Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-09 / 107. szám
A munka becsületének... (III.) Csehszlovákia felszabadulásának ünnepén Szakmai éhség „A figyelmet a társadalom fejlődése szempontjából legfontosabb eszmei és erkölcsi kérdésekre kell összpontosítani: ..a munka becsületének növelésére, a kötelezettségek teljesítésére, a közösségi szellem erősítésére.” (A XII. párt- kongresszus határozatából.) Közismert mondás, ki hány nyelvet beszél, annyi embert ér. Hogy érvényes ez azokra, akiknek több szakmájuk van és egyáltalán mit jelent ez ezeknek az embereknek? Kü- lónhek-e. mint társaik és, ha igen, miben különböznek tőlük? ☆ — Hogy van-e ilyen dolgozónk? — kérdi dr. Bencze Barna, a pásztói termelőszövetkezet elnöke. Számolja őket ujjam! — Itt van Nagy Ferenc, aki anyagbeszerző, lakatos, hegesztő, gépkocsivezető, gépjárműszerelő. Vagy említhetném Hornyák Jánost, aki vésnök, lakatos, szerszámkészítő és kőfaragó. De van villany- szerelőnk, aki egyben autószerelő és központifűtés-szerelő, vagy kőművesünk, aki motor- szerelő, ács és motorfűrészes. — Szeretik az ilyen embereket? Ügy értem, elégedettek a munkájukkal? Nem áll-e fenn az a veszély, hogy a sok szakmát és a tudnivalót csak felszínesen sajátították el? — Bizonyára akad ilyen is. De mi megbecsüljük a több területen használható, jól képzett, becsületes munkát végző szakembereket. Általános tapasztalat, hogy közülük kerülnek ki a legjobb újítók, a legésszerűbben dolgozók. Kedveljük- az univerzális szakembereket, és jól meg is fizetjük őket. — Kifizetődő ennyit tanulni? — kérdem Hornyák Jánost, aki a termelőszövetkezet többszakmásai közé tartozik, s mint ilyen, egyike a legjobb és legtöbbet újítóknak. — Feltétlenül! Nemcsak a szövetkezetnek, hanem nekem is megéri. így egész sor olyan feladatot is meg tudok oldani, amihez máskülönben hozzá sem mernék fogni — mutatja közben a kis üzemben az általa átalakított különböző gépeket. Az egyik teljesítménye az újítás eredményeként kétszeresére nőtt, a másik egyharmadával többre képes, mint eddig. — Mennyit kapott az újításokért? — Az elsőért tízezer forintot, a második még nemrég készült el. Hogy azért mennyi jár, azt nem tudom. Vannak más masinák is. Köztük olyanok, amelyeknek az élettartama a korábbi nyolcszorosára nőtt, vagy olyanok, amelyeknél a meghibásodási lehetőség negyedére csökkent. Ezek az újítások nagyon hamar megtérültek, mert csak némi anyagköltség terhelte őket. Ugyanakkor jelentős hasznot hoznak. — Négy szakmája van. Melyiket szereti a legjobban? — Talán a szerszámkészítőt — feleli némi gondolkodás után. — Ezt tanultam elsőnek. Meg tudja, régen nern ilyen szakma volt a szerszámkészítő, mint most, mert csak a legkiválóbbak tanulhattak ennek. Ezelőtt harminc évvel három osztályból szedték össze azt a néhány tanulót, akit alkalmasnak találtak. Ma meg . . . ■fr Nagy Sándor, a Mátraaljai Állami Gazdaság egyik „ezermestere” éppen a szolgálati Ladát javítja a gépműhelyben. Ha valakinek, neki aztán igazán mindegy, milyen jármű áll az emelőn, vagy az akna fölött. Lakatos, mezőgazdasági gépszerelő, járművillamossági szerelő, szervizmester, hivatásos járművezetői jogosítvány, jelzik szakértelmét. — Autóbusz kivételével . . . — teszi hozzá precízen. — De lánctalpast vezethet? — Igen. Meg daruskocsit is — mosolyodik el az évődésre a munkásruhás, barna sapkás fiatalember. — Ki tudja használni valamennyi szakmáját? — De mennyire! És nemcsak itt, jól jön a ház körül is, nem beszélve arról, nem kell félni útközben, ha a Trabantomban leáll a motor. Azután a több szakma „árnyoldalairól” beszél, de nem annyira bosszankodva, mint inkább büszkén. Van, amikor este nyolcig kell dolgozni, mert olyan munkát kell elvégezni, amihez legalább háromszakmányi tudás szükséges. Vagy, amikor egyik műszakban vezeti a mezőgazdasági gépet, a másikban pedig karbantartja, javítja, ha kell. — Mennyit lehet így keresni? — Kilencezer fölött volt az eddigi legjobb havi keresetem és öt a legkevesebb. De nem napi nyolc órával — fűzi hozzá. Nagy Sándor szabad idejében —, ha van — kertészkedik. Időnként kirándulni járnak a családdal, hét végeken Mezőkövesdre fürdeni. — Mit kívánna, ha valaki teljesítené kívánságait? — Szeretnék még egy ka- zánfűtő-tanfolyamot elvégezni. — Ez vicc? — Nem, komoly. — Más kívánsága nincs? — De igen! Szeretném, ha valaki meg tudná állítani az időt. Hogy ne öregedjünk tovább. ☆ Megszállottak? Pénzhajhá- szók? Dicsőségre vágyók? Aligha. De, hogy értékes emberek, érdekes egyéniségek, az biztos. És az is, hogy hasznosak a társadalomnak. Örvendetes, hogy ezt mind több helyen felismerik. Zilahy Tamás (Folytatjuk) „Kerítésen belül" Az önállóság színe és visszája Egyik vendéglátóipari vállalatunk vezetője panaszolta nemrégiben: a szerződéses, bérleti rendszernek sok előnye mellett hátránya is van. Nevezetesen az, hogy a vállalat igazgatója jóval kevesebb önállósággal rendelkezik, mint a bérbe adott presszó, étterem, ételbár vezetője. A furcsa kontraszt elgondolkoztató, még akkor is, ha vállalataink többségére nem ez, hanem ennek ellenkezője a jellemző. Vagyis: amíg a nagyvállalatok felnőttek módjára önállóan döntenek arról, hogy miből és mennyit gyártsanak, erűre és hogyan költsék el fejlesztési és részesedési alapjaikat, miként alakítsák át termék- szerkezetüket, addig a nagy- vállalaton belül a gyárak között gyakorta az önállótlanság- nak lehetünk tanúi. A „kerítésen belül” változatlanul dívik még az ómechanizmus, gyakori a kötelező utasítás, az előírás. A nagyvállalat már felnőtt, de benne a gyár és a gyáregység korlátolt lehetőségű és felelősségű „kisgyermek” maradt. Felesleges lenne hosszan ecsetelni az ön- állótlanság, az utasításos rendszer hátrányait. Több mint egy évtizede, hogy ezzel kapcsolatban rangos szakemberek tudományos és népszerű értekezéseiben, dolgozataiban napvilágot láttak az — azóta vállalati szinten nagyrészt gyakorlattá érlelődött — érvek. Elég legyen annyi, hogy az utasítás alig alig apellál az érdekeltségre, alig ösztönzi a gazdálkodót az önálló, újszerű, pénzt fiadzó kezdeményezésre. Az utasítás a végrehajtásra, és nem az ésszerűséget, takarékosságot maximálisan figyelembe vevő gondolkodásra sarkall. A régi mechanizmust idézi az is, hogy a vállalaton belül néhol a teljesítménytől, a gazdaságossági mutatóktól függetlenül, egyenlőségjelet tesznek gyár és gyár közé. Ideológia is könnyen találtatik: a vállalatnak egyaránt szüksége van a Z-ben és az E-ben működő gyárak teljesítményére: kapjanak hát azonos mértékű béremelést. Hogy az egyik gyárban csak 80, a másikban 98 százalékos az első osztályú termékek aránya? Hogy az egyik helyen ötödével több anyagot, energiát, munkaidőt használnak fel a termék előállításához? A „közös alap” elve összemossa a különbségeket. És milyen nagy visszahúzó erő ez az összemosás! Nemrégiben valahol lelkesedéssel fogadták az egyik vidéki gyái dolgozói a tárca döntését, amelynek értelmében leválasztják őket az anyavállalat testéről. Örömük oka: a következő esztendőtől már nyereségrészesedést, nagyobb béremelést várnak. Eddig ugyanis hiába volt a kirakatba kívánkozó teljesítmény és a hasonló minősítést érdemlő exportgazdaságossági mutató, a gyári nyereségből év végi részesedés csak nem akarodott lenni: a pénzt elvitték a veszteséges részlegek. Kétségtelen, akadnak úgynevezett vertikális vállalatok, ahol az egyik gyár az alapanyagot dolgozza fel, a másik a közbenső termékeket, az alkatrészeket. a részegységeket gyártja, a harmadik az összeszereléssel foglalkozik, míg a negyediknek „csak” az a dolga, hogy karbantartsa a vállalat gépeit, esetleg maga is gyártson berendezéseket. Az alapanyaggyártás általában kevésbé nyereséges, mint az összeszerelés. De a szerelőüzem nem nélkülözheti az előző termelési folyamatokat, a többi gyár munkáját. Mindez persze nem ok arra, hogy a gyárak egyforma nyereséghez jussanak. A Papíripari Vállalatnál a teljesítmény alapján osztják fel az érdekeltségi alapokat. Tavaly például hat és kilenc százalék között mozogtak a gyári bér- fejlesztési mutatók. Az elsők közt volt a budafoki, a dunaújvárosi és a nyíregyházi papírgyár. Igaz, ennél a vállalatnál is központosítják a fejlesztési alapot, de szétosztásáról nem az egyenlősdi, vagy a szűkén értelmezett központi akarat szerint döntenek. Pályázatot kérnek a gyáraktól, és a fejlesztési elképzeléseket „vizsgáztatják”, zsüriz- tetik. A pozitív példák listájára kívánkozik az Üvegipari Művek két esztendővel ezelőtti érdekeltségi rendszere. Ez a rendszer jelenleg is érvényben van, csupán érvényesülni nem tudott: az állammal szemben befizetési kötelezettségek 1979 év végi megváltozása miatt. Ezért indokolt a „két évvel ezelőtti” kitétel. Akkoriban a részlegek annyi részesedést kaptak, amennyit érdemeltek. Volt úgy, hogy miközben az orosházi gyárban hat, áz — azóta már önállóvá lett — ajkaiban harminc napot fizettek. Számos példát lehetne felhozni az ösztönző vállalati belső érdekeltségre. Mindez azonban nem feledtetheti azokat a hátrányokat, azokat az elmaradt szellemi és fizikai teljesítményeket, amelyek az utasításos módszerek számlájára írandók. p. m. Pont a térképen Szlovákia legrészletesebb földajzi térképén is csak egy parányi pont fölé nyomtatták Gömördétér (Gemerské Dech- táre) nevét. A rimaszombati járás 570 lakosú kisközsége soha és semmiféle vonatkozásban nem tartozott sem az ország, sem a szűkebb vidék jelentősebb települései közé. Múltjáról keveset tartottak feljegyzésre érdemesnek a krónikások. Az első, 1246-ban keltezett írásos emlék Deltar néven, Ratoldovec György palatínus egyik birtokrészeként említi a harminc-egyrnéhány lelkes falut. Még kétszáz évvel később is csak húsz beépített telket számolhattak össze itt a Dechterbe küldött dézsmaszedők. A törökjárás és az azt követő pestisjárvány totális pusztítást végzett. Hosz- szú évek múltán mindössze egyetlen újabb úrbérest sikerült letelepíteni a détéri völgyben. — Emberemlékezet óta elsősorban a mezőgazdálkodással foglalkozik a lakosság — egészíti ki a szűkszavú krónikát az 55 éves Habodász Nándor, Gömördétér múltjának és jelenének legjobb ismerője, aki 1956 óta főfoglalkozása mellett — jelenleg mint a gesztetei egységes földművesszövetkezet juhtenyésztő részlegének vezetője — végzi a helyi nemzeti bizottság elnöki teendőit — Gyermekkoromban tíz-tizenegy középgazda kivételével Putnoky Móric földesúr itteni birtokán robotoltak az emberek. Jómagam is már hatévesen ökröket őrizgettem. Pontosan emlékszem arra, hogy a felszabadulásig csak két téglából épített lakás volt a falunkban. Ezek tulajdonosait leszámítva a domboldalakon felhúzott vályogházakban, többnyire zsúpfedelek alatt éltek a családok. Házhelynek azért választották a domboldalakat, mert a falu közepén átfolyó és akkor még szabályozatlan patak miatt túl vizenyősnek hitték a mostani főutcát, ahol ma már természetesen csupa új épület sorakozik. A felszabadulás, majd a csehszlovák munkásság 1948- as februári győzelme után az egységes íöldművesszövetke- zet megalakítása volt Gömördétér újkori fejlődésének legfontosabb határköve. — Nehezen indult a kollektív gazdálkodás — folytatja az emlékezést a hnb elnöke. — A hatvanas évek elején még csak alig 75 tagunk volt. Rimaszombat, Losonc és Brez- nóbánya építkezései a nagyobb kereseti lehetőségekkel szinte elszippantották tőlünk a dolgozókat. Ezen csak akkor sikerült változtatni, amikor a szövetkezet vezetősége a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályának hathatós támogatásával egyre több térítésmentes és egyéb előnyös kölcsönt, segítségnyújtást ígérhetett családi ház építéséhez az itthon maradóknak. Az egységes földművesszövetkezet gazdasági bázisának megerősödése hamarosan megmutatkozott a falu közhasznú gyarapodásában is. Azon túl már nemcsak családi házakat kezdtek alapozni az újonnan kimért telkeken. — A nagyarányú építkezések miatt elsődleges feladatunk lett a patakszabályozás, majd az utak és járdák aszfaltozása, illetve betonozása következett. Most már jó ideje minden utcánkban száraz lábbal járhatunk. A kollektív mezőgazdálkodás és az életforma ebből eredő megváltozása azonban mind újabb igények forrása is lett. Egyre jobban hiányzott az óvoda, a korszerűbb iskola, a művelődési otthon, a korábbinál tágasabb községi könyvtár, a fiatalok klubja, a központi vízvezeték-hálózat és néhány más kisebb létesítmény. Tíz évvel ezelőtt, amikor Geszte- téhez tartozó fiókközség lett Gömördétér, sokan azt hitték, hogy mindez már sohasem valósulhat meg nálunk. A szomszédos földművesszövetkezetek társulásának hírére Az idő minket igazolt — bizonyítja Habodász Nándor méginkább megritkult a reménykedők kis tábora. Az idő mégis minket igazolt. A társulás után Gesztetére került az efsz központja is. Viszont a vezetőség, főleg az akkori elnök, Csank Zoltán, különösen nagy gondot fordított és jelentős anyagi eszközök beruházását szorgalmazta a fiókközség fejlesztése érdekében is. Ennek köszönhetően hamarosan lerakhatták a művelődési otthon alapjait, ami újabb, rendkívül nagy munka kezdetét jelentette. — A mostanit megelőző választási időszakban, 1974-ben fogtunk az építkezéshez, de felszabadulásunk 30. évfordulójának ünnepségei keretében már fel is avattuk a több mint 750 000 koronát érő létesítményt — mutatja kísérőm leplezetlen büszkeséggel a minden szegletében korszerű kultúrházat. — Társadalmi munkában végeztük el az építés legnagyobb részét. Minden helyi család felajánlott legalább 300 órát, de szép számmal voltak, akik ennél jóval többet teljesítettek. Az anyagi beruházás és a sok-sok társadalmi munka eredményeként egy 300 férőhelyes színházteremmel, megfelelő új könyvtárral, ifjúsági klubbal, valamint két kisteremmel gazdagodtunk. Ezenkívül a községi irodák is helyet kaptak az épületben. A szinte palotának is beillő kultúrházzal szemben, a helyi nemzeti bizottság régi épületét átalakítva már ugyancsak évekkel ezelőt berendezték a legkisebbek, az óvodások birodalmát. Amikor bekopogtatunk, éppen az ebéd utáni alváshoz készülődnek az apróságok. — Harminc kényelmes férőhellyel rendelkezünk — fogad Ráki Pálné igazgató. — Jelenleg azonban — háromtól hatévesig — csak 22 gyermek van a faluban. Természetesen reggelenként mindegyiküket elhozzák az óvodába. Sokrétű oktatást, nevelést és előnyös ellátást biztosítunk. Amióta megnyílt az óvoda, minden elképzelhető segítséget megkapunk ehhez a helyi, illetve a járási nemzeti bizottságtól. Valamikor talán még az itteni földesúr gyermekei sem éltek ilyen jó feltételek között . . . Az iskoláskorúnknak sincs okuk a panaszkodásra Bár összevont oktatás folyik a közelmúltban újjáalakított, két- tan termes és napközis iskolában, az 1—4. évfolyam összesen harmincegy, tanulója Zagyi István igazgatótól, László Elemérné pedagógustól és Gombos Edit nevelőtől mindent megkap, ami az alapfokú ismeretek tökéletes elsajátításához szükséges. A nagyobbakat pedig kényelmes autóbusz fuvarozza az alig kát kilométerre levő Gesztetére, a központi kilencéves alapiskolába. — Az elmondottakon kívül is rengeteg tény bizonyítja, hogy a felszabadulás óta egyre gondtalanabbá, korszerű viszonyok között élünk — kalauzol tovább Habodász Nándor. — Ritkaságszámba vehető az olyan ház, az olyan udvar, ahonnan hiányzik a gépkocsi. Tudomásom szerint mintegy 60 telefonállomás működik a magánlakásokban. Persze, többre is lenne igénylő, előfizető, de ezen a téren a posta lehetőségei szabnak határt. Ugyancsak örömmel elmondhatom, hogy községünkben régen nem épül új családi fészek fürdőszoba nélkül és mindennapos haszná- latúak a legkorszerűbb lakberendezési tárgyak. — Ezenkívül mire költik el a pénzüket a gömördétériek? Válaszért a községi vegyesboltba megyünk, ahol Bálint Erzsébet üzletvezető és a férje, Bálint István eladó néhány perce újabb friss szállítmányt kapott. — Mindenekelőtt az élelmiszert és a háztartások napi ellátásához szükséges árut vásárolják nálunk — mondják. — Különben a méteráru és a konfekciós ruhák kivételével minden helyben kapható. Konkrétan: az automatikus mosógéptől a legkorszerűbb színestelevízióig semmiért sem kell kiutazni a faluból. Tavaly például 2 700 000 koronás forgalmunk volt. Pillanatnyilag pedig több mint 400 000 koronára tehető az árukészlet értéke. Sajnos, ez a nagy mennyiség 45 négyzet- méteres alapterületen zsúfolódik össze, ami nemcsak a tárolást, hanem a választék áttekinthetőségét megnehezíti. Főleg akkor panaszolják ezt a vevők, ha mondjuk Rimaszombatból is leszaladnak hozzánk egy-két olyan áruért, ami éppen hiánycikknek számít a járási székhelyen. — Hamarosan megoldjuk a férőhelyszűkéből eredő gondokat — ígéri mindjárt Habodász Nándor. — Polgáraink már több nyilvános gyűlésen és egyéb alkalmakkor szóvá tették, vagy kérvényezték a bolthálózat kibővítését. Van egy öreg; régen nem használt kultúrházunk. Ügy gondoljuk, hogy elfér abban akár két újabb üzlethelyiség is, amelyek mielőbbi megnyitása a lakosság mostani legnagyobb kívánsága. Meggyőző hangon mondja a tanácselnök, aztán egy vaskos kézfogással tetézi a szavak súlyát. Kurta negyedórával később a dombtetőről nézek vissza a falura. Egyetlen pillantással belátni az összes utcát, házat, udvart, kertet és a tavaszi napsugárzuhatagban serénykedő emberek, csoportjait. Ügy tűnik, hogy nem is olyan kicsi az az iménti, térképen látott pont. L. K NÓGRÁD - 1981 május 9., szombat 3 Az óvodában éppen alváshoz készülődnek az apróságok.
