Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

Urbánus szemmel Mi a haszna — Palotáson Könyvtári figyelő Tapasztalatok a rétsági járásban Nem a palotásiak kérde- lik, ők természetes egysze­rűséggel és kellő öniróniá­val, önkritikával, esetenként talán még némileg eltúlzott igényességgel (?!) tapasztal­ják azt mi a haszna a „pa­lotást különlegességeknek?” A telepszerűen felépített 10 lakásos épülettömbnek („Bagolyvár”), a körzeti fel­adatokat és a helybeni köz- művelődés új útjait ellátó­kereső művelődési háznak) („minek ide ekkora ház”), a gyermekélelmezésben is kiemelkedően fontos, ám az urbanizált feltételeket is to­vább szaporító új kisvendég­lőnek” (ez is csak egy új kocsma netán...”), • és ha már az ellátás szóba, jön, akkor a jelentős átalakítás­sal kiformált ABC-boltnak. De a legtöbbet vitatott „ter­mészetesen” a helybeli ter­melőszövetkezet égisze alatt működő lovasegyesület, vagy újabban a kajak-kenu sport bevezetése, és ezzel egyidőben a gyermekek, fiatalok körében az úszások­tatás áldozatos vállalása... Mindez nem gazdasági kér­dés elsősorban, de aligha tévedek, ha megkockázta­tom: a gazdaság, pontosan a helyi Május 1. Termelőszö­vetkezet nélkül mindebből így (!) és ennyi idő alatt vajmi kevés valósulhatott volna meg. „Mi a haszna, minek az, Palotás már megint olyan mint a tejbetök, éppoly kü­lönleges. ..” A vélemények mindig a távolabb élők vé­leményei voltak. Soha nem a helybeliek „morgolódtak” «gy-egy új kezdemény láttán. Sőt, ezek megvalósításában társat lelt mindig a kezde­ményező tanácsban, politi­kai és tömegszervezetben, szervezett társadalmi erő­ben, művelődési és minden más rendű-rangú értelmisé­gi és nem értelmiségi szak­emberben. Röviden: a palo­táitokban. Közülük néhány- Dyal a művelődési ház ba­rátságos klubjában beszél­getve keressük a választ (nem kell sokat keresni) az egyhangú kérdésre. A válasz kizárólag (!) azért érdekes manapság, mert a felsorol­tak létezésére bizonyos idő­beni rálátással nézhetünk már. A hely- és időtakaré­kosság érdekében vala­mennyi szerteágazó válasz itt szintetizáltan jelenhet meg. A beszélgetés partne­rei véletlenszerűen „kivá­lasztott’ olyan személyek, akik a palotás! „mi a hasz­na?” kérdésre hiteles vá­laszt adni elsősorban azért tudnak, mert maguk is ré­szesei az eredmények kiala­kításának, vagy maguk is élvezői azok feltehető elő­nyeinek. Tóth Barnáné, az iskola Igazgatója, Varga József, a termelőszövetkezet munka­védelmi szakembere, a szö­vetkezeti szakszervezeti bi­zottság titkára, a „Bagoly­vár” egyik lakója, Kralován Géza testnevelő tanár, a kajak-kenu szakosztály ed­zője, a megyében csecsemő­kort is alig elért sportág el­nöke. Ambrus István, a ter­melőszövetkezet ipari rpel- léküzemági telepvezetője és a községi pártalapszervezet titkára, Berze Gábor helyben lakó sziráki gyógyszerész. Ezenkívül még jó néhá- nyan, akik véleményt ugyan nem mondtak a fel-felpa- rázsló, és mindvégig tartal­mas beszélgetés során, de az együttgondolkodásra szíve­sen leültek. Tételszerűen a 10 lakásos épületegyüttessel, a terme­lőszövetkezeti szolgálati la­kások érdekes-szép csokrá­val, a „Bagolyvárral” kezd­jük. Ennek ugyan mi a hasz­na? Miért nem lehetett né-» hány házat kiskerttel egy­más mellé építeni, mi az előnye ennek az egésznek? Gyakorlati haszna igazán kézenfekvő: a szövetkezet nagyarányú fiatalítása, a szakembergárda, az agrár értelmiség letelepítése (az ország minden tájáról ér- keztek-érkeznek manapság is ide!) egyszerűen megva­lósíthatatlan lett volna nél­küle. A telepszerű megjele­nés egyben a jövőt is szol­gálta, hiszen ma külön hangsúlyt kap, és támoga­tást, nemkülönben, ez a falun megvalósításra érde­mes, de minden tekintetben az urbanizáltságot is nyújtó építési forma, amely úgy korszerű, hogy egyben a leginkább gazdaságos is. Em­beri oldalát nézve: a leg­szerényebben fogalmazva is meg kell jegyezni róla, ami a legfontosabb, hogy a szó legteljesebb értelmében kö­zösségi életformát nyújthat mindazoknak, akik nem csak jól, hanem tartalmasán, em­beri kapcsolatokkal együtt akarnak élni, akik nem csak dolgozni, hanem együttdol­gozni is szeretnének, akik­nek azért fontos a másik munkája, élete, mert hajla­nak arra, hogy felismerjék: közösek a célok! A tíz csa­ládból öt-hat immár har­madik éve együtt szilvesz­terezik, többen vannak azonban, akik figyelik a ház családi eseményeit, évfor­dulóit, a névnapokat... Min­denki mindenkit ismer, mindenki szívesen segít a másiknak bármiről legyen is szó; a gépkocsiszereléstől a gyermekfelügyeletig, a mozi­vagy színházi előadások kö­zös látogatásáig, vagy a munkahelyi dolgok célsze­rű és gyors megoldásáig. Nem képzeli senki, hogy a „bagolyváriak” valamiféle példás szocialista brigádként mindenhová együtt járnak. De azt könnyű elképzelni (bizonyítani még könnyebb lenne), a körülményeiben egyébként a városi és ugyan­akkor a falusias „ember­meleget” sem nélkülöző tíz család valamennyi tagja a legnyitottabb minden új iránt! Az urbanizált körülmé­nyeket szaporító kisvendég­lőről és az ABC-boltról rö­vid véleményt hallunk: a kisvendéglőt máris mintha kinőtte volna Palotás, az ABC-ben pedig nem eléggé következetes, kissé hullámzó a választék, és amire a legtöbb a panasz — a pász­tói kenyér minősége (ennek bizony érdemes lesz külön is utánajárni). Sokkal érde­kesebb az, ahogy a műve­lődési házat, annak komplex szerepét látják a művelődé­sik szokások változásaiban. Rendkívül népszerű a könyv­tár és a lemezhallgatás. Jó náhány klubforma, kiscso­port működik igazán ve­gyes összetétellel, de a palo­tásiak igényével találko­zik a művelődési ház leg­újabb törekvése is nyitottá tenni és a szolgáltatás irá­nyába is kibővíteni a házat (szándékában a magyarnán- dori kísérlethez azonos mó­don). És sokan résztvevő­ként is közreműködhetnek a mai törzsközönség tagjai kö­zül a körzeti teendők tar­talmas megvalósításában, legfőképpen pedig abban, hogy ez a minden tekintet­ben jól vezetett, jól irányí­tott és a megváltozott érték­rendeket követni szándékozó művelődési centrum minél többek előtt vonzó otthonná váljék... Az úszó- és kajak-kenu és a lovassport valamennyi érintettjét tekintve Palotáson valóban tömegsport kapott szó szerint is pályát és teret. Pedagógusok véleményét idézem: azok a gyerekek, akik valamelyik sportágban nevelésben részesültek, ed­zésben vehettek részt —* mindent összevetve több száz gyerekről van szó! — iskolai előmenetelükben, magaviseletükben erőtelje­sebben fejlődtek. Személyi­ségük alakulását nyomon' követhetően segítette jó irányba a sport. Az úszók, egy-egy „évfolyama” heti két alkalommal húsz pesti (új­pesti) leckét kap... Jelenleg ott tartanak, hogy a túlje­lentkezés (?) miatt már csak bizonyos tanulmányi előme­netel esetén vehetik fel a jelölteket. Sokan vannak! Tanpálya, ahol úszni is lehet, edzőte­rem, amely tornateremnek is megfelelne, és amelynek ön­erőből épülő falaira érdemes lenne jobban odafigyelni — tervek, emberek Palotá­son. Közösséget gazdagító haszonnal. (tpl) AZ ARANYOK általában megegyezőek, hiszen kialakítá­sukkor országos, megyei nor­matívákat vettek és vesznek figyelembe. Így aztán nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy a hozzávetőlegesen azo­nos — 3—330 — lélekszámú Horpácsnak és Pusztaberki­nek csaknem ugyanannyi könyve van. A tanácsi fenn­tartású könyvtárak három­ezer körüli kötetszámot tar­tanak nyilván. A működtetés­ben azonban — ha nem is a körülményekre vonatkozóan — lényeges különbségek van­nak. Horpácson szerdán és va­sárnap tart nyitva a könyv­tár, heti nyolc órában, gon­dosan igazodva az emberek elfoglaltságához, szabad ide­jéhez. A Csillag-féle udvar­ház hátsó traktusában helyez­ték el az intézményt, amely­nek bejárati ajtaján a „köz­ségi népkönyvtár” felirat dí­szeleg. ízes megnevezés, bár ízei archaikusak. Milyen meg­gondolás tarthatja még min­dig fenn a régi táblát. Korábban Macska Emilné magyar—orosz szakos tanárnő vezette a könyvtárat, ma a szomszédos nevelőotthon egyik fiatal alkalmazottja, aki ké­pesítés nélkül tanít az Intéz­ményben. Az asszony egy hó­napja vette át a könyvtárat, s még — ahogyan a beszélge­tésből világosan kiderül — keveset tud a működéséről. Amit a horpácsi könyvtárról megtudunk, alig több általá­nosságnál. Azt mondják, hogy a 330 körüli lakos közül körül­belül mintegy kétszáz olvas, pontosabban ennél hatvannal kevesebb, mert az előbbi számban benne foglaltatnak a nevelőotthoni gyerekek is. Aztán arról, hogy milyen ösz- szetételű az állomány, mit olvasnak szívesen az emberek, milyenek az olvasási szoká­sok semmi használható adat­hoz, véleményhez nem ju­tunk. Nem sikerül megtud­nunk azt sem, hogy mennyit költhet a könyvtár állomá­nyának gyarapítására, t mert az intézmény a nagyoroszi egység tagkönyvtára, így a költségvetése azzal együtt sze­repel. Tehát csupa kérdőjel min­den, ám ne legyünk türel­metlenek, mondhatná valaki, hiszen a könyvtáros fiatal és új ember. Ez igaz, de ha el­hivatottságot érez a könyvtár iránt (mi másért vállalta vol­na a vezetését?) az eltelt egy hónap alatt a legalapvetőbb tényekről ismereteket szerzett volna. Aztán azt sem értem, miért nem ajánlotta fel senki, hogy tekintsük meg együtt a könyvtárat... Csatai Árpádné tanítónő, a pusztaberki könyvtáros vi­szont egyenesen oda invitál bennünket. Az Intézmény egy apró domb tetején található. Közös bejárattal az ifjúsági klubbal, tanácsi kirendeltség­gel, orvosi rendelővel. Jó öt­let így üzemeltetni az épüle­tet, hiszen a tanácson, orvosi rendelőben gyakran fordulnak meg a helybeliek, s a várako­zóban elhelyezett polcon könyvek, folyóiratok, propa­gandaanyagok között válogat­hatnak. Sokaknak hozhat ked­vet az olvasáshoz. A valóság azonban az, hogy körülbelül 35 felnőtt- és 17 iskolás korú olvasója van a könyvtárnak. Ezt a könyvtárat mégis a jobbak között tartják számon, mindennapos tevékenységét tekintve, természetesen. A könyvtárosnő csütörtökönként rendszeresen mesedélutánokat és egyéb jellegű gyermekfdg- lalkozásokat tart az iskolá­soknak, s az úttörők segítsé­gét veszi igénybe, hogy a be­teg embereknek házhoz szál­lítsák az olvasnivalót. Pusztaberkiben nem hiá­nyoznak az életrevaló ötle­tek. Csak helyeselhetjük Csa­tainénak azt az elképzelését is, hogy a könyvtárral szom­szédos kis szövetkezeti üzem dolgozói számára olvasóklubot szervez. Főként asszonyok dol­goznak itt, akik érdeklődnek az irodalom iránt, s úgy vé­lekednek, ha többet tudnak a világ dolgairól, jobban tud­ják segíteni gyermekeik ta­nulását. A könyvtár állománya el­fogadható. A könyvtáros azonban nem teljesen elége­dett. Szerinte feltétlen több, korszerűbb tartalmú mező- gazdasági könyvre, gazdagabb választékot kínáló gyermek- és ifjúsági irodalomra lenne szükség. így el lehetne érni, hogy még több olvasója le­gyen a könyvtárnak. Ehhez talán az is hozzájárulna, ha nagyobb rend uralkodna a könyvtárszobában annál, mint amit tapasztaltunk. * A rétsági járásban 25 köz- művelődési könyvtár műkö­dik, ' s 9 főfoglalkozású, 23 tiszteletdíjas és kettő rész­foglalkozású könyvtáros gon­doskodik a tennivalók ellátá­sáról. Az ő tevékenységük szakmai ellenőrzését a rétsági nagyközségi-járási könyvtár látja el. — A múlt évben 32 alka­lommal jártunk a területen — mondja Csáthy Albertné, a rétsági nagykönyvtár igazga­tója. — A járási könyvtárak tiszteletdíjas alkalmazottainak 80 százaléka alapfokú vég­zettséggel rendelkezik. Ha jól tudom, körülbelül 25 ezer ember lakik járásunkban, s ebből 4829 a könyvtárak be­iratkozott olvasója. — Milyennek értékeli a hálózatiak munkáját? — Bármennyire is jól hang­zana, nem mondhatom, hogy a hálózati tevékenység ki­egyensúlyozott. Sokféle tartal­mi feladatot kellene könyvtá­rainknak elvégezniük, ezt azonban csak töredékben hajt­ják végre. Holott a lehetősé­geink ennél jóval terjedelme­sebbek. Csak kihasználásuk­hoz ötlet, személyes igyeke­zet kellene. Például nagyon sok szocialista brigád- és KISZ-tagot tudnának a kü­lönböző községekben olvasóvá nevelni. Persze hozzájuk — mi szintén ezt csináljuk el kell mennie a könyvtár­nak, a könyvtárosnak, aján­lania kell magát. ötletként vetem fel: menjenek el a mostani zárszámadásokra, vagy a fa’ugyűlések-e és minden közösségi alkalomra. Áruljanak, ki táljának köny­veket — vásárlásra, rlvasás- ra. A lényeg: a könyvtár le­gyen benne a község életében, erezzék a jelenlétét. — Az ön szempontjai alap­ján hol érződik ez a jelen­lét? — Csáthy Albertné elgon­dolkodik, s a válaszadáshoz segítséget kap férjétől is, aki­vel évekkel ezelőtt együtt kezdték a nagyközségben a könyvtárosi munkát: — Pusztaberkin Csatainé, Nézsán Vastag Imréné taná­csi dolgozó, Szátokon Vi- gyinszki Vendel, Tereskén Kovács József né pedagógus ügyesen dolgozik, ök a köz­ségi fórumokon hallatják hangjukat. Nyilván azért, mert értenek a munkájukhoz, képzettek, szívből csinálják... S Csáthyné kérdésünkre megnevezi azokat a helyeket is, ahol gyengén „muzsikál” a könyvtár. Nem szeméremből hallgatjuk el a nevüket. In­kább, mert tanulságuk ál­talános : tevékeny hozzáállás, hozzáértés nélkül nem szület­nek eredmények. A vándorlás, az úgynevezett fluktuáció sem segíti a jó munkát. Vagyis egy-egy könyvtár munkájának minőségét nem az jelenti, mennyi pénzt tud költeni ,be­szerzésre, író-olvasó találko­zókra. A minőség főleg azon múlik, hogy a könyvtárosok mennyi, milyen erős elhiva­tottságot éreznek a munka iránt. Mert akkor a kevés pénzt is hasznosan költik el, és a kevéshez is tudnak né­hány forintot valamilyen for­rásból ragasztani. KEZDEMÉNYEZŐKÉSZSÉG, ötletek nélkül ma már a könyvtári munkát sem lehet csinálni. A könyvtárosnak ön­magát is meg kell újítania. Ez, noha nem mindig könnyű, de szükségszerű feladat. A rétsági járási tapasztalatok függvényében is. Sulyok László ingyenes oktatás A diákok és az állam Az Alföld februári száma Az Alföld februári számát Szabolcsi Miklós Irodalmi folyóirataink a hetvenes években című dolgozatával nyitja. A dolgozat eredetileg a múlt évi decemberi irodal­mi napok főreferátumaként hangzott el. A folyóirat közli Tóth Er­zsébet, Öszabó István, Fábi­án István, Szkárosi Endre, Csordás Gábor, Osztojkán Bé­la, Géczi János, D. Németh István, Petrőczi Éva és Za­lán Tibor verseit. Megjelent Kocsis István A megkoszorú­zott (Jászai Mari monodrá­májának) második része. Kis­prózát Csalog Zsolttól ol­vashatunk. Igen fontos témát érint Bánlaky Pál tanulmánya: az értelmiségi magatartásmo- delleket vizsgálja kisvárosok­ban. Ezútal szokatlanul gazdag a folyóirat dokumentumokban. József Attila. Németh Lász­ló, Veres Péter, Szabó Pál és Sarkadi Imre vonatkozásokat közöl a folyóirat. Ma a Szovjetunió 870 felső­oktatási intézményében több mint 5 millió fiú és leány ta­nul. A középfokú szakoktatá­si intézményekben tanulók száma csaknem ugyanennyi. Így jelenleg mintegy 10 mil­lió diák tanul a Szovjetunió­ban. Hogyan gondoskodik a szovjet állam a jövő szakem­bereiről? A Szovjetunió alkotmányá­nak 45. cikkelye értelmében az oktatás minden formája, beleértve a felsőfokút is, in­gyenes. Ezenfelül minden jó előmenetelű diák állami ösz­töndíjat kap: az első három évfolyamon havonta 40, az utolsó két évben 45 rubelt. A kitűnő tanulók ösztöndíja en­nél 25 százalékkal magasabb. Azok a diákok pedig, akik bi­zonyos szakterületeken külö­nösen kiemelkedő teljesít­ményt nyújtanak, a kiváló ál­lami és közéleti személyisé­geknek járó, 60—70 rubeles ösztöndíjat kapják meg ha­vonta. A legnagyobb ösztön­díjak elérik a havi 100 rubelt is. Egy felsőoktatási intézmény rektorának, dékáni hivatallal, és az intézmény társadalmi szervezeteivel való egyetértés­ben, jogában áll premizálni a diákokat a havi ösztöndíj mértékében. Ezenkívül joga van egyszeri segélyt fizetni a fokozott mértékben anyagi tá­mogatásra szoruló diáknak. A szovjet diákok ingyene­sen használhatják a tanesz­közöket, a sportfelszereléseket és könyvtárakat, laboratóriu­mokat, poliklinikákat stb. Ugyancsak ingyenesek a ta­nárokkal folytatott kiegészítő konzultációk is. A más városokból jött diá­kok modern, kényelmes kol­légiumokban kapnak elhelye­zést, két-háromágyas szobák­ban. A kollégium díja még a szerény diákköltségvetés szempontjából is szimbolikus: átlagosan havi két és fél ru­bel. A diákok a nemzetközi utazásokban is kedvezménye­ket élveznek. A közép- és felsőfokú in­tézményhálózat évente új lé­tesítményekkel bővül: oktató­laboratóriumokat, számító- központokat, könyvtárakat, poliklinikákat, klubokat, kol­légiumokat, üdülőközpontokat, sportlétesítményeket hozva létre. így a múlt évben több mint 750 ezer négyzetméter alapterületű, oktatólaborató­rium építését kezdték meg. Folyamatosan újítják fel a már meglevő laboratóriumok és oktatási testületek, karok, berendezését, felszerelését. Réti Mátyás: Házak. NOGRAD - 1981. február 8., vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom