Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-20 / 143. szám

íliáBf mentesen adták át A tervezettnél több lakást építenek a megyei építők Interjú a NÁÉV műszaki igazgatóhelyettesével és a műszaki osztály vezetőjével Kevés olyan fórum van megyénkben, ahol valamilyen formában ne kerültek, vagy kerülnének szóba a lakásgon­dok, azok megoldásával kapcsolatos elképzelések, kívánsá­gok, óhajok. Köztudott, hogy e fontos, politikai közérze­tet befolyásoló társadalmi feladat megoldása csak közös erővel lehetséges. Államunk a lehetőségekhez képest csak a gondok egy részét tudja átvállalni. E gondolatok jegyé­ben arra kértem a Nógrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat műszaki igazgatóhelyettesét, Szabó Lászlót és a mű­szaki osztály vezetőjét, Luda Lászlót, hogy válaszoljon a vállalat lakásépítkezését érintő kérdésekre. — A korábbi esztendőkben különböző fórumokon több­ször elmarasztalták a vállala­tot a lakásépitkezés ütemessé­gének elhúzódása miatt. E te­kintetben az új esztendő mi­lyen változást hozott? — 1978-ban 196, 1979-ben pedig 106 lakással maradtunk el a tervezettől. Ez jórészt az­ért következett be, mert a la­kásépítkezéseknél használt da­ruk sorozatosan tönkremen­tek. Kijavításuk lassú, hossza­dalmas és körülményes volt. A helyzet előnyös megváltoztatá­sa érdekében minisztériumi, megyei, városi párt- és állami, valamint vállalatvezetői tár­gyalások sorozata után sike­rült elérni, hogy a korábbi da­rukiesési idők erőteljesen mérséklődjenek. Ennek is tu­lajdonítható, hogy ma már 1978—79-hez képest valamivel kedvezőbb helyzetben va­gyunk, de még most sem érez­zük magunkat biztonságban. A darukiesések okozta váratlan meglepetéseket szervezési in­tézkedésekkel vagyunk kényte­lenek ellensúlyozni. Ami újabb pluszkiadást jelent. Mivel az ÉGV a szerződéses kötelezett­ségeinek objektív okok miatt nem tud eleget tenni, ezért kénytelenek vagyunk más irányba is olyan megoldást ke­resni, ami számunkra a leg­kevesebb kockázatot jelenti. Ami pedig az idei változásokat illeti, a következő a helyzet: az elmúlt évben bekövetkezett jóirányú fejlődés az idén to­vább tart. Tavaly a tervezett­nél 11-el több lakást adtunk át. az idén 18-al akarjuk meg­tetézni eredeti elképzelésein­ket — Jelenleg hol tartanak a tervek megvalósításában? — Az idén az egyéb kiemelt munkák között is első helyre került a lakásépítkezés üte­mének meggyorsítása. Egyrészt azért, mert fontos társadalom- politikai feladat, másrészt a budapesti lakások építését csak akkor tudjuk időben megkez­deni, ha a IV. negyedévben, a lakásépítkezéseknél csak mini­mális feladatot kell elvégez­nünk a megyében. Az elmon­dottakat figyelembe véve erre az évre 304 lakás átadását ter­vezzük. Ebből 114 van megyén kívül — Vácott. Az eltelt idő­ben Nagybátonyban 56, Ba­lassagyarmaton 28, Vácott pe­dig 28 lakást adtunk át. Utób­bi helyen még e hónapban újabb 28 lakás kerül átadásra. Az eddigi teljesítés nagyjából megfelel az időarányos köve­telményeknek. A harmadik negyedévben Nagybátonyban 56, Salgótarjánban az Arany János úton plusz 80 lakást adunk át. Vácott a tervben sze­replő 56 lakás befejezése át­húzódik a negyedik negyedév­re. Ugyanitt augusztusban bir­tokba vehetik az apróságok a borsodi vázpanelből készült 60 férőhelyes bölcsődét. — Most pedig térjünk át a minőségre! Milyen változá­sok tapasztalhatók e téren? — A minőséggel kapcsolatos észrevételek három részből áll­nak össze. Először mennyiségi kifogások. Itt csökkenés ta­pasztalható. Másodszor, az átadott lakások minősége. E tekintetben tartjuk a korábbi szintet. A harmadik az árle­szállítások mértéke. Itt is stag­nálás tapasztalható. Az idén e területen is jó irányú elmoz­dulás történt. Például a Balas­sagyarmaton nemrég átadott lakóépületrészt a beruházó hi­ánymentesen vette át. Mivel a minőség javulásával mi sem vagyunk elégedettek, ezért olyan technológiai intézkedése­ket teszünk, megoldásokat ja­vasolunk a beruházóknak, amelyek segítségévei tovább csökkentjük a döntően az alap­anyag változó színhibáiból adódó, jogos beruházói kifogá­sokat. — A válasz utolsó gondola­ta egyengette az utat az újabb kérdéshez. Milyen intézkedé­seket tesznek a lakásprogram maradéktalan végrehajtása ér­dekében? — Az éves programon belül negyedéves operatív tervet készítünk. Végrehajtását főépí tésvezetői értekezleteken, majd a helyszíni ellenőrzéseink so rán az eddiginél jobban szá­mon kérjük. Tovább növeljük az egyösszegű utalvány alap­ján végzett munka mennyisé­gét. Hatékonyabbá tesszük a minőségi bérezést oly módon, hogy a szabályzatban előírta­kat az eddiginél jobban meg­követeljük, azaz, ennek jó gyakorlati végrehajtására ösz­tönözzük a közvetlen terme­lésirányítókat. — Végül arra kérem önöket, tájékoztassák megyénk köz véleményét a VI. ötéves terv lakásépítési elképzeléseiről. — A mostani tervciklus hátralevő négy évében a je­lentkező igények szerint, éven­ként 300 lakás megépítését ké­rik tőlünk. Ennek teljesítése (részünkről) semmiféle gondot nem jelent. A fenti számokat a beruházókkal és az érdekelt tanácsokkal egyeztettük. Ügy tűnik, hogy megyén kívüli la­kásépítkezésekben — a buda- pestin kívül — nem veszünk részt. Ezzel kapcsolatban csak a felügyeleti szervünk által előírt tennivalókat kell plusz­ként teljesíteni. Az egyeztetett program szerint Nagybátony­ban 194 —, melyből 110 ház­gyári — Salgótarjánban a Beszterce-lakótelepen 189, a nyugati városrészben 233, Pécskő-dombon 200, Balassa­gyarmaton pedig 252 lakást építünk fel. Ebből is látszik, hogy lakásépítési feladataink ugyanazokra a helyekre kon­centrálódnak, mint az előző ötéves tervben. Az előbbieken kívül évente 40—50 félkészla- kás-akcióban jelentkező igényt is készek vagyunk teljesíteni — fejezte be a beszélgetést Szabó László és Luda László. (venesz) Kemenceépítők Félezer szakember összehangolt, közös tevékenységével 120 nap alatt készült el a salgó­tarjáni síküveggyár Zagyva—III. kemencéjének felújítása, melynek költsége 120 millió forint. Szeptember első heteiben fejeződik be a nagyarányú munka, eredményeként újra megindulhat — a korábbitól jobb minőségben — a síküveggyártás. Képünkön: dolgoznak a kemenceépítők. 16 napok a kőbányákban Lesz végleges kilábalás? Tavaly, meg az előző évben vetkezménye is, hogy az 1980- konyábban tudják javítani a — vélem — nemigen történt ásnál valamiképp mérsékel- földek minőségét. Minden­volna meg, hogy szinte szívé- tebb a terv. „Csak” egy- esetre termelnek teljes kapa- lyes közvetlenséggel fogadják millió 284 ezer tonna meny- citással, egyrészt mert az ot- a termelési eredmények iránt nyiségű kő kitermelése és el- tani dolgozóknak munkát kell faggatózót. Mert szinte semmi szállítása vár rájuk. De hát adni, másrészt meg várnak sem úgy sikeredett, miként el- történt egy, s más az idén, képzelték. Sok gondot oko- aminek következményeként zott a termelő- és szállítóbe- már az öthavi tervüket is rendezések műszaki állapota és több mint negyvenezer ton­nával túlteljesítették. gyakori meghibásodása, a fő­ként a nógrádkövesdi üzem­ben észlelt szervezetlenség, s még megannyi bajt voltak kénytelenek elkönyvelni esz­tendő zártával. Most viszont Pálmai Béla, a termelési és Varga József, a talán Újra fellendülő piaci keresletre. Persze próbál­koznak termékszerkezet-vál­tással is. Nagyobb mennyi­ségben gyártják a vakolókő- „ , ,, , , _ ,, , port, megkezdik — kisebb té­tűnik, hogy tgjbgjj _ a takarmányozási mészkőliszt előállítását. És az új karancsi bánya is bajjal jár: hét-nyolcezer tonnányi Pálmai Béla nem válaszol nemeszúzalék vár vevőre ­eleddig mindhiába. az ÉSZAKKÖ Pestvidéki Kő bányák üzemei sikerrel zár­ják az idei esztendőt? azonnal. Iratokat lapozgat, a pénzügyi és számviteli’ adatoltat böngész, s csak hosz. s mindezek mellett még osztály vezetője is összessé- szas toprenges utan mondJa: mindig van más félnivaló is. gében eredményes hónapokról beszél. Ami — őszintén elő­re bocsátják — annak kö­Ki keresett többet? „Az áraktól és a bérektől”. Tíz közül kilenc ember ezt a választ adná, ha megkérdeznék tőlük, hogy mitől is függ az életszínvonal? S milyen egyszerű lenne a statisztikus dolga, ha elfogadná a közvélemény értékítéletét, s csakis az árak és a bérek alakulásán mérné le, hogy milyen az életszínvonalunk? Figyelmen kívül hagyhatná például azt a két azonos munkahelyen dolgozó, azonos szakképzettség miatt ugyanannyit kereső, és fogyasztási szokásaiban is pontró pontra megegyező családot, amelyek közül az egyik például lakásnélküli és két gyereket nevel, a másik meg gyermektelen és rendezett lakáskörülmények között él. Tudom: a statisztika sokak számára száraz, unalmas és többnyire semmitmondó olvasmány. A számok által jel­zett tények többnyire fölfoghatatlanok, s ha netán mégis érthetőek, akkor is — ne tagadjuk — eleve gyanakvással fogadják az adathalmazokat, a könyvoldalakat megtöltő táb­lázatokat. Tudva és vállalva a közvélemény gyanakvó ér­tékítéletét, s netán egy semmitmondó kézlegyintéssel föl­érő reakcióját, most mégis egy vaskos statisztikai kiadvány számtengerébe evezünk, hogy földeríthessük: melyek is ma, 1981-ben, az életszínvonal-politika kulcskérdései? Mert té­vedés lenne azt hinni, hogy csakis az árak és a bérek ala­kulása. De, hogy ne cáfoljam a közhiedelmet, maradjunk — kezdetként — az utóbbi témánál, pontosabban a kere­setek differenciálásánál. A bér- és keresetdifferenciálás elhatározott, többször és nyomatékosan deklarált társadalmi-gazdasági program. 1968 után ugyan megindult a bérarányok differenciálódása, ám a kezdeti eredményektől gyorsan megriadva, fokozato­san olyan bér- és keresetszabályozás vette át az uralmat, ami csakis az egyenlősdi törekvéseket szolgálta. Emlékez­zünk csak: még a hetvenes évek közepén valóságos sors­csapásként kezeltük a munkaerő-vándorlást, s egyik admi- • nisztratív intézkedés a másik után született, hogy vala­mennyire is visszaszorítható legyen a társadalmilag káros­nak ítélt mozgás. Sikerült. Oly annyira, hogy a hetvenes évek végére —, amikor már fölismertük a munkaerő-átcso­portosítás elvi jelentőségét —, a munkavállalók nagyobb részének tökéletesen mindegy volt, hogy hol dolgozik, hisz’ nagyjából mindenütt azonos munkafeltételek és azonos ke­reseti lehetőségek fogadták őket. A Központi Statisztikai Hivatal „Életszínvonal I960— 1980” című kiadványában olvasható, hogy a foglalkoztatot­tak legtöbbet kereső tíz százalékának összes keresete 1976­ban kereken négyszerese, 1980-ban pedig alig 3,7-szerese volt a legkevesebbet kereső tíz százalék keresettömegé­nek. Ez a lassú, de feltartóztathatatlan kiegyenlítődés min­denkit érintett: a legmagasabb rangú vezetőket éppúgy, mint a betanított munkásokat. Például: 1979-ben, az „A” kategóriájú — tehát a majdnem legfontosabb, legnagyobb vállalatok vezetőinek átlagkeresete mindössze 2,3-szor volt több, mint a beosztottaké, s ez az arány nyolc százalék­kal alacsonyabb, mint volt az évtized közepén. (Mellesleg: a vezetői keresetek visszafogását központi rendelkezések szorgalmazták.. .) Továbbá: a felsőfokú végzettségű szak­emberek bérelőnye, a hatvanas évek végén 31—34 száza­lékos volt a középfokú végzettségűekkel szemben, 1979-ben pedig csak 28 százalékos, 1975-ben a szakmunkások bére átlagosan 56 százalékkal volt magasabb, mint a segédmun­kásoké, 1979-ben már csak 47 százalékkal. A betanított munkások esetében az előny, ugyanebben az időszakban 30 százalékról 16 (!) százalékra csökkent. A jelenség azért is érthetetlen — és elfogadhatatlan —, mert a keresetek nominális növekedése évről évre jelen­tős volt. A munkások és az alkalmazottak átlagkeresete az 1975. évi 3066 forintos havi átlagról — évenként 6,4 száza­lékkal növekedve — 1980-ban már 4150 forintra emelke­dett. A számok a differenciálás mozgásterét jelzik, s e le­hetőség ellenére mégis a nivelláció érvényesült. Eldöntet­len a vita, hogy miért? A vállalatok a bérszabályozásra, s az ehhez kapcsolódó számos — erősen adminisztratív szí­nezetű — előírásra mutogatnak. A bérszabályozás megal­kotói és kérlelhetetlen védelmezői pedig a vállalati maga­tartást hibáztatják, mondván: a vállalatoknál még azokat a differenciálási lehetőségeket sem használják ki, amikre egyébként lehetőséget ad' a szabályozás. Ez is igaz. Nem használják ^i a vállalatok a differen­ciálási lehetőségeket, például azért sem, mert magukra vállalták az időről időre ismétlődő áremelések kis bér­emeléssel való kompenzálását. E gyakorlat eredményeként terjedt el az a felfogás, hogy „ha áremelés jön, akkor ki­jár a béremelés is”. Mindenkinek, különösebb feltétel (értsd: teljesítménykövetelmény) nélkül csupán szociális megfonto­lásokból. Ha ez így megy tovább: lassan oda jutunk, hogy elvi állásfoglalást kell megfogalmazni: a munkabér nem szociá­lis járandóság, hanem a végzett munka mennyisége és minősége szerinti fizetség. S persze meg kellene teremteni egy ilyesfajta elmélet gyakorlati megvalósításának feltéte­leit. Lévén, hogy a teljesítmény szerinti bérezés mégis csak alapvető tényezője az életszínvonal-politikának. V. Cs. Évek óta szinte rohamosan csökken a fizikai létszám. Ki­öregedőfélben vannak a bá­nyászok, a fiatal utánnpótlás meg nemigen kívánkozik már Szó ami szó, bölcsen véle- a kövek közé. Legfeljebb sze­— Igen. Persze az, hogy a fél évünk már „sínen van” még mindig nem jelenti a holtbiztos stabilizációt. relőnek, járművezetőnek jön­nek. A múlt év hasonló idő­szakában az összes foglalkoz­tatottak száma 783 volt, most 712, s példaképp: a nógrád­kövesdi üzem létszáma egy év alatt 29-cel csökkent. De a sok ürömbe vegyül kedik a termelési osztályve­zető. Hiszen a visszamenő­leg több száz napos sikerte­lenség után felelőtlenség és ésszerűtlen túlzás lenne most az ÉSZAKKŰ-nél hurrá- optimizmust kelteni. Mert ez ideig jól mennek a dolgok. Mert hogy most — a túltel- ........... . je sítések tudatában — talán ?zert, ,°,ronl is- Tartja régi jó mindenkiben oldódott már né- r°rrnaiát^ a szobi üzem — a melyest a görcsös erőlködés ms§el°ző két évben^ egymás okozta sokk. Hiszen gond a*-an a Kiváló cím birto­van még jócskán a kőbányák- . °sa > s miként említettük, ban. Amihez — némiképp szervezetten, fegyelmezet- — az irányítás és igazgatás íen a munka Kövesden is. Átgondoltabbá és eredmé­nyesebbé vált a gépi meghi­távolsági bonyolultsága is hozzájárul. Hiszen a vállalati , - - ­központ a Nógrádkövesdtől basodast megelőző téemká­pár száz kilométerre levő Tár­cái on van (Borsod-Abaúj­Zemplén megye), a szobi és a sóskúti üzemük Pest a le­munka, csökkent a hajdan sok-sok órát kitevő kieső idő. Ennek is nagyban köszönhe­tő, hogy az év első öt hőnap­ányvár} Komárom megyében. |arP tervezett 7,9 milliós vesz- Sőt, még Nógrád megyén be- teseggel szemben mindössze lül is messze esik Kövesdtől mülió forint volt, s még a január elsejétől hozzájuk e?‘ *s tudják dolgozni e tartozó karancsi kőbánya. És hó végére. A fél évet — hosz- továbbra is „akadozik a sós- szú idő után — már szeret- kúti üzem, ahol már eddig is °ék mérsékelt nyereséggel több mint hétezer tonnás le- zárni. maradás van. Ráadásul érté­kesítési gondokkal is küsz­ködnek Az évi, százhúszezer Szebb napokat élnek idén az ÉSZAKKÖ-nél, mint hosz- szú évek során. És remélhe­tonnás feldolgozási kapacitás- t61eg _ az illetékesek is bi_ sál működő talajjavító mész- zonygatják _ ez továbbra is kőport előállító üzem terme- jgy aiakuj lésének az idén talán csak a felét sikerül eladni, az érdek- Persze erre csak a kemény lődés hiánya miatt. Állítólag munkásnapok eredményei ad- a mezőgazdasági nagyüzem- na^ igazolást... nek más módszerekkel haté- Karácsony György NÓGRÁD — 1981. június 20., szombat 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom