Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-19 / 92. szám
A jövő záloga Az iskolai sport a versenysport utánpótlása T Ismeretes, hogy a testnevelés és a sport fontos társadalmi érdekeket szolgál. Elő kell segítse a felnövő nemzedékek testi és szellemi fejlődését, az egészséges, edzett, a társadalmi igényeknek megfelelő tevékenységre — elsősorban a munkára és a haza védelmére — alkalmas ifjúság nevelését. Ezen társadalmi igényből indult ki a megyei tanács végrehajtó bizottsága 123/1975. számú határozatának kiadásakor. E határozatban foglaltak végrehajtásának elősegítése érdekében két szakigazgatási szerve — a művelődésügyi osztály valamint a testnevelési és sporthivatal — az 1976/77-es tanévtől pontversenyt és ösztönzési rendszert dolgozott ki. Ezen kiírás célja: elősegíteni az iskolai sport' fejlesztését, a versenysport utánpótlásának kiválasztását és felfelé áramoltatását. Az elmúlt négy tanév eredményei igazolták a kiírás helyességét. Annak a gyakorlatban való érvényesítése segítette az iskolai sportmunka fejlődését, és a versenysport utánpótlásának szervezett formában való biztosítását. Eredmények és hibák Az iskolai sport fejlődése megmutatkozik a tanintézeti sportversenyek számának növekedésében, szervezettségük javulásában, az e versenyeken rendszeresen részt vevő fiata- lqjc számának növekedésében. Mindezt az segítette elő, hogy a pontverseny kedvező fogadtatásra talált a. tantestületekben és a tanulóifjúság körében. A testnevelő tanárok többletmunkát vállalva segítették elő a kiírásban foglalt feladatok megvalósulását. Az 6 munkájuknak köszönhető, hogy a pontversenyben részt vevő általános iskolák száma a; 1970. évi 45-ről 1980-ía 56-ra, a középiskolák száma ugyanezen idő alatt 8-ról 14-re növekedett. Az iskolák közötti pontverseny tanévenként van értékelve, és az első három helyezett jelentős pénzjutalomban részesül. Az elmúlt négy tanév során például 8 általános iskola részesült 5—20 ezer forint díjazásban, amely összeg a tanintézet sportfelszerelésének bővítésére fordítható. (A salgótarjáni általános iskolák külön pontversenyben vesznek résztj. A kazárt általános iskola, a kisterenyel gimnázium, a balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola 3—3-szor szerepelt a díjazott tanintézetek között. A kiírás nyomán kialakult céltudatosabb sportmunka jelentősen hozzájárult a megyeileg kiemelt STC, Bgy. SE, PSE és a Nagybátonyi Báhyász utánpótlásának szervezett formában való biztosításához is. Az Iskolai testnevelők közreműködésével fenti négy sportegyesület 11 szakosztályához a négy tanév során 557 — tehetséges, rendszeresen sportolni kívánó — fiatal került. Az átadott 557 sportoló közül 360 fő (65,7 százalék) Igazolt az STC-hez. Ez az arány megfelel az eredeti célkitűzéseknek. Megfelelő számban kerültek fiatalok az iskolákból a Pásztói SE-hez is. A Balassagyarmati SE-hez és a Nagybátonyi. Bányászhoz átirányítottak száma igen kevés. E két utóbbi spcktegyesület vezetőinek, edzőinek a területükön működő tanintézetek testnevelőivel jobb munkakapcsolatot kellene kialakítaniok. Másrészt szakosztályaik utánpótlásának szervezett formában történő biztosítása érdekében a tanintézeti sportversenyeken jó eredményeket elérő iskolásokat meg kell nyerni a klub számára. Nem helyes az esetenként előforduló edzői felfogás és gyakorlat, amely csak a meglevő sportolókkal való foglalkozást tekinti feladatának, és az utánpótlás biztosítását a testnevelők által átirányítottakra és a spontán jelentkezőkre szűkíti. Ez a gyakorlat az adott szakosztály jövőjét teljesen bizonytalanná teszi. És a középiskolák? A két szakigazgatási szerv által tanévenként kiírt ösztönzési rendszer az általános iskolákban jelentős, a középfokú tanintézetekben mérsékeltebb eredményeket hozott. A négy sportegyesülethez átirányított 557 fiatalnak csak a töredéke került ki a középfokú tanintézetekből.’ Ennek egyik oka az a hibás felfogás, amely az iskola sporteredményeit félti, s nem adja át legjobb sportolóit az egyesületeknek. Pedig a megyei versenysport dinamikusabb fejlődése 1 igényli a középfokú tanintézetek legjobb sportolóinak a klubokban való szerepeltetését is. Az érintett sportvezetők és a testnevelő tanárok közös megállapodással megtalálhatják a középiskolások sportegyesületi munkában és versenyeken való gyakoribb és rendszeres részvételének módját. E kérdés megoldása a tanintézetek sporteredményeire is kedvezően hatna. A sportegyesületekben intenzívebb edzésmunka folyik, így a sportolók fejlődése meggyorsul. Másrészt több versenyzési lehetőséget kapnának a tanulók. Jó példa a Madách Gimnázium eredménye, a középfokú tanintézetek országos bajnokságában 1978-ban elért első helye. Tehát az iskoláknak is érdeke sportolóinak egyesületi foglalkoztatása. Az lenne kívánatos, hogy tanévenként a középfokú tanintézetekből 60—70 sportoló kerüljön a négy sportegyesülethez (az I, és II. osztályos tanulókat nem kellene feltétlenül át is igazolni). asztalitenisz V3 Magyarország — Jugoszlávia 5-0 Szombaton délután Újvidéken az utolsó csapattalálkozót játszotta az asztalitenisz-világbajnokságon Magyarország férfiegyüttese Jugoszlávia ellen. A Klampár, Gergely, Jónyer összeállítású csapat a vártnál könnyebben és gyorsabban győzött a régi nagy rivális ellen 5—0 arányban. Klampár és Jónyer 2—2 győzelmet aratott Karakasevics, Koszanoyics, illetve Koszano- vics és Surbek ellen, míg Gergely izgalmas küzdelemben 2—1 arányban bizonyult jobbnak Surbek ellen. A magyar csapat ezzel a győzelemmel csapatelsőként jutott a mai elődöntőbe, ahol Japán lesz az ellenfél. Nagy fölény Szombaton délelőtt a televízió jóvoltából sokan kísérhették figyelemmel a balassagyarmati és a hajdúnánási gyerekek kispályás labdarúgó-mérkőzését. Az MLSZ és a Magyar Televízió közös tehetségkutató akciója — a Pályán maradni — keretében került sor a találkozóra. Az első félidő szoros küzdelmet hozott, bár már ekkor is a hajdúnánási fiatalok vezettek 2—1 arányban. A második játékrészben a hajdúságiak döntő fölénybe kerültek, és végül 6—1-re nyerték a mérkőzést. Sportolók kontaktlencsével Élen az atléták A tanintézetekből a sportegyesületekhez átirányított sportolók sportágankénti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy az atlétikai szakosztályokba 182 fő (32,67 százalék), á labdarúgókhoz 90 fő (16,1 százalék)), s a birkózószakosztályokba 78 fő (14 százalék) került. Az átirányítottak 38 százaléka (207 fő) megoszlik a többi 8 sportág között. Az STC-ben mind a 11 kiemelten fejlesztendő sportág szakosztályához történt átirányítás. Viszont a többi sportegyesületben csak egy-két szakosztályhoz. Legrosszabb a helyzet e tekintetben a Bgy. SE-nél, ahová csak az atlétákhoz irányítottak tanulókat. A többi öt szakosztályba ilyen módon egyetlen sportoló sem került. Ez bizonytlanná teszi a kézilabda-, kosárlabda-, labdarúgó-, ökölvívó- és vívószakosztályok utánpótlását, tehát jövőjét. Nem sokkal jobb a helyzet a PSE-ben és a Nagybátonyi Bányászban sem. E három sportkör vezetőinek, edzőinek egyesületük sportolói utánpótlásának szervezett formában való biztosítását a tanintézetek testnevelőivel való hatékonyabb együttműködéssel helyes biztosítani. A felsorolt eredmények jelentsék a jó munka elismerését, az említett gondok a megye versenysportjáért felelősséget érzők részére jelzést adnak abban a reményben, hogy az érintetteket hatékonyabb, átgondoltabb cselekvésre késztetik. Hankó János Kézilabda NB II. Középcsoport Nem várt vereség Békési SE—Salgótarján 18—17 (9—8) Salgótarján, Munkácsi úti tudták „megfogni” az STC-t. sporttelep, 150 néző, v: Géczi, Kasuba. STC: Kiss — Márta 4, Mizser 2, Drcvenka 2, Pádár 2, Bodor 3, Németh 4. Csere: Berdó (kapus), Tóth, Urbán, Digner, Harmos. Edző: Nagy István. Az első félidő elején a hazaiak gvors támadásokat vezettek. A keményen védekező, rutinos békésiek csak sorozatos szabálytalanságok árán Eredménye, hogy a hazaiak hat alkalommal lőhettek büntetőt. . És három ízben nem használták ki! A 15. perctől kezdve a Tarján vezetett, 8—8-nál egyenlítettek a vendégek, majd közvetlenül a befejezés előtt a vezetést is megszerezték. Szünet után újra az STC rohamozott, de csak egyenlítenie sikerült. A szerencsével NÓGRAD - 19S1. április 19., vasárnap továbbra is hadilábon állt: három alkalommal ezúttal sem lőtte be a hétméterest. 15—11 után a vendégek végig vezettek, megérdemelten győztek, noha a Salgótarján jól hajrázott. A Békés legjobb góldobója: Maróti 9. Kiállítások: 14, illetve 4 perc. Nagy István: — A rutinos ellenfél átlövőit nem tudtuk kellőképpen semlegesíteni. Tartalékos csapatom tudása alatt játszott. Tóth István A Hamburg válogatott játékosa, Felix Magath a közelmúltban a Bundesliga fegyelmi bírósága előtt szemüveggel jelent meg, de a pályán kontatklencsét visel. A világsztár, Paul Breitner évek óta kontaktlencsét használ, különben — mint mondja — „a labda és játékostársai csakis szégyenkezhetnének miattam.” S mivel tudja jól, hogy kontaktlencse nélkül sohasem lehetett volna világsztár, élére állt a „Kontaktlencse-kezdeményezés a sportban” című mozgalomnak. A mozgalmat olyan nevek fémjelzik, mint Európa legnagyobb kontaktlencsegyártója, az aschaffenburgi Tit- mus Eurocon cég, a Bayern München csapata — Breitner révén —, az SC Riessersee együttese, vagy a nyugatnémet síszövetség. Hogy általában a sportolók mennyire nem törődnek az „éleslátással” azt két példa is jól mutatja. Az SC Kiesser- see együttesének játékosai a közelmúltban szemorvosnál jártak, s a vizsgálat során bebizonyosodott: öt játékosnak annyira rossz a látása, hogy kontaktlencse viselésére kötelezték őket. Breitner ugyancsak elcipelte csapattársait a szemorvoshoz, s azóta további három Bayern-játékos kö- vfeti az ő példáját. Egy felmérés során megállapítást nyert, hogy az úgynevezett szabadidő-sportolók 38 százaléka rossz látású, míg ugyanez az élsportolóknál 30 százalékra tehető. A nyugatnémet sportorvosok szövetségénék elnöke egy sajtókonferencián nem győzte hangsúlyozni, hogy a jó látás a sportban a gyors reakcióképesség és a biztonság elengedhetetlen előfeltétele. Ennek ellenére — mint rámutatott — a nyugatnémet kluboknál rendkívül keveset foglalkoznak a látás problémájával. A következmény pedig az, hogy azoknál a sportolóknál, akik foggal és körömmel ’milliméterekért és ez- redmásodpercekért harcolnak, a rossz látás nagymértékben teljesítménygátló tényező. Egy további adat: a montreali olimpián részt vett nyugatnémet csapat minden tizedik tagjának rossz volt a látása. Ennek ellenére csak két szakszövetség kezdett foglalkozni a problémával, a nyugatnémet labdarúgó-szövetség, amely a játékvezetőket szemorvoshoz küldte, s az amatőr ökölvívó-szövetség. LABDARÚGÓ NB II. Rangadó az alsóházban Ma a 29. forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó NB II pontvadászata. A Középcsoport szenzációcsapata, a Bgy. SE újabb honvédegyüttest, mégpedig a Kossuth KFSE legénységét fogadja. A találkozónak az ad külön ízt, hogy a múlt héten mindkét gárda csatársora öt-öt góllal terhelte ellenfele Kálóját. Az STC mast az egriek ellen próbálkozik meg mindkét pont itthon tartásával. A legnehezebb dolga talán a nagybátonyiaknak lesz, ők a szintén kiesés ellen küzdő Karcag otthonába látogatnak. MÁR KELLENE EGY GYŐZELEM Két szomszédvár labdarúgói csapnak ma össze Salgótarjánban, az SKÜ-stadionban. Az Eger SE csapata jóval a várakozás alatt szerepel. Titkos bajnokesélyesként kezdték ősszel a küzdelmeket, s most 28 pontjukkal, pontosan ötvenszázalékos teljesítményt nyújtva, a 12. helyen szerénykednek. Az STC-nél tovább folyik a csapatkeresés. A tarjániak szerdán Érsekvadkerten MNK-mérkőzésen 9—0 arányban győztek. Az eredményből nem szabad következtetéseket levonni, viszont Szalai edző a játékban látott biztató jeleket. Ami a mai találkozót illeti, néhány sérülés okoz gondot a . csapat-összeállításban. A vezető edző továbbra sem számíthat Kegye, Balga valamint a kiállított Szabó játékára. Várhatóan a következő együttes kezdi a játékot: Kocsis — Cséki,’ Mákos, Varga, B. Kovács — Földi, Tóth, Lipták — Németh, Kajdi, Marcsok. A cserepadon Rédei, Kovács, Berindán és Vágó foglal majd helyet. A találkozó esélyeiről Farkas Szabolcs technikai vezető csak annyit mondott, hogy szeretnének visszavágni az ősszel Egerben elszenvedett vereségért A jövő hét szerdán egyébként nemzetközi mérkőzést játszik az STG. Az SKÜ-stadionban 16 órai kezdettel a DETVA csapatát fogadják a tarjániak. Döntő fontosságú mérkőzés A Nagybátony ma Karcagon vendégszerepei. A hazaiak eddigi teljesítménye csak a 19. helyezéshez elegendő. A nemrég edzőválságot átélt együttes vasárnap „megrázta” magát: három gólt lőtt Hódmezővásárhelyen. Igaz, így is bajnoki pont nélkül utazott haza. Ősszel a Nagybátony is négy gólt lőtt a kapujukba. .. A Bányász otthonában simán vereséget szenvedett a kitűnő gyulaiaktól. Pedig a volt válogatott Kocsis Lajos ; nem is játszott. Nemcsak a három kapott gól, a vereség miatt keseregtünk — mondotta Dávid Róbert vezető edző —, a csapat játéka is kritikán aluli volt. Cs sajnos ezt a formát átmentettük a szerdai MNK-mérkőzésre is. Szurdokpüspökiben jóllehet 3—2-re győztünk, gyenge teljesítményi •• Otgólosok Ma ismét bizonyítania kell Hornyákéknak, az elmúlt héten Szentendrén ugyancsak 5—0-ra győző főiskolásokkal szemben. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt bizonyították, hogy főleg idehaza csak a támadó szellemű játék hozhat sikert a Bgy. SE-nek. Az ellenfelek többsége és a közvélemény előbb csak tudomásul vette az Ipoly-parti sikereket, de ma ott tartunk, hogy az NB 11-ben nagy szenzációnak hatnak, ha valamelyik csapat két bajnoki ponttal tudna távozni Balassagyarmatról. A Kossuth KFSE idegenben csak a Budapesti Spartacussal és legutóbbi idegenbeli mérkőzésről a Szegedi Dózsától távozott győztesen, öt döntetlenje és 7 veresége 12—21-es gólkülönbsége gyengébb ellenfelet sejtet mint a Bem SE volt. De figyelembe kell venni, hogy éppen az utolsó négy találkozón mint vendég nem szenvedtek vereséget, ősszel 1—0-ra győzték le a Bgy. SE- et. nyújtottunk. Az sem lehet mentség, hogy Szabó J., Szoó és Szabó P. sérülés miatt nem lehetett a pályán. A Karcag elleni mérkőzés döntő fontosságú. Győzelem esetén még van remény a „sorstársakhoz” való felzárkózásra. Ha vereséget szenvedünk, úgy a bent- maradási esélyeink minimumra csökkennek. Bízom a fiúkban, hiszen ők is tudják, érzik, mi következik! Újság a csapat háza táján, hogy a középpályás Hugyeczet hétfőn megoperálták a sportkórházban. A térdműtét kitűnően sikerült. Az együttes ma reggel társasgépkocsival utazott a mérkőzés színhelyére. A keretet tizenöten alkotják. Éspedig: Palchuber, Bertók, Ap- tal, Orosz J., Tamás, Dóra, Bordás, Czékmán, Orosz L., Szabó P., Szoó, Kiss, Szabó J., Bocsi és Loch. találkozója Egészséges önbizalommal készült az elmúlt héten Czim- merman Gyula csapata a mai találkozóra. Szerdán az MNK 11. fordulójában Nógrádra utazott a csapat. A 6—1-re végződött 1 találkozón Trubin egy rossz lépés következtében megsérült, és csak néző volt az edzéseken. Ami viszonylag jó hír, hogy Kovács István már együtt gyakorol társaival, és a pénteki edzésen időnként érezte csak a vasárnapi rúgás helyét. Tóth Gábor is rendbe jött, és tar- tartalékkét helyet kap a csapatban. Szedlák valószínűleg a jövő vasárnap már számításba jöhet. Lucska részt vesz az edzéseken, de továbbra is sérüléssel bajlódik. Ha Kovács István vállalná a játékot, akkor az alábbi csapat kezdi a találkozót: Balázs, Pribeli, Robb, Lajkó, Hor- nyák, Tóth Károly, Friedman, Varga, Szalai, Kovács István, Pap. Tartalékok: Kármán, Tóth és Kovács J, Röviden A moszkvai nemzetközi sakktorna 10 fordulójában a magyar Portisch Lajos legyőzte Torrét (Fülöp-szigetek). Karpov jobbnak bizonyult honfitársánál, Szmiszíovnál. A verseny kétharmada után az élcsoport állása a következő: Karpov 7,5, Kaszparov (szovjet) és Polugajevszkij (szovjet) 6—6, Szmiszlov (szovjet) 5,5, Portisch 5/1/. ☆ Lausanne-ban megkezdődött a juniorvívók világbajnoki küzdelemsorozata. Az első napon a férfitőrözők léptek pástra, s a hírügynökségi jelentésekből az derült ki, hogy egyetlen magyar fiatal sem jutott el a legjobb nyolcig. A világbajnoki cím az olasz Mauro Numa birtokába került, aki 1978-ban is világbajnok volt. ☆ A jugoszlávoktól az első fordulóban elszenvedett vereség óta remekül játszik a magyar junior vízilabda-válogatott a szófiai tornán. A negyednc fordulóban Faragóék utódai 14—4 (5—2, 2—0, 3—1, 4—1) arányban hengereltek a lengyelek ellen. További eredmények: Jugoszlávia—Görögország 7—3, Szovjetunió—Románia 10—9, Bulgária—Spanyolország 10—8.