Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-11 / 213. szám

Filmjegyzet A magyar tudomány arcképcsarnokából A katona és az elefánt A szovjetunióbeli köztár­sasági filmstúdiók az utóbbi években mind jelentősebb részt képviselnek az ország filmgyártásában, s ez nemcsak a filmek növekvő számában, hanem a színvonalemelkedés­ben is megnyilvánul. A leg­értékesebb alkotásuk magu­kon viselik az adott nemzet lendületét, szokásait, hagyo­mányait. A magyar mozikban Is gyakran találkozhatunk egy-egy festői türkmén vagy kirgiz, ízes humorú grúz vagy örmény filmmel. Legutóbb Dmitrij Keszajancnak A ka­tona és az elefánt című víg- játékát láthattuk. Vígjátékról van tehát szó, bár a téma első pillantásra nem egyeztethető össze ez­zel a műfajjal. 1945. tavaszán vagyunk ugyanis, s a Berlin felé előrenyomuló szovjet csapatok tűzharcát látjuk a németek ellen. Fiatal katonák esnek el a golyózáporban, ké­zigránát robban, falak dől­nek le; s mire leül a por és minden elcsendesedik, a ro­mok között szokatlan látvány tárul a szemünk elé. Egy kis- elefánt álldogál ott jámbo­ran, védtelenül, teljes élet­nagyságban. Ezzel fel is ol­dódik az előbbi csatajelenet nyomasztó hangulata, mert a váratlan jövevény más irányba tereli a cselekmény szálait. Nem is Berlin felé folytatjuk utunkat, hanem vissza a hátországba, Jere­vánba. Az utazás hőse — per­sze az elefánton kívül — Armenak Gáspárján, az öreg katona, akinek parancsnoka utasítása szerint a jereváni állatkertbe kell vinnie a har­cokban elkeveredett elefán­tot. Az örmény nem szívesen vállalja ezt a katonához mél­tatlan feladatot, de nincs mit tennie, indulnia kell. Így az­tán kezdetét veszi a sok mu­latságos helyzettel, cívódás- sal járó hosszú utazás. A katona cseppet sem ta­lálja mulatságosnak a falánk ormányos társaságát, de dör- mögése, bosszankodása, „ör­ményes” gondolkodása sok­szor bennünket megnevettet. De hisz elég csak ránézni a főszerepet játszó Frunze Mkrtcsjanra: mély sötét sze­mével, előreugró hatalmas or­rával tipikus vígjátéki alkat. Az egyébként Moszkvában élő örmény Mkrtcsjant Da- nyellja Mimlno című film­jében láthattuk tavaly, mely­ben főként az ő személyére épült a film humora. Mktrcsjan történelmi témák­tól a mai környezetben ját­szódó filmekig mindenféle szerepet jól alakít (jövőre hűtlen férjként láthatjuk majd egy új szovjet film­ben) s ahol megjelenik: csú­nyasága, ormótlansága a hu-' mór forrása. A katona nem egyszerűen parancsot teljesít. Kezdeti fé­lelme és tartózkodása az ele­fánt iránt lassan szánalom­má válik. Beszél hozzá, kor­holja, mintha ember lenne. Gondját viseli, a legnehezebb körülmények között is élel­met szerez neki, s még azt is kénytelen megbocsátani, hogy az állat felfalta a sap­káját. Mire Jerevánba ér­nek, és ezzel teljesíti felada­tát a katona, bajtársai is eljutnak Berlinbe, — vége a háborúnak. Ekkor érti csak meg Gáspárján, hogy az ele­fánttal tett viszontagságos út­ja milyen fontos volt: a so­kat szenvedett és nélkülözött embereknek — és gyerekek­nek — végre lehet mór a szó­rakozásra is gondolniuk. Keszajanc műve beillik a ma készülő szovjet háborús filmek sorába, melyek néma harcokat mutatják, hanem a hátország helytállását, azt, hogy az otthonmaradottak, hogyan várják haza fiaikat. A frontvonal zajától eltávo­lodó katona a kis falvakon keresztülhaladva megérti, hogy mennyi ember akaratá­ból tevődik össze a béke. — ko — Mai teátristák Színház a tanyán Két évszázada szoktatnak bennünket a kőszínházhoz: fe­dett nézőtéren, mesterséges fényben örvendünk Thália és Melphoméne felkent papjai­nak — színészek játékának. Előfordul ugyan, hogy sza­badtérre invitál egy-egy be­mutató meghívója, de már ott is komfortosak a helyek: nem is emlékeztetnek azokra az időkre, amikor még nem volt athághatatlan árok a színpad es a nézőtér között. REGI KOMÉDIÁK — IFJÚ SZEREPLŐK Nemrég a vándorszínhá­zak országos találkozójának adott otthont Tata város és környéke. Egy műfaj legjobb­jai találkoztak ott: akik nyár­időben — a színházi évad holt szezonjában — a műve­lődési otthonok támogatásá­val alkalmi társulatot verbu­válva járják a kisebb telepü­léseket, hogy régvolt históri­ákat felelevenítve vidítsák fel a publikumot. Ez alkalommal a kecskeméti Tanyaszínház Moliére Dandin Györgyről, a megcsúfolt férjől szóló komé­diájával mutatkozott be; a Komárom megyei Vándorszín- báz Szamártestamentum cím­mel hat francia bohózatot ál­lított színpadra, a budapesti Nyílt Szín Duda Gyurit ját­szotta; a szegedi Kisopera. A jó útra tért részeges, avagy az ördögi házasság című ze­nés játékkal örvendeztette meg a ráérőket. Két előadás közti délelőttü- kön arról váltottak szavakat egymással a vándorszínészek, hogyan lehetne szélesebb körben ismertté tenni vállal­kozásukat. A kecskeméti, sze­gedi, győri, debreceni hivató- Mb teátristák nagy felelősség­ről tettek bizonyságot, hogy elsősorban azoknak játssza­nak, — s játszanának még többet is —, a tanyás telepü­lések, kisközségek lakóira gondoltak, — akikhez szín­ház még nem jutott el. NÉZŐSEREG — IIOKKEDL1N Augusztus elején, harminc­fokos melegben, kora délután színházat játszani olyan te­lepülésen, amelynek lakói zömmel mezőgazdasági mun­kások ; képtelen vállalkozás­nak tűnt. Érezvén a gondot a komáromiak — élükön Dinnyés József, egykori pol- beaténekesből lett dalszer­zővel. — végigjárták Almás­pusztát. Száz ház. háromszáz lakos ez a kistelepülés. S ómig zenében-táncban magu­kat hirdetve keresztülhan- goskodták a községet, a dí­szítők már takaros kis szín­padot ácsoltak a buszmegál­ló szomszédságában. Az elő­adás kezdetére már legalább százan ücsörögtek a maguk­hozta hokkedlin, hogy megte­kintsék azok játékát, akik olyan kedvesen bolygatták meg a falu nyugalmát. Tardcsbánya tekintélye­sebb nagyságú település. Ide a Nyílt Szín jött vendégség­be, hogy eljátssza Moliére ko­médiáját. NYlLTSZlNt TAPS Eleinte kicsit gyanakodva figyelték a helybeliek a tüs- ténkedőket, akik az új presz- szó tőszomszédságában emel­vényt fabrikáltak Az elő­adás kezdete előtt is meg­oszlott az egybegyűltek véle­ménye, merre vegyék útjukat. Betérjenek-e a friss sörrel kecsegtető italmárésbe, vagy szomjasan végigállják a fia­tal színészek játékát? Leg­főképpen az ő javukra íran­dó még, hogy azok is visz- szaszóllingóznak a deszkák elé, akik az előbbit válasz­tották. Nem volt bántó, hogy korsóval a kézben állták vé­gig az előadást, s letették ke­zükből az üveget, ha úgy érezték, tapsolniuk kell.. Sáfrán István Bemutatjuk Benedek Pál akadémikust Ami azt Illeti, kevés olyan akadémikusról tudunk, aki eredetileg újságíró szeretett volna lenni... Márpedig Be­nedek Pál esetében ez tör­tént 1921-ben, Budapesten született, édesapja kiskeres­kedő volt. Mikor fia bejelen­tette pályaválasztási szándé­kát, a szülői ellenvélemény így hangzott: „Előbb legyen valami tisztességes szakma a kezedben, fiam!” De mi le­gyen az? Akkoriban a kémia „konjunkturális tudomány­nak” számított népszerű volt Talán ezért választotta az if­jú a vegyészmérnöki szakmát. 1945-ben kapta meg mérnöki diplomáját a József nádor Műegyetemen. Tulajdonkép­pen voltak kutatói ambíciói, de egy véletlen mégis erre a pályára vitte: Varga József, a híres kémikusprofesszor a Budapest felszabadításáért ví­vott harcok során assziszten­cia nélkül maradt, ki meg­halt, ki elmenekült munka­társai közül, és új embereket keresett kutatómunkája foly­tatásához. Sok választása nem volt, de kéznél volt Benedek Pál, aki 1945. május 1-ével kapta meg tanársegédi kine­vezését. „Első tudományos megbí­zatásom az volt —, meséli a humorérzékben nem szűköl­ködő professzor —, hogy ab­lakozzak be egy szobát. A kutatást az üveg felkutatása jelentette, a mérnöki munkát a méretre vágás és keretbe helyezés... Dehát valahol vé­gül is el kellett kezdeni a szakmát’,’. 1950-ig dolgozott a budapes­ti műegyetemen, közben egy évre Párizsba küldte Varga, hogy tanulmányozza a kémia legújabb eredményeit, ame­lyektől a háborús években el volt zárva Magyarország. 1950-ben féléves pártisko­lára került, utána az volt a kérdés: a Szabad Nép szer­kesztőségébe kerül újságíró­nak, vagy az akkor egyesz- tendős veszprémi vegyipari egyetemen dolgozik tovább? Veszprémbe került és létre­hozta az új egyetem fizikai— kémiai tanszékét, amelyet tanszékvezető docensként irá­nyított. 15 évet töltött Veszp­rémben, 1957-től egyetemi ta­nárként. Kandidátusi címét az ötvenes évek végén sze­rezte, a hazai petrolkémiai ipar kezdetén, a folytonos üzemű gázkromatográfiáról írta értekezését. 1900-ban már a kémiai tudományok dokto­ra a vegyipari műveletek „szabadsági fokáról” írtx disz- szertációjával. A hatvanas évek elején barátjával és kol­légájával, László Antallal könyvet írtak a „Vegyészmér­nöki tudomány alapjai” cim- fhel. Ezt a magyaron kívül orosz, német és francia nyel­ven is kiadták. A Magyar Tudományos Aka­démia 1973-ban választotta levelező tagjává, székfoglaló­jának címe ez volt: A mes­terséges intelligencia haszná­lata a kémiai tudományok­ban. Ez már azt is jelzi, hogy időközben ismét témát vál­tott: a hatvanas évek közepé­től sokat foglalkozott számí­tástechnikával is. 1964-ben került el Veszprémből, egy­szerre két helyre: az iparba, ahol egy olyan mérnöki iro­dát vezetett, ahol már 1968­tól kezdve foglalkoztak a szá­mítástechnika vegyipari gya­korlatával és az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemre, ahol 1973-ban sikerült lét­rehoznia a kémiai kiberne­tikai laboratóriumot, s ahol lehetőség nyílott önálló elmé­leti kutatómunkára. Kémiai kibernetika? Mi az tulajdonképpen? A kiberne­tika általános irányításel­méletet jelent, melyben a számítógépeknek is szerepük van. A kémiai kibernetikai laboratórium alapításakor az volt a cél: hogyan lehet a számítástechnikát a kémiá­ba, a vegyészmérnöki tudo­mányba és gyakorlatba be­vezetni? Ma más Benedek professzor intenciója: olyan. kémiai reakciórendszerek- kel foglalkozik, ahol az irá­nyítás információit nem hid­raulikus, vagy elektromos impulzusok közvetítik, ha­nem maga valamelyik részt­vevő kémiai reakciókompo­nens az információhordozó. Benedek Pál professzor munkásságát a Munka Ér­demrenddel és kétszer aka­démiai díjjal ismerték el, az elsőt a már említett könyvé­ért, a másodikat azért a munkatársakkal írt könyvért, amelyben arról van szó, hogy lehet vegyipari üzemek mű­ködését számítástechnikai eszközökkel szimulálni. Eh­hez kapcsolódik jelenlegi ku­tatási területe: állami meg­bízás alapján azt vizsgálja munkatársaival, hogyan le­het a vegyészmérnöki terve­zést számítógépekkel segíte­ni ? Olyan programrendszert kívánnak kidolgozni, amely oktatási célokra is használha­tó. Így a vegyészképzés egy sor ismerete az elvontból szá­mokban is kifejezhetővé, meg- foghatóvá válik. A vegyész- képzés ismeretanyagának új­ragondolása lehetővé teszi, hogy egy sor felesleges rész­ismeret kiszűrésével egymás­ra építsék az elsajátítandó tudnivalókat! A professzor azt feltételezi, hogy a számító- gépes oktatás igénybevételé­vel a hallgatók közelebb tud­nak kerülni a szakmához. Benedek professzort egyéb­ként mindkét gyermeke kö­vette pályáján: 28 éves fia biokémikus, 26 éves lánya pedig biológus-mérnök, ál­lattenyésztésben dolgozik.’ „Könnyű nekik, mondja, hi­szen már 5—6 éves korukban egyetemre jártak, pontosab­ban szólva becsámborogtak egyetemi dolgozószobámba. És veszprémi otthonunkban mindig volt valaki, kollégá­im, vagy tanítványaim közül, zajlottak szakmai beszélgeté­sek és viták. Természetes volt számukra, hogy a világ ké­miából és kémikusokból áll.’* Ha szabad ideje marad, mi­vel foglalkozik a kémián kí­vül? Szereti a színházat, ol­vassa a kortárs magyar iro­dalmat. Az újságírás iránti vonzalomból annyi maradt,' hogy időről időre cikket ír,' tudománypolitikáról, kuta­tásszervezésről, amelyekből azután „örökzöld témák" cím­mel tavaly adott ki egy kö­tetet az Akadémiai Kiadó. Vajon ennyi szakterületválJ tás után vált-e még egyszer? Másképp fogalmaz: „Igaz;1 hogy eddigi életutam szerte­ágazónak tűnik, de végül is az egész nem más, mint a ve­gyészmérnöki tudomány ala­pos körüljárása. Most arra készülök, hogy a körüljárás során szerzett tapasztalata­im összegezésével megírjam a vegyészmérnöki tudomány; rendszerelméleti felfogását.” Szatmári Jenő István _ KI BESZÉL ITT SZERELEMRŐL ?! Fényképezte: ANDOR TAMÁS Színes magyar film, készült 1979-ben, a MAFILM Dialóg Stúdiójában. Zenéjét szerezte: VUKAN GYÖRGY Irta és rendezte: BACSÓ PÉTER Főszereplők: Tarjáni Györgyi és Gálffy László „— Minden filmem alapja a valóság, egy vagy több, a valóságban is megtörtént eset. Sőt, olykor néhány ugyan­csak megesett, különleges história. A „Fejlövés” például egy rendőri hírből, majd a peranyagból született. A „Je­lenidő” egy idős munkás levélcsokrára épült, melyet a Nép- szabadság munkáslevelezési rovatához írt. Az „Ereszd el a szakállamat!” alapja egy rádióriport. A „Zongora a le­vegőben” egyik, már fiatalon nemzetközi hírnevet kivívott fiatal zongoraművészünk személyes története, és így tovább, egészen a „Ki beszél itt szerelemről?” című filmemig! melynek alapjául több valóságos esemény is szolgált”. (Bacsó Péter: MINDEN FILMEM ALAPJA A VALÓSÁG... A Reklámújság kiadványa) „A Ki beszél itt szerelemről? nagyszerű példabeszéd egy szocialista társadalom ügyes-bajos dolgairól, a mindennapi élet apró viszályairól. Bacsó Péter szeretetreméltó hősei se­gítségével finoman ironikus, gördülékeny vígjátékot készí­tett, melyben csípős szatírával figuráz ki hibákat, ellent­mondásokat.” (GIORNALE Dl SICILIA 1980. VII. 21.) Nógrád megyei bemutatók: SALGÓTARJÁN szeptember 11—1.3 BALASSAGYARMAT szeptember 15—17

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom