Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-25 / 96. szám
Tanulás - egy életen át A rég! közmondás, mely szerint a jó pap Is holtáig tanul, napjainkban is roppant időszerű, hiszen arra a magatartásra utal, amelyet ma divatos szóval permanens, azaz egész életen át tartó tanulásnak nevezünk. Helyesen vették észre a régiek, hogy aki választott foglalkozásának, hivatása követelményeinek igazán meg akar felelni, az nem elégedhet meg a gyerekkorban — az iskolában — szerzett tudással, annak állandóan tanulnia kell, szinte halála napjáig. Hajdanán persze nem mindenkire vonatkozott ez a népi bölcsesség, jobbára csak az értelmiségi pályák képviselőire, mert hát földet szántani, vagy vasat verni kevés iskolával, sőt. akár anélkül is lehetett. Manapság a permanens tanulás kényszere alól jóformán senki sem vonhatja ki magát. A jó orvosnak, tanárnak, agronómusnak vagy mérnöknek éppúgy lépést kell tartania szak- tudománya eredményeivel (rpert különben lesüllyed foglalkozása alsó szintjére), mint az ipari munkásnak szakmája előrehaladásával. Változó korban élünk, amikor régi szakmák szemünk láttára halnak el, s közben újak keletkeznek. Ipartörténészek statisztikája szerint a mai szakmáknak a fele a század elején teljesen ismeretlen volt, a jövőkutatók viszont azt jósolták, hogy 2000-ben a népesség fele ma még ismeretlen szakmákban fog dolgozni. Félelmetes iramú fejlődésnek vagyunk a tanúi, részesei. Sokak számára a permanens tanulás nem is jelent többet a termelésben részt vevő felnőttek szakmai továbbképzésénél, a munkakörhöz kapcsolódó tudományág vagy technika új eredményeinek megismerésénél. Pedig ennél jóval többről van szó. Rohamléptű világunkban az iskola, ha megfeszül, sem képes befejezett tudást nyújtani a fiataloknak, nem taníthat meg mindent, amire később az egyénnek szüksége lész. Ehelyett arra kell fölkészíteni őket, hogy az egész életre szóló tanulás korunk megmásíthatatlan parancsa, ami alól nem bújhat ki senki sem a szervezett oktatás befejezésekor; az iskolatáskával együtt nem dobhatjuk le a vállunkról. Már csak azért sem, mert a szakmai tevékenység színvonalas ellátásán kívül a harmonikus, sokoldalú személyiség kiteljesedéséhez is hozzájárul a folyamatos tanulás. Vagyis az emberi képességek szabad kibontakozásának ez feltétele és eszköze is egyúttal. Napjaink pedagógiájában tehát nem véletlenül került az első helyre a képességfejlesztés. A szocialista társadalmakban egyébként sem sebtiben kitűzött politikai cél az állandó tanulás. Hadd emlékeztessünk rá, hogy Mongóliától Kubáig az új világot teremtő forradalom győzelme után óriási erőfeszítések történtek a, műveltség kiváltságainak felszámolására ,t— számottevő sikerrel. A kulturális forradalomnak nem titkolt célja, hogy az új típusú államban a néptömegek ne csak a hatalom birtokosai legyenek, hanem a világot is mind jobban megismerjék, s ezáltal alkotó erőiket sokoldalúan kibontakoztathassák. A szunnyadó egyéni képességek felszabadítása természetesen nem szolgálhatja az önzést, összhangban kell történnie a társadalom nagy céljaival, a szocialista közösségi tudat #ősítésével. Tanulásról szólva, legyen az társadalmi méretű is, nem feledkezhetünk meg az iskoláról, mert a permanens tanulás évszázadában is előkelő szerep vár rá, jóllehet, ez idő tájt a műveltség megszerzésének már nem egyedüli forrása: munkáját és felelősségét megosztja más intézményekkel, üzemekkel, művelődési otthonokkal, tömegtájékoztatási fórumokkal, sőt az egész társadalommal is. De a sor élén mégiscsak ő áll, elvégre neki a legnagyobbak a lehetőségei, a legtöbb tapasztalattal ő rendelkezik. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a felnőttek nincsenek fölkészülve az állandó tanulás új körülményeire, a műveltség gyarapítását csak hagyományosan, iskolai keretek között tudják elképzelni. A mostani gyerekeket már arra is meg kell tanítani, hogy az iskolából kilépve, a gyakran változó társadalmi feltételek között ki-ki megtalálja az egyéniségének legjobban megfelelő önképzési módot. Aligha szorul bizonyításra, hogy ehhez az alapokat az iskolában kell lerakni. Első hallásra nem látszik ez különleges pedagógiai feladatnak, pedig valójában az. Százszor könnyebb munka ugyanis a tanárnak pusztán ismereteket közvetíteni a katedráról, mint képességeket fejleszteni. Márpedig az állandó tanuláshoz elsősorban arra van szükség, hogy a fiatalokban kialakuljon az önképzés, az önirányítás, a fejlett gondolkodás képessége. Hogy a diák fölismerje: Jubilál a salgótarjáni szimfonikus zenekar Kerek évfordulóhoz érkezett a salgótarjáni szimfonikus zenekar, mivel mai működési formájában épp tíz éve, 1971 tavaszán kezdett dolgozni. Salgótarján zenei múltját vizsgálgatva tudjuk, hogy már a századforduló idején két nagy szimfonikus zenekar működött a városban viszonylag nagy létszámmal, külön az acélgyári és külön a bányai kultúrházban. Ezek tagjai részben leszerelt katonazenészek, részben idetelepült külföldi, szlovák, morva és osztrák muzsikusok voltak. A zenekarok működésének különösen a harmincas években volt nagy jelentőségük Salgótarján zenei életében. A második világháború után még hosszú ideig működtek ezek az együttesek, de már alaposan megcsappant létszámmal, egyre több gonddal, míg az ötvenes évek közepén szép lassan megszűntek. A régi zenészek kiöregedtek, zeneoktatás híján utánpótlás sem volt, így érthető a szimfonikus zene elhallgatása. Szinte végszóra, 1956 januárjában kezdte el oktatómunkáját a salgótarjáni zeneiskola. Néhány évi működése során 1959-ben részben a Füzes Zsigmond-vezette úttöbárhol lehet tanulni, nemcsak az iskolában. I rőzenekarból felnőtt tagokkal. A múzeumi és könyvtári órák. az üzemlátogatások, sőt a fakultatív iskolai foglalkozások is már ezt a célt szolgálják. Külföldön is sokakat izgató kérdés az életfogytig tartó tanulás. Tíz év óta az UNESCO figyelemreméltó munkát fejt ki a permanens ismeretszerzés propagálása érdekében. A világszervezet Hamburgban székelő nemzetközi neveléstudományi intézete négy évvel ezelőtt nemzetközi kísérletet kezdeményezett — hazánk is részt vesz benne — „Az önálló tanulás fejlesztése az iskolában'1 címmel. A kutatástól azt várják, hogy összegyűjti és rendszerezi az önálló tanulás legfontosabb személyi és társadalmi feltételeit, és a tapasztalatokat nemzetközi méretekben is hasznosítani lehet majd, vagyis hozzájárulhatnak egy-egy ország közoktatásának korszerűsítéséhez, ami ma már elválaszthatatlan az állandó tanulás elterjedtségétől, P. Kovács Imre EK Miért ír az ember? — teszi fel önmagának a kérdést a Magyarországon is jól ismert NDK-beli író, Günter Kunért, „Elődök és kortársak titkának faggatása után elérkeztünk tehát a legszemélyesebb vallomásig: az ember azért ír, hogy éljen, azaz, hogy megismerje önmagát és a világot”. Günter Kunért legújabb írásait a Modern Könyvtár 426. köteteként adta ki az Európa Könyvkiadó. Kunertet, mint eredeti tehetségű költőt és regényírót, es útirajzok szerzőjét ismerhettük eddig. Most Hajnal Gábor szerkesztésében es válogatásában a Miért ír az ember? című kötetből a tanulmányíró Kunerttel találkozunk. Nemcsak szubjektív vallomások ' ezek századunk, vagy a múlt század neves íróiról, Heinéről, Thomas Mannról, Lenau-ról — sokkal inkább az aktualitás és ama- radandóság kérdéseit boncolgatja a szerző. Hogy eközben rendkívül szellemes portrét fest Brechtről, vagy a magyar irodalmat oly szépen fordító Stephan Hermlinről — az az olvasó szerencséje és intellektuális gyönyörűsége. Az Európa zsebkönyvek prózai írásokat ad közre a világirodalomból, »olyanokat, melyek egy tágabb olvasóközönség érdeklődésére tarthatnak számot. Két legújabb kötete két távoli országot köt össze: a Szovjetuniót és Argentínát. I. Grekova nevét a Hölgyfodrász című elbeszélés- kötete tette ismertté Magyar- országon. Kevésbé ismert, hogy az írói álnév mögött egy alkalmazott matematikus-nő bújik meg. I. Grekova (Jele- na Wentzel) szépirodalmi műveinek témáit hivatásból adódó élmények, a viszonylag zárt világ szociometriái problémái és a mai nő magánéleti gondjai adják. Stílusát férfiasán kemény szókimondás és nőies, szelíd líral- ság, s némi ironikus hajlam jellemzi. Az olvasók bizonyára emlékeznek Antonioni nagy sikerű filmjére, a Nagyításra, arra már talán kevesebben, hogy azt egy argentin regényíró novellájából készítette a neves olasz filmrendező Hasonló címen adta közre az Európa Kiadó Julio Cortázar novelláit. Már két-három novella elolvasása után kitűnik, hogy Cortázar a XX. századi világirodalomban a lélek legmélyebb titkainak ismerője és ábrázolója. Erdal öz török regényíró Vajúdó szabadság című regényét adta közre a napokban a Magvető Kiadó a Világkönyvtár sorozatban. A fiatal török író regénye egy börtönben játszódik, ahol mindenkit megkínoznak, fizikai és pszichikai gyötrések- nek, megalázásoknak vétik alá, a főhős mégsem törik meg. „Ez a regény az ellenálló ember legendája. A saját testi erőtlenségét legyőző, a lealacsonyítást legyőző, az undort legyőző, sőt az erőt meghaladó erő legendája ez a regény” — írja róla neves kritikusa, Yasar Kemal. David Storey fiatal angol író első magyarul megjelent regénye a Világkönyvtár sorozatban jelent meg. A regény főhőse Colin Savilleegy bányászcsalád fia. aki „feljebb” akar lépni, de a végzettség nem elegendő ahhoz, hogy a felsőbb osztályokkal befogadtatva érezze magát. Storey regényét nevezhetjük fejlődésregénynek, művészregénynek, netán családregénynek is. Mindenesetre szintézis, a családregény és a történeti regény szintézise: egy nagy fejezet egy XX. századi angol munkáscsalád életéből, r NÖGRÁD - 1981. április 25., szombat Régi könyvtár A tártul (Észtország) egyetemi könyvtár új épületében kialakított olvasótermekben a köztársaság legnagyobb egyetemének összes hallgatója és oktatója, akár egyidejűleg is igénybe veheti a könyvtár szolgáltatásait. A könyvtár másfél évszázados fennállása óta fontos tudományos központtá vált. Gyűjteménye közel 4 millió kötetre becsülhető, melyek között ritka ősnyomtatványok, a marxizmus—leninizmus klasszikusainak első kiadásban megjelent müvei, értékes kép-, metszet- és az ex libriskollekciók találhatók. Külön helyiségben tárolják a neves tudósok, Sztruve, Taple és Jacobi visszaemlékezéseiből összeállított gyűjteményt. részben a magasabb osztályos zeneiskolai növendékekkel és a zeneiskola tanáraival elkezdődött egy következetes zenekari építőmunka. Nehéz évek voltak ezek, hisz’ támogatás nélkül, nehéz körülmények között csupán zeneiskolai bázissal a kemény munka gyümölcsei lassabban értek be. Az eredményeken azonban érződött, hogy van jövője ennek a kezdeményezésnek. melynek irányítója, karmestere Virág László volt. Ezt bizonyítják azok a filharmóniai hangversenyek, melyeknek műsorai igényes zenei előkészítő munkát követeltek. A zenekar vendégművészei sorában megtalálhattuk vendég- művészként Szelecsényi Norbert zongoraművészt, míg a zenekar kitűnő muzsikusai közül Sándor Lászlót és Tor- ják Vilmost. Tusa Erzsébet zongoraművészt, Sepsey József hegedűművészt, Mező László gordonkaművészt, Ja- nota Gábor fagottművészt —, hogy csak néhányat említsünk. Emlékezetes siker volt ebben az időszakban az első veszprémi kamarazenekari fesztivál, ahol a salgótarjáni zenekart igazi meglepetésként a legjobbak közé sorolták. A város kultúráért felelős vezetői, látva a kedvezőtlen körülmények ellenére is sikereket felmutató együttes munkáját, keresték a megoldást, hogy a személyi és anyagi alap biztosításával nyugod- tabban és ezzel párhuzamosan még eredményesebben dolgozhassanak a salgótarjáni amatőr muzsikusok. A megoldás tíz éve született meg. A Nógrád megyei és városi Tanács összefogásával sikerült olyan anyagi bázist teremteni, mely biztosította már a személyi feltételeket is. így sikerült a zenekart létszámában megerősíteni kitűnő muzsikusokkal, ez ugrásszerű nívóemelkedést jelentett önmagában is. Ekkor hívták meg Róna Frigyes karmestert a zenekar élére, aki azóta is töretlen lelkesedéssel, igen nagy szakértelemmel, következetes zenekarnevelői munkával végzi feladatát. És milyen eredménnyel! Csupán néhány állomás a tíz év munkájáról és elismeréseiről: 1977-ben a Népművelési Intézet nívódíját, 1978-ban a Kiváló együttes címet nyerte el a zenekar, a megyében végzett széles körű népművelő munkájáért Madách-emlékplakettel tüntették ki. De itt említhetjük meg a szolnoki és veszprémi zenekari fesztiválokon kiérdemelt nagyszerű elismeréseket, a budapesti vendégszereplések visszhangjait, sikeres ifjúsági és felnőtt filharmóniai hangversenyeit is. A salgótarjáni szimfonikus zenekar a város, illetve a megye reprezentatív együttesévé nőtte ki magát. Egyre jelentősebb az a tevékenysége, melyet a hangverseny-látogató közönség nevelése telén tesz. Ma mán nem képzelhető el jelentősebb zenei megmozdulás nélküle, hisz’ a zenét kedvelő közönség megismerte. megszerette, magáénak érzi. Fennállása 10. évfordulóját ünnepi hangversennyel teszi emlékezetessé a zenekar, melyet április 25-én, szombaton 18 órakor tart a salgótarjáni megyei művelődési központban. A műsoron — Róna Frigyes és Virág László vezényletével — Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Weiner Leó és Mozart olyan művei szólalnak meg, amelyek méltóan reprezentálják az együttes tíz esztendejét. R I P A C S O K csak a korábbi müvekre, a Régi idők focijára, a Szabadíts meg a gonosztól-ra. Sándor Pál legújabb müve, a Ripacsok, témájában, feldolgozás! módjában, szemléletében szorosan kötődik az előzményekhez. A film a barátságról és az árulásról szól két bárszínész együttdolgozása kapcsán. Az események forgatagát indítja el, hogy a fiatalabb színész fölrúgja a barátságot: új számot, új életet akar. A lírai kitérőkkel tűzdelt, groteszk burleszk főszerepeit Garas Dezső. Kern András és Udvaros Dorottya játssza. A Ripacsok-kal a megye közönsége április 23- ától ismerkedhet meg. Udvaros Dorottya tcbcn. és Bárdi György a film egyik jolcncA stáb- és szereplőlistákat először dolgozik együtt a for- forgatva úgy tűnik, vala- gatókönyíró Tóth Zsuzsával, mennyi nevesebb magyar ren- az operatőr Ragályi Ele.nér- dezőnek kialakult összeszo- tel, Kern András és Garas kott gárdája. Sándor Pál sem Dezső színésszel. Gondoljunk KARATE KM eg ma bei rat- * * kozom egy karatetanfolyamra. Nógródban kiváló a közbiztonság, de azért vannak még erőszakos cselekmények. Hogyan függ ez össze a karatével? Nagyon egyszerűen. Több filmet láttam i közelmúltban, amelyek azt mutatják be, hogy egy jól képzett karatés sikerrel veheti fö[ a küzdelmet több felfegyverzett ellenféllel is, nem is beszélve a fegyvertelenekről. Lassított felvételek mutatták be, amint az egyik támadót tarkón, a másikat vesén, a harmadikat bokán rúgta egy karatebajnok s közben még arra is volt ideje, hogy sgy negyediknek balegyenest vigyen be a torka közepére. Mindezen mutatvány végzése közben jobb kézzel öt vastag cserépdarabot zúzott ripityára. Nem csoda, hogy megfogalmazódott bennem, amit már föntebb közöltem: jelentkezem egy karatetanfolyamra. . Az ugyan mindvégig gyanús volt nekem, hogy továbbra is tehetetlen vagyok az ellen, ha egy ka- rateileg jól kiképzett huligán támad meg az aluljáróban Akkor ugyanis nincs mese, éppúgy elláthatja a bajomat, mintha nem csináltam volna végig a karatetanfolyamot. Mindezt elmondtam egy karateedzőnek. Azt mondta Jrröl szó sem lehel mert a karate nemcsak a fdrtélyos ütésekre tanít, hanem arra is, hogy ne támadjunk a gyengébbekre, ne alkalmazzuk velük szemben tudományunkat, márcsak azért sem mert e sportág legerősebb és megfelelő helyre mért ütései akár halálosak is lehetnek. Így aztán mégiscsak beiratkoznék karatetanfolyamra, szelíd lelkemnek semmi kifogása sincs az ellen, hogy ne bántsam a gyengéket, s ne éljek vissza karatetudományommal. Persze, aggályaim megint felhorgadtak, mert eszembe jutott, hátha az a rosszindulatú huligán nem ennél a karateedzőnél tanult, vagy ha ennél 'avult de a karate- 'zések közepeit f negerösödött akaratával legyőzi e sportág által beletáplált humánus gondolatokat, s fortélyos hókonvágásaival kezdeményezőként lép föl az aluljáróban, ha nem adok neki egy bélást mozira.' Egyszóval nem vagyok mentve az efféle alakoktól, karate ide. karate oda. Wéyül ’ csak megis- jelent- keztem karatetanfolyamra. Az egyik filmen ugyanis láttam egy jelenetet, ímelyben az egyik karateversenyzőt társa hasbarúgta, arcba térdelte, nyak- szirten vágta, gyomron ütötte, s ez a szenvedő félnek meg sem kottyant. Ez kell nekem! Lehet, hogy nem sok kárt teszek majd tárna- lómban. de halálra bosszantom azzal, hogy a szemébe röhögök, miközben laposra ver. g. j. Teleszkóp Az amerikai csillagászok „hatlövetű pisztolynak” keresztelték el azt a különleges csillagászati műszert, amelyet Arizonában, a Mont Hopkins csillagvizsgálóban állítanak fel. Ez az újszerű teleszkóp ugyanis minden tekintetben különbözik az eddigiektől. Köztudott, hogy nem sikerült idáig hat méternél nagyobb csillagászati lencsét előállítani. Ennek az új készüléknek a tervezői ezért úgy vélték, hogy egy nagy — 4,5 méteres — tükörlencse helyett hat, egyenként 1.8 méteres tükörlencsét használnak. Hogy az új műszer beválik-e, azt egyelőre nem tudjuk, de az bizonyos, hogy ha ez a hattükrös műszer jó felvételeket tud produkálni, a világ egyik legjelentősebb csillagászati központja lesz a Mont Hopkins csillagvizsgáló. Három évszázad divatja A XVII—XIX. és XX. százat népviseletét bemutató kiállítás nyilt a Moszkvától északra fekvő Vologda városában. A látogatók több mint ötven ruhadam- bot tekinthetnek meg, amelyeket az északi területeken élő parasztok hordtak. Különösen érdekes a :íft0 esztendős férfiparaszting, a csinos hímzett és díszített kaftán, valamint a nyírfakéregből készült pásztortáska, A kiállított parasztruhák gazdag anyagot szolgáltatnak a mai divattervezőig számára.
