Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
Virágos ágak (Fotó: Kulcsár) Művészeti tanács Nógrádban HÍRÜL ADTUK A MINAP, hogy a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya, a decentralizált művészetirányí- tásra felkészülve, a képző- és iparművészet értékteremtő, közművelődési funkcióinak erősítése érdekében létrehozta a megyei művészeti tanácsot. A jövőben a megyei művelődésügyi osztály mellett működő szakmai bizottság létrejötte a decentralizálási folyamat kedvező időszakában történt, megalakításának szükségessége egyébként szerepelt a középtávú művelődési irányelvekben is. Az alakuló ülésen benyújtott és megvitatott — s részben gazdagított — tervezet alapos és jól szerkesztett volt, dicséret illeti azokat, akik megfogalmazásában részt vettek. Jó alapot nyújt ez arra, hogy a művészeti tanács a korszerűsödő kultúrpolitikai gyakorlatnak megfelelően, a decentralizáció és a művészeti közélet demokratizálása jegyében fejthesse ki remélhetően hasznos gyakorlati tevékenységét, az elvek valóra váltását. Alapvető igények közé tartozik, többi között az, hogy a jövőben a tevékenységeknél mind tisztábban fogalmazódjon meg az állami és a társadalmi feladatvállalás, az új testületnek ebben is nagy szerepe lehet. Mindenekelőtt abban, hogy például az állami döntéshozatal előtt a művészeti tanács felelősen megvitatja a szóban forgó kérdéseket. A jövőben ugyanis egyre kevésbé „illik” majd döntést hozni e tanács nélkül, akár a képző- és iparművészeti beruházásokról, akár a megyei kiállítási programról legyen szó, hogy csak utalásképpen most ezt a két példát említsük. Amint az a művészeti tanács feladatköreként meg is fogalmazódott, e testület előzetesen véleményezi majd a szakterületének megfelelő tanácsi és vb-elŐ- terjesztéseket, távlati terveket, Nógrád megye művészeti életének valamennyi fontos kérdését, fejlesztésének terveit. Állást foglal azokban a kérdésekben, amelyekre a művelődésügyi osztály felkéri, vagy amelyeket a testület éves munkaterve magában foglal. Megvitatja a megye középtávú képző- és iparművészeti beruházási tervét, igény szerint állást foglal a települések környezetkultúrájának kérdéseiben, vagy éppen a művészeti mecenatúra, a megbízások, a köztéri alkotásokkal kapcsolatos kijelölési és pályázati ügyeiben. Javaslatot tesz művészeti díjakra, kitüntetésekre, képviseli az amatőr művészeti mozgalom érdekeit, elősegíti a tanácsi szervek és a művészeti szövetségek (képző- és iparművészeti szövetség, építőművészek szövetsége stbj együttműködését, egyezteti a központi és a helyi érdekeket, és így tovább. A művészeti tanács szervezeti felépítése reményt nyújt ahhoz, hogy e feladatokat a gyakorlatban eredményesen lássa el, a művészeti élettel kapcsolatos megyei döntések még megalapozottabbak legyenek, élőbb kapcsolat alakuljon ki a művészek és az irányításban dolgozók között. NEM KISEBBÍTJÜK az új testület jelentőségét s várható jövőbeni szerepét akkor, amikor mindjárt a megalakulás pillanatában néhány megjegyzést is teszünk. Nyilvánvaló, hogy a művészeti tanács megalakulásával az ügyek demokratizálása jó fórumot kap. Különösen akkor, ha az új bizottságnak sikerül elkerülnie a túlszabályozás mindig kísértő veszélyét. Nem árt továbbá azt az egyébként nyilvánvaló igazságot sem ismételten hangoztatni, hogy bár a munkatervi feladatokban ezt önmagában nem fogalmazzák meg, a ‘művészeti tanács igazi célja végső soron a nevelés, a testület a lakosságért jön létre. Ebben a minőségében tehát eszköz, például a környezetkultúra formálásában, a tömegek esztétikai nevelésében, a közízlés alakításában. S ha ez így van, akkor szükség van arra, hogy a lakosságot is bevonják a testület munkájába, a nyilvánosság erősítése, a formalizmus kiküszöbölése jegyében, a demokratizmus szellemében. Ezzel a reménnyel köszöntjük a művészeti tanácsot, előlegezve a bizalmat az eredményes munkához. T. E. TÁJ végére várva, ta- • Cl vasz nyitányára lesve mindig eszembe jut egy nagyon valahai gyerekkori emlékem, az ibolyacukor. Vészeli bácsi, a rokkant boltos árulta közelünkben, máig számban érzem a cukor zárná tát. Olyan formája, színe, illata, íze volt annak, mintha valóságos ibolyát szopogatna az ember. Minap a városvégeken kószálva piros csodára tágult a szemem. A kéklő égen ringott. Pöttöm emberkék ringatták hosszú-hosszú zsineggel a színes farkú piros csodát, mely egyre fentebb kúszott a manőverezők mozgatására. Valamikor én is szerkeszt- gettem sárkányt. Nádtetőkből húztunk neki anyagot könnyű váznak.. Befőttkötöző zsineget csentünk hozzá a kamrából, s vittük mi is az akkori városszéli terekre, ahol nem állja útját semmi a röp- tetés izgalmas, szép műveletének. Néha tizenöt-húsz sárkány vetélkedett az egyre magasabb égért. Az volt ám a diadal: legföntebb jutni a szelek hátán, szinte belesemmisülni a kékségbe, egyetlen színes ponttá, nappali csillagjellé válni. Májushoz közelgőn mindig bizserget a kívánság: átvágni a városvégi mezőn, kölcsön venni —, ha csak egyetlen pillanatra is — azt a piros csodát, meglengetni pórázán, mint a kétségtelen tavasz zászlaját. De félek, tán elszalasztanám a zsineget, s vele a gyönyörűen tárulkoTAVASZCSINÁLÓK zó kikeletet. A tavaszt csalogatni azok jussa, akik ott ujjonganak a szálló sárkány alatt, akikben még szent a hit, hogy a szépséges földébredést ez a rojtos csóvájú, légben imbolygó pirosság hozza meg. Ibolyacukor és piros sárkány! A cukor régen szétolvadt a nyelvemen, sárkányom zsinegét eltépték a viharok. Már nem tudok tavaszt hívni — csak elfogadni, ha jön. Mások már a tavaszhívo- gatók, de vannak ma is, épp úgy, mint ezelőtt. S látványnak ez is öröm és hitet adó. Nem lehet betelni vele, elnézné vég nélkül az ember, ha nem hívnák józanabb kötelességek, vissza a városi nyüzsgésbe, intézni ügyesbajos dolgait az életnek. A tavasz a kis hívogatók szavára bent settenkedik a város házközejn is, ahol te- nyérni fedetlen földet hagyott a kő meg az aszfalt. Valamikor formás tölcséreket véstünk a fagytól lassan engedő földbe, lyukra játszottunk a fénylő mázú, színes agyaggolyókkal —,. melyeket óriás uborkásüvegekből kínált a boltos kirakata —, meg gric- ces dargot játszottunk és ócska harisnyaszárba gyűjtöttük a nyereséget. A játékszabályokat elfeledtem már, de tudják jól azok, akik ott gördítik a fal tövén mesteri értelemmel ma is — a negyvenöt, ötven év előtti Én meg Te hasonmásaink — a harsogó kedvű tavaszcsalogatók. Csupán modernebbek a srácok. Agyaggyurma helyett műanyag a golyójuk. Ibolyacukor... papírsárkány. .. színes golyó... Süss ki nap, süss ki nap!... Meg-megaranyiik a magasban, hogy ránkhevíti a téli öltözéket. Kigomboljuk a nehéz kabátot a szelíd cirógatásnak. s szinte hihni kezdjük, hogy nem a természet törvényszerű rendjének részesei vagyunk, miszerint télre tavasz következik, hanem gyermekeink, meg a papírsárkányok, színes golyók, röppenő labdák különleges csodájának. Komoly felnőttek morcosán fordulunk meg, ha hátunkon pattan a célját tévesztő laszti, holott tudhatnánk; csupán a tavasz érintését kaptuk. Morcoskodunk, holott legszívesebben magunk húznánk kapura azzal a labdával, újraélni valahai gólok diadalmámorát. Csakhogy lábunkban csúzok zsi- bonganak, szívünk, tüdőnk kisebb sietésre is hevesebben dobban, zihál. — No, csak vigyázz, te impesztor, mert elszedem a labdád! Hát ilyen ostoba a felnőtt? Szánt szándékkal elűzné magától a tavaszt? Puszta irigységből, mert nem ő hívogathatja? ... Egyre inkább hiszem: a tavasz nem jö hívatlanul. Nekik van hatalmuk felette,' akik ott eresztik sárkányukat a város végén, itt gördítik golyóikat a házközökön, rúgják hátamba a pöttyös labdát. Bizonnyal az ő varázstevésük az is, hogy ablakommal szemközt zsengezöld pázsit szivárgott elő a föld enyhült nedveiből, s kitárt ablakomon olyan ízeket, illatokat kavar be a szelíd április végi fuvalom, mint amilyen íze-illata annak a régi-régi ibodyacukornak volt — Vészeli bácsi örök emlékű ibolyájának. S emlékszem most egy tavaszra. Harminc-egynéhány évvel ezelőtt, rögtön a háború után nyitott ránk. Romok és nyomorúságok között is csodálatosan. Sápadt emberkék bújtak elő óvóhelyodúk dermedt világából. Az a tavasz olyan volt, olyan élni kívánó, hogy tudom: a korhadt kapufánk zöld hajtást eresztett, temetői fejfák hajtottak ki erős nedveiben. Ez a májusba forduló tavasz hordoz és jelez ilyen ígéreteket, szelídségével és termékeny páráival, v sárkányeregetőivei és labdá- zóival tavaszcsalogató emberkéivel. B mi szívünkben — komi moly felnőttekében — itt-ott még tartja állásait a tél, de a tavaszcsi- nálók tudják: a sárkány, a golyó, a labda —t igen, ez mindenek fölött az igaz valóság. S jólesik nekik hinni. Barna Tibor N em bagóról, milliókról kellett dönteni három évvel ezelőtt, dé vállalni kellett, s a döntés helyesnek bizonyult. A salgótarjáni Bányász Művelődési Ház soha, még kaszinókorában sem volt ennyire szép, vonzó, mint most az átalakítás és korszerűsítés után. Nem csoda, hiszen a megrendelő, a Nógrádi Szénbányák Vállalat megadta a módit: a Képzőművészeti Alap bevonásával teljes tanulmánytervet készíttetett Homoki Józseffel, a MAFILM építés-művészeti tanácsadójával, a belső rézdomborításokat Csanádi György iparművésztől rendelte meg. Az előtérben melegszínű, csillogó márványlapokon lépked a láb, a nagyteremben fényes parkettán, kék lépcsősoron fut végig a szem, a helyiségekben négerbama szekrények, asztalok árulkodnak a modern ízlésről. Az elavult és kifejezetten zavaró me- leglevegő-befúvásos fűtőberendezést gázfűtésre cserélték. A fúvószenekar és a férfikórus próbatermének falait fehér hangtompító anyaggal burkolták be. És hosszasan sorolhatnánk még azokat a változásokat, amelyeket a régi és az új művelődési ház látogatói tapasztalhatnak, ám a változások lényegének, minőségének érzékeltetésére ennyi is elegendő. — Mi indokolta az intézmény korszerűsítését? — tettük fel a kérdést Farkas Józsefnek, a vállalat szakszervezeti bizottsága titkárának. — Főként az, hogy dolgozóink nem érezték jól magukat a korábbi épület falai között, nem szívesen látogatták rendezvényeit, csoportos foglalkozásait, könyvtárát, klubjait. Más szóval: az intézmény adott formájában nem tudott megfelelni feladatának. az emberi és társadalmi követelményeknek. Rá kellett döbbennünk, hogy a belső tartalmi munkát csak úgy tudjuk fejleszteni, ha a szükséges tárgyi feltételeket megteremtjük. Az emberek ma már csak akkor jönnek el a kultúrházba, ha ott a hazainál jobb körülményeket, közérdekű programokat találnak. Többek között ezért vettünk kényelmes foteleket, színestévét, korszerű hangberendezést. — Igen feltűnő volt korábban a fiatalok távolmaradása. .. 8 NÓGRÁD — 1981. május 1., péntek — Fiatalok nélkül nincs kulturális élet, tudjuk. Hogy tömegesen bejöjjenek, ahhoz a felújítás önmagában kevés. Széles és gyakorlati összefogás kell üzemeinkkel, a szocialista brigádokkal, a területi szervekkel, KISZ-bi- zottságokkal. Ugyanakkor az intézménynek korszerű, a termelés, a változó élet kérdéseire rugalmasan választ adó tevékenységet kell kialakítani, olyan légkört teremtenie, amely ösztönöz a rendszeres művelődésre, belső igénnyé teszi. Arra törekszünk, hogy az intézmény egész tevékenysége felfrissüljön, kerüljön előtérbe az ideológiai-politikai nevelő funkció és a — legváltozatosabb módon —, haladó hagyományaink ápolása. Természetesen nem merev, hanem vonzó formában kívánunk hatni az emberekre, az eddiginél tudatosabb, szervezettebb, átgondoltabb munkával. Az emberek igényeire, aktivitására messzemenően igyekszünk támaszkodni. Körbejárjuk a házat. Kísérőim arcáról a jogos öröm és büszkeség sugárzik. Nem 1 csodálom, nekik is fontos szerepük van abban, hogy az átalakítás a terveknek megfelelően, jól sikerült. Nagy Oszkár beruházási osztály- vezető, a minthogy a vállalat volt a beruházó és a generálkivitelező, akadt dolga bőven: irányította az osztály munkáját, tartotta a kapcsolatot a tervezőkkel, a nyolc alvállalkozó építőivel. — Kiket dicsér ez a gyönyörű munka? — mutatok körül az OMBKE-klubban, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megyei főhadiszállásán. A két osztályvezető gon-' dolkodik, látom, nem akar megsérteni senkit, mosolyogva mondja: — Mindenkit. Tervezőt, építőt egyaránt. Elégedettek lehetünk. A vállalat felelősen vállalta az anyagi áldozatot, az SZMT és a BDSZ közvetítésével a SZOT is készségesen adott pénzben! támogatást; Na és, amit az építők produkáltak! Nem egy ízben kellett újszerű feladattal megbirkózniuk. Becsülettel állták a sarat a Ka- rancskeszi Építő- és Faipari Szövetkezet, vállalatunk tervező- és földmérő irodájának dolgozói. Homoki Jpzsef, a tervező a belső faipari munkákról hihetetlen elégedettséggel nyilatkozott, azt mondta, ennyire precízen még egyetlen tervét sem valósították meg. Susán Istvánná, az intézmény igazgatója, a tartalmi tevékenység mindenkori felelőse, boldogan sétáltat vadonatúj birodalmában. Lelkesen mesél a terveiről, hol folytatják a munkát, mi újat kezdenek —, alig tudom lejegyezni. — Ez a zeneterem. A falakon hangtompító burkolat. Tudja, micsoda nyereség. Olyan ricsaj volt itt néha, a rossz akusztika miatt, hogy a muzsikusok a zenét se igen hallották... Jövőre már úttörő-fúvószenekarunk is lesz, kell az utánpótlás. Továbbmegyünk. Már Iá-' tott és ismeretlen helyeken. A színpad jóval nagyobb az előzőnél, világítóberendezése azonos a megyei művelődési központéval. Mintha csak az öltözők lennének kicsik. A könyvtár —, mivel elsőként ez a szárny készült el — egy esztendeje üzemel. Gecse Zsuzsa könyvtáros 223 olvasót jelent és , sok-sok, rendszeres gyermekfoglalkozást. Ne feledjük: az olvasók fele gyerek. Idejárnak a szomszédos általános iskolából meg a lakótelep környező házaiból. Az Ifjúsági klub tágas és tiszta, színestévé csábít a maradásra. Az emeleten két helyiség alkalmas kiscsoportos foglalkozásra. — A fúvószenekar, a férfikórus és a képzőművészszakkör tagságának felfrissítését tervezzük, akadozik az utánpótlás. Átfogó terveink vannak a fotó- és stúdiószakkör tevékenységének fejlesztésére is; ünnepi alkalmakra például műsorokat, kiállításokat, vagy pályaválasztási összeállításokat készíthetnének. Szeptembertől megszervezzük a szocialista brigádvezetők klubját. Nagy- bátonyban, az ottani bányászházban kedvező tapasztalatai vannak a működésének. Aztán. helyet adunk a megyei művelődési központ Nógrád táncegyüttesének is. H árom évig, míg javították, alig hallhattunk a salgótarjáni Bányász Művelődési Házról. Az apró munkák kevéssé foglalkoztatják a közvéleményt, noha rendkívül fontosak. Ma már az intézmény „látványos” rendezvények fogadására is alkalmas: színházra, előadóestre, megannyi másra. Csalogató lett, kényelmes, barátságos körülményeivel. Nem titkokat — élményt „rejteget” a ház. Érdemes kilincsét egymás kezébe adni. Sulyok László
