Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)
1980-09-11 / 213. szám
Kérést továbbítunk Megállót Somlyón! A Somlyó-bányatelepi kistelkesek nevében kérjük, hogy a 2/A jelzésű autóbusz vonalán tervezett új megállóhely mielőbb megvalósuljon. Ugyanis ez év tavaszán kértük — mivel sokan vagyunk, akiknek a második hídnál, vagy annak közelében van telkünk — az új megállót. Április 15-én a Volán indokoltnak találta kérésünket, amelyre május 5-én a Salgótarjáni városi Tanács műszaki osztálya is válaszolt, és ígérte, hogy sürgetni fogja a kivitelezés megvalósítását. Sajnos már szeptember eleje van, és a megvalósítás egyre késik. Felajánlottuk, hogy társadalmi munkával is hozzájárulunk, hiszen sürgős és nagyon fontos lenne ez sokunknak! Kérnénk, hogy legalább „feltételes” megállót jelző oszlopot tegyenek ki, ha csak lehet! Bízunk kérésünk teljesítésében. A Somlyói kistelkesek nevében: K. Puskás Márta Bemutatkozás Az illendőség, a közéleti magatartás és az egymás iránti tisztelet velejárója, hogy kisebb társadalmi, baráti, névadó stb. összejöveteleken az ismeretlenek bemutatkozzanak egymásnak, vagy valaki bemutassa őket. Egy elké-» sett lakodalmi asztalnál viszont elégséges ha az illető meghajtja magát és hangosan mondja a nevét. Tehát a sorbamenő kézfogást mellőzheti. Az illemtan ezt elemi kötelességnek nevezi és kiegészíti azzal, hogy bemutatkozáskor nevünk mondása hangos és érthető legyen. (Ne motyogás). Ezzel az „aktussal”, formasággal létrejön mindkét fél részéről egy lelki feloldódás, egy feszültség megszűnése, és közelebb kerülve egymáshoz elkezdődhet a tárgyalás, a beszélgetés, a barátkozás. Vagyis kialakul egy közvetlen, úgyis mondhatnám lelki és szellemi légkör, amely jellemzője kell hogy legyen az emberi, illetve társadalmi közösségnek, beszélgetésnek. Ez így van rendjén, ez a kultúrált viselkedés. De a bemutatkozás — átvitt értelemben — másképpen is történhet Egy udvarias gesztus, pl. kabátíeladás, helyátadás a buszon, cíőre- engedés a bejáratnál, előre- köszönés, idősek, vakok átsegítése a zebrán és egyéb figyelmességekkel, kedvességekkel, udvariasságokkal tulajdonképpen „némán” bemutatkozhatunk. Jólnevel tségünkről, emberszeretetrői, tiszteletről tettünk tanúbizonyságot. Ezen magatartásunkkal, viselkedésünkkel feltűnünk azoknak (kilógunk a sorból az ő szemükben), akik ezt nem értik, - nem érzik. Példát mutattunk, peYólaszol az illetékes Garázsba ment a busz A NÓGRÁD augusztus 3-i számában megjelent „Az ügyeletes riporter esete a földbéli utazókról” c. cikkben foglaltakra, az alábbiakról tájékoztatom az olvasókat: — írja a Volán 2. sz. Vállalat osztályvezetője, Ku- ris Sándor. — Az újságcikkben megfogalmazottak szerint a 3-as jelzésű járaton szolgálatot teljesítő autóbuszok vezetői 1980. augusztus 1-én nem álltak meg a baglyasaljai felüljáróban. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy ebben az időben menetrend szerint egyetlen járat közlekedik ezen a vonalon. Az újságcikk megjelenése előtt a szolgálatban levő forgalmi szolgálattevő ériül az ügyeletes riportert tájékoztatta és elmondta, hogy valószínű nem létező járatra vártak a- bejelentők. A járaton szolgálatot teljesítő gépkocsivezető 10.15 órakor ért az említett megállóba, ahol egyetlen utas sem tartózkodott. Véleményünk szerint a kedves utasok a szolgálatot befejező. garázsmenetben közlekedő autóbuszokat látták üresen elhaladni. Mivel, ezeknek az autóbuszoknak előírva a megállási v -'■ízett'íég. felelősségre vonást nem alkalmazhattunk. A hasonló problémák elkerülése érdekében a járaton kívül, garázsmenetben közlekedő gépjárművezetők figyelmét felhívtuk az adott helyzetnek megfelelő, körültekintő eljárásra. Levelezőink jelentik Világjáró úttörők dagógiai munkásságot fejtettünk ki az életiskolában. (Szeretnénk hinni, sikeresen!) A „bemutatkozás” egy harmadik vállfája az Is, amikor azt tapasztaltuk, hogy a presz- szó teraszán két jólöltözött hölgy, miután elfogyasztotta poharából a fagylaltot, kitett a zsebből az asztal közepére egy marék szotyolát (napraforgó magot) és ropogtatva csemegézték. Hirtelen arra gondoltam, hogy a konyak mellé szódavíz, a fagylalt mellé talán szotyola a „kísérő”? Nos, hogy a magok hová kerültek, azt könnyű kitalálni. Bemutatkozott az a fiatal lányka is, akit rózsás jókedvében két fiú este 10-kor csalogatott hazafelé. Vagy az a fiatalember aki az ablakban bömbölteti — az egész utcának — magnóját. A szembemenő öreganyó megcsóválja a fejét, a fiú kiköp az ablakon. Utcánk parkírozóutca. Nemegyszer a várakozó „sofőr” a piszkot és a csikkeket odasöprl ki autójából. Ha én volnék a helyében, ezt otthon csinálnám, az udvarban. Társaslakásokban a tv és a rádió „hangoskodása” nem vezet jószomszédi kapcsolatokhoz. Labdarúgó-mérkőzésen az előttem ülő hátának a „betarkítása” szotyola- mag „elröpítésével” nem tartozik az illendőségek közé. Láthatjuk, embere válogatja, ki-kl, hogyan mutatkozik be? Viszont ne nehezteljen senki, ha kritika, mellőzés, megkülönböztetés éri. Gondoljon Vitrai szavaira: „Nem illik bele a képbe!” Korsós Nándor Augusztus 15-én lázas » készülődésben volt a Vanyarci Általános Iskola 41 kisdiákja, a kísérők, s velük együtt, a szülők. Háromnapos kiránduláson vettünk részt a csehszlovák—lengyel Tátrában, kül önautóbusszal. Az első napi programban Krasznahorka várának és mauzóleumának megtekintése szerepelt. Az Andrássyak életét bemutató berendezések, használati tárgyak visszavezettek bennünket az akkori világba. A betléri kastélyban látottak Is felejthetetlenek. A kellemes, napos idő ellenére, kissé dideregve jöttünk ki a dobsinai jégbarlangból. Gyermekeink számára ez külön élmény volt. A barlangtól lefelé jövet kristálytiszta hegyipatakban pisztrángok után kutattak gyermekeink, de azok ügyesebbnek bizonyultak. Szállásunk Mengusovcén a Maiina Hotelban volt. A második napi programban a lengyel Tátra megtekintése szerepelt Sétát tettünk a csendes, zöldellő fákkal teli Zakopanéban, majd a fogaskerekűvel mentünk fel a Tátra egyik csúcsára. Lenn, a völgyben sebes sodrású patakok mentén mesébe illő házak néztek felénk a fenyők sűrűjéből. Megnéztük a tengerszemet is, ahová lovaskocsin mentünk ki. A Tátra lábánál fel sem tűnik, hogy milyen csodás meglepetéseket tartogat az odalátogatóknak. A tó partján gyermekeink felszabadultan lepték el a csodálatos sziklákat és figyelték a kékes színű víztükörben fic- kándozó halakat. Kirándulásunk harmadik napján a csehszlovák Tátra volt az úticél. Ezt megelőzően útba ejtettük Késmárkot, ahol megnéztük az új evangélikus templomot és Thököly mauzóleumát. Előttünk is már igen sok turista rótta le Részt vettem az olimpián Az olimpiák történetéről sokat olvashattunk, sőt amióta televízió van, négy évenként az olimpiai játékokat láthatjuk is. Ahogyan közeledett azonban a XXII. nyári olimpia, az érdeklődés középpontjába került a sport, az igazi nemes vetélkedés. Mindenki figyelme Moszkvára irányult, valami szépet, nagyszerűt vártunk ettől az eseménytől. Amikor megtudtuk, hogy személyesen is részt vehetünk az olimpián, valami nyughatatlan, de örömteli érzés fogott hatalmába, számolgattuk a napokat. A Népsportban olvashattuk a visszaszámlálást, amely még jobban fokozta izgalmunkat. Elérkezett számunkra is az utazás időpontja. Vonattal utaztunk a 12 napos útra, Lvovon, Kljeven keresztül Moszkvába. Kijevben ért el bennünket az olimpia előszele, szfnesté- vén át láthattuk a megnyitó ünnepséget. Megható érzés vett erőt mindenkin. Moszkvába érkeztünk az olimpiai játékok központjához. A 26 emeletes „Izmájlovo-park”- ban kaptunk szállást, ahonnan busszal látogattuk a versenyeket. A főváros ezernyi figyelmességgel várta a külföldi vendégeket. Az itt élő emberek anyagi áldozatot nem kímélve, éveken át tartó, összehangolt, kemény, szívós munkát vállaltak azért, hogy ez az ünnep gondtalan és teljes, valóban a béke és a barátság szimbóluma legyen. Az emberek figyelmesek, kedvesek, vendégszeretőek, segítőkészek voltak. Több alkalommal voltunk atlétikai versenyen, labdarúgó-mérkőzésen, szurkolhattunk az ökölvívóknak, úszóknak stb. Rengeteg élményben volt részünk. Legjobban azonban az ragadott meg, hogy mindenki békésen, de tiszta szívből szurkolt a versenyzőknek, felállva tapsolhatott a kedvencének, vagy a győztesnek. Mint minden versenyen itt is voltak nyertesek és vesztesek. Mindenkinek kijárt az elismerés, mert itt szerepelni, ide eljutni sem volt kis dolog. Harminchat ország sportolói osztozhattak az érmeken, 59 világcsúcsot javítottak meg, amely mindennél többet mond. Még nem ért véget S versenysorozat, amikor hazaértünk. Itthon tovább figyeltük a televízióban a nemes vetélkedést, majd a záróünnepséget. Az olimpiák történetében a legszebb, legnemesebb vetélkedőnek számítják majd a mostanit. Moszkva a jövő számára is példát mutatott rendezésből, szervezésből. Az olimpiai játékok bojkottálól csúfos kudarcot vallottak, teljesen megbuktak. Igazán csakis azok az élsportolók sajnálhatják a legjobban, akik akaratuk ellenére sem vehettek részt a világ e legnemesebb, békés versenyén, mert egész életre szóló élményt adott számunkra az a látványos, izgalmas, a sport minden szépségét felvonultató versenysorozat. Az olimpián látottak alapján bennem még jobban megerősödött az, hogy a sport valóban életünk egyik legfontosabb hozzátartozója, velejárója. Tőzsér István az SZMT-sportbizottság vezetője, Salgótarján kegyeletét, a fejedelem síremléke előtt. Sétát tettünk a Csorba-tó környékén. Itt ebédeltünk és innen indultunk hazafelé. Még egyszer visszanéztünk a Tátra hófedte csúcsaira és Breznón kis pihenőt tartva, este 8 órakor —, vidám énekszó kíséretében — értünk a határra. Gyermekeink hangulata egész idő alatt jó volt, magatartásuk példás, nevelőikre, kísérőikre odafigyeltek. Ahol megjelentek fegyelmezettségről adtak tanúbizonyságot. Mindezek azt bizonyítják, hogy a kísérő pedagógusok is mindent megtettek azért, hogy a gyermekek jól érezzék magukat. Felelősséggel figyelték minden lépésüket. Meggyőződésem, hogy a három nap az ott levő gyermekek emlékezetében, érzelmi világában olyan szép nyomot hagy, amit nem felejtenek el. Nem szabad, hogy elfelejtsék; ebben a csodálatos három napban szüleik munkája és szeretete van. Ebben a tanévben lesz miről mesélni az osztálytársaknak, s bizonyos, hogy a jövőben még több gyermek vesz részt ilyen kiránduláson. Hugyecz Andrásné Vanyarc Somosi siker Értékelték a határmenti versenyt ]ó bornak is... kell a cégér. Régi közhely, de — legalább is a mi esetünkben — igaz, Jó bort, Illetve ruhát mérnek a Salgótarjáni Ruhagyár boltjában. csak éppen kevesen tudják. Egy-két „beavatott”, vagy éppen arrajáró tudja, csak, hogy a régi vasútállomás épületében egy üzlet üzemel. Lehet benne pulóvert, készruhát vásárolni, sőt , méret után csináltatni. Ám úgy látszik, az üzlet, vagy ráfizetéses —. ezért örülnek, ha minél kevesebben keresik föl —, vagy annyi a vásárló, hogy a tömegek távolmaradása érdekében jobb nem reklámozni. Az is előfordulhat, hogy túlzott szerénységből titkolják a bolt létezését, mert arra aztán végképp gondolni sem merünk, hogy netán hanyagságból hiányzik a cégtábla. Mert, mint a címben is említettük jó bornak is... (báb—) Somoskőújfalu és Fülek vasútállomások 1952 óta megszakítás nélkül versenyeznek egymással. A határmenti versenyek értékelésére félévenként kerül sor. Az elmúlt napokban szeptember 5-én délután került sor 1980. I. félévi eredményeinek ismertetésére, melyen a két állomás vezetőin, dolgozóin kívül részt vettek, a Zólyom aligazgató- sag, határ-, vámőrség és a Budapesti MÁV Igazgatóság képviselői. Elsőként Mocsári Ferenc Somoskőújfalu állomás és Jan Turciany Fülek állomások főnökei jelentették az első fél évben végzett munkát, amelyet mindkét állomás felsőbb szervei elfogadtak. Az értékelés alapján Somoskőújfalu állomás nyerte meg a versenyt, így a vándorzászló is ide került. Az állomás dolgozóinak jó munkáját bizonyítja az is, hogy ez év április 26-án másodízben nyerte el az „Élenjáró szolgálati hely” kitüntető címet, valamint a KlSZ-alap- szervezet is „Kiváló KISZ- alapszervezet” oklevél kitüntetésben részesült. A vándorzászló átadása, illetve átvétele után Tóth István, a MÁV Budapesti Igazgatóság üzemviteli osztályának vezető helyettese pénzjutalmakat adott át a Somoskőújfalui állomásfőnök és helyettes, párt-, szakszervezet és KISZ-szervezet vezetőinek. Ezt követően pedig Mocsári Ferenc állomásfőnök a kiváló munkát végző dolgozóknak adott át jutalmakat. Az állomás kultúrotthoná- ban rendezett hivatalos ünnepséget baráti beszélgetés követte, melyen részt vett az említetteken kívül Tótfalvi István, a területi bizottság képviselője, Cserháti Tibor, a salgótarjáni csomóponti pártbizottság, valamint Lukács István a szakszervezeti bizottság titkára is. Somoskőújfalui vasutasaink elhatározták: igyekeznek az év második felében is úgy dolgozni, hogy a következő értékelési időszak eredményei alapján egy éven át a vándorzászló náluk maradjon, melyhez csak gratulálhatunk, további jó eredményeket kívánva. Szűcs Ferenc Kevés a kuka Érdeklődéssel olvasok minden olyan írást lapjukban, amely Nagybátony életével, fejlődésével foglalkozik, örülök minden új létesítménynek, járdának, fának, bokornak. Szeretem a tisztaságot is. Tulajdonképpen emiatt fogtam tollat, írok önöknek. A bányaváros területén ugyanis nem mindenütt helyeztek el keliő mennyiségű szeméttárolót, így a lakók, mivel más lehetőségük nem lévén, kénytelenek úgy kiüríteni vödreiket, hogy annak nem csekély tartalma a kukás edények mellé esik. A látvány gusztustalan és „bűzös”. Kérem, intézkedjenek, legyen elegendő kuka. Sz. Lajos Xb.-bányaváros Hozzászólás Az alkoholizmusról Sajnos, ma betegnek tartják az alkoholistát, pedig a hozzátartozóik az igazi betegek. Az alkoholista felelőtlen ember, aki igyekszik olyan állapotba kerülni, hogy a tetteiért ne kelljen következményeket vállalnia. Mert már a gyerekek is felelősek sok mindenért; arra tanítjuk őket. Felnőtt korban viszont nem kellene emlékezni? Egyes egyének visszafelé fejlődnek? Ilyen jellemmel neveljük aztán gyermekeinket? Tudni kell, hogy az alkoholista szintén neveli gyermekét, főleg részeg állapotban. El lehet képzelni, hogy a minden logika nélkül, durvasággal nevelt gyermek milyen sokat tanul az alkoholistától. Ilyen esetben az anyának „kuss” beleszólni a nevelésbe. Ha zeng a ház az alkoholista or- dítozásától, a szomszédok pár nap múlva azt mondják, „úgy szép az élet, ha zajlik”. Rendőrt nem hívna senki, mert nem az ő dolga, nem avatkozik bele, azonkívül fél a szomszéd is az alkoholistától. Olyan is van, hogy a faluban nincs rendőr. Semmit nem lehet tenni. Nem megoldás a rendőri felügyelet alá helyezés sem, mert az alkoholista büntetés ellenében is elmegy a kocsmába, sőt a büntetést az asszony büntetésének tartja, amiért őt esetleg elárulta és mert „őrá” panaszkodni. A család húzza a rövidebbet, mert egyre kevesebb a pénz, a felelőtlen alkoholista ezzel nem törődik. Ittas vezetésért hány embert büntetnek meg? Azt viszont soha nem ellenőrzik, hogy utána Is részeges életmódot folytat az illető. Az alkoholista hozzátartozója fél a bosszútól, ezért nem mer szólni, de lenne megoldás, hogy tudomására jusson az illetékeseknek, hol van nagy baj.1 Aki már volt büntetve, akinek zűrös az élete, újra a kocsma felé hajlik. Itt-ott ellenőrizni kellene a kocsmában a részegeket, begyűjteni és valami igazi büntetést kitalálni számukra. Az is nagy hiba, hogy a különböző ellenőrző hatóságok emberei is félnek az alkoholistától. Vannak családok, ahol nem jutnak az „egyről a kettőre”, itt bizonyos, hogy az ital a gát. A gyerekek, akik nagyon félénkek és idegesek, vagy éppen nagyon dacosak, mind annak az árulkodói, hogy otthon az ital az úr. A gyerekek álmai is arról árulkodnak, hogy otthon milyen a légkör. Hallottam olyanról is, hogy a hozzátartozó névtelenül kért segítséget egy csalód számára, de csend maradt utána. Egy névtelen levélíró panasza mehet a szemétkosárba! Szerintem utána kellene nézni előbb, hogy igaz-e, ami a levélben áll! Remélem, soraim nem vetettem papírra hiába, olvasása sokakban felkelti az érdeklődést, s hasonló módon mások is nyilatkoznak az alkoholizmussal kaocsolatban kialakult véleményeikről. Tisztelettel: M. M.-né összeállította: Tóth Jolán NÖGRÁD - 1980. szeptember 11., csütörtök ó *