Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-14 / 38. szám
El nem kötelezettek Befejeződött a külügyminiszterek ülése Néhány perccel húsz óra — magyar'idő szerint 15.30 óra — után, záróülésre szólítottál! Üj-Delhi kultúrpalotájában, a Vigyan Bhavanban az el neip kötelezett országok külügyminisztereit. Az ülés — az eredeti napirendhez viszonyítva — éppen huszonhárom órát késett. Csak ekkorra alakult ki a konszenzus, a közegyetértés azokban a szerkesztő bizottságokban, amelyek a vitás paragrafusokat tárgyalták, utóbb már éjjel-nappal. Külön hatórás késést jelentett, hogy az egyik szerkesztő csoportnak az éjszakai órákban is üléseznie kellett: a pakisztániak, miután már elfogadtak egy, Afganisztánt érintő szövegrészt, pénteken meglepetés- re bejelentették, hogy „túl fáradtak voltak’1, nem figyelhettek fel kellőképpen a technikai részletekre. -Így aztán a kérdéses oldalt pénteken ismét elő kellett venni. Az Új-Delhiben ötnaposra nyúlt külügyminiszteri értekezlet két fő dokumentumot fogadott el. Az egyik rögzíti a politikai állásfoglalásokat, a másik az el nem kötelezettek gazdasági elemzése sajátos problémáikról, az egymással folytatott együttműködés bővítésére tett ígéretekről. Ami a politikai részt illeti, különös figyelmet keltett a Palesztinái arab nép érdekeinek védelméről hozott döntések sora, tekintettel arra, hogy a Camp David-i alku egyik aláírója, Egyiptom tagja volt, s itt, Oj-Delhiben is tagja maradt az el nem kötelezett mozgalomnak. A Közel-Kelettel kapcsolatban a nyilatkozat mindenekelőtt Camp Dávidról beszél: elítéli a paktumot, mert aláírói dönteni kívánnak a palesztinok jövőjéről, az 1867-ben Izrael által megszállt arab területek sorsáról. Eleve elutasított a deklaráció minden olyan kezdeményezést, amely Camp Daviden nyugszik, különmegál’lapodásokat szorgalmaz, s így árthat a Palesztinái nép ügyének. Nem tartják a résztvevők alkalmasnak az ENSZ közismert 242-es számú határozatát a palesztin sérelmek orvoslására. Bizonyos fokig újrafogalmazza a fő dokumentum az indiai-óceáni térség helyzetéről korábban előterjesztett indiai tervezetet. Anélkül, hogy megemlítené Diego Garciát, az Egyesült Államok bázisát, amely az egyetlen megnevezhető támaszpont a térségben, a fő okmány „a meglevő támaszpontok és egyéb katonai létesítmények” bővítésének veszélyére figyelmeztet, aggodalmát fejezi ki a nukleáris tömegpusztító fegyverek jelenléte miatt. Irak és Irán háborújáról az okmány megállapítja, hogy egyetlen országnak sincs joga erőszakkal területet szerezni, s, ha így területhez jutott, azt vissza kell adnia. Szerepel a megfogalmazásokban a terüleTASZSZ-közlemény Washingtonban továbbra is olyan nyilatkozatok hangzanak el, amelyek arról tanúskodnak, hogy az új amerikai kormány vezetőinek teljesen zavaros elképzeléseik vannak a mai világ realitásairóL Csakis így lehet értékelni például Haig külügyminiszternek az ABC-társaság által nyilvánosságra hozott nyilatkozatát, amelynek lényege, hogy azok az államok, amelyek „baráti viszonyt kívánnak fenntartani a Reagan- kormánnyal, új viselkedési kódexhez” kötelesek tartani magukat. A világ törvényhozóinak rangjára pályázó washingtoni jelöltek nem csinálnak titkot abból, milyen viselkedést tartanak megfelelőnek az Egyesült Államok szempontjából, s milyet nem. Így egyértelműen nem megfelelőnek tartanak — többek között — mindent, amit ők megvetően, „úgynevezett nemzeti felszabadító mozgalmaknak” hívnak. Egyaránt kiátkozzák a nemzeti mozgalmakat és mindazokat, akik rokonszenveznek velük és bárminemű támogatást nyújtanak nekik, akik nem óhajtanak igazodni az amerikai politikához. Más szóval, akik nem engedelmeskednek Washington karmesteri pálcájának. Ugyancsak el kell rugaszkodnia a valóságtól annak, aki napjainkban ilyen álláspontot foglal el nemzetközi ügyekben. Ha Washingtonban komolyan azt képzelik, hogy a huszadik század nyolcvanas éveiben ilyen, a történelmi tapasztalatokat teljesen figyelmen kívül hagyó politikának esélye lehet a sikerre, akkor súlyosan tévednek. (MTI) Viszály és remény Amilyen örvendetes az, hogy a függetlenné vált Zimbabwe sikeres lépéseket tesz gazdasági önállósága irányában, olyan lesújtó az újabb belső ellentétek híre. A két korábbi felszabadító szervezet, a ZAPU és a ZANU egykori harcosai egymásra támadtak. Az összetűzések színhelyén, Bulawayóban, az ország második legnagyobb városában sok halottat és sebesült áldozatot követelt a véres testvérháború. ■ Sajnos, még ma is legalább 30—35 ezer hajdani harcos él azokban a táborokban, amelyekből a nemzeti hadsereg soraiba átveszik a leendő katonákat. Bizony, előfordul, hogy a korábban sok kérdésben ellentétes álláspontot képviselő ZANU- és ZAPU-harcosok — különösen, ha indulataikat némi szesz is fokozza — a vitákat fegyverrel döntik el. Az utóbbi napokban már aggasztó méretet öltöttek az összecsapások. Mugabe kormányfő a parlementben határozottan kijelentette: a már kiképzett katonai egységek minden eszközzel letörik a lázadással fölérő fegyveres akciókat. Ebben az ügyben állítólag fontos találkozóra került sor a miniszter- elnök és Joshua Nkomo tárcanélküli miniszter, a ZAPU egykori vezetője között. (A megbeszélés hírét később cáfolták.) Egyes jelek arra utalnak, hogy Nkomo harcosainak bizonyos csoportjai megtagadták az engedelmességet, s hogy ők szítják az ellentéteket. Sajnálatos lenne, ha a belső villongás, amelyhez a régóta szunnyadó törzsi ellentétek is járulnak, lelassítaná az immár független afrikai ország fejlődését. Az egykori fehér- telepes-rezsim ellen oly hősies harcoló gerillák annak idején félretették a vezetőik között fennálló ellentételeket, s erőiket a felszabadítás harcára összpontosították. Most, a békés országépítő munka keretei között kétszeresen fontos, hogy Zimbabwe 3 társadalmát semmiféle szembenállás ne ossza meg. Ha pedig a táborokban tétlenkedő suhancokat nem lehet jobb belátásra bírni, velük szemben bizonyára keményen föl kell lépnie á központi hatalomnak, amely nem engedi — nem engedheti —, hogy kivívott függetlenségét a belvillongás veszélybe sodorja. Igaz, ezt nem könnyű megértetni, a még mindig a táborokban levő fiatalokkal. Közülük a tapasztalt, öntudatos harcosokat már átirányították a hadsereg és a rendőrség soraiba, akik pedig visszamaradtak, többségükben szakképzettség nélküli fiatalok, olyanok, akik csatlakoztak ugyan a felszabadító erőkhöz, de inkább a kalandvágy, semmint a tudatos politikai meggyőződés állította őket csatasorba a fehért el epesek elleni háborúban. A véres viszálynak ezúttal sikerült véget vetni. Reméljük, Zimbabwe tovább haladhat a maga választotta úton. ti épség sérthetetlensége, a beavatkozás elítélése, az egymással szemben támasztott követelések tisztázására pedig a békés eszközöket javasolják Üj-Delhiben. A 93 ország és a két felszabadítási szervezet közös álláspontja, hogy felkérik Kuba, India, Zambia külügyminiszterét, illetve a Palesztinái Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetőjét: tegyenek meg mindent az említett elvek érvényre juttatásáért az iráni—iraki viszály rendezése céljából. „Különös aggodalommal” szólnak az el nem kötelezettek Indokína feszültséggócairól, elítélve az erő alkalmazását. „Veszélyek”-ről szólnak Kambodzsa vonatkozásában is, elismerve, hogy e veszélyek „Kambodzsában, s azon túl” fenyegetnek. Megfigyelők ebben az indokínai katonai együttműködést kiváltó kínai fenyegetésre való utalást vélik felfedezni. A nyilatkozat „átfogó politikai rendezést” sürget, amely lehetővé tenné, hogy az országból kivonják a külföldi haderőket. Szót ejt viszont egyfajta „külföldi kényszerről” is, amelynek megszűntével Kambodzsa szabadon dönthetne jövőjéről, a célzatosság miatt Vietnam ezen a ponton fenntartásait szögezte le az okmányban. Afganisztán helyzetével ösz- szefüggésben is aggodalmukat nyilvánítják ki a résztvevők. Politikai rendezést sürgetnek, olyat, amely az Afganisztánban levő „külföldi csapatok” kivonásának az alapja lehet, s a célt Afganisztán most is fennálló függetlenségében, területi épségében és további el ngm kötelezett státusában jelölik meg. Világos utalásként arra a feszült viszonyra, amely nem Afganisztán hibájából Kabul és Islamabad, illetve Teherán közt fennáll, „szilárd és harmonikus” viszonyok kimunkálását sürgeti Délnyugat-Azsiá- ban, óva intve a békét, a biztonságot fenyegető nemzetközi következményektől. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, miután ismételten síkraszállt a vitás kérdések rendezése mellett, pénteken Űj-Delhiből nepáli látogatásra utazott. Mielőtt a résztvevők elköszöntek volna egymástól és Indiától, az elnöklő Naraszinha Rao indiai külügyminiszter helyt adott néhány küldöttség soron kívüli észrevételének. Ilyen észrevételt tett az afganisztáni delegáció egyik tagja is. A küldött fenntartással élt az ellen a szövegrész ellen, amely hazájával foglalkozik. Megállapította, hogy a konferencia indokolatlanul, s kellő körültekintés nélkül nyúlt hozzá egyik résztvevő ország belügyeihez, különösen azt a kérdést illetően, hogy súlyos veszélyhelyzetében az ország külföldi segítségért folyamodott. Közölte, hogy fenntartásait az afgán küldöttség levélben is az elnökség tudomására hozta. Vietnam támogatta az afgán észrevételt, hangsúlyozva, hogy az indokínai térségről szóló kitételek hasonlóképpen tartalmaznak helytelen állásfoglalásokat. (MTI) Katonai hírmagyarázatunk ffEurohadászat" — az európaiak ellen A Reagan-adminisztráció szóvivője szerint nem valószínű, hogy az új kprmányzat júniusnál előbb napirendre tűzné a SALT—II szerződés ügyét. Ennyi késés — két esztendő — a haditechnikai forradalom felgyorsulásának korszakában elég sok. Olyan viszonyok között, amikor a tárgyalási mechanizmus amúgy is jóval lassúbb, mint a fegyverkezés „lázgörbéjének” emelkedése, a kihagyott lépések előre ki nem számítható, negatív következményekkel járhatnak. KÉTSZÍNŰ JÁTÉK Ma már tudjuk, hogy a Car- ter-kormány kétszínű játékot folytatott a SALT—II ügyében. Washington — számot vetve a két vezető nukleáris hatalom hadászati erőegyensúlyával — eleinte titokban, majd mind nyíltabban támogatta azt a katonai fejlesztési programot, amely éppen a paritás felborítását, az egyoldalú előnyszerzést célozta. Csupán emlékeztetésiil: a több robbanófejjel felszerelhető, változtatható tüzelőállású, interkontinentális, MX rakéta- rendszer hazai kiépítéséről Carter már 1978. májusában, vagyis egy hónappal a bécsi SALT-tárgyalás előtt döntött. A megállapodás később ugyan mindkét fél számára lehetővé tette egy-egy „nehéz” hadászati rakéta kifejlesztését, a szóban forgó MX-rendszer — rejtett mozgatásánál fogva — gyakorlatilag rendkívül megnehezíti az ellenőrzést. Lehetőséget ad a SALT—II kijátszására és ezfcel az esetleges „első csapás” képességére. Szovjet részről nemegyszer szóba hozták, hogy, amikor közös egyetértéssel 2250—2250 egységben állapították meg a hadászati rakéták számát, tulajdonképpen a fegyverkezés új hullámának megindulását akarták megakadályozni. Csakhogy ez a politikai akarat az Egyesült Államoknál nem volt egyértelmű. Washington NA- TO-szövetségesei hamarosan meggyőződhettek erről. Nyugat-Európában reálisabb szemléletű körök úgy vélték és vélik: ha a SALT—Il-t ratifikálja az amerikai szenátus, kedvezőbb lesz a légkör a SALT—III folyamat megkezdéséhez. Mire irányulna ez? A SALT—II-vel nem korlátozott az úgynevezett szürke övezetbe sorolt rakéta-atomfegyverek kölcsönös csökkentésére. Csakhogy a SALT—Il-t Carter — az Afganisztánnak nyújtott szovjet katonai segítségre hivatkozva — jégre tette. NATO-partnereit viszont — „eurohadászat” jeligére — még 1979. decemberében rábízta, hogy a „pótfegyverkezés” keretében járuljanak hozzá 572 új típusú amerikai nukleáris fegyver (108 darab Pershing—2 tüzérségi rakéta és 464 darab robotrepülőgép) nyugat-európai elhelyezéséhez. Ezek az úgynevezett „eurora- kéták”. Az elhatározás merőben ellentétes a SALT szellemével, hiszen a 1983. telepítésre szánt 572 eurorakéta a SALT—II-ben iiiSIl Az amerikai robotrepülőgép, azaz á szárnyasrakéta az USA számára engedélyezett 2250 rakéta-atomfegyver felüli „kiegészítésnek tekinthető. Ám nemcsak egyszerűen mennyiségi, hanem lényeges minőségi elemről van szó! Rair Szi- monjan szovjet vezérőrnagy, a hadtudományok doktora kifejti, hogy az európai kontinensre, illetve a földrész közelébe telepített amerikai nukleáris erő jelenléte mellett, az említett fegyvereknek a NATO- ba integrálásával olyan veszélyes helyzet állhat elő, amikor esetleg nem az Egyesült Államok területén levő hadászati eszközökkel mérnék az első tömeges és megsemmisítő csapást, hanem a Pershing—2- vel és a robotrépülőgépekkel, a szárnyasrakétákkal. „EGÉSZEN AZ URALIG” Ha figyelembe vesszük, az eurorakéták ismérveit, a 3000, illetve a 2500 kilométeres hatótávolságot, a nukleáris töltetek nagy rombolóerejét és a szinte méternyire kiszámítható találati pontosságot, nem nehéz megérteni, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés részéről miért váltott ki oly éles reagálást a NATO-tanács emlékezete? 1979. decemberi döntése. Egy másik szovjet szakértő, G. Birjukov tábornok felhívja a figyelmet arra, hogy a novemberben véget ért Autumn Forge ’80 fedőnevű NATO-hadgyakorlat-soroza- ton már imitálták a nagy mélységbe, egészen az Urálig ható „eurorakéták” bevetését. Rámutat: a Pershing—2-ket elsősorban a legfontosabb politikai-katonai központok, honvédelmi-gazdasági objektumok és a hadászati erők elleni csapásra szánják. A robotrepülőgépek, amelyek szinte „láthatatlanul” jutnak célba, messze nenr védelmi jellegűek, sőt a meglepetésszerű agresszió terrorfegyverei. A Varsói Szerződés fegyveres ereje természetesen nem nézheti tétlenül ezt a készülődést. Már évekkel ezelőtt rendszerbe állítottak a Nyugaton SS—20-as kódjellel említett közepes hatótávolságú rakétát. (Az elnevezés az angol nyelvű „Surface-to-surface” —, azaz a „föld—föld” megjelölésből ered). Ez a rakéta — hangsúlyozza V. Sztarodubov mérnök-vezérőrnagy — nem változtatta meg a NATO és a Varsói Szerződés katonai egyensúlyát. Célja kizárólag az Európában elhelyezett amerikai "hadászati támadóeszközök lefogása, tehát korlátozott rendeltetésű. Vele az Egyesült Államok területe nem érhető el. A Szovjetunió ismételten kifejezte, hogy a kölcsönösséget és a hadászati paritást fenn kell tartani. Ha a „rakétahatározatot” jóváhagyó nyugateurópai kormánykörök belátják, Hogy ők azzal tulajdonképpen az Egyesült Államok nukleáris túszaivá váltak, re-í mélhetőleg utat tör a politikai realizmus, az elfogadható közős megoldás keresésének óhaja. A siker persze a Rea- gan-kormányon is múlik. Serfőző László alezredes Terroristák pere Ankarában Nyolcvankét ultrabalos terroristát állítottak bíróság elé pénteken Ankarában, és közülük harmincra a katonai ügyész halálbüntetés kiszabását kérte. Az ügyész' szerint a vádlottak „marxista kormányt” akarták hatalomra juttatni ebben a NATO-or- szágban. Két vádlottra az ügyész csak azért nem kért halálos ítéletet, mert még nem töltötték be 18. életévüket. A 82 vádlott mindegyike az úgynevezett „népi felszabadítási front” tagja. Perük megkezdése egybeesik a török belügyminisztérium bejelentésével, amely szerint egy egyhetes rendőrségi akció során további 584 baloldali személyt vettek őrizetbe. A 82 vádlott közül csak 66 jelent meg a bíróság előtt, és egyelőre nem- adtak magyarázatot a 16 távolmaradásának okára. A tárgyalás kezdetén két vádlott kiáltozni kezdett és azzal vádolta a biztonsági erőket, hogy megkínozták őket. A katonai hatalomátvétellel tavaly szeptember 12-én kormányra jutott jelenlegi rendszer egyik központi feladatának tekinti a terrorizmus elleni harcot. Az átfogó tisztogatási akciók során sok száz embert tartóztattak le és állítottak bíróság elé. A török katonai rendszer külföldi bírálói egyebek között attól tartanak, hogy az nemcsak a terrorizmussal, hanem a politikai ellenzékkel is igyekszik leszámolni. liter Türkmen külügyminiszter a hét elején Franciaországban egy televíziós nyilatkozatban viszont azt hangoztatta, hogy a jelenlegi török vezetők eltökélt szándéka a polgári kormányzáshoz való visszatérés. (MTI) Irán lemondta a franciákkal való tárgyalásokat Irán tiltakozásul az ellen, hogy Franciaország harci repülőgépeket szállít Iraknak, lemondta azokat a tárgyalásokat, amelyeket kormányszinten kellett volna folytatni az Irán által megrendelt,- és eddig nem szállított hadihajókról. Mint ismeretes, a hajókat Irán ugyan nagyrészt kifizette, a francia kormány azonban nem járult hozzá átadásukhoz, mivel Iránnak számos más tartozása van francia cégekkel szemben. Ahmad Azizi államminiszter — akinek a napokban kellett volna találkoznia a francia külügyminisztérium magas rangú tisztségviselőivel — pénteken Teheránban kijelentette: tekintettel Francia- ország Irakkal kapcsolatos magatartására, a tervezett megbeszélésekre nincs szükség. Dallasban csütörtökön olyan döntést hozott egy szövetségi bíróság, amely szerint James Carter volt amerikai elnöknek nem volt joga ahhoz, hogy felszabadítsa az amerikai bankok belföldi fiókjaiban elhelyezett iráni betéteket. Mint ismeretes, Carter a túszok kiszabadításának érdekében rendelkezett a betétek felszabadításáról. Ugyanakkor a rendelet megszületéséig már számos cég jelentett be bírósági úton igényt az iráni betétek bizonyos részeire és sok esetben megszületett a követeléseket jóváhagyó döntés is. A teheráni Évin börtönben 80 éves korában elhunyt Nasz- rollah Entezam, a néhai sah egykori külügyminisztere. Entezam annak idején számos országban dolgozott nagykövetként, máj d egészségügymi- miniszter, később pedig postaügyi miniszter lett. 1950-ben az ENSZ közgyűlése ülésszakának elnökévé választották. Entezamot 1980 augusztusában tartóztatták le. A politikus a már letartóztatása idején meglevő betegségeinek következtében hunyt el — közölte egy rokona New Yorkban. (MTI) Légi csata bbanonbon Libanon fölött pénteken légi csatát vívtak egymással az izraeli és a szíriai légierő vadászgépei — jelentette a bejrúti rádió. A hivatalosan meg nem erősített hír szerint egy szíriai repülőgép lezuhant, pilótája katapultált. Izraeli jelentés szerint egy szíriai gép tüzet nyitott a Libanon légterében „rutinszerű őrjáratot teljesítő” izraeli légikötelékre. Tel Avivban közölték azt is, hogy a Bejrút fölött elhaladó izraeli repülőgépekre a libanoni légelhárítás heves tüzet zúdított. (MTf)
