Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

Alkalmazottak

és fizikai dolgozók

Egyetértés

Feszülő

ellentmondásokkal

Hosszú évek óta először fordul elő, hogy az anyagi ágakban nem csak a fizikaiak létszáma csökkent. hanem megállt a többi foglalkoztatott, az alkalmazottak csoportjának növekedése is. Nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mi nevezhető a fizikai és a nem fizikai munkavállalók optimális, észszerű arányának.

Napjainkban mozdulni kezd. a kívánatos irányba tartva, a vállalati, intézményi szervezet. E lassú, tétova mozdulás is elég azonban ahhoz, hogy — éppen szokatlansága okán — erős visszhangot keltsen. Sok vállalatnál osztályokat, főosztályokat vontak össze, a nagyvállalati irányító apparátusból a gyáregységekhez csoportosították át embereket, s voltak fölszabaduló státusok, amelyeket nem töltöttek be.

Idén január elsején a szocialista iparban a fizikai foglalkozásúak száma 1,319 millió volt, a nem fizikaiaké 337 ezer. Ez utóbbiban a legnépesebb tábor a műszakiaké — 152 ezer —, azután a számviteli, ügyviteli alkalmazottak következnek — 99 ezer —,

majd a többiek, igazgatási, gazdasági, egészségügyi stb. beosztásúak.

Elkerülve a félreértést: az alkalmazottak szinte összehasonlíthatatlanul eltérő fog- lalkozásúakból tevődnek ösz- sze, hiszen éppúgy ide tartozik az irattáros, a gyártmánytervező, a számlaellenőr, mint a vezérigazgató, az üzemorvos, a műhelyírnok, a bérelszámoló. Éppen ezért elsősorban csak a konkrét vállalati helyzet ismeretében

adható megbízható felelet a kérdésre: sok-e, s ha igen, hol és miért sok az alkalmazott?

Erre a kérdésre ma még kevés helyen keresik céltudatosan és következetesen a feleletet. Bizonyítja ezt a kereskedelem példája is, ahol minden két fizikai munkavállalóra egy alkalmazott jut, előbbiek 310 ezres táborához utóbbiak 163 ezer fős csoportja társul. S ez még akkor is sok és aránytalan, ha figyelembe vesszük a kereskedelem sajátosságait, például az iparétól eltérő ügy- és számviteli rendjét. Hasonló

aránytalanságokra bukkanhatunk azután egy-egy népgazdasági részterületen belül is Aligha magyarázható kizárólag technológiai okokkal,

hogy a bányászatban 96 ezer fizikai foglalkoztatottra — a műszakiakat nem számítva — kilencezer alkalmazott jut, a műszeriparban pedig 44 ezerre nyolcezer.

Vizsgálatok bizonyítják: ahány vállalat, annyi szokás, hagyomány, hosszú id.eje cipelt örökség —, ami az alkalmazottak létszámát, szervezeti elhelyezkedését illeti. Csak példaként: van olyan vállalat, amelynek hatfős kereskedelmi csoportja nagyobb forgalmat bonyolít le, mint a másik cég kereskedelmi főosztálya, ahol három osztály és huszonegy ember tevékenykedik.

Merev, túlzottan hierarchikus a vállalati szervezet, mindennél nagyobb szerepet játszik működésében a megszokás, a hagyomány, éppen ezért legtöbbször csak a papírig

—, vagy még addig sem — jutnak el az egyszerűsítési, ésszerűsítési, azaz szervezési elképzelések, javaslatok. Hasonló a sorsa az itt-ott bátortalanul megfogalmazott teljesítménykövetelményeknek, s az ahhoz kötött bérnek, annak a törekvésnek, hogy mindenki a maga munkáját csinálja, de azt maradéktalanul és becsületesen. Nincs szó tehát arról, hogy a vállalatok érzéketlenek a felduzzadt alkalmazotti létszám okozta gondokkal szemben, mint, ahogy arról sem beszélhetünk, hogy ne lenne igyekezet az ügyvitel gépesítésére, ám mindezek az elképzelések és intézkedések a levegőben lógnak, nem alkotnak egységes, összefüggő rendszert, nem kapcsolódnak a vállalati szervezet átfogó felülvizsgálatához.

Kevesebb, de magasabban képzett, megfelelően szervezett és fölszerelt környezetben dolgozó, s jobban fizetett alkalmazott — a mostani állapotokhoz képest ez a cél. Aminek egyaránt vannak szabályozásai és szemléleti akadályai. de ugyanígy vannak biztató példái is. Ezek is azt bizonyítják, hogy lehet előrelépni. E lépések haszna elsődlegesen nem a létszám csökkenése, sokkal inkább a jobban működő szervezet, az áttekinthetőbb ügyvitel, a gyorsabb adatszolgáltatás, az információk értő elemzése, s fölhasználása a döntésekben —, vagyis az alkalmazottak pontos célra irányított, s ezért a vállalat egész tevékenységében sikeresen kamatoztatott munkája.

HARMINCÁN ÜLIK körül a munkaasztalokat a drégély- palánki Szondi Ipari Szövetkezet szereldéjében. A kollektíva vezetője Styaszni Jó- zsefné. A Budapesti Rádió- technikai Gyárnak készítették a tápegységeket, valamint az adó- és vevőberendezés nyáklapjait.

Az asszonyokból és lányokból verbuválódott közösség — amelynek hat-nyolc tagja a szövetkezet alapítói közé tartozik — eddig még csak a munkabrigád címet nyerte el. Pedig ahogy mondják, előbbre léphetnének. Hát akkor kin múlik a megoldás? — ágaskodik önkéntelenül az emberben a kérdés.

— Elég nekünk a napi munka. Utána otthon folytatjuk tovább. Mindegyikünknek van téesztől vállalt földje, s örül, ha a háztartási munkája után marad ideje azt is ellátni. Olyan vállalások teljesítésére pedig nem futja időnkből, amelyek újabb időt kívánnak tőlünk — állítja a brigádvezető, majd hozzáfűzi: — Ez nemcsak az én, hanem a többi asszony véleménye is.

— Egyetért az előbbiekkel? — kérdem Drégelyi Jánosné- tóL

— Igen.

— Véleményükben nem játszik közre valamiféle kényelmesség ?

— Nem — hangzik a határozott válasz.

Kisvártatva Zábrándi Jó- zsefné így folytatja: — Nekem például még az idő6 szüléimről is gondoskodni kell, amellett, hogy rendben tartom a család ellátásán túl az eper- és a málnaföldeket. Szórakozásra, művelődésre, tanulásra nem jut időm. Á főzés közben szoktam hallgatni a rádiót.

Az asszonyok egyetértő véleményét nagy figyelemmel hallgatja Hruska Viktória, KISZ-tag. Milyenek az ő gondolatai ?

— Csak részben értek egyet az előbbiekkel. Jó beosztással adhatnánk mi is egy kis pluszt, hogy legalább a szocialista címet nyerjük el.

— Majd ő is másként vélekedik, ha anya lesz — vetik közbe többen is egyszerre az idősebbek közül.

Az ellenkező irányba fordított véleményt képviselő kislány pedig így folytatja: — Nekünk is' van eper- és málnaföldünk. Én is segítek szüleimnek. Ha a jelenleginél kisebb területet vállalnának, akkor több idő maradna a mozgalmasabb, a sokoldalúbb brigádéletre.

.Az üzemen kívüli elfoglaltságuk miatt nem * vették igénybe a kétnapos kirándulásra biztosított buszt, amit jó munkájukkal érdemeltek, ki. Az előbbiek miatt nem jelentkeztek a háromnapos poprádi útra sem. Mint mondják: igaz, hogy az itteni munkát ülve kell végezni, de mire elérkezik a munkaidő vége kifáradnak, mert nagyon kell figyelni.

DE NE ÁLLJUNK meg itt

a vélemények közreadásával.

Hrubizik Istvánná áprilisban jött vissza a gyesről. Egyébként a szövetkezet megalakítása után egy évvel került a kollektívába. Brigádvezetőjével elégedett, mégis azt vallja, hogy többet is tehetnének a szocialista cím eléréséért. Férje, aki ugyancsak itt dolgozik, és szocialista brigádtag, biztos segítene abban, hogy teljesítse a cím elnyerésével járó kötelezettségeket.

Tőle Fazekas Gyuláné veszi át a szót, akinek három kiskorú gyermeke van.

— Ha együtt megy a többség, akkor biztos, hogy én is köztük leszek, igen, nékem van hová vinni a gyerekeket. A szülők egyébként is segítenek, mert az egyik iskolás, kettő pedig óvodába jár. Mi is vállaltunk eper- és málnaföldet a szövetkezettől, de csak annyit, amennyit különösebb erőkifejtés nélkül meg tudunk munkálni. Nem igaz, hogy egész évben kell vele dolgozni. Mi most építkezünk, ezért az idén csak az ország valamelyik részébe mennék el szívesen a brigáddal együtt. Jövőre, ha befejezzük az építkezést, akkor még messzebbre is — szól határozottan a kedves, közvetlen fiatalasszony, alá ezt megelőzően a téesz láda üzemében dolgozott, s mivel nem tudta megoldani gyermekeinek elhelyezését, azért jött ide.

Urbán Tiboméék nemrég kezdtek építkezni, így hát szabad szombatjukat és vasárnapjukat erre fordítják. Ner- pel Józsefné is közreadja véleményét. Két éve, hogy bekötötték a fejét, illetve asz- szony. Korábban a dunakeszi mechanikai laboratóriumban dolgozott

— Nekem több a szabad 1 időm, mint brigádtársaimnak. Ezt azonban nem tudom észszerűen a közösség javára kihasználni. Hiányzik az előző munkahelyemen megszokott mozgalmi élet. Talán, ha ketten vagy hárman vagyunk az én korombeliek. Nem, nincs köztünk nemzedéki ellentét — mondja tiltakozva, — csupán másként látjuk önmagunkat, a világot, mások az igényeink és lehetőségeink. Egyszer-két- szer már szóba került, hogy legyünk mi, fiatalok önállóak, de eddig még nem vittük végig elképzeléseinket. Talán, ha nagyobb lenne a kezdeményezőszellem. Pedig, ha előbbre akarunk lépni, akkor mindegyikünknek egy kicsit többet kell adni, tenni.

— Megpróbáltak valamilyen formában hatni idősebb munkatársaikra ?

— Még nem . ’ 3

És most halljuk, mit mond az üzemvezető, Konderla Pál.

— A brigád fegyelmezetten,' becsülettel, szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozik. Munkájuk ellen nincs kifogás. 1978-ban elnyerték az első helyet, s úgy néz ki, hogy ebben az évben megismétlik az 1978. évi sikert. Minden tekintetben jól állunk. Időarányosan teljesítettük árbevételünket és nyereségünket. Amikor a szövetkezet társadalmi murikára hívja őket, szívesen jönnek, s részt vesznek a rendezvények előkészítésében és lebonyolításában,

í

Ez azonban kevés a szocialista címhez. Ezzel nem azt mondom, hagyják abba a málna- és eperterületek művelését, hanem azt, hogy politikai, szakmai műveltségük növelésére az eddiginél többéit fordítsanak, mert a tudás még értékesebbé teszi az embert.

W

KÉTSÉGTELEN, hogy a

kollektíva egyetértésben dolgozik. A különböző vélemények viszont feszülő ellentmondásról is vallanak, ami érleli majd a továbblépést, az újabb siker alapjait.

(venesz)

V. T.

A föld alatt dolgozó bányászok nélkülözhetetlen eszköze a lámpa, amely segíti a biztonságos munkavégzést. A tiribesi aknaitzemben négyszázhészat „rendszeresítettek” a korszerű, akkumulátoros világítóeszközökből, amelyek mindennapos karbantartását — a képen — Szász Julianna végzi. Bábel László felvétele

»g**é»á*g**»*»*** ****** *»**»***********»»****»■**■**■*■*■»**»**■*»»***■*»■*»■*»»*★*****■*«**»»»****»>*** ************ A A********A***» ***★**«***«»>

Párttitkár az erőműben

A kezén számolgatta a múló éveket, aztán, amikor kiderült, hogy kevés ahhoz a tíz ujja, széttárta a karját és elnéző mosollyal mondta, hogy jóval tíz éven túl lépett a pártba, és közel egy évtizede visel abba tisztséget. lyiég javabeli, de a maga mögött hagyott út már hosszú. A seregbe párttagként ment és ott a KIS2-esek titkára lett. Aztán a nagy földindulás idején kész agitátorként került a falura a közös gazdaságot szervezni. Onnan hazatérve a téemkán lakatosként dolgozott, ahonnan párttisztségbe emelte a tagság. Kezét az asztalra ejtette, és, mint aki belenyugszik a megváltoztat- hatatlanba egyszerűen csak ennyit mondott:

— Az idő megy...

*

Csend lett a pártirodának nevezett szobácskábán. Szerény kis fészek, a fűtéssel is takarékoskodnak benne, meg a két érdemesebb bútordarab a forgó fotel is viseltes, de a párttitkár csak derült ezen és azt igazolta, hogy nem a fényes bútorok, meg a jó meleg fűtés a lényeg, hanem az, ami innen kiindul, ha szükség van a lendületre. És csupán elejtetten szóba került, de inkább tréfás ízzel. mint komolyan, hogy akkor biztosan odahaza, Zagyván, a Csobán-berekben fényesebb az élete. Bókolt a

fejével, igent intve és most már hangosan is nevetve mondta:

— Már hogyne.. 3

Azon derült, hogy sem háza, sem hétvégi telke, de még kocsija sem. Pedig nem is élnek fényűzően, mert ez nem természetük, inkább szerényen, munkásemberhez méltán. De aminek érdemes, annak nagyon tudnak örülni. A szülők jó egészségének, az asszony, született Oravecz Margit, meg a felnövőben levő leány szorgalmának. Mert a feleség is a pártvezetőség tagja a községben. Aztán ilyenkor, ősszel fényesedik ki az ünnep igazán, mert az apjának is és anyósának is születése napja egybeesik a forradalom évfordulójával. Otthon megcsendül a pohár és jogos a vigalom. Jó is lenne minden, ha ilyenkor az apja nem zendítene a régi nótára, hogy János keveset törődik az otthoni portával, mindene az erőmű. Ez a zsörtölődés zárja be az ünnepet, aztán jönnek a hétköznapok. Nem volna Fleischer János a neve, ha nem ismerné be töredelmesen...

— Igaza van az öregnek. De mit tegyek, ha nincs időm...

— Vízválasztón az erőmű, mintha megbabonázott volna úgy forog abban az élet. Éppen a napokban járt ott látogatóban Kukol Emil, a volt igazgató és amikor belépett az udvarba, hirtelen kicsúszott a száján a csodálkozás: „Akár egy ékszerdoboz, olyan lett ez az erőmű... ” Ezért az elismerésért bizony meg kellett dolgozni. Büszkék is Fleischer János és Horváth Miklós, az igazgató is, hát még az emberek, akiknek nagyapjuk, apjuk már ott dolgozott a valamikor fél országban ismert villanyfényt termelő üzemben. Azt az üzemet megtéphette a háború, felrobbantották a generátor- házat, elavulhattak a berendezések, hogy emberhalált követelt, meghúzhatták felette a lélekharangot, hogy majd bezárják és eltüntetik véglegesen a Vízválasztó völgyéből, de újjászületett. Most Salgótarjáné. Amikor megjönnek az északi szelek és levelét veti az erdő, sok ezren naponta odafigyelnek az erőműre. Most is beszédtéma lett, mert a Gagarin Hőerőműhöz csatolják. A párttitkár hangosan kifakadt:

— Itt mindig történik valami, hát van-e ideje mással is foglalkozni az embernek?

Nem is ott kell keresni a dolog lényegét, amikor Fleischer Jánosról úgy esik szó, hogy az idejét nem osztja be gazdaságosan, hanem ott, hogy igazán jó szívvel már gondolni sem tud másra, csak az erőműre. Illethető-e ezért szemrehányással? Azt mondta, hogy már a dédapja, aki valahonnét nyugatról, a gránerokkal került ide a felvidékre, ott dolgozott. Ő maga is pelyhedző állal ott kezdte. Itt lett tizenévesen párttag, itt kóstolta meg a felnőtt emberi ízt, innen indult a seregbe, ide tért visz- sza, itt tanulta meg az emberséget, itt lett a párt vezetője. Hirtelen, mint akinek egy mentő ötlete támad, feltekintett, arcának ráncai elsimultak, szeme felvillant:

— Ide köt minden, mert itt az én vagyonom...

Persze, hogy eltekinthető, ha minden idejét ott tölti és megfeledkezik a csobán-bere- ki otthonáról. Tehetett mást például akkor, amikor kimondták: az erőműnek lejárt az ideje. Már akkor a párt- szervezet élén állott és így tiltakozott:

— De mi lesz az emberekkel, azokkal, akiket minden ide köt, ehhez a helyhez?

És akkor jött az ajánlat, hogy az áramszolgáltatás helyett térjenek át a város gőzfűtésére. Ha ez ilyen egyszerű lett volna. Bezártak a bányák, felszedték a bánya- vasutat, nem volt többé hajtóerő. Akkor átállani az olaj- meghajtásra. Igen ám, de az olaj teremtette hőt a régi vezeték már nem bírta el. Át kellett az egész kazánrendszert, csővezetéket ' építeni, miközben a város várta a meleget. Még éjszakákon is kísértette a párttitkárt ások telefonhívás: „Hideg van,

nem tudom füröszteni a gyereket. .. ” „Mikor lesz már végre meleg?” „Ne kísérletezzenek, nem értenek maguk ahhoz... ”

— A pártvezetőség éjszakákat ülésezett, keresvén, mit tegyünk... — emlékezett Fleischer János.

Azt szokták mondani, hogy akkor a létért való küzdelem folyt az erőműben, amelynek belső falai mögé nemigen láttak be az emberek. Pedig érdemes lett volna. Nem volt pihenés, sem éjjel sem nappal. Ott dolgoztak a párttagok az élen. Ott volt az igazgató, ott volt, mindenki, aki

i

egy kicsit is érzett valamit az erőműért. Azt mondta a párttitkár, hogy ebben a küzdelemben az esett neki legjobban, amikor régi mestere, párttitkár elődje, Lupták Mik» lós, meg Krenács József és az öreg Lutri János, nyugodjon békén, azt mondták, neki:

— Na, jól van, fiú, már látjuk, lesz belőletek valami...

H

át így volt. És lett is belőlük valami. Ahogyan Kukol Emil mondta: „Ékszerdoboz... ”

Mit tegyen Fleischer János, ha odaköti őt minden ehhez az erőműhöz. Ott van igazán otthon, . amikor végigmegy a rendezett udvaron, aztán hívják, hogy menjen tanácsot adni, mert ő párt- vezető. De a barátnak kijáró tisztelet is ez a munkásoktól. Akkor érzi igazán otthon magát, amikor belép a régi csarnokba és megtelik füle a sivító hangú turbinák hangjával. Aztán az új csarnok szépsége emeli jó kedvre a párttitkárt. Azért, mert a sajátjában érzi magát, mint a jó gazda. És neki ez az igazi boldogság. Hát maid kerít még időt másra is, meg a magasabb szintű tanulásra is. Hiszen fiatal még, és a pártmegbízatása kötelezi.

Bobál Gyű*

NÓGRÁD — 1980, november 6., csütörtök $