmatiaknak még az első fél­idő vége előtt sikerült szépíteni­ük. a 39. percben Szalai közelről alált a jobb alsó sarokba. 3—1. A második játékrészt teljes erő­bedobással kezdték a vendégek. A 48. percben Friedmann cselezte be magát a hazai büntetőterüle­ten belülre. Marosvölgyi szabály­talanul tudta csak elválasztani a labdától. A megítélt ll-est Balázs a kapu közepébe helyezte. 3—2. Két perc múlva ismét a hazai há­lóban volt a labda. A beállós Kármán tört előre, sorra cselezte ki a hazaiakat, még a kapust is kicsalta, és a bal alsó sarokba helyezte az egyenlítő gólt. 3—3. A 65. percben 11-es góllal szerzett ismét vezetést a Dorog. Balázs húzta el a kapura törő Schalk lábát. Arany állt ismét a labda mögé, s lövése ezúttal Balázs ke­zét érintve jutott a jobb sarok­ba. 4—3. A 80. percben Laczkó húszméteres lövése a bal felső sarokban kötött ki. 5—3. Két perc elteltével Szálainak sikerült szépí­tenie, mégpedig közelről vette be Andrusch kapuját. 5—4. Három perccel a befejezés előtt újabb 11-es pecsételte meg a gyarmati­ak sorsát. Most Engelbrecht Z. ellen szabálytalankodtak a ballas- sagyarmatiak, a megítélt büntetőt a sértett helyezte a kapuba. 6—4. Színvonalas, nagy csatát vívott egymással a két csapat. Gólokban és ll-esekben bővelkedő, fordula­tos találkozón búcsúztak a kitűnő­en szereplő gyarmatiak a bajnoki évtől. Balszerencséjükre csupán egyetlen góllal maradtak le a do­bogó 3. fokáról. Teljesítményük így is minden dicséretet megérde­mel. Jó: Varga, Arany, Schalk, Laczkó, ill. Pribeli, Hornyák, Sza­lai, Friedmann. A Középcsoport eredményei: Ganz-MÁVAG—H. Bem J. SE 1—0 (1—0), Budafok—Dunaújvárosi Épí­tők 1—0 (0—0), DÉLÉP SC—MÁV Előre 4—0 (2—0), Építők SC—Vá­ci Izzó 2—0 (1—0), Bp. Spartu­cus—22. sz. Volán 3—2 (2—0), SZEOL AK—Kecskemét 3—0 (3—0), BVSC—Pénzügyőr 3—0 (1—0), BKV Előre—Szegedi Dózsa 3—1 (1—0), Oroszlány—Kossuth KFSE 0—0. A bajnokság végeredménye 1. SZEOL AK 38 24 9 5 63-30 57 Ganz-MÁVAG Bem J. SE B.-gyarmat Székesf. M. Budafok Kecskemét Pénzügyőr KKFSE Szegedi D. Dorog Építők SC Váci Izzó 22. sz. Volán BKV Előre BVSC 38 16 38 16 38 17 38 16 38 18 38 16 38 14 38 11 38 14 38 13 38 13 38 11 38 11 38 10 38 12 15 7 13 9 11 10 13 9 8 12 12 10 13 11 17 10 8 16 10 15 10 15 13 14 12 15 14 14 9 17 74-52 47 61-47 45 60-47 45 58-54 43 58-42 44 49-36 44 46-45 41 54- 47 39 67-55 36 52-52 36 44-54 36 55- 56 35 43-58 34 32-50 34 39-52 33 17. DELÉP SC 38 12 9 17 50-64 33 18. Bp. Spart. 38 12 8 18 43-58 32 19. Dunaújv. Ép. 38 8 7 23 43-71 23 20. Oroszlány 38 5 11 22 31-57 21 Fölényes győzelemmel zárt a SZÜV-Róna SZÜV-Róna—Hatvan 3—0 (3, 9, 7). Salgótarján, v.: Ka­posvári. SZÜV-Róna: Nagy E., Sándor, Bokor, Lőricz, Rad- vánszki, Hanyiné, cs.: Kadlót, Nagy Zs., Palkovics, Varga I., Edző: Molnár László. A me­zőnyben és a hálónál egy­aránt felülmúlta a bajnokság utolsó mérkőzésén ellenfelét a hazai együttes. A 36 percig tartó találkozón a tarjáni győ­zelem egy pillanatra sem volt kétséges. Örvendetes esemény volt az évek múltán visszaté­rő Bokor játéka. Valamikor a Kisterenye, majd az STC erős­sége volt. Remélhetőleg az őszi szezonban további volt NB I-es játékosok is erősítik a SZÜV-Róna együttesét. Az ifjúsági csapat az első helyen álló hatvaniakat ki­tűnő játékkal 3—2-re legyőz­te. (mátyus) Labd~rúgás Bolgár építők szakszervezeti válogatottja Salgótarjánban Június 22-én a bolgár építők város válogatottja ellen lépnek — NB 11-es játékerőt képviselő — pályára. A mérkőzések iránt nagy szakszervezeti válogatottja Sál- az érdeklődés, az üzemekben már gótarjánba érkezett. A mozgássé- sok jegyet megvásároltak. A bol- rültek javára 24-én a Síküveg- gár szakszervezet július 3—9. kő- gyárral Játszanak nemzetközilab- zött Szóíiában viszonozza a sál- darugo-merkozest, 17.30 órai kez­dettel, a síküveggyár! pályán. A gótarjániak vendéglátását, fogadja vendégek pénteken Hatvanban, a a síküveggyáriakat. Megalázó vereség H. Szabó L. SE— Nagvbátony 5—1 (3-1) Nagybátony, 1000 néző, \\: Maczkó. H. Szabó L. SE: Ul­bert — Szilágyi (Silye a 46. perc­ben), Dávid, Csorba, Talapa — Vékony, Czikora, Oláh — Fritz (Homonnai a 66. percben), Mar- tinkovics, Benyó. Edző: Bencsik Gyula. Nagybátony: Palchuber — Bordás, Antal, Tamás, Szabó P. — Bocsi (Czékmán a 62. perc­ben), Dóra (Orosz L. a 62. perc­ben), Szoó — Kiss, Szabó J., Loch. Edző: Dávid Róbert. (Ilyen a sors: az utolsó mérkő­zésre maradt az eddig megvála­szolatlan kérdés, a lenni vagy nem lenni?! A csapatot már min­denki eltemette csak a szakve­zetés és a játékosok bizakodtak. Mint később kiderült — hiába). Jól indult a mérkőzés: a 2. percben a vendégtérfél közepén Kiss kiugratta Lochot. A bal­szélső Szilágyi díszkísérete mel­lett 12 méterről ballal bombázott a kapu közepébe. 0—1. A kezdés után Benyó labdáját Fritz 10 méterről lőtte Palchuber kezébe. A 7. percben Czikora beadását Benyó mellel levette, s négy mé­terről bal lábbal elegánsan emelt a hálóba. 1—1. Támadott a Naey- bátony, de fölényét csak szögle­tek jelezték. A 14. percben Czi­kora egyéni akciója újabb ven­déggólt eredményezett: a közép­pályás jobb oldalról ívelt a ki­futó Palchuber fölött a kapuba. 2—1. Alig valamivel később Sza­bó J. gólhelyzetben 10 méterről feladta a labdát Ulbertnak. A 24. percben Szabó J. indította a jobb szélen Szoót. A beadást a jókor érkező Kiss 12 méterről ka­pura fejelte. A léc alá tartó lab­dát a kapuvédő szögletre te- nyerelte. A 30. percben Dóra átadását Kiss a bal oldali léc mellé durrantotta. Négy perc el­teltével Loch beverekedte magát a 16-oson belülre, de a kaputól néhány méterre tiszta helyzet­ben elügyetlenkedte a helyzetet. Ezt követően Bocsi átadását Dó­ra az 5-ö8ről keresztbe lőtte. A 40. percben Fritz beadását Vé­kony közelről perdítette a kapu jobb oldalába. 3—1. Szünet után a (Nagybátony el­keseredett rohamokat indított, de csak helyzeteket dolgozott ki. Az egyik ilyen lehetőség volt, ami­kor Loch beadását Szabó J. 10 méterről fejelte a vendégkapus kezébe. A 61. percben Bocsi ma­gasan fölé emelt egy 20 méteres szabadrúgást. Két perc múlva Dó­ra jobb oldali beadását Szoó kö­zelről mellé fejelte. A hazai ket­tős csere után a honvédcsapat percei következtek. Benyó két méterről kapu mellé gurította a labdát, majd Oláh elfutott, de kapu mellé lőtt. A 76. percben Homonnai két csel után Martin­ovicshoz gurított, aki a jobb sa­rokba perdítette a labdát. 4—1. öt perc múlva jött az ötödik gól: Homonnai kiugratta Martinovi­csot, aki néhány lépésről ballal a hosszú sarokba lőtt. 5—1. És vége. . . A Nagybátony elbúcsú­zott a második osztálytól. A gyors hazai gól után min­denki azt gondolta! a Nagybá­tony gólokkal nyeri a mérkőzést. Nem így történt! A hazaiak so­rozatban hagyták ki helyzeteiket. A tudatosan védekező és gyors indításokkal operáló honvédek ki­használták a mélyen tudása alatt játszó és tartalékos hazai véde­lem hibáit. A vendégeknek az első félidőben három helyzetük volt — és mindhármat berúgták. A második játékrészt elején úgy tűnt, még tud újítani a hazai gár- da. Kihagyott nagybátonyi hely­zetek után ismét vendéggólok kö­vetkeztek. A nézők a mérkőzés végén riermedten álltak helyü­kön, minden olyan hihetetlennek tűnt számukra. A hazaiak vezető edzője Dávid Róbert ezt mondta a mérkőzés lefújása után: — Ek­kora csalódás még nem ért éle­temben. Egyedül Loch akarását lehet elfogadni. Jó: Czikora, Martinkovics, Oláh, Vékony, ill.: Loch. Maczkó játékvezető 400. NB-l mérkőzését kitűnően vezette. — tóth — A Keleti csoport eredményei: DUSE—Honvéd Papp J. SE 1—0 (0—0), Lehel SC—Szolnoki MÁV MTE 2—1 (1—1), Debreceni Kini­zsi—H. Asztalos J. SE 5—0 (1—0), Kazincbarcika—Eger 1—0 (0—0), Borsodi Volán—Gyöngyös 2—1 (0—1), Gyula—MVSC 4—0 (1—0), Karcag—Hajdúböszörmény 2—0 (1—0), Ózdi Kohász—Szarvas 2—2 (1-1). A bajnokság végeredménye 1. Ózdi Kohász 38 »1 10 1 61-34 52 2. Gyula 38 18 13 7 59-36 49 3. Hódmezőv. 38 16 13 9 59-41 45 4. Debr. Univ. 38 17 10 11 48-31 44 5. Salgótarján 38 17 10 11 53-39 44 6. Szabó L. SE 31 15 12 U 50-35 42 ’J. Papp J. SE 38 14 14 10 59-49 42 8. Gyöngyös 38 15 11 12 42-37 41 9. Debreceni K. 38 14 12 12 56-50 40 10. K.-barcika 38 14 12 12 50-49 40 11. Miskolci VSC 38 15 10 13 66-67 40 12. Eger 38 14 12 12 45-46 40 13. Szolnok 38 12 14 12 56-55 38 14. Asztalos SE 38 14 9 15 48-50 37 15. Lehel SC 38 11 12 15 42-51 34 ÍR. 38 Vi 9 17 4‘’-45 33 17. Nagybátony 38 11 8 19 54-68 30 18. Borsodi Vol. 38 9 11 18 45-70 29 19. Karcag 38 8 7 23 37-78 23 20. H.-böszörm. 38 4 9 25 32-73 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom