Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
Orvosság — rossz döntés ellen K i nem találkozott még munkájukat világfájdalmas képpel végző emberekkel, akik taposóma lom nak érzik az életet, akik csak „sírnak" és nosztalgikusan emlegetik: ha én akkor úgy döntök... Egy-egy ilyen esetnél bennünk is megfogalmazódik: tényleg nagy csapás (nekünk islll) ez a tévedés - emberkerülő természetű ügyintézők, pedagógusok, döntésképtelen irányítók, selejtes munkát továbbadok példája láttán. Aki szerencsétlen, vagy ilyennek érzett sorsa, körülményei állapota miatt szenved, azt boldogtalannak, aki sorsával, körülményeivel elégedett, azt boldognak mondjuk: aki érvényesül, előbbre jut az életben, vagy pályáján sikereket ér el, az boldogul. Mindez nagymértékben azon múlik, hogy képességeinek, hajlamainak, vágyainak egyaránt megfelelő munkakört, pólyát választott-e az ember. Ehhez jól kell ismernie önmagát, adottságait és a választható pályák feltételeit, lehetőségeit. Nagy tehát a felelőssége mindazoknak, akik a döntésben segítenek, hiszen ekkor a fiatalok amúgy is nehéz korban vannak, a kamaszévek elején önmagukat keresik. A nevelés, „nevelődés” egészétől elválaszthatatlan a pályaorientálás, nemcsak a tanévben, de szünidőben is folyamatosan érik hatások a gyerekeket. Felmerülhet a kérdés: szükség van-e egyáltalán rendezvénysorozattá összefűzött programokra, pályaválasztási hetekre? A szakemberek válasza: igen, de csak úgy, ha ez beépül az egész éves munkába, alapozása és folytatása is van. Az idei sorozat Nógrád megyében ilyennek tűnik. Ebben oroszlánrésze van a megyei pályaválasztási tanácsadó intézet gárdájának -, de ők magukban nem lettek volna képesek ennyire széles körű, nagy társadalmi nyitottságé programok megszervezésére segítők nélkül. Helyes törekvés volt kapcsolódni minden értelmes formához, ami bővíti a pályaismeretek körét, a fiatalok tájékozódási lehetőségeit. A pedagógusokkal, az üzemek pályaválasztási felelőseivel, a továbbtanulási törekvésekhez igazodva a közép- és felsőfokú intézmények képviselőivel együttműködve a döntés előtt álló fiatalok mellett a szülőknek és a gyermekek nevelőinek is számos jó rendezvényen adtak tájékoztatást. Nagy siker volt például az Alkotó ifjúság kiállításhoz kapcsolódó kétnapos kiemelt program. A bányászat szakmáinak bemutatására hatvan tanulót vártok - kísérőkkel együtt 130 fő jött el! A 17 nevelőotthonos fiatal közül 11 vájár, hat bánya elektrolakatos szeretne lenni — mondták a látottak után. Hogy ebből a nagy fellángolásból mi marad februárra, a jelentkezési lapok kitöltésének idejére, nem tudni. De mindenesetre a bánya pályaválasztási felelőse ígéretet tett, hogy akinél tortó- sabb az elképzelés, azokat elviszik Mentesre, meglátogatják a szülőket is. Azt szeretnék, valóban csak olyanok kerüljenek később a bánya kötelékébe, okikét nem csupán a kereset vonz, de fizikumuknak, adottságaiknak is megfelel a munka. A pályaválasztás klasszikus önti példái közé tartozik az az eset, amikor a vájárnak készülő fiatal a tesztlápra alt írja: a természetet, az állatokat, növényeket szereti a környező világból legjobban... A műszóid, mezőgazdasági, közgazdasági pólyákat bemutató Döntés előtt című fórumokon kevesebb volt ugyan a résztvevő, de ide tudatosan csak a leginkább érdeklődők jöttek. A felsőfokú intézmények képviselői így el tudtak beszélgetni a fiatalokkal, kötetlen, baráti légkörben. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetemről, a Győri Közlekedési és Távközlési Főiskoláról a gödöllői agráregyetem gyöngyösi mezőgazdasági karáról érkezett oktatók elismeréssel, örömmel fogadták ezt a találkozási lehetőséget; az országban kevés helyen nyílt módjuk hasonlóra. Mivel megyénkben szűk a középiskolai hálózat, több szakközépiskolai típus hiányzik, mindig is jelentős volt o megyén kívüli jelentkezés. A legnépszerűbbek az erdészeti, műszeripari és katonai iskolák - a két elsőbe azonban szinte csak minden tizedik jelentkezőt tudják felvenni. Ezért fontos, hogy tisztában legyenek a követelményekkel, fontolóra vegyék, második helyen milyen — valószínűleg reálisabb — lehetőséget jelölhetnek meg. Ezekre a fórumokra Héhalomtól Nézsáig a megye számos helyéről eljöttek a tanulók, szülőkkel, pedagógusokkal együtt. Sokak számára bizonyára haszonnal jár, hogy tudják, mire számíthatnak. A szülők bevonása, sokoldalú tájékoztatása régi törekvés a pályaválasztási hetek idején —, ám a tematikus szülői értekezletek, fórumok sem csak erre az időre korlátozódnak. Pozitív tapasztalat, hogy a hétköznapi szülői értekezletekhez viszonyítva ilyenkor jobban képviselteti magát az „erősebbik nem”, a papák is eljönnek. Volt, ahol a gyerekek gyárlátogatásait, a szakmai napokon szerzett benyomásait is meg tudták beszélni. A közel 3300 nyolcadikos közül csak mintegy 300 vett_ részt szakmabemutatón, nem volt nagyarányú a középiskolásoknak ajánlott szakmákat ismertető összejövetelek látogatása sem, de arra számítanak, hogy olyanok jöttek el, akik valóban érdeklődnek eqy-egy terület iránt, azaz a célirányosság dominált. A KÍSZ megyei bizottsága kezdeményezésére öt mezőgazdasági nagyüzemben tartottak tanácskozást 7—8-os osztályfőnökök részvételével. Volt egy érdekes tapasztalata ezeknek a sikeres, hasznos találkozásoknak: még a faiun élő pedagógusoknak is sok újat tudtak mondani a mai mezőgazdaságról, pályaválasztási lehetőségeiről. A jövőben az alsóbb osztályok vezetőinek is szeretnének hasonló tájékozódási fórumot biztosítani. Több vidéki iskolában -, ahonnan nehezen tudnak, bejönni a PTI-be tartottak kihelyezett csoportos vizsgálatokat a készségekről, képességekről információkat gyűjtve. Ez különösen a problémás esetekben, az egészségileg károsodott gyerekeknek nagy segítség. M i lesz a folytatás, mi biztosítja a pólyaorientáló munka folyamatosságát? Hamarosan megjelenik a pályaválasztási tájékoztató, a végleges döntés előtt újra tartanak szülői értekezleteket, fórumokat, az intézet ismét megszervezi a tei»f0nüqyeletet. A legfőbb cél: minél kisebbre zsugorítani a p-v a:é"esztettek táborát, eayeztetni a társadalmi igényeket éd ekeket az egyéniekkel. Hogy a boldog (és boldoguló) emberekből legyen minél több! G. Kiss Madolna 12 NÓGRÁD - 1980. december 25., csütörtök | Szalvéta — skandináv módra A lakásról, berendezésről, otthonról esik szó, gyakran a skandináv népek szokásait hozzák fel például. Náluk ugyanis — a hosszú, borongós ősz és tél miatt — otthonülők lettek az emberek, és nagy gondot fordítanak e hely barátságossá, meleggé, hangulatossá tételére. A megterített, vendégváró asztal a skandináv otthonok dísze. Nem díszesebb, inkább szerényebb a mieinknél, ami az abroszt vagy az étkezőgarnitúrát illeti. Egyszínű terítő — legfeljebb otyan damaszt, amely saját színében árnyalati különbséggel hozza a mintát, — sima, fehér vagy barna kerámiatányérok, rozsdamentes evőeszköz, kecses, inkább formájával, mint csiszolásával díszes poharak, gyertya — elmaradhatatlan kellék a családias hangulathoz — és szalvéták! Röppenők, lebbenők, virtuóz módon hajtogatottak! A stockholmi Nordiska Múzeumban találkoztam az első ilyen meghökkentő szalvétakölteménnyel. Az óntányérokkal terített fehér ab- roszú asztalon sült liba (makett) — de lehet az is, hogy pulyka volt. A fehér szalvéták kiterjesztett tollazatú, hosz- szú nyakú hattyúkat formázva „úsztak” az asztal abroszvizén. Mindez a XVII. századból! A finnek egyik legrégibb textilgyára, a TAMPELLA foglalkozik damasztterítők és -szalvéták ,pamut asztalneműk gyártásával. A szalvéta, amelyből a legszebben lehet hajtogatni, legalább 50x50 cm — vagy nagyobb —, s ugyanabból az anyagból készül, mint az abrosz. A gyár gondot fordít arra is, hogy az üzleteket ellássa okos prospektusokkal, amelyekből a hajtogatást is meg lehet tanul« ni. ’ Nálunk is kaphatók szép papírszalvéták. Egyszerűbb dísz ezekből is hajtogatható, de legjobb, ha az abrosz anyagából és színéből vagy hozzá közelálló színből — karton, vászon, damaszt felel meg legjobban e' célra — beszegünk egy 50x50 cm-es darabot. A szalvéta a hajtogatással állítva kerül az asztalra; anyagbőségét e módszer kibontja. Kettőbe hajtjuk két sarkán, majd a hajtásnál még egyet hajtunk, így szilárdabb alapot képezünk, s ezt körbe formálva el is készült a tányérba helyezhető díszes alakzat. Az ünnepi asztalnak szép dísze lesz a szalvéta, s hamarosan új formákat is ki tudunk találni ha ezek már jól mennek. Torday Aliz 1. A négyrét hajtott szalvétát kettőbe hajtjuk a szaggatott vonal mentén. 2. Két hajtás előre a szaggatott vonal men« tén. 3. Ojabb két hajtás. 4. Alsó szélén visszahajtjuk, úgy, hogy a vége fölül legyen. 5. Alsó szélét körbehajtjuk és 6. két szélét egymásba helyezzük. 7. megfordítva 8. a két szélső lapot az aljába erősítjük. Karácsony.1 X megértés, á szeretet, az összetartozás ünnepe. Szerte a világon mondják. egymásnak barátok, ismerősök, rokonok és családtagok: „Boldog, békés ünnepepeket.” Ünnepelnek az országok, az emberek. Viszontlátják egymást a távollevők. Sok nyelven, sokféle szokást követve hangzik a karácsonyi jókívánság. * Ázsia szívéből, Mongóliából került az Ipoly partjára, Balassagyarmatra Horváth Lász- lóné. Távoli hazájában lánynevén Badmá Arildijnek hívták. Hosszú évekig Ulánbátorban élt. Kedvesen töri a magyart vékony, karcsú, fiatalasszony. Az ember el sem hinné róla, hogy hat gyermek édesanyja. Mandulavágású szeme vidáman nevet amíg meséli: — Kislánykoromban nagy- szüleimnél jurtában éltünk, körülöttünk a nagy pusztaság, a rengeteg juhnyáj. Még lovagoltam is. Ez a mongol gyerekek egyik szórakozása. Aztán a szüleimmel beköltöztünk a fővárosba, akkor már kőházba. Miként lett Horváth Lász- lóné Badmából? Öh, ennek külön története van, amely a népek barátságát is példázza. Épült a mongol fővárosban egy olyan gyógyszergyár, amelyben magyar szakemberek is dolgoztak. A férje asztalos volt, megismerkedtek, megszerették egymást, összeházasodtak. Megértek lót is, rosszat is A fiatalasz- szony mestersége varrónő. Balassagyarmaton is konfekcióüzemben dolgozik. A gyerekeknek mongol és magyar nevük egyformán van, ebben a családban nem ritka, hogy Karácsony — sok nyelven a mongol kérdésre magyar a felelet A legkisebb fiú nemcsak Lacika megszólításra szalad az édesanyjához, akkor is odafut, ha úgy szólítják, Zorigó. — Nálunk, Mongóliában másként számolják az életkort. Amikor egy gyerek megszületik, mindjárt egyéves lesz. Az én hazámban az új évet köszöntjük. Díszítünk fenyőt sok-sok papírdísszel. Az újévi jókívánságok mellé kumisz, és olyan tea jár amibe egy csöpp tejet, vajat és sót tettek. — A hagyományos ünnepi eledel?. — A bóz. A húst apróra vágjuk mint a fasírthoz, de tésztába csomagoljuk és gőzön főzzük meg. Most karácsonykor az ünnepi ebéden csirkét sütünk, lesz természetesen bóz, mellé főtt hús. Nagy karácsonyfát állítunk, hadd örüljenek a gyerekek. * A messzi Szíriából származott Salgótarjánba Nádim Al- Ghaoui. Egy híres városban, Hamában született, ahol a több ezer éves vízi malom még mindig emeli a folyó vizét a csatornákba. A szülei Da- maszkuszban laknak, ő Budapesten szerzett orvosi diplomát. Kedves, szerény, és nagyon iól beszéli a nyelvet. — Amikor hazamegyek Szíriába mindig azt mondják a rokonaim, lassan-lassan elfelejtek arabul. — Miként ünnepük a karácsonyt Szíriában? — Hasonlóan, mint Európában, de talán kicsit másként is. Nálunk az ünnepen szokás, hogy meglátogatják egymást a rokonok, barátok, ismerősök, ez elmaradhatatlan. Díszítünk karácsonyfát is, hasonló az itteni fenyőhöz, ösz- szejön a család. Hagyomány, hogy mindenütt csirkét főznek, enélkül nincs is ünnepi vacsora. Mellette a főtt vagy sült binkapecsenye, nálunk ez a szokás. — Mi kerül még az ünnepi asztalra? — A kubba. Ügy készül, hogy a búzát megfőzik, megdarálják, ehhez húst kevernek. A család szokása szerint kétféleként készítik el ezentúl. Vagy megkennek vajjal egy serpenyőt és arra simítják rá a keveréket, vagy az itteni fasírozotthoz hasonló, csak annál jóval vékonyabb korongokat sütnek. Amikor hazamegyünk látogatóba, édesanyám elsőként mindig ilyet csinál nekem. Legutóbb tavaly jártunk családostól Szíriában. A feleségem meg is jegyezte: „Eddig úgy véltem, hogy a magyarok szeretnek sokat és jót enni, de látom, az arabok sem maradnak el mögöttünk...” * Jelena Nyikolajevna Ujina Kopka Lászlónéra cserélte nevét, a salgótarjáni nyomdában dolgozik. Munkahelyén csak Lénának ismerik, vagy Lenocskának. — Nálunk szilveszter napján állítanak karácsonyfát. A gyerekeknek december 30-tól január 11-ig tart minden esztendőben a téli szünet. Talán ez a legnagyobb családi ünnep a Szovjetunióban. Az emberek mennek az utcán és mondják egymásnak: „Nasz- tupáljusim novüm godom!”, vagyis boldog új évet kívánok. Az üzletekben, a kirakatokban, városokban és falvakban egyformán fenyőfa áll, ünnepséget tartanak az iskolákban, üzemekben. A legszebb, a fiatalokat köszönti a Kreml-palotában. A méteres hó sem ritka, nagy a hangulat, vidámak az emberek. — Az ünnep? — A fenyőfa alatt becsomagolt ajándékok, mindenki bontogatja a maga csomagját. Hatalmas ország a miénk, még a vonatokon, hajókon, repülőgépeken is ünnepelnek. — A hagyományos vacsora? ■— A háziasszony már a nap folyamán elkészíti a sokféle finom húst, halat, kaviárt tartalmazó hidegtálat, az egybesült kacsát almával, aztán mindent az asztalra tesznek. Ügy illik, hogy a ház asszonya is együtt ünnepeljen a többiekkel, csak arra van gondja, hogy az asztalról na hiányozzon semmi. Még egy kedves szokás a Szovjetunióban. Ha a családból valaki távol van, tesznek egy üres terítéket is az asztalra, amely jelképezi, hogy gondolnak őrá is. Koccintunk vodkával, pezsgővel. Ezen a napon a gyerekek is addig lehetnek fenn, amíg csak bírják. * Karácsony sok nyelven, más szokásokkal. Mégis ugyanúgy szól a kívánság: Boldog, békés karácsonyt mindannyiunknak! — cse —
