Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
k/sa Erőltetett ücsörgés Adódnak olyan hetek, hogy bár utólag meg kell vallanom, bírálatára, ezt egyébként is a recenzens szinte semmi érdemlegeset nem tud feljegyezernyőn. Csupán olyan művészeti produkciót nem sugározmind a három kisjátékfilmet elvégezte helyettem, helyet- A képzett beteg, a Selejt tünk a zsűri, de azt kijelent- ni a televízió műsoráról. No bosszúja- a Péntek 13 — „na- hetem, hogy élvezetes percenem arról van szó, hogy nem gyobb” filmnek gondoltam, két szereztek a számomra; látható semmi érdekes a kép- Az ötvenes évek elejének ti- mi több, patriótabüszkeség pikus termékei- melyekben a dagasztotta mellemet. A rádió konstrukció fontosabb a való- és a televízió közös népdalnak, amely életteli helyzetei- Ságnál, a hitelességnél, a kép- versenye, mielőtt a képernyővel, aktuális gondolataival, letek a gondolatnál, a hely- re került, tudtommal hét va- vagyis a jelenlét izgalmával zetek a jellemnél. Minden sárnapon szórakoztatta a rákényszerítené a toliforgatót a kritikai megjegyzés ellenére dióhallgatókat, s ezeken az véleményformálásra, a néző azonban érdemes volt bemu- órás versenyeken több tucat megegyezésre, tatni e kisfilmeket, kultúrhis- szólista, kórus megjelent, Si tóriai érdekességükön túlme- posné és Holczné végig a legvoltam nőén. Olyan kiváló nevette- jobbak között, bekerülésük a műso- tőkkel találkozhattunk újra, tévé nagy nyilvánossága elé íráskor akik közül sajnos a legtöbb szinte egyetlen percre sem a már nincs közöttünk. Kapás- volt kétséges. Ez pedig telkéből: Kiss Manyi, Tompa Pu- szükségüket, rátermettségüket fi meg Latabár Kálmán, aki- dicséri, egyben tanítóikat, felre a kacagtató filmek szériá- készítőiket, valamint azt a ját lehetett volna építeni, közösséget, amelyben élnek, Hogy nem így történt, szinte amely lehetővé teszi számuk ítéletével való vagy polémiára. Szorgalmas nézője ezúttal is a televízió rainak, de most- az még erősebben érzem azt kényszert, amit már az adások pillanatában is. Mert miért néztem végig hétfőn a Közellenség című háromrészes produkció Infarktus című bevezetőjét? Nem azért, hihetetlen. Sportnyelven szól- ra a szereplést. Nem tudni, mert mély élményt jelentett. Inkább mert a téma érdekelt, lanul s hipochondriára hajlamos lé- Persze sorolhatnám vén, vártam az okos, felvilá- azokat a produkciókat zalmat szavazok a sorozat következő darabjaira, majd meglátjuk. Miért néztem meg a keddi Stúdió ’81-et? Pusztán szokás va, ziccer maradt kihasználat- mi lesz a végeredmény, a két örökre. asszony -anélkül is megtette a még magáét. be- A Röpülj Páva verseny gosító szavakat, csalhatatlan leértve Molnár Ferenc Üveg- mindenkor élmény volt, az jó tanácsokat, helyette meg- cipőjének csapnivalóan rossz most is. A válogatás szemismerhettem egy arrierikai ön- vígszínházi előadását —, me- pontjait azonban nem értem, kéntes mentőszolgálatot, lát- lyeket valamilyen oknál fog- Pontosabban azt nem, miként hattam egy nyitott mellkast, va érdemtelennek tartok a kerülhet egymás mellé az és ehhez hasonló dolgokat, feljegyzésre, de nem teszem, operai igényű hangkultúrá- Nem ilyen lovat akartam — Szerencsésebb a Röpülj Páva jú énekes és a „csak” daloló kiálthatnék fel a költő szavai- első középdöntőjéről megem- asszony, hogyan mérhető ösz- val- de elképzelhető, hogy lékezni, melynek hétfőn este sze egy délszláv dalokat ének- bennem van a hiba és nem az lehettünk a részesei, amely- lő duó teljesítménye a Hóvi- alkotókban, ezért úgy egyez- ben szűkebb pátriánk, Nógrád rág kamarakóruséval, vagy a tem meg magammal, hogy bi- megye két hírességével is nyiregyházi népdalkörével. A szembesülhettünk. Hogy híres- törekvést próbálom érteni, a aztán ségeink, az számomra ma már fentiek megítélésem szerint egyértelmű. Mind a ketten — mégis más kategóriák. Ennek a nemti Sipos József né és a ellenére a műsorral és min- rimóci Holecz Istvánná — a den közreműködőjével rokonból. A Péntek 13 című kis- palóc népdalkincs olyan mi- szenvezem, és várom'az újabb film-összeállítással már nem vés válogatását mutatták be, közvetítést, amelyben Holecz- ilyen egyszerű a helyzet, noha amely hatalmas mennyiségű né után a rimócl asszonykó- nem volt új a számomra — ismeretet feltételez aranyfede- rus is bemutatkozik, gyermekkorom egyik szenzá- zetként. Zenei tekintetben la- Tévézésem várhatóan nem ciós moziélménye volt. örül- ikus lévén, nem vállalkozha- lesz erőltetett ücsörgés. tem az ismételt találkozásnak, tóm produkciójuk szakszerű (sulyok) Balassagyarmatról indult Zórád Ernő kiállítása Budapesten Január végén szép meghí- Gyula Hídi vásár, Juhász donságkeresésében, ennek elvót hozott a posta, Zórád Er- Gyula Ancsa szolgáló, Jékely lenére modern korunkkal lénő grafiku-művész kiállításá- Zoltán Pisztrángbalett, Rád- pést tartani tudó, egyáltalán nak ünnepélyes megnyitására nóti Miklós A félelmetes an- nem konzervatív művész. Er- invitált, a budapesti Csók 1st- gyal, Juhász Ferenc Betyárok ről győz meg a kiállítás anya- ván Galéria grafikai termé- sírja és az Őszi harmat után) ga, melyet a megszépült Babe. A tárlatot Krúdy Zsuzsa és a Kollázsok és a Fejezetek lassagyarmaton érdemes len- — akivel mintegy negyven egy életregényből tíz tusraj- ne ugyancsak bemutatni; kiéve együtt teszünk a magunk zának megtekintésére, sajátos módján, a Nógrád Miként Krúdy Zsuzsa írja, megyéhez is jócskán kötődő zórád Ernő nem vesz részt a jeles magyar író, Krúdy Gyű- változó izmusok technikai új- la művészetének elismertetéséért — nyitotta meg. Krúdy Zsuzsa már a katalógus előszavában tudtunkra adta, hogy miért szívügye ez a megnyitó: a Balassagyarmaton 1911-ben született és főiskoláját Budapesten, végzett Zórád Ernő, aki a sajtó munkásaként számos hazai és külföldi kiállításon vett részt, kétszer kapott »Szocialista Kultúráért Érdemérmet, szereti az irodalmat, jó értője Krúdy romantikus antifeudalista- antikapitalista művészetének, s maga is, mint szeretett mestere, Krúdy, az érzelmek, hangulatok, szimbólumok hivatott tolmácsa. Krúdy egyik mondását is megismerjük az előszóból: „ ... Ha már semmi se vagyok, legalább kortárs vagyok”. Ezt Zórád Ernő is gyakran idézte, amihez azt teszi hozzá Krúdy Zsuzsa: alkotó, tehát értékes kortárs! Nos, erről a kiállításon is alkalmunk volt meggyőződni Krúdy Zsuzsa nem törekedett a megnyitón a kiállító művész fölé nőni, ami oly gyakori ilyen alkalmakkor. Páratlan leleménnyel segített hozzá bennünket, hogy elinduljunk a kisteremben szerény zarándokutunkra az „Irodalmi pantheon”-hoz (Madách, Arany, Petőfi, Jókai, Ady, Krúdy, Móricz, Karinthy Frigyes, József Attila, Németh László), , a „Krúdy Kalendárium”-hoz (12 színes grafika), a „Költők művei”- hez (6 színes grafika: Illyés MARLENE (VI) Az akadékoskodás a szerelem halála A memoárjával kapcsolatos jelenetek 1965-ben már tizenöt évesek voltak. A nagy amerikai kiadóval, a New York-i Doubledayvel Marlene már 1950-ben szerződést kötött —, inkább kényszerből, mint az íráshoz való vonzódásból, főleg azért, mert akkoriban már szüksége volt a pénzre. „Ebből nem lett semmi, és Marlene visszafizette az előleget” — mesélte Hugh Cur- now. Doubledaynél még azt is hozzátették: „Nem fizette vissza az előleget. Abból a kevés anyagból, melyet a rendelkezésünkre bocsátott, egy aforizmagyűjteményt adtunk ki, „Marlene Dietrich ABC-je” címmel...” Szellemes kijelentések ezek, mint például ez a szexről: „Amerikában fixa idea. A világ más részein tény”. Vagy például az agglegénységről: Ideális állapot, az ember öreg, vagy annak érzi magát. Németországról: A könnyek, melyeket Németországért hullattam, felszáradtak. És az akadékoskodásról : Az akadékoskodás a szerelem halála. „Eljött az idő” — mondja Madame Odette —, „mikor Monsieur Curnow elutazott. Marlene azonban nem akadékoskodott, és amikor Eurőpá1942-ben Marlene Dietrich még aggódott a fogoly Jean Gabin miatt. olyan büszke volt a hódításé- is széttört egy tükröt, és elra! És mi lett volna erre alkalmasabb, mint ez az ünnepnap!” Marlene azonban gyűlölte azt, hogy az emberek között mutatkozzon, hogy ment. A Madame, akit nagyon felizgatott a dolog, ágyba feküdt, és egész éjjel sírt. Közben mindig felkelt, kiment az erkélyre, betege volt felismerjék és zaklassák. Az a félelemnek, hogy valami Elysée Palotában levő kap- történhet vele...” szekedést. „Végre már a nyíl- ;,Amikor a lakásba értek,' vánosság előtt akart mutat- egy szót sem szóltak egymásban nyár lett, Hugh Curnow kozni a híres Marlénével —, hoz. Hugh Curnow végül j ismét megjelent, hogy új erővel vesse magát Marlene Dietrichre és a memoárjára. „Most négy hónapig maradt, és be kell vallanom” — mondja Odette Miron — „hogy most lényegesen jobban tetszett nekem, mint az első látogatása alkalmával, mely csak négy hétig tartott.” A jó kedvű ausztrál most sokkal elegánsabban nézett ki azokban az öltönyökben és ingekben, melyeket Marlene ajándékozott neki. De a memoárírás még most sem haladt jól. Az uraságok sokáig aludtak a fárasztó éjszakai beszélgetések után, és Marlene csak nehezen árulta el a múltja részleteit. Az ötvenes években egy második szerződést kötött a csolatai révén szerzett két helyet és Fouquetes-nál a Champs-Elysées-n a parádé utánra foglalt egy asztalt. Odette: „Attól a pillanattól nem kellett félnie, amikor a számlát átnyújták, mert a híres étterem igazgatója tudta, hogy azt Marlene Dietrichnek kell küldenie...” Hugh Curnow, nagyon figyelmesen, egy csokor (búzavirágot tetetett az asztalra, de partnernője egyszerűen keresztülnézett rajta, mert azt Mikor Hugh Curnow hajnalban hazament, teljesen részeg volt. Miközben levetkőztették és ágyba fektették, Marlene Dietrich és házvezetőnője átkutatták) a nadrágjának a zsebeit, hátha találnak valamilyen számlát arról, hogy merre járhatott. Több párizsi bár számláját is megtalálták, köztük a hírhedt Pied de Cochonét is... Ennek ellenére a világsztár megbántódott, ahelyett, tekintélyes New York-i ki- hitte, hogy ez a tulajdonos Hugh^Curnow-t’6 adóval, a Holt, Rinehart and gesztusa. Erre a fiatal auszt- 8 r. . 0 Winstonnal, és az előleget rö- rál nagyon szűkszavú lett, vid idő múlva ismét vissza- duzzogott. Marlene később fizette. „Amin most dolgoz- bőszen mesélte el a bizalma- tak” — mondja Odette Miron sának. „Egyáltalán nem értet- „az a harmadik szerződés te a magatartását” — magya- volt a harmadik kiadóval, a rázta Odette a szituációt, „és New York-i MacMillannel, és ha valamit nem ért, akkor a lénél fogva dobta volna ki”. Most kissé más véleményen volt, és a világ legizgatóbb nagymamája mennydörgött. egészítve esetleg az életmű néhány más, értékes darabjával is. B. M. még mindig csak a címe volt készen: Tell me, Oh, Tell Me Now lett volna az emlékeiről szóló könyv címe. Július 14-én, a francia nemzeti ünnepen élte át Odette Miron a Marlene Dietrich és Hugh Curnow közötti első ve„Űgy kezelik, mint egy pasát és van pofája hozzá!” — mondta. Végül a házvezetőMadame nagyon haragos lesz. nőnek kellett Hugh CornowFouquets-nál még egy borzai más jelenet játszódott le, ami azzal végződött, hogy a Madame felugrott, és elhagyta az éttermet. Gyalog ment haza, tíz méter távolságból Hugh Curnow követte... ” hoz mennie. „Kedvesen megszidtam és meggyőztem, hogy kérjen bocsánatot a Maflámétól. Ezután semmi sem állt a kibékülés útjában... ” (Folytatjuk) Ami a tervekből hiányzik Ötlettelen közművelődés Lapunkban rendre beszámolunk a közművelődési intézmények mostanában zajló tervtárgyaló értekezleteiről, híven tudósítva az idei esztendő főbb célkitűzéseit. A tudósításokban persze nemigen esik szó arról, ami a tervekből kimaradt. Ezt pótolandó, ezúttal — a megye jó néhány művelődési intézményének terve ismeretében — hiányérzetünknek szeretnénk hangot adni. Nem árulunk zsákbamacskát, mint az írásunk címéből is kitűnik: az ötletek hiányát kifogásoljuk! Induljunk ki magukból a tervekből, vagy — mert ezek olvasóink többsége számára nehezen hozzáférhetők — a havi műsorfüzetekből! A művelődési házak tevékenységének általában két formája ismert: az úgynevezett nagytermi rendezvények és a kiscsoportos foglalkozások típusai. Az előbbihez tartoznak a színházi előadások, hangversenyek, előadói estek, politikai és társadalmi ünnepekhez kapcsolódó rendezvények stb. A második esoportNÓCRÁD - 1981. február 17, kedd ba a szakköröket, klubokat, öntevékeny művészeti csoportokat soroljuk. E két hagyományos forma mellett néhány művelődési intézményben — főként művelődési központokban — hálózati-módszertani, olykor tudományos kutatómunkát is végeznek, és persze vannak olyan tevékenységi formák (vetélkedők, kiállítások, „rétegprogramok” stb.), melyek egyik alaptípusba sem sorolhatók. Maradjunk azonban a „nagytermi” és a „kiscsoportos” formánál, annál is inkább, mert a lakosság széles tömegeit legközvetlenebbül e kettő érinti. Már amennyire érinti, hiszen amióta a televízió úgymond „házhoz szállítja a kultúrát”, a művelődési házak vezető szerepe megingott a közművelődésben. Véleményünk szerint azonban hiba lenne a televíziót hibáztatni — mint ahogy sok népművelő teszi — a kultúrházak látogatottságának visszaesése miatt. Sőt, ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot a tömegkommunikációs csatornák bővü'-' termékenyítőleg hat a kö’ slődés egészére, hiszen bővíti a kínálatot. Ma már sem a városlakók, sem a falusiak nem mennek el „akármilyen” rendezvényre, és nincs is abban semmi kivetnivaló, ha megválogatják, mire áldoznak szabad idejükből. Ez — noha az elkényelmesedés veszélyét kétségtelenül magában rejti —, az igények megnövekedését is jelenti. No de, konkurrálhat-e egy művelődési ház a — személyi és tárgyi feltételeit tekintve —.monopolhelyzetben levő'televízióval? Ugyanabban a „versenyszámban” aligha... A művelődési intézményeknek tehát valami mást kell nyújtaniuk, mint amit a televízió, vagy a rádió nyújt. Pontosabban nem mást, hanem másként! Ha azt mondjuk, hogy a televízió kulturális' konzerveket, „készételeket’' tálal nézői elé, akkor a művelődési házaknak „frissen- sültekkel” kell szolgálniuk Míg a televízió többnyire passzivitásra kárhoztatja közönségét, addig a művelődési házak egyik nagy lehetősége, hogy aktivizálhatják a közönséget... A hagyományos rendezvénytípusok még azokban az időkben gyökereznek, mikor a kultúrházak és a könyvtárak jelentették a művelődés szinte kizárólagos forrásait. Ma sem csökkent a művelődési házak jelentősége, csak épp funkciójuk módosult némileg, s lett feladatuk nehezebb. Itt most százszorosán igaz, hogy a tegnapi babérokból holnap már nem lehet megélni. Olyan vonzó, újszerű művelődési formákra van szükség, melyek a jelenlegi helyzetben is képesek felkelteni a lakosság érdeklődését! Eleddig közművelődésünk irányítói jobbára csak arra a felismerésre jutottak, hogy erősíteni kell a művelődési házak „otthon” jellegét, a „közösségpótló, közösségteremtő közösségformáló stb.” tevékenységet. Ennek a célkitűzésnek a jegyében szaporodtak el a különböző kiscsoportok, s került’ hivatalosan is a közművelődés zászlajára a „műhelymunka” jelszava. Hogy mindeddig kevés eredménnyel, annak egyik oka épp az, hogy az új célok nem párosultak új módszerekkel, új formákkal. Pedig a változtatást a gazdasági helyzet alakulása is szükségessé teszi, hiszen majd nem mindegyik munkaterr hangsúlyozza, hogy a közeljövőben a közművelődésben is a meglevő anyagi és személyi feltételekkel kell „hatékonyabban gazdálkodni”. S, ez magyarul nem jelent mást; mint ötleteket. Ha most újszerű formákat, ötletes kezdeményezéseket keresve tekintjük át megyénk művelődési intézményeinek munkatervét — vagy akár havi műsorfüzeteit —, bizony elég hervasztó az összkép. Jóllehet, mint említettük, néhány művelődési központban külön „szakemberek” foglalkoznak módszertani munkával. Egyre-másra jelennek meg közművelődési kiadványok ilyen-olyan viszonyok, szintek, rendszerek, rá-, be- és kihatások elemző vizsgálatáról, különböző felmérések tapasztalatairól... Vagy talán épp a közművelődés „intézményesített” volta nehezíti az „egyszerű, de nagyszerű” ötletek kigondolását. Meglehet, egyszer még szükség lesz a módszertárak mélyén felhalmozódó- iratkö- tegekre, de momentán úgy tűnik, hogy az elméletek gyártása helyett néhány kézzelfogható ötlet hasznosabb lenne... Pintér Károly
