Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-19 / 92. szám

Marád megye történet! forrásai

Mocsáry Antal

Múzeumok

a közművelődésért

i

monográfiája

A múzeumok, közgyűjtemények léte, közművelődési munkája kulturális életünk egyik leglátványosabb színteIQ9C |«9n négykötetes, terjedelmes lOf.CMdSI mű került ki Pesten a neves nyomdász, Petrózai Trattner Mátyás műhelyéből. A műfajában szokatlan könyv mindmáig Nógrád megye egyik legfontosabb történeti forrása, korabeli históriájának, földrajzának, gazdaságának érdekfeszítő összefoglalása.

Örökérvényűségét elsősorban adatszerűsége adja, hiszen a szerző történelemszemléletét, kutatási lehetőségeit, s az ebből következő eredményt régen túlhaladta az idő. Mocsáry Antal, Nógrád vármegye táblabírává hosszú évek fáradságos munkájával állította össze a négy kötet anyagát, amelynek ezt a címet adta: Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geográphiai és Statisztikai Es- mértetése. (Mára már csalt így emlegetjük: „A Mocsáry!’’)

A szerző 1757—1832 között élt, az egyik legpatinásabb múltú nógrádi nemesi família tagja. Történetírói munkáin kívül ismerjük szépírói, nyelvészeti tevékenységét is. Barátságban élt, levelezett Kazinczyval, Vitko- vitscsal, Fáy Andrással stb. (Életéről elemző tanulmányt írt Leblancné Kelemen Mária, a Nógrád megyei Múzeumok 1977. évi évkönyvébe.)

A munkában összefoglalni kívánta mindazt, amit akkor a megyéről tudtak. Ehhez átnézte a megyei és a családi levéltárakat, de feldolgozta a' hozzáférhető szakirodalmat is, például Bél mátyás. Katona István, Ist- vánffy Miklós, Vályi András, Budai Ézsiás, Thuróczy János, Pray György műveit stb.

A monográfia, amely a szerző nemesi élet- és történelemszemléletét is tükrözi, Mocsáry élvezetes, gazdag, zamatos stílusa jóvoltából is egyedülálló. Nem állja meg, hogy egy-egy történeti eseményhez ne fűzze pár szóval saját véleményét, esetleg ne írja le azt, amit hosszú élete során maga is látott, ahol jelen volt. vagy amiről esetleg csak hallott. Mindig törekszik a hitelességre, ezért számtalan esetben közli latin, esetleg magyar nyelvű oklevelek teljes terjedelmű szövegét. (Ezek nagy része ma már csak ebben a leírásban maradt ránk.) Ugyanakkor régi feliratok, címerek, pecsétek, s egyéb érdekességek rajzát is közreadja. Az illusztrációk sorát gazdagítja még egy megyetérkép és számos metszet a régi nógrádi várakról. A Lányi Sámuel rajzolta és Lehnhardt Sámuel metszette képek mind művészi kivitelükkel, mind hitelességükkel az egyébként is ábraszegény megyei történet kiemelkedő darabjai.

A négy kötet közül az első és a harmadik a leggazdagabb információkban. Az első kötetben sorra veszi az egyes járásokat, s ezen belül az egyes települések betűrendjében ismerteti áz ott lakók számát, vallás és nemzetiség szerinti megoszlását, a földművelés helyzetét, a lakosok állapotát, a falu rövid történetét, annak forrásait stb. Mindezeket természetesen a település nagyságától, jelentőségétől függő részletességgel.

A harmadik kötet 20 nógrádi várat mutat be, gazdagon felhasznált és közzétett forrásanyag segítségével. A legtöbb várról a már említett metszetet is közli.

A második és a negyedik kötet nem kevésbé érdekes, de anyagában jóval összetettebb, helyenként ismétlődő. Ügy is vehetjük, hogy a 2. kötet elsősorban a természeti érdekességek leírása. • így a gyógyvizek, hegyek, erdők, folyók, különleges természettudományos gyűjtemények stb. Emellett pár

oldalon foglalkozik a könyvtárak, az iskolák helyzetével is. Ez utóbbiban igen megszívlelendő gondolatokat ír le a tanítókról, mondván „a jó oktatás is, példás, élet nélkül, kész veszedelme az ártatlan ifjúságnak”.

A 4. kötetben a történettudományi kérdések vannak túlsúlyban. Olvashatunk a megye pecsétjéről, nemeseinek legjelesebbjeiről, történetének fontos dátumairól, a főispánokról, az alispánokról stb. Külön és hosszan tárgyalja a Forgách-família történetét, nem minden ok nélkül. Műve megírásában nagyban segítette Forgách József gróf szécsényi kastélyában levő könyvtára, családi levéltára és gazdag gyűjteményei szabad használatával.

Végül számos olyan hiányosságra hívja fel a figyelmet, apielyeknek az orvoslása feltétlenül szükséges. Szól a hivatali fényűzés, a divatmajmolás, a henye ifjúság ellen. Kifogásolja a céhek működését, a spekulációt. Javasolja a folyószabályozásokat, például az Ipolyét, a hidak építését, utak javítását, Szükségesnek tartja az egészségügyi ellátás fejlesztését, könyvnyomtató műhely létrehozását, főiskola létesítését stb. S mindezeket a már jelzett gazdag nyelvezettel, színes, olvasmányos stílusban fogalmazta meg.

Hogy a könyv hány példányban jelent meg, nem tudjuk. Maga Mocsáry 88 előfizetőt sorol fel. Köztük a megyei mezővárosok fernes tanácsait”, ismert helyi nemeseket (Forgách, Kubinyi, Gyurcsányi, Huszár, Szent- iványi stb.). Találunk az előfizetők között ügyvédet, káplánt, kereskedőt, könyvárust, tiszttartót. A megyei helységeken kívül (Rapp, Varbó, Karancskeszi, Drégelypalánk, Csécse, Kálló stb.) áz ország más helyéről is megrendelték a művet, pl. Temes és Arad megye, Kőszeg és Eger városa.

Valószínűleg ennél több példányban jelent meg a monográfia, bár a korabeli könyvkiadás adatai, főleg tudományos mű esetén igen elszomorítóak voltak. A Hazai és Külföldi Tudósítások című lap egyik szerzője például 1809-ben is arról panaszkodott hogy a kalendáriumokon kívül, amelyekből évente 150 ezer darab is elkel, az olvasóközönség „más fontos könyvekből pedig alig vészen 500-at”. Tény, hogy mára nagyon kevés példány maradt Mocsáry művéből. A megyei múzeumokban, könyvtárakban. levéltárban levő példányokat egy kezünkön meg tudjuk számolni. S ez a pár darab is csak nehezen hozzáférhető, hiszen mindenhol féltik az időpusztította lapokat s a ritkaságszámba menő metszeteket.

ö így sejti műve utóéletét:

„Hát valljon mit reményelhetnek az én írásaim? — Ezek — első tekintetre olvastatni fognak, főképpen a tudománykedvelők által... későbben mások nézni fogják az ezekben található rajzolatokat, s azokba fogják mulatságokat találni! Annakutána elzáratnak ezek a többi könyvek közé... a moly rágitsál rajtok és lassankint magammal együtt örökre elfognak felejtetni”.

E, in megakadályozandó, szükséges

L£ 15 lenne a mű hasonmás kiadása. A 155 éve megjelent megyemonográfia kiadása nemcsak anyagi hasznot hozna az arra vállalkozónak, hanem azt az erkölcsi elismerést is, amelyet a szülőföldismeret és -szeretet ápolása érdekében tett akciójáért megérdemel.

Dr. Praznovszky Mihály

A kiállítások, állandó bemutatók, időszaki tárlatok, vándorkiállítások színesítik napjainkat, — esztétikai élményt, eseményt kínálva. Csak tavaly 2073 kiállítás közül válogathattunk. 691 állandó, 794 időszaki és 588 vándorkiállítás várta a látogatókat országszerte. Az újonnan rendezett bemutatók: száma x 69 állandó, 684 időszaki és 588 vándorkiállítás. Volt köztük képzőművészeti, iparés népművészeti, természet- tudományos, műszaki, munkásmozgalmi, régészeti és történelmi kiállítás. Volt csoportos és egyéni bemutató. Stílusokkal, művészeti, történelmi korszakokkal, egy-egy kiemelkedő művész alkotásával ismerkedhettünk. Évfordulók, események, a gyűjtemény gyarapodása adtak alkalmat kiállítások rendezésére.

A múzeumi közművelődési munka legfőbb színterei a kiállítások. Tavaly a 487 hazai múzeumnak és kiállítóhelyiségnek összesen 16 216 593 látogatója volt. A fővároson kívül a Győr-Sopron megyei, a Heves, a Komárom, a Pest, a Veszprém megyei múzeumokat tekintették meg legtöbben. E megyékben egymillión felül volt a látogatók száma. (A korábbi adatokhoz hasonlítva, csökkent Magyarországon a múzeumok látogatottsága — 1980-ban 550 ezerrel kevesebben fordultak meg a 'kiállításokon, mint 1979-ben, — s ez nyilván, összefügg az idegenforgalomcsökkenésével. Ezen nem kívánnak különösebb akciókkal, rendezvényekkel változtatni. Ám a hazai nagyközönség és a múzeumok között kialakult törzsközönség számára egyre- változatosabb programok, a kiállítások mellett múzeumi foglalkozások, baráti körök, s más formák állnak rendelkezésre.

Szervezetten illeszkedik a múzeumok közművelődési munkája a helyi — megyei, városi, községi — kulturális életbe. Gyakran rendeznek közös programot, művelődési házakkal, iskolákkal, munkahelyekkel, szocialista brigádokkal. A tárlatvezetés minden múzeum alapszolgáltatása — bejelentetett csoportoknak, egyéni látogatóknak általában több idegen nyelven tartanak tárlatvezetést a legtöbb helyen. De kidolgoztak sajátos formákat is — Győriben, Szekszárdon, Szolnokod a szocialista brigádokat vagy a Munkásmozgalmi Múzeumban, a családos látogatókat

speciális tárlatvezetéssel várják. A Magyar Nemzeti Múzeumban a sza'oad szombat, a szombathelyi múzeumokban a szocialista brigádnap még teljesebb ismeretet kínál. Segítséget nyújtanak a múzeumok (például Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Egerben, Gyöngyösön, Salgótarjánban, Szombathelyen, Simontornyán) vetélkedőkre, szellemi játékokra való felkészülésre.

Se szeri, se száma a múzeumi előadásoknak, a hasonló témájú TIT-előadásoknak

— amelyek az intézményekben folyó tudományos tevékenységgel — például restaurálás, műtárgymentés stb. — ismertették meg a közönséget. E témakörben rendezték meg az elmúlt év múzeumi hónapjában például a Magyar Nemzeti Galériában a Múzsák kertje közelről című kiállítását, a miskolci Hermann Ottó Múzeumban a néprajzi, Székesfehérváron a régészeti műtárgyvédelem volt a kiállítás tárgya.

A múzeumbarátok, munkahelyi közösségek nem egy helyen bekapcsolódtak a múzeum tudományos munkájába, így a gyűjtésbe, kutatásba. Főleg ipari jellegű megyékben — a Győr-Sopron megyei, Komárom, Nógrád megyei és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum összekapcsolva a kutatási feladatokat — üzemtörténeti — munkamozgalom- történeti — életmódkutatást

— munkásművelődési feladatokkal, munkahelyi kollektívákat inspiráltak tárgyi dokumentumok összegyűjtésére, üzemtörténeti krónikák, dolgozatok megírására.

Tatabányán és Salgótarjánban a bányászat és életmód, Simontornyán a bőrgyár történetének tárgyi és írásos emlékeinek gyűjtésében működtek közre társadalmi segítők,

Bács-Kiskun, Békés, Győr- Sopron, Komárom, Tolna, Somogy megyék munkáskollektívái helytörténeti, ipar- és üzemtörténeti gyűjtésben tevékenykednek. Gyöngyösön akció indult „Mindenki egy tárgyat a múzeumnak” címmel.

A múzeumoktól nem idegenek a társművészetek, sem. Gyakran színesíti a múzeumi programokat zene, tánc, irodalom, film. A Magyar Nemzeti Galéria hangversenyei, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum kórushangversenyei, a Nemzeti Múzeum történeti zenés estje, a szentendrei múzeumok zenés délutánjai, — eseményszámba mennek. A fővárosban a Kiscelli Múzeum kertje ad teret hangversenyeknek. Gorsiumban az antik romok közt tartják a szabadtéri játékok színielőadásait. Tatán, az Antik Másolat Múzeum antik irodalmi estek színhelye. Versek, énekszámok hangzanak el kiállítások megnyitóin, táncosok, amatőregyüttesek lépnek fel a kiállítási tárgyak között. Borsodban évek óta siker a Zene a képtárban, Kecskeméten a Múzeum-kerti nyári esték, Hajdú-Bihar megyében múzeumi mozi és múzeumi muzsika címmel rendeznek programot.

Csaknem minden múzeumban van iskolai, vagy iskolán- kívüli program gyerekeknek, tanulóknak szóló rendezvény, tanórák a múzeumban, óvodai foglalkozások. Különböző játékokat, versenyeket tartanak alkotókészség-fejlesztő szakköröket működtetnek. Népszerűek a néprajzi, helytörténeti jellegű nyári táborok, amelyet fiataloknak szervez-, nek, például Tolna, Pest, Somogy, Nógrád megyében.- Kádár Márta

Gyurlts Éva rajza

Kczé! Gábor:

TAVASZI TELEFON

*

U

nalmas délután volt. A napsütés már melengetett is valamelyest, de ez a tény Wurm Dezsőt kevéssé érdekelte. Az ablakban könyökölt, figyelmét az elrobogó autók rendszámára összpontosította, és örült, amikor végre felfedezte a szerencseszámát, amit évek óta rendszeresen megjátszott. Ekkor szolalt meg a telefon.

— Jó napot — mondta egy kellemes női hang. — Nem lenne kedve velem tölteni az estét?

— Éppen ezen gondolkozom vagy félórája — mondta töprengve Wurm —, hogy tölt- sem, vagy ne töltsem. Egyébként kit tisztelehetek önben?

— Nem fontos. Egyelőre érje be azzal, hogy a bennem rejlő értékeket még nem tárta fel senki. Talán azért, mert nincs lila ruhám.

— Látja, nekem sincs. De azért még remélek.

— Tudtam.- Ismer engem valahonm, de pontosan ilyen- zeltem. Ha valakit ’zsőnek hívnak, az •érnél, ha nincs lila lizonyára papagája :n a városban kevés a papagáj. Nem vette még észre? '

— Nem figyeltem. Mondja, miért pont engem hívott?

— Véletlenül. Tetszett még a Szépmicsicsák Vince, de a Dezső miatt maga mellett döntöttem. A nagyapámat hívták Dezsőnek. Tudja, unatkozom és lapozgattam a telefonkönyvben. Maga nem unatkozik?-r Most nem — mondta Wurm őszintén. — Amióta felhívott, nem.

— Ne udvaroljon, mert belém szeret és itt állunk a legnagyobb bajban. Hová tette a szövegét? Inkább kérdezzen!

— Hány éves?

— Számítsa ki. Három éve, hogy Utoljára őszinte voltam a szüléimhez. Még náluk lakom, ők meg mindenáron nevelni akarnak.

— Szűz?

— Képzelje. De emiatt legfeljebb jövőre fogok szégyenkezni.

— Tizenhatra saccolom.'

— Ne nevettesse ki magát. Persze annyiban igaza van, hogy a neveltetésem az egész jövőmet determinálja. Erre csak nemrég jöttem rá. És, amennyiben nem tudná, az ember élete a neveltetése elleni harc jegyében folyik.

— Kellemetlen lehet.

— Ne gondolja. Lázadni jobb, mint rohadni.

— Akkor, húszéves.

— Maga meg elmúlt harminc. Sok nője volt?

— Nem számoltam.

— Hazudik.

— Mit sérteget, maga tak- nyos!

— Legfeljebb nem találkozunk. És nem is sértegettem

— Milyennek képzel?

— Magas, széles vállú, dú- hajú, kis pocakkal. És szőr

a melle. Természetesen vastag keretű, sötét szemüveget visel.

Wurm Dezső vigyorogva nézett a tükörbe. Alacsony, enyhén kopaszodó férfi volt, meglehetősen keskeny vállakkal.

A jellengzés csak a kis pocakban nem tévedett.

— Nem viselek szemüveget — mondta a kagylóba.

— Baj. Akkor sajnos a többi sem stimmel.

— És maga milyen?

— Jelentéktelen kis szürke pont vagyok. /Ezért fázom/. Mindig fázik az /ki oly kicsiny/, hogy nem találja meg /önmagát/.

— Ez mi volt?

— Vers. Én írtam, mit szól hozzá?

— Semmit.

— Akkor ért hozzá. Mit csinál, amikor dolgozik?

— Művezetek. Még mindig akar randevúzni velem?

— Hát persze. Kapcsolja nár ki a kisebbségi komp- cxumát! Tavasz van, nem?

— Hát...

— Ne dadogjon. Jogunk van a játékhoz. Magának is. Félóra múlva várom a cukrászda előtt.

— De... Miről ismerem meg?

— Farmerben leszek. Hoszszú lábak, rövid haj, nagy mellek. Maga meg vegyen egy csokor ibolyát és fogja a jobb kezében.

— Tudja, én nem vagyok egészen olyan, mint amilyennek leírt...

— Tudom hát. Bizonyára golyvája is van.

— Nem, az nincs...

— Akkor meg mit akar? Felteszem, hogy nem az a kimondott férfiszépség, de mint tudja, a belbecs is fontos. Az pedig van magának. Azt mondja, elmúlt negyven? Nem számít! A hangja egészen fiatalos, és hogy úgy mondjam: tud fiatalul. Szóval hét órakor várom, ne felejtse el az ibolyát.

Wurm Dezső tiszta inget keresett és fütyörészve állt a tükör elé. Lám, gondolta, és még azt mondják rám, hogy nem értem a fiatalokat. Igyekezett keskeny csomót kötni a nyakkendőjére. Másodszorra, sikerült, ez újabb örömet jelentett a számára. Más valószínűleg elítélné ezt a kislányt, aki ismeretlenül felhívta, a kollégái egészen biztosan tisztességtelennek tartanák, pedig egyszerűen csak unatkozott. Persze, ő is tisztességesen fog viselkedni, nem, az erőszakoskodás mindig is idegen volt tőle. Nevetett. így felöltözve egészen elfogadható volt. Igen. Az ilyen embert, mint ő, megbecsülik a nők. Érthetetlen, hogy eddig miért nem volt sikere. Igaz, még sohasem beszélt ilyen nyíltan, ilyen könnyedén, mint az előbb a telefonba. Majd most. Beülnek a cukrászdába, megisznak, egy konyakot, vagy kettőt, természetesen az ő számlájára. Még a kezét is csak akkor fogja megérinteni, ha a kislány is akarja Azt látja az ember.

A sarkon vásárolt egy csokrot, és fiatalos léptekkel indult a cukrászda felé. Lehet, hogy elveszem feleségül, gondolta.

em várta senki. Tétován forgolódott.

A cukrászda teraszán fiatalok ültek — fiúk és lányok vegyesen. Hangosan nevettek. Wurm Dezső válla egy csöppet megereszkedett és azt suttogta:

— Szemetek!

Mire hazaért, az jbolyacso- kor felismerhetetlen péppé aszalódott a markában.

NÓGRÁD - 1981, április 19., vasárnap