Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-30 / 100. szám
Ülésezik a LE HP KB plénuma Kelemen István, az MTI tudósítója jelenti: A Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága azt javasolja, hogy a párt kilencedik, rendkívüli kongresszusát július 14—18 között tartsák meg, s a tanácskozáson több küldött vegyen részt, mint az előző kongresszusokon. Ezzel az indítvánnyal kezdődött a Politikai Bizottság referátuma, amelyet Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára terjesztett elő a Központi Bizottság szerdán reggel megnyílt tizedik teljes ülésén. „Még sohasem előzött meg nia mondotta, számos vita zajlik a pártban, „de az az akarat általánosan kefejezés- re jut, hogy folytatni kell a társadalmi élet szocialista megújítását. Ezt kívánják a dolgozó emberek milliói”. A referátum kedvezően értékelte a különféle képviseleti szervek megélénkült tevékenységét, majd rátért a gazdasági kérdésekre. „Nagyon rosszul alakul a gazdasági helyzet, nem teljesítjük a terveket. Azzal kell számolni, hogy a nemzet-i jövedelem jóval nagyobb mértékben csökken, mint arrako- kongresszust ilyen széles kö- rábban számítottunk” — mon- rű érdeklődés. Mindent meg dotta Kania, majd rámutaáltalános megkönnyebbülés kilencedik kongresszus a mun- fogadta, Ugyanakkor a Szoli- kások kongresszusa legyen”, daritás szakszervezet közpon- A centralizmus nem alter- ti vezetői között voltak olya- natívája a demokráciának, va- nok, akik „nem titkolták elé- gyis a két fogalomnak együt gedetlenségüket a sztrájk visszavonása miatt, és szembehelyezkedtek a szakszervezetnek azokkal a képviselőivel, akik tárgyaltak a kormánynyal. Látnivaló, hogy vannak olyan emberek, akik a politikai kalandorságban nem ismernek határt, nem számítanak nekik sem az állam, sem a munkások érdekei”. Ugyantesen, a demokratikus centralizmus formájában kell érvényesülnie, „az egész párt egységes tevékenysége a valóságból való kiút elemi feltétele”- Ugyanakkor valóban szükség van a pártélet mechanizmusainak javítására, a káderpolitika tökéletesítésére. A párt kongresszusi irányelvei megjelölik a szocialista akkor a bydgoszczi ügynek megújulás, a szocialista dekell tenni, hogy a további előkészületek során is megőrizzük a párttagság magasszintű aktivitását” — mondotta Kania, majd utalt a LEMP nagy nemzetközi felelősségére. tott: a válságos helyzet főként az előző időszak hibái, a múlt évi rendkívül rossz termés miatt következett be. „Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a válság jelentős mértékben a A tizedik plénum, amely az gazdaság szétzilálódásának, a előkészületek sorába tartozik, munkafegyelem csökkenésékét fontos dokumentummal foglalkozik. Az egyik: „A szocialista demokrácia fejlesztésének, a párt által a szocialista építésben és az ország társadalmi-gazdasági helyzetének stabilizálásában játnek, a sztrájkoknak és az elhúzódó feszültségeknek a következménye is. Ezért a párt, a munkásosztály és minden, az ország sorsáért aggódó ember elsődleges feladata a munka normális ütemének helyrevan két tanulsága. Az egyik, hogy a társadalom rendkívül érzékenyen reagál a jogrend megsértésének legcsekélyebb jelére is, a másik: túl hamar veszik elő egyesek a sztrájkfegyvert A referátum a továbbiakban különösen fontosnak minősítette a kormány és a miniszterelnök iránti bizalmat, s azt a szejm által jóváhagyott álláspontot, hogy a következő két hónapra függesszék fel a szott szerepe erősítésének állítása, a helyes gazdálkodás irányelvei”, a másik: „A párt kialakítása”, szervezeti szabályzatában vég- Az előző, kilencedik plénum rehajtandó változtatások és feszült légkörben, egy figyel- kiegészítések tervezete”. Aha- meztető sztrájk után és egy todik plénumon elfogadott po- kilátásba helyezett általános litikai irányvonalat képviselő sztrájk előtt zajlott le. „Kedkét dokumentum „még nyilván nem tökéletes, ugyanakkor megfelelő alapot jelent a párt régóta várt programjának kidolgozására”. Mint Kávézó, hogy a Központi Bizottság és minden, felelősséget érző társadalmi erő álláspontjának megfelelően az általános sztrájkra nem került sor”. Ezt Kitüntetések nógrádi üzemeknek f '(Folytatás az 1. oldalról) lyet Alapi Sándomé, a többszörösen kitüntetett szocialista építéséhez járultak hozzá lel- brigád vezetője vett át. A bem- kiismeretes munkájukkal. sőséges hangulatú ünnepségen Szakértelemmel honosították részt vett Szilágyi Albert, a meg az új, könnyűszerkezetes pásztói járási pártbizottság tit- technológiát, ezt alkalmazták kára, valamint Zeke László, a például a Kemerovó-körúti pásztói nagyközségi pártbizott- nyolc tantermes iskolánál is. A titkára is. November 7. brigád nevéhez fűződik a főtéri vasútállomás, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek előtti ABC-áruház, orvosi rendelő és gyógyszertár, a Crossbar-telefonközpont építése, valamint a megyei kórház kazánházának rekonstrukciója. Szolnoki László, a vállalat párttitkára a sikeres csapat eredményei sorában többek közt, az alábbiakat is említette: — A vállalati munkaversenyben hosszú évek óta élen- Egyben biztosította a vezető- járó a November 7. szerkezet- két, hogy az elkövetkező idő- lakatos-brigád. A Szuh Vilmos ben is mindent megtesznek Dr. Bencze Barna, a termelőszövetkezet elnöke is kellemes kötelességének tehetett eleget, amikor a közös gazdaság vezetősége nevében átadta a Vállalat kiváló brigádja címet és a kitüntetéseket. Alapi Sándomé megköszönte a vezetőknek, hogy a feltételek megteremtésével támogatták őket munkájukban és ezzel lehetővé tették a megtisztelő kitüntetések elnyerését. által vezetett kollektíva nem kis részt vállalt abból, hogy a vállalat több mint tíz esztendeje nyereségesen gazdálkodik. Minden munkáját elsőosztályú minőségben és határidő előtt, költségtúllépés nélkül végzi el. Példaadó a brigád a társadalmi munkában is. A Salgótarján szépítéséért indított mozgalomban elért eredményei honorálásaként a csapat hat tagja a társadalmi munkáért járó kitüntető jelvény arany fokozatát, hárman ezüst fokozatát kapták. Értékes munkát végeztek a vállalati központ kialakításánál és az üdülő létrehozásánál is. Az MSZMP KB kongresszusi oklevele mellett tegnap vette át a brigád — immár másodszor — a Szakma kiváló brigádja címet igazoló oklevelet, valamint két tagja, Bo- zsó János és Szolnoki László a TOT kiváló termelőszövetkezeti munkáért kitüntetését, mely utóbbit Cseh Adolf, a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnöke nyújtotta át. ☆ Nem mindennapi eseményre jöttek össze tegnap délután a pásztói Béke Termelőszövetkezet műanyagfeldolgozó üzeme „Egyetértés” Szocialista Brigádjának tagjai sem. Több éves kiemelkedő munkájuk jutalmául dr. Gordos János, a megyei pártbizottság titkára átnyújtotta az MSZMP Nóg- rád megyei Bizottságának kongresszusi oklevelét, ameazért, hogy tovább öregbíthessék a termelőszövetkezet hírnevét. mokrácia fejlesztésének irányait. • Elhangzott olyan javaslat, hogy a mostani plénumon a párt vezető szerveinek képviselőiből hozzanak létre bizottságot, amely a felelősség kérdésének eddigi kezelését, és az ez irányú munka meggyorsítását lenne hivatott elemezni. A Politikai Bizottság megfontolásra érdemesnek tartja ezt a javaslatot- A párt a jelenlegi gazdasági sztrájkokat. „Mindent meg helyzetben „nem tehet impo- kell tennünk; hogy a kormány naió ígéreteket”, de arra hatá- és Wojciech Jaruzelski mi- r0zottan törekszik, hogy az niszterelnök érezze a párt életkörülmények minél gyor- konkrét támogatását a hely- sabban javuljanak. Ebből a zet javítására irányuló tévé- szempontból is nagy fontossá- kenységében”. gú a Szovjetunióval és a többi „A válság leküzdésének kul- szocialista országgal való gáncsa a pártban van. amely ve- dasági együttműködés. Len- zető szerepet játszik a szoci- gyelország gazdasági életének alista társadalom építésében, komplex átszervezése, a gaz- Nem lehet szó szocialista meg- dasági reform végrehajtása, újulásról anélkül, hogy ma- Ez utóbbi érdekében már a ga a párt a maxizmus-leni- következő hetekben konkrét nizmus szellemében meg ne lépések történnek, újuljon, hogy újjá ne szülés- A referátum külön hangsú- senek a szocialista eszmé- noztä, hogy a párt nagyon nyék”. Vissza kell nyúlni a számit a tömegtájékoztatási szocializmus egyetemes és eszközöknél dolgozó tagjaira, lengyel történelmi alapjaihoz, jegyben leszögezte: a sajtónak amelyek „tartós értékeit nem a szocjalista építést, Lengyel- homályosította el az idő, de ország szövetségi rendszeré- a gyakorlati életben sokszor nemzetközi helyzetéeltorzultak’ . nek erősítését kell szolgálnia. Ami a párt szervezeti sza- ilyen értelemben „a párt ‘ so- bályzatának módosítását és hasem mond le arról a jogról, kiegészítését illeti, főként a hogy ösztönözze és ellenőrizze választó testületek rangjának a tájékoztatási eszközöket és a a pártszervezeték szerepének propagandát”, emeléséről, az ellenőrző szer- „Irányvonalunk továbbra is vek tevékenységének erősíté- Ä megegyezések irányvonala, sóról van szó, s mindennek ugyanakkor a harc irányvona- célja a pártdemokrácia fej- ia iS. Országunkban tovább lesztése. Mint a referátum tart az éles politikai harc, a hangoztatta, az elmúlt hó- megújulás tartalmáért, a szo- napokban a pártban „újfajta cializmus védelméért vívott kapcsolati formák és vitafóru- osztályharc”. A szocializmus mok jöttek létre”, amelyekre a különféle ellenségei reménye- vezetés úgy tekint, mint az két fűznek ahhoz, hogy célaktivitás, a pártélet élénkülé- jajk eléréséhez kihasználhat- sének kifejezőire- „Nyomaté- jak a Szolidaritás szakszerve- kosan hangsúlyozni kell azon- zetet. „Mélyen hisszük, hogy ban, hogy ez a fajta tevékeny- ez nem sikerül nekik tömeges ség nem vezethet a párt tör- méretekben", ténelmileg igazolt lenini fel- );a közelgő kongresszus tör- építésének aláásásához, vagy ténelmi jelentőségű lesz. Meg valamiféle helyettesítéséhez, kell teremtenie a válságból A párt egységének megbontó- vaió kiút programját, s a társa ugyanis széteséshez, frak- sadalom kívánságainak megfe- ciózáshoz vezetne”. lelően meg kell határoznia A pártnak fokozott mérték- Lengyelország jövőjét” — ben kell támaszkodnia a fő hangsúlyozta végezetül a Poli- erőt jelentő munkásokra, és tikai Bizottság referátumát élőárrá kell törerkednie, hogy „a terjesztve Stanislaw Kania. Vietnam A súlyos évtizedek után... A fiatalok mindenütt a világon fiatalok: életkedv, tettvágy, vidámság tölti el őket. A vietnami fiúk és lányok, akik az életből évtizedekig szinte semmi mást nem ismerteki mint az egyenruhát és a fegyvert, most teljes szívvel fordulnak a munka és a szórakozás felé. A Központi Fennsík egyetemén 800 diák tanul, köztük sok nemzetiségi fiú és leány. Képünkön: a fiúk gödörásó kerti kisgépet próbálnak ki. A délután és az este a barátkozásé,. a szerelemé. A hanoi Lenin-park a fiatalok birodalma... ...s amikor leszáll az este, a szabadtéri színpadon, akárcsak nálunk, peng a gitár, szól a popzene. (f. aj Az 1975—76-os polgárháború óta sohasem volt teljes, vagy tartós a nyugalom Libanonban. Erre nincs is reális remény mindaddig, amíg egyfelől nem szüntetik meg a mélyreható belpolitikai válság okait, másfelől nem találnak méltányos megoldást a közel-keleti konfliktus alapvető problémájára, a palesztin kérdésre. A kibontakozást mérhetetlenül megnehezíti, hogy a libanoni és a közel- keleti válság szerves egységet alkot, az előbbiekben az utóbbi minden rezdülése, bonyolultsága tükröződik. Következésképpen a libanoni háborús gócok felizzása, a fegyveres harcok fellángolása sohasem független , a tágabb térségben észlelhető változásoktól, térhódítási kísérletektől, rendezési törekvésektől. AMERIKAI TÖREKVÉSEK Ha a libanoni forró április okait kutatjuk, egyaránt kimutathatunk belső és külső indítékokat. A fejlemények megértését némileg megköny- nyíti, ha abból indulunk ki, hogy az új amerikai kormányzat — miként Haig külügyminiszter egyiptomi, izreali, jor- dániai és szaúd-arábiai látogatása is jelezte —•, olyan új közel-keleti stratégia kidolgozásán és elfogadtatásán fáradozik, amely másodrendű kérForró április Libanonban NÚGRÁD - 1981. április 30., csütörtök désként kezeli az arab—izraeli konfliktust, feltételezve, hogy a szovjet fenyegetés jelszavával egy táborba terelheti Izraelt és a reakciós arab rendszereket, katonai támaszpontokat létesíthet a térségben, a Közel-Kelet egészére kiterjesztheti az Egyesült Államok hegemóniáját. Haig egyelőre nem tudta meggyőzni az arab uralkodókat arról, hogy a szovjet fenyegetés veszedelmesebb volna az izraeli agressziónál. Hasonlóképpen azt sem tudta elérni, hogy Szaúd- Arábia és Jordánia csatlakozzék a zsákutcába jutott Camp David-i különalkuhoz, amely állandósítaná a palesztin nép jogfosztottságát, törvényesítené Ciszjordánia és Gáza izraeli megszállását. Az amerikai törekvések legfőbb ellenfele az izraeli agresszió és terjeszkedés három közvetlen áldozata: Szíria, a palesztin ellenállási mozgalom és Libanon. A Camp David-i „béke” csak akkor valósítható meg, ha sikerül a széles körű arab és nemzetközi támogatást élvező ellenfelek semlegesítése, kiiktatása. Itt jut szerephez újra és újra a libanoni hadszíntér, ahol mindegyik ellenfél jelen van, de ahol egyúttal jelen vannak az amerikai-izraeli áriáit a „libanoni keresztények” megvédelmezésére, akik cserében tudatos provokációkkal az „elkerülhetetlen” izraeli beavatkozás feltételeinek dekeket készségesen kiszolgá- lommal, a libanoni nemzeti- megteremtésén mesterkedis. hazafias erőkkel. A zahlet nek. Nincs kizárva, hogy áp- provokáció célja eleve az volt, rilis elején éppen a közelló politikai-katonai erők ZAHLEI PROVOKÁCIÓ Az áprilisi háború azzal kezdődött, hogy a Kelet-Bejrútot és a hozzá kapcsolódó tengerparti-hegyvidéki körzeteket uraló falangisták Zahle térségében támadást indítottak az arab békefenntartó erők szíriai egységei ellen. Röviddel később hogy az északról támadó falangisták Izraellel és a déli határövezetet bitorló Haddad- féle jobboldali milíciákkal karöltve bekerítsék, felmorzsolják a palesztin-baloldali szövetséges erőket. A nemzetköziesítés kísérlete most kudarcot vallott, de a húsvétra időzített újabb faheves harcokat provokáltak a főváros keleti és nyugati részét elválasztó tűzszüneti vonal mentén. A több száz halálos áldozattal' „hitelesített” összecsappások révén azt követelték, hogy vonják ki az országból, azaz váltsák fel ENSZ-csapatokkal az arab békefenntartó erőket. Ezt a követelést sietve magáévá tette az izraeli, az amerikai és a francia kormány, az arab országok azonban Libanonnal együtt elutasították. Különesen hevesen ellenezte a libanoni válság nemzet- köziesítését Szíria, a palesztin ellenállás és a libanoni haladó erőket egyesítő nemzeti mozgalom. Miért? Mert kilógott a lóláb: a szíriai csapatok kivonása azoknak szívügye, akik szeretnének leszámolni az így magára maradó palesztin ellenállási mozgamSStaki langista provokációk, valamint a dél-libanoni városok ellen intézett izraeli-jobboldali támadások sorozata azt bizonyítja, hogy az amerikai stratégák helyi ügynökei nem mondtak le a döntő leszámolásról. Tovább nehezíti a helyzetet a libanoni államvezetés felemás, jobbra húzó magatartása, s az, hogy a kormánycsapatok egy része a falangisták oldalán lépett harcba a szíriai békefenntartó erők ellen. IZRAEL BEAVATKOZÁSA Tudni kell, hogy Izrael nem csak Haddad őrnagy dél-libanoni milíciáit támogatja, nem csak a déli határövezetet tartja megszállás alatt, hanem északon is részt vesz a falangisták felfegyverzésében, kiképzésében. Begin kormánya feltétlen . kötelezettséget válkeleti presztízsét építgető Washington tartotta vissza a zah- lei bevetésre készülő izraeli csapatokat. » A Palesztin Nemzeti Tanács Damaszkuszban megtartott áprilisi ülése nyomatékosan állást foglalt Szíria, a palesztin ellenállás és a libanoni hazafias erők szövetségének erősítése mellett. Ez a szövetség ugyanis a legfontosabb garancia arra, hogy kudarcba fullad a palesztin probléma libanoni • likvidálására szőtt összeesküvés. Mert amíg létezik a palesztin nép egyedüli törvényes képviselője, a Palesztin Felszabadítási Szervezet és annak fegyveres ellen-. Ulási mozgalma, addig nem lehet esélye a Camp David-i, vagy a jordániai megoldásnak, addig folytatódik a harc a palesztin nép önrendelkezési államalapítási jogáért. E harcnak felbecsülhetetlen erőt kölcsönözne a libanoni nemzeti megbékélés, a hat éve tartó belpolitikai válság tárgyalásos rendezése. A falan- gista erők Izraellel karöltve azonban éppen ezt akarják megakadályozni. Bejrút, 1981. április. Böcz Sándor