Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-13 / 10. szám

néni

Anka múzeuma

Hej, de pergő nyelvű, huncut nézésű is ez az Anka néni! — kacsintunk ösz- sze társaimmal a fejkendős öregasszony háta mögött. Észreveszi. — Nekem ne kacsingassanak itt — mordul ránk —, nem bolondság, amit én kántálok, hanem a színtiszta igazság. Szorosabbra fogja a kendőjét, abárolt szalonnát kerít, savanyút kínál nagy szívességgel és közben mondja, mondja . . .

— Tudják-e lelkeim, hogy Anka nénit mindenki megkeresi, aki a faluban megfordul.. Híre kelt már az én népművészeti tudományomnak. Annak idején, mikor lány voltam, benne éltünk, dehogy gondoltam volna, hogy valamikor még ekkora kincsnek számít majd a cifra nyomorúságunk, sok bolondos játékunk. Ma úgy hívják: népművészet, régein a dolgos köznapokat tarkította. A viseletűnk, a sokszoknya, meg a hímzett pruszlik, gyöngyös főkötő, aztán a szórakozásunk, a fonós, a Luca napja, az ünnepi szokások . . . No, hogy kapnak rajta! Jöttek a pestiek, vittek volna mindent, amihez hozzáfértek. Leszedték volna rólam még az inget is. De én, aranyosaim, nem engedtem ki a házamból még egy tányért se. Ez az én életem, ez az én ifjúságom, el nem ajándékozom hát senkinek. Még pénzért se! A szokásokat, hogyne, azt elmondom, ha kikérdeznek. Voltak már itt múzeumból, innen-onnan, magnóval, mikrofonnal, hogy Anka néni így, meg úgy . . .

Ízes beszédét, színes történeteit papír vissza nem adhatja, mert nincs az írott szónak annyiféle színe, árnyalata, hogy tükrözni tudná Anka néni elbeszéléseinek tarkaságát.

Nyeljük a jóféle abárolt szalonnát, a fokhagymás savanyút, és isszuk magunkba az aromás régi történeteket, szokásokat. Anka néni pedig mesél . . .

— A megőrzött kincsekből házimúzeumot csináltam, No, jöjjenek, nézzék meg! Minden, amit itt látnak, az eredetinek szakasztott mása.

Megcsodáljuk a nagymama 1883-ból való menyasz- szonyi ágyának utánzatát. Benne szalmaterítő, nyis- tes vászonból, subrikás csipkelepedő, hat párna, két sötét színű dunna, kék, meg piros zsinórral ékesítve.

— Használták is, Anka néni?

— Hogy használták volna! Azt nem volt szabad bántani. Esetleg az alsó dunnát, meg a párnát kiszedték belőle, de reggel vissza is rakták.

Az ágy melletti faragot- tas lóca, tojástartó, máktörő mozsár, csép, amivel a babot csépelték, cserépfazekak, köcsögök, tulipánosláda, fehérneműnek való. A falakon pedig harminc darab rózsás tányér: mindmind a nép egykori életének tartozékai, használati tárgyai.

Aztán Anka néni karon ragad; — Nézzék meg hát a babaszalont is!

A polcon saját készítésű népviseletbe öltöztetett babák sorakoznak, már több múzeum kérte őket. Hogyan adná Anka néni, amikor annyit bajlódik, küszködik velük. Van itt juhászlegény bőgatyában derékszíjjal, szűrsubával, fácántollas kalapban. Kezében ólomfejű bot. Mellette fekete kabátos menyecske, melynek öltözete az 1914-es háború utáni viseletét őrzi. Szüreti bálos magyar fiú és lány. A sort a gyöngyös fejkötős menyasszony zárja, csodálatos szügyi viseletben.

Nemcsak a babák őrzik a régi viseletét, de Anka néni szekrényeiben is megtalálható a sok-sok régi öltözet. Nem ölti már magára. Minek? Szügyben is kivetkőztek a régi viseletből. Anka néni is kihasználja ám a modern élet kínálta lehetőségeket: — Ne higgyék, hogy afféle maradi öregasszonnyal találkoztak. Megfordultam én már Bécsben is. No, az volt még csak a mulatság!

Huncutul ránk nevet; — De azt majd legközelebb mesélem el!

— ria —

Erdővédelem

Lettországban

A Lett Tudományos Akadémia tudósai komplex programot dolgoztak ki az ismert balti-tengeri üdülőhely, Ju- rual természeti környezetének megvédésére. A dünéken fekvő különleges szépségű fenyőerdőket a talaj károsodása miatt fenyegette veszély. A kopár részeket termékeny talajréteggel látták el, megtisztították a moszatoktól. A nemesítők a körülményeknek leginkább megfelelő fafajtákat telepítettek ezekre a területekre. Több száz hektáron a facsemeték már növekedésnek indultak. Az építészek botanikusokkal, környezetvédelmi és erdészeti szakértőkkel közösen vesznek részt a kempingek, szanatóriumok és szállodák tervezésével járó problémák megoldásában, szem előtt tartva a környezetvédelemmel kapcsolatos követelményeket.

Új irodai írógép

Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat fejlesztésében megújult az a mechanikus irdai írógéptípus, melynek licencét a svájci Hermes cégtől vásárolták meg és 1974-től értékesítenek közösen. Ez az új változat azonban már teljes egészében a hazai vállalat érdeme és sorozatgyártását is itthon kezdik meg, várhatóan a második fél évben.

Az új típusú írógépen a nyomdai írásképhez hasonlóan gépelhető a szöveg, ami azt jelenti, hogy egy-egy billentyű leütésekor nem mindig azonos távolságot lép a „kocsi”, hanem a betű méretétől függően, 2, 3, illetve 4 egységet ugrik. Ez az írásmód szebbé teszi a gépelt szöveg „külcsinét”, mert így például ha a kövér „m” betű és a soványabb ,i”, vagy „1” következik, nem lesz hézagos a szókép. Hogy mennyit kell visszaléptetni a hibás leütés kijavításához, az a fekete-ko- rall, vagy szürke műanyag tokon elhelyezett kis táblázaton minden egyes betűre vonatkozóan leolvasható. Ennek az úgynevezett proporcionális írógépnek az elektromos változata már igen elterjedt. A hazai előnye ezekkel szemben, hogy itt az egyszerűbb mechanikus szerkezetet tették alkalmassá erre az írásmódra, és így áraik is jóval kedvezőbben alakulnak majd a piacon. Az új változat iránt az alaptípus kifejlesztője, a Hermes cég is érdeklődést mutat.

Nyolcvan lóerős halál

Közúti balesetek következtében 1980. első kilenc hónapjában 17 900 személy megsérült és 1132 személy meghalt. A sérüléssel járó balesetek oka az említett Időszakban 11 332 alkalommal a járművezetők hibájából következett be. (Részletek a Statisztikai Havi Közlemények 1980. 11. számából.)

Közismertek azok a hivatásos, vagy nem hivatásos járművezetők, akik szinte meg- ittasulnak kocsijuk, motorjuk erejétől. A hivatalos megnevezés csak annyit mond róluk, hogy agresszív személyiségű vezetők. A gyászjelentések, amelyek miattuk, vagy róluk szólnak, tragikus körülményeket emlegetnek.

Valóban tragikus — különösen, ha teljesen vétlen embertársunk — egy ilyen 20, 80, vagy 120 lóerővel száguldó halál útjába kerül. Zokogó árvák, özvegyek, szülők átkozzák azokat, akik e száguldó gyilkosokat ma még megfékezni nem tudják. A járművek teljesítménye, ereje,- sebessége egyre nő. Ez természetes. De az már kevésbé, hogy sokan nagyobb teljesítményű járműveket, azok megnövekedett erejét saját erejüknek tekintve legszívesebben mindenkit lesöpörnének a pályáról.

És száguldanak eszeveszetten, nem nézve se istent, se embert, mert úgy érzik: a volánt markolva, a gázpedált szabályozva, a sebességváltót kapcsolva gépük ereje beléjük költözött, s ennek nem állhat ellent semmi és senki. Hullanak ezerszámra a vétlenek, de

hullanak ők maguk is, az agresszív vezetők.

Lehet-e ellenük védekezni? Ma még szinte alig. Akinek szerencséje van, még időben kitér előlük. És akinek nincs ? Annak gyalulhatják a koporsót, jó esetben szerelhetik a tolókocsit.

Mégis, talán megpróbálhatnánk az árvák és özvegyek jajszavát meghallani, átkukat egyszerű köznapi módon érvényesíteni. A gépjárművezetői engedély kiadását nemcsak a KRESZ, a vezetés- technika ismeretéhez kellene kötni, hanem olyan személyiségjegyek meglétéhez Is, mint- a felelősségtudat, türelem, udvariasság, figyelmesség. Másszóval kulturált, közösségi szellemű emberi magatartásra való készség a gépjárművezetés közben is.

Hazánkban több mint egymillió gépjármű, sok millió

lóerő által hajtva járják útjainkat, végzik dolgukat. Nélkülük életünk ma már szinte elképzelhetetlen. De az nagyon is elképzelhető, hogy ezek a gépek egytől-egyig mindig és mindenütt az életet szolgálják. Minden az emberen múlik, akinek jámbor, hasznos segítőtársaik lehetnek ezek az eszközök. Ám, ha nem vigyáznak, tömeggyilkos ellenségeikké válnak.

Éppen ezért fokozatosan, személyiségvizsgálat eredményeként, de könyörtelenül ki kellene venni a volánt azoknak a kezéből —, de még jobb lenne, ha előzetes vizsgálat nélkül nem is adnánk oda it»- ki —, akik nem bírnak agresszív ösztöneikkel, akik, ha motornak ' parancsolhatnak 20—80—120 lóerősnek képzelik magukat, s így száguldanak, mások és maguk tragédiája felé.

Gyertyános Zoltán

ff

Osleletek Szakaimon

Paleolit kori települést tártak fel a szahalin-szigeti Szo- kol falucska közelében. Korábban úgy tartották, hogy az első emberek csak a neolitban, azaz mintegy 400 ezer évvel ezelőtt jelentek meg a szigeten. Az ásatások során a tudósok kőből készült fegyvereket és csiszolt lemezeket találtak, ezekből készítették a dárdák és gerelyek hegyeit.

Ezek a leletek feltűnően hasonlítanak azokhoz a tárgyakhoz, amelyek az idén nyáron, a tengerparton végzett kutatások során kerültek elő. Valószínű, hogy néhány ezer esztendővel ezelőtt sokkal alacsonyabb volt a tenger szintje a sziget körzetében, s egy földnyelv kötötte össze a szigetet a kontinenssel.

Újítás,

megtakarítás

Növekedett az újítási kedv az Özdi Kohászati Üzemekben. Különösen örvendetes, hogy az elmúlt évben már nem csak a beadott és elfogadott újítások száma emelkedett, hanem jelentősen nőtt az ésszerűsítésekkel megtakarított forintok száma is. Az év végi gyors számvetés szerint az észak-magyarországi nagyüzemekben 1980-ban, a korábbi évhez viszonyítva, mintegy háromszázzal több, összesen háromezerhatszáztíz újítást adtak be. Az elfogadott és bevezetett újítások száma még ennél is nagyobb arányban — négyszázzal — nőtt. Az ésszerűsítésekből eredő megtakarítás összege ugyanakkor az 1979. évi hatvanhétmillió forintról száz- húszonhatmillió forintra emelkedett.

Az ózdi üzemben az újítások többsége az anyag- és energia megtakarításával az importanyagok kiváltásával, a minőség javításával és a munkavédelémmel foglalkozott.

Sok egyéb mellett a munkai dő megváltoztatásával ts — későbbi kezdéssel — könnyíteni igyekszenek a kiskorú gyermekeket nevelő mamák gondján Balassagyarmaton, a FIM Kőbányai Porcelángyár üzemében. A csőkondenzátor- üzemrészben mintegy négy vénén élek a lehetőséggel. Képünkön Vida Attiláné, a háromesztendős gyermekgondozási szabadság után veszi igénybe a munkaidő-könnyítést — kj —

'♦ **♦ **♦ «*♦ »*♦ *’♦ *'♦ ♦’».

Ott toporgunk az udvari

villany betegesen sárga fényében, mögöttünk vastagon áll még a sötétség. Szidjuk Papp Jóskát, aki böllérnek vállalkozott a mai eseményhez, így aztán nélküle mihez se kezdhetünk. Már épp cifrábbra venné Pál András a káromkodást, amikor kerékpárját előreengedve, megérkezik Jóska.

— Még élnek a malacok?

— ordítja Pál gazda szigorú arcát látva. — Már meg is köllött volna pörkölni, komám! — teszi hozzá és sebesen szedi le a ládát a csomagtartóról. Komoly súlya lehet, hiszen akad benne vagy tíz kés, aztán kolbásztöltő masina, daráló, miegyéb.

— Na, gyerünk — mondja elszántan Papp Jóska.

Megyünk az ól felé. Elöl Pál András, utána Jóska, a böllér, aztán György szomszéd, végül én.

Az első disznónak visítani sincs ideje, olyan gyorsan döntik oldalra az összeszokott kezek. Jóska fölrántja a bal első lábát a rűgkapáló áldozatnak, gumicsizmájával hátrafeszíti a fejét és gyors mozdulattal utat nyit a vérnek.

Fölegyenesednek.

— Mennyi lehet? — kérdi Györgv szomszéd.

— Ügv mázsa húsz — vélekedik a gazda.

— Akörül —, hagyja jóvá

ZM

a böllér és indul a másik jószágért. — Hanem maga nemigen nyúlt a malachoz — veti oda nekem. — Pedig nem kell attól félni.

— Hagyd —, vesz védelmébe Pál András. — Nem szereti az ilyesmit.

— Tán meg se eszi... —

nyit be uz ólba és az ő titka marad, hogy kérdezte, vagy csak úgy szélnek engedte a mondatot.

— Nem így volt ez valamikor — köszörüli a torkát György szomszéd. — Már nyakunkon a reggel, de még sehol sem tartunk. Azelőtt háromkor kihajtott bennünket az ágyból apám, hogy délre végezzünk, mert estére abból a disznóból toros vacsorának kellett lenni. Meg ez a gáz- pörkölő? — fitymál a ház sarka felé. ahol Papp Jóska ládája hever. — Tán mái szalmával meg se tudnánk pörkölni egy malacot! Ez a Jóska olyan fiatal, hogy nem is tudja milyen a fapörkö- lő! Fölül tömtük fával, aztán csak tekertük a ventillá tor karját, hogy nyomja előre a lángot.

— Emlékszel — kérdi Pál Tavaly is ez volt a baj. Na, András —,-emlékszel arra a megállj, jövőre gondolni fo- disznóra amelyiken' már rég gok rá, hogy ne szólhass, égett a szalma, amikor ne- Papp Jóska két mozdulat kiindult a kert végének? között elfojt egy vigyort.

Ügy nevetnek, hogy újra _ _

kell önteni a pálinkát, mert mind kinevették a kupicából.

Pál András nemrég múlt harminc, György szomszéddal egyidős. Papp Jóska megvan már huszonöt is.

A pontos munka olyan, mint egy szép tánc. Jóska böllér pedig így dolgozik,' Mozdulatai takarékosak, nem üt mellé a bárddal egyszer sem, kése nem csúszik félre. Észre alig vesszük, már világos is van körülöttünk és az egyik hajnali áldozat két darabban hever a földre fektetett deszkákon. Mi. Györgv szomszéddal a másik malar megpörköli bőrét csutakoljuk kés fokával. kikárkefével forró vízzel. A mester csak odapillant, amikor úgy véljük, végeztünk.

— A körmeit Ián én- tiszogassa m meg? — morogja,

— Gondolhattam volna —. sziszegi György szomszéd. —

Mocskos gumicsizmákkal ülünk a konyhaasztalnál.

— Ezt a hagyományt még őrzöm — ejti el két falat között Pál gazda. — A disznóvágást. Valamikor összefutott rá a család. Most? Aki ráér. Egy héten háromszor eljövök, kiganézok a malacok alatt, nagyanyám meg eteti őket. Pár hónap alatt szépen. megnövöget a jószág, aztán amikor jónak látjuk, hát elbúcsúzunk tőle.

Koccintunk. A zsíros reggelire igencsak csúszik a sa- vanykás fröccs.

— Csak óvatosan — figyelmeztet Papp Jóska szigorúan. — Nem szeretném, h£ a saját körmit is belevágná a disznósajtba.

— Különben nagyon megéri — nyomja el a mosolyt Györgv szomszéd. — Kevés munka temérdek olcsó hús,

hurka kolbász, miegyéb. Néhány hónapra elvetettük az étel gondját. Es még valami.

Mindennek olyan ízt adunk, amilyet mi szeretünk. Hiába van annyiféle fölvágott, nekem az mind egyforma ízű.

— o —

Az asszonyok már végeztek a bélmosással, a kamrában Jóska irányításával épp a kolbászhúst gyömöszöljük egy hatalmas fateknőben.

— Forgassa meg rendesen, különben egy csomóban marad a paprika, meg a többi fűszer — hangzik az utasítás.

Kóstolgatjuk a paprikás- borsos-köményes nyers húst és csettintgetünk hozzá. Ez igen!

— Egy kis csípős még elkelne bele! — véli György szomszéd.

— Odakint serceg az üstben a zsírnakvaló, rotyog az abállé. Az asztalra vörösen kunkorodik elő a töltőből a kolbász. Pál gazda hajtja a kart. Papp Jóska a belet illeszti a csőre. György szomszéddal ketten tekerjük a húsdarálót, a mi dolgunk a hurkábavaló aprítása.

Délre tulajdonképpen készen vagyunk. Gőzölög az or- jaleves, aranyszínben úszik a sárgarépa, meg a metélt tészta. Utána sült húst kapunk, ahhoz őszibarack- és rumosszilva befőtt dukál.

— Hát ezzel is megvolnánk — szögezi le Pál András. — Egy évig nem lesz eme gondunk. Hanem az új malacokat megint csak a Bal- lóéktól vesszük, nem Györgyöm?

György szomszéd rábólint

— Jó malacok voltak. Kár, hogy nem tart ki a húsuk jövő ilyenkorig — fűzi hozzá két falat szilva között

— Kitart az — pislant Papp Jóska. — Legföljebb nem ehettek belőle. Hanem, ha a kukacokat félretúrjátok...

Nevetve koccintunk a savanyúval.

—' A füstölést nem vállalom — mondja Pál gazda. — Nincs hozzá türelmem. Majd Kecskés úr fölfüstöli a füstrevalót.

Kiballagunk az üstökhöz. Pál András kibújik dédapja bársonykabátjából, fölakasztja a kamraajtóba ütött szögek egyikére.

— Egy évet pihenhetsz — mondja, ahogy igazít az új- ján.

Hortobágyi Zoltán

NÓGRÁD - 1981. januái 13., kedd