Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-01 / 257. szám

* fl» A minőség ideje „Termelj többet — jobban élsz” — így hangzott a néhány évtizeddel ezelőtti jel­mondat. Félő azonban, hogy nemcsak a szlo­gen avult el azóta, hanem a hozzátapadó Bzemlélet is. Legalábbis akkor, ha a világ­piac mércéjén mérjük termékeinket. Éven­te 3—4 millió magyar utazik külföldre, akik nem csukják be a szemüket a fejlett ipari országok nagyvárosaiban, ha kirakatok elé érnek. Igaz, a jobb és korszerűbb áruknak az ára is magasabb, de többet tudnak a régi­eknél, műszaki paramétereik megbízhatób­bak. Ma még sok vállalat monopolhelyzetben van, tehát hiába keresünk például másik lá­bast, vagy hűtőgépet, azon ugyanaz a márka áll, hiszen profilgazda nincs másik. Igaz, mondhatja bárki, de vannak azért területek, ahol már többen versenyezhetnek (bútor, televízió), mégis sok baj van a minőséggel, s még ez a verseny scan az igazi. Optimizmusra csak akkor lehetne ok, ha az áruellátás már olyan színvonalon állna, hogy a rossz vagy a gyengébb minőségű ter­mékekre rá sem néznénk. De amíg örülhe­tünk annak is, ha megkapjuk a régóta várt szekrénysort, vagy kiegészítő bútort, netán a padlőszőnyeghez illő gyerekágyat, addig igazán nem lehet számítani arra, hogy válo­gatni fogunk. így van ez a legkorszerűbb mű­szaki cikkekkel (Colorion, Videocolor, három- csillagos hűtőszekrény), a divatos játékokkal, és még tovább sorolhatnánk a példákat. Ha valaki hozzájut ilyen készülékhez, annyira megörül neki, hogy minőségi kifogásait gyak­ran inkább elhallgatja, „majd kijavítja a szerviz” — felkiáltással. Egészen más a helyzet, ha termékeink kül­földre kerülnek, és baj van a minőséggel. Hogy érzékeltessük a dolgot; exportunk ér­téke egy évben megközelíti a 300 milliárd forintot, így ha csak az áruk egy százalé­kára érkezik minőségi reklamáció, már ak­kor is 3 milliárd forintos tételről van szó. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a veszteség ennél is több, amit sok vállalat egyszerűen kénytelen „leírni”. Miből ered a hiba? Vagy nem tökéletes a termék, vagy baj van a csomagolással, ese­tenként a szállítással. A jogos kifogásokat a legtöbb helyen a termelésre lehet visszave­zetni, legalábbis ezt állapítják meg a vizs­gálatok, jelentések, hiszen innen ered a hibák nyolcvanöt százaléka. A dolog hátte­rében pedig az áll, hogy a vállalatok inkább „engedékenyen” kezelik a minőségi előírá­sokat, mintsem veszélyeztessék a szállítási határidőket. Ebből aztán az következik, hogy a magyar termékek árszínvonala sok esetben még a közepes kategóriába sem kerül. Ha vi­szont nagyobb gondot fordítanának a minő­ségre, többet kérhetnénk termékeinkért, amelyekben nincs kevesebb anyag vagy ke­vesebb munka, mint a konkurrens cikkekben. Legfeljebb „lazább” a munka. Sok esetben aztán nehezen megszerzett hírnevünket is elveszítjük, ami persze együtt jár azzal, hogy az eladási árak is lejjebb csúsznak. A minőségellenőrzés ma már a termelési folyamatnak szerves része. Érzékeny műsze­rek vannak, amelyek kimutatják a hibákat. Mi az oka annak, hogy ennek ellenére még mindig kevés javulás észlelhető a minő­ségben? A magyarázat a hibás szemléletben keresendő, a piac — legyen az hazai vagy külföldi — lebecsülésében s abban, hogy az eredmények értékelésénél még ma is a meny- nyiségi mutatók játsszák a főszerepet. Pedig nemcsak a közgazdászok és a gazdasági szak­emberek tudják és érzik, hogy ezen változ­tatni kell, hanem mindenki, aki egy személy­ben termelő és vevő. Mert a rossz minőséget végső soron úgyis a vevőkkel fizettetik meg. e. p. Vállalati jövedelmek £z elmúlt években gyakran fagy ítéltük: az államháztar­tás és a vállalatok osztozko­dásából az utóbbiak járnak jól, s miközben az állam vál­lalatai gazdagok, a költségve­tés szegény. Az idei év eddig eltelt hónapjainak tapasztala­tai alapján bátran kijelenthet­jük, hogy változott a helyzet. Az új szabályozók, a verseny­árrendszer átcsoportosította a vállalati jövedelmeket, — a költségvetés javára. Egyes vélemények szerint olyannyi­ra, hogy most már nemcsak az államháztartás szegére, ha "’em a vállalatok is azok. Igaz-e ez ilyen általánosság­ban, van-e alapja az effajta megállapításnak? Legutóbb a Parlamentben Is fölvázolták a gazdasági helyzetképet, az esztendő első nyolc hónapjának tapasztala­tait. Témánk szempontjából is fontos az a megállapítás, hogy a népgazdaság alapvető­en a terv követelményeinek megfelelően fejlődött, javult az egyensúly. Az alapvető folyamatok a kívánt irányban mozdultak el, bár még kezde­tén vagyunk annak az útnak, amelyet választottunk. Az ál­talános megfogalmazás mö­gött érdemes megvizsgálni a változásokat: pontosabban, hogy miként is alakult a vál­lalatok jövedelme.* A Pénz­ügyminisztérium adatai azt mutatják, hogy a korábbi évekhez képest nagyobb a jö­vedelmek szóródása. Akik nemrég még „jók” voltak, ma akár „rosszak” is lehet­nek és fordítva, bár a való­ban hatékony területeket épp az jellemzi, hogy az új kö­rülmények között is megtart­ják a kedvező helyüket Igen nagyok az eltérések egy-egy szakágazaton belül. Kezdjük érzékelni, hogy az­zal az objektív mércével, amellyel a gazdaság mérhet, kik „jók”, kik járulnak hoz­zá a gazdaság fejlődéséhez, és kik „rosszak”, kik hátrál­tatják a gazdasági fejlődést. A villamosgép- és -készülék- gyártás például sok hellyel hátrább került a szakágaza­tok jövedelmezőségi sorrend­jében, de az elmúlt évi hely­zetéhez képest lényegesen hátrább van a közlekedési- eszköz-gyártás, a híradás- és vákuumtechnika, a gyapjú- és a cipőipar is. Az eddigiek­ben is jövedelmező területek közül a háztartási- és kozme­tikai vegyipar, a textiruháza- ti ipar megőrizte helyét, sőt pozícióját is javította. Lénye­gesen jobb helyzetbe az alu­mínium-kohászat, a fűrész és lemezipar, vagy a városigáz­gyártás került. A vállalati nyereségek szó­ródása különösen a fejleszté­si alap feszültségeiben mutat­kozik meg. Egy korábbi ál­lami fejlesztési banki fel­mérés szerint „az 1980. évi fejlesztési alapot terhelő kö­telezettség az 1979. évi amor­tizációból és nyereségből kép­zett fejlesztési alap 100 szá­zalékát 15 vállalatnál. 75 szá­zalékát pedig 17 vállalatnál haladja meg. Az első csoport­ban 6, a másodikban 4 olyan vállalat van, amelyet 1978- ban a gazdaságtalan vállala­tok kategóriájába soroltunk, de többnyire mindegyik gép­ipari, illetve textilipari válla­lat”­összességében a vállalati nyereségek az állami költség- vetésben a tervezett körül alakulhatnak. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy a korábbi éveknél jóval na­gyobb lesz a vállalati nyere­ségek szóródása, s az év egé­szét tekintve a megszokott­nál több lehet a fejlesztési alaphiányos, esetleg veszte­séges vállalat. Mivel ez a változás a valós helyzetet tükrözi — nem lesz általános adósságrendezés. Ezért fel kell készülni a veszteség okozta problémák elkerülésé­re, illetve rövid idő alatti át­hidalására. A tények azt mutatják, hogy az a bizonyos kívánt elmozdulás valóban megkez­dődött — ám tény az is, hogy jó néhány vállalat, — ha szi­gorúbb követelményrend­szerrel találja magát szem­be — ennek kevésbé tud megfelelni. Ez sok helyütt je­lentősen mérsékli jövedelme­iket. A népgazdasági helyzet­kép ugyanakkor azt is elárul­ja, hogy a szabályozórendszer változása jótékonyan hatot­tak a belső és a külső egyen­súlyi helyzetre. Az államház­tartás pozícióinak ilyen javu­lása pedig végső soron a vál­lalatok számára szintén ked­vező —, még ha a jövedelem, a nyereségcsökkenés nem kis gondok forrása is. M. I. Ünnepség. A méltató beszéd után következnek az izgalmas percek. Jutalomosztás. Az elnöklő vagy az erre kü­lön felkért személy név szerint szólítja az asztalhoz a jutalmazottakat. Szívélyes mo­soly, baráti kézfogás, gazdát cserél a boríték. Odalenn a széksorokban súgnak-búgnak. Egyetértést kifejező bólogatás, értetlenke­dő homlokráncolás avagy ép­pen méltatlankodást jelző, fel­vont szemöldökök. Valaki oda­hajol a szomszédjához: — Csak tudnám, ezt a do­hányt, hogyan osztották el! Mire a másik: — Én is szerettem volna ott lenni! X Kukkantsunk hát be egyik salgótarjáni gyárunk szakszer­vezeti irodájába, ahol főbizal­miak, illetve helyetteseik a szakszervezeti aktivisták ju­talmazása felől döntenek. Oda- kinn tábla lóg az ajtón: szb- ülés! Odabenn először a szak- szervezeti titkár mondja el a javaslatot. — Nézzük a munkaügyi döntőbizottságot! Az elnök új, nem akadt még munkája, ré­szére nem javaslok jutalmat. A tagoknak (név szerint fel­sorolja) 3—400 forintot. Véle­mény? Ám előkészítők A nagybáto- nyl harisnya­gyár Madách Imre nevét vi­selő arany­koszorús szo­cialista bri­gádjának tagjai végzik a dur­vaáru előké­szítését. Ezek az áruk a gyár Lucfalván lé­tesített üze­mébe kerül­nék, ahol a termékeket mi­nősitik, illet­ve csomagol­ják. A képen Vasicsek La- josné, a kol­lektíva vezető­je, Kiss Jó- zsefné és Ispán Istvánné a szállításra ke­rülő árut ké­szíti elő. — B L — önként vállalt nigrádiság Kandidátus — hegymenetben gyök? Azt, hogy önként vál­laltam a nógrádiságot hosz- szú esztendőkkel ezelőtt? Vagy azt, hogy tökéletesen beleszerettem ebbe a kör­nyékbe, ami — maradjunk a szakmámnál — geológiailag annyi érdekeset tartogat még most is a kutató számára, hogy bőven kiélheti magát benne az ember? — Igen. Ezekről beszéljen. — Nos . . . Zólyombrézó- ban születtem, alapfokon ki­iskoláztam magam, s hogy vitt a tudásszomj, végigcsi­náltam aztán Pesten az Eöt­vös Tudományegyetemet is. Olyan sikerrel, hogy bent- marasztottak tanársegédnek, így kerültem meglehetősen szoros baráti kapcsolatba Vi­tális Sándor professzorral, akinek elévülhetetlen érdemei voltak, s vannak, a magyar szénbányák államosításában, ö kérdezte meg tőlem 1946- ban: lenne-e kedvem, mint geológusnak, vidékre menni ? Persze, volt, így kerültem a talán akkor még Nógrádi Szénbányászati Tröszt nevet viselt vállalathoz. Harminc­hat tárna és akna működésé­vel, meg a környező területek­kel kellett elsődlegesen meg­ismerkednem. — KÖNNYEN MENT? Gondolok arra, hogy a szlová­kiai rész is hasonlít Nógrád- hoz . . . — Két, vagy még több év­be is beletelt, míg úgy, ahogy tisztába jöttem az itteni vi­szonyokkal, s munkatársaim­mal nekifoghattunk a kuta­tásoknak is. — Sokat jött, ment? — Meglehetősen. Nem volt ritka a napi húsz-huszonöt kilométeres gyaloglás sem, ami —, mert a terep, a moz­gás, a természet iránti kíván­csiság az én életem —, pusz­ta gyönyörűségnek tűnt. Hi­szen állítom, e sok év alatt, amelyet a megyében töltöttem, mindenféle fellengzősség nél­kül elmondhatom: jobban is­merem Nógrádot, mint a bennszülöttek. Mátracser- és Nyírmed-pusztától Ipolytar- nócig, a Mátra hozzánk tarto­zó részéig tudom már vala­mennyi tájegység jellegzetes­ségét, ismerősként csengenek fülemben völgyek, dűlők, hegyhátak nevei . . . Tudja, például, hol van a Szarufa­völgy? — Nem. — Most itt volnánk. A hajdani főtáró felett, ahol látja, nagy sebességgel ömlik ki, s megy Szlovákia felé egy percenkénti háromszáz liter vizet adó forrás patakja. Ezt saját kíváncsiságomból vizs­gáltattam meg, s kiderült: je­lentős mennyiségű vaskarbo­nátot, mészoldatot, és kénhid­rogént tartalmaz. Mindez olyan koncentrációban van benne, hogy egy leveles fa­ágat másfél-két órán át bele- tartva gipszszoborszerűen ve­hetünk ki. Látványnak is cso­dálatos a természet egy ilyen remekműve. — Élvezi az ilyen kuriózu­mokat ? — Nem! Akkor örülök iga­zán, amikor a hivatásomnak; a szénbányászat jelenének, jö­vőjének fedezek fel valamit. Ámbár sajnálom is, hogy a mai geológusoknak egyre kevésbé adatik meg az, ami még nekünk lételemünk volt: a sok gyalogolás. Elhiszi, sokkal könnyebb, bér testileg fáradságosabb az eredmények „felmutatása” ily módon . . . A mostaniak meg . . . Elné­zem szegényeket az irodájuk­ban: szinte betemetik őket a papírhegyek, s munkaidejük jelentékeny hányadát töltik ki­mutatások, jelentések, beszá­molók, tervek, tervezetek megírásával . . . Bartkó Lajosnak nagy ér­demei vannak a nógrádi szénbányászat fejlesztésében. Valaha, hajdanán Vadász Ele­mér professzor biztatására ír­ta meg kandidátusit disszertá­cióját Nógrád bamakőszén- vagyonáról, amelynek akkori megállapításai mostanság is helytállók. Sőt, az ősz hajú kandidátus hetvenéves korá­ban is számtalan bányanyitá­si lehetőséget ajánl, amelyek­ből a közeljövőben egy-két fontos meg is valósul, j — Pesti lakos, de mini elébb mondta, tiszta nógrádi­nak vallja magát. — ÍGY IGAZ. S vélem, et­től a tájtól csak valami na­gyon különleges dolog választ­hat el . . . Elhallgat, nézi az alattunk elterülő vidék ködösödő ké­pét. A fák barna leveleiről könnycseppként gördülnek alá az esőcseppek ; . . Karácsony György Á lengyel hajógyártás LASSAN PERMETEZ alá a csípős, őszi eső, s hiába húzzuk fel gallérjainkat: a nedves cseppek csiklandós­kellemetlenül csorognak be ingünk alá. Lábunk alatt pu­hán hajlik a hatalmas bükk- erdő vörös levélszőnyege, amin sétálni kellemes, de gya­logolni rajta órák hosszat . . . — A fáradtság érzéketlen­né tesz a természet szépsége iránt — mondom partnerem­nek, aki csak legyint: — Eh! Az kishitűség. Or­vossága van annak, hogy az ember kimerültén is rá tud­jon csodálkozni egy-egy ha­talmasra nőtt fára, tudja él­vezni a gyorsan leszaladó he­gyipatak hullámainak csobo­gását, s ejtse újra, meg újra ámulatba az a rettenetes gyö­nyörűség, amit a hegyek, fák, bokrok, kövek, növények ad­nak. Meg kell állni olyankor egy percre, vagy rövidebb időre, s ha a szem látósuga­rában megjelenik az első szép, az már maga a felüdü­lés a muszájmenetelés-felej- tés. Én így vagyok vele. Kidőlt fatörzsnek vetjük a hátunk, de mielőtt szusszan­nánk kétpercnyit, a Nagy öreg már feláll. Öklömnyi szikladarabot vizsgálgat ke­zei között, hunyorítva, meg­megforgatva, s midőn ezzel végzett, rákoppint kalapácsá­val. Szivárványszínben tündö­kölnek tenyerén a körömnyi rögök. — Szép — mondja, s rög­vest magyarázza, mely ásvá­nyok találhatók benne, s hoz­závetőleg meg is állapítja ke­letkezésének idejét. Százezer, meg millió évekről beszél, el­képzelhetetlen nagyságú idő- intervallumok emlegetésével ejt bámulatba, valaha tanult földtörténeti korok nevét idéz­ve fel emlékezetemben. Mint zsonglőr játszik a hajdanvolt nagy történések jellegzetes­ségeivel, s nyomozóként val­latja, bírja szólásra a hegy- hasadékból letört vulkanikus kőzetet. — Andezit — mondja — Abesszin eredetű az elneve­zés. Jelentése: fekete kő. — Csak nem tanult benn­szülött nyelveket? — De igen! Egyszer, hajda­nán úgy volt, expedícióval megyek Afrika néhány vidé­kére. De aztán közbejöttek események, s nem lett belőle semmi. — Helyette járja Magyar­országot. — Inkább csak Nógrádot. Ez lesz már életem végéig az én vadászmezőm. De nem bá­nom. Amennyi élmény hoz­záfűz már a maguk tájaihoz, két életre is elegendő lenne. Bartkó Lajossal, a geológiai tudományok kandidátusával járjuk a Salgó környéki he­gyeket. Öt a kőzetek érdek­lik, engem az élete. — Mit mondjak magának, ami érdekes lenne? Azt, hogy hetvenéves öregember va­Az utóbbi 12 évet a szak­emberek úgy jellemzik, mint a nyugati hajógyártás legna­gyobb háború utáni válságá­nak időszakát. A londoni Lloyd’s Register Shipping tár­saság adatai szerint új hajók­ra tavaly 20 százalékkal keve­sebb megrendelés érkezett, mint 1978-ban. Ugyanakkor a lengyel hajó­gyártás évek óta nem pa­naszkodhat a megrendelések­re. Egyre újabb megrendelések érkeznek és valamennyi hajó­gyárnak van mit csinálnia. A Lloyd’s Register Shipping ada­tai szerint Lengyelország ta­valy a gyártott hajók tonna­tartalmát tekintve (1,7 millió topna), a harmadik helyet foglalta el a világlistán Japán (9,3 millió tonna) és Brazília (2,5 millió tonna) mögött Jutalaanaszfés — Olvasd csak fel még egy­szer, légy szíves! A titkár újra felolvassa, ki­nek mennyit gondolt — Na, ez az! — mondja a főbizalmi. — O. miért kap? Most került csak oda! — Ez igaz, de régi bizalmi is. Ezen a címen. — Az más — egyezik bele a főbizalmi. — Akkor lépjünk tovább — folytatja az szb-titkár, — a következő főbizalmi felé fordul: — A te csoportod évek óta a legnehezebb, gyakori a sértődés, a harag, összesen 2100 forintot oszthattok szét de nagyon figyeljetek oda! Ne legyen utólag apelláta! — Sanyi bácsira gondolta­tok? — veti közbe valaki. — Hogyne! — válaszol a titkár. — Évek óta vállalja a beteglátogató tisztét, nyugdí­jasként is csinálja Nyugdíjas aktívaként jutalmazhatjuk. Nem felejtettük el. Átlag 300 forint jut egy-egy szakszervezeti aktivistára. De nem az átlagot kell borítékol­ni. A titkár többször hangsú­lyozza: — Érdem szerint differenci­áljatok! Az átlagon alul ne kapjon senki, hisz az nagyon kevés lenne. Ügy osztjátok el, ahogy jónak látjátok, de be­széljétek meg! Ha úgy érzi- tek, hogy valaki többet érde­melne, mint amennyire futja, szóljatok. Más lehetőséggel is megpróbálkozhatunk. — Az „A” üzemrész nem szerepel. Oda nem adtok pénzt? — jelentkezik egy fiatalem­ber. — Nálatok hárman jöhet­nek szóba. Az egyiket nem javaslom, a másik hosszabb ideje külföldön van, a harma­dik viszont valóban megér­demli. 300-zal emelkedik te­hát a kereted. Ami az első személyt illeti, meg kell fon­tolni a leváltását Semmit nem csinált még. Nem is igen akar. Már beszéltem vele, ő maga is elismeri. Vitassátok meg! Ezzel nagyjából a végére ér­tünk Van még észrevétel? _— Nekem igen — szól egy főbizalmi. — Az elején olvas­tad T-nét. Neki magasabb ösz- szeget javaslok. Sokat dolgozik. — Valóban — bólint az szb- titkár. — De vedd figyelem­be, hogy év közben külföldi jutalomüdülést kapott. Ezért nem vettük figyelembe most megkülönböztetett összeggel. — Rendben van, jogos — egyezik bele a fölszólaló. Több meglátás nem lévén, a jutalomosztásról szóló napi- lendnek vége van. Az össze­gek végleges meghatározása a főbizalmiak dolga. — Köszönöm mindenkinek, végeztünk — mondja a titkár. — Arra kérlek benneteket, hogy az összegeket jövő hét szerdájáig adjátok le, hogy le­gyen idő az intézkedésre. X Ez történt hát a zárt ajtó mögött. Nem titok, nincs ben­ne semmi misztikum. Ami a jutalomosztás további sorsát illeti, abban még úgy sem, hi­szen az előbbitől nagyobb nyilvánosság előtt döntenek benne. Több szem többet lát alapon, hogy mindenki fárad­sága és eredményessége sze­rint kapja jutalmát. — szénái — , NÓGRÁD = 1980. november 1., szombat^ ___ $ 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom