Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-25 / 96. szám

Formatervezés

Hem szavainak, ha ég a ház

HULLSIMUÖLGYBEn.

1 hozzáértők úgy tart- LX iák, hogy a magyar termékek nemcsak a bennük foglalt anyag és energia mennyisége —, valamint az egyéb mérhető paraméterek — alapján, hanem formájukat tekintve is a középmezőnybe tartoznak. És a forma nem mérhető? Végeztek már olyan kísérleteket, hogy két teljesen azonos használati értékű árut más-más külsővel láttak el. A vásárlók háromnegyede a vonzóbb megjelenésűt választotta. Szóval az áruk értékében benne foglaltatik az ipari forma —, közhasznú, idegen szóval a design (dizájn) — is, Íme a felismerés. És a gyakorlat?

A szabályozó rendszer sokféle követelményt támaszt a vállalatokkal szemben. „Az általad felhasznált anyagoknak ennyi a világpiaci ára; az energiáé emennyi —. ha hozzáteszed a saját munkádat, akkor adóval, haszonnal ki kell jönnöd ennyi és ennyiből”. De hogy milyen legyen a termék használati értéke és formája, azt csak egy általános kritériummal lehet körülírni: tisztességes haszonnal lehessen eladni. Újra az alapproblémánál vagyunk: a használati érték műszaki paraméterekkel meghatározható, összehasonlítható, míg az ipari forma a sor végére állítható szubjektív kritéri- ,umnak tűnik. Pedig, hogy mennyire objektív, arra ott a piac törvénye, amely megméri ezt is. És jaj annak, aki nem megy elé a keresletnek, mert az bizony olcsónak találtatik.

Szemléletváltás! A legkülönbözőbb dolgokra mondjuk a jelszót — igya designra is. De valahogy nem akarnak szaporodni a gyárakban a formatervezők. Az iparművészeti főiskolát végzettek saját műhelyre vágynak, hogy elkerüljék a gyárakban rájuk váró konfliktusokat. Azután megjelennek egyedi, vagy kisszériás termékeikkel az iparművészeti boltokban,

ahol az iparszerüség költség- csökkentő előnyeinek híján, borsos áron —, ennek ellenére hihetetlenül hamar —, vásárlókra lelnek alkotásaik.

Kockázat. Mert hátha mégsem ezt a formát keresi majd az a vásárló, aki eszerint is választhat. De a kockázat itt sem nagyobb, mint mondjuk egy tartalmában új konstrukciónál. hiszen a „merre tovább?” kitapogatható. Csak éppen hozzáértő embereket igényel, akik jelen esetben a formatervezők lennének.

Természetesen a gyáfi alkotó kollektívák egyenrangú tagjaiként befogadva és elfogadva. Akkor is, ha különös szemléletükkel „kilógnak" az eddig megszokott keretből.

E

me rövid elmélkedésnek az ad aktualitást, hogy nemrégen osztották ki —, immár második alkalommal — az Ipari, valamint az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium formatervezési nívódijait. A budapesti Gerlőczy utca 1. szám alatti Design Centerben kiállított díjazott termékeket szemlélve felsóhajt az ember: ez a magyar formatervezés! Kicsit bumfordiak, kicsit divatjamúltak a termékek és hiába követelménye a pályázatnak a sorozatgyártás, az igazán szemet gyönyörködtető termékek —, például az új 280 literes háztartási hűtőgép, vagy a variálható padló- és falbürkoló lapok — csak fáziskéséssel jelennek meg a hazai lakásokban. Ezzel pedig újra csak nem fejlődik a szép formák iránti igény —, vagy mondjuk így: a formakultúra —, amelynek általánossá válása nélkül ■ a mai gyakorlat él tovább.

Árvízvédelem

Az alma-atai vízügyi szolgálat munkatársai állandó megfigyelés alatt tartják a pusztító hegyi áradások kialakulása szempontjából leginkább veszélyes pontokat a Zalijszk-Alatau hegységben. Speciális automata távvonalak vezetnek a három és fél ezer méter magasan fekvő tengerszem partjaihoz; általában innen inndulnak az áradások. Az első árhullám megjelenésekor vészjel indítja meg azt a szerteágazó rendszert. amely a fenyegető veszélyre figyelmezteti a lakosságot.

Többet tenni

DE MEDDIG ?

a tavalyinál

A Salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezet az utóbbi tíz évben hét alkalommal nyerte el a kivájó szövetkezet címet. Legutoljára, 1980-ban végzett tevékenységéért. Ebben nagy érdemet szereztek a szocialista brigádok, amelyekről Izsó Lajossal, a szövetkezet párttitkárával beszélgetünk.

— A minap a KISZÖV-ta- nácskozáson azt mondta, hogy tavaly háromnegyed évben még nem úgy látszott, hogy elnyerik hetedszer is a kitüntető cimet. Ekkor összehívták a szocialista brigádok vezetőit, s a megbeszélés után három hónap alatt fordult a kocka. Nos, ilyenkor egy kívülállóban két kérdés vetődik fel. Hol voltak a szövetkezet szocialista brigádjai az év első kilenc hónapjában? Miért csak akkor fordulnak hozzájuk, ha már baj van?

Erő és feltétel

— Ezekre korántsem lehet ilyen egyszerűen válaszolni. A építőipar sajátosságaiból ered, hogy amig valamit készen át nem adunk, addig nincs belőle pénz. Teszem azt, egy tízmilliós létesítményben elvégeztünk kilencmilliót érő munkát, amíg az utolsó csavar nem kerül a helyére, addig csak kiadás van, bevétel nincs. Ez volt nálunk az utolsó negyedév előtt.

— És miért kellett a szocialista brigádokhoz fordulni? Az utolsó negyedév megbeszélés nélkül is bekövetkezett volna, elvégre egy esztendő tizenkét hónapból áll.

— Igaz, de a munka ütemét fel kellett gyorsítani, s ebben sokat segített a versenymozgalom.

— Ennek így nagyon kampányíze van.

Pedig, ha valahol, akkor nálunk rendszeresen foglalkoznak a szocialista brigádokkal és a versenymozgalommal. Számítunk tevékenységükre, sőt — a szó jobbik értelmében — ki is használjuk a bennük levő erőt.

Igaz, ehhez biztosítják 'is a feltételeket. A szövetkezet jól prosperált az elmúlt tíz évben, s az ebből fakadó kedvező anyagi lehetőségek sokat segítettek abban, hogy a hármas jelszó második két szavának is megfeleljenek.

— Ha valakinek ég a ház a feje fölött, nem szívesen megy szavalóversenyre — mondja Izsó Lajos. — Ezen azt értem, hogy a nyugodt körülmények, a biztonságérzet jó hatással van a versenymozgalomra, az eredményességre, és azzal igen szorosan összefügg.

A falon — mintegy ennek bizonyítékaként — két oklevél. Az1 egyik az OKISZ és az Üj Tükör által kiírt munkásklubok versenyében elért országos első hely, a másik az OKISZ országos sportversenyén elnyert első díj. Ezekről egy kicsit a sokoldalúság öt- lik az ember eszébe.

—t A múltkori tanácskozáson gyakran elhangzott az a szó, hogy komplexitás. Hogyan értelmezik ezt itt, a szövetkezetben?

— Sajátosan. Megemlítenék egy példát. Az „Űj élet” Szocialista Brigád lényegében kubikusbrigád. Ennek ellenére elvégeznek minden ács-, kőműves-, vasszerélési munkát. és betonoznak is, ha kell. Ez egy komplexbrigád.

— Meglehetősen egyéni értelmezés. Másutt a komplexbrigád az, amelynek első tagja a szalag elejénél áll, utolsó pedig a végénél, és tevékenységük egymástól függ.

— Ez azt is mutatja, hogy a komplex szót többféleképpen lehet értelmezni. Szerintünk az a lényeg, hogy eredmény legyen.

Az pedig van. A STÉSZ 280 tagú 22 szocialista és három mnukabrigádjából 3 szövetkezeti kiváló brigád, 10 arany, 2 ezüst, a többi bronz fokozattal rendelkezik.

— Hogyan ismerik el ezt anyagilag?

— Tavaly 193 ezer forintot osztottunk ki az elért címek és fokozatok alapján a szocialista brigádoknak, emellett rendszeresen hozzájárul a szövetkezet a kirándulások és egyéb hasznos időtöltések anyagi támogatásához, méghozzá jelentős összeggel.

flmi a döntő

Annak ellenére, hogy eredményes versenymozgalom zajlik, itt is akad még javítanivaló. Van még olyan építés- vezetőség, ahol nem működik szocialista brigád, sőt még az idén sem fog, mert a vezetők nem ismerték fel azt a nagy lehetőséget, és erőt, amely ebben rejlik.

— Nehéz feladat az emberekkel bánni, törődni, különösen az építőiparban, ahol a megye legkülönbözőbb helyein, szanaszét dolgoznak. Az sem mellékes, hogy dolgozóinknak fele bejáró. Ezért nagy öröm, ha bármilyen sikert elérünk.

Ebben pedig nem szűkölködnek a STÉSZ-nél. Ennek a titka az, hogy megtanulták értékelni az egyes emberek és a kollektívák munkáját. Mindenkit önmagához mérnek, s a mérce; többet tett-e idén, mint tavaly.

Mert ez a döntő.

Z. T.

— Nem sokáig — állítja határozottan Róka Mihály, a Romhányi Építési és Kerámiagyár műszaki igazgató- helyettese, majd így folytatja: — Valóban, március 20-ig, időarányosan nem teljesítettük sem termelési, sem árbevételi, sem pedig az I. osztályú termék kihozatalára vonatkozó elképzeléseinket. Ugyanakkor az R—I. és az R—Ill-ban tervezettnél jóval nagyobb a selejt.

— Vajon mi az oka, az eddigi gyenge szereplésnek?

— Nagyon összetett dologról van szó — pergeti tovább az előbbi gondolatot Róka Mihály. — Januárban szépen indult a termelés, jó ütemben kerültek le a szalagokról a csempék, aztán váratlanul egymás után jelentkeztek a gondok. Sorra-rendre mentek tönkre az R—Ill-ban a másfél éve egyfolytában termelő gépek, berendezések alkatrészei. Gyors pótlásukra nem volt mód, mert árvita miatt elhúzódott a külföldről történő behozataluk. Ebben a kényszerhelyzetben nem volt számunkra más kiút, mint hogy a kevésbé rossz alkatrészekkel kicseréljük a teljesen használhatatlanokat. Ez viszont azzal járt, hogy a présgépek nem tudták előteremteni a kemencék folyamatos ellátásához szükséges nyerscsempét. Az R—Ill-ban a 10 présgépből jó, ha öt-hat termelt. Mire az egyiket megjavítottuk, addigra a másik újra tönkrement — utal a közelmúlt sok gonddal terhes időszakára a műszaki igazgatóhelyettes.

Az előbbiek miatt került sor a három műszak megszervezésére, holott kettő is elég lett volna, ha jók a gépek. De még a három műszakban sem sikerült kielégíteni a farkasétvágyú kemencéket. így telt el a február és döntő mértékben a március hónap is. Tetézte a gondokat, hogy esetenként az 5 millió forintot érő nagy teljesítményű korszerű gépekhez filléres alkatrészeket sem kaptak. Ez pedig újabb termeléskiesést okozott.

A gyár lelke —, mennyiségben és minőségben — az R—III. Elsősorban itt jelentkeztek a gondok, azért ide összpontosították a karbantartó szakmunkások zömét. Ez pedig azzal járt, hogy a másik két gyáregységben — R—I, R—II — elmaradtak a tervszerű megelőző karbantartó munkával. Csak futó javítások elvégzésére jutott idejük az itteni szakembereknek.

— Mindkét gyáregységben érezzük az előbbiek káros hatását. Ez az állapot hosz- szabb távon nem tartható fenn. Ráadásul a tmk létszáma is kevés a jelentősen megnövekedett feladatok időbeni elvégzéséhez — állítja Róka Mihály.

Ennyi gond mellett vajon mi indokolja a műszaki igazgatóhelyettes határozott,

„nem sokáig leszünk a hullámvölgyben” kijelentésének jogosságát és megalapozottságát?

Az idén mintegy 40 millió forint értékben készít bányai és hnerőművi szállítóegységeket az OBV salgótarjáni bányagépgyára. A legnagyobb megrendelő az NDK, de szállítanak Csehszlovákiába és Jugoszláviába is. 1 — kj —

— Időközben megérkeztek az alkatrészek, amiket gyorsan beépítettünk az R—III tönkrement -gépeibe. Ezzel április 1-vel ebben a gyáregységben megteremtettük az évi 3 millió négyzetméteres terv teljesítéséhez , szükséges feltételeket. A tempó gyorsításával igyekszünk minél előbb pótolni az elmaradást. Ügy látom, hogy mennn.viségl programunk teljesítése az előírt ütemben folyhat. Az R—I és R—II-ben pedig most jelentős karbantartási munkákat végzünk. Az R—II-ben már megtörtént a présgép megjavítása, ennek segítségével rövid időn belül elérjük a kívánt mennyiséget. Az R—I egyik présgépének nagyjavításával április utolsó harmadában végzünk, majd ezután kerül sor a másik kettő rendbetételére — szól most már bizakodással a hangjában Róka Mihály.

Ezzel azonban nem zárult le az intézkedések sorqzata. A lakatosmunka meggyorsítása céljából, az idei bér- fejlesztésnél differenciáltan, nagyobb összeget kaptak az itt dolgozók. Ezzel is növelni kívánták e munkaterület vonzerejét. Belső átcsoportosításokra is sor került. Az R—II-ből olyan szakembereket irányítottak át az R—Hiba, akik jól értenek a présgépek kezeléséhez.

— Ennek az intézkedésnek nem látja kárát az R—II termelése?

— Biztos hiányozni fognak az onnan átcsoportosított szakemberek. De bármelyik ujjamat harapom meg, mindegyik fáj. Az R—III-nak azonban meghatározó szerepe van a vállalat életében. Innen kerül ki a termelés mennyiségének -döntő része —, vélekedik a műszaki igazgatóhelyettes, majd hozzáfűzi. hogy az előbbieken kívül megerősítették a közvetlen termelést irányítók gardáját; egy művezetővel és két csoportvezetővel. A csoportvezetőket helyből léptették elő, a művezetőt pedig más üzemből hozták át.

A hatékonyabb irányító, szervező, ellenőrző munka érdekében április 1-vel létrehoztak egy új szervezetet; a termelési osztályt, amely gyári szinten irányítja a közvetlen termelőegységeket, a társosztályokkal pedig biztosítja a folyamatos termelés feltételeit.

— Előnyét én az egységes és hatékonyabb irányításban látom. No meg, abban, hogy ezután nekem csak azokkal a kérdésekkel kell foglalkoznom, melyek meghaladják a termelési osztály hatáskörét, lehetőségeit, azaz nem kell elapróznom magam a napi kérdések megoldásában.

Nem okvetetlenkedéskép- pen, de még megkérdezem: — Van-e valami kézzelfogható jele az eddig tett intézkedéseknek?

— Az R—Ill-ban ma már túlóra és pluszműszakok nélkül tudjuk tartani az évi 3 millió négyzetméter csempe eléréséhez szükséges ütemet. A kemencéket maradéktalanul ellátjuk nyerscsempével, sőt ma már tartalékunk is van a nyersgyártásnál. A korábbiaktól nagyobb eredményt értünk el a válogatásnál. A jelenleginél nagyobb sikerre csak akkor számíthatunk, ha az emberi tényezők szerepe tovább nő, azaz az itt dolgozók szakmai, politikai, általános műveltsége, begyakorlottsága a jelenleginél jóval nagyobb lesz — hangsúlyozza a műszaki Igazgató- helyettes.

Ügy látszik, mégiscsak átmeneti hullámvölgyről van szó.

— venesz —

A kerékpár is sokat fogyaszthat

— BICIKLIÜGYBEN JÖTT? — kérdezte a gyárigazgató. Szabadkoztam, hogy nem protekciót kérek egy kétkerekű vásárlásához, bár mint hírlik, rövidesen szükség lesz „kapcsolatokra”, ha az ember egy mutatósabb kerékpárhoz akar jutni. Mert energiaválság ide, vagy oda, az egyre népszerűbb kerékpárok hazai gyártásával bajok vannak. A gyártmánykorszerűsítés mintapéldájaként oly sokat emlegetett biciklire ráfizetnek a gyártók, mégpedig nem is keveset; minden egyes darabra több száz forintot, ami évi 300— 400 ezres szériánál tetemes veszteség.

Az igazgató kérdésében az is benne volt, hogy ügy lett a hazai kerékpárgyártásból. Helyesebben újra az lett, hiszen öt-hat éve is az volt. Igaz, akkor egészen más értelemben. Akkor a rendkívül népszerű Pannónia-motorok gyártását szüntették meg, mert nem volt elég jövedelmező. A gyár olyan terméket keresett, ami hosszú távon nyereséges, a munkásokat sem kell különösképpen átképezni.

A mélyülő olajválság is azt diktálta: gyártsunk biciklit; kelendő lesz itthon és külföldön egyaránt! Az ügy megoldása nem sokáig váratott magára: 600 millió forintos beruházással fejlesztették a hazai kerékpárgyártó bázist. De nem sok köszönet völt benne! Ügy tervezték, évente félmillió kétkerekűt gyártanak, s adnak el, ez azonban egyetlen évben sem sikerült. Áz eddigi veszteség már messze túlhaladta a fejlesztésre fordított összeget

A hazai kerékpárügy tanmesének is beillik, a kérdések egész sorát veti fel. Jobb lett volna el sem kezdeni az egészet? Talán meggondolatlanul döntöttek akkor, a termékszerkezet-váltás gyors sikere reményében?

A legfőbb kérdés ma: mi a kiút? Felszámolni a bicikligyártást, s túladni a speciális technológiákon? Mert ugyan mit is kezdenének például a küllőgyártó automata sorral?! Ismét térjenek át egy új cikk gyártására?

Szóval ismét válaszút előtt állnak, holott, akkor is a jószándék vezérelte őket, amikor változtatni akartak. De úgy látszik, a termékszerkezet-váltás sokkal göröngyösebb út, mint, ahogyan azt gondolták.

Nem biztos, hogy a mindenáron való struktúraátalakítás garantálja a jövedelmezőbb gazdálkodást, hiszen —, mint láttuk — egy kerékpár is fogyaszthat sokat. Csakis a jól átgondolt, minden külső és belső feltétellel számoló, megalapozott döntés járhat sikerrel Feltéve, hogy kellő következetességgel, jó szervezéssel hajtják végre azt, s ha mindebben a vállalat és dolgozói egyaránt érdekeltek. Persze, a sikerhez jó adag szerencse is kell, amiből a csepeli kerék- párgyámak nem jutott ki.

MI TEHÄT A MEGOLDÁS? Pontosan az, amit ezúttal a gyártók is akarnak, hiszen a biciklire szükség van itthon, külföldön egyaránt. Újabb beruházás nélkül — erre nem is lenne keretük — a termelékenység lényeges növelésével, az importhányad mérséklésével, ésszerűbben kialakított, az általánosabb fogyasztói igényekhez jobban igazodó, szűkített választékkal jövedelmezőbbé tenni a kerékpárgyártást. A szabályozás mai keretei éppen erre ösztönöznek. Remélhetjük tehát, ha mindezt valóra váltják, nem lesz „defektes” a magyar kerékpárgyártás.

Sz. L.

NÖGRAD - 1981. április 25., szombat 3