Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
M. Szabó Gyula riportja Termelési tanácskozásunkat megnyitom... Az égszínkék színre festett tanácskozóteremben ötvenen-hatvanan duruzsolnak csendesen. Az asztalokon szabályos távolságra egymástól egyszerű hamutartók, legtöbb már hamuval, egy-egy fekete fejű, elnyomott cigarettavéggel. A függöny is sárga árnyalatot kapott, ki tudja mennyi esztendő nikotintermésétől. Ez a hely az, ahol nincs kifüggesztve a tábla, nincs rikító vörös keretbe mázolva: „Tilos a dohányzás!”. Mert néha a dohány lohasztja a kedélyeket. Üjabb munkások érkeznek, arcuk vörös a fürdő forró gőzétől, hajuk csillog a nedvességtől. Valaki bekukkant, ellenőriz, adhatja-e már a jelet. Elégedetten húzza vissza fejét a nyílásból, s néhány perc múlva bevonul a „vezérkar”. Két összetolt asztal mögé telepednek, hogy mindenkit lássanak, s mindenki szeme előtt legyenek; Előttük öblös kancsó, friss csapvízzel. Virág sehol. A munkáról lesz szó. . — Termelési tanácskozásunkat megnyitom. .. — áll fel az üzemrész vezetője, s apró köhintésekkel figyelmezteti a még diskuráló- kat. — Felkérem a főmérnök elvtársat, tartsa meg tájékoztatóját az első negyedév tapasztalatairól. .. V., a főmérnök kényelmesen kigombolja zakóját, kezében papírcsomó. Mielőtt hozzákezdene, tekintete végigsiklik a termen. — Kedves elvtársak! Elvtársnők! Mindenekelőtt sok szeretettel köszöntőm az üzemrész valamennyi dolgozóját. Ismét kemény hónapokat hagytunk magunk mögött — mondja rezzenéstelen arccal, majd felrakja a szemüvegét, s a fehér lapokba temetkezik. Szabatos, gördülékeny a beszámoló, s kiterjed mindenre. Elhangzik, hogy az éves terv kivételesen idejében elkészült, s ez nyugodt légkört eredményezett, a gyár összes dolgozója magáénak érzi a célkitűzéseket, bár ezeket időarányosan nem sikerült teljesíteni. Elsősorban a szállítópartnerek a ludasak, akik hébe-hóba fütyültek a határidőre, emiatt nemegyszer népgazdaságilag égető exporttételek kerültek veszélybe. De hála a gyár dolgozói helytállásának, a tőkés- és szocialista országokkal szembeni kötelezettségek teljesítésével a gyár nem maradt adós. Aztán zuhogtak a számok és százalékok, adatok, mutatók. A főmérnök felkészült és nem lohol. Figyelem a teremben ücsörgőket. Abráza- tok, öltözetek és szemek árulkodnak, ki-kí mivel keresi kenyerét. Filigrán, szőke kislány körmöl szélsebesen, tucatnyi gondosan kihegyezett grafitceruza előtte a jegyzőkönyv- vezetéshez. Ritkán pillant fel, mint aki tisztában van felelősségével, s az sem zavarja, hogy a főmérnök szövege már papíron áll. Mellette a megkésve érkező zöld pulóveres figyeli az előadót. Komoran, mert érdekli. Az asztalsor végefelé elkalandozik a figyelem, újságpapír csörren, össze-összesúgnak. — Most pedig rátérek az önök munkájának értékelésére — ér a várva várt ponthoz az előadó. Nagyobb a csend. Róluk van 6zó! ☆ ;,Az üzemi demokrácia érvényre jutása és állandó fejlesztése társadalmi-gazdasági előrehaladásunk fontos feltétele. Céljaink elérése jelentős részben attól függ, milyen mértékben tudjuk a dolgozókat mozgósítani, kezdeményező, alkotó erőiket kibontakoztatni. Ezért a vállalatok (gazdasági szervezetek) vezetői biztosítsák, hogy minden dolgozó tájékozottságot szerezhessen a termelés és a gazdálkodás fontos kérdéseiről, hogy részt vehessen a döntések kialakításában és a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtésében. Ugyanakkor a dolgozók körében is kellőképpen tudatosítani kell, hogy az üzemi demokrácia nemcsak jogot jelent, hanem felelősséggel is jár, aktív és fegyelmezett közreműködést kíván a döntések és a határozatok megvalósításában...” (A Miniszter- tanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének 1018/1977. (V. 7.) MT— SZOT számú együttes határozata az üzemi demokrácia egyes kérdéseiről.) ☆ A csarnokban az ember a saját hangját sem hallja. Mintha légkalapáccsal bontanának sziklatömböt, pöröllyel ütlegelnének ezer cintányért. Targonca siklik a betonon, huszonéves srác igazgatja a fémdombok között, zsíros haja kilátszik hetyke és kopott kalapja alól. . — Jöjjön ki! — ordibál a fülembe, mint a nagyothallóknak. , „ . Felüdülés a szabadban, bar csípős szél birizgál, a tavaszi eső vékony fonalakban áztatja a gyárudvart. K. Antal is nagyot szippant az ózondús levegőből. Olyan ez neki, akár a partra vetett halnak, ha újra a gyors sodrású folyóba hajítják. — Hogy mit akarok elmondani a termelési tanácskozáson? — csodálkozik, honnan veszik róla, hogy egyáltalán szólni akar. — Nincs nekem semmi bajom... Nem szeretek én beszélni. Amit rám bíznak, megcsinálom. Megfizetnek érte. nem zavadzálok senkinek... — A legtöbbet maga láthat az üzemben. Le-fel azzal a targoncával, sok kilométer... — No, hiszen, ha egyszer is elfigyelnék! — csipkelődik, majd megrázza a fejét: — Nem értek én máshoz, meg majd szól a brigádvezető. Ö szokott. A brigádvezetőből, N Sándorból most nehéz a szavakat kihúzni. A fogát azonban sikerült az éjszaka az ügyeletén. Mutatja a helyét, szinte megbolondult tőle. — Persze — motyogja —; elmondom majd, hogy ne csak az ember munkájával számoljanak, hanem a zsebére is gondoljanak. A múlt héten is két délután állt az egyik gép, amíg a szerelők előkászálódtak valahonnét, s amíg valami piszlicsáré alkatrészt kerítettek. Közben meg minket sürgetnek, iparkodjunk ! Dohog, de érezni, nem igazi a mérge, mert a másik pillanatban már el is párolog. — Régi masinák, megértek a selejtezésre. Minek vessem fel ? Tavaly egyszer már kitálaltam. Világosan közölték, a következő ötéves tervben rekonstrukciót csinálnak. Egyszerre mindenre nem szakíthatnak — magyarázza, s nagyot sóhajt. —• Kidumáltam magam a mi értekezletünkön — céloz a szocialista brigádvezetők közelmúltban lezajlott összejövetelére. Bekukkantok a karbantartókhoz. Kétszo- bányi helyen szorgoskodnak, ha helyükön tartózkodnak. Többnyire azonban úton vannak. Esztergapad, fúrógép, finom vasreszelék a földön, mintha ezüstport szórtak volna szét. — Számíthat rá, holnapután N.-ék nem dicsérik gyorsaságukat! V. József, az egyik legjobb szerelő legyint a levegőbe. — Azt hiszik, hogy csak ők vannak a gyárban. Egyébként hozzászoktunk a kritikához, a bőröm már el sem vörösödik. Vigyázzanak jobban arra, amit rájuk bíztak. Kevesebb lesz a hiba, s persze a pihenőjük is — riposztozik, mintha a brigádvezető állna vele szemben. — S ezt elmondja a termelési tanácskozáson is? — Én most nem megyek. Kevesen vagyunk. Beosztottuk, ki mikor vesz részt. Utána, ami érdekes, elmondja a többieknek is. Nem titkolja, elege van a társalgásból, s a telefon után nyúl. ☆ Két hirdetőtáblán is feltűnt az értesítés: „Folyó hó 28-án műszak után termelési tanácskozás a nagyteremben. Mindenki megjelenésére számítunk”. Apró, gépelt betűk, rövid üzenet, mellette újságcikk-kivágás, az űrhajózás napjára emlékeztető, felhívás véradásra, s az üzemi balesetektől visszarettentő plakát. — Nagy erőket vetünk be a termelési tanácskozások előkészítésére — tájékoztat H. István, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára. — Hiszen vállalatunknál az üzemi demokrácia megvalósulásának egyik legfontosabb, közvetlen fóruma. Nem megy könnyen a szervezés. Ha vége a műszaknak, mindenki igyekezne a maga dolgára. Ott a munka a ház körül, a család, vagy a hobbi. Nem kell sajnálni az energiát, s akkor a megjelenés eléri a 80—85 százalékot is. Ez meg azt bizonyítja, érdekli a dolgozókat, miről lesz szó. Ügy terveznek, mint a tábornokok ütközet előtt, összehívják a szakszervezeti bizalmiakat, ahol a gazdasági vezetők és a szakszervezeti bizottság közli a termelési tanácskozások napirendjét, idejét. Ott vannak a brigádvezetők, a műszaki középkáderek, figyelmüket a leglényegesebb teendőkre irányítják. Aztán a hirdetőtábla. A bizalmiak, brigádvezetők személyesen is beszélnek a dolgozók- keil« — Az. a leghatékonyabb! — szögezi le az szb-titkár. — Néhány mondat, még aznap délelőtt is, akkor nem lehet baj. A java ott van. Előkotor a beépített szekrényből egy vastag irattartót. Megfakult dosszié, a fedőlap széle is kirojtosodott, gyakran üthetik fel. Ebben őrzi a termelési tanácskozáson készült jegyzőkönyveket. — Még gyümölcsözőbb módszer, ha a dolgozók által felvetődött kérdésekre a helyszínen pontos és konkrét válasz hangzik el. Ha az ötleteket megvizsgáljuk, melyik hasznosítható, s később visszatérünk rá, tájékoztatjuk a javaslattevőt. Ekkor látják értelmét a szólásnak. Szerencsére túl vagyunk azon az időszakon, amikor a tájékoztató után hosszú, kínos percek következtek — kommentálja a jegyzőkönyveket H. István. Együtt lapozgatunk. Korábbiakat, frissebbeket. Visszaköszönő téma a munka jobb szervezése, az üzemrészek közötti kapcsolat javítása. Árulkodnak a kérdések is: mi lett a kommunista műszakokból származó pénzzel? Ha kevés az ember, miért nem találják meg a módját, hogy kétszáz forinttal többért ne álljanak odébb? Miért kell több mint fél esztendőt várni, hogy döntés szülessen a beadott újításról? — Sok érdekes javaslat is elhangzik. Ha összeszámolnánk, ezek bevezetése után mennyi a haszon, milliókra rúgna az elmúlt években. Igaz, most is előfordul még, hogy egyéni problémákkal, vélt sérelmekkel hozakodnak elő — jegyzi meg a szakszervezeti bizottság titkára. Meséli, hogy még mindig sok az olyan dolgozó, aki folyamatos gazdasági információk hiányában vesz- részt ezeken a tanácskozásokon, s az üzemi tájékoztatás nem számol kellően a munkásrétegek eltérő igényeivel, a műveltségben, politikai felkészültségben meglevő különbözőségekkel. Így aztán felbukkannak ötletek, amelyek aligha valósíthatók meg. Pedig kigondolóját bizonyosan a legjobb szándék vezérelte. S amikor összeszalad hathét ilyen észrevétel, bizony a sok „nem” hatása lehangoló, befolyásolja a következő ösz- szejövetelt is. A vállalati szakszervezeti bizottság esztendőről esztendőre megvitatja az üzemi demokrácia helyzetét. Átfogóan, kereken. — Szerepelt-e önálló napirendként a termelési tanácskozás tapasztalata? — Nem! —■ mondja, s rögvest hozzáteszi« ■— Biztosan megérné... * Kétszer beszéltünk meg találkozót D. Igazgatóval. Mind a két alkalommal udvariasan üzent, elnézést kért: fővárosból toppantak be hivatalos vendégek, fontos anyagot készít elő tárgyalásra. Végül az esti órákban, a presz- •zóban futottunk össze. Homlokán a sietség feltűnő lzzadtságcseppjel, dlóbama táskáját megkönnyebbülten ejti az üres székre. — Most már megihatok egy üveg sörtl — vidul fel, s máris a témába vág. — A termelési tanácskozások lehetőségeit még korántsem használtuk ki a vállalatnál. Nem egyszerűen a tájékoztatás formája, ahol a gazdasági vezető felvázolja az újabb feladatokat. Tájékozódás is egyben. Akkor számíthatunk a dolgozó aktivitására, ha érdekeltté tesszük, ha érzi, hogy az eszmecserében egyenrangú — fejti ki véleményét, miközben jóízűen felhörpinti a pohárban habzó sört. — Hallani hangokat, hogy ez a forma elavult. — Csak nehogy valami újat kitaláljanak! — szakad fel belőle. — Nem a formával van baj, ahol kétségbe vonják, szükség van-e téri* melésikre. A tartalommal! Akadémiai székfoglaló stílusban szólni azokhoz, akik máris mondják, mi nyomja a szívüket, nem szabad. Meg kell találni a hangot, s eldönteni, egy üzemrész munkásait mi érdekli legjobban} pontosabban mibe tudnak leginkább beleszólni. S a másik: minden észrevételre, kritikára, javaslatra odafigyelni! Tanultam már én is a termelési tanácskozáson elhangzott takból... — sorakoztatja fel érveit. A gyárban is akadnak, akik megkérdőjet lezik létjogosultságát. Az előkészítőben G.' András történetét tálalják fel. A gyűlésen fakadt ki a művezető — enyhén szólva ki-; fogásolható módszerek ellen. Szüntelenül ve.’ szekedett, kiabált, zsörtölődött a beosztottakkal. Amikor G., nem válogatva a kifejezésekben szóvá tette a dolgot, a többiek húzták a nyakukat, de másnap veregették a vállát. — Jól odamondtád, Bandi! Helyettünk ii beszéltél... G. már nincs a vállalatnál. A legközelebbi fizetésemeléskor kimaradt a névsorból. Valaki halkan a fülébe súgta: — Remélem,' okultál: ne szólj szám, nem fáj fejem... — A művezetőt hamarosan más beosztásba helyezték. G. csak később távozott, áthelyezéssel, családi okok miatt. Az üzemrészben mégis azt rebesgetik, nem tartotta a száját, hát szednie kellett sátorfáját. — Nem azt mondom, hogy szüntessék meg a termelési tanácskozást, mert gyakran tele van formaságokkal. Ezeket a formákat kel-: lene úgy igazítani, hogy ne maradjanak fölösleges átfedések. Egy bizalmi; aki tegyük fel, szocialista brigád élén áll, s ráadásul párttag is, háromszor-négyszer hallja ugyanazt. Van, ami már a könyökén jön ki. Persze, hogy nem lelkesedik a következő sorozat közepén — mondja B. István betanított munkás, aki annak híve, hogy a kis termelési egységekre jusson több figyelem, mert a brigádértekezleten vagy szakszervezeti csoport- megbeszélésén negyedóra alatt kiderül, megértették-e, és jól értették-e a gazdasági ve-; zetők intézkedéseit, s záporoznak a gyakorlatból táplálkozó észrevételek. A maga mun*; kájához mindenki ért, mindenkinek van véleménye róla. — Ha értékelik az üzemi demokrácia helyJ setét, általában benne áll: több és folyamai tosabb információt kell eljuttatni a dolgozókhoz. Szerintem éppen elég zúdul rájuk} legfeljebb az a probléma, hogy nem minJ denki képes ezek között eligazodni. Azaz) ha itt is újabb sikereket szeretnénk, gördülé-f kenyebben működő mechanizmust, képzet-’ tebb, szélesebb látókörű munkásokat kell ne-J vélnünk. Már az iskolapadban, a szakmun^ kástanuló évek alatt — búcsúzottt a presszóé ban az igazgató, s félig tréfásan megjegyez^ *e: — Otthon nincs demokratizmus, az ászé szony nem jár a mi termelési tanácskozásainkra. ,i ft A teremben kékes-szürke füstfelhők kavarognak, a két megnyitott ablakon át langyos levegő tódul, belekapaszkodva a függönyökbe. A főmérnök kortyol egyet, s folytatja, Mintha karmesteri pálcával intettek volna a hallgatóságnak. A tájékoztató belépett a gyárrészleg ajtaján. Most mindenki kíváncsi, szemek szegeződnek az előadóra. S kellemes bizsergés szaladhat végig a hátgerinceken a megérdemelt dicséretek hallatán. A hozzászólásokon a sor. A rutinosabbak egészre kerekítik, mások két percig sem beszélnek. Nem szoktak hozzá. — A múlt alkalommal is szóvá tettem,’ hogy a rendészet jobban ügyelhetne. Elég belenézni a hulladékgyűjtőkbe műszak után, s akár üvegvisszaváltó helyet is nyithatunk. Az udvar tele haszontalan vasakkal, meg kellene szabadulni tőle — így az egyik. — Érdemes lenne felülvizsgálni, hogy azokat a gépeket, amelyekre nem jut ember, miként lehetne a kezelőknek a sajátjuk mellett üzemeltetni? Luxusnak tartom, hogy értékes berendezések potyán álljanak... — Mikor jutunk el oda, hogy negyedév elején is ugyanolyan körültekintéssel járnak el, mint a vége felé, amikor szorít a határidő? A gyárnak, meg nekünk is jobb lenne! — áll fel az őszes hajú szaki. ' S aztán az apróságok. Akadozik a védőitalellátás, gyakran eldugul a mosdó lefolyója, s bokáig érő tócsában járnak, mi van a lakásokkal, amelyre tavaly kaptak ígéretet a tanácstól? Válaszok, emelkedő hangulat. Még négy-öt napirend. Közben fel-felkelnek, akiknek sietős. A többség végigüli a termelési tanácskozást. Vonulunk kifelé, amikor elcsípek egy párbeszédet. — Most megnyugodtál? — Eddig sem voltam ideges! — Akkor miért nem mondtad, hogy gyenge anyagból nem lehet jót varázsolni? — Hát te? A tanácskozóterem kiürült, az esemény romjainak eltávolítása a takarítónő feladata. A lépcsőn lefelé a „hát te?” cseng a fülben. Mint felszólítás, mint számonkérés, mint zárszó. Azon morfondírozom, az üzemi demokrácia lehetőségeinek kihasználása elsősorban azokon múlik, akik most buszhoz, családhoz sietnek, vagy kisfröccs mellett elevenítik fel- a délután mondatfoszlányait. Mert a termelési tanácskozás sohasem érhet véget! « Czinder Antal rajza
