Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-16 / 294. szám
KÉPERNYŐ ELŐTT Ahogy tetszik Bár a vasárnap esti sportbeszámoló vezetője, nem különben az esti műsor szóvivője is „rájátszott” kissé szellemesnek szánt szófűzésével a shakespeare-i BBC-sorozat legújabb darabjának címére (Ahogy tetszik), bátorítva esetleg a jegyzetírót is a játékos szókapcsolások folytatására —, mégsem így kezdi az eszmejártatást: „így tetszik, ahogy elénk kerül ez a nagyszerű sorozat... Ellenben érdemesnek látszik elgondolkodni arról, amit az adás másnapján egy tizenéves kisdiák (nemét tekintve kislány) így kérdezett meg a körülötte élő felnőttektől: — Miért „Ahogy tetszik" a címe ennek a játéknak! Nagy tanítómester Shakespeare és nem csak a drámaírók számára az, hanem valamennyiünknek, mindazoknak, akik élnek és az életükkel, ezzel az ismételhetet- len történéssel kezdeni szeretnének valamit. Az „élj úgy, ahogy és azzal, aki tetszik", persze önmagában talán csupáncsak a szabadosságra biztatna. Ennél fontosabb lehet az, amit így kellene fordítani: ne élj úgy, ahogy nem tetszik! Mert ebben mégis csak megtalálható mindaz, ami a cselekvéssel, sőt, a változtatás szándékával is összefüggésbe hozható. Talán kézenfekvő, mégsem lehet elsiklani felette, hogy a mi világunk, s benne szűkebben vett társadalmunk előtt sem ismeretlen ez az alapjában vígjátéki színház két legfontosabb pólusa: a nem tetsző környezetből kiinduló változtatás igénye, és a szerelemnek bizonyos „korszerűtlensége”, már ami a mai társkapcsolatokat illeti. Az erdőkomplexus mai űzött, hajszolt és nem mindenben elfogadhatóan egészséges környezetünket tekintve nem ismeretlen; a „kivonulás” a természetbe ugyancsak a leghétköznapibb törekvések között számon tartott szociológiai tény és bár Shakes- peare-nél a hatalmaskodó Frigyes a kényszerítő erő, ezt a mai néző tudatosan, de öntudat nélkül is behelyettesítheti (nyilván meg is teszi) valamennyi aktuális nyavalyánkkal. Már, ami az életmódot illeti. Ilyenformán nem idilli a shakespare-i erdő sem, másként fogalmazva: oda senki önszántából, „tisztán romantikából” nem ment, de azután ottmaradni már mindenki önszántából maradt. Vagyis nem élt tovább úgy az udvarban, vagy bárhol, ahogy nem tetszett, lépett, cselekedett azért, hogy úgy éljen — és azzal —, ahogy tetszik. Mindez nem a mindenáron való aktualizálás szempontjából érdemel némi helyet, hanem elsősorban azért, hogy újra bebizonyosodjon —, ezek a tanítások és példabeszédek, amelyek most sorozatban, művekben, sőt könyvekben is újra elénk kerülnek, soha nem vesztenek modernségükből. Modern valamennyi abban az értelemben, hogy mindig a korhoz szólnak, ahhoz, amelynek szeme és füle, értelme és szíve van meglátni-meghallani a tanítást. Az Ahogy tetszik a vállalás, a másik vállalása szempontjából is érdekes, sőt kizárólag ebből a szempontból az —, alighanem. A szerelmesek találkozásai, a párok vonulásai és bonyodalmai a nagyon is életszerű erdő mé- • lyén valóban megmutatja a szerelem különféle változatait a népiestől a plátói szerelemig azzal a mesteri bonyolítással és különös „csavarokkal”, amelyeket jól ismerünk Shakespeare hasonló vígjátékaiból. És hogy mindezek tetejébe, a könyvben! változat legújabb kiadásában, Takács Ferenc kis tanulmányában, még arról is szól, hogy a mese sok pontján nagyon nagy hasonlóságot mutat a mi Toldinkkal (a zsarnoki idősebb testvér, az általa paraszti sorban tartott kisebb testvér összecsapása, az idegen bajnok legyőzése, az öreg szolga alakja és szerepe a kényszerű bújdosásban, az oroszlán és a farkas elleni viadal itt és ott), nos, mindez csak amolyan szellemi ráadásféle nekünk, magyar nézőknek. Ennél mégiscsak fontosabb lehet mindaz, ami az elsekélyesedő párkapcsolatok idején, a szerelem- nem-vállalásának korában (?), vagy enyhébben fogalmazva: akkor, amikor ezek az értékek megkérdőjeleződtek derűt és új hitet ültet a játék a kihűlő, vagy a hirtelen felgyulladástól, mint pestistől félő szívekbe. A shakes- pear-i erdő minden realitásával (ott is van gonoszkodó birtokos) és minden kényszerhelyzetével mégis az a föld, ahol a szerelem nem csak virágzik, de minden formáját megmutatva hozzánk szól, az a föld, ahonnan mindenki gazdagabban tér visz- sza régi életébe. Gazdagabban éppen a legtisztább emberi kapcsolat, a szerelem által. Van-e ennél aktuálisabb és „modernebb” mondanivaló? És van-e jobb alkotói gárda, mint a shakespeare-i szándékot mégiscsak a legjobban ismerő hazai (angol) művészek egészen fiatal és egészen kiváló hosszú sora? A BBC-sorozat, amely Shakespeare valamennyi művét feldolgozva kerül képernyőnkre (kiegészülve egy aktualizált könyvkiadási akcióval) kétségtelenül a legnagyobb nyereség, amely mindannyiunkat így, vagy úgy gazdagít (T. Pataki) Időpazarlás, vagy megtérülő befektetés Á mesteremberek kényesek a portékáikra, akármit nem adnak ki a kezeik közül. Apait, anyait beleadnak egy-egy munkadarabba, ahogyan azt mondani szokás. Vagyis a tudásukat, a szakértelmüket, a szívüket, lelkűket. De akinek nincs kellő tudása, szakértelme, az mit ad a munkába? Nyilván azt a kevéske ismeretet, amellyel rendelkezik. Csakhogy elég-e ez manapság? Amikor a megnövekedett minőségi követelményekről beszélünk, s üzemeinknek, vállalatainknak, áruikkal nem csak a hazai piacokon kell megküzdeni a vásárlókért, hanem a külföldieken, a nemzetközi porondon is. Versenyben vagyunk, de nem mindenben álljuk a sarat. Például általános műveltség tekintetében. Azt mondják, hogy a salgótarjáni ZIM-gyárban hat elemit, meg hét általánost végzett munkások szerelik össze az elegáns Boecker tűzhelyeket, míg ugyanezt a munkát az NSZK- ban érettségizett munkások végzik. Ugye most már érthető, hová szeretnénk kilyukadni? Nem biztos, hogy az ott és a nálunk gyártott azonos típusú tűzhelyek azonos minőségűek. Nehezen is elképzelhető, hiszen olyan a különbség az általános képzettség, az általános látókör között, s nyilván jelentős a szakmai ismeretek között is, lévén, hogy azok az általános alapra épülnek. Ha pedig ez így van, akkor hosszú távon aligha sikerül eredményesen versenyezni. Tanulni kell — általános és szakmai ismereteket egyaránt. Nem véletlenül foglalkoznak annyit e témakörrel a legkülönbözőbb határozataink, országos és megyei fórumaink. Ká kellett döbbennünk, az élet kényszerített rá, a mechanikusan végzett rutinmunka nem elég a perspektivikus boldoguláshoz, még a mindennapiéhoz sem. Gépek, gyártási folyamatok tökéletesednek, használatukat, alkalmazásukat el kell sajátítani. S minél jobban, mert csak akkor kerülhet ki a kezünk közül igazi mestermunka, amely versenyképes a világpiacon, amely jogos büszkeséggel töltheti el létrehozóit. Rendszerint ezért szoktam értetlenül állni azok előtt, akik sehogyan sem akarják érteni az összefüggéseket az általános szakmai képzettség színvonala és a végzett munka minősége között, s éppen ezért elleneznek, üres időpazarlásnak minősítenek mindenféle képzési és továbbképzési formát. Nem értik, hogy ezek a mindennapi nyugodt élet egyik fontos biztosítékai, amelyeknek a megjavításáért kell szót emelni. Vagyis azért, hogy a szakmai tanfolyamokat az eddiginél rugalmasabban és szorosabban kössék hozzá a termelés, a gazdaság napi folyamatához, igényeinek, szükségleteinek változásaihoz, mert ily módon válhat teljessé a nemzetközi versenyképességünk. Üzemeink első számú vezetői — gazdasági, politikai, társadalmi, egyaránt — felismerték már régebben a szorító szükségességet, s azon fáradoznak, hogy emeljék a dolgozók műveltségének színvonalát. Nemrégiben a FIM Romhányi Építési Kerámiagyár egyik vezetőjével váltottam néhány szót, aki leplezetlen keserűséggel ecsetelte milyen súlyos gondokat jelent a gyárnak a hiányos alapműveltségű dolgozók magas száma, azok beiskoláztatásának szervezése, ök padló- és falburkoló csempéikkel versenyben vannak a nemzetközi küzdőtéren, de minden csatát nem tudnak megnyerni, a minőség, a külföldinél esetenként drágább előállítási költségek miatt. S ezekben — aláhúzottan a képzettség, a műveltség mindig benne van, akár felismerjük, akár nem. Számos üzemben arra törekszenek, hogy több szakmával rendelkezzen egy-egy ember. Így könnyebb és gyorsabb a munkák megszervezése, elvégzése. Legszemléletesebben alighanem az építőknél lehet bemutatni, illetve belátni annak gyakorlati hasznát, ha egy ember ért a kőműves-, és a padlóburkoló-, vagy a csempézőszakmához, ne adja isten a villanyszereléshez. Ha elkészült a kőművesmunka, nem kell szaladni a csempézőért, hiszen ott van kéznél, az, aki eddig is azon a helyen dolgozott. A bányászat folyamatos gépesítése is tanfolyamokon elsajátított gazdagabb ismereteket, tudást követel. Elvitathatatlan: a tudás termelési tényező. Állandó karbantartása, önműveléssel és szervezetten, napjaink sürgető igénye. Sajnos, ezt az igényt számosán még nem ismerik. A tanulásra sok embert egyre nehezebb rábírni, panaszolják az üzemek szak- szervezeti bizottságain, versenyirodáin. A meggyőző szó ereje kevés, az egyszeri pénzjutalom sem csábító már any- nyira. Mert tanulni nem könnyű mesterség. Talán ' a tanultabbak, a képzettebbek jobb megfizetésével lehetne igazán az alapműveltség megszerzésére, a szakmai képzettség fejlesztésére ösztönözni. Hogy ne kacaghassa ki az ötosztályos segédmunkás a diplomást, aki ugyan „csak” tanári oklevelet szerzett. Sulyok László NÓGRÁD — 1980. december 16., kedd Cili táncol, bohóckodik, énekel Már a pólyában is gyakran kiugrott a hámból, és előbb tanult meg bukfencezni, fejen állni, fél kézzel egyensúlyozni, mint két lábon járni. .. Ebadta kölyke volt, de — szerencséjére — kislány. Szülei nem gátolták izgékony- ságában, sőt! Táncolni taníttatták, majd elvitték az Állami Balettintézetbe, ahol nyomban felfigyeltek rá és „simán” felvették a növendékek közé. Kitűnőre diplomázott és még azon az őszön a pécsi Nemzeti Színház Európa- hírű balettegyüttesének tagja lett. Három évig táncolt a Pécsi Balettben, főként modern kompozíciókban kapott főszerepet. Esztergályos Cecília — mert róla van szó — talán még ma is Pécsett ropná a táncot, ha nem szól közbe a véletlen, egy fiatal filmrendező: Szabó István alakjában. Szabó meglátta Cilikét a színpadon és nyomban szerződtette „Te” című kisfilmjének főszerepére. A film és Cili egy csapásra meghódította a közönséget és a szigorú kritikusokat, nem csak itthon, hanem külföldön is. A „Te” sorra nyerte a nagydíjakat a cannes-i, a tours-i és több más nemzetközi fesztiválon. Cilit pedig elhalmozták a hagai filmrendezők munkával. — Három éven keresztül pendliztem Pécs és Budapest, a balettszínpad és a filmgyár között — mondja. — Végül kettő közül a harmadikat választottam: felvételre jelentkeztem a színművészeti főiskolára. Nem dicsekvésként mondom, de itt is kitűnő eredménnyel végeztem, majd a Thália Színházhoz szerződtem és azóta is itt dolgozom. Esztergályos Cecília a Tirádában alig tíz év alatt negyvenhét színdarabban alakított karakterfigurákat és főszerepeket. Délelőtt próbákon vesz részt, este szinte mindennap játszik, s ha futja még idejéből, nyakába veszi az országot „Apropódium” című önálló műsorával. Mindezek mellett gyakran hívják forgatni a filmgyárba, a televízióba. — Melyek voltak a legemlékezetesebb színpadi sikerei? — Hadd említsem előbb az elsőket és a legkedvesebbeket: Móricz Zsigmond „Csibe” című színművének címszerepét és Bródy Sándor „Da- dá”-ját. Nagyon szerettem a Petruskát, a Kalevalát — ez utóbbival vendégszerepeltünk Finnországban és az előadást átvette a finn televízió is — a Ramajánát, és az utóbbi feladataim közül a „Bal négyes páholyt”, amelyben Fe- dák Sári alakját idéztem meg a színpadon. — És a tánc? — A balettintézetben és a Pécsett töltött éveknek nagyon sokat köszönhetek. Elsősorban Esztergályos Cecília civilben. a könnyed színpadi mozgást, hiszen a színésznek a testével is alakítani kell. Megőriztem hajlékonyságomat, és így gyakran bíznak rám prózai szerepeimben is táncos-akrobatikus „betéteket”. Minden reggel tornával kezdem a napot, délutánonként pedig énekórákra járok. Mert ez is hozzátartozik a színész felkészültségéhez. Emellett rendszeresen úszom és egyetlen percet sem lopok el alvásadagomból, inkább lemondok a magánéletről, a privát szórakozásokról. Dehát valamit — valamiért! — Film? — A közeljövőben kerül majd a közönség elé kettő is! A „Boldog születésapot Ma- rylin”, melyet Szörényi Rezső rendezett és a finn—magyar közös produkcióban készült „Vámmentes házasság”. Ez utóbbit Zsombolyai János rendezte. Hadd tegyem hozzá: életem legszebb heteit töltöttem a nyáron Finnországban, ahol a „Vámmentes házasság” külső felvételeit forgattuk. Helsinkitől száz kilométerre, egy gyönyörű tó közepén épült szállodában laktunk, és innen jártunk a felvételekre. Közben jutott idő kirándulásra, A hagyományokhoz híven ebben a tanévben is megrendezték a szakmunkástanulók kulturális vetélkedőjét, az iskolai Ki mit tud?-ot, a balassagyarmati 217. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A vetélkedőn — amely egyben az 1981-ben megrendezésre kerülő országos diáknapok iskolai szintű selejtezőjét is jelenti — négy kateszaunázásra, és a közeli erdei tornapálya valamennyi szerének kipróbálására. — A Thália Kabaré legutóbbi műsorában szokatlan szerepkörben bohócként láthattuk. ■— Nincs ebben semmi különös. Imádom a cirkuszt, tisztelem és nagyrabecsülöm az artistaművészetet. Magam is szeretek olykor ki mázolt képpel, buggyos nadrágban, csónakcipőben csetleni-botlani, bukfencezni a színpadon, és — gyerekközönségnek játszani! — Most milyen feladatok várják? — A_ Thália Színházban viszonylag kicsi, de hálás szerepet kaptam Kassák Lajos „Egy ember életé” című művének dramatizált változatában. S türelmetlenül várom, hogy elkészüljön új stúdiószínpadunk! A Thália Színház ugyanis megkapta azt a szomszédos épületet a Nagymező utcában, ahol annak idején, a két világháború közötti évtizedekben, híres éjszakai szórakozóhely, az Arizoma működött. A felszabadulás után irodalmi színpaddá alakították, majd itt volt mostanáig a Belkereskedelmi Minisztérium Piackutató Intézetének bemutatóterme. A Fővárosi Tanács és a Belkereskedelmi Minisztérium támogatásával rövidesen ismét kigyúlnak majd esténként a reflektorok az egykori Arizonában. Persze nem lokál lesz itt, mint azelőtt, hanem stúdiószínpad. Erre már nagy szükségünk volt, hiszen öt évvel ezelőtt megszűnt Paulay Ede utcai kamaraszínházunk. A szükséges átalakítások után remélhetőleg tavasz- szal birtokba vehetjük a helyiséget. Elsőként — hódolva a hely emlékének — az Arizona történetéről szóló műsort mutatunk be. Miss Arizonát, a két háború közötti Magyar- ország éjszakai életének koronázatlan királynőjét én alakítom, férjemet, a műsorok rendezőjét és a korszak népszerű zeneszerzőjét: Rozsnyai Kálmánt pedig Rátonyi Róbert. A szerző: Szilágyi György. Már olvastam a darabot: parádés alakítás lehetősége vár itt rám! Garai Tamás góriában mérték össze tudá-3 sukat az indulók. (Vers- és prózamondás, hangszer, népi tánc és egyéb kategóriák). A közel száz részt vevő tanuló harminc műsorszámot mutatott be. A legjobb produkciókkal a diáknapok megyei döntőjén^ vesznek részt. Az 1—3. helyezettek ezenkívül jutalomüdülést, illetve értékes könyvvásárlási utalványt nyertek. Ki mit tud? Egy diadalmas sportpályafutás és a „PAPP LACI-ÜGY" Színes magyar film, készült 1980-ban a MAFILM Hunnia és Balázs Béla Stúdiójában. Irta és rendezte: GULYÁS GYULA és GULYÁS JÁNOS A filmben közreműködtek: PAPP LÁSZLÖ, és a magyar ökölvívósport reprezentánsai. POFONOK VÖL GYE PAPP LACIT NEM LEHET LEGYŐZNI m
