Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Újévi sportszötíes Ritka esztendőt, szökőévet búcsúztattunk. S mint köztudott, minden szökőévben megrende­zik a sport nagy fesztiválját, a nyári olimpiai játékokat. Az elmúlt év nyarán, először az olim­piák történetében egy szocialista ország fővá­rosára, Moszkvára figyelt a sportvilág. Mi, magyarok, a XXII. nyári olimpián hagyo­mányainknak megfelelően szerepeltünk, s ezút­tal a teljesség igénye nélkül próbáljuk a Ahogy ők látják moszkvai szereplés tükrében - és azon kívül - sportéletünk tavalyi mozgását nyomon követni. Szőkébb hazánk, Nógrád megye sem szű­kölködött sporteseményekben. Jutott bőven öröm, bánat egyaránt Volt részünk bajnokavatásban, ünneplésben, de kiesésben is. Összeállításunk­ban megyei sportembereket szólaltatunk meg, várva 1980 minősítését. Ez történt 1980-ban Merre tart a magyar sport ? Elnöktől az olimpikonig Kovács József Újév táján hagyomány, hogy visszatekintünk az elmúlt esztendőre, számot vetünk, s minősítjük az elmúlt napokat, amelynek végén ismét öregebbek lettünk egy évvel. Újévi körkérdésünkkel sportolókat, vezetőket, sportbarátokat fag­gattunk: mi történt velük, mi az, amire később is szívesen emlékeznének mielőbb? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit várnak az új évtized első esztendejétől. HUSZAR ISTVÁN, a Bgy. SE elnöke — Csodálatos évet hagy­tunk magunk mögött, hiszen fennállásának talán legered­ményesebb időszakát zárta egyesületünk. Magasabb osz­tályba jutottak a női és férfi­kézilabdázók. J<5 eredmények­ről adhatnak számot az atlé­ták és a vívók, valamint re­mek őszi idényt mondhatnak magukénak NB II-es labda­rúgóink. Márpedig, ha a klub elégedett, akkor az elnök is jól érzi magát. Legalább olyan eredmé­nyeket várok 1981-től, mint amit a tavalyi év hozott Sőt ökölvívásban a szakosztály megerősödésében bízom. Hi­szen mától két új edző segí­ti a felkészülést Az atléták­kal együtt én is szeretném, hogy elkészüljön az egyesület futófolyosója BENE ISTVÁN, az STC hosszútávfutója — Velem sok minden tör­tént 1980-ban. Szerettem vol­na tízezer méteren megnyer­ni az országos bajnokságot de „csak” a második helyet sikerült megszerezni. A Ve­lencei-tó körül már jobbcin szerepeltem, hiszen a 30 km- es kismaratoni után az én nyakamba akasztották az aranyérmet Legnagyobb él­ményem a párizsi mezei fu­tóverseny volt ahol 94 in­duló közül a 38. helyre ke­rültem. Legközelebbi céljaim között szerepel az országos bajnok­ságokon v^ló jó szereplés, az I. osztályú szint elérése, va­lamint nemzetközi verseny — lehetőleg — sikeres helytál­lással. SZABÖ ATTILA, az STC kézilabdacsapatának játékosa — Amilyen jól kezdődött az elmúlt esztendő, olyan rosszul végződött csapatom számára. Az év elején az NB I B-re készülhettünk, s év végére már búcsúztunk is. Magánéletem kedvezőbben alakult, hiszen 1980-ban kap­tunk lakást, valamint kezdem látni testnevelő tanári mun­kám eredményeit. Az idén — feleségemmel együtt, aki szintén testnevelő — szeretnénk folytatni a ké­zilabda-tehetségek felkuta­tását, valamint Igyekszünk minél szélesebb tábort tobo­rozni a különböző tömeg­sport -m egmozdulásoknak. VERES LÁSZLÓ, a Nagybátonyi Bányász elnöke — Ügy érzem, felemás évet búcsúztatunk. A bajnokság megnyerése, majd az osztá- lyozón való helytállás mind­annyiunk számára — akik szeretjük a labdarúgást — nagy örömet szerzett. Az őszi rajt az NB II-ben, ha lehet, még tovább növelte boldog­ságunkat, de ami utána kö­vetkezett, azt jobb lenne el­felejteni. Hat vereség egymás után. Pászti István Kecskés Gábor Nehéz örökséget viszünk magunkkal a múlt esztendő­ről és az a célunk, hogy ki­lábaljunk a balsikerek soro­zatából. Biztos vagyok, hogy összefogással sikerül meg­mentenünk csapatunkat a ki­eséstől, és ezzel örömhöz jut­tatjuk hűséges szurkolóinkat Még egy eseményre emlék­szem szívesen. Arra, hogy egyesületünk neveltje, a lab­darúgó Kardos József elju­tott a válogatottságig. kovács József, az STC labdarúgócsapatának balhátvédje — Szinte nem akadt olyan esemény számomra, amelyre később is érdemes lesz visz- szagondolnom. Viszont ha le­hetne, kihúznám az életemből azt az időszakot, amelynek végén „kiájultunk” az I. osz­tályból. Ráadásul azóta sem tud igazán talpra állni csa­patunk. A következő időszakról könnyű mondanom, hogy ke­rüljünk vissza a legjobbak közé. De ez nem jelentene mindent számunkra. Olyan NB I-es gárdában szeretnék játszani, amelyiknek nincse­nek kiesési gondjai. Hogy re­ális-e a lehetőség? Sajnos az esély csekély. Így aztán csu­pán annyit szeretnék elérni, hogy minden játékos legalább annyira akarja a sikert, mint én. PÄSZTI ISTVÁN, az STC félnehézsúlyú súlyemelője — Sok érdekesség akadt az elmúlt esztendőben. Többek között 255 kilogrammra javí­tottam egyéni csúcsomat, s ezzel elértem a II. osztályú minősítést. Magánéletemben munkám sikeres vizsgáját láthattam a moszkvai olim­piáról való közvetítéseken. Ugyanis a FOKGYEM szö­vetkezetben dolgozom, és eredményjelző berendezése­ket szállítottunk az ötkarikás játékokra. Öröm volt látni, milyen jól működtek a ter­mékeink. Csodálatos érzés egyre ne­hezebb és nehezebb súlyokat fej fölé emelni. Az I. osztá­lyú szint elérése még nem szerepel közvetlen terveim­ben. De az idén szeretnék kö­zelebb kerülni hozzá. Emel­lett májusban a gépipari technikumban érettségizem, valamint katonai szolgálat előtt állok. Ott is szeretném kedvenc sportágamat folytat­Sikerül-e megállítani a magyar sport visszaesését? Négy éve, a Montrealban rendezett olimpia után így fogalmazódott meg a nagy kérdés, hiszen a sportkedve­lők már München után sem voltak teljes mértékben elé­gedettek. A bajor fővárosban, 1972-ben sorra került olimpi­án pedig az érmek (34) és pontok (226) száma alapján egyaránt a nemzetközi élvo­nalhoz tartozott a magyar sport. Csupán az arannyal öt­vözött érmeket (6) keveselték a Berlin óta már elkényezte­tett, legalább tíz olimpiai bajnoksághoz szokott szurko­lók. Montreal mérlege (21 érem, 4 arany, 5 ezüst, 12 bronz, 155 ponttal csak a ki­lencedik helyezés a nemzetek pontversenyében), már hatá­rozott visszaesést jelentett, azaz a kérdés jogos volt. De határozott választ most négy év múltán, Moszkva után sem kaptunk. A számszerű eredményeket tekintve (7 arany, 10 ezüst, 15 bronz, az­az 32 érem és 231 ponttal az ötödik helyezés a nemzetek nem hivatalos versenyében), a helyzet megnyugtató lehet Csakhogy Moszkvát ugyan a nemzetközi sportvilág joggal tekinti teljes, igazi olimpiá­nak, a győztesek aranyérmei­nek jogosságát senki sem vi­tatja, de azért nem szabad fi­gyelmen kívül hagynunk, hogy a XXII. nyári játékokon a nemzetközi élvonalhoz tartozó Egyesült Államok, az NSZK és Japán sportolói nem ve­hettek részt. S így az ered­ménylista sem alkalmas az olimpiák utáni szokásos teljes értékelések elkészítésére. MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? A magyar sport számára úgy érezzük, kicsit hízelgő a statisztika. Az igazán szeren­csés választással kinevezett Hegedűs Csaba által irányí­tott birkózócsapat és Montre­al után Moszkvában, is szu­per gyakorlattal ismétlő ki­váló tornász, Magyar Zoltán teljesítménye kívánkozik a felsorolás élére Nem mintha ezzel a legcsekélyebb mérték­ben is kisebbíteni akarnánk az ismeretlenségből a győzel­mi dobogó legmagasabb fo­kára lépett sportlövő Varga Károly, a közel négy évtized után a férfi úszósoort újabb érmét nyerő Wladár Sándor, a nagy esélyesek kiesése után biztonsággal versenyző Bacza- kó Péter, vagy a kajakosok becsületét megmentő Foltán, Vaskúti kenu kettős diadalát. A kint jártak többségének becsületes helytállása is iga­zán dicséretes. Ezzel egyidő- ben azonban számos további kérdés maradt megválaszo­latlanul. így mindenekelőtt miért vallottak kudarcot az úgynevezett biztos esélyesek? Miért maradt el például Pa­Egy olyan pillanat 1980-ból, amire szívesen emlékezünk» a moszkvai nyári olimpiai játékokon a kötöttfogású dön­tőben Kocsis Ferenc (jobbról) legyőzi a szovjet Bikovot és ezzel megszerzi az aranyérmet. Farkas Sándor TÓTH KÁROLY, a Bgy. SE NB Il-es labdarúgója — Meglehetősen sok izgal­mat okozott nekem az elmúlt év. Az STC nem szerződte­tett és ezért új klub után kellett néznem. Űj társak, új edző, új környezet. Szeren­csére mindez nem okozott problémát. Hamar megtalál­tam a helyem az Ipoly-parti városban. Ügy érzem nem csak a játékosok fogadtak maguk közé, hanem a szur­kolók egy részével is sikerült elfogadtatnom magam. Ha a családom velem és' nem Pa­lotáson élne, talán semmi nem hiányozna a boldogságomhoz. Nagyszerű őszi idényt hagy­tunk magunk mögött, s sze­retném, ha legalább ilyen lenne a tavaszi szezon is. KECSKÉS GABOR hentes (Salgótarján) — Zártunk már ennél szebb évet is, mi salgótarjáni futballbarátok. Csak a ború óráit számolom. Kiesett a Stécé s ezzel mi is egycsa- pásra II. osztályú drukkerek lettünk. Ez még nem is len­ne baj, ha látnánk a kibon­takozás lehetőségét. Sajnos nem sokszor távozhattunk elégedetten STC-mérkőzés után a Kohász-stadionból. Nem tud igazán összeállni a • csapat, Mindezek ellenére optimis­ta vagyok. Nagyon remélem — és úgy hiszem, ezzel nem vagyok egyedül —, hogy a tavasz gyógyírt hoz számunk­ra. Feledteti velünk a 80-as esztendő balsikereit. FARKAS SÁNDOR olimpikon, az STC harmatsúlyú ökölvívója — Sokat vártam a tavalyi évtől és talán nem is csa­lódtam. Sikerült kijutni az olimpiára, s a nagy sportün­nepély varázsa azt a kelle­metlenséget is gyógyítja, hogy a későbbi aranyérmes Juan Hernandeztől már az első fordulóban 4—1 arányú vereséget szenvedtem. A jövő? Jócskán van el­képzelésem. Idáig csak a ju­niorok között sikerült magyar bajnokságot nyernem Igaz, csak 19 esztendős vagyok, mégis szeretném minél előbb megízlelni a siker örömét a felnőttek között is. Tagja let­tem a májusi tamperei Euró- pa-bajnokságra készülő válo­gatott keretnek, és ha sike­rült kijutnom a versenyekre, ott szeretnék megfelelően sze­repelni. Ehhez feltétlen ja­vulnom kell ütőerőben és védekezésben. Még egy komoly lépésre szántam el magam a 81-es évre. Rövidesen megnősülök. ragi Ferenc több mint tizen­hat méterrel saját világcsú­csától, s hogy végül még a döntőbe sem tudott bejutni? Miért adta fel a versenyt Wichmann Tamás, a sport- szerűségi díjjal1 is kitüntetett többszörös világbajnok ke­nus? Miért maradt el éppen az olimpián megszokott for­májától az év legjobb kard­vívójának tekinthető Gedővá- ri Imre? Avagy miért éppen a magyar versenyzők nem bírták el az esélyesség terhét? A kérdések megválaszolása a szakvezetés feladata volna. De ezzel a válasszal egyelőre éppúgy adósak maradtak az illetékesek, mint például a női sport, vagy a vívás visz- szaesésének elemzésével. A női sportolók váratlanul alig 29 ponttal járultak hozzá a magyar csapat szerepléséhez. Vívásban pedig több mint hét évtizedes hagyomány sza­kadt meg, hiszen 1908-tól kezdve az 1920-ban rendezett csonka olimpia kivételével a vívás ötkarikás versenyein kivétel nélkül magyar győz­test is köszöntöttek. SZEMÉLYI. ELLENTÉTEK De folytathatnánk a sort a kajak-kenu válogatott sze­replésének kérdőjeleivel is, hogy vajon miért pontosan a Vaskúti, Foltán kenu kettős mentette meg a kajakosok be­csületét, nyert Mexikó után újra aranyat a magyaroknak, amelyik nem vett részt a minden bizonnyal rendkívül költséges tengerentúli felké­szülésen? S a legfájóbb ku­darc, a vízilabdázók széteső játékának őszinte, a részlete­ket is feltáró bírálatára is hiába vártak a sportkedve­lők. A pólósok erkölcsi bot­lásairól pedig ma már nem­csak a bennfentesek tudnak! S éppen ezért őszintébb, szó­kimondóbb tájékoztatással, a felelősök esetleges felelősség­re vonásával a sportvezetés, az olimpiai bizottság csak erő­síthetné tekintélyét Egy szó, mint száz, csak arra szeret­tük volna felhívni a figyel­met hogy a kétségtelenül szép eredményeket mind több árnyék halványítja. Jó né­hány sportágban csaknem ki­békíthetetlen személyi ellen­tét nehezíti a kibontakozást. Túl sok a megválaszolatlan kérdés az igazi fellendülés megindulásához. A felemel­kedésre pedig szükség volna, hiszen a világ sportjának erőviszonyai négy év múlva Los Angelesben újra tisztá­zódnak, ahol Juan Antonio Samaranch, a NOB új elnöke teljes részvételre számít az­az a magyar sport legjobbjai- ra a moszíkvainál nagyobb erőpróba vár. EGYETLEN GYŐZELEM Az olimpiai játékok évé­ben ugyan általában az öt­karikás randevú eseményéi állnak Magyarországon is a sportkedvelők érdeklődésé­nek középpontjában, de ez­úttal, rendhagyó módon a labdarúgás helyzete, valljuk meg őszintén, eredménytelen­sége is érthető viharokat ka­vart. A válogatott előbb az olimpiai selejtezőkön bukott el, majd év közben, júliusban hivatalba lépett következő, másfél évtized alatt a tizen­harmadik kapitány, Mészöly Kálmán is erősen negatív mérleggel zárta első féléves ténykedését. Egyetlen győze­lem (Svédország 2—0) és dön­tetlen (Spanyolország 2—2) mellett három vereség (Szov­jetunió 1—4, Ausztria 1—3, NDK 0—2) került a statisz­tikákba, s a kapitány vajmi' keveset tudott előrejutni a tavasszal kezdődő világbajno­ki selejtezőkre való felkészü­lésben, csapatkialakításban. A szurkolók, de maguk az ed­zők, szakvezetők is legtöbb­ször értetlenül szemlélik a gyors, megmagyarázhatatlan formaingadozásokat Az ered­ménytelenség okait minden­képpen a hiányos felkészü­lésben, a küzdőszellemben kell keresni. A szövetség korábbi vezetői által helyenként dik­tatórikus módon előírt és el­lenőrzött követelményrend­szer megbukott. SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍT­VÁNY Am a szövetség két év el­múltával is kénytelen volt megállapítani, hogy a klu­bokban folyó felkészülés nem megfelelő. A válogatott csa­pat játékosainak edzettségi állapota elmarad a kívána­tostól. S a válogatott tavaszi jobb szereplése érdekében úgy döntöttek, hogy Mészöly jelöltjei több alkalommal tar­tanak majd közös edzéseket. Mindez természetesen, ha sze­génységi bizonyítványt is jelent a szakosztályok, klu­bok számára, nem egyedülál­ló jelenség. hiszen Menotti a világbajnok válogatott ka­pitánya hasonló lehetősége­ket kapott az Argentin Lab­darúgó Szövetségtől és a si­kerek megismétlése érdeké­ben együttes edzésekkel ké­szült a Mundialito tornára, a volt világbajnokok montevi- deói mérkőzéseire. Persze, a helyzet sokkal bonyolultabb ahhoz, semmint egyetlen in­tézkedés megvalósításával helyre lehessen állítani a magyar válogatott korábbi te­kintélyét Az edzők, kapitá­nyok terveit a játékosoknak kellene valóra váltaniok. Ám a játékosok egy ideje furcsa kettősségben élnek. Tulaj­donképpen hivatásuk a labda­rúgás, hiszen szerződést köt­nék klubjaikkal. KERESTÉK A JÁTÉKOSOK KEGYEIT Keresetük azonban nem függ sem a mérkőzések láto­gatottságától, sem a mérkő­zéseken nyújtott teljesítmé­nyektől. Ráadásul az egymást sajnálatosan sűrűn váltó ve­zetők mindig minden esetben a játékosok kegyeit keresték, emelték a fizetéseket, pré­miumokat. S az sem titok, hogy a következetesen és jól dolgozó edzőket —, mint pél­dául Dalnoki Jenőt a Ferenc­városnál — a játékosok a szö­vetség előző vezetőinek segít­ségével buktatták meg. Arról nem is beszélve, hogy néha még a megyei bajnokságban szereplő csapatok játékosai is jelentős támogatást élveznek, így alakult ki ez a kényel­mes szemlélet, amivel a szö­vetség mai vezetősége is ke­vés eredménnyel harcol. A gyenge teljesítményt támoga­tók pedig tulajdonképpen minden jószándékuk ellenére is sajnos csak ártanak a je­lenlegi helyzetben. Amiből mielőbb kiutat kellene találni. De hol van ez a kiüt? v. d.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom