Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-04 / 259. szám

Rugalmas munkaidő Lépcsőzetes munkakezdés Már kora reggel megharcol­ja a maga harcát az apró gye­rekekkel munkába induló asz- szony. Az idegőrlő csatázásnak számtalan a variációja: a gye­rek nem kel fel időben, lassan reggelizik, az indulás percében jut eszébe bilizni, a busz ké­sik, a busz kimarad, ők késik el a járatot, nem férnek föl rá, nem akaródzik az óvodába, bölcsődébe bemenni stb. A nők tekintélyes hányada Igen gyakran késve esik be a munkahelyére. A néhány per­ces, negyedórás késéseket leg­több helyen —, ha nem is szentesítik — elnézik. így volt ez éveken át a VÉG YÉPSZER salgótarjáni gyárában is. Rá­adásul halomra gyűltek a kilé­pőcédulák. Kénytelenek vol­tak elkéredzkedni, ha jött a szerelő, ha hivatalos ügyinté­zésre kaptak idézést, ha csalá­di bonyodalmak álltak elő stb. A VEGYÉPSZER-es nők aagy része alkalmazotti terüle­ten látja el teendőit. Százan vannak az alkalmazottak, köz­tük szép számmal kismamák. A vidékiek kérték a gyárveze­téstől, a hat órai munkakez­dést, a 6.45-ös helyett, mert így igénybe tudnák venni a munkásjáratokat A salgótar­jániaknak ezzel szemben a 7-es kezdés a kedvezőbb. Hogy lehet itt igazságot ten­ni? Lehet. Méghozzá egy frap­páns megoldással, a lépcsőzetes munkakezdéssel! Mohai László munkaügyi osztályvezető egyike azoknak, akik bábáskodtak az új mun­karend életrehívása fölött. — A lépcsőzetes munkakez­dés értelmében mindenki ma­ga szabályozhatja idejét. Hat­tól fél nyolcig negyedóránként kezdhetik a napot. De, ha va­laki 6.45 helyett 6.46-kor blok­kol, akkor munkaideje 7 órától számít. Szigorúbb tehát a rend­szer, egyperces késést sem engedélyez. Továbbá a dolgozó döntése legalább egy hónapra érvényes, nem változtathatja a kezdési időt naponta, vagy hetente. A havi törvényes munkaidő ugyanúgy 192 óra, mint eddig. Nem élhetnek a kedvezmény­nyel a termelést közvetlenül irányítók, valamint az osztály- vezetők és az önálló csoport- vezetők. Ezen túl valamennyi osztályon és csoportban a fizi­kai munkások kezdésével egy- időben egy ügyeletesnek kell lenni, aki az érdemi ügyinté­zést addig is ellátja, míg a többiek érkeznek. A rugalmas munkaidő eltér a lépcsőzetes munkakezdéstől. — Ezzel a bérelszámolási csoport és a számviteli osztály dolgozói élhetnek — mondja Mohai László. — Ezen a két területen nem egyenletes a ter­helés, a csúcsok idején túl­óráznak, máskor viszont keve­sebb a dolguk. Értelmetlen ak­kor is benn ülniük, amikor nincs szükség rájuk. A rugalmas munkaidő két részre osztja a napi átlag nyolc órát: törzsidőre, mely 9-től délután 2-ig tart, valamint pe­remidőre, mely ez előtt, illet­ve után értendő. A törzsidőben mindenkinek dolgoznia kell, ez alól csak a rendkívüli véradás, illetve a bírósági idézés ad fel­mentést. Magánügyeit pedig ki-ki a peremidőben intézheti — természetesen úgy, hogy a havi 192 óra ne szenvedjen csorbát. A munka ebben a rendszerben is negyedóránként kezdhető. Az igazolatlan távol­iét miatt kieső időt azonban nem lehet a peremidőben pp­A szén biztonságos kitermeléséhez szükséges nagy mennyi­ségű bányafát és fűrészárut állítja elő a „Herkules” Szo­cialista Brigád Kisterenyén a Nógrádi Szénbányák építési üzemének faipari részlegében. A világ legnagyobb napórája Valószínűleg a világ legnagyobb napóráját fedezték fel archeoló­gusok római ásatások során. Né­hány lépésre az olasz parlament épületétől hatalmas ókori római Időmutató maradványaira buk­kantak, amely a második szá­zadból származik. Megtalálták egy bronzrúd részeit, amely ere­detileg 60 méter hosszú volt és mutatta az órát, a napot, vala­mint az állatöv jeleit. A napóra, amelyet valószínűleg Hadrianus császár (76—13S) készíttethetett, ma hat és fél méterrel van az ■tea szintje alatt. További két rcl közvetlenül Hadrianus órája alatt található Augustus császár híres napórája. Mindkét óra mutatója az az obeliszk volt, amely ma a római parlament előtti téren áll. Augustus az obe- liszket riválisa, Antonius, Kleo­pátra egyiptomi királynő férje fölött aratott győzelme után Ró­mába hozatta. Ott jelenlegi he­lyétől 200 méterre északra állí­tották fel. A római birodalom hanyatlását követő változékony évszázadokban a római császárok­nak ez a kőből készült tanúja is elsüllyedt. Csak majdnem másfél évezreddel később, 17í3-ban ta­lálták meg újra az obeliszk töre­dékrészeit. tolni — a következmény: szi­gorú fegyelmi felelősségre vo­nás! A bérelszámolási csoport ok­tóberben már gyakorolta az új munkarendet — a kísérlet elő-, kísérlete gyanánt Schmidt Antalné csoportve­zető eddig háromnegyed hat­kor kelt, 9 ' éves gyerekével együtt. Az iskolás gyereket előbb elvitte a közelben lakó apósához, az kísérte aztán az iskolába. — Ezután elég lesz egy bő órával később kezdeni a napot — mondja a fiatalasszony. — Egyelőre barátkozom még a gondolattal: fél nyolcra, vagy nyolcra járjak-e inkább? Takács Péterné a hetes kez­dés mellett döntött: — így ráérünk a kislányom­mal fél órával később indulni otthonról. Reggel az a har­minc perc tengernyi idő! Dél­után sincs gond, még kényel­mesen elérek az óvodába. Kovács Istvánná Karancs- aljáról utazik naponta. — Régente nem egyszer 6.18-kor itt voltam, de senki nem vette figyelembe. Ha sze­rencsém van a reggeli buszok­kal, fél hétkor kezdhetek, te­hát valamivel hamarabb in­dulhatok haza. A csoport ügyeletese Erdődi Istvánná lesz. Öt a férje fuva­rozza kocsival, s úgy kell for­dulnia, hogy hétre még ő is beérjen a NÁÉV központi ipartelepére. Erdődiné ezek szerint az eddigiekhez hason­lóan jár be, nem él a kedvez­ménnyel, számára azonban ép­pen ez a kedvezményes. An­gyal Zsuzsanna Somoskőújfa­lun lakik, most ő is úgy vá­laszthatja meg a munkakez­dés idejét, hogy ne kelljen a járatok miatt késnie. — Éppen a minap olvastunk a Nők Lapjában hasonlóról — mondják az asszonyok. — Az írásban szereplők nagyon di­csérték a rugalmas munkaidő- rendszert. Biztos, hogy nálunk is beválik. November l-től háromhóna- pi próbaidőre vezették be a lépcsőzetes munkakezdést, il­letve a rugalmas munkaidőt a VÉG YÉPSZER salgótarjáni gyárában. A tapasztalatok alapján ez utóbbit megkísérlik nagyobb körre kiterjeszteni, s megfontolják azt is: mely fizi­kai munkákat lehet a kedvez­ménybe bevonni. Ehhez azonban előbb szük­ség van a három hónap tanul­ságaira. Mert kedvezmény csak azoknak dukál, akik felnőtt­felelősséggel élnek, s nem visz- szaélnek vele. — szendi — Jövőre új alapokra helyezik Minőségjavítás sajátosságokkal Nehéz különválasztani az új gyárat, az R—III-at a ré­giektől, mert nemcsak politi­kailag, gazdaságilag, társa­dalmilag fontos része a Rom­hány i Építési és Kerámia- gyámak, hanem azért is, mert innen olyan termékek kerülnek át a régebbi üze­mekbe, amit ott használnak fel. Az új gyár belépésével viszont olyan sajátosságok is kialakultak, amelyeket csak átmeneti jellegűnek szabad és kell tekinteni, a termékek minőségének javítása, a vég­zett munka eredményeinek díjazása szempontjából. EGYIK HELYEN — MÁSIK HELYEN A minőségjavítás legfőbb sajátossága, hogy a régebbi gyáregységekben, az R—I-ben, és az R—II-ben már megte­remtették a feltételeket ah­hoz, hogy a munkásprémiu­mot, vagy mozgóbért kizá­rólag az előírt minőségi kö­vetelmények teljesítése és a selejt csökkentése érdekében használják fel. Ennek megfelelően mind­két termelő, gazdálkodó egy­ségbe bevezették a statikus minőségszabályozási rend­szert, aminek az a lényege, hogy a különböző technoló­giai folyamatok végén jelent­kezik az időközben bekövet­kezett hiba, azaz a termelési ciklus végén, a visszajelzés megtörténik. Az R—I-ben en­nek bevezetése annak ide­jén Balogh Gyula nevéhez fűződött, aki most az R—III gyáregység vezetője. Ugyan­ezzel a módszerrel irányít­ja a termelést Kiss Sándor, az R—II gyáregység vezetője is. Az előbbi módszer al­kalmazása igen sok szervező munkával és a dolgozók sok­irányú betanításával járt együtt. A gyakorlat azt mu­tatja, hogy mindkét helyen jól bevált a módszer. — Bizonyos esetekben csök­kentett összeget kaphatnak, de előfordul, hogy egyáltalán nem vehetnek fel mozgóbért —, egészíti ki az előbbieket Róka Mihály, a gyár műsza­ki igazgatóhelyettese, majd így folytatja: a jogosság el­bírálásánál rugalmas a gyár vezetősége. Amennyiben a gyáregység vezetője konk­rétan indokolja az esetleges gyengébb eredményt, akkor a kijelölt követelményektől való elmaradás esetén is több, illetve kevesebb pénzhez jut­hatnak a dolgozók. Ameny- nyiben nem teljesítik a fél- tételeket saját hibájukból, akikor az értékelés időszakára eső összeget nem fizetjük ki. Az R—I-ben 404, az R—II- ben 544 ezer forintot vettek fel a fizikai dolgozók az év első kilenc hónapjában. És az új gyárban? Egy­millió 77 ezer forintot. Itt azonban mások a követelmé­nyek. A munkásprémium ki­fizetését az előírt mennyisé­gi terv és termelési érték tel­jesítése esetén vehetik fel. Valamivel kevesebbet, mint az előző két gyáregységnél. Emiatt az itt dolgozók időn­ként neheztelnek, mondván: az R—Ill-ban miért alacso­nyabbak a követelmények? — Az új gyárban jelenleg egy ellentétes helyzetnek va­gyunk a részesei és jó irányú formálói — mondja a mű­szaki igazgatóhelyettes. — A banki kötelezettségek vissza­fizetése az új gyárban tem- pósabb mennyiségi terme­lésre ösztönöz. Ugyanakkor a gyár érdeke pedig a nyereség fokozását követeli meg. Ez utóbbinak viszont együtt kell járnia a jó minőséggel. Saj­nos, a kettőt eddig még nem sikerült egyszerre megvaló­sítani, pedig jogos követel­ményről van szó. A tempó gyorsítására azért került sor, mert az első fél évben a tervezett mennyisé­get nem tudta elérni az R—• III kollektívája. Részben a beruházás egyes részterüle­teinek csúszása miatt, rész­ben pedig a kevesebb létszám és a nagyfokú begyakorlat- lanság következtében. Ráadá­sul ahogy nőtt a termelés nagysága, úgy jöttek elő a fo­lyamatos szervezéssel járó ed­digi rejtett hibák. Nehezítet­te a helyzetet, hogy az ide jelentkezett új dolgozók nem rendelkeznék üzemi gyakor­lattal, most szokják meg a gyári rendet, fegyelmet, an­nak követelményrendszerét. Nehezíti a hatékonyabb ki­bontakozást alacsonyabb is­kolázottságuk is. Például a készáru-válogatásnál tevé­kenykedő 122 főből 41-en adósak az általános iskolai végzettséggel. Ugyanakkor ezeknek a dolgozóknak kell megbirkózniok egy maga­sabb, új technikával és tech­nológiai követelményrend­szerrel. Mivel ez eddig nem mindig sikerült, kárát vallja az első osztályú termékek rész­arányának az előírt követelmé­nyek alatti teljesítése, illet­ve jelenlegi stabilizálódása. A nagyobb nyereség elérése érdekében pedig megnöveke­dett a munkaigényesebb ter­mékek gyártása. Jelenleg meg­haladja a 40 százalékot. Tel­jesítése érdekében túlórákat szerveznek, bevezették a há­rom műszakot. AMIT NEKÜNK KELL TENNI... — A jelenlegi helyzetet át­menetinek tekintjük — veszi vissza a szót Róka Mihály. — A gyáregység vezetése azon dolgozik, hogy jövőre az R—Ill-ban is a végzett mun­ka mennyisége és minősége alapján kapják a munkás­prémiumot, illetve a mozgó­bért a fizikai dolgozók. Eh­hez nekünk kell megterem­teni a műszaki feltételeket Ennek érdekében be kell fe­jeznünk a hátralevő beru­házásokat, át kell szervez­nünk, ki kell javítanunk a tervezésből adódó hiányos­ságokat. Jórészt saját erőből, fokozatosan elvégezzük azo­kat a feladatokat amik nem szerepeltek a beruházásban. Az előbbiek megvalósításá­ban fáradozik a gépészeti gyáregység kollektívája. Ezért az R—I-ben és az R—II-ben csak a legszükségesebb ja­vításokat végezzük el a ter­melés folyamatossága érde­kében. Kénytelenek vagyunk ezt az utat járni. Ez még mindig olcsóbb megoldás, mintha a kulcs gyáregység­ben, az R—Ill-ban esetleg komoly gondok jelentkezné­nek a termelésben. PRÉMIUMKERET A GYÁREGYSÉG VEZETŐINEK A kitűzött mennyiségi és minőségi követelmények, va­lamint a selejt csökkentése érdekében a gyár vezetősége külön prémiumkeretet biz­tosított a gyáregység vezetői­nek, amit saját hatáskörük­ben a szakszervezeti bizal­miak a vélemények egyez­tetése után használnak fel a művezetők jutalmazására. Ilyen címen az R—Ill-ban 150 ezer, az R—I-ben 50 ezer, az R—II-ben pedig 30 ezer forint áll a vezetők rendel­kezésére, a második fél év­ben. — Jövőre, eddigi premizá­lási rendszerünket teljesen új alapokra helyezzük. A lé­giből meghagyjuk azt. ami jó volt. Az óv elején testre szabva, mindenkinek kiad­juk a feltételeket. Olyan kö­vetelményrendszert állítunk össze, amelyek jó végrehaj­tásával mind a vezetők, mind pedig a dolgozók a legtöbbet tehetik a nyereséges gaz­dálkodásért — állítja hatá­rozottan Róka Mihály. Amíg erre sor kerül, addig a jelenlegi okos alkalmazá­sával igyekeznek elősegíteni az ez évre tervezett 54 mil­lió forintnyi nyereség eléré­sét. ■— ven esz — A műhelyben írt árcédula KEREKEN TÍZ FORINT VOLT tavaly a szocialista iparban a százforintnyi le­kötött eszközre jutó nyereség, harminchárom fillérrel keve­sebb, mint 1978-ban. A most januártól érvényes szabályo­zók ennél is radikálisabban csökkentették, csökkentik az eszköz- és bérarányos nyere­séget, azaz rendkívüli mérték­ben megnőtt és megnő a költ­séggazdálkodás “jelentősége. Ráadásul nem átmeneti, ha­nem hosszú távú követel­mény érvényesítésével kell számolniuk a termelőhelyek­nek ezen a területen is. Széles körben tapasztalha­tó ugyanakkor, hogy ennek a feladatnak csak egy-egy rész­letét látják az érintettek. Vagy a gyártás- és gyárt­mánytervezés, a termelésirá­nyítás, vagy a műhelyek dol­gának ítéltetik a költségek csökkentése; vagy az anyag, az energia ellenértéke kerül időszakosan a figyelem su­garába, vagy az élőmunka­szükséglet lehetséges mérsék­lése. Egy-egy munkahely adott viszonyai között a költségek mérséklése megkívánja a súlypontok kijelölését — így ahol például az úgynevezett általános költségek gyors emelkedése a föltűnő, ott ter­mészetes, hogy ennek okai kerüljenek bonckés alá — ám ezzel együtt is igaz, hogy az ésszerű költséggazdálkodás a termelőtevékenység egészét átfogd folyamat. Azaz min­den részelemnek megvan a maga szerepe, rendeltetése, s megvannak a maga tartalé­kai. Tavaly a szocialista ipar­ban az anyagköltség 67,8 szá­zalékát tette ki a termelési költségeknek, ám az átlagon belül nagyok az eltérések. Van, ahol az arány 33—51 százalék (például a bányá­szatban, a műszeriparban), s van ahol 74—80 százalék, így például a vegyiparban, az élelmiszeriparban. A tetemes eltérések, valamint a termék- kibocsátás technológiai jel­lemzői egyaránt arra intenek, hogy veszélyes egyoldalúság lenne minden megkülönböz­tetés nélkül az ipar vala­mennyi területére kimondani: takarítsanak meg a földolgo­zott anyagokból, s így mér­sékeljék a költségeket. Gyak­ran éppen arról van szó, hogy a műhelyben azért pazarló- dik az anyag, mert az előké­szítés valamelyik láncszemé-^ nél „takarékoskodtak”; rossz a technológiai előírás, nem bizonyul eredményesnek a ja­vasolt anyaghelyettesítés, hi­básan tervezett a szerszám. Sok példát lehetne sorolni arra, amikor rossz helyre szól a címzés: ésszerűbben, taka­rékosabban, olcsóbban, ki­sebb ráfordításokkal. A ter­melés végpontján, a műhely­ben sok mindenen már egész egyszerűen nem lehet változ­tatni! S bár igaz, hogy a ter­mék árcéduláját, akár kép­letes, akár tényleges ez az árcédula, a műhelyben ír­ják, ám a plajbászt koránt­sem csak a műhelybeliek fog­ják. Figyelmet érdemel sok más mellett a fel nem osztott költségek évek óta tartó fo­lyamatos, a termelésnöveke­désnél, a vállalati nyereség­nél jóval gyorsabb ütemű emelkedése. Utalhatunk az állásidők és a túlórák ismét­lődő váltakozására, bár ta­valy és Idén némileg csök­kent a korábbi, nagy mérté­kű túlóráztatás. Vagy hivat­kozhatunk a gépkihasználás­ra, ami szintén függvénye a termelés előkészítő mozzana­tainak. Veszélyesen leszűkül a lá­tóhatár azon a termelőhelyen, ahol a költséggazdálkodást, pusztán azért, mert a mű­helyből kerül ki a termék, a műhely nyakába varrják, s csupán a műhely feladatának tartják. Jogos ez akkor, ha a korábbi termelési, előkészíté­si szakaszokban minden úgy történt, ahogyan azt az ész­szerű költséggazdálkodás, az árcédula reálissá tétele meg­kívánja. Jogos minden elszá­moltatás a műhelyben akkor, amikor a kellő feltételek nem hiányoztak a folyamatos, szer­vezett munkához, ám csal-: látszatteendő az, ha mindenki szorgalmazza a józanabb rá­fordítási arányok kialakítását szóban, tettekben viszont ma­gára marad a műhely, s vagy boldogul, vagy nem. AZ ORSZÁGGYŰLÉS LEG­UTÓBBI ülésszakán, a kor­mány öt esztendőre szóló munkaprogramjának vitájá­ban Kádár János kézenfekvő igazságot fogalmazott meg, amikor azt mondotta: „Az önköltséget az ipar vállala­toknak nem egyszerűen ki­számítaniuk, hanem — ahol lehet — csökkenteniük kell”. A műhelyben írt árcédulák némelyike éppen azt bizo­nyítja, hogy még sokat -kell tenni e valóban kézenfekvő igazság gyakorlatban való ér-; vényesítéséért, bi. a ] NÓGRÁD - 1980, november 4., kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom