Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-14 / 87. szám

Tanácskozik a NSZEP kongresszusa r Vasárnap a Központi Bizottság Erich Honecker főtit­kár által előterjesztett beszámolója feletti vitával és szá­mos külföldi vendég felszólalásával folytatódott a Német Szocialista Egységpárt szombaton megnyílt X. kongresszusa. A vasárnapi ülés megnyitása előtt a kongresszuson részt­vevő külföldi delegációk — köztük Németh Károlynál?, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárá­nak vezetésével a Magyar Szocialista Munkáspárt küldött­sége — megkoszorúzták a szocialisták emlékhelyét a berlin— fricdrlchsfeidc-i temetőben és a Httler-fasizmus elleni harc­ban elesett szovjet hősök treptowi emlékművét. Vasárnap szólalt fel a kongresszuson Mihail Szuszlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet pártkül­döttség vezetője, akinek beszédét a küldöttek lelkes fogad­tatásban részesítették, s A kongresszus vasárnapi munkanapján szólalt fel Né­meth Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a magyar küldöttség vezetője is, akinek beszé­dét a kongresszus nagy tapssal fogadta. Németh Károly: Tovább növekedett ' az NDK tekintélye Németh Károly, az MSZMP dalműnk szocialista vonásait, Politikai Bizottságának tagja, a közösségi gondolkodást és a Központi Bizottság titkára, felelősséget, a magyar pártküldöttség ve- — Nagy megelégedéssel zetője bevezetőben tolmá- szólhatok arról, hogy pártja- csolta a Német Demokratikus mk együttműködését a né- Köztársaság kommunistái- zetazonosság, a kölcsönös bi- nak, egész dolgozó népének a zalom és segítőkészség jel­magyar kommunisták, sze- iemzi. Világnézetünk, a mély szerint Kádár János és marxizmus—leninizmus, a n&k, közös cselekvésének erő­sítését tartjuk. A Szovjet­unió, a szocialista közösség országai ellen indított anti- kommunista, rágalmazó pro­pagandakampányuk mérge­zi a nemzetközi légkört, rom­bolja a bizalmat, nehezíti, a nemzetközi problémák megol­dását. — Ezzel olyan céljuk is van, hogy eltereljék a figyel­met saját politikai és gazda­sági válságukról, a növekvő munkanélküliségről, az egyre szélesebb tömegeket sújtó lét­bizonytalanságról, a tókés rendszer gyógyíthatatlan ba­jairól. Az imperialista törek­vések azonban kudarcra van­nak ítélve. — A béke és az együttmű­ködés híveire, a világ népei­re. közöttük a mi népünkre is mély benyomást tett az a felelősségteljes megfontoltság, elvi szilárdsággal párosuló ru­galmasság, amellyel a Szov­jetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusa a világ- politikai problémákat kezelte. Pártunk és népünk egyetértés­sel fogadja és teljes mérték­ben támogatja a szovjet kom­munisták nemzetközi irányvo­nalát, azokat a javaslatokat, amelyeket Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs a kongresz- szusi beszámolóban tett. — Pártunk és népünk nem titkolt aggodalommal követi és céljaink mellett szorosan alakult bonyolult és nehéz a szocializmust építő magyar proletár internacionalizmus a lengyelországi fejleményeket, nép forró, testvéri üdvözle- eszméi, közös szocialista utunk Ügy látjuk, hogy az ott ki­tét. legjobb kívánságait. Majd ................. • így folytatta: — Nagy figyelemmel és ér­deklődéssel hallgattuk meg a Központi Bizottság beszámo­lóját a IX. kongresszus óta végzett munkáról és a párt lődő, a gyártásszakosításra és összeköt bennünket, a gazda­sági, a műszaki-tudományos, és kulturális együttműködés sok szála. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a szépen fej­soron következő feladatairól. A beszámoló tényei meggyő­zően bizonyítják, hogy a Né­met Szocialista Egységpárt következetesen megvalósítja kipróbált politikai irányvo­nalát, eredményesen irányít ­a termelési kooperációra is kiterjedő gazdasági kapcsola­toknak. Népeink egyre széle­sebb körű kapcsolatai, mé­lyülő barátsága hozzájárulnak a szocialista közösség orszá­gai összeíorrottságának és Mihail Szuszlov: ja és szervezi. az egész nép egységének erősítéséhez is. országépítő munkáját, öszin- — A jelenlegi nemzetközi te örömmel tölt el bennünket, helyzetben — ahogyan erről miként a Német Demokrat!- Honecker elvtárs is szólt — kus Köztársaság minden igaz legfontosabb feladatunknak, a barátját, hogy népük a párt testvéri szocialista országok vezetésével tovább gyarapí- egységének, összeforrottságá- totta történelmi vívmányait, előrehaladt a fejlett _ szocia­lista. társadalom építésében. — Miközben a nemzetközi gazdasági változások kedve­zőtlen hatásaival is meg kel­lett küzdeniük, nagy felada­tokat oldottak meg. Korsze­rűsítették a népgazdaságot, meggyorsították a tudományos és műszaki fejlődést. Emelke­dett a nép életszínvonala, mű­veltsége. Tovább növekedett Német Demokratikus Köz helyzetben az ellenséges és anarchisztikus erők veszé­lyeztetik a lengyel nép törté­nelmi vívmányait, a szocia­lista rendszer alapjait. A len­gyel nép minden igaz barátjá­val együtt mi is azt kívánjuk, hogy a kommunisták, a szo­cializmus lengyel hívei sorai­kat rendezve, erőiket egyesít­ve sikerrel verjék vissza az ellenséges próbálkozásokat, küzdjék le á nehézségeket. Németh Károly felszólalása végén eredményes munkát kí­vánt a kongresszusnak és si­kereket a szocializmus német építőinek az elfogadásra ke­rülő határozatok megvalósítá­sában. Igazolódik a szocialista politika életereje Az NSZEP X. kongresszu- szocialista országok hatalmas sán vasárnap szólalt fel Mi- közösségének, valamint a hail Szuszlov, az SZKP KB nemzetközi kommunista és Politikai Bizottságának tag- munkásmozgalomnak egységét ja, az SZKP KB titkára. A és erejét demonstrálta. A társaság tekintélye, szorgal- SZOvjet küldöttség vezetője tol- testvéri pártok kongresszu­mas és tehetséges népének mácsolta Leonyid Brezsnyev sainak anyagait tanulmányoz­megbecsülése a világban, jókívánságait a kongresszus va jól látható, hogy különböző Eredményeikben — amelyek- sikeres munkájához, a Német nemzeti és történelmi körűi­re joggal lehetnek büszkék Demokratikus Köztársaság to- mények közepette a szocializ­— kifejezésre jut a népét vábbi felvirágoztatásához és mus építésének alapvető tör­szoligáló, és annak támogató- állampolgárainak boldogulá- vényszerűségei azonosak, sát élvező kommunista poll- sához. Szuszlov felhívta a figyel­Nagy figyelemmel hallgat- met arra, hogy az utóbbi idő­tuk az NSZEP KB beszámoló- ben bonyolultabbá vált a ját — mondotta Mihail nemzetközi helyzet. A vezető Szuszlov. imperialista hatalmak politi­Nem lehet nem örülni annak, kája a szocialista országokkal hogy országuk milyen maga- és a felszabadító mozgalmak- biztosan fejlődik ötéves terv- kai való konfrontáció, a fegy- ről ötéves tervre, újabb szint- verkezési hajsza fokozása irá- re emelkedik gazdaságuk, tu­dományuk és kultúrájuk, ja­vulnak a dolgozót életkörül­ményei. Az elmúlt ötéves terv gazdasági eredményeit a szó- szorosabban együttműködik szusa valóságos helyzetünkből cialista rendszer fölényének, a velük. kiindulva, az építőmunka ne- termelés hatékony növekedési Emlékeztetett a szónok Leo- hezebbé vált külső es _ belső tényezőjének, az NDK-nak a Brezsnyevnek az SZKP feltételeit reálisan számba- Szovjetunióval és a többi szó- XXVI kongresszusán -elhan«­véve, a korábbinál mérsékel- cialista országgal-fennálló szó- zott SMvaira, s kijelentette Iz tebb utemu, de hatékonyaim, ros> mindenoldalú együttmu- SZKP KB főtitkára által fel- magasabb színvonalú munkát ködösének teljes kiaknázásával követelő gazdasági fejlődést érték el. A dolgozók széles 'tömegei aktívan támogatják az NSZEP társadalmi-gazdasági politi­káját — mondotta az SZKP küldöttségének vezetője. En­nek egyik nyilvánvaló bizo­nyítéka az NSZEP X. kong­resszusa tiszteletére az egész országban tika, a szocializmus életereje. — Szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk pártjuknak, amelynek élén a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom népünk ál­tal is tisztelt kiváló harcosa, Erich Honecker elvtárs áll. — A magyar nép is a fej­lett szocialista társadalom építésén munkálkodik. Pár­tunknak a múlt év márciu­sában tartott XII. kongresz­nyába változott meg. Az im­perializmus agresszív köreitől kiinduló háborús veszélyt sú­lyosbítja, hogy Peking egyre irányzott elő. A VI. ötéves tervben a hangsúlyt a nép­gazdaság egyensúlyi helyzeté­nek javítására, a termelési szerkezet korszerűsítésére, a műszaki fejlesztésre, a tudo­mány eredményeinek gyor­sabb gyakorlati alkalmazásá­ra,, az ésszerű, takarékos gaz­dálkodásra, a minőség javító- .szocialista verseny, a termelés sára helyezzük. újítóinak és ésszerűsítőinek — Hazánkban a népi ha- tömegmozgalma. A fejlett szo­A magyar látogatása A Német Szocialista Egy­ségpárt X. kongresszusán ldtontókoztótoU részt vevő Magyar pártküldott- seg Nemeth Karolynak, a Po­talom szilárd. Népünk pár­tunkkal összeforrva, bizalom- •teljes egységben, kiegyensú­lyozott, jó alkotó légkörben dolgozik a XII. kongresszus határozatainak valóra váltá­sáért. Munkásosztályunk, ter­melőszövetkezeti parasztsá­gunk, értelmiségünk naponta adja tanújejél politikai érett­ségének, szocialista hazasze­retetének és internacionalista magatartásának. Pártunk fon­tos feladatának tartja, hogy tovább erősítse népünk esz­mei-politikai egységét, társa­cialdsta társadalom építésében elért sikerek meggyőzően bi­zonyítják az NSZEP Központi Bizottsága — élén Erich Ho­ttecker elvtárssal, a párt és az állam éltemért vezetőjével, a nemzetközi kommunista moz­galom tekintélyes képviselőjé­vel — politikájának életerejét. Mihail Szuszlov megállapí­totta: a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XXVI., a Bolgár Kommunista Párt XII., Cseh­szlovákia Kommunista Pártja XVI. és . a Német Szocialista Egységpárt X. kongresszusa a litikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével hétfőn látogatást tett Drezdában. A küldöttsé­get elkísérte útjára Herbert Krolikowski külügyi államtit­kár, az NSZEP KB tagja, és Rudolf Rossmeisl, az NDK budapesti nagykövete. A drezdai megyei pártbi­zottságon Oswin Forker titkár, a megye és a város más ve­zetői köszöntötték a magyar vendégeket. Tájékoztatást ad­tak a megye életéről és a X. kongresszus határozatai vég­rehajtásának tervéiről. Ta­pasztalatcserét folytattak a vetett javaslatokat teljes Jog­gal lehet a nyolcvanas évek békeprogramjának nevezni, szaval széles körű nemzetközi támogatásra találtak. Mihail Szuszlov emlékezte­tett arra. hogy június 22-én lesz negyven esztendeje a Szovjetunió elleni hitleri fa­siszta támadásnak, amely óriási áldozatokat követelt a szovjet néptől, de a náci ka­land sok szenvedést hozott a német nép számára is. A je­len és a felnövekvő nemzedék érdekében gondoskodni kell a szocialista közösség megingat­hatatlan egységéről, határai­nak sérthetetlenségéről, a né­pek közötti béke megőrzésé­ről. A szovjet küldöttség veze­tője megállapította: az eu­rópai helyzetet súlyosbítja, hogy a reakció a szocialista országod belügyeibe való be­avatkozással, provokációkkal, lélektani hadviseléssel pró­bálja megbontani a szocialis­ta közösség egységét, aláásni a szocializmus pilléreit. Kö­telességünk — jelentette ki Mihail Szuszlov, — hogy ébe­rek légyünk, következetes har­cot folytassunk a revansizmus, a neofasizmus és annak ide­ológiája ellen. A vita során sok más fel­szólaló is foglalkozott külpo­litikai kérdésekkel. Hangsú­lyozták a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal már megvalósult együttmű­ködés további elmélyítésének fontosságát. Kitértek a szom­szédos Lengyelország helyze­tére is. s azt a meggyőződé­süket hangoztatták, hogy a testvéri Lengyelország kom­munistái, haladó erői leküzdik a bajokat, megszilárdítják ha­zájukban a szocialista rendet. A vasárnapi ülésen köszön­tötte az NSZEP kongresszusát számos testvérpárt képviselő­je is. * Sigmund Jahn repülőezre­des, az NDK első űrhajósa a pártkongresszus tribünjéről valamennyi küldött nevében meleg szeretettel köszöntötte a Szaljut—6 jelenlegi sze­mélyzetét: Vlagyimir Koval- jonok és Viktor Szavinih szovjet űrhajósokat. Az NSZEP X. kongresszu­sa Leonyid Iljics Brezsriyevhez az SZKP KB főtitkárához üdvözlő levelet küldött ab­ból az alkalomból, hogy a Vosztok űrhajón húsz eszten­dővel ezelőtt szállt fel a vi­lágűrbe az első ember: Jurij Gagarin. A mandátumvizsgáló bizott­ság elnöke bejelentette, hogy a kongresszuson 2560 küldött szavazati, 118 pedig tanácsko­zási joggal vesz részt, 944 a meghívott vendégek száma. A külöttek összesen kétmillió- százhetvenkétezer-száz pártta­got és tagjelöltet képviselnek; a párttagság 79 668 alapszer­vezetben tömörül. A küldöt­tek 74,6 százaléka a munkás- osztályból származik. Hétfőn ismét számos kül­földi küldöttségvezető üdvö­zölte az NDK-béli kommunis­ták kongresszusát. Nagy taps kísérte többek között Herbert Miesnek, az NSZK-beli Né­met Kommunista Párt elnö­kének azt a megállapítását, hogy az NDK-beli Német Szocialista Egységpárt a né­met forradalmi munkásmoz­galom egész történetében a legsikeresebb párt, s, hogy az NSZK-beli kommunisták még szorosabbra akarják* fűzni kapcsolatukat a Német Szo­cialista Egységpárttal. küldöttség Drezdában két párt tevékenységéről. A küldöttség ismerkedett Drezda nevezetességeivel, majd látogatást tett a világhírű Ro­botron kombinát számító- és irodagéptechnikai gyárában. A gyárban jelenleg mintegy 130 magyar fiatal szakmunkás dolgozik, főként adatfeldolgo­zó gépek és híradástechnikai berendezések — sztereó rádi­ók, lemezjátszók — gyártásán Az üzemben Hans Lodal igazgató és Manfred Hübsch­mann párttitkár üdvözölte a magyar vendégeket. A Robotron kombinát — ajnelyhez a gyár tartozik — az NDK egyik legjelentősebb ipari kombinátja, összesen 63 ezer dolgozója van. A kombi­nát fontos helyet tölt be a magyar—NDK gazdasági együttműködésben is. Évente mintegy 40 millió rubeL ér­tékben importálunk könyve­lő- és számlázógépeket, író­gépeket; a magyar kivitelt, amely a kombinátnak megy, számítógépek és részegységek alkotják. Az MSZMP küldöttsége az üzem megtekintése után lel­kes hangulatú barátsági gyű­lésen vett részt a gyárban. Németh Károly beszédet mon­dott. A magyar küldöttség veze­tője átadta a gyár kollektívá­jának a magyar kommunis­ták. személy szerint Kádár Já­nos és a szocializmust építő magyar nép szívélyes üdvöz­letét. s legjobb kívánságait. Köszönetét mondott, hogy a magyar pártküldöttség lehető­séget kapott a drezdai láto­gatásra, a találkozásra a nagy hírű üzem kollektívájával. Ki­fejezte azt a - kívánságát, hogv a jövőben tovább széTesedje- nek és mélyüljenek e gyár kapcsolatai a magyar üze­mekkel. ..Az önök gyárának- ter­mékeit Magyarországon jól ismerik és becsülik. Termelé­sük szoros kapcsolatban áll a műszaki-tudományos feladatok előmozdításával, és éppen ezért lényeges a szerepe a magyar—NDK együttműkö­désben is” — mondotta, s az itt dolgozó magyar fiatalokhoz fordulva kérte őket. helytállá­sukkal, tetteikkel szerezzenek újabb barátokat hazánknak, erősítsék tovább népeink ba­rátságát. „Mi magyarok nagy fi­gyelemmel kísérjük az önök pártja kongresszusának ta­nácskozásait” — mondotta. „Együtt küzdünk azért, hogy Európában folytatódjék az enyhülés, hogy a világ min-' den békeszerető népével együttműködve, gátat vessünk az imperialista törekvések út­jába. amelyek a feszültség eg a fegyverkezési verseny fo­kozására irányulnak. , A szocializmus építése, a gazdaság intenzív fejlesztés« mind a Magyar Népköztársa­ságban mind a Német Demok-’ ratikus Köztársaságban szá-’ mos új problémát vet fel. Or­szágaink és népeink számára komoly próbatételt jelent azok. nak a nehézségeknek a leküz­dése, amelyek a nemzetközi gazdasági feltételek tartósan kedvezőtlen változásaival függnek össze. Nincs más reális választásunk, mint a megváltozott körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás. Jobban kell kihasználnunk or­szágosan és helyileg a szocia­lizmus nagy előnyeit. Nagy erőfeszítésekre, haté­konyabb, jobban szervezett munkára van szükség. A konk­rét tettek, a bátor, előremu­tató kezdeményezések idősza­kát éljük. Van alapunk a bi­zakodásra, arra, hogy a ne­hézségeket leküzdve előre ha­ladjunk. További terveinket az eddig elért eredményekre, a szocializmus építésében szer­zett történelmi tapasztalatok­ra, népeink tehetségére, mun. kaszeretetére és a szocialista közösség országainak sokolda­lú, gyümölcsöző együttműkö­désére építjük” — mondotta Németh Károly. Németh Károly egy herendi vázát adott át a gyár kollek­tívájának. Oswin Forker a Drezda me­gyei pártbizottság titkára fel­szólalásában hangoztatta: Drez­da kommunistái, dolgozói szá­mára nagy megtiszteltetés és öröm, hogy az NSZEP X. kongreszusán részt vevő ma­gyar pártküldöttség felke­reste a várost és a jelentős üzemet. Nagyra értékeljük a Robotron kombinát, s egy sor más üzem és intézmény kooperációs kapcsolatait és műszaki-tudományos együtt­működését magyar üzemi kol­lektívákkal; a testvérországok szocialista gazdasági integrá­ciójának jó példája ez.” Sok sikert kívánt a magyar nép­nek az MSZMP XII. kongresz- szusán hozott határozatok va­lóra váltásához. n Minisztertanács és a SZOT vezetőinek megbeszélése . (Folytatás,.azoldaltól ) Fontosnak tartják, hogy az idejében elkészült vállalati terveket a munkahelyi szak- szervezeti fórumok mindenütt megtárgyalták, s hogy a kol­lektívákkal — a termelési fel­adatokkal egy időben — is­mertették a bérpolitikai, a munka- és életkörülmények javítását célzó elgondolásokat is, kikérték és a lehetőségek szerint hasznosították a dol­gozók észrevételeit. A kormány és a SZOT vezetői helyeslik azt a fokozatosan kiszélesedő gyakorlatot, ami a bérek és a keresetek növekedését elsősor­ban a vállalati gazdálkodás eredményességétől, az egyének esetében pedig a tényleges tel­jesítménytől és a végzett mun­ka minőségétől teszi függővé. A Minisztertanács és a SZOT vezetői elfogadták az iparágazati kongresszusoknak, valamint a magyar szakszer­vezetek XXIV. kongresszusá­nak ajánlásaiból és javasla­taiból adódó közös feladato­kat tartalmazó programot. Megtárgyalták az ötnapos munkahét bevezetésével össze­függő kérdéseket, és a szak- szervezetek javaslatait. A kor­mány és a SZOT vezetői meg­állapodtak a további tenniva­lók összehangolásában. Katonai célja is van Repül a Columbia A houstoni földi Irányító központból távirányítóssal be­kapcsolt rockzene már ébren találta hétfőn hajnalban a Columbia űrkomp legénysé­gét. Young és Crippen — a vasárnap útnak indított ame­rikai visszaatérő űrhajó két pilótája — az éjszakát a lakó- kabin falára akasztott mű­anyag hálózsákban töltötte, s közép-európai idő szerint dél­előtt háromnegyed tizenkettő­kor ébredt. A látványos indítástól el­tekintve, amelynek során első •ízben használtak szilárd haj­tóanyagú hordozórakétákat, az új típusú amerikai űrhajó .próbarepülésének első napja eseménytelenül zajlott. A start túlterheléseit a pilóták jól viselték, bár az újonc Ro­bert Crippen pulzusa 130-ra emelkedett a gyorsulás első perceiben. Az ötödször re­pülő ötvenéves John Young szíve 90-es ritmusban dobo­gott. Hétfőn déltájban Young és Crippen próbaképpen bekap­csolta az űrrepülőgép rakéta- hajtóműveit, amelyeknek se­gítségével kedden a kora• esti órákban visszatér a Föld­re. Akkor azonban a hajtó­műveket a houstoni űrközpont indítja majd be. Általában a Columbia útja az űrhajózás eddigi történetének legjobban komputerizált vállalkozása, amelyben az asztronauták sze­repe szinte csak a lentről irá­nyított műveletek megfigyelé­sére korlátozódik — és persze a kozmovíziós adásokban való fellépésre. Hétfőn délután pél­dául azt mutatták be, hogyan készítik el vacsorájukat a fe­délzeti villanymelegitőn, éj­félkor pedig a fedélzeti leve­gőtisztító rendszer működését illusztrálják. ■Tudományos kísérleteket a Columbia fedélzetén nem vé­geznek, Gene Cérnán asztro­nauta szavai szerint az űr­komp fedélzetén „több kato­nai kísérleti program” végre­hajtása folyik. Ezek egyike a kozmikus lézerágyú célkö­vető és célzokészülékének kipróbálása. A The New York Times április 10-én írtó, hogy „az űrjárművet meg sem csinál­ták volna, ha nem katonai feladatokat teljesítene”. Az amerikai sajtó rámutatott, hogy az Egyesült Államok semmiféle különösebb megle­petést nem tud okozni a Szov­jetuniónak, amely szükség esetén képes a földről indított rakéták elleni kozmikus lé­zertámadás elleni védőeszkö­zöket is kidolgozni. Így űrjármű katonai alkalmazás# nem amerikai katonai fölényt eredményez a világűrben, ha­nem az újabb céltalan kato­nai versengést — a kozrr.g js fegyverkezési hajszát inciiij* meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom