Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
Munkásorcok Mép; «íemolírácfcnk születése (10.) A szocialista világrendszer kialakulása Az alakuló fiépi demokráciák egyik fontos feladata volt, hogy rendezzék egymás közötti és a Szovjetunióhoz fűződő viszonyukat. A rendezést évszázados ellentétek, a polgári nacionalizmus, a nemzetiségi viszály és a határvidék nehezítették. Magyarország és Csehszlovákia között 1945—46- ban a szlovákiai magyar kisebbség emberi és állampolgári jogainak korlátozása, s az új sebeket osztó kitelepítések okozták a feszültséget. Magyarország és Románia között az erdélyi magyarság helyzete, s az Erdélyre vonatkozó igények miatt keletkeztek nézet- eltérések. Lengyelország és Csehszlovákia között szintén területi konfliktusok lassították a jószomszédság kialakulását. A Balkánon a macedón területek hovatarto^andó- sága maradt lezáratlan. Tri- 'eszt és a szlovén tengerpart pedig ezért váltott ki hosszadalmas diplomáciai csatározást és vitát, mert egy részét a jugoszláv partizánok, más részét a nyugati szövetséges csapatok szabadították fel, s mind Olaszország, mind Jugoszlávia igényt tartottak rá. A határkérdéseket az érintettek 1945—47. között egymás közötti tárgyalásokon rendezték, illetve a békeszerződésben zárták le. 1945 májusában Lengyelország visszaadta Csehszlovákiának a gazdaságilag értékes Teschen vidékét, amelyet a müncheni egyezmény után foglalt el. Júniusban a csehszlovák és a szóvjet kormány állapodott meg abban, hogy Kárpát-Uk- rajna egyesül Ukrajnával. Erdély kérdésében a külügyminiszterek tanácsa döntött, mint említettük. Magyarország, Románia és Bulgária határairól a békeszerződések rendelkeztek. Macedonia nagy része Jugoszláviához került. Trieszt az olasz békeszerződés értelmében szabad város lett, amelynek sérthetetlenségét az ENSZ szavatolta, de a jugoszláv—olasz ellentétek miatt élére a Biztonsági Tanács soha nem tudott kormányzót állítani. (A Trieszt és környéke közötti viták egészen 1954-ig eltartottak). A háború utáni években a balkáni országok találták meg a viszonylag leggyorsabban egymással a megfelelő hangot. Ebben nemcsak az játszott közre, hogy itt a társadalmipolitikai változások radikálisabban mentek végbe, mint másutt Kelet-Európábán, s s politikailag többé-kevésbé hasonló platformra kerültek, hanem az is, hogy a kommunista pártok között is harmonikusabb volt a viszony. Dimitrov vetette fel annak a gondolatát, hogy a balkáni országoknak a hagyományos államközi kapcsolatokon túl szoros szövetségre kellene lép- niök egymással, s államszövetségbe kellene tömörülniük. Jugoszlávia és Bulgária között már 1944 végén, 1945 elején tárgyalások folytak az intenzívebb együttműködés és a föderáció kérdéséről. Jaltában azonban a nyugati nagyhatalmak szót emeltek ellene, s így a tárgyalások abbamaradtak. 1947 nyarán — a kiéleződő nemzetközi helyzetben — ismét felmerült a konföderáció eszméje. Jugoszlávia és Bulgária elhatározták, hogy a két ország közötti árucsere-forgalmat kibővítik, egyeztetik a gazdasági terveket, s vámuniót vezetnek be. Sőt, felmerült a föderációnak más délkeleteurópai országokra való kiterjesztése is. A Szovjetunió ugyanakkor úgy vélte, hogy a föderáció megoszthatja a kelet-európai országokat, az imperializmus kihasználhatja az ellentéteket, sőt a Szovjetunió ellen fordíthatja őket. A föderáció kérdését a hamarosan kirobbanó szovjet—jugoszláv vita vette le végleg a napirendről. Érthető módon a Szovjetunió először azokkal az országokkal rendezte kapcsolatait, s lépett szövetségre, amelyekkel együtt küzdött a fasizmus ellen. Csehszlovákiával, mégpedig a Benes vezette emigráns kormánnyal már 1943-ban barátsági és együttműködési szerződést kötött, s hasonló egyezmény aláírására került sor, 1945 áprilisában Lengyelországgal és Jugoszláviával. Mindaddig, amíg a békeszerződések el nem készültek, a Szovjetunió a Hitler volt szövetségeseivel politikai jellegű államközi egyezményt nem kötött. Teljesen más volt a helyzet a nem politikai jellegű megállapodásokkal. Amint szövetségeseinek, úgy volt ellenfeleinek is a felszabadulás első percétől kezdve talpraállásukhoz nagyvonalú gazdasági ségítséget nyújtott. Bár a Szovjetunióban is komoly ellátási problémák voltak, mégis nagy mennyiségű gabonát, kukoricát, ipari nyersanyagot, szenet, nyersolajat, benzint szállított nyugati szomszédainak. Ugyanakkor természetesen, vásárolt is, elsősorban iparcikkeket. A szovjet kormány 1947-ig szinte valamennyi kelet-európai országgal kötött kereskedelmi és ' kölcsönös ’ áruszállítási egyezményt. A gazdasági kapcsolatok mellett szinte a felszabadulás első pillanatától kezdve rohamosan épültek ki a kulturális együttműködés csatornái. Mindenütt baráti társaságok alakultak azzal a céllal, hogy megismertessék a Szovjetunió népeinek kultúráját, szokásait. Kulturális delegációk, művészegyüttesek váltották egymást a fővárosokban. A szovjet kultúra, különösen azokban az országokban; ahol, (mint pl. Magyarországon) a háború előtt tiltották terjesztését, a felfedezés erejével hatott. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok átfogó szövetségi rendszerének kiépítésére 1947 őszétől került sor. Azért csak ekkor, mert Bulgária, Magyarország és Románia a békeszerződés értelmében csak 1947- szeptemberében nyerték vissza teljes szuverenitásukat, s mert — Csehszlovákiát kivéve — a hat kelet-európai ország politikailag nagyjából akkor ért hasonló fejlődési szakaszba. A szövetségi rendszer mielőbbi megteremtését a nemzetközi helyzet is sürgette: a hidegháború körülményei között a szocialista útra lépő népi demokratikus országoknak egyeztetniök kellett külpolitikájukat, s szorosabbra kellett fűzniük együttműködésüket. A kelet-európai szocialista szövetségi rendszer két lépcsőben épült ki. Előbb — kétoldalú szerződések formájában — azok az államok rendezték államközi kapcsolataikat, amelyek addig még nem tették meg, így Bulgária, Magyarország és Románia. Majd a már népi demokratikus országok kötöttek ún. kölcsönös 'barátsági és segítségnyújtási egyezményeket egymással. 1948—49- re a kölcsönösen megkötött kétoldalú szerződések már átfogták az összes európai népi demokráciát, mintegy 35 egyezményt írtak alá. Ezek kimondták, hogy a szerződő felek közösen lépnek fel a Németország, vagy más állam részéről fenyegető fegyveres agresszió ellen, nem indítanak egymás ellen fegyveres támadást, s minden fontos nemzetközi, így a két országot érintő kérdésekben előzetesen konzultálnak. Emellett gazdasági és kulturális téren szoros együttműködésre törekszenek, s _ az egymás közötti érintkezésben kölcsönösen tiszteletben tartják egymás függetlenségét, szuverenitását, területi sérthetetlenségét, s nem avatkoznak be egymás belügyeibe. A kétoldalú egyezmények, s az átfogó szövetségi rendszer kétségtelenül stabilizálja a térséget, még akkor is, ha a tájékoztató iroda nevezetes határozata után Jugoszlávia kivált a szocialista országok közösségéből, s a többiek megszakították vele kapcsolataikat. A szövetségi rendszer megteremtette a feltételét annak, hogy a szocialista országok közösen lépjenek fel a nemzetközi politikában, s megvédjék szuverenitásukat. VIda István Akit tanítottak, tanít ő is észreveszi, hogy nem akar kibukni számon az a bizonyos szó, amelynek esetenként még mellékíze van, így hát biztat, nógat: — Nyugodtan mondhatja, hogy cigány, cigányok, mert az én fajtám nem sértődés. Persze, nem is szolgáltatunk alapot arra, hogy hovatartozásunkat bizonyos előjelzőkkel illessék. Ránk még sosem mondták, hogy piszkos, koszos, lézengő, és nem is fogják. Hatalmas, erős ökleit gyömöszöli egymásba Radics Győző; termete is hasonló kezeihez: széles válla kilóg a fotelből. Mondom is neki: jól megtermett ember, mire pillanatnyi gondolkodás után azt válaszolja: — Hát, az. A munka tett ilyenné, a harminckilenc éves életem sok-sok kemény dolga. Mert amit én gyerekkorom óta csinálok, ahhoz erő kell. Az erőhöz meg sok, jó étel. De elhiszi, egy gramm felesleges súly sincs rajtam! Mert, amit ne adj isten, egy hét végén felszedek, néhány óra alatt lemegy rólam. Átalakul földköbméterré. — Eszerint kubikus? — Az vagyok régóta. Persze, mást is csináltam még... Tizenhárom éves koromban már apám mellett szedtem nyaranta a markot; isten nyugosztalja a jó öreget, három évvel ezelőtt hagyott itt bennünk, meg aztán később is dolgoztam mellette. És ennek örülök. Mert igazán ,ő tanított meg minket arra, hogy szeressük, becsüljük a munkát, mert igazi ember csak abból válik, akinek két keze nem riad vissza a csákány-, meg a lapátnyéltől, vagy akármilyen szerszámtól sem. Ritka egy ember volt a bujáki cigányok között az apám, elhiheti. Sokfelé ismerték, becsülték. S, ha ő nem lett volna olyan dolgos, biztos a mi életünk sem alakult volna ilyen szépen. — Szerette . * 1 — Mind a nyolcán, gyerekei. Ennyien vagyunk testvérek. Mondom, szép példát adott nekünk. Volt summós, béres, kőbányász, szénbányász. Tizenhárom esztendőn át vá- jároskodott Szorospatakon. Becsültük nagyon, anyám azért Is tette meg. hogy Bujákról két évre elköltöztünk Szorosra, hogy az öreg el tudja végezni a vájáriskolát. — Maga is korán kezdett dolgozni. — Korán, az iskolából is csak a hat osztályom van meg. Tudja, nagy szegénységben éltünk a háború után, sok volt még a kistestvér, a pénz meg kellett. Harminckilenc éves létemre huszonnégy éves folyamatos munkaviszonyt tudok igazolni. — Ritkaság ez . , . — Mondja már ki végre, hogy a cigányok között. De máshol sem sokan vannak ilyenek . , . — Eddig hol dolgozott? — ötvenhétben a megyei állami építőknél kezdtem, két év múlva elmentem homok- bányásznak, négy évig metróépítőkként végeztünk felújítási, rekonstrukciós munkákat a nógrádi aknákban és 1967-től vagyok kubikus. Hat éve szocialista brigádvezető. — Igen, ne csodálkozzon. A cigánybrigádunk már kétszer volt ezüstkoszorús, most meg elnyerhettük volna az aranyat, ha a középső öcsémnek tavaly nem sikerül be egy igazolatlan hiányzó. — Megdorgálta? — Meg. Persze. A rend, a fegyelem mindenkire egyaránt kötelező. Ezt beszélem otthon, Bujákon is a fiatalabb cigányoknak: szépen, okosan kell már élni, hiszen nem olyan idők járnak, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Nekünk is kötelességünk lépést tartani ezzel a mostani, korrekt, fejlett társadalommal. És nem úgy, mint ahogy ők néha csinálják . . . Most is benne A baktériumok úszása Amerikai kutatók készüléket szerkesztettek a baktériumok átlagos úszási sebességének mérésére. A készülék mérési elve egyszerű: a vizsgált baktériumtenyészeten egy 10 mikrométer átmérőjű gyenge lézersugarat bocsátanak át a mögötte levő fotocellára) A baktériumok a fénycsíkon átúszva csökkentik a fotocellára jutó fénymennyiséget. A fényintenzitás változását mágnesszalagon rögzítik, majd az adatokat egy elektronikus számítógép statisztikusan kiértékeli, s az elsötétedési időből kiszámítja az átlagos úszási sebességet. A műszer kipróbálásához használt Escherichia Coli baktérium átlagos úszási sebessége az első kísérletek szerint 25 C-fokos hőmérsékleten 18 mikrométer másodpercenként, azaz 65 milliméter óránként, 30 C-fokon, 24, 35 C-fokon pedig 36 mikrométer másodpercenként Szerszámgépek Numerikus vezérlésű szerszámgépek első «sorozatát készítették el a rasai szerszám- gépgyárban, a zágrábi „Prvo- majska” vállalat egyik üzemében. A gépeket a jugoszláv fémipar céljaira gyártják. A „Prvomajska” szerszámgépek keresettek a világpiacon: a vállalat vevői között nyugatnémet, amerikai, kanadai, brit frangia, olasz, svájci, cseh és lengyel partnerek egész sorát találhatjuk. voltak valamilyen hőbörgésért az újságban. Persze, az ital... — Maga nem iszik? — Azt nem mondom. De tudom a mércét. A mi családunk férfitagjainak, pedig a bátyám már negyvennégy éves, a személyi igazolványcserén kívül soha semmi dolgunk nem volt a rendőrséggel. Sőt, mi segítünk nekik. Persze, ez nekem egyfajta kötelességem is, mert negyedik éve vagyok már tanácstag, nekem is érdekem, hogy rend, biztonság legyen a faluban. i — És magára hallgatnak? — Igen. Itthon és a brigádban is. Valahogy a munkám után van tekintélyem, no meg az az egy pár kitüntetésem is jelent valamit. _ . . , ? — Hetvenötben, és hetvenhétben Kiváló dolgozó lettem, tavaly nyáron pedig megkaptam a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést. Szóval, higgye el, nem dicsekvésképp, de kemény, jól dolgozó brigád vagyunk. A legutóbbi két termelési tanácskozáson példa képp állították a Radics-bri- gádot. És ha nem lett volna az az egyetlen igazolatlan hiányzó, jövőre még magasabb címet is megpályázhattunk voilna. — Mondta, most Gödöllőn dolgozik, építkezésen — Igen. Hozza-viszi az a hajnalonként a faluból induló huszonnyolc busz szinte a fél lakosságot. De megéri, mert jó helyünk van, megbecsülnek, keresni is lehet. Feleségem a csokoládégyárban dolgozik, úgyhogy ketten tízezer körül hazaviszünk havonta. Ele négy gyerekre, a mostani árak mellett kell is ennyi. Mert sok a kiadás, rendben kell tartani a házat és környékét. Bár, mondom, nem panaszkodhatunk, mert az utca legszebb háza a miénk; úgy építettük fel a két szoba fürdőszobás, erkélyes házat, hogy mindössze hatvanezret kellett felvenni a bankból. — S mint tanácstagnak, sok a dolga? — Különösebben nem. Mondom főképp a fejeket, a gondolkodásmódot kell „karbantartanom”. Bár igaz, van bajom is, amit négy éve nem tudok már elintézni: hogy az utcánkban még nincs járda. Térdig latyakban kell, gumicsizmában kibattyogni a kö- vesútra a negyven iskolásnak, vagy ha az ember ezt nem akarja, hát akkor a hátára veszi a lurkókat. Bosszantanak is érte épp eleget, persze, leginkább engem zavar, amikor azt mondogatják, hogy egy keskeny kis járdára sem futja a tehetségemből. De gondolom, miként a cigányok körül sok minden, úgy ez is előbb- utóbb megoldódik. Újságot vesz elő irattárcájából, benne a fényképe, a miniszteri kitüntetéskor készült. — Sokan irigyelik? Kezének érzékenységével A zt mondta a pártbizottság titkára, hogy hallaná kellett volna azt a vitát, amit a végrehajtó bizottsági ülésen folytattak a munkahelyi vezető^ hatásköréről. Az emlékezés is tűzbe hozta Kráchmer Lajost, az öblösüveggyár! párttitkárt. Kimond tg a gondolatát: — Nincs megfelelő hatáskörük ... Még aznap beszéltem erről Színűek Zoltánnal, a gyár egyes alapszervezetének titkárával és Gyetvai Jánossal, az alapszervezet pártcsoportvezetőjével. Ügy tűnt, Szandiéit Zoltán nem értette meg pontpsan miről van szó, mert arra hivatkozott, hogy tulajdonképpen jutalmazásoknál, meg egyes dolgok eldöntésénél neki akár párttitkári minőségében, de mint művezetőnek is beleszólása van. Amikor aztán Gyetvai Jánossal, a pártcsoport vezetőjével részletekbe menően kezdtünk beszélni arról, hogy az üvegkészítő műhelyekben milyen az élet, nagyon röviden csak ennyit mondott: — Sok az idegesség.. I A pártcsoportvezető nem bőbeszédű ember. Azt tartja, a munkájához nem kell az ékes szó, hanem inkább a kéz érzékenysége, hogy formálódjék a forró üveg finoman karcsú kehellyé. Fényesen * izzó kemence szájából merítik a kehelynekvalót és megy a tűzszínű üveg hat ember kezén kézről kézre, egyre alakulva. Végül a mesternél, Gyetvai Jánosnál köt ki, aki megadja a végső formáját, hogy vihessék tovább az edzőbe aztán a csiszolókhoz. Évtizednél is több már, hogy a gyár kapuján belépett Gyetvai János. Azóta már teltebb is lett az arca, az üve- gesszakmának elismert gyakorlójaként tisztelik, akinek a párttagság éppen ezért adott bizalmat a pártcsoportvezetői tisztség ellátására is. Bólogat fürtös fejével, hogy időt nyerjen a mondanivalójához: — Ennek is a mindennapi munkához kell kapcsolódni — feltekint, arra várva, hogy mi vélemény lehet a gondolatáról. Tud ín ő hogy miért mondta e/i* Oá ült njell.ette Satui lek Zoltán, a párttitkár, ö is jól tudja, ezért nem is szólt. Mindkettőjüknek gondolatában kavargóit, hogy mit ér az a pártcsoportvezető, aki csak annyit tud a feladatáról, hogy hónap végén elmegy a tagdíjért, azitán a taggyűlés előtt megszólítja az embereket, hogy ott legyenek a tanácskozáson. Gyetvai János érzi talán leginkább, hogy menynyire kevés ez. A napi munka ennél többet kíván. Mert, amikor az üvegmerítő benyúl a kemencébe a fortyogó üvegért, és fújná, de hasztalan, mert hasznavehetetlen annak a minősége repül még a fúvócső is. Aztán eszébe jutott, hogy a múltkor a fél műszakon hiába dolgoztak, mert selejtté vált a kehely amiatt, hogy a félkész pohár melegítésével foglalkozó ember nem végezte el rendesen a munkáját. Volt amikor arra lett figyelmes, árad a szesz szaga az egyik \ emberből és el kellett parancsolni a kemencétől. Aztán mondani kezdte, hogy amikor fiatalon a gyárba került, micsoda izgalommal fogta kezébe első alkalommal a szerszámot. Akkor pedig eltöltötte a jó érzés, amikor a mestere megengedte, hogy a műhelyre léphet. Aki nem ismeri az életnek ezt a szépségét, az akár a kirabolt ember, szegényebb. Eszébe jutott a most hallott vita. Nagyobb hatáskört kapjanak a munkahelyi vezetők. Így átélve a mindennapi életüket, ismerte fel, hogy azoknak van igazuk, akik arra hajlanak a közvetlen vezetőknek emeljék fél a hatáskörét. Meg is mondta a maga módján röviden. — Mégis csak mi látják igazán, ki mennyit ér... A múltkoriban, amikor felkereste a pártcsoport tagjait és kiosztotta nekik a bélyeget, valahogyan megérezte, hogy hidegebb az emberek tekintete a szokottnál. Valáhol már mondták neki, hogy pénzbeszedő lett. Olyan munkát kívánt most, amei? gondolkodásra készteti az embereket és büszkévé teszi őket, ha elismerést kapnak a jó munkáért. Emlékezetébe idézte a partiját. Látta őket, amint merítik a forró üveget, pirosra hevült arccal fújják a formába fogott forró masz- szát, hogy alakuljon. A párttitkár felé fordult. — Az emberek is a mindennapi munkát tartják igazinak. M ost birkóznak a pártitkárral, meg a vezetőségbeliekkel, hogy elkészítik az évre szóló munkaprogramjukat. Gyetvai János már szinte valamennyi pártcsoportbeli emberrel beszélgetett, hogy mit tartanának a legfontosabbnak ebbe belefoglalni. Egyöntetű volt a válasz: a mindennapi munkát, hogy kevesebb idegeskedéssel dolgozhassanak. A titkárra nézett: * — Munkában ismerhető meg igazán az ember... A pártcsoport vezetője is..) Bobál Gyula — Lehet. De, ha valaki sajnál tőlem valamit, anna,. mindig azt mondom: csináld utánam! Karácsony György gj *?* 1 7 " y Szeretik a könyveket a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál. Tavaly 80 ezer forintért vásároltak a dolgozók áz üzemi népművelőtől különféle szépirodalmi és szakmai köteteket. Csábiné Pohánka Erika hetente két alkalommal kínálja az olvasnivalót a dolgozóknak, akik között sok a fiatal és a fizikai munkás.- kj MÓGRÁD - 1981. február 1., vasárnap
