Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-25 / 71. szám
Jaruzelski-kormcmy 40 napja SIKERES ÁTSZÁLLÁS UTÄN A SZALJUT—6-ON Á népgazdaság helyzete Nagy erőfesz az őszinte párbeszédre Megkezdte a,kísérleteket az űrnégyes A PAP lengyel hírügynökség kedden összefoglaló elemzést közölt Wojciech Jaruzelski miniszterelnök kormányának 40 napos tevékenységéről. A miniszterelnöknek a szejmben elhangzott felhívása ellenére a negyven nap nem mindenütt telt nyugodt munkával — állapítja meg a kommentár. Ennek ellenére a kormány az eltelt, viszonylag rövid idő alatt, nem keveset tett. Megkezdődött a lengyel gazdaság rendbehozatala. A lengyel gazdaság helyzetéről két helyzetelemzésváltozatot dolgoztak ki és vitattak meg, s összeállítottak egy hároméves gazdasági stabilizációs programot is. A kormány bizottságokat hozott létre a gazdaság, a szak- szeverzetekkel való együttműködés, valamint az élelmezés területén. Ezek a miniszterelnök-helyettesek vezetésével működő új szervek elősegítik, hogy a kormány a jelenleg bonyolult társadalmi-gazdasági helyzetben betölthesse alkotmányos kötelezettségeit. Intenzíven dolgoznak a gazdasági reform irányelvein. Még ebben a fél évben egy sor törvénytervezet kerül a szejm elé, melyek a társadalmi élet, a gazdaság és az állami szervek működésében történő változások jogi alapjait rögzítik. A kormány tevékenységének fontos része a Jaruzelski miniszterelnök által a szejmben vázolt tízpontos cselekvési program végrehajtása. Az utóbbi hetekben fejeződött be a hús és húskészítményekre vonatkozó jegyrendszer kidolgozása A vajjegy- rendszer elveit valamennyi szakszervezettel egyeztették. A belső piac ellátásának javítása érdekében intézkedések történtek az importáruk behozatalának fokozására. A kormány hozzálátott a jelenlegi árellenőrzési rendszer felülvizsgálásához. Megszigorították a kereskedelmi spekuláció és az ipar szocialista szektorában való indokolatlan áremelések elleni fellépést. Az egészségüggyel foglalkozó programponttal összefüggésben a kormány elsőbbséget adott a gyógyszergyártásnak és tervbe vették egy — a gyógyszerellátás 1985-ig történő javítására hivatott — tanács felállítását. Ugyanakkor növelik a szocialista országokból érkező gyógyszerimportot. Elsőbbséget kapott a kórházak és szociális otthonok építése, kialakítása is. E célra különböző intézmények számos létesítményt szabadítottak fel. Számos intézkedés történt az alkoholfogyasztás korlátozására. A lakásépítés fokozása érdekében, változások történtek az építővállalatok pénzügyi és gazdasági rendszerében. Ezek a változások a kollektívák érdekeltségét hivatottak növelni. Kidolgozták az 1981— 85-re szóló lakásépítési program teljesítésének komplex irányelveit. Ezzel egyidőben megkezdődött a munkaerőnek és -eszközöknek a felfüggesztett ipari nagyberuházásokról a lakásépítésre való átcsoportosítása. A kommunális gazdálkodás javítása érdekében a kormány lépéseket tett az adminisztráció által korábban elfoglalt maximális számú lakás felszabadítására, valamint a felesleges létesítmények társadalmi célú felhasználására. A kormányprogram a szocialista igazságosság elveinek érvényre juttatását fogalmazza meg a munkabér és egyéb lakossági jövedelmek meghatározásában, az anyagi és kulturális javakhoz való hozzájutásban, valamint a szociális segélyezési politikában. Ennek kapcsán az előkészített jogi tervezetek között szerepel a minisztertanács ama rendelete, amely a legalacsonyabb munkabérek fölemeléséről intézkedik. Kidolgozták azt a rendeletet, amely a vállalatok szociális, lakásépítési és jutalmazási alapját érinti. Ezen kívül javaslatokat terHollandia nem akar neutronfegyvert jesztettek elő az anyáknak juttatott állami segélyekre vonatkozóan — például azoknak az anyáknak, akik gyermekük nevelése miatt felfüggesztik munkaviszonyukat —, valamint a családi- pótlék-rendszer módosításáról. A kormány kidolgoztatta azt a rendeletet, amely meghatározza a létminimumot és a megélhetési költségek minimális szintjét. Különösen nagy figyelem kíséri a mezőgazdaság fejlesztését, amelynek célja a mezőgazdasági termelés csökkenő tendenciájának megállítása. Már elfogadtak, illetve most készítenek elő több törvénytervezetet, mint például a minisztertanács rendelete a mezőgazdasági területek hasznosításáról, valamint az önigazgatáson alapuló paraszti szakszervezetek tevékenysége és fejlődése feltételeinek biztosítását előirányzó rendelet. Nagy jelentőségű a mezőgazdaság szempontjából a minisztertanács rendelete a paraszti gazdaságok tulajdon- viszonyáról és örökléséről. A nyersanyagok, fűtőanyagok és az energia takarékos felhasználása érdekében módosítják az anyag- és energiaelosztást,' elsőbbséget biztosítva azoknak a vállalatoknak, amelyek közszükségleti cikkeket állítanak elő a belső piac, illetve az export számára. A kormány kidolgozta többek között az idei év külkerskedelmi forgalmának elemzését, az ország fizetési mérlegének tükrében. Intézkedések születnek a konvertibilis valutájú országokba irányuló export növelésére, valamint a Szovjetunióba és a többi szocialista országba irányuló szállítások maradéktalan teljesítésére. Tárgyalások folynak az ország külföldi hitelezőivel az adósságok törlesztés-» idejének meghosz- szabbításáról. Az elmúlt 40 nap során a kormány elsősorban a konfliktusok felszámolására törekedett; nagy erőfeszítéseket tett a néppel és a különböző társadalmi és szakmai szervezetekkel való őszinte párbeszéd folytatására. A kormány intenzív kapcsolatban állott valamennyi szakszervezettel. Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Kedden már megkezdődött a kísérleti program végrehajtása a Szaljut—6 űrállomáson a szovjet—mongol közös űrrepülés során. Dzsanibekov és Gurragcsaa űrhajója, a Szojuz—39 hétfőn este a megadott időpontnál néhány perccel korábban kapcsolódott ösz- sze az űrállomással: a megközelítés olyan pontos volt, hogy nem volt szükség az iránymódosításokra. Az ellenőrzések után a nemzetközi űrexpedíció két tagja átszállhatott az űrállomásra. Az átszállást a fogadó személyzet parancsnoka, Vlagyimir Kovaljonok — előző, 140 napos űrutazása tapasztalatainak birtokában — rutinos tévériporterként közvetítette a Földre. Kovaljonok és társa, Viktor Szavinih nagy szeretettel fogadta a mongol űrhajóst és szovjet parancsnokát. Az űrnégyes tagjai a kialakult szokásoknak megfelelően jelentést tettek a ; két párt és állam • vezetőinek, akik táviratban üdvözölték őket a közös munka megkezdése alkalmából. A négy űrhajós számára zsúfolt napok kezdődtek. A szovjet és a mongol tudósok által előirányzott program a nemzetközi expedíció tagjai számára mintegy húsz kísérlet elvégzését írja elő, az űrkutatás legkülönbözőbb területein. Nagy jelentőségűek azok a vizsgálatok, amelyeket az erőforrás-kutatás terén kell elvégezniük, le kell fényképezniük az űrállomás különleges berendezésével a Mongol Népköztársaság megadott körzeteit, ahol különböző értékes nyersanyagok jelenlétére derülhet fény az űrfényképek segítségével. Ezeket a területeket korábban — ugyancsak a több csatornás kamerával — repülőgépről is fényképezték, a kétfajta felvétel összevetése számos fontos adatot nyújthat a tudósoknak. A program során a szovjet —mongol páros jó néhány olyan kísérletet is folytat, amelyet más szocialista országok tudósai dolgoztak ki, s a korábbi nemzetközi expedíciók kezdtek meg. Ezek közé tartozik a magyar Balaton műszerrel végzett munkaképesség-vizsgálat is. Hollandia nem akarja, hogy neutronfegyvert telepítsenek az ország területére — jelentette ki amerikai kollégájának, Caspar Weinber- gernek Pieter de Geus holland hadügyminiszter. A két hadügyminiszter washingtoni megbeszélésén de Geus hangsúlyozta, hogy egyetért a NATO nukleáris erőinek korszerűsítésével, de a neutronfegyver rendszerbe állításának ügye nem tartozik ebbe a kérdéskörbe. A holland hadügyminiszter közölte azt is, hogy országa decemberig dönti el, engedélyezi-e az új amerikai középhatótávolságú nukleáris rakéták telepítését Hollandia területén. Ugyanakkor leszögezte, hogy folytatni kell a fegyverzetellenőrzési tárgyalásokat a Szovjetunióval. A Német Szövetségi Köztársaságban is viták tárgya az új eurostratégiai fegyverek telepítéséről hozott NATO- határozat. Mint már jelentettük, az SPD baden-würt- tembergi tartományi elnöksége hét végi határozatában felszólította a pártot, hogy vizsgálja felül az új rakéták telepítését támogató álláspontját.. Ma ismét megbeszélés a Szolidaritással Bydgoszczban folytatja rendkívüli ülését a Szolidaritás szakszervezet országos egyeztető bizottsága, amely a városban lezajlott múlt heti incidensről tárgyalt. A bizottság péntekre figyelmeztető sztrájkot, jövő keddre pedig általános sztrájkot hirdetett meg. Ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy mindkét akciót visszavonják, ha a kormánynyal folytatandó megbeszélések „megfelelő eredményt" hoznak. A kormány képviselői Ra- kowski miniszterelnök-helyettes vezetésével vasárnap találkoztak legutóbb a Szolidaritás országos egyeztető bizottságának elnökségével, s akkor abban állapodtak meg, hogy a legközelebbi megbeszélésre szerdán, március 25-én kerül sor. (MTI) Színes tv-vásár a pásztói ÁFÉSZ- áruházban. i Bő választékkal várjuk vásárlóinkat a legújabb tipúsú I MODUL színes tv-készülékékbői. Fogyasztói ár: 27 900 Ft. OTP-ügyintézés helyben. Várjuk vásárlóinkat: ÁFÉSZ-VEZETÖSÉG CORSO-hét a pásztói ÁFÉSZ✓ áruházban március 23-tól 28-ig. Gyermekcipőkből bő választékkal várjuk vásárlóinkat, Egyes cikkeket engedményes áron árusítunk, amíg a készlet tart ÁFÉSZ VEZETŐSÉGE (Folytatás az 1. oldalról.) tátják, hogy az intézkedések — növekedésiütem-csökkentés, szőkébb fejlesztési lehetőségek, fogyasztással kapcsolatos intézkedések stb. — kedvezően befolyásolták a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását. Megkezdődött a'világgazdasági helyzethez való alkalmazkodás, a vállalatoknak a megváltozott új növekedési pályán kell dolgozniuk, ugyanakkor szükség van a társadalmi együttműködés jelentős javítására is. A világgazdasági változások eltérnek a korábbiaktól és hosszantartónak látszanak. Érintik a szocialista országokat, átfogják a tőkésországokat éppúgy, mint a fejlődőket, a gazdaságilag elmaradottakat. Ezt követően szólt arról, mennyiben változott külgazdasági helyzetünk, s hogy ennek javítása érdekében a VI. ötéves tervben is fenn kell tartani az eddig tett intézkedéseket, a belső piac egyensúlyának megóvása mellett. ' Az előadó hangsúlyozta, hogy a viszonylag kezdeti eredmények nem jogosítanak fel bennünket arra, hogy a mellünket verjük. Sok még a tennivaló, még nem beszélhetünk tartós megoldásokról. A VI. ötéves terv jó cselekvési irányokat szab meg, ugyanakkor manőverezésre is biztosít lehetőséget. A jelen alapján mivel kell számolnunk a VI ötéves tervben? A KGST-államokkal alapvetően az államközi szerződések szolgálják a fejlődést, az együttműködést. A tőkésvilágpiacon viszont most és a jövőben is megmarad a bizonytalanság. Ez azt jelenti, hogy a mostani tervidőszakot a ciklikusság jellemzi. Lehet, hogy lesz olyan esztendő, amikor 6 százalékkal nő a világtermelés és a világkereskedelem, de számítani keli 1 százalékos évi növekedésre is. Rátérve a nemzetközi pénzügyi rendszer válságára, hangsúlyozta, hogy megszűnt a valutaárfolyamok stabilitása, ehhez kell nekünk is igazodnunk. A hitelfelvételeknél a kamat jelentős növekedése megszabja és befolyásolja a lehetőségeket. A tudományos kutatóintézetek, különböző szervek foglalkoznak olyan hosszú távú, néhány alapvető fejlesztési elképzelés kidolgozásával, amelyekhez folyamatosan biztosítani tudják a tudományos alapokat. Ez a terv 2000-ig jelölné meg az átfogó tennivalókat. Ugyancsak délután került sor Bácskai Tamásnak, a TIT országos központ ■ közgazda- sági választmánya társelnökének előadására az alábbi címmel: ,.A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi politikája a gazdasági helyreállításban”. Keserű János főigazgató, a TIT országos közgazdasági választmányának társelnöke pedig a magvar élelmiszer- gazdaság helyzetéről feladatairól tájékoztatta az érdeklődőket Fiatalok kezdeményezései (Folytatás az 1. oldalról.) helését mérő, s a gyors h°- korszerűsítésére, automatizá- avatkozást segítő műszerrel lására. Kiszámították, hogy a — mint a KISZ-taggyűlésen fölöslegesen égetett villany bejelentették — társadalmi évente több mint 3 millió munkában felszerelik a töb- forinttal terheli feleslegesen bi üzemrészt is. A Volán 12- az áramköltséget. Az autó- es számú Vállalat KISZ-fia- mata rendszer ném feledé- taljai és szocialista brigádjai kény, s megfelelő időben ki- a pécsi közművelődés lehető- és bekapcsolja majd a vilá- ségeiért éreznek különös fe- gítást. Felszerelését az ifjú lelősséget: elhatározták, hogy műszakiak társadalmi mun- a külvárost járó, de már kikában vállalták. A KISZ- öregedett pécsi könyvtárbusz kongresszus tiszteletére agyá- helyébe májusra berendez- ri KISZ-bizottság verseny- nek egy új, panorámás biblio- mozgalmat hirdetett az ifjú- buszt a népművelőknek, sági brigádoknak: eddig 22 A Heves megyei szakmun- ifjúsági szocialista brigád kástamiló-iskolák diákjai — csatlakozott a felhíváshoz, s akik az elmúlt években nyá- közülük az lesz a vándorser- ri építőtáborok szervezésével leg birtokosa, amely a terme- járultak hozzá például a lésben és a mozgalmi mun- bélapátfalvai cementgyár kában egyaránt kitűnik. építkezésének gyorsításához — A Mecseki Szénbányáknál most új célt tűztek maguk a villarnosüzem KISZ-esei ta- elé. Ezen a nyáron több szá- valy 5 millió forint megtaka- zan veszik ki részüket a rítást értek el egyik újításuk- Gyöngyösön megnyíló ipari kai, a villamosenergia-túlfo- szakmunkásképző iskola épí- gyasztás megelőzését szolgáló téséből a Heves megyei Ál- átlagteljesítmény-mérő mű- lami Építőipari Vállalat társzerrel. Az üzemrészek tér- sadalmi munkásaiként. megrendeléseket 1981. évi kihelyezésre korlátozott számban felveszünk. Érdektődri lehet: a 12-792-es telefonon, személyesen a zagyvaróna' sírkőüzcmünk en. (Megközelíthet» az 1-es helyijárati autóbusz erőműi megállójától.)